Új Ifjúság, 1969. január-június (18. évfolyam, 1-25. szám)
1969-02-04 / 5. szám
4 új ifjúság Négyszemközt: TÖRÖK ELEMÉRREL a FÉNYÉRT PERELEK című kötete ürügyén ——■■ni—mm mi m un ■ ■«mimm mi — Hát megjelent végre! S azt hiszem, aki csak kezébe veszi a könyvet, ezt fogja mondani: hiszen Török Elemér versei több, mint tíz éve jelennek meg a lapokban, csak éppen a kötet nem akart valahogy napvilágra kerülni. Ilyen bevezetés után nem is tehetek mást, mint afelől érdeklődjem, mi volt e hosszú várakozás oka? És milyen érzéssel bocsájtod útjára az any- nyira „megvárakoztatott“ első önálló kötetedet? — Hát igen, engedd meg, hogy én is e „Hát*‘-tal kezdjem válaszomat. Nehéz, csikorgó éveket éltünk meg mindannyian, de hálistennek a rosz- sza már mögöttünk van, én legalább is így hiszem. Igaz, jócskán benne gázolunk most is a bajban, de ez már csak inkább idegek kérdése, ki hogyan bírja, én sajnos alaposan kikészültem, így számomra nehezebb lesz az önfegyelmezés, amit a 170/110-es vérnyomásom is bizonyít, amit' kimondottan rozoga idegeim okoznak, de azért megkísérlem mérsékletre csillapítani szenvedélyemet és indulataimat is. Valahogy mostanában nehezen engedelmeskednek gondolataim katonái a sokszor pörös kedvű parancsnokuknak. Nem lesz talán túlzás, ha bátorításukra, no meg a ma annyiszor hangoztatott „realitások“ tudatosítás« céljából is. korunk legnagyobb élő marxista filozófusát — Lukács Györgyöt idézem, ha megengeded? íme az idézet a magyarországi Kortárs 1968 májusi számában megjelent ko- egzisztenciával kapcsolatos fejtegetéséből: „...ismerjék el az én álláspontomat is, mint az egyik véleményt a marxizmuson belül és tekintsük a lehetőségeket úgy, mint a most megindult, épp a marxizmus becsületének teljes helyreállításáért vívott teoretikus harc fontos periódusát, amelyben minden jó szándéknak helyt ■MwiuMnBaa«BHBi kell adni és bízzuk a történelmi tényekre, mely nézetek fognak, mint igazi marxista nézetek végül megszilárdulni." Ügy vélem, hogy Lukács Györggyel ebben maradéktalanul egyet kell értenünk. — Igen, nagyon elgondolkoztató, különösen napjainkban ez az idézet, és Lukácsnak igaza van, de milyen összefüggés van az idézet és a köteted tízéves megkésése között? — Akik közelebbről ismernek, azok könnyen megértik a két összefüggést, de kötetem majdani olvasóinak tartozom némi felvilágosítással egyröl- másról. Az én korosztályom, a harmincon tűi, de a negyvenen még innen, kamasz fejjel érték meg a jogfosztottság éveit, s majd a szélsőségekre, lelkesedésekre, legendák, nagy ígérgetések kritikátlan elfogadására hajlamos, tele lobogó tűzzel tizennyolc, húszéves fejjel az 1948-as jégtörő februárt, s számunkra, az azt követő olvadás éveií. Tehát, mi igazán, szívből hittünk mindent, nekem s aki bölcsömtől kezdve szívtam magamba a marxizmus tiszta humanizmusát kegyetlenül nehéz volt a sztálinizmus, vagy ahogyan hivatalosan hívják a „személyi kultusz“ szörnyűségeinek megemésztése. S jól tudjuk, hogy Csehszlovákiában a marxizmusból majdnem minden humanizmust kilúgozók, törvénysértők 1968-ig tartották magukat. S abban az áldatlan légkörben eszméltem és ébredtem rá ember-magamra. S mivel cinkossá nem vedlettem, megbélyegzett, rágalmazott lettem, de megtörni nem tudtak. „Ha bántottak, rúgtam, haraptam, embernek s magyarnak maradtam, még megsértve is nőtt a lelkem, bűnöm, ha van-hin- ni mertem." Szóval számomra igen nehéz volt az út az első önálló kötetig, nem is szívesen beszélek és emlékszem PAUL SZÜLETÉSE Paul McCartney 1942 június 18-áa született a liverpooli kórháznak azon az osztályán, amelyet a legtekintélyesebb polgárok számára tartanak fenn. De születése pusztán azért volt ilyen nagystf- lúsú, mert édesanyja korábban tisztviselő volt a szülését! osztályon. Jim, Paul apja, a régi jó időkben gyapotkereskedő volt, ezekben a háborús napokban Napier fegyvergyárában dolgozott, éjszakánként pedig a légelhárításban Ugyeleteskedett. Az apa meséli: — Paul mint újszülött, borzalmas volt. Ügy festett, mint egy szelet vörös bifsztek. Amikor hazamentem a szülészetről, keservesen elsírtam magam. A háború után Paul apja nem tudott érvényesülni — csak ideiglenes munkákat kapott. Az anyja magánházakhoz járt, mint ápolónő, második liuk, Michael megszületése után pedig ismét kórházi tisztviselőnő lett. Pault beíratták a legjobb liverpooli elemi iskolába, a Liverpool Institute-ba. Értelmes, fogékony gyerek volt, kezdettől fogva kitünően tanult. De valahogy szexuális téren is a leghaladóbbak közé tartozott. — Egyszer egy disznó rajzot rajzoltam az osztályban. Amikor a papirt összehajtogattam, csak egy női fej és két láb látszott, amikor azonban szétbontottam, egy meztelen nőt ábrázolt. Szerencsétlenségemre a papírdarabot az Ingem zsebében felejtettem. Amikor hazamentem, az anyám persze rögtön megtalálta, és faggatni kezdett: „Te rajzoltad?“ Letagadtam. Azt mondtam, hogy egyik osztálytársam, Kenny Alpin rajzolta. Két napig hallgattam, mint a hal, aztán végül megmondtam az igazat. Rettenetesen szégyelltem magam. Már az első év után, amikor elégtelent kapott latinból, Paulnak egyszerre elege lett az iskolából: — Tulajdonképpen, senki sem tudta megmagyarázni, hogy mire nevelnek. A házi feladatok valósággal kikezdték az idegeimet. Nem bírtam elviselni, hogy a szép, meleg, nyári estéken bent csücsüljek « lakásban, miközben mindenki olyan szépen szórakozik. Már akkorazokra az évekre, hiszen végül odáig mentek a „szocializmushoz hű párttagok“ hogy a szellemi munkától is eltiltottak (1963—64-ben!) S hogy ezek után milyen érzéssel bocsáj- tom útjára első önálló kötetemet? Nagy-nagy szorongással, vajon megértik-e a szorongó, vívódó, poroló, tisztaságra, emberségre vágyó költőt és verseit, amelyek nemcsak önmagáról, de koráról is az emberi átélés hietelességével vallanak. Persze a kritikusoknak jogukban ál! ebben vagy abban elmarasztalni is verseimet, mert nem kötelesek elhinni azt, amit a költő állít koráról. Egy azonban bizonyos, ami ellen évekig hadakoztam, tiltakoztam, azt maga a párt és a kormány új vezetői részben elsöpörték és így nyert igazolást, amit verseimben elmondok. — Érzed-e, hogy költői fejlődésedet nem hátráltatta ez a kényszerű várakozás? — Bizonyos fokig igen, s ez csak természetes is, erről vallanak a kötetben megjeleni versek születésének évei is. Legtöbb versem, amely a kötetben megjelent az utolsó három évben született, a korábbiakat barátaim tanácsa s a magammal szemben felállított igény is kihagyásra kénysze- rített. — Költészetedhez közel áll az egyszerű emberek világa, a bodrogközi táj és emberei. Mit üzensz nekik? — Szülőföldemet nagyon szeretem, embereit még jobban, bajomban is igaz emberként állottak ki mellettem, ami igen jól esett, kiváltképpen szülőfalum, Lelesz. De ugyanezt mondhatom Abaráről is, ahol jelenleg igazgató-tanító vagyok. Még fizikai munkát végeztem Kassán, 1964-ben, amikor az abaraiak Hornyák Feri bácsi, a község tanácselnöke. Rezes Sándor, a szövetkezet elnöke, André János, a szövetkezet agronómusa felkerestek lakásomon, hogy meghívjanak Abarára tanítónak. Én nem voltam otthon, így csak az édesapámmal beszélgettek, s neki mondták el jövetelük célját. A meghívást elfogadtam, és nem bántam meg. Második szülőfalumnak érzem Abarát és szorgalmas, jóra való, magyar nemzetiségükhöz hú népét igen megszerettem. Nekik is és Bodrogköz népének is azt kívá- nam, amit saját magamnak: most már igazán békés nyugodt életet, emberségünkben, magyarságunkban további helytállást, szeressék, tiszteljék a szomszédságukban élő egyszerű szlovák embereket is, ne tagadják meg soha gyönyörű szép magyar anyanyelvűket és gyermekeiket is ilyen szellemben neveljék. Aki anyanyelvét megtagadja. az önmagát és emberségét tagadja meg. Az Ilyet, az is megveti, akinek behódolt... — A közelmúlt politikai eseményei, a magyarellenes nacionalista kampányok kint a „végeken“ sokkal inkább érezhetők. Tudod-e és próbálod-e ezt kizárni magadból, hogy verset írhass? — Az igazság az, hogy az itt élő szlovákok nagyon rendesen viselkedtek irányunkban. Ezért nagyon becsülöm őket, de nem így tettek a vajáni Hőerőműben dolgozó más vidékekről idekerült túlbuzgó nacionalista szlovákok, dehát a kutya ugat, a karaván meg halad. A másik, itt nincsenek Magyarországról áttelepítettek, akikről az igazságnak megfelelően Irt Báb! Tibor az Oj Szóban megjelent riportsorozatában, ahol nemcsak a tényeket tárta fel, hanem a cselekedetek rugóit is kitapintotta. Ekkoriban jártam Tótkomlóson és az ott élő becsületes szlovákok is Bábihoz hasonlóan nyilatkoztak. Meggyőződésem, hogy ez a kérdés is terítékre kerül egyszer az igazság teljes szellemében, s lesz miért pirulniok e tett végrehajtóinak. Különben igyekszem ezeket a kérdéseket kizárni, magamból. Számomra, s azt hiszem minden józanul gondolkodó ember számára is nevetséges, szánni való dolgok ezek, mert az a nemzet, amely más nemzetet gyűlöl és megtagadja tőle azt, amit a maga számára jogosnak tart, az néma méltő a szabadságra, megbe- l csülésre. S csodálom, hogy! ilyen egyéneket ma megtűrnek ás ilyen vagy olyan tisztségben, | akik, nacionalista mámorba a Igyekeznek belelovalni nemze-gj tűk százezreit. — Hogy látod a magyar kisebbség helyzetét most, A Szlovák Szocialista Köztársaságban? — Nekünk már nincs vészién! valónk, mi csak nyerhetünk. Minél haladóbb és hu-| mánusabb politikát folytat a 5 párt és a kormány, annál job- í ban érezzük, hogy értünk is | van, értünk is dolgozik és mi \ is többet teszünk az ö mun-J kájuk sikeréért és az ő poli-1 tlkai koncepcióik megvalósulá-: sáért. S ha a jelenlegi ve-| zetőség valóban az embe-1 ribb arculatú szocializmu- j musért küzd, abban a szocializmusban minden embernek egyforma kötelességei és jogai kell hogy legyenek, tehet a mi kötelességünk se lehet kevesebb, a jogunk se lehet kisebb, mint e haza másn nemzetiségű polgáraié. — Mik a terveid a közeljövőt illetően? — Szeretném, ha jövőre megjelenne a második kötetem, ami már nagyjából készen van. A elme Tisztaság lenne. Kérdezett: -toriban nők. vadászat, és szép ruhák után vágyakoztam. És néha elloptam néhány fontot. Éveken át úgy képzeltem el, hogy az élethez nincs szükségem többre száz fontnál. Ezen a pénzen — úgy gondoltam — vehetnék magamnak egy házat, egy gitárt meg egy autót. Tizennégy éves volt Paul, amikor anyja panaszkodni kezdett, hogy fájdalmat érez a mellkasában. Akkoriban már tűi volt a negyvenen. Egy hőnapra rá — miután műtétet is végeztek rajta — rák következtében meghalt. Michael így emlékezik vissza: — Miután meghalt az anyánk, valami nagy marhaságot mondtam. Paul kiegészíti: — Nem, én mondtam a hülyeséget. Megkérdeztem: „Mit fogunk most csinálni anya keresete nélkül?" Azt az éjszakát mind a ketten végigsfrták. Paul később napokig imádkozott az istenhez, hogy adja vissza az anyját. (Folytatjuk) HOLÓHOL (GONDOLATOK EGY JUGOSZLÁVIA! MAGYAR VERSANTOLOGIAl ÜRÜGYÉN) (Tizenhárom fiatal jugoszláviai magyar költ« versei. Hol é hol, Symposion könyvek, Fórum lap- és könyvkiadó, Növi Sad.) Nagyon jő érzés lehet beérkezni és azután űtrabocsátani az újabbakat, a következőket — az írő- és költőjelölteket — fiatalokat. akik a Parnasszust indulnak ostromolni. Ezt teszi, ezt az utat egyengeti, Tolnay Ottó, a jugoszláviai Fórum lap- és könyvkiadónál megjelent HOL Ö HOL cfmü antológiával. Nálunk is volt egykoron egy ilyen esemény, csak sajnos nagyon régen. Nyolc költőnek azt mondták: menjetek. És ők elindultak, elindulhattak. Tőzsér, Cselényi, Nagy Lajos, Simkő Tibor, Gyiire Lajos. Petrlk József, Kulcsár Tibor. Fecsó Pál. Azóta társult hozzájuk néhány szerencsésebb sőt részben túl nőtte őket: Gál Sándor, Tóth Elemér, Batta György és Bárczi István. De ez minden. Hol és ki előtt bizonyíthatta a többi lehetségét? Hol és ki vállalta őket. ha már önmagukat nem vállalhatták?! Sehol! Senki! Itt-ott fanyalgott Írásaik fölött néhány ember, turkált soraik között, de vállalni nem vállalta őket senki. Még a félmegoldású „Hang“-ot és a Szemle Vetés-rovatát is befagyasztották. Köztudott, hogy van néhány fiatal tehetségünk de ma nincs, aki vállalná őket. aki legalább bizonyítási teret adna nekik. Ha valaki mégis szóba áll velük, az elsősorban saját elveit, meg- csontosodott elképzeléseit akarja bizonyítani általuk. Szegény csehszlovákiai magyar Irodalom! időközben Magyarországon a vidéki antológiákkal, tettek az ügy érdekében valamit, és a közelmúltban kiadták az Első ének című antológiát is, Romániában Is kiadták a Vitorla-éneket, rendszeresen kiadják a Forrás- könyveket, hogy Jugoszláviáról ne is beszéljünk. Nálunk azonban semmi. Csak fanyalgunk a fiatalok írásai fölött, turkálunk közöttük, de a sorompót nem nyitjuk fel. „HOL ö HOL* élünk? Itt Csehszlovákiában ahol az idézetbe tett és kérdéssé modifikált HOL Ó HOL cfmü antológia lehetőségéről még álmodni sem álmodhatunk? És tulajdonképpen ezzel már kimondtam a kötet értékét is. Dicsértem, hiszen irigyeltem. Tehát puszta ténye is több. mint aptit mi el tudunk képzelni. Nem kétségbeejtő-e ez az állapot? S ráadásul még csak nem is bírálhatjuk mások cselekedeteit, szellemi teljesítményét, mert mizériánk oly nagy, hogy csaknem teljesen kizárja a tárgyilagosság lehetőségét! Abban persze, hogy nem tudunk teljesen tárgyilagosak lenni, nemcsak saját akadályunk, társadalmi determlnáltságunk köt meg, hanem a távolság is. Ahhoz, hogy kellőképpen meg tudjuk az ilyen teljesítményt ítélni, nemcsak az irodalom és a nyelv törvényeinek az ismerete szükséges, hanem a társadalmi viszonyok pontos érzékelése is. Pontosan ismerni kel! a mü genezisét, szellemi hatósugarát. És ezt a távolság következményeképpen nem Ismerhetjük, nem érzékelhetjük. Ha ennek ellenére jó valamire ez a távoli vizsgálódás, akkor az értékek tiszta hatásának a lemérésére, az irodalmi élet és a szerkesztők minősítésének az ellenőrzésére. Ami közelről nem látható, a távolból esetleg feltűnik, tudatosítható. A szerkesztő Tolnai Ottő, a kötet bevezetőjében Raffai Ferencre esküszik. Jogos-e, Indokolt-e Tolnai álláspontja? A távoli olvasó fülében, lelkében nem rezonálnak az irodalmi élet ráfogásal, istenltései, marad a nyelv, a forma és a két közegen átsütő valóság. Ha mindez együtt van, ha meggyőz, elhitet, ha forma- és nyelvér- zékünk rezonál rá, akkor rendben van. Ha nem, akkor ezt kell jelezni. Azt. hogy találkozunk-e a tizenhárom fiatal költő írásai között olyan jelenséggel, amely visszatetsző, amely idegen?! Ha igen, akkor valahogy Így kiálthatnánk lel: Hahó Tolnai Ottó, Balogh István. Böndör Pál, Börcsök László, Jung Károly, Mau- rits Ferenc, Podolski József, Raffai Férenc, Sinkovics Péter, Utas) Mária, Vajda Gábor, B. Varga László, Vice! Károly vigyázzatok, elnyel benneteket a dagály. Persze, ha ilyesmit vennénk észre. De nem, ezt sem kiálthatjuk, mert nemcsak a költők, hanem a szerkesztő, a költő-szerkesztő Tolnai Ottő is rendkívüli mértéktartó. Nem önmutogatás céljából szerkesztette meg ezt a kötetet, hanem a felmutatás, ahogy ő mondja „a szabad tér biztosításé" céljából dolgozott leginkább az anyagon. És ez a legtöbb, amit ezen a téren egy szerkesztő elérhet, és amit a „kritikusa* ilyen alkalomkor leginkább nyugtázhat, mert hisz az antológia elsődleges küldetése, hogy szolgáljon, szolgáljon az irodalomnak és Íróknak. A szerkesztő nem megy túl a felmutatás tényén és ebben kelt hogy ml is az ő nyomdokain haladjunk, mert hiszen egyrészt a költők nagy többsége egészen fiatalka, másrészt pedig, mert a távolság, ahogy azt már fent Is jeleztük, erősen megköti kezünket. Ha mégis valamiben különbözünk, akkor a szerkesztő által előbbre helyezett költő, Raffai Ferenc mellett, vagy esetleg ellenében Inkább Börcsök Lászlóra esküdnénk, őt emelnénk ki. Ő már talán kiforrottabb, határozottabb, és talán az ő eszközei a legpurltánabbak is. Sőt, ennél is több: az ő versein érezzük leginkább a valóság pecsétjét. És ezzel talán be is fejezhetnék, mert hiszen az már nem tartozik szorosan ide, hogy a könyv kivitelezése, grafikai elrendezése (Baráth Ferenc munkája) rendkívül szép, s hogy sokban emeli ennek a kis könyvnek az értékét... Németh István Luzsica Ági Elindult a világhír felé Érsekújvárott ritka szép kiállításnak voltam tanúja. Luzsica Ági IS éves diáklány képeit ezrek csodálták meg. Ági apja Luzsica Lajos híres festőművész, ugyanis újvári születésű és az ő kiállításán szerepelt leánykája is, akit már többször láthatott a közönség a budapesti televízió-adás képernyőjén szerepelni. Ági 1953-ban született. Anyja Jeszenovics Ágnes rajztanárnő. Ági mindkét szülőjétől örökölte tehetségét. Már óvodás korában feltűnt rajzoló tehetségével. Később mint. általános iskolás rendszeresen szerepelt magyarországi és külföldi nemzetközi gyermek- rajz-versenyeken. Eddig 21 díjjal tűntették ki. Jelenleg a budapesti Képző- és Iparművészeti Szakiskola II. osztályos tanulója. Külföldi kiállításokon Indiában, Olaszországban. Németországban, Finnországban, Kanadában és nálunk is szerepelt már Prágában 1966-ban az INSEA világkiállításon. Díjai közül kiemelkedő sikert jelentett az indiai Nemzetközi Gyermekrajz-kiállitáson elnyert 3. dij, korcsoportjában az első és a két Nehru-díj. Ugyanígy Olaszországban (Forte Dei Marmi) megrendezett Nemzetközi Gyermekrajz Kiállításon az I. díj aranyérme. Az Ojvárott bemutatóit képek utoljára az Expo 1968-as montreali világkiállításon szerepeltek. Mintegy 20 képét láttuk jelenleg, melyek közül kiváló kompozícióval a „Csendélet a hallal“, a „Vásáron“, a „Busójárás", a „Lovak", a „Leányfej" tűnt ki. Képei nagy formátumúak, ecsetkezelése és sztnmegoldásai bátrak, és ha szorgalma nem lankad, nagy jövő fill előtte. Képeivel eddig három világrészben szerepelt. Ez nem csekély dolog! A kiállított képekről — melyeknek nagy része zsírkréta és guaeb — elismerően nyilatkozott az apja kiállítására érkezett több művész is, így többek között Őemicky László érdemes művész, a pozsonyi Művészeti Főiskola tanára és Tvrdoft Martin festőművész is. Remélem, hogy Szlovákia többi városában is bemutatják Ági nagyszerű képeit, akit a megnyitón sok virággal, tapssal és édességgel jutalmaztak. A magyar gimnázium külön fogadtatást tervezett a híres diáklánynak, de az osztályok sürgős brigádmunkán való részvétele miatt elmaradt, csupán Szabó Béla nyolcadikos tanuló köszöntötte verssel. Ági igen szerény, egyszerű leányka. többen hitetlenkedve jegyezték meg: — Az nem létezik, hogy a képeket egyedül festette! Luzsica Lajos nevetve jegyezte meg: — Leánykám figurális festő, én meg tájképfestö vagyok, a kettő közül Ági művészete a nehezebb.; Egyáltalán nem befolyásolom, minden az ő elgondolása és munkája. Akik megismerték Ágit, mindnyájan azt kívánják, hogy művészete tovább fejlődjön és érje el a megérdemelt beteljesülést. Ehhez a kívánsághoz én is örömmel csatlakozom. Üjvári Győző Luzsica Ági; Leányfej, 1966 /
