Új Ifjúság, 1969. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)

1969-12-16 / 50-51. szám

örömszerzés hazai módra

A karácsonyi glosszára is rányomja bélyegét születésének Időpontja. Azért vagyok ezt kénytelen bevezetőként hangsúlyozni, mert a karácsonyi glossza jóval az ünnep előtt íródik, a kézirat leadási Ideje pedig egybeesik a szokásos ajándékbeszerzési hajrá kezdetével Az újságírót ezért az olvasóval teljesen azonos gondok nyugtalanítják. Sajnos, a karácsonyi készülődés az utóbbi években veszített Igazi varázsából. Az üzletek kirakatai egyre kevesebb örömszerzési lehetőséggel kecsegtetnek. Ehelyett a tömött sorok, a tolakodás, veszekedés a hiánycikkek beszerzéséhez szükséges protekció utáni futkosás és hasonló Idegtépő tevékenység jellemzi a szeretet és békesség közelgő, meghitt ünnepét. Valahogy megszoktuk, hogyha szépet látunk, ismerősünkön, az első kérdésünk az. hogy hol szerezte, kapható-e még és csak harmad, vagy ötödsorban tesszük fel a kérdést, vajon mibe került. Még nyelvezetünket is deformálta ez a helyzet. Az üzletekben borsos áron megvett cikkekre is úgy mondjuk, hogy kaptuk (6, milyen szerencse!), nem pedig, hogy vettük. Pedig az emberek túlnyomó többsége ma is becsületes, nem könnyű munkával keresi napi kenyerét.

Furcsa paradoxon ez, a- melynek megoldása nemcsak nekünk, de a politikusoknak és gazdasági szakembereknek is hatványozott mértékben okoz gondot.

atonák

arácsonya

Pozsonyban a Vörös-hídon, a tizenegyes troli végállomásán van egy jobb sorsra érdemesült öreg rom, ahol az egész esztendőben karácsonyi hangulatban élnek az emberek. A malom már régóta nem őröl, ellenben a hőmérő és egyéb műszerek mellett itt gyártják a színes, tarka karácsonyfadíszeket. Szlovákiában mindössze tíz olyan üzem van, ahol a karácsonyi idillhez elengedhetetlenül szükséges díszgömböket, tornyocskákat, harangokat és paprikajancsikat gyártják.

A laikus azt hinné, hogy ez a gyár legfeljebb két-három hónapig üzemel az ünnepek előtt, hogy kielégítse az igényeket. A vöröshídi gyár egész éven át termel és még így is alig győzi teljesíteni valameny- nyi megrendelő óhaját. Termékei iránt különösen külföldön nagy az érdeklődés, 70 százalékát exportálják, elsősorban a nyugat-európai országokba,

Ezen a részlegen csupa nő dolgozik. Az egyik helyiségben üres csövekből gázláng fölött melegítve fújják a gömböket, a másikban különféle sejtelmes ábrákat festenek, marnak és ragasztanak az üveggömbökre.

Az üvegfúvó műhelyben dolgozik Varga Erzsiké Felbárról.

— Hol tanulta a szakmát?

„Csendes éj“ a desztillációs torony alatt

HoC/y kerül a pesti —. Éjjen műszak karácsony estén? — szólal meg

csizma a prágai lábakra

— Sehol. Mezőgazdasági tanonciskolát végeztem, Hallottam. hogy itt jól lehet keresni, ezért jöttem ide. Körülbelül egy éve.

— Mennyit keres havonta?

— 1200—1300-at tisztán.

— Könnyen elsajátította az üvegfúvás fortélyát?

— Aránylag könnyen.

— Bárki elsajátítaná?

— Bárki. A jelentkezőket felveszik próbaidőre, de alig fordul elő, hogy valakinek távoznia kellene azért, mert nem felel meg.

— A festő részlegen is ez a helyzet?

— Igen, bár oda egy kis tehetség, fantázia meg ügyes kéz is kell.

— Kellemes érzés lehet formát lehelni az élettelen üvegmasszába.

Puff. Mintha erre várt volna, elpukkadt a kis hártyaszerű üveggömb.

— Gyakran előfordul ilyesmi?

— Attól függ, milyen a gázláng. Persze normális körülmények között is előfordul napjában többször.

— Akkor maga nagyon szerencsés teremtés lehet. Tudja, hogy az üvegcserép szerencsét hoz?

— Nekem nem.

— Miért?

— Elhagyott a fiúm...

— Ebben a korban ez napjában többször is előfordulhat. Annál édesebb a kibékülés.

— Lehet.

— Hol tölti a karácsonyt ez a lány, aki sok-sok embernek szerez örömet a fenyőfák alatt?

— Természetesen körben.

családi

— Es van számára a karácsonynak varázsa, amikor minden nap karácsonyi hangulatban él?

— De még mennyire...

P. L.

Könözsi felvétele

Karácsonykor legyen együtt a család. Olyan egyszerű emberi követelmény ez, hogy talán hangsúlyozni sem lenne érdemes. Ezen az ünnepnapon egyszeriben minden kapocs szilárdabbá válik, elmúló emlékek elevenednek fel, jelentéktelennek vélt és csaknem feledésbe múlt élmények új jelentőséget kapnak. Jól van ez így, ebben különbözünk mi emberek a régi fészekbe soha vissza nem térő madárfiókáktól. A karácsonyi asztalnál mindig külön fájdalmat okoznak az üres helyek. Méq akkor is, ha a család valamelyik tagja indokoltan maradt e! így van ez a katonafiúknál, vagy a távolba férjhez ment lányoknál.

Vannak azonban olyan foglalkozású emberek, akik fokozott mértékben vannak kitéve annak, hogy a karácsonyt családjuktól távol töltik. Valaki azt gondolná, ezt is meg lehet szokni. Ügy hiszem, nem. A Szuezi-csatornában bennrekedt hajók matróza, ha van is karácsonyfa és ha kap is ajándékot, meg ünnepi vacsorát, szívével otthon van azokban az órákban szeretteinél, még akkor is, ha előtte már húsz vagy harminc karácsonyt töltött idegenben. Talán ezért is a távolban minden ajándéknál többet ér néhánysoros levél, vagy az éter hullámain küldött hang.

Néhány héttel ezelőtt alkalmam volt megismerkedni egy kis csoport csehszlovák tiszttel és altiszttel, akik a Koreát átszelő 38-as szélességi fokon kijelölt demarkációs vonalon töltik az idén is a karácsonyt. Távol a hazától, távol minden lakott területtől, két világ veszélyekkel teli ütközőjén, ül le majd a maroknyi csapat a feldíszített fenyőfa köré. Sokszor gondolok tájuk, vajon időben megkapják-e hazulról a postát, ami nem is olyan biztos, hiszen Phongjangnak a héten egyszer van csak repülő-összeköttetése a világgal, a gyorsvonat pedig csekély tizenegy nap alatt teszi meg oda az utat Prágából. S mindezen túl, az sincs kizárva, hogy a fegyverszüneti ellenőrző bizottság tagjainak épp karácsony éjszakáján kell majd kiszállniuk a dermesztő hidegbe.

Csak azért írtam le ezt a néhány sort, hogy ne feledkezzünk meg azokról sem, akiknek nem adatott meg ebben az évben sem, hogy szeretteik körében tölthessék az év legszebb és legmeghittebb ünnepét. Néha a távolságok valóban áthidalhatatianok. A koreai fegyverszüneti bizottság udvarában egy tábla és nyíl jelzi az utat a legközelebbi lakott hely, Keszong felé. A város 12 kilométerre fekszik onnan. Valamilyen köpés plzeni, egy hasonló táblát szegezett alá ezzel a felirattal: Pizen 12 750 kilométer.

(S. Gy.)

A napokban egy kis szem., lét tartottam a karácsonyra készülő pesti üzletekben is. Ha az előbbi sorokban elmondottakat nem tartja az olvasó túlzásnak, akkor azt is elhiheti, hogy egy karácsony előtti szombaton a Corvin, vagy a Lotto Aru-< házban, a Luxusban, vagy a Húszévesek Boltjában valakinek rálép a lábára, akkor nyugodtan szlovákul vagy csehül kérjen bocsánatot. mert nagyon nagy a valószínűség, hogy honfitársának okozott kellemetlenséget. Ezután persze nem az a kérdés, hogy kerül a pesti csizma a prágai lány lábára. hanem az, hogy hol maradozunk le qazdasági problémáink megoldásában? Úgy látszik míg mi reformunkkal nem jutottunk túl a viták stádiumán, Magyar- országon (s egyes más szocialista országokban is) az új gazdasági mechanizmus életbe lépésének második évében kedvezően érezteti hatását.

„S/lvoA\ÍA,

mosolyogva A. J. — bét nem valami kellemes dolog, de ki lehet bírni. Öt éve dolgozom itt a Slov- nattban és ez alatt ez már a harmadik éjjeli műszakom lesz karácsonykor.

Beszédén nem érezni felháborodást vagy haragot. Természetesnek tartja, hogy valakinek ezt is vállalnia kell. Ezért kérte, ne írjuk meg a nevét. Nehogy valamelyik munkatársa panasznak vélje a cikket.

— Tudja, első ízben nagyon nehéz volt. Megvacsoráztunk, az egész család a karácsonyfa körül ült. A gyerekek az ajándékokkal voltak elfoglalva, férjem hörplntgette az ünnepekre bekészltett borocskát, olyan igazi meghitt karácsonyi hangulat volt. És nekem fel kellett öltöznöm, otthagynom a családot és menni. Akkor bizony könnyes volt a szemem. De most már megszoktam.

— Mit szól ehhez a férje? Neki sem lehet teljes a karácsonyest öröme a felesége nélkül?

— Hát nem mondhatom, hogy nagyon örül. ha így jön ki a műszak, de megérti. Hiszen ő is a Sluvnaft alkalmazottja és szintén műszakokban dolgozik. Volt már olyan karácsonyuhk is. amikor én maradtam otthon és ö ment dolgozni. Három év telt el. míg tavaly aztán sikerült úgy kifogni a műszakokat. hogy mindketten otthon tölthettük karácsony estéjét. Dehát lesz ez még jobban Is. Tudniillik úgy áll a dolog, építkezünk és kell a pénz. A műszakokat jobban fizetik. Ha majd tető alá kerül a ház, olyan munkát keresek, ahol nem kell műszakokra járnom.

— És a gyerekek, nem érzik magukat megrövidítve, ha a karácsony estjét az édesanyjuk nélkül kell élt ölteniük?

— Azért ne gondolja, hogy megrövidítem a családomat. Nálunk is éppen olyan a karácsony este, mint máshol. Csak minden előbb történik. Korábban „jön a Jézuska", korábban vacsorázunk. Úgy Intézem a dolgot, hogy még egy érát velük ö- riilhessek. Persze kilenckor mennem kell. A férjem később lefekteti a gyerekeket és átmegy a szomszédba a bátyjához. így ő sem érzi annyira a magányosságot.

— Milyen az üzemben a karácsony éjszaka? Különbözik a műszak a hétköznapitól?

— Lényegében nem. A munkát el kell végezni. De azért Itt is megvan a karácsonyi hangulat. A délutáni műszak — ez már hagyomány —. egy kis karácsonyfát állít fel a szociális helyiségben. Majd megérkezik az üzemi „vacsora". Minden karácsonykor rántott halat, gyümölcsöt és teát kapunk. Ez is már szokássá vált. Nem mintha szükség lenne rá. hiszen mindenki megvacsorázott otthon, de jólesik a figyelmesség. No és hogy egészen őszinte legyek. ebben a műszakban a mester is „karácsonyi" szemmel nézi a terv teljesítését.

— Köszönjük a beszélgetést és kívánunk, legalább arra a rövid időre mielőtt elmegy a műszakra, boldog és örömteli karácsony estét családja körében.-hrKarácsony a vasúton

— jó napot kívánok, kérem a jegyeket.

— Adom, de csak egy jeltétellel.

— A maga érdeke, hogy Jeggyel bizonyítsa, nem potyautas.

— Mindenkihez ilyen szigorú?

— Ez nem szigorúság, ez a munkám, ez a természetes.

— Jöhet a jeltétel?

— Igen, csak ne találós kérdés legyen, mert az ilyesminek már sokszor „beugrottam".

— Nem találós kérdés, hanem kérdések. Az első: Hány éve dolgozik a vasútnál?

— Tizenkét éve. Hét évig tolató voltam, aztán egy baleset után iskolázásra mentem és így lett belőlem jegykezelő.

— Ha szívesen beszél a családjáról, mondjon róluk is pár szót.

— Van két rossz fiam. A múltkor a nagyobbik a jegykezelővel kilyukasztotta a kisebbik cipőjét.

— A karácsonyt — legalábbis Adóm Éva estjét — nélkülük fogja eltönteni.

— Ne higgye. A nagyobbik fiam már számolja a napokat. Megígértem neki, ha karácsonykor szolgálatom lesz, magammal viszem. Már csak miatta ts dolgozni joqok az ünnepnapon.

— Tehát nem lesz egyedül. Teljesített már szolgálatot karácsonykor?

— Igen. Csaknem minden évben. Ezek a napok az év legszebb napjai még a jegykezelő számára is. Aznap még sosem akadtam potyautasra, az emberek is sokkal ünnepélyesebbek mini máskor, nem tolakodnak és borral, süteménnyel kínálgatnak. Méq nem éreztem magam egyedül karácsonykor.

— A vonatok persze karácsonykor is késni szoktak...

— Ügy látszik, maga még nem utazott karácsonykor. Mert ha igen, akkor tudná, hogy olyankor még a mozdony- vezető is siet az övéi közé. Más az, ha hófúvás miatt késnek a vonatok. Ilyenkor aztán nem Jó a vasútnál lennt. A szerelvény sokszor két órás késéssel fut célba. Ezt a két Órát a szolgálatosoknak senki sem fizeti meg.

— Haragszik ilyenkor a vasútra?

— Nem. Az én foglalkozásom nyugodt embert követel.

— Élete melyik karácsonyára emlékszik vissza a legszívesebben?

— Minden karácsonyom szép volt. Nálunk akkor volt karácsony, amikor hazajöttem. Ha csak a második ünnepre sikerült, akkor nálunk aznap polt az ajándék osztás.

— Es a vasúinál milyen karácsonyai voltak?

— Itt nincs karácsony. Ünnepelni csak azok között lehet, akiket igozán szeretünk. Nem mondom, ha összejöttünk néhányon akkor az állomásépület szolgálati szobájában karácsonyi dalokat dudorásztunk, meg ostyát ettünk. De méz nélkül.

— Lehetetlennek tartja, hogy a vonatokban legalább egy jenyöqally jelezze a napok ünnepélyességét?

— Nem. De nincs aki fát vegyen, azt gallyakra vágja, és a vasúti kocsikba tegye. Meq aztán meddig bírná az ott ki. Szép lenne, nem mondom.

— Köszönöm szépen a válaszait.

— Szívesen. De most már aztán adja ide a jegyétI

Harák Pál tapolcsányt jegykezelővel a Pozsony-Párkány

között közlekedő vonaton Zácsek Erzsébet beszélt.

—z—

Gondoljunk rájuk is

Nincs ünnep, amely az „ember az emberért“ szolgáltatásokat meg tudná állítani, fel tudná függeszteni. Ez a világ természetes rendje. Leállhatnak a kisebb termelőüzemek, bezárhatnak az üzletek, de a villanyerőművek, a közlekedés nem szünetelhet, — akárcsak a beteggondozás, s ezenkívül még nem hinnénk, milyen sok más szolgáltatás.

Magda Medvecká gyógyszerésznő is tudja ezt. Huszonegynéhány évvel korábban is tudta, amikor elhatározta, hogy gyógyszerész lesz. Es tizenhat éve közvetlenül is tapasztalja. Tizenhat éve áll a pult mögött, egy pillanatra rátekint a számunkra megfejthetetlen orvosi receptre, s behunyt szemmel is elő tudja venni, s elénk tudja tenni a felírt gyógyszert. Mint a többi gyógyszerész.

Az eltelt tizenhat év alatt már jónéhány alkalommal teljesített szolgálatot karácsony estéjén, szilveszter éjszakáján. Az idén ugyancsak rá kerül a sor.

Tudok munkahelyekről, ahol kalapba dobják a neveket, s kisorsolják, kinek kell majd az ünnepek alatt szolgálnia.

Abban a központi fekvésű pozsonyi gyógyszertárban, amelyben Magda Medvecká dolgozik — nem így döntik el. Nincs rá szükség, hogy sorsot húzzanak. Itt nem vendéglátásról, hanem a betegeken való gyors segítésről van szó. Igazságosan, mindenkire sor kerül, s nem igényli senki, hogy a szerencse mentse fel a karácsony éjszakai szolgálat alól.

Eddig minden évben összeadtak néhány koronát s kis fenyőfát díszítettek azoknak, akik az ünnepek alatt szolgálnak. Az idén már megígérték, hogy nem kell a saját pénzükből fenyőfát áilítaniok Megkapják ingyen, a szolgálatosok ajándékcsomagot is kapnak majd.

A gyógyszertár vezetőjének irodájában van egy heverő Az éjszakai szolgálatos ritkán használhatja. Magda Medvecká, annál ritkábban, mert a karácsony esti forgalom talán a legnagyobb lesz. Ha csak hárman jönnek óránként, már akkor sem lehet aludni.

Nem is fog

Egyedül ünnepel majd, alig néhány kilométernyire a családjától. Aztán reggel végez, hazamegy, s fáradtan ágynak esik.

így fog ünnepelni.

És milyen sokan fognak így ünnepelni.

És milyen keveset gondolunk rájuk.-k-