Új Ifjúság, 1969. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)

1969-09-23 / 38. szám

-D N Ä

^ o

s g w

<SJ M N XJ & 53 CB 'CO

5,3 J

sí '03

e -O C -ui

<U

JD . T O

^ c

UJ C/O

«0

c

8 «

:© . u «

'CO

S3 tn CJ3 « u ~ O '«

Cb Jí

,2 *5 u

o. _

CJ

^ B «

,5 ^ cs 5 =

c *r

03 U3 rs *

•o c *r.

© o» '

£tSs'

w e

o> 5

>2 o*- C Ü

i SS

Isin <

,2 U5

o? 5,3

s 8

S 'O

o

>.

aj

.*

c

hanem e felkelés lélektani mozzanatai is. Mi hozza létre a lázadá3t? Miért van az, hogy a sereg tagjai, inkább a haláJt, mint a folytatandó keserves életet választják? Mit tehetett, mit érezhetett Dózsa, amikor a fegyelem reguláit és a szív humanizmusát kellett szembeállítania egymással? Miért bukott el a felkelés? Bessenyeiről általában azt hiszik, hogy egyénisége pontosan megegyezik a Dúvad c. filmben alakított szerepével. A valóság azonban más. Egy művelt, bölcs, gyermekien tiszta és talpig becsületes ember, akinek élvezet és tanulságos hallgatni minden mondatát.

4.

... itt az ideje, hogy kiirtsátok magatokból az egymás iránti gyűlöletet...

Magyar kezdeményezésre, magyar-román-szlovák koprodukcióban film készül a Dózsa-féle parasztlázadásról. A rendező Kosa Ferenc, az operatőr Sára Sándor, a forgatókönyvet Kosa Ferenc és Csoöri Sándor írta. A szélesvásznú, fekete-fehér film egyes jeleneteit Szlovákiában vették filmszalagra. Csaknem egy teljes hónapot töltöttem a filmesek között. Innen származnak naplójegyzeteim.

1.

Számtalanszor foglalkoztatott, s a mai napig is elgondolkoztat egy ötlet: fölmérni, milyen nyomokat hagy, meddig él, miképp tükröződik egy- egy igaz vers az emberekben. Segít-e világosabb, érthetőbb színekben látni a világot, befolyásolja-e tetteinket, jobbá, szabadabbakká válunk-e általa? A huszadik század azonban nem a költemények, hanem a film kora. Most írják egy nagyon tiszta és nagyon szép film-költemény képsorait. Itt vagyok én is, a születésüknél, s ott leszek a mozikban és a vitaesteken is. És itt maradok. Kö- zépeurópában, s nézem majd: mozdított-e valamicskét közös ügyünkön ez az alkotás? Az Ítélet c. film a Dózsa féle parasztlázadásról szól. Dózsa seregében szép számmal akadtak „minden nemzetségbeliek“, románok, szlovákok is. A film folytatása kíván lenni a „Tüzes vastrónon őt elégetétek. de szellemét a tűz nem égeté meg“ és a „Magyar, román, oláh, szláv bánat mindig egy bánat marad“ igéknek. írásom címe a film első mondat-füzéréből való: „Magyarok! És minden nemzetségbe tlék! Itt az ideje, hogy kiirtsátok magatokból az egymás iránti gyűlöletet és a sujtoló Isten akaratából szembeforduljatok a közös ellenséggel.“ Nem véletlen, hogy ezt a filmet forgatják. Történelmi szükségszerűség hozta létre,- olyan spontaneitással és egyszerűséggel, mint a március a gólyahírt.

2.

Az a farmer-nadrágos, barnasze- mü, József Attila-i törékenységű, halkszavú ember, aki széles mozdulatokkal magyaráz valamit, Kósa Ferenc. Éjjel két óra van. A szereplők és a technikai személyzet laposakat pislog, a kellékes ásít, két statiszta

jóízűen alszik a földön. Kósa szemei úgy izzanak, mint a cigarettája. Megszállott? Nem ismeri a fáradtságot? Romániában, egy hónap alatt tizenegy kilogrammot fogyott. Naponta tornyosultak eléje a váratlanabbnál váratlanabb akadályok, s neki sohasem volt szabad meghátrálnia. Kishitű embereket kellett meggyőznie, bürokratákat kijátszania, fondorlatos hivatalnokokat kapitulációra kényszerítenie.

3.

Sára Sándor mintha Kósa testvére lenne, természetében legalábbis. Keveset beszél, sokat töpreng. Izgatja minden fölösleges, elkerülhető hiba. Talán ő az egyedüli, akiben az eddig fölvett képek nyomán kész már az egész film, aki előre látja, milyen lesz majd az alkotás.

Alapos ember. Munkamódszereire a precizitás a jellemző. Ez a film három éve készül. Kósa és Sára motívumokat gyűjtöttek Magyarországon, Csehszlovákiában, Romániában. Mindeme gondoltak, s elveikből nem

engednek egy tapodtat sem. Becsületes munkát akarnak végezni, mintha éreznék, hogy az ilyen témával bűn lenne felszínesen bánni. Ők a

filmben tulajdonképpen nem is a témát, hanem a fölhasználható közös múltat és a megteremthető jövőt

érzik. A produkció szélesvásznú

ugyan, de nem színes, nem épül a

hagyományos látványosságokra, izomdagasztó csatajelenetekre, párbajokra, birkózásokra. A szereplők is egyszerű emberek javarészt, alföldi parasztok, árvái favágók, romániai mó- cok. A két kezünkön összeszámolhatnánk a hivatásos színészeket. Dózsát Bessenyei Ferenc alakítja. Jócskán lefogyott, hogy csontos és szikár legyen, mint az igazi népvezér. Bá- mulnivaló türelme és közvetlensége, ő sem veszti el a fejét a legfeszültebb helyzetekben sem. És amit a forgatások közötti szünetekben megjegyez szerepéről és a készülő munkáról, arról tanúskodik, hogy a legapróbb részletekkel is tisztában van, hogy minden érdekli, ami ezzel a művel összefügg. Nemcsak a történelem eseményei és tényei izgatják,

Keresztesek

A film Kózép-Európa, pontosabban Kelet-Közép-Európa népeinek problémáira világít rá. Kik működtek és működnek létrehozásán? Románok, magyarok, szlovákok. Romániai és csehszlovákiai magyarok. Szerepel benne csehszlovákiai lengyel és csehszlovákiai görög is, statisztaként. Van benne cseh és francia. Bennünket, csehszlovákiai magyarokat Gálán Géza képvisel a legrangosabb funkcióban: ö Kósa Ferenc szlovákiai szaktanácsadója és tolmácsa. Azt hiszem, ő is hozzájárul ahhoz, hogy ez a képekből összálított hatalmas piramis szép legyen. Tiszta szívvel végezte munkáját, lótott-futott, hogy minden rendben legyen. Kívüle a MATESZ színművészei működtek közre: Bugár Gáspár, Csendes László, Váradi Béla, Ropog József és Siposs Ernő. Fegyelmezettek voltak és lelkesek. Azt hiszem, a film célját és gondolatait tökéletesen megértették és magukévá tették.

Tapasztalataikat jól fölhasználhatjuk majd a magyar tévéstúdió létrejötte során.

5.

A forgatás a pozsonyi koronázó templomban. Kőmalomban, Vöröskőn, Arvaváralján, a lengyel határ mentén, Rózsahegyen és a Dunánál folyt. A népes stáb ide-oda vándorolt. Többnyire szeretettel fogadták mindenütt a filmeseket, s a szereplő magyarok, románok és szlovákok is békén megfértek egymással. Hamis lenne azonban a kép. ha mindig I- deálisnak festenénk. Akadtak összekoccanások is. Dehát ez a film éppen azért jön létre, hogy eszményivé váljék a helyzetünk, hogy megszűnjön a gyűlölködés minden formája.

Könyvnyi élmény gyűlt össze bennem. Nincs mód és alkalom rá. hogy közzétegyem mindegyiket. Ehhez a filmhez mindenképpen visszatérünk még, s úgy hiszem, sokszor hivatkozunk még rá az elkövetkezendő esztendőkben. Alakuljon a sorsunk, az életünk bármiképp, csak egyet tehetünk, szívünk szerint: azt mondhatjuk Dózsa édesanyjával a film zárójelenetében mi is:

„Egek ura! Add meg a földeknek és vizeknek, hogy az én fiamnak ne a halálát, hanem az életét lássák. Én csak egy gyerekszülő asszony vagyok. Határozz ránk jobb éveket!“

BATTA GYÖRGY

Vietnam Forrong

Rabságnál jobb a halál.

Kél igazság zászlaja otthon; s én nem mehetek hiába vár a haza.

HO SI MINH VERSEI

Börtönnapló

Tömlőében testem, lelkem nem zárja fogda. Nagyra törekszem: lelkem nőjön nagyobbra.

Súlyos betegen

Bőrömön Kína heve-hűse. Lelkemben Vietnam szenvedése. Börtönben betegség: keserves.

Vad dalra gyújtok! Sírjak? Mégse,!;

BAC HO

Bac Ho — Ho apó. Így hívta népe. E szó az egyszerű vietnami emberek őszinte csodálatát, tiszteletét és szeretetét fejezte ki.

Páratlan népszerűsége azonban kettészakított hazájának határain is túlnőtt. Osztályszemléletre való tekintet nélkül külföldön is csodálták az emberek. Csodálták bátor kiállását, tántoríthatatlanságát. Alighanem sokan felvetették időnként önmaguknak a kérdést: honnan meríti ez a törékeny alkatú férfi hallatlan életenergiáját? A választ ő maga tolmácsolja. Börtönnaplójának, a hitvallásnak szánt verstöredékeknek minden sorával: a hazaszeretetből.

Kétszer hozták halálhírét a gyarmati hatóságok. 1931-ben, amikor a Hong-Kong-i börtön nyirkos cellájában tüdőbajt kapott az akkor Nguyen Ai Ouoc-nak, népe nyelvén a „hazáját szerető“-nek nevezett forradalmár — a londoni Times és a francia Le Temps öles betűkkel hozta a hírt: Nguyen Ai Ouoc meghalt a börtönkórházban.

Amikor 1946. november 24-én francia hadihajók tüzet nyitottak Haiphong kikötőjére és megkezdődött a nyolcéves véres háború, mely végül is Dien Bien Phu-nál ért véget, Mou- tet francia gyarmatügyi miniszter a következő jelentést tette kormányának: „Ho Si Minh-t november 19-e óta nem látták. Valószínűleg meghalt“.

Ho Si Minh, ami nemzete nyelvén „tisztánlátő“-t jelent, élt. Fáradhatatlanul vezette tovább balsors sújtotta nemzetét.

Megérdemli, hogy az emberiség nagyjai között említsük. Emberségére misem jellemzőbb, mint az alábbi történet.

1945. szeptember 2-án az egy héttel előbb alakult ideiglenes vietnami kormány elnöke, Ho Si Minh, Hanoiban a Ba Dinh téren óriási tömeg leírhatatlan üdvrivalgása közepette olvasta fel a Vietnami Köztársaság függetlenségi nyilatkozatát. Az ünnepély egy óvatlan pillanatában egyik minisztere furakodott hozzá a dísztribünre és jelentette, hogy a franciák kihívóan kitűzték zászlóikat. Azt tanácsolta, távolítsák el, tépjék le a francia lobogókat. Ho Si Minh leintette a heves minisztert. Nem, ne tépjék le a lobogókat. Az egy nemzet meggyalázása lenne. Azé a nemzeté, melyet úgy szeret és mely nem tehet róla, mit cselekszenek a háta mögött a hatalmasságok. Inkább tűzzenek ki még több vietnami lobogót, sok vietnami lobogót, hogy elhomályosítsa a francia zászlókat.

Ilyen ember volt Ho Si Minh. így szerette az embereket, minden embert, nemzetiségre való tekintet nélkül.

Huszonnégy évvel az említett epizód után még együtt ünnepelte népével a japán gyarmatosítók fölött aratott győzelem évfordulóját. Egy nappal az ünnepély után azonban ö- rökre lehúnyta szemét a vietnami nép és a nemzetközi munkásmozgalom nagy harcosa. Mily kár érte!

Palégyi Lajos

3

Szomjas ügyben

Vannak dolqok, amelyek nem válnak dicsőségünkre. Például nem éppen hízelgő ránk nézve, hogy egy főre számítva — Belgium után — világviszonylatban magasan a legtöbb sört foqyasztiuk. Az orvosok — és nemcsak az orvosok — szerint a sör fogyasztása, akárcsak minden alkoholtartalmú ital fogyasztása ártalmas az egészségre. Hiábavaló azonban minden intelem, hiába reklámozzuk a qytimölcsleveket és az alkoholmentes üdítő italokat, az ország apraja, naoyia kitart a sör mellett.

Íme a sörlmádat magyarázata:

Egy félliter ,.világhírű

cseh sör" (ahogy külföldön a köztudatban élj ára egy korona ötven fillér. Viszont egy félliter gyümölcslé vagy must lényegesen többe kerül, a minőségről nem is szólva. A külföldről hehozott főbb minőséaü dszusz luxuscikk. Es fogózzunk meg; a legvacakabb szikvizes limonádé három decije / szabványosított palackokbanI Is legalább 90 fillérbe kerül, vagyis félliterje egy- ötven. Hát csodálkozhatunk, hogy a vékony pénzű, sőt nemcsak a vékony pénzű halandó inkább a minőségi sört issza?

En bizony nem is csodálkozom. Aki csodálkozik, gondoskodjék róla, hogy az alkoholmentes üdítő italokat és gyümölcsleveket elfogadható áron és élvezhető állapotban forgalmazzák.

A példa ragadós

A közelmúltban a pozsonyi Október téren felállított otromba zöldségárus-ktosz- kok ürügyén arról írtam, mennyire nem becsüljük műemlékeinket, a természetet, életkörnyezetünket. Alig nyeltem le az első felindulás keserűségét, máris tapasztaltam, mennyire fogékonyak az emberek, és mennyire ragadós a példa.

0jobban a Húrban téren az illusztrikus kioszkoktól néhány méternyire néhány vállalkozó szellemű vidéki asz- szonyság vert tanyát. A földre kuporodva kínálják portékájukat, szebbnél-szebh virágokat, ami magában véve még nem lélekemelő jelenség lenne, ha... Csakhogy annál visszataszítóbb látvány a rögtönzött piacon szétszórt szemét.

De mit várhatunk a kofától, ha a nemzeti bizottság sem törődik azzal, milyen benyomást kelt, milyen látványt nyújt a főváros?

Köszönöm a tanácsot de...

„óvd a folyóvizek tisz’a- ságát!" Ripakodtak rám a plakát öles betűi a trolibusz ablaküvegén. Már-már lelki- ismeretfurdalást éreztem, hogy én eddig erről megfeledkeztem. Aztán eszembe jutott, hogy kínos elfoglaltságom miatt már legalább két hónapja feléje sem néztem a Dunának vagy más folyóvíznek. Körülnéztem a jármű belsejében, és egy szempillantás alatt megállapítottam, hogy embertársaim sem úgy néznek ki, mint akik beszennyezhetik a folyóvizeket.

Az az érzésem, az intelem inkább a gyár igazgatóknak és a vezc'ö gazdasági dolgozóknak szól. Csakhogy ők nem utaznak rrollbuszon. Éppen ezért a plakát költségén inkább a törvény- könyv ide vonatkozó részét nyomathatták volna ki jó nagy betűkkel s a trolibusz ablaka helyett Inkább minden gyáriqazqató íróasztala fölé függeszthetnék kit