Új Ifjúság, 1969. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)
1969-10-14 / 41. szám
8 új ifjúság MOLNÁR KÁROLY: Fejezetek a francia idegenlégió történetéből Szervezett védekezésről nincs már sző, úgy verekednek, ahogy tudnak. Időnként felerősödik a tűz, ropognak a gerendák, füst gomolyog, néhány légiós fulladozva kirohan a falak közül. Odakint lepuffantják őket. Nem férfias küzdelem ez már, hanem vérengzés. öten élnek még. Minden légiós kap Maine tizedestől egy- egy töltényt. — Tűz és utána szuronyroham — így szólt a parancs. Milan ezredes azonban akkor újra intézkedett, hogy tisztjei szólítsák fel megadásra a franciákat. Cjra fehér kendő lobogott a hacienda előtt. — Megadjuk magunkat — válaszolt Maine —, ha meghagyjátok fegyvereinket és megengeditek, hogy ápoljuk sebesültjeinket. A tizőrás küzdelem végétért. A századból öten maradtak életben. A mexikóiak vesztesége 225 halott és 114 sebesült. Milan ezredes a harc után megtekintette a hacienda romjait. — Ebben az egérfogóban verekedtek a franciák? — kérdezte tisztjeit. — Igen, ezredes úr. — Akkor pedig nem emberekkel, hanem ördögökkel harcoltunk. Megsemmisítő vereséget szenvedtek a légiósok Cameronnál. Mint ahogy kudarccal végződött III. Napoleon nagyravágyó kísérlete, hogy Mexikóban a franciabarát Habsburg Miksa főherceget ültesse a trónra. A mexikói nép legyőzte a francia intervenciósok hadseregét és elűzte az országból a Habsburg főherceget. SZIDI BEL ABBESZ, A LÉGIÓ „FŐVÁROSA” Szidi bel Abbesz neve szorosan összekapcsolódik a Légió történetével. Az első laktanya felépítése előtt mindössze csak néhány ember lakott itt, addig még falu jellege sem volt. Az 1840-es években gyorsan kezdett növekedni a lakosság. A franciák úgy döntöttek, hogy Szidi bel Abbeszben helyezik el a Légió központját. Azért esett rá a választás, mert nincs közvetlenül a Földközi-tenger partján, csaknem száz kilométerre délre van Dran kikötőjétől nagy, élettelen sivatag veszi körül, tehát nem könnyű a szökevények dolga. 1860-ban a franciák már a harmadik laktanyát építették, az egyre zajosabb és élénkebb algériai kisvárosban. Csakhamar kialakult az a furcsa helyzet, hogy Szidi bel Abbesz-ben több katona élt, mint ahány civil. Először a légió laktanyái álltak, ezek köré épült a város. Széles főutcát létesítettek a franciák, hogy legyen elegendő helyük az éjjel-nappal vonuló alakulatoknak. Két oMa» Iára pálmákat és tamariszkite szokat ültettek. Sok légiós, ha letelt a szolgálat öt esztendeje, akkor Szidi bel Abbeszben próbált szerencsét. Kereskedett vagy italt mért. fgy alakult ki a cégtáblák tarkasága, rajtuk egymás mellett egy-egy német, görög, magyar, lengyel, dán, bolgár és svájci név. Gomba módra szaporodtak az ivók, a mulatók. Körülöttük gyakran alakult ki véres verekedés, hiába cirkáltak az utcákon feltűzött szu- ronyú fegyverekkel a járőrök. A Quartier Vert, a „zöldnegyed“ még veszélyesebb volt. Földszintes kunyhókban a világ minden tájáról idevetődött nők várták itt a katonákat, akik legalább annyiféle országból kerültek a városba, mint az alakulat katonái. A laktanyából azonban hosz- szú út vezetett az ivókhoz, vagy a „zöldnegyedhez“. Különösen az újoncokra várt eddig sok megpróbáltatás. Reggel ötkor harsantak meg a kürtök. Mindig igy kezdődött egy szürke hétköznap Szidi bel Abbeszben. Az újoncok ágyánál megállt egy katona, kezében hatalmas kannával. — Fel! Menjen a kávéért — mondja a katona. — Miért éppen én? — kérdi az újonc, de hamar megkapja a választ. — Pofa be! Ha megtagadja a parancsot, lecsukatom! — Igenis — szól az újonc, kiugrik az ágyból. — Látja az udvaron, azt a kis épületet? — Látom. — Akkor fusson a kávéért. Amire az újonc a kannával rakozó. Feszes vigyázzállás, mert egy hadnagy közelít. — Üdvözlöm önöket. Remélem, mindent elkövetnek, hogy betartsák a Légióval kötött szerződést — mondta emelt hangon, de látszott rajta, hogy talán már éppen századszor ismétli az unott szöveget. — Mi mindent elkövetünk, hogy megmutathassátok, hogy jó katonák vagytok... Most pedig közlöm, hogy az őrnagy úr megszemléli az alakulatot. Mozdulatlanul álltak a légiósok, amíg a laktanya parancsnoka megérkezett. Mögötte egy őrmester lépdelt, iratokkal a visszatér, a többiek már felöltöztek. A derekukon kék öv. Sapkájukat, a francia gyalogsági régi vörös és kék sapkáját fehér vászon, a hires kepi, fedi. Hátizsákjuk a sátorponyva, ebben viszik az összes felszerelésüket, a két inget, három zsebkendőt, egy darab szappant, egy munkaruhát, százhúsz töltényt. Oldalukon két literes kulacs, borral. Jobb vállukon a fegyver, baloldalukon pedig a szurony és egy lapát. Mindenki gyorsan felhörpinti a kávét, mert már újabb kürtjei harsan. Futólépésben az udvarra. Sokezében. Vizsgálódva nézte az őrnagy az újoncokat. Váratlanul megállt egy magas, szőke fiú előtt. — Milyen nemzetiségű vagy, fiam? — Német — válaszolta az újonc. — Nem születtél közel a svájci határhoz? Az újonc elvörösödik. Hallgat. A laktanya parancsnoka így szólt az őrmesterhez: — Svájci ez a fiú, akárhogy is nézem. írja a lapjára, svájci születésű... Tovább sétált az őrnagy. Megállt egy másik újonc előtt. — Nemzetiséged? A tömeg egy Ideig csendben volt, aztán több irányból hanCheddy megrezzent. A lány ezt észrevette. — Tehát mégis félünk, Lowell úri... —- Csináljon már valamit azokkal a revolverekkel. — Idegesek vagyunk. Az idegesség a félelem első jele. Mondja, hogy fél! — Ha akarja, mondhatom De miért akarja, mindenáron ezt hallani? Jayne válla leroskadt. Kezét leengedte. — Látni akartam, vtreóban bátor-e maga. Most látom, hogy Bob Franklinnak oka volt a félelemre, még ha nem is tudta, hogy maga szövetségi seriff. — S most tudja? — Ez még jobban megijesztette. Addig verte a maga barátait. míg mindent beismertek — Azt is megmondták, hogy ide fogok jönni? — Azt nem. Lehet, hogy azt is megmondták volna ennyi verés után, de senki nem kérdezte tőlük. Csak azt mondták, hogy maga Peynben vár és gyorsan menjen vissza. S hogy maga még nem tudja, hogy Gary Shoor valójában Bob Franklin. Cheddy megkönnyebbülten felsőhajtott. Clod és társai elvégezték feladatukat. Most már minden rajta múlik. Kezét a iány felé nyújtotta. A lány átadta mindkét revolverét. — Hogyan gondolja elfogni őket? — Nem tudom. Ha ismerném az épület beosztását, könnyű dolgom lenne. — Hát nem akarja, hogy segítsek magának? Cheddy elmosolyodott, s elindult a lány nyomában. Csak ekkor vette észre a lány nyakán a kék foltokat. Azután meglátta a ruha alól kilátszó sebet is. Megragadta a lány vállát: — Jayne, magát verték? Válasz helyett a lány szomorúan elmosolyodott. Először egy kisebb helyiségbe léptek, ahonnan több ajtó nyílt. Cheddy semmit nem hallott. Jayne megfordult, s jelt adott, hogy vigyázzon. Lassan kinyitotta a legnagyobb ajtót. Egy nagyobb helyiségbe léptek, melynek ablakai az udvarra néztek. Cheddy csak most hallott hangokat. A szomszédos helyiségből szűrődtek ki. Cheddy félreállt, s jelt adott a lánynak, hogy egyedül lépjen be. Amikor az ajtó kinyílt, Cheddy jól hallotta Bob Franklin durva hangját, s valaki zokogásét. Jayne nyitva hagyta maga mögött az ajtót. Cheddy így tanúja lehetett annak, hogy mi történik a szomszéd szobában. — Hol jártál eddig? Ezt a hangot Cheddy még sohasem hallotta, s arra következett, hogy Thomas Borman hangja lehet. A következő pillanatban lövés dörrent és nyomban egy kiáltás hangzott. Azután még egy lövés. Azután két test a földre bukott. Cheddy kivette revolveréit s a szobában termett. Bob Franklin Thomas Borman holtteste felett állt. Kissé távolabb a földön vérben feküdt Jayne. Cheddy jelenlétére Clod figyelt fel elsőnek. Villámgyorsan fölugrott, habár teljesen véres volt. Bob Franklin meg akar— Norvég. — Nagyon jó. Elmész az élelmiszerraktárba és annyi ennivalót kapsz, amennyit csak kívánsz — mondta a parancsnok —, de ha meglátlak a kantinban, hogy iszol, akkor be- csukatlak... Most pedig próba- menet-gyakorlat lesz. Húsz kilométert kell menetelnetek. Egészséges fiatalembereknek azt hiszem, ez meg se koty- tyan. Egy katonának az ilyesmi nem több, mint egy séta. Ezt ne felejtsétek el, fiaim, a nehéz percekben sem. Mindenki kapott egy harminckilós homokzsákot. Azt kellett a hátára vennie. A hadnagy „indulj“-t vezényelt és az alakulat végigmenetelt az udvaron, áthaladt a kaszárnya boltíves kapuja alatt. Szidi bel Abbesz főutcáján senki se méltatta figyelemre a légiósokat. Mindennapos látvány volt ez, különben is az arabok tudták, semmi jót nem várhatnak tőlük. A harcokban könyörtelenek, ha szabad idejük van, akkor pedig minduntalan verekedéseket kezdeményeznek. Egy óráig, meneteltek az újoncok. A hadnagy ekkor megállította őket és tíz perc pihenőt engedélyezett. Volt, aki leült, nem tudta, hogy ezzel csak megnehezíti az újabb indulást A második órát is viszonylag jól bírta mindenki. A tízperces pihenőben azonban többen ültek le a forró homokra, mint előzőleg. A harmadik órában kitört a botrány. Egy norvég fiú szó nélkül elterült a kimerültségtől és a hőségtől eszméletét vesztette. — őrmester! — Hadnagy úr! Álljunk meg. Egy ember összeesett — kiabálták többen is. — Tovább! Tovább! — szólt egykedvűen az őrmester. Az alakulat egy része megállt, mások viszont az altisztre hallgattak. Nagy kavarodás keletkezett. — Lusta kutya. Nincs semmi baja — mondta az őrmester. A hadnagy azonban más véleményen volt. — Állj! — vezényelt és az egész alakulat megállt. — Dobják ezt az embert erre a kocsira — intézkedett a tiszt. Többen megragadták az eszméletlen norvéget és felhajították egy kétkerekű kordéra, amelyet a menet végén két öszvér húzott. Az alakulat délre ért vissza a laktanyába. Többen úgy kimerültek, hogy nem tudták megenni még az ebédet sem. A norvég fiút megvizsgálta az orvos. — Enyhe napszúrást kapott — állapította meg, de kijelentette, ez nem jelent semmit, nyugodtan részt vehet a kiképzésen. Ebéd után egy óra pihenőt kaptak az újoncok. Ekkor a szobaparancsnokok apró számokat osztottak ki. A légiósoknak ezt minden felszerelési tárgyukra rá kellett ütniük. ta ütni, de megállította Cheddy Lowell kemény nangja: — Maradjon nyugton, Bob Franklin! Bob gyorsan megfordult. Amikor meglátta Cheddyt, revolverért kapott. De Cheddy lőtt, a Bob revolvere a földre esett. — Mondtam, hogy maradjon nyugton. Csak most látta meg Bob Franklin Cheddy mellén a szövetségi seriff jelvényét Elbüvölten nézett a jelvényre, szinte elfeledkezett magáról. Clod elvette másik revolverét is és hátulról megfogta. E percben ért a szobába Dwon Francis lasszóval a kezében. Azonnal Bobhoz ugrott, s kötözni kezdte. Bob nem védekezett. Tekintete még mindig a szövetségi seriff jelvényén pihent. Amikor Down jól megkötözte, mint egy csomagot, a földre helyezte. — Bocsásson meg, Bob, nem figyelmeztettem, hogy elfogom, de azt hiszem, ez fölösleges — mondta Cheddy Lowell halkan és a halott Jayne fölé hajolt. — így kellett történnie — mondta Clod levéve kalapját. — Nemes lelkű lány volt, de azt kellett csinálnia, amire kény- szerítették. Már tíz éve Bormannái van. Még majdnem kislány volt,, amikor idekerült... Vége Aprólékos munka volt, ráadásul az őrmester közölte, hogy négy órakor ellenőrzi majd a parancs pontos végrehajtását. — Numero matricule — mondta —, ez nagyon fontos. Minden tárgyon ott kell lennie az azonosság! számnak. Így lesz éjjel-nappal a laktanyában. Vége a civil rendetlenségnek Ne bámuljanak, hanem dolgozzanak és gyakorolják, hogyan hajtogatja össze a légiós szabályszerűen a köpenyét. Az őrmester a szöveget gépiesen darálja. Kutatóan körülnéz, gyanakvó pillantása megáll egy szőke fiú karján. — Mi ez a tetoválás? Az alkohol a halál karjaiba taszít — válaszolja az újonc. — Nem Iszik? — kérdezi az őrmester. Az újonc hallgat, aztán lassan feltűri a felső karján az inget és oda tartja az altiszt elé. Üjabb tetoválás: „De a légionista nem fél a haláltól." Nyerít az egész hálóterem. — Csend! — ordít az őrmester. — Remek, tréfás fickó vagy. Akkor futás a szobámba. A folyosó végén. Megtalálod. Van időd öt évig keresni. Az ágy alatt találsz két pár bakancsot, két pár csizmát. Egy óra múlva borotválkozni akarok. Tükör helyett a csizmaszáron akarom látni a képemet. Körülnéz az altiszt: — Elég mára? Nem vár választ. Hátat fordít és elmegy. A szőke újonc a legszívesebben ordítana, de csak halkan mondja: — Nem vagyok cipőtisztító! Nagy vita kerekedik. Bejön egy tizedes. — Mi van itt, emberek? — kérdi. Mindenki hallgat. A szőke fiú vigyázzba vágja magát. —■ Megkért az őrmester, hogy tisztítsam ki a bakancsait és a csizmáit — mondja. — Mi az, hogy megkért? — ismétli a tizedes. — Parancsot adott. Indulás! (Folytatjuk)
