Új Ifjúság, 1969. január-június (18. évfolyam, 1-25. szám)
1969-05-27 / 21. szám
/ • «flf # A ui ifjúság 3 I Foto: KURUCZ SÁNDOR A május 25-í futballmérkőzés napján a csehszlovák szurkolók ezreket számláló tömegei lépték át a csehszlovák-magyar határt Komáromban. A nyitrai CSAD autóbuszába vámőr egyenruhába öltözött csinos lány lépett: . — Kérem, senki se hagyja el az autóbuszt! öt perc múlva visszatért, egy férfi nevét kiáltotta, majd mindketten a vámhivatal helyisége felé tartottak. Az epizódnak senki sem tulajdonított nagyobb figyelmet, a férfi feleségén kívül. Eleinte csak izgett-mozgott az ülésen, de amikor férje csak nem jött, az autóbusz sofőrjéhez rohant és hisztérikusan kiabálva arra kérte, nyissa ki az ajtót. mert ha nem, az ablakon keresztül ugrik férje után. A sofőr csodálkozva nézett rá és minden lelkiismeretfur- dalás nélkül kinyitotta az ajtót. Az asszony a vámhivatalban rátalált férjére. A szeretőjével beszélgetett, vagy inkább csak nézték egymást. Egy hónapon át csak levelekben beszélgettek és találkozásról szó sem lehetett. Ezt későbbi beszélgetésünk folyamán tudtam meg Ágnestől a „szeretőtől“. Nem a vámhivatali titkos találka vége, inkább annak előzményei érdekeltek. ÁGNES, 20 éves, hivatalnoknő, pár hónappal ezelőtt még a myugodt életmódot folytató, inkább a magukba zárkózott lányok közé tartozott. Februárban a munkahelyéről iskoláztatásra küldték. Kérte is, hogy mehessen. Addig akart tanulni, amíg nincsenek más gondjai: férj, gyerekek stb. Myjaván, ahol az iskolázás folyt, sok új barátnőre és egy új barátra talált. A barát-riportunk egyik főszereplője. Tudta, hogy a férfi — aki számára a tökéiflÉ^sséget jelentette — nős. sőt három kis gyermeke is van. Ágnes már ismerte a férfi minden bánatát, de önmagáról keveset árult el. Nem szívesen panaszkodott, aztán meg félt is egy kicsit, mert tudta, hogy tetszik a férfinek és saját magát is hiába próbálta meggyőzni. De miért félt? — Féltem az emberektől, azoktól, akik körülöttem élnek, mert nekem is az volt a véleményem, egy 20 éves lány ne kezdjen ki 3 gyermekes apával. De akkor már késő volt erkölcsre, következményekre gondolni... Egy osztályba jártak, rengeteg volt a tanulnivalójuk. Ágnes minden tantárgyból jelesre állott, a férfinek gyöngébben ment a francia. Azután, hogy egy földrajz órán levelet kapott tőle, amelyben arra kérte, tanuljanak együtt, osztálytársaik sokszor láthatták őket a folyosó sarkában, tanulószobában. — Már akkor tudtam, hogy ettől a férfitól nem fogok tudni megválni. Nem gondoltam tovább, csak a holnapi napig, esetleg egy nappal odébb. Rettegett április 14-től, nem mintha félt volna a vizsgáktól. inkább attól, mi lesz vele, ha a vasútállomáson egyszerűen elbúcsúznak és csak 2-3 nap múlva látja viszont. Ezt tartotta a legszörnyübbnek. 2-3 nap... A valóságban egy hónap telt el, amíg újra találkoztak, pedig csak 70 kilométer választja el őket egymástól. AKIK LÁTTÁK SZERELMÜKET, ÍGY ADTÁK TOVÁBB. Ágnes és a férfi osztálytársai: — Rendesen viselkedtek, igazán semmi rosszat sem mondhatunk róluk. Ágnes halálosan szerelmes, de ezt nem tartjuk hibának, csakis rájuk tartozik, hogyan intézik további sorsukat. Az iskolázás vezetője, 40 év körüli kétgyermekes anya: — Ahogy megtudtam, mi van a dologban, azonnal intézkedtem. Lehetetlen, hogy a kurzusból szerelmi iskolát csináljon egy könnyelmű apa és egy felelőtlen kis, kis... jrodis- talány. Mindent megteszek ezután is annak érdekében, hogy viszonyuk ne öltsön nagyobb méreteket, főleg abban az irányban, liogy a lányt — mert ugye nyilvánvaló, hogy 6 a felelő« egy máskülönben rendes család szétrombolásáért — ne csak én fékezzem érzéseiben, de mások is. így néz ki a rendes család: A feleség lánykorában cukrászdában dolgozott; azt mondta, másállapotban van, férjhez akar menni. A férfi inkább a gyerektartás fizetését vállalta volna, de a szülők kész dolog elé állították, neki csak az „igen“-t kellett kimondania. A hétországra szóló lakodalom után kisült, hogy kisbabának se híre, se hamva. A férfi haragjában azt ígérte feleségének, lépten-nyomon megcsalja majd e- zért a ronda hazugságért. Amint mondta, úgy is tett. Családi életük azóta kész pokol. Még jó, hogy a posta, ahol a férkidobjálp, ha megjön a my.javai káder-vélemény. Fáradt az intrikáktól, tudja, hogy szélmalomharcot folytat. Hamis, becsületét sértő rágalom-hadjáratot indítottak ellene, nem gondolva arra, hová kergetik ezzel a húszéves lányt. Ha esetleg tragédia lesz belőle — nem tudom mit hoznak majd fel önönmaguk igazolására. Talán azt, hogy beleszeretett egy nős férfiba? Ez nem bún. Szerelemre mindenkinek joga van. Vagy talán az a baj, hogy a férfi 1 nős és három gyermeke van? Ez csakis Ágnes számára rizikó, mert pár év múlva, vele is megismétlődhet a mostani feleség sorsa. Veszít a férfi családja azzal, ha elveszi Ágnest feleségül? Talán ez az egyedüli, amit fontolóra kell venni. Használni — nem használ. De Ágnes hajlandó magáévá fogadni a gyerekeket, mert csakis a gyerekeket kell értenünk a család kifejezés alatt, mert érthetetlen lenne, ha mindezek után a feleség még ragaszkodna férjéhez. Ez különben teljesen hiábavaló is lenne. Via a férj viselkedését vizsgáljuk, csak egy szót használhatunk jellemzésére: felelőtlen. De Ágnest már nem lehet lebeszélni, nem hallgat senkire, csak a szívére, amiért jutalomként neki jár a szenvedés nagyobbik fele. Már régen van annyi sütnivalója, hogy meggondolja minden lépését. Beleavatkozni, vagy olyan intézkedéseket tenni, mint az ötös franciából, vagy mással befolyásolni Ágnes érzelmeit — erre nincs jogunk. Se az Oj Ifjúságnak, se Ágnes munkahelyének. Tudatosítanunk kell azt, hogy az ilyen hátbatámadások inkább erősitik, mint gyöngítik két ember kapcsolatát. Ágnes még csak húszéves. Nagy kár lenne, ha öt év múlva három gyerekkel a nyakán, az ő szájából hallanánk azokat a szavakat, amelyeket a mostani feleség szórt a fejére a komáromi vámhivatal előtt. Ágnes, Ágnes — jól gondolja meg!... fi dolgozik, mindig más faluba küldte a postamester helyettesítésére. úgyhogy keveset tartózkodott a felesége mellett. Közben 3 gyermekük született, a legkisebb még egy éves sincs. A felesége felváltva látogatja férje szeretőit, sír, sopánkodik. tehetetlen... Megtudta, hogy férjének Myjaván új szeretője van. Teljes bizonysága csak akkor lett, amikor férje zsebében megtalálta Ágnes egyik levelét. Pontosan a vizsga- napot választotta ki myjavai látogatása időpontjául. Ágnes szülei: Édesapja 65 év körüli, édesanyja 15 évvel fiatalabb. Mindketten tanítók, akik lányuknak már rég kiválasztották a hozzávaló férjet, csak nem tudják megérteni, miért olyan makacs és nem becsül meg egy jó partit sem. A fene tudja, kire ütött?! Ágnes myjavai szerelméről annak kezdete óta tudtak. Mindent elmondott nekik, annak ellenére, hogy tudta, vallomásával felborítja a családi békét. — Anyuka azonnal észrevette, hogy valami történt, mert rohamosan lefogytam. Azt mondták, ha hoz2á megyek — többé ném ismernek. Egy ilyen összezörrenés után Ágnes táviratot kapott My- javára, hogy úgy készüljön, vasárnap lesz az eljegyzése. Haza utazott, mert máskülönben is minden hétvégét otthon töltötte a szüleivel. Nem tudom, mit tett a férjjelölttel, nekem azt mondta, biztos benne, hogy többé nem teszi be hozzájuk a lábát. Ágnest elhúzták franciából: Ágnest eredetileg szerdára osztották be vizsgázni, de kedden reggel, éppen amikor a másik oldalára fordult az ágyban, érte jöttek az iskolázást vezetők üzenetével, azonnal öltözzön, mert pár perc múlva a vizsga-asztalhoz kell ülnie. Először, azt hitte álmodik. Felöltözött és elment az üzenet küldőjéhez. Az csak a vállát vonogatta és nem tudta türtőztetni örömét afelett, hogy sikerült ilyen jól felidegesítenie a kis irodista lányt. Akik valaha is vizsgáztunk, jól tudjuk, mit jelent 24 óra a vizsga előtt. Ágnes, akár toporzékolhatott is volna, de még csak panaszt sem emelhetett, mert a vizsgáztató elnök csak akkor érkezett meg, amikor ő már tollal a kezében ott ült a zöldasztal mellett. A nap másik sokkja az iskola folyosóján érte. Megtudta, hogy az egyik szobában a férfi felesége várja. Visszatántor- gott a vizsgáztató terembe. Inkább a vizsga, mint a vele való találkozás. D élután az eredményhirdetéskor megtudta, hogy franciából elhúzták. Épp abból a tantárgyból, amit a legjobban tudott és szeretett. A francia tanár, aki megbuktatta, azt kérdezte tőle, miért olyan kétségbeesett, nem az ő felelete volt a legrosszabb és ha csak rajta múlott volna az értékelés — nem húzta volna el. Másnap a férfit is megbuktatták. Földrajzból. — Ja és persze a feleség. Azt kérdezte, szeretem-e a férjét. Mondtam — igen. Arról már tudott, hogy ő is szeret engem. — Hát akkor házasodjanak össze! Majd meglátja mi az vele élni... — Ez a legkevesebb. Szeretnénk, ha az egyik gyereket nekünk adná. Ezután kitört az asszonyból minden keserűség és félórás sopánkodásának az volt a lényege, hogy ő bizony nem adja a gyerekeit. Másnap hatalmas botrányt csapott, mert rajtakapta Ágnest a férjével. Cigarettáztak. Az előző napi megnyugvására és ajánlatára már csak Ágnes emlékezett. — Kaptam a kabátom és elrohantam. A vonat indulásáig még néhány óra időm volt. Ide nézzen, ezt a képet küldte a barátnőm által. A fényképre „visszajövök" volt ráírva. Ágnes munkahelyén már ismerték a vizsga-eredményt és a botrányról is aprólékosan értesültek. Ki tudja honnan? De Ágnes szerint élvezték a történteket. Kénytelen volt kivenni szabadságát, mert az intrikáknak se vége, se hossza nem volt. Amikor felhívta telefonon, munkatársai azt hitték, eszét veszti a boldogságtól. Beszélgetésüket a nyitrai postán valaki magnószalagra vette és lejátszotta a feleségnek. A családi botrányhoz még a rendőrséget is kihívták. Első levelei kalandos úton jutottak a címzetthez. — Ágnes, nem félti az optimizmusát, nem fél, hogyha a férfi félesége lesz, magával is megteszi; amit a mostanival? — Nem, erre nem is gondolok. Nekem még nem hazudott és éppen elég áldozatot hoztunk szerelmünkért eddig is, úgy hogy én már nem is tudok olyan akadályt elképzelni, amely előtt megtorpannánk. Engem kidobnak hazulról, ha hozzá megyek, de jól keresek — ő szintén és a gyerektartás lefizetése után is marad még miből, megélnünk. Nem tudom miért Irigylik tőlem ezt a kis örömet? Azért, mert nem akarok úgy élni, mint ők? Látom, hogyan hazudnak a férjek feleségeiknek, a feleségek férjeiknek. Mi is járhatnánk úgy együtt, hogy senki se tudna róla, de nem akarok hazugságban élni. Ágnes a munkahelyén továbbra is terítéken van. Állandó rettegésben él munkája miatt, mert mindenki azzal fenyegeti. Lesz-e magyar nyomdászutánpótlás? A nyomdászokról — főleg » szedőkről — már régen azt állítják, hogy ők a tudományok laikusai. Feltehető, hogy sokan megtisztelésnek vennék ezt a jelzőt — akár idézőjelben mondva, akár anélkül. Természetesen, mert egy nyomdai gépszedö szemhéja és ujjahe- gye között valóban kifejezhe- tetlen mennyiségű információ és adatrengeteg teszi meg az u- tat. Szép mesterség. Ezt mindennemű szakmai betekintés híján, csupán elképzelések alapján is állítani merném, de mi újságírók a nyomdával és nyomdászokkal naponta kapcsolatban vagyunk, ismerünk nyomdákat és nyomdászokat s a magam nevében kijelelhetem. hogy egy kicsit irigylem is őket. Mesterségük sokrétűségét, érdekességét, újságoldalak születésének gyors félóráit sokan irigyelhetik. M égis kevés a nyomdász s még kevesebb a magyar anyanyelvű nyomdász, nagyón nagy és fenyegető azoknak a hiánya, akik a nálunk megjelenő magyar lapokat, könyveket készítik. Jövő időben még félóbb ezt a problémát emlegetni. Szlovákiában egyetlen nyomdászképzd tanonciskola van — Pozsonyban. Ebben a tanévben összesen 504 diák tanulja a nyomdatechnika különböző szakágazatait. Köztük csak huszonnégy a magyar anyanyelvű, aki az iskola befejezése után magyar lap szedését, vagy tördelését tudja majd végezni. Ez kevés. Még akkor is kevés, ha az elkövetkező évtizedben e- gyetlen magyarul tudó s szakmáját magyarul végző nyomdász sem esik ki a munkából, nem változtat munkahelyet, vagy nem megy nyugdíjba. Az embernek mindenképpen eszébe ötiik az is. hogy akarat s remény van arra, hogy a csehszlovákiai magyarok majd több lapot vallhatnak magukénak, s mi lesz majd akkor, ha már ma is nagy a nyomdai szakem- barítiányl? A szerkesztőségek és kiadó- vállalatok ebben a kérdésben kivétel nélkül érdekeltek. Nem véletlen, hogy a Pravda kiadó- vállalat. — ahol egyetlen napilapunkat az Oj Szót nyomják. — már korábban szorgalmazza a probléma megoldását. Az egyetlen lehetőséget választották, Ha nem is minden tanévben, de legalább a minimális lehetőségeknek megfelelően a pozsonyi nyomdaipari tanonciskolán belül indítsanak egy magyar osztályt is, ahol ha nem is minden tantárgyat, de a legszükségesebbet magyarul adnák elő. Ez mindmáig még nem létezik. Két lényeges akadálya van. Nyomdaiparunk nemcsak nyomdászokban és nemcsak magyar nyomdászokban szenved hiányt, hanem általában s a nyomdaipari szakiskola nemcsak magyar tanárokban. hanem, általában minden ágazatban oktató és mes- terhíányban szenved. Azonkívül — meglehetősen kevés a nyomdásznak jelentkező tanulók száma. Erről minden nyomdásznak és nyomdát ismerő embernek az a véleménye, hogy a pályaválasztók nincsenek kellőképpen felvilágosítva, szinte azt mondhatnánk, elképzeléseik sincsenek a szakma előnyeiről, szépségéről, érdekességéről. Ezt felsorolni nehéz, mindenesetre nem lényegtelen megemlíteni, hogy ebben az iparban rendkívül szép fizetések vannak. A sok ágazatról beszélve sok számot kéne felsorolni, így talán elég is, ha az átlagot vesz- szük. amely majdnem megközelíti a háromezer koronát. A- zonklvül azok a nyomdászok, akik magyar szöveggel dolgoznak. 20-tól 40 százalékig terjedő nyelvpótlékban részesülnek. Mondani sem keli, hogy háromezer koronás átlagfizetés mellett ez mennyit Is jelent. A nyomdaipari tanonciskolában a tanoncviszony négy évig tart. érettségivel végződik. Kürt Péter tizennyolcéves po- zsonypüspöki fiatalembert abban a nyomdában ismertem meg. ahol lapunkat az C] Ifjúságot is nyomják. Jövőre é- rettségizik majd, egyelőre a tanonciskola hallgatója, háromhónapos gyakorlaton dolgozik a nyomdában — az idén már másodszor. Mint harmadéves. mér teljesítménybért is kap. A múlt hónapban négyszáz koronát kapott, most hétszázat. Elektrotechnikai középiskolába készült. Nagy kedve volt hozzá, de nem vették fel. Elkeseredett. Egy ismerőse u- gyanebben a nyomdában dolgozott. rábeszélte, kössön szerződést a vállalattal. Még csak harmadéves, de nem bánta meg, hogy akkor arra a nyomdászra hallgatott, nem bánta meg, hogy nem lett elektrotechnikus. Pár év múlva, fiatalon. nagyon szép fizetésért dolgozik majd, s azt csinálja, amit szeret. Mert megszerette a foglalkozását s ez érthető. T úl propagáló, toborző ízű sorok ezek. a pályaválasztás idején nagyon is megszokottak. Ml mással is mentegethetné magát az ember, hogy önmagának teszi fel a kérdést, tulajdonképpen miért is igényel ilyen hangnemet ez az írás. ha a nyomdászmesterség tényleg olyan szép és érdekes. sőt Jól is fizetett? Mi mással is magyarázhatná ezt az ember, mint azzal, hogy talán azért, mert nem a leghétköznapibb. És nemcsak a nyomdáknak, hanem nekünk szerkesztőségeknek. újságolvasóknak, s valamennyi csehszlovákiai magyarnak érdekünk, hogy igényeinknek megfelelő nyomdász- gárdánk legyen. A magyar osztály sorsa attól is függ, hogy lesz-e elegendő jelentkező. Lehet, hogy az idén, lehet, hogy jövőre megindulhat s ez megoldja majd a problémát. Egyelőre örülnünk kell az 5Ó4 tanuld közül annak a huszonnégynek, a- kik ott tanulnak, s a már kész mesterembereknek, akik sorainkat ólomba varázsolják, akik kéziratainkból újságot csinálnak. A probléma remélhetőleg megoldódik. Ezt próbáljuk ezzel is elősegíteni. RESZELI FERENC MIÉRT bántják Ágnest? ZÄCSEK ERZSÉBET
