Új Ifjúság, 1969. január-június (18. évfolyam, 1-25. szám)

1969-04-22 / 16. szám

8 új iíjü.jg

BEATLES-TÖRTÉNE'

14.

— Ejnye?! Hozzám? — csodálkozott Kanys őszintén. — EZ aztán az újság. Tán csak nem akarsz a kriminalisztika titkára beavatni?

— Ne tréfálj! De különben közel jártál az igazsághoz, — próbált Krasko is mosolyogni és érezte, hogy Igor jókedve segít elűzni komor hangulatát.

— Hát akkor mi a baj? Ki vele! De előbb kóstoljuk meg.

K

rasko ivott a pohárból, aztán visszatette az asztalra és felsóhajtott.

— Tudod, van egy nagyon összekúszált esetem. És több mint valószínű, hogy kátyúba kerültem. De nem akarlak holmiféle hosszú magya- rázgatással untatni, — legyintett. — Inkább mindjárt a lényegre térek.

— Hallgatlak. — Kényelmesen elhelyezkedett a műbőr fotelben és állát a kezére támasztotta.

— Mond neked valamit ez a név, hogy Zoltán Kamensky?

Kanys összeráncolta homlokát.

— Arra az ideggyógyászra gondolsz?

— Igen. Ideggyógyász. Ismered?

— Egy kicsit. Miért? Mi van vele?

— Ezt hagyjuk a végére. Tudnál nekem valamit mondani róla? Kicsoda, micsoda? Milyen káder?

— Éin csak futólag ismerem, Karol. Három évvel ezelőtt hallottam róla először. A receptjeivel volt valami. Azt hiszem túl sok .morfiumot írt fel, vacw hasonló. De nem akarlak 'itt pletykákkal untatni.

— Azt mondod, hogy morfium-receptek miatt?

Igen. Akkoriban -rengeteget beszéltek róla orvosi körökben. A kerületi gyógyszerraktár ellenőrei jöttek is valamivel. De aztán az egész ügy elcsendesedett. Azt sem tudom tulajdonképpen, hogy miről is volt sző.

— Látod Igor, engem éppen ez a morfium-ügy érdekel.

— Csakhogy én valóban semmi közelebbit se tudok róla. Arra emlékszem, csupán, hogy ebben az összefüggésben számos történetkét meséltek róla.

— Hát akkor mondj el valamit ezek közül!.

— De kérlek! Hiszen ismered az embereket. Összehordanak hetet-havat. Inkább idd meg, hadd töltsék.

— ßn komolyan kérlek Igor Ebben az esetben kivételesen még azok a , mindenféle pletykák is érdekelnek. Hátha használhatók belőlük valamit.

— Ahogy akarod. De arra kérlek, hogy azt amit itt elmondok neked, ne vedd készpénznek, — csóválta a fejét Kanys doktor zavartan. — Azt beszélik róla. hogy nagyon különös ember. Nincs humorérzéke, kerüli az embereket és ráadásul, hogy rettenetes skót is. Ezért nincsenek barátai sem. Az egyik kolléga egyszer a feleségéről mesélt valamit. Hogy állítólag valami főnemesi családból származik. De hogy honnan szedte, nem tudom. Ha jól emlékszem az Eszterházya- kat emlegette. No látod. Ilyen butaságokat.

— Folytasd csak! Ezek nagyon is érdekes dolgok.

— Azt mondják a vagyon miatt nősült. Illetve az örök% ?• lg

ség miatt. Beszélik azt is, hogy a háború után, amikor az örökségnek már befellegzett, el akart válni a feleségétől, de az esztergomi érsek személyes közbelépésére, végül is elállt szándékától. Figyelmeztettelek, hogy ezek a történetkék nagyon fantázia szagúak.

— Az a kollégád, akit az imént említettél, bizonyára több más dolgot is tud még Kamensky doktorról, — próbálkozott Krasko.

— Hagyd békén a kollégámat. fes hagyj fel már ezzel a kihalgatással. Inkább azt mondd meg, hogy mit tippelsz a vasárnapi prágai meccsre. — Elnevette magát, töltött a közben kiürült poharakba, kihúzta a fehér festéktől világító asztal fiókját, és egy doboz külföldi cigarettát vett ki belőle.

— Neked tartogattam.

A kapitány futólag megnézte az exkluzív csomagolást, aztán a dobozt félre tolta és megköszönte. Megvolt róla győződve, hogy barátja a vasárnapi mérkőzésre vonatkozó közbevetett kérdéssel csak más témára akarta terelni a beszélgetést.

— Szerinted Igor, Kamensky doktor képes lenne gyilkolni?

Kanys doktor értetlen, egy kissé zavart tekintettel nézett rá.

— Hogy kérdezhetsz tőlem ilyesmit? — szedte aztán ösz- sze magát. — Kamenskyt valóban csak, véletlen találkozásokból és mások elbeszéléséből ismerem. Ha olyasvalakiről kérdeznél is, akivel nap mint nap együtt vagyok, erre a kérdésre akkor sem adnék választ. Ös senki sem adna. — Felállott és a szekrényből egy halványzöld beteglapot vett elő. — Nézd, — nyújtotta oda Kraskonak. — Ez az egyik esetem. Harminckét éves, nőtlen férfi, akiről minden ismerőse és rokona azt. állítja, hogy a légynek se tudna ártani, ßs most itt van gyógykezelésen. Tudod miért? Azért mert azt képzeli, hogy egy titokzatos férfi állandóan követi, hogy megszabaduljon tőle. ßrted? Elegendő, ha azt szugerálja be magának, hogy például én vagyok te, egyszóval valaki, akit véletlenül megpillant az utcán a maga közelében, az a titokzatos férfi és bekövetkezhet a tragédia.

— Ez képtelenség, — fész- kelődött Krasko a székben. — Mégsem hasonlíthatsz össze egy pszichiátriai esetet egy egészséges emberrel, aki teljes tudatában van tettének és aki tisztában van a bűntényből származó összes erkölcsi és jogi következményekkel.

K

inys doktor barátja arcát vizsgálgatta, mintha a lelke legmélyére akarna látni. Igyekezett megérteni a problémákat, amelyek barátját kínozták, szívesen segített is volna neki. bár azonnal tudatára ébredt. hogy erre nincs lehetősége.

Állíthatjuk egyáltalán valakiről, hogy abszolút egészséges? — kérdezte rövid hallgatás után inkább magától mintsem Kraskótól. — Véleményem szerint, minden második emberben ott szunnyadnak a neurózis csírái. A mostani élettempó mellett ezen mégcsak nem is csodálkozom nagyon, — tette hozzá elgondolkodva.

Nem egészen egy óra múlva a kapitány elhagyta az elme- gyógyászat épületét. A Kanys- sal való találkozások mindig

felüdülést jelentettek számára, de ennek a mainak volt egy másik célja is. Barátjának nem róhatta fel, hogy Kamenskyról nem tudott többet. A fejében állandóan az a morfiumaffér motoszkált. Igen, a morfium. Ezen az úton kell elindulnom. A receptek körüli visszaéléseknek utánanézni; Minél előbb. Még mielőtt Kamenskyt berendelném kihallgatásra. Még ma, határozta el magát hirtelen. Lassan lépkedve haladt az autó felé, amely mellett az első sárhányóhoz támaszkodva várt a sofőr. Csak most döbbent rá, hogy kint valami megváltozott. A hosszú borongós napok után végre felszakadozott a felhőzet és a felhők közül kikukucskált a nap a maga szerény őszi melegével. Beszállt az autóba és hirtelen farkaséhséget érzett. A sofőrhöz fordult.

— Ebédelt már?

— Még nem kapitány elvtárs! Nem akartam elmenni, mert a kapitány elvtárs nem mondta, hogy meddig marad.

— Hát akkor elugrunk hozzám. Majd csak akad mindkettőnknek valami harapnivaló

A kerekek csikorogtak, az autó megfordult és a kapitány lakása felé indult.

Az irodába délután öt körül tért vissza. Az előcsarnok tejüveges szárnyas a jta jában Sta- níkba botlott.

— Ember, hol bújkálsz te? — volt az első kérdése. — Már egy órája telefonálgatok mindenfelé és senki sem tudta, hogy hol vagy, — korholta szeretettel és félre húzta. — Kamensky már visszajött? — kérdezte halkan.

— Nem tudom, a városban voltam őrnagy elvtárs. De mindjárt küldök hozzá valakit.

— Ezt már rég meg kellett volna tudnod. A fiúk várhattak volna a lakás előtt. Ha közben visszatért Rózsahegyről, Vesel? megelőzhetett bennünket.

— Arról biztosan tudnánk. A fiúk minden lépését figyelik. Ha Kamenskyt felkeresi, a gyanúnk csak még inkább megerősödik ellenük.

— No. de nem tartalak fel. Karol. Most a városi igazgatóságra kell rohannom, ahol egy előadást tartok. Utána otthon leszek. Hívj fel, ha megtudsz valami újat — hangsúlyozta.

A kapitány monoton léptei visszhangzottak a hosszú folyosón. A munkazaj már elcsendesedett, csak egy írógép kopogott hosszabb-rövi- debb megszakításokkal valamelyik irodában. Horáéková már elment. Belépett a maga irodájába és gondolataiba merülve vetette le a kabátját. Gondolatban még mindig ott járt, ahonnan éppen megjött. Mérges volt azért, hogy milyen messzire nyúlik az emberi könnyelműség, a büntetendő koma-sógorság és a nemtörődömség.

A sofőrrel kettesben elfogyasztott szerény ebéd után, a kerületi gyógyszerraktárba vitette magát. Az ellenőrző osztályon sokáig nem tudták megtalálni az Í953-ból való revíziós jegyzőkönyveket. Az archívumért felelős előadó beteg volt, a többiek meg nem tudták, hogy melyik szekrényben találják meg a megfelelő aktákat. Míg az össze-vissza dobált papírhalom között ráakadtak a Kamensky doktor morfium afférjáról szóló bejegyzésekre, csoda hogy bele

nem bolondult. A fenét volt az affér! így csak Kanys doktor nevezte, futott át az agyán a gondolat, amikor elolvasta a szerény jegyzőkönyvet, rádöbbent, hogy azért a rengeteg morfium-receptért amit Kamensky doktor kiírt, csak szóbeli megrovásban részesítették és ezzel az ügyet lezárták.

Ä világosan bizonyítható kábítószeres machinációk, minden recept más-más nem létező emberek részére kiállítva, és tessék! A bűntettet elintézték szóbeli megrovással. Csak azért mert a revíziós bizottság vezetőjének a felesége Kamenskyné unokahuga! Magába fojtva gondolatait, felemelte a telefonkagylót, de a következő pillanatban már visz- sza is tette. Megfordult és kisietett az irodájából. Jelsav- skyt az irodájában találta. Ur- baník volt vele. Amikor az ajtóban megjelent, Urbaník, aki épnen Jelsavskynak magyarázott valamit dühösen, elhallgatott.

— Folytasd csak. ßn is szeretnék megtudni valamit - biztatta, amikor látta, hogy a megjelenése mennyire zavarba hozta a hadnagyot. — Miről van szó, tulajdonképpen?

— A, csak úgy, parancsnok elvtárs, — húzódozott. — Néha elmegyek egy-egy detektfv- filmre és borzasztóan feldühít, hogy minden filmben a rendőrség mindjárt tud mindent előre. A főhős meg egyenesen látnok.

— No és?! Mi itt a baj?

— De hiszen a kapitány elv- társ is nagyorT jól tudja, hogy ez nem igaz.

— Teljes mértékben egyetértek önnel, — jegyezte meg a kapitány. A szája sarkában megjelenő kis mosolyt Urbaník nem vette észre... — De mondja csak, önnek tetszene az a film, amely pontosan azt mutatné be. amit mi Itt a gyilkos után nyomozva végzünk ? Például Zechnerová gyilkosa után.

— Hiszen én is magyarázom neki. hogy egy detektivfilm a civilek szórakoztatására szolgál és nem a kriminalisták útbaigazítására, — szólt közbe Jelsavsky is.

Krasko az órájára nézett.

— No fiúk mára már elég volt a beszédből, megyünk Ka- menskyhez.

XI.

A csengetésre Kamenskyné nyitott ajtót. Urbaník bemutatkozott mint a bűnügyi rendőrség dolgozója. Zavartan elmosolyodott.

— Tessék! Jöjjön beljebb! — invitálta megjátszott udvariassággal. — A férjem egy fél órája tért haza szolgálati útjáról. ßppen most fejezte be az ebédet.

Zoltán Kamensky doktor, idősebb úr csaknem fehér, és erősen megritkult hajjal, pirospozsgás arccal és apró kék szemekkel, a konyhában ült az asztalnál. nyitott újsággal a kezében. Az évekkel megjelölt bőr arcának mindkét oldalán enyhe lebernyeget képezett. Az álla alatt csüngő toka pedig ötven éven felüli jólétben élő emberre vallott.

— Apu, a rendőrségtől keresnek. — mondta Kamenskyné, amikor Urbaník belépett a konyhába.

(Folytatjuk)

Négy nappal később a Beatle-fiúk aláírták a szerződést. Epstein azóta sem.

— Elég az én szavam is — mondta.

Harry Epstein, az apa, egyáltalán nem lelkesedett Brian hobbyjáért. Lemezt kiválóan tudott árulni, viszont mint egyetemi hallgató, katona és színész csődöt mondott. Brian azonban nem hallgatott az intő szóra — elhatározta, hogy valóságos társaságot alakít, amely a Beatles-együttes dolgait irányítja. így is tett. A társaságot Nems Enterprisesnek nevezte el. Az első cégjelzéses papírra a Beatle-fiúknak szóló instrukciókat írta fel: rendesnek, tisztának kell lenniük, megfelelő öltözéket kell viselniük, műsor közben pedig nem szabad sem enniük, sem dohányozniok.

John meséli:

— Brian mindenáron ráncba akart szeflni bennünket. Számtalanszor beszélgetett velünk, és bizonygatta, hogy sohasem lesz Deiölünk semmi, ha rendetlenek, piszkosak maradunk.

A fiúk szomorúan gondoltak vissza a „régi jó időkre“, úgy érezték, új külsejükben már nem olyanok, amilyenek voltak — de azért szót fogadtak. Mert mégiscsak ez volt az egyedüli útja annak, hogy kitörjenek az ismeretlenségből. Epstein azt is megkövetelte, hogy legyenek udvariasak az újságírókkal, mert a publicitás mindennél többet ér.

De még így sem gyakoroltak mindenkire túl nagy hatást.

Paul mondja:

— Akkoriban gyakran hallottuk a kérdést: „Hova valósiak? Liverpooliak? Feltétlenül Londonba kell menniük, hogy sikerük legyen. Liverpoolban eddig senki sem vitte semmire.“

UTAZÄS LONDONBA

Brian Epstein kihasználta minden korábbi ismeretségét a lemezgyárosok körében, csakhogy sikerre vigye együttesét. 1961 decemberének végén a legnagyobb angol lemezgyár, a Decca, kiküldte ügynökét, Mike Smithet Liverpoolba, hogy nézzen körül, mi is történik tulajdonképpen a Beatles-együttes háza táján. Körülnézett, és újév napjára audíciót beszélt meg velük. No, akkor ez még nem jelentett valami sokat, sikerszámba csak azért vették, mert más liverpooli együttesek még annyira se vitték.

Epstein vonattal utazott Londonba. A négy fiút Neil Aspinall, az „utazási főnök“ mikrobusszal szállította a fővárosba.

Aspinall meséli:

— Tíz óra hosszat utaztunk Londonig. Wolverhamp- tonnál hóviharba keveredtünk, alig tudtunk áttörni rajta. Aztán, amikor végre bejutottunk Londonba, a

Charing Crosson megpróbáltunk valami meleg ételt kapni. Minthogy a vendéglős csak a levesért hat shillinget kért el, tiltakozni kezdtünk — erre kidobott bennünket.

AZ AUDlClO

Az audíciót újév reggelére beszélték meg. Aznap Angliában hivatalosan nem ünnepelnek, de a Decca szakemberei mégis elkéstek, ami Brian Epsteint szerfölött felbosszantotta. „Látom, semmibe sem vesznek bennünket". És amikor végre megjelentek, az első szavuk az volt, hogy rozoga erősítőiket azonnal dobják a fenébe.

Az audición a Beatles-együttes nem játszotta tagjainak szerzeményét, Epstein azt tanácsolta, ragaszkodjanak az eddig jól bevált repertoárhoz. Neil szerint Paul rettenetesen ideges volt, a hangja valósággal recsegett.

Amikor aztán eljátszották azt a néhány számot, úgy tűnt, mindenki meg van elégedve. Mike Smith, a cég képviselője kijelentette, hogy a felvételek ijesztően jól sikerültek.

Pete Best mondja:

— Azt hittük, vége az ismeretlenségnek. A Decca néhány nappal később az alábbit táviratozta: „A szerződés száz százalékosan biztos“. Márciusban mégis kiderült, hogy nem lesz belőle semmi — nem tetszett nekik a hangunk, s szerintük a gitáregyüttesek lassan kimennek a divatból.

Epstein azonban nem adta fel a küzdelmet. Kitartóan kilincselt a lemezgyárakban, sajnos, egyelőre hiába. Helyi viszonylatban azonban a Beatles-együttes mégis előrehaladt. Liverpoolban első lett a beat-együt- tesek népszerűségi ranglistáján. Epstein kihasználja a lehetőséget:

A legnépszerűbbek Merseyside-ban! Szerzeményeiket lemezre vette a Polydor társaság! Hamarosan Európai turnéra indulnak! 4

ßS MÉG EGYSZER HAMBURGBAN ✓

Ez az európai turné tulajdonképpen csak a harmadik kirándulásuk volt Hamburgba. Ezt a vendégszereplést lekötötték, még mielőtt Épstein a menedzserük lett volna, ő azonban most vitatkozni kezdett a tiszteletdíj körül Peter Eckhornnal, a Top Ten klub tulajdonosával. Eckhorn fejenként 300 márkát kínált hetente. Epstein ezt kevesellte.

Eckhorn dolgavégezetlenül utazott vissza Hamburgba, de nem üres kézzel: magával vitte Licerpoolból Ringó Starrt, a dobost.

Epstein pedig mégis kicsikart heti négyszáz márkát fejenként, mégpedig Manfred Weissledertől, aki éppen akkoriban új klubot, a Star Clubot nyitotta meg Hamburgban. Életükben először utaztak repülőgépen Európába, s mint Pete Best mondja, rettenetesen meg voltak ijedve. De félelmükről csakhamar megfeledkeztek, pontosan akkor, amikor beléptek a Star Clubba.

— A színpad előtt még valódi függöny is volt — meséli George. Astrid Kirchherr ugyan nem várta äket, a Beatles-fiúk azonban haladéktalanul fölkeresték, elhalmozták mindenféle Ajándékkal, és igyekeztek valahogy megvigasztalni, mert még mindig nagyon bánkódott Stu Sutcliffe után. „Sohasem hittem volna, hogy ennyire aranyosak tudnak lenni.“ (Folytatjuk)