Új Ifjúság, 1969. január-június (18. évfolyam, 1-25. szám)
1969-01-21 / 3. szám
9 új ifjúság Ha a zürichi pályaudvaron Órája szerint egy perccel eióbb vagy később Jut be a vcmat, akkor az óra nem svájci vagy a vonat nem azl Dr. ILLÉS LAJOS: V. SVÁJCI UTIJEGYZETEK AZ ENGAD'H VÖLGYE A z Oberengadin, az Inn felső völgyének vonzóereje az áthatóan üde magaslati levegő; a zöldgyepes alpesi rétek, a fenyvesek sötétebb foltjai és a kéklő-fe- hérlő hegyormok között csillogó kis tavak egymásba érő láncolata, az Inn keskeny szalagjára fűzve; felettünk a négyezres Bernina csoport jégpáncélos koszorúja. A pára és pormentes tiszta légkörben a növények zöld és meztelen ormok palaszürke színei egyaránt világos, ezüstös tónust öltenek. Ebben a tájban bújnak össze az engadini falvak hangulatos, zárterkélyes régi kőházai. St. Moritz a ragyogó tófüzér első gyöngyszeme felett fekszik terasz-sze- rüen, 1853 m magasban. Főtelepe a hotelpaloták negyede, St. Moritz-Dorf. De a régi falu szinte elvész a hatalmas szállodák, luxus-kirakatok, sportpályák között, csak az ősi román templom maradványa emlékeztet rá. Állandóan nemzetközi látogatói vannak, akik golfoznak, teniszeznek, lovagolnak és vitorláznak a kiesfekvésü tavakon. Lejjebb terül el a gyógyfürdő, nagy szanatóriumokkal, fürdőintézetekkel. Szénsavas, vastartalmú gyógyvizét már az Ókor előtt ismerték. Az egyik forrásnál rekonstruálták egy bronzkorszakbeli létesítmény maradványát. Néhány napi pihenés Közé különböző kisebb utakat iktattunk. A tavak füzérét, e táj igazi ékességét, az Inn forrásáig, a Maloja-hégóig vivő utat bejártuk. Erdős, keleti részén mered az egeknek a Piz Corvatsch (3456 m), melyre kötélpályán jutottunk fel. Lent napsütésben, sífelszereléssel a hátukon sorakoznak a sportolók. Szemgyönyörködtető látvány a nyári napfényben csillogó hó, mely sí- és ródlipara- dicsom. Utána kétórás sétára megyünk a Morteratschgleccser felé és felette fehérük a Piz Palü (3912 m) fennséges világa. A főszezon itt júniustól szeptember közepéig tart. A hűvös esték és a völgy felé fújó szelek, vagy frsis hó a csúcsokon, általában jó időt jeleznek. A főn idején — amikor a hegyek mintha közelebb nyomulnának, és sötétkék színt öltenek — napokig Jó időre lehet számítani. Rossz idő jósai a nyugatról közelgő cirrus-felhők, a forgószelek, vagy a havas hegyoldalon látható fehér hófüst. Ilyenkor mindig tartani kell a váratlan viharoktól. A hegyvidéki túrákhoz itt nyáron is meleg holmit kell fel venni. Az esőköpeny és a sötét szemüveg nélkülözhetetlen. Aki nagyobb gyalogtúrára indul, vigyen magával hátizsákot széles szijtartőkkal; valamint zsíros arckenőcsöt, mert a hegyi napsütés éget, de lábápoláshoz is szükség lehet rá. termoszban teát, alumínium vizespalackot és ételt. 3000 méteren felül könnyen fellép a hegyi betegség (sokan nem is sejtik, hogy hajlamosak rá), amely szívdobogásban, szédülésben, rosszabb esetben orr- és szájvérzésben nyilvánul. Aki előjelét érzi, azonnal igyekezzék mélyebb fekvésű helyekre, és az első lehető alkalommal pihenjen egy nagyot. A gigantikus jégár a kristályos kőzetről legyalulta a könnyebben lemorzsolható rétegeket s a lemeztelenített szirteket merész formákba faragta. A jégár lassan halad lefelé, óriási mennyiségű törmeléket tolva maga előtt, s ahol véget ér, legyezőszerűen széttúrja. Ezek a morénák, a svájci tavak partjait ma is övező dombhátak. A Svájci Alpok hegyvilágának egyrészét ma is örök hó és jég borítja A mélyedésekben, reknőkben egymásra rakodó hórétegek eljegesednek: ez a firn, míg a gleccserek már jégtömbökből összeállt jégfolyamok. Folyamok, mert csigalassúsággal ugyan, de állandó mozgásban vannak, alakjuk, kiterjedésük változik. Ebben az álló-haladó jégfolyamban hatalmas hasadékok, „Spalte“-k tátonganak zöldeskék jégfalakkal. Egy-egy gleccser szüli az alpesi folyókat, sok eret, patakot préselve ki testéből, melyek csobogva, robogva, sokszor sziklákat görgetve rohannak a völgyekbe, vagy zuhannak szédítő magasból a mélybe. A rohanó vizek hangja a svájci túrák állandó kísérőzenéje. A völgyekbe érve — melyeket hordalékukkal maguk töltenek fel — folyókba tömörülnek. így törnek elő az Alpok szívéből, Európa legnagyobb vízválasztójából Svájc folyói, hogy alpesi völgyeken áthaladva, szurdokokat vájva, előbb kéklő tavakba vesszenek, majd újjászületve tovább a tenger felé haladnak. Pl. a Rhone a Genfitavon keresztül a Földközi-tengerbe ömlik. A Ticino Olaszország egyik legnagyobb tavát, a Lago Maggioret tölti fel; onnan kilépve a Pó-val egyesül és az Adriát táplálja. A Rajna északra fordul és a Bodeni-tóba ömlik és tovább hömpölyög az Északi-tengerig. A havasi pásztorok a szarvasmarhát hóolvadáskor kezdik felhajtani a hegyekbe s mindig a hóhatár felé mennek, mindig feljebb, úgy, amint a hő visszaliúzódik. Augusztusban vannak legmagasabban, s aztán megint húzódnak lefelé, amint a hó előrenyomul. Nehéz élet ez, sok viharral, hideggel, esővel és hóval kelj megküzdeni. Ivóvízben sincs hiány, mert a havasokban minden csurog a víztől. A legelők közepe táján, széltől védettebb helyen építik fel a pásztortanyát, az almot. Itt laknak a pásztorok, a fejők és a sajtkészítők, mert a rengeteg kifejt tejet azonnal fel kell dolgozni. A tehenek nyakán csengő, a vezér állatén vizeskanna-nagyságú kolomp van. A pásztorokat kürtszóval hívják haza. A 3—4 m hosszú fakéregből készült havasi kürt hatalmas hangja mesz- sze elhangzik a hegyekben s a pásztorok sietve terelik az állatokat a karámba. A havasi kürt megcsukló hangját utánozza a svájci és tiroli nép jódlizása, ez a mell- és fejhang változásával színezett ének. A kitűnő svájci sajt, vaj, kondenzált tej stb. mind világhírűek mint pl. az Ementáli-sajt stb. AZ OLASZ-SVÁJC T icino (Tessin) kantonja a Gotthard masszívumból eredő és a Lago Maggioréba torkolló folyóról kapta a nevét. Földrajzilag ez már Itália, ha politikailag Svájchoz is tartozik. Jellegzetes olasz hegyi falvak, városkák, keskeny utcákkal, egymáshoz tapadó emeletes házakkal, itáliai jellegű templomokkal, pergő beszédű olaszokkal. Amíg a Gotthard-vonal a Ticino-folyó völgyében leér a Lago Maggioréig, fokozatosan változik a táj zord, svájcias, magas hegyvidékből napsugaras olasz vidékké. A folyókat szegélyező hegyek itt délebbre nem olyant esipkés alakulatok, mint Svájc* lánchegységeiben, inkább nagy monstrumok, melyek egyetlen meredek ívben terpeszkednek a völgyig. A völgy felső részénél Airolo táján még sötétlő havasi fenyvesek meredeznek, lejjebb egyre több lombos fa bukkan fel, egész tölgyesek, később gesztenyések is, még tovább délre szőlőlugasok, mandula-, füge- és olajfák, a kertekben és parkokban pedig — s lent a nagy tavak partján — ciprusok, pálmák, agavék, kaméliák, mimózák és egyéb déli virágok sokasága. Legszebb évszak itt a tavasz, mikor a hegyek teteje még hótól fehérük, lent pedig már virágba borulnak a völgyek, a kéklő nagy tavak partjai. A tóparti tájak kivételével ezt a szép kantont az idegenforgalom elhanyagolta Csak átutaztak rajta, hogy minél előbb Itáliába, vagy a régtől híres délsvájci üdülőhelyekre: Locarnóba, Luganóba jussanak. Most magát a kantont is felfedezték a Ticino-völgyé- vel együtt. A vagyonukat Svájcba mentő líra-milliomosok, a válási problémáik vagy adóügyek miatt idehúzódó olasz és más filmesek luxusvillái bújnak meg a hegyoldalakon. Locarno nyugatra fekszik a Ticino torkolatával szemben a Lago Maggiore északi végénél. A táj fő vonzó ereje ez a 60 km hosszú, 2—5 km széles pompás tó. Svájchoz csak a legészakibb csücske tartozik. Locarnót szelíd klímája miatt Svájc Nizzájának nevezik, pedig nem szorul cégérre: helytáll önmagáért, nagy nemzetközi híréért. Festői zugutcái az olaszos belvárosban, loggiás házai, reneszáns és barokk templomai, a partvidéket és a hegyoldalakat ellepő erdei, dúskertes villái, pálmás, ágávés parti sétányai, a kilátás a nagy tóra és a késő tavaszig hősipkás hegyekre, — vonzó üdülőhellyé avatják. L ugano Svájc legdélibb részén fekszik. Ha felmegyünk a Monte Salvatore tetejére, nemcsak a pompás kilátást élvezhetjük a szép városra és még szebb tóra, kékló hegyeire, hanem a természet és az országhatárokat kialakító fantázia különös játékát is. Ha keletre nézünk, ha délre — egyaránt a tó fénylő keskeny szalagját látjuk hegyek között. De ha hátra fordulunk nyugatra, a dombvidék mögött újból csak felénk csillog a tó vize. Akármerre tekintünk, egymásba fonódva látunk svájci és olasz hegyeket, településeket; éppen kilátónkkal szemben a svájci területbe szinte beiecsöppentve fekszik egy csipetnyi olasz birtok: Campione, amely Itáliából csak Svájcon keresztül közelíthető meg. Persze a határoknak e játéka csak térképen követhető nyomon, mert a táj, a városok és falvak, a nép jellege itt is azonos: tipikusan olasz. Olasz vendég-munkásokkal is találkoztam. A nehezebb vagy súlyos testi munkára svájci egyre kevésbé vállalkozik, még a mezőgazdaságban sem, az iparban is csak a magasan képejátett szakmunkások helybeliek. Ezért igen nagy (a közel hatmilliós össznépség 15 százalékát meghaladó) arányban dolgoznak az országban külföldi, főleg olasz munkások, akiknek ottléte — bár gazdasági szükségszerűség — sok gondot okoz. Egyik ilyen gond a végleges letelepülésüktől való félelem. Ezért panaszkodtak, hogy mikor a családjuk látogatására hazautaztak — megesett —, hogy a már régebben itt dolgozó olasz munkásokat nem engedték vissza a határon. Egyébként az idegenek végleges letelepedését nagyban akadályozza, hogy a svájci állampolgárság elnyeréséhez legkevesebb 12 évi svájci tartózkodás szükséges! (Folytatása következik) I TAPETACSERE A FEHÉR HÁZBAN Tegnap, január 20-án Richard Nixon az új amerikai elnök elfoglalta hivatalát. És ez nemcsak a politikai életben jelent változást, hanem — szó szerint — a Fehér Házban is. Ezt a változtatást az elnök felesége, a First Lady (az ország első asszonya) végzi. Nem mintha ez a feladatköréhez tartozna, de eddig minden First Lady első dolga az volt, hogy ,,nagytakarítást“ csináltasson a Fehér Házban, hogy mindent felforgasson és merőben másképp rendezzen el. mint ahogy azt elődje tette. A hagyomány alól Patrícia Nixon, az újdonsült First Lady sem kivétel. Férje megválasztása után csakhamar kijelentette az újságíróknak, hogy a Fehér Házat kedélyes polgári otthonná akarja varázsolni. Szerinte ennek épp itt az ideje, mert Jacqueline Kennedy várkastéllyá, Mrs. Johnson pedig egy „vidéki házzá“ változtatta. A ..nagytakarítás“ előzetes számítások szerint négy és fél millió dollárral terheli meg az állampénztárt. De ha eddig minden First Lady kielégíthette rendezkedési vágyát, éppen Mrs. Nixon ne tehetné meg? Azaz mégis volt egy kivétel, de ez csak erősíti a szabályt: Eleonor Roosevelt. Az ő firstladysége alatt még az arra rászoruló, sok mosástól kopott függönyöket sem cserélték ki. Ha valamilyen változtatást javasoltak neki, egy kézlegyintéssel intézte el: „Fölösleges — Ameriákban másra kell a pénz...“ Utódja, Bess Truman viszont „behozta“ a lemaradást a költekezést illetően. Amikor röviddel a háború befejezése előtt First Lady lett, valóságos rendezkedési szenvedély szállta meg. Számos bútordarabot kicseréltetett, még a történelmi nevezetességű „Lincoln-ágy“ sem kapott kegyelmet, s a padlásra vándorolt. „Mamie“ Eisenhower annak idején rózsaszínűvé változtatta a Fehér Házat. Még a szőnyegburkolatok is rózsaszínűek voltak. És hogyan kejlett rájuk vigyázni, be ne piszkolódjanak! Mert „Mamie“ Eisenhower igen pedáns volt! Jacqueline Kennedy a pincétől a padlásig újonnan rendeztette át a Fehér Házat, s valóságos nemzeti múzeummá változtatta. Felkérte a jómódú amerikaiakat, hogy bocsássák rendelkezésére a Washington és Lincoln idejéből származó tárgyakat, hogy ezzel is emeljék a Fehér Ház történelmi jelentőségét. Ő volt az első aki meghívta a rádió- és televízió riportereit és végigvezette okét az épület háromszáz szobáján, ö töltötte be a kommentátor szerepét is. Lady Bird Johnson valami vidéki Ízt hozott a Fehér Házba. A hivatali és reprezentációs helyiségeken nem változtatott semmit — talán kényelemből, talán mert tudta, hogy jobbra, eredetibbre nem „futja“ az Ízlésből, s félt a kritikától. A magánlakosztályban hét szobát barokkbútorral rendezett be, s a reggelizöszobát — amit elődje speciális francia tapétával húzatott be — égszínkék selyemmel váltotta fel s a többezer dolláros tapéták a szemétbe kerültek. A Johnson-kor- szakban eltűntek a Kennedy-korszak rendkívül finom terítékei is. Az elnök nemcsak úgy beszélt, de úgy is evett, mint egy „texasboy“ (texasi fiú). Amikor földijeit — különösen szenátorokat — látta vendégül, s „magasba szökött“ a hangulat, csörömpöltek az edények, Mrs. Johnson előszedte a páncélszekrényből a történelmi emlékű aranyedényeket. Azok ugyanis törhetetlenek és „jót mutattak,..“ Mrs. Nixon nem szereti a tapétákat, ő a faburkolatok híve. Szerény becslések szerint február elsejéig — amikor a Nixon- család hivatalosan a Fehér Házba költözik — 2000 négyzetméter faburkolatot szállítanak az elnöki székhelyre. A bútorzatot is kicserélik, mert az új First Lady rajong az antik bútorokért és egyszínű szőnyegekért. További alakításként az ő három szobából álló lakosztályában négy falat bontottak le. Az elnök felesége az így nyert tágas helyiségben kívánja fogadni délutáni kávéra hívott vendégeit. Már megrendelték a P. N. monogrammal ellátott porcelánkészletet is. A kék szalonban és a reggelizőszobában eltávolítják a parkettet és pluss-szőnyegburkolattal vonják be a padlózatot. A falakon függő régi képek, amelyek Mrs. Trumant, Mrs. Rooseveltet és „Mamié“ Elsenhowert, ábrázolják, a padlásra vándorolnak, csakúgy mint Ladybird Johnson sajátkezűig festett virágcsendéletei is. Patrícia Nixon ezek helyett elhozatja kedvenc kaliforniai dalainak aranykeretbe foglalt kottáit. Á privátlakosztály minden szobájában zongora, mini-orgona vagy pianínó lesz. „Az elnök kiváló zongorista“ — szokta mondogatni. „Nagyon kevés szabad ideje lesz, de ha mégis kedve szottyan egy kis zenélésre, legyen hozzá bárhol lehetősége. Elnöki hivatalának lejárta után pedig a hangszereket jó áron eladhatjuk... Méghozzá ezzel a felirattal: „Ezen a zongorán játszott Nixon elnök!“ Ugyancsak férje kedvéért a lakószoba mellett egy kis konyhát rendeznek be, hogyha esetleg az elnök egyedül kívánja elkészíteni az ételét, ne kelljen a konyhába mennie. Richard Nixon ugyanis elismert amatőr szakácsnak számít, különösen a rizsételeket készíti kitünően. „Nemrégen egy igen befolyásos pénzembert láttunk vendégül" — mesélte a First Lady. „Tanácstalanok voltunk, mivel kínáljuk meg ezt az elkényesztetett embert. Ekkor a lányom megkérdezte: „Mi lenne, ha daddy ri- zseshúsát tálalnánk fei?“ „Daddy“ beleegyezett és óriási sikert aratott...“ Az új First Lady fanatikus rendszerető. Erről a tulajdonságáról egykori diákjai — Pat Nixon tanárnő volt — dalokat zenghetnének. A volt házvezetőnője pedig így jellemzi. „Mrs. Nixon azokhoz az asszonyukhoz tartozik, akik végighúzzák ujjúkat a bútoron, hogy meggyőződjenek róla, rendesen letörölték-e a port. Továbbá, egy nap sem mulasztotta el, hogy fel ne emelje a szőnyeget — a parkett tisztántartásának ellenőrzéseképpen. A legcsekélyebb porszem rossz hangulatra gerjesztette. És ezt mindenki, Mr. Nixont Is beleértve, érezte a házban...“ Patricia Nixon súlyt helyez arra is, hogy a konyhában glé- dában álljanak a fúszerdobozok, s hogy az íróasztalán minden reggel élesre hegyezett ceruzákat találjon. A First Lady specialitásaihoz tartozik az is, hogy sosem használ örökríót, csakis ceruzát vagy töltőtollat. A renoválási költségek csaknem öt millió dollárt tesznek ki. De a sajtó csípős megjegyzésein kívül ezt senki sem veszi figyelembe. Washingtonban már nyilván megszokták, hogy a First Lady mindig a legsajátosabb — ha nem is a legcélszerűbb — ötleteket valósítja meg. Hiszen a közmondás is azt mondja: „Üj seprő jól seper...“ Jelen esetben a seprőt sző szerint lehet érteni. Patrícia Nixon ugyanis első „hivatalos ténykedéseként“ egy új elektromos szönyegseprőgépet rendelt. Ära: átszámítva kb. 230 000 korona... Patricia Nixon, az Egyesült Államok új First Ladyja kedélye« polgári otthonná akarja varázsolni a Fehér Házat