Új Ifjúság, 1969. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)
1969-09-02 / 35. szám
Hol tanítsunk Hol tanuljunk r U j tanév kezdődött — új e- redményekkel, új nehézségekkel, részben megoldott, és megoldatlan problémákkal. Köztudott, sajnálatos tény, hogy fogalomtárunkból egyelőre még nem zárhatjuk ki a két szót; kétváltásos tanítás. Hogy helytelen ez így — vitathatatlan, hogy megoldott problémaként tarthatnánk már nyilván, hogy múlt időben illene már végre emlegetnünk a tanteremhiányt, gon-- dolom ez úgyszintén nem vitás. Ma, 1969-ben a pedagógia már teljes joggal követelheti magának az ideális feltételeket. Igaz, számtalan helyen már létrejöttek ezek a feltételek. Felsorolni őket legalább olyan nehéz lenne, mint az olyan példákat, ahol még ma is középkori környezetben igyekeznek modern pedagógiát alkalmazni. Szerencsére jóval kevesebb már az ilyen példa, mint az ideális. Számos komoly iskolakomplexum épült fel az elmúlt negyedszázad alatt — amely kifejez- hetetlen értékeket gyümölcsözött. És ezek az értékek, ugyanúgy mint a hiányosságok is, komoly figyelmeztetőként kellett volna szerepeljenek. De miért beszélünk feltételes módban és múlt Időben, hiszen teljesítették is ezt a küldetésüket. Igen. De a hiba tulajdonképpen ott van, hogy a figyelmeztetés a maga komolyságában nem jutott el a legilletékesebbekhez. Az építőkhöz. X. vállalatigazgatóhoz, Y. építésvezetőhöz és Z munkáshoz. Mert az igazság az, hogy jóval, de jóval nagyobb gondot jelent építési kapacitást, kivitelezőt biztosítani, mint néhány milliós beruházást. Mert ha nincs beruházó, társul a szövetkezet az iskolaügyi szakosztállyal és a Helyi Nemzeti Bizottsággal, és összejön a pénz az iskolára. De a kivitelezésre természetes, hogy képtelenek. Országos gond ez. A példák bizonyítanak. A dunaszerdahelyi járás eredményeiről és nehézségeiről Csömör Lajos az iskolaügyi szakosztály vezetője tájékoztatott. Példa: A trnavai Magasépítő Vállalat harmadik esztendeje ^píti a nagyszarvai iskolát. Hiába minden sürgetés, veszekedés. Az építkezésen állítólag jó, ha féltucat ember dolgozik. A szakosztályon ezt így mondják; dolgozgatnak. Elmentem meggyőződni róla. Négy embert találtam ott, azt mondták rendszerint tizen, tizenhármán vannak. Ellenpéla: Ugyanabban, tehát a dunaszerdahelyi járásban ugyanilyen iskolát egy éven belül fel tudtak építeni. A különbség persze nemcsak a terminus között óriási, hanem a vállalatok megnevezése és kapacitása között is. A mammutvállalat három éve épít egy ugyanolyan iskolát, a- milyent a Járási Építkezési Vállalat rövid egy éven belül felépített. Van akinek ez furcsának tűnik, van akinek nem. Mindenesetre első hallásra elég logikátlannak és hihetetlennek hat. Ha a felszínen maradnánk, azt mondhatnánk; úgy ahogy, kielégítő a helyzet a dunaszerdahelyi járásban. De amikor azt is közük az emberrel, hogy a tanítás a járás területén még 24(6 százalékban két műszakban folyik, az illúziók elpárolognak. A legrosszabb a helyzet Dunaszer- dahelyen és Somorján. A szövetkezeti lakásépítések miatt a járás lakossága ebbe a két városba tömörül, s ez súlyosbítja az tekolaprob- lémát. Mindkét városban megoldatlan a gimnáziumok kérdése. A Járási Építkezési Vállalatot külön dicsérik az iskolaügyi szakosztályon Felsorolták legfrissebb érdemeiket. J úlius elsejére befejezték egy nagyobb épületátalakí- tást Kulcsodon. Az eredmény: óvoda, tanítói lakás, ifjúsági klubhelyiség. Határidőn beiül adtak át egy tantermet Bácsfán. Két hét alatt használhatóvá tették a dunaszerdahelyi Lenin utcai iskolát, ahol mennyezetbeomlás fenyegetett. Ha nem végzik el ezt az építőipari szempontból hálátlan munkát, tizenkét tanterem válik használhatatlanná. Határidő előtt másfél hónappal adták át a négyosztályos kürti iskolát, amelyhez óvodát és tanítói lakást is építettek. Minőségi munka. Egy-egy tíztantermes barakkot állítottak fel Szerdahelyen és Somorján. A kényszerhelyzetben ez is i- deális eredménynek számít. Ezenkívül még jónéhány milliós akciót vállalt a dunaszerdahelyi JÉV. Sok épületen dolgoznak még, sokat évközben adnak át. Kapacitásukhoz képest ezek tényleg jó eredmények. De szóljunk az igényekről is. Pat, Gelle, Nagyszarvá, Padány, Csilizradvány. Tűrhetetlen helyiség- hiánnyal küzdenek az iskolák ezekben a falvakban. A fentiekért a JÉV- ot dicsérjük, de ezekért sem lehet őket elmarasztalni. Mindenre ők sem képesek. Szerdahelyen a Kilencéves Alapfokú Iskola épületét használja a gimnázium. Halaszthatatlanul két huszonnégytantermes épületre lenne szükség a gimnázium számára. Somorján sem rózsásabb a helyzet. A komáromi járásról ugyanezt mondhatjuk el. Naszvadon például száz százalékban kétváltásos tanítás van. Komáromban ez harminchárom százalék a kilencéves iskolákban, az 1-5 tagozaton pedig 78-80 százalék. Kovács Károly a komáromi iskolaü- gyi szakosztály vezetője és Lancz József a szakosztály dolgozója nem a legelégedettebb arckifejezéssel beszélnek a viszonyokról. Elégedetten közük, hogy Gútán. Izsán, Megyer- csen, Gyallán és még néhány faluban már állnak a kész iskolakomplexumok. Sokhelyütt ugyan még dolgoznak a melléképületeken, sőt hosz- szú ideje húzódnak ezek a munkák, de a tantermek már teljesen megfelelnek a követelményeknek. A felsorolt falvak iskolái közül nem valamennyi nvílt meg az idei tanévben. Néhányban már régebben tanítanak. Az árvíz által elpusztított iskolák helyén már szinte mindenütt új é- pült, vagy épül. Ezekben az iskolákban már nincs kétváltásos tanítás. A járási átlag viszont valamivel rosszabb mint a dunaszerdahelyi járásban. Huszonhat százalék. A naszvadi iskola építését már tíz éve halogatják. Örömmel, de bizal- matlankodva állítják a szakosztály dolgozói, hogy az idén már talán sikerül, s néhány éven belül talán a naszvadi „mintaprobléma“ is megoldódik. Sajnos csak néhány éven belül. Hiába sajnálkozunk azokon a gyerekeken és tanítókon, akik romépületekben dolgoznak. Ez nem segít. Tettekre van szükség, felelősségre. Ideális iskolaépületek kellenek. Mert gondolom, felelsleges példázgatni, összehasonlításokat tenni a megfelelő és a romépületekben működő iskolák színvonala között. A különbség sajnos olyan nagy, hogy lehetetlen nem észrevenni.-kszlrolt tőle két szép darabot. A ttárosavató ünnepségen résztvevő Alexander DubCeknek és Jpsef Smrkovskynak ajándékozták. Méltó ajándék volt. Egészen biztosan nemcsak a mesterre, hanem Gutára is emlékezteti a megajándékozottakat. Ez nem véletlen, sőt: nemcsak Gútának egyedülálló művésze ő, hanem az egész országnak, s ha még nagyabb méreteket emlegetnék, talán akkor se tévednék, mert a két találkozásunk közt eltelt három esztendő alatt nagyon sok munkája került külföldre is. A z ő munkáit látó emberrel nem tudnék vitatkozni azon, le- het-e mindezt megtanulni, vagy sem. Olyan ez mint a harangöntés, pontosabban mondva olyan is, vagy mint a mes-' terhegedük készítése, s ki tudja még milyen. Nincs erre egyértelmű válasz. Mert nemcsak a szakmai tudása nagy, nemcsak a vassal tud csodálatosan bánni, nemcsak annak ta ezt a mesterséget, aki ejy ideig végezte is. A háborút követó huszonegy év alatt viszont villaryszerelösködött. De gáz és vlzsze’dóként, karbantartóként is he.yt állt marnom egy alkalommal. Ebből élt, nevelt három gyereket. Szabadidejében — ami viszont kevés volt — rajzolt. Ceruzarajzokat, akvarelleket készített, csak úgy a saját szórakozására. Az tán jött a vas. És hosszú ideig csak saját maga szórakozására kovácsolt. Sokat és egyre tudatosabban. Ez volt munkájának legáldottabb szakasza. Rengeteg szép dolgot készített. Persze volt köztük selejt is, igaz, nem sok. De mentségére szolgáljon, hogy csak a művészet szempontjából volt selejt, a kidolgozás, a megmunkálás szempontjából korántsem. És ami a legnagyobb mentség, készített több tucat kiválóan szép, művészi értékű alkotást. De az idő telik és formál. Embereket, fákat, folyómedreH árom esztendővel ezelőtt megismerkedtem egy emberrel. Bóróstásarcú, kérges tenyerű ember. Nevénél, családi állapotánál és lakhelyénél fontosabb adattal kezdeném: művész. „János, hidd el, neked az a szerencséd, hogy nem végeztél Képzőművészeti Akadémiát“ Ezt a barátai mondták. Azok, akik az akadémiát tényleg elvégezték, akik műveiket szívesen cserélik ki Reicher János műveivel. Művészek, szobrászok, festők. Amikor tisztelettudóan magam is ezt közöltem vele, büszkén vallotta be, hogy barátai véleménye is ugyanez, s ő osztja ezt a véleményt. Nem vitás. Azt, amit ő csinál, tanítani még maga sem tudná. Különben sem lehet megtanulni. Őt se tanították, ő se tanulta. Egyszerűen tudta és gyakorolta. Művészkovács, vagy kovácsművész? Mindegy. Egyszerűen: kovács, s amit csinál, az művészet. Persze nem egyszerű kovács. Három éve, amikor megismertem, voltam a műhelyében, s láttam dolgozni is. Kezébe vette a barna vasdarabot, forgatta, nézegette, félretette, válogatni kezdett. A megfelelő a fogóba, aztán a tűzbe került, de nemcsak egyszerűen a tűzbe dugta, hanem úgy forgatta, táncoltatta benne, mintha annak a műveletnek külön koreográfiája lenne. Biztosan van is. Aztán az üllő, a vésők, a kalapács és a csípővasak táncolták a szólót. Szőlőfürt lett a vasdarabból, anélkül, hogy a végleges formát alkotó részek elváltak volna egymástól. Most, hogy újra nála jártam, kerestem ezt az emlékezetes darabot, amely egy kompozíció alkotó részeként készült. Már nem az ő tulajdona. Mióta Gutát várossá avatták, azóta Josef Smrkovskv emléktárgyai között díszeleg. A várós, nlet- ve álkor még falu, megvásátud parancsolni. De még menynyire tud! Szigorú követelményeket parancsol és teljesít. A saját követelményeit, az elképzeléseiét. Gazdag fantáziájú ember. Elképzel valamit és azt vasba kell ütni. Ezek az elképzelések finomak, precízek. A munkái ugyano.yanok. A naív művészetet, korántsem degradáló értelemben, ta:á i hozzá lehetne hasonlítani. Am nem a kivitelezéshez, hanem az alap- gondolathoz szükséges csatolni ezt a fogalmat. Pontosabban az ihlethez. Szimbolista, szimbolizál de a legnehezebben járható úton teszi. Vassal dolgozik — nárom színváltozásban. Először sárgásbarna az anyag, aztán izzó- \'hős, végül acó.kékesen csillogó tompa-fekete.-0Apja neves műlakatos voit a környéken. Fiának is átadket, művészeteket, ízléseket, és művészeket. Az ízlést úgy formálta az i- dő, hogy divatba jöttek a különböző, kovácsoltvas használati és dísztárgyak. Reicher János sosem volt különösebben jómódú ember. Régebbfen sok minden korlátozta lehetőségeit, no meg három gyereket nevelni sem olyan könnyű. N em, nem az következik ezek után, hogy Reicher János engedményt tett a közízlés követelményei felé, alávetette magát. Mert bebizonyosodott és meggyőződött róla, hogy az ami az ő embferi-müvészi értékét jelenti, nem művelhető csupán hobbyként. Nemcsak kifizetődőbb voit felhagyni a villany- szereléssel, az ezermesterkedéssel, hanem mesteri-művészi kényszer is, és azonkívül nemcsak önmaga által megszabott követelmény. A népművészeket foglalkoztató és készítményeiket forgalomba hozó ÜEUV nem csak felfigyelt, hanem egyenesen lecsapott Reicher Jánosra, elárasztotta megrendelésekkel. Természetes, hogy ez bizonyos értelemben akadályozta annak művelésében, amit addig sp ját szórakozására csinált művészi hitvallással. Azóta rengeteget dolgozik, főleg külföld számára. Ügyes fiai is sokat segítenek, felesége ugyanúgy. Azt a munkát, amely nem igényli különösebben a csodálatos mesterkéz adta „áldást“, — azt ők is elvégzik. Neki viszont mindig marad ideje arra is, hogy azt, amit elkezdett, folytatni tudja. Ha nem így lenne, akkor lakásában nem szaporodnának az újabb és újabb értékes tárgyak. De szaporodnak. Sokat szaporodtak a találkozásunk óta eltelt három év alatt. Hogy a rendelések is szaporodtak, s hovatovább már külön adminisztrációt igényelnek, az csak Reicher János dicsőségére válik. Mert meggyőződésem, hogy a- kinek csak egy kicsit is jó szeme van, aki szereti a szépet, az értékesebb kovácsoltvas dísztárgyak között is a- zonnal felismeri a Reicher-kéz nyomát. Nemcsak a hazai üzletek leg- rangosabbjai között, de külföldön is. RESZELI FERENC A vaskirályság egyik „épülete“ — a pagoda, amely az 1965-ös evakuáció alatt készült BARBARIZMUS FELSŐFOKON A Skandináv államOKban egy ház tervezésénél rendszerint tekintettel vannak a telken álló fákra, a természetre. Megkímélik azokat. A tervrajz úgy készül, hogy a fáknak ne essék bántódá- sa. S ha megkezdik az építést, a fa törzsét gumiburkolattal vonták be, hogy megvédjék a sérüléstől. Megható ez a természetszeretet. Nálunk persze ilyesmi nem igen fordul elő. Amerre az építők járnak, fű nem terem utánuk. Lakásokra persze, most mindennél nagyobb szükségünk van. A természet kímélete némileg feltartóztatná az építési, és ezért ezt még csak lenyelnénk. Nem értem azonban, hogy engedhető meg oly hallatlan otrombaság, ami legutóbb Pozsonyban történt (sajnos, másutt is gyakori jelenség). Az történt, hogy a nemzeti bizottság engedélyével (!) a zöldség-kereskedelem két tdomtalan kioszkot állított fel az Október téren. Pontosan a műemlék számba vehető Szent- háromság templom előtt. Letaposták a füvet, virágágyakat s a deszkabódék egyébként sem nyújtják a legszebb látványt. Az embernek ökölbe szorul a keze ekkora barbarizmus láttán. *** REJTÉLY A HŰS KÖRÜL Mint derült égből a villámcsapás, úgy ért bennünket a húsellátásban egyre tartó zavar. Már-már azt hittük, sőt állítottuk, hogy az élelmiszerpiac egyszer s mindenkorra megszilárdult, s akkor jön ez a meglepetés. A közvélemény általában a földműveseket hibáztatja. Az igazság kedvéért azonban helyes mederbe kell terelni a kedélyeket. Az igazság az, hogy némileg csökkent a hústermelés, ámbár nem a földművesek hibájából. Inkább úgy tűnik, hogy valaki megelégelhette a mezőgazdasági termelés töretlen fejlődését. Legalábbis erre vall néhány tavaly hozott törvényerejű intézkedés. Helyenként például büntetőjogi eljárás terhe alatt előírták a sertésállomány csökkentését. Megfoghatatlan továbbá, kinek az agyában születhetett az ötlet, hogy növendékállatokat élősúlyban exportáljunk. E rabló- gazdálkodás következménye, hogy az Idén nincs elegendő anyaállomány, nincs utánpótlás. Mindazonáltal a földművesek a lehetőségekhez mérten igyekeznek menteni a helyzetet. A nyugatszlovákiai kerület földműveset pl. az év első felében 96,4 százalékra teljesítették a tervet. Az elenyésző adósság semmiképpen sem idézhetett elő ilyen méretű zavart. Sőt a közelmúltban — Ideiglenes intézkedések nyomán — Szlovákiában oly mértékben fokozódott a húsfelvásárlás, hogy egy hét alatt kerek 7 millió kiló sertést és marhát vásároltak fel a felvásárló üzemek, ami tiszta húsban kb. 4 millió kilót jelent. Ha számításba vesszük, hogy ugyanakkor nagy mennyiségű baromfi- és bárányhús is piacra került, kiderül, hogy a köztársaság egy polgárára — a csecsemőket és az aggo- ' kát is beleszámítva — több, mint egy kiló hús fogyasztása jutott. Hová tűnt el ez a rengeteg hús, hiszen az üzletek polcai többnyire üresen td- tonganak. Erre előbb-utóbb válaszolnia kell valakinek.
