Új Ifjúság, 1969. január-június (18. évfolyam, 1-25. szám)

1969-06-24 / 25. szám

X 4 új ifjúság Ötvenéves a Nemzetközi A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) most ünnepli fennállásának 50. évfordulóját. A szervezetet 1919-ben a ver- sailles-i béketárgyalásokon alakították. A két világháború közt a Népszövetség keretében működött, 1946-ban az Egye­sült Nemzetek Szervezetének megalakítása után, pedig az ENSZ szervezeteként tevékenykedik. Munkája különösen a második világháború befejezése után lett sokoldalú és szerteágazó. A szervezet élén már több mint húsz éve az amerikai származású David A. Morse vezérigaz­gató áll. Az ILO nemzetközi szervezet, munkájában nemcsak a tagállamok kormányának képviselői, hanem minden egyes tagállam munkáltató- és munkásszervezetei is képviseltetik magukat. Az ILO főleg munkaügyi és szociális kérdésekkel kapcso­latos nemzetközi egyezményeket és javaslatokat dolgoz ki, s ezeket a tagállamok kormányai elé terjeszti becikkelyezés végett. Célja még elősegíteni a munkakörülmények, és az életszínvonal és a minimális keresetek emelését, a társada­lombiztosítás kiterjesztését. Az utóbbi időben növekvő érdeklődést mutat a fejlődő or­szágok nehézségei iránt is, igyekszik előmozdítani a műszaki együttműködést, a munkajogi és szociális kutatómunkát, a szakképesítés megszervezését. 1919 óta a nemzetközi munkaügyi értekezleteken 128 mun­kajogi és szociális vonatkozású egyezménytervezetet, továbbá 132 megfelelő javaslatot dolgozott ki. A 121 tagállam közül több még nem fogadta el mindezeket az okiratokat. Az ILO székháza a Genfi-tő partján, egy parkban áll. Né­hány év múlva új épületbe költözik, a Nemzetek Palotájának közelébe. Pillanatnyilag 2000 alkalmazottal dolgozik. A tiszt­ségek elosztásakor és a hivatalnokok megválasztásánál szi­gorúan ügyelnek arra, hogy a világ minden része arányosan legyen képviselve. Az ILO alkalmazottainak nagy része Géni­ben dolgozik, sokan azonban mint szakértők és megbízottak a világ különböző részein és országaiban tevékenykednek. A szervezet idei költségvetése 27.2 millió dollár. A folyamatban lévő 53. értekezleten első ízben dolgoznak ki két évre szóló költségvetést, amelynek összege 61 millió dollárra rúg. A szervezet mostanában különösen sokat foglalkozik a munkanélküliség világméretű rendezésének lehetőségeivel. Kérdés, hogy mennyire tud eredményes munkát végezni eb­ben a tekintetben. Kétségtelen azonban, hogy eddigi munká­jával és további ténykedésével jelentős mértékben járul hoz­zá sok fontos munkaügyi és szociális kérdés rendezéséhez. A jubileumi ülésszak ünnepélyességét hivatott fokozni VI. Pál pápa genfi látogatása és Halié Szelasszié etióp cs»”ár tervezett részvétele. Hagyományaink Bemutatót tartott az Ifjú Szívek Magyar Dal- és Tánc- együttes. Az első kritikák ter­mészetesen már a szünetben elhangzottak, — az elismerő szavak úgyszintén. Ä közönség és a szakemberek véleményét feltétlenül tiszteletben kell tartani. Nem véletlenül emlí­tettem előre a kritikákat, nem­csak azért, mert a közönség Is így tett az első benyomá­sok után. Az igazat megvallva, mindenekelőtt szeretném el­mondani a saját és a hallott vélemények lényegét. Az együt­tes tánckarból, énekkarból és zenekarból áll — természete­sen. És ez az utóbbi, a zene­kar, amely amúgy sem felel meg tökéletesen a népművé­szeti hagyományok ápolására, tolmácsolására — ezen a be­mutatón még a megszokottnál Is kevesebbet, gyöngébet pro­dukált. Vitathatatlan, hogy e- gyes számok kíséreténél meg­volt az összhang, de tény az Is. hogy a mérce emelése ér­dekében a hibákat is kényte­lenek vagyunk észrevenni. Nem hányhatjuk be viszont sze­münket afelett, hogy az e- gyüttes zenekara nagyon nagy nehézségekkel küzd. A néző ezt látja és kénytelen elmon­dani, mert segíteni köteles mindenki — a jóindulatú bí­rálat már maga is segítséget jelent. Mondjuk ki tehát: az Ifjú Sziveknek jobb zenekarra, pontosobban fogalmazva jobb hangszerkollekcióra van szük­sége, s ha azokat úgy kezelik a zenekar jelenlegi tagjai, a- hogy arra a jó' fül Igényt tart, annak csak szívből örülhetünk. De ez már kimondottan a szak­emberek ismeretén és dönté­sén múlik. Sz énekkar kevés bemutatón gyújtott olyan szép teljesít­ményt az utóbbi évek folya­mán, mint éppen ezen. Ä tizenhat bemutatott szám szép egészet alkot, de be kell vallani: számunkra, csehszlo­vákiai magyarok számára még szebbet, jobbat kellene produ­kálni. Hagyományaink gazda­gok, népművészetünk értekei­nek nagy része még a népben él. Ezért van szüksége több és jó szakemberre az együt­tesnek. Ennek egyik zálogát abban látjuk, ha hivatásos csehszlovákiai népművészeti együttesnek mondhatjuk majd az' Ifjú Sziveket, ha igazabban vallhatjuk azt a magunkénak, sajátunknak, mint ahogy nép­művészeti kultúránkat is annak valljuk. De ezt az értéket vé­tek félhivatásosan. félmegoldá­sokkal ápolni, félerővel fenn­tartani, megőrizni pedig lehe­tetlennek tűnik. Élmény volt a bemutató, hiá­nyosságait épp úgy be kell vallani, mint értékelt. Az előadás alatt gondolom nemcsak nekem, hanem nagyon sok embernek jutott eszébe az a szomorú valóság, hogy ide­gen színpadon láttuk a bemu­tatót. Nagyon sokat gondoltak arra a nagyon jogos igényre, hogy a csehszlovákiai magya­roknak egy kultúrközpontra lenne szüksége, amelynek szín­padán felléphet, dolgozhat majd nemcsak a népművészeti együt­tes, nemcsak a színház, az énekkarok, az irodalmi színpa­dok ... és sorolhatnánk még tovább azt ami van, azt ami félkész és azt amire kultúránk jogos igényt tart, amelynek létrehozása ránk vár. (készéit) Köszöntjük egyetemünket ötszáz éves az Academia Istropolitana, amelyet 1469-ben Mátyás király segélyével Vitéz János érsek alapított. Az egye­tem végzettjei közül természetesen már senki sincs az élők között; annál többen vannak az ötvenéves Komensky Egyetem végzettjei. Az ünnepségek — amelyeken hetvennégy főiskola képviselői, közülük negyvenhét külföldi vett részt — meghitt érettségi találkozó jellegével hatottak. Egy nagy család, sok-sok rokon­nal, akiket szerte az országban megtalálhatunk — ez a Ko­mensky Egyetem. Emlékezzünk csak vissza, még nem is olyan régen, milyen könnyű szívvel vettük át rektorunk kezéből a diplomát. Azóta már jónéhányszor nézegettük a fényképeket: né, Itt a jó öreg professzorunk mosolyog, pedig elhúzott az utolsó államvizs­gán; és ezek Itt a tiszteletteljes tekintettel tanszékünk taná­rai. Szívesebben emlékezünk vidám arckifejezésükre, persze a Krymben, a pohár sör mellett más volt a hangulat... Az egyetem épülete — mi pozsonyiak naponta járunk mel­lette — nem változott, csak néhány métermázsa port csiszol­tak le ötvenéves falairól. Eredeti színe sárgás-fehér volt. Ki tudja, meddig lesz tiszta az ünneplő 'ruhája? Ja, és még egy változás: egy kis táblácska az egyetem baloldalán. Lehetetlen elolvasni a felírást, mert minden betűjét virág takarja. Ludvík Svoboda köztársasági elnökünk magas állami kitün­tetéssel értékelte az ötvenéves egyetem tevékenységét. Mit adhatunk neki mi, akik öt éven át koptattuk padjait? Tiszte­letet és szeretetet; akkor is, ha ötven éve ellenére még egyet­len ősz hajszála sincs. — ze— Iskolák figyelmébe Nagyon hasznos és érdekes kiállításon vettem részt a napokban. Magyarországról behozott tan-segédeszközök, iskolai fel­szerelések bemutatására vállalkozott a pozsonyi Magyar Könyvesbolt. Be kell vallani, nem volt könnyű vállalkozás, dicséretet érdemel, hiszen egy kézen meg lehet számolni azon segédeszközöket, amelyek nálunk mindmáig kapha­tók voltak, a gazdag magyarországi választékból. Eddig csupán a diafilmek behozatala volt korlátlan, pedig amint azt a kiállítás megnyitóján résztvevő tanárok és iskola­igazgatók állítják, kimondottan praktikusak, szemléltetők, kitűnően alkalmazhatók, s ami nem mellékes, nem is na­gyon drágák a magyar iskolai segédeszközök. Tulajdonképpen nem csak egy kiállítás nyílt meg a po­zsonyi Duna-utcai iskola egyetlen osztályában, hanem en­nél lényegesebb, fontosabb történt: a nálunk annyira igé­nyeit áru behozatalának területén megnyíltak a zsilipek. Nagyon ésszerűnek tartjuk a Magyar Könyvesbolt és a Slovenská kniha nemzeti vállalat kezdeményezését. Ami az értékét növeli — az, hogy iskoláinkon a magyar irodalom és történelem tanításához néhány tankönyvön kívül semmilyen segédeszközt nem készítettek napjainkig. Hogy ez mennyire fontos lenne egy magyar iskolán, azt mondani sem kell. Ezt az űrt *csak a kiállítás anyaga ké­pes kitölteni. A pozsonyi Magyar Könyvesbolt az összes magyar isko­lába meghívót és megrendelőlapot küldött, hogy a jegyzék, valamint a kiállítás megtekintésének alapján az anyagra igényt tartó iskolák elküldhessék megrendeléseiket. Kor­látlan mennyiségben képesek kielégíteni az igényeket. A könyvesbolt vezetője boldogan mondta el mindezt, an­nak ellenére, hogy a könyvesboltra ezzel valóban több munka hárul majd. Az elején azt mondtam, a kiállítás nagyon időszerű, mi­vel az új tanév kezdetéig az iskoláknak még elég idejük marad szertáraik üres polcainak betöltésére. Időszerűnek időszerű tehát, csak nem a legjobban időzített, mivel kivé­tel nélkül minden iskolában most a fanév végén legtöbb a munka, és kevés figyelmet szentelhetnek annak, hogy végre lehetőség nyílott a magyarországi tan-segédeszközök beszerzésére. Köszönet jár érte a Magyar Könyvesboltnak.-kszl­Végre valaki védelmébe vette a fiatalokat. Már ré­gen vártuk ezt a hangot az Oj Ifjúságtól. Miért lenne Ágnes bűnös? Azért talán, mert szerelmes? Ez már régen nem bűn! A bűn a férfi lekét terheli. Családos anya vagyok én is, tudom, milyen következményekkel járna, ha a férjem itthagy­na egy fiatal lány miatt. De nem teszi meg, mert tudja, hogy szeretem őt, és igyek­szem mindig a legtöbbet adni a vele szembeni való viselkedésemben. Mert ugye senki sem keresi azt, amire nincs szüksége, amiben nem szenved hiányt. Helyeslem Zácsek Erzsébet álláspont­ját. Medgyesiné, Galánta Ifjúsági mozgalmunk időszerű kérdései Az alábbi írásban nem szeretnénk kizárólag csak azokat a feladatokat felsorolni, amelyek ifjúsági mozgalmunk előtt állnak, mert ez mások feladata, csupán néhány időszerű kér­désre, elvégezhető munkára szeretnénk felhívni a figyelmet. Vidéki útjaink alatt ugyanis több olyan problémára figyeltünk fel, amelyek szinte általánosak és közösen kellene őket meg­oldanunk, illetve hozzájárulnunk ahhoz, hogy ezek a gondok idővel megszűnjenek. Az első ilyen probléma a bizalom kérdése. Köztudott, hogy á fennálló legális ifjúsági szervezetek és a magyar fiatalok között nincs meg a kellő bizalom. De ha ezt továbbra is így hagynánk, akkor nemcsak magunknak ártanánk, hanem az egész ifjúsági mozgalomnak is. Ezt pedig nem vállalhatjuk. Persze, hogy a bizalmatlanság megszűnjék, nemcsak a ma­gyar fiatalokon múlik. Ügy véljük, hogy az egyes ifjúsági ve­zetők többet járhatnának tagjaik körébe és főleg magukra vállalhatnák a magyar fiatalok gondjainak legalább egy ré­szét. Ha ezt megteszik, bizonyára felenged majd a fiatalok bizalmatlansága és az együttműködés is gyümölcsözőbb lesz. Ahol már ezeket a korlátokat ledöntötték — mint például a terebesi járásban vagy a galántaiban — ott az első kedvező jelek már megmutatkoztak. Természetesen, ehhez szükséges lenne tisztázni az általános elveket is. A másik eléggé fogas kérdés a járási tanácsok létrehozása, működésük fellendítése. E körül a kérdés körül a Magyar Ifjúsági Klubok Központi Tanácsa nagyon sokat szorgoskodik, sokhelyütt már eredménye is van, de ők mindenhová nem jut­hatnak el azonnal, éppen ezért jő lenne, ha az egyes járá­sokban külső segély nélkül is szorgosabban dolgoznának. Nem ilyen egyöntetű, de annál kevésbé halasztható kérdés az új klubok alakulása, alapítása. Az üt természetesen az első feltételként felsorolt bizalom kérdésén át vezet. A ma­gyar fiatalok feladata, hogy minden községben, ahol még nem működik ifjúsági klub, megalakítsák. Azóta, amióta az első klubokat alakítottuk, már alábbhagyott a láz és napjainkban szinte meg is állapodott. Az egyes járásokban, mondjuk Ko­máromban, Losoncon, Galántán, Kassán, Terebesen, ahol a legjobb klubok vannak, azoknak is csak körülbelül egyhar- mada működik ma elfogadhatóan. Azt gondoljuk, hogy ezen a helyzeten úgy kellene segítenünk, hogy a Magyar Ifjúsági Klubok Járási Tanácsainak a tagjai, egyrészt a Streta, más­részt pedig a középiskolások vagy munkásfiatalok szerveze­teinek a vezetőivel együtt kijárnának a falvakba, iskolákba, üzemekbe és ott közös erővel megpróbálnák életre kelteni a fiatalok társadalmi szervezeteit, alapsejtjeit, klubjait. Iga­zunk bizonyításául nem közlünk adatokat, ám ezek nélkül is nyilvánvaló, hogy egy-egy járásban hol van és hol nincs klub. Azt hiszem, a magyar fiatalok megérdemlik, hogy elmenjünk közéjük és segítsük első lépéseiket. —nth— A tenyérnyi nagyságú nagymegyeri parkban van egy nagyvárost szabású, nyilvános földalatti illemhely. A tisz­taság kedvéért ttt is zár alatt kell tartant a fülkéket, ezért itt is, mint az ország bármelyikében kénytelenek személy­zetet tartant — természetesen fizetett személyzetet. Saj­nos ez már nálunk megszokott jelenség, a rendetlenek ellen más módon nem lehet védekezni. Azt viszont nem tudtam, hogy egy ilyen nagyvárosi sza­bású, — de közel sem olyan kapacitású nyilvános illem­helynek külön adminisztratív csoportja van, akik ezt...azt... meg amazt csinálnak... Illetve mit ts csinálnak? Mert hogy vannak, ezt feltételezem, hiszen az Illemhely ajtaján nagy fekete betűk hirdetik — méghozzá kétnyelvűén, hogy: A KULCS AZ IRODÁBAN. Mármint a vécé kulcsa. Mármint a vécé irodájában? Megszoktuk már, hogy feliratok nélküli nyilvános illemhely szinte nem ts létezik, de nem tudom ki hogy van vele, számomra ez a felirat módfelett meglepő, kollégám szá­mára viszont természetes volt. Azonnal megszólalt benne a közgazdász, és számokban kezdett beszélni. Akár egy számológép, úgy dobálta magából az adatokat, aztán ki­mondta a konklúziót. Országunk gazdasági visszamaradott­ságában nulla egész nulla kilenctized százalékos munka- erö-pocsékolást jelent a nagymegyeri példa. Azonkívül, ha ehhez hozzászámítjuk a hiányos munkaerkölcs középará­nyosát, szomorú képet és magyarázatot kapunk. De én nem számoltam, inkább utána néztem a valóság­nak s rájöttem, közel sem hiányos munkaerkölcsről, ha­nem nagyon is tudatos buzgóságról van szó. Aki nem hiszi, járjon utána. A KULCS AZ IRODÁBAN — vagy KlíOC JE V KANCELÄRU. (keszeli/

Next

/
Oldalképek
Tartalom