Új Ifjúság, 1969. január-június (18. évfolyam, 1-25. szám)
1969-03-18 / 11. szám
új ifjúság 5 Jaroslav flasek: AirrOPORSÓ Kereskedő L indiger úrnak sohasem volt szerencséje. Keresztelője napján kezdődött az egész, amikor egy dühös bika feldöfte az asszonyt, aki bebugyolálva templomba vitte. Mikor hosszú nadrágot húztak rá, hogy az emberek már messziről férfinak nézzék, a nadrágja feneke mindjárt az első napon szegbe akadt egy patakparti fapadon. Azután egymást érték a különböző bajok és balesetek. így például anyja legszebb gúnárjára pottyant a padlásról és agyonlapította. Nem ütötte meg magát, és gyakran mondogatta, milyen kellemes dolog lúdra esni: olyan érzés, mintha pihe közé huppanna az ember. De anyja, úgy látszik, más véleményen volt, s a kis Frantisek először kóstolta meg azt az ostort, melyet azontúl rendszeresen használtak a családban. De tévedne, aki azt hinné, hogy az ifjú Lindiger rosszaságból csinálta mindezt. Maguktól jöttek a katasztrófák... Álig múlt el egyik baj, máris nyomába tolakodott egy másik. Az iskolában vonalzóval fölfegyverkezve lesett az ajtó mögött egy osztálytársára, s természetesen a tanító orrára koppantott, aki éppen kinyitotta az ajtót. Később, abban az életkorban, melyben minden rendes ember szerelmes lesz, szelíd lánykákon akadt meg a szeme, s választottjai az orránál fogva vezették. Tucatnyi nőt szeretett- Ebből kilencen máshoz mentek feleségül, miután megesküdtek, hogy senki más nem lesz a férjük. Marad három: egyikük megszökött egy másik férfival, a második szeszélyből és tévedésből leöntötte vitriollal, a harmadik pedig, akiről nem tudta, hogy elvált asszony, kibékült a férjével. A mibe csak belefogott, az mindig rosszul végződött. Hivatalnokként kezdte pályafutását. Egy napon, amikor kilépett hivatalából, valami dulakodásba csöppent bele, s mielőtt még észbe kaphatott volna, lefülelték. A rendőrségen követ találtak a zsebében, és nagy ámulatára megtudta, hogy kővel dobálta a dragonyosokat. Két hónapot varrtak a nyakába, elvesztette hivatali állását, fellebezett az ítélet ellen, s a fellebbviteli bíróságtól öt hónapot kapott. Azután szépítőszer-kereskedést nyitott. Egy kisvárosban telepedett meg, melynek 900 lakosából 280 üveggyári munkás volt. Ezek a jóemberek persze nem vásárolták púdereit és bőrápoló vizeit, finom mosdószappanait. parfümjeit, fogpasztáit s illatosított kebel- és hajnövesztő kenőcselt. Potom áron eladta tehát áruját egy meglehetősen nagy helyőrségi város drogistájának, de mielőtt elküldte volna készleteit, tűz ütött ki a boltjában és elégett minden. Visszatért a városba, hogy véget vessen életének. Egy szállodai szobában ágyba feküdt, és megnyomta a ravaszt, de a golyó elhibázta a fejét, s átütve a vékony deszkafalat, átsüvített a szomszéd szobába, ahol kiverte a teáscsészét egy utazó kezéből és összetörte kofferében a likőrmintákat. Nincs abban semmi meglepő, hogy annyi baj és bosszúság után mélységesen szomorú kifejezés ült Lindiger úr arcán. Egy napon meghallotta, hogy — a tulajdonos elhalálozása folytán — olcsón eladó egy koporsó-nagykereskedés. Lindiger úrnak nem volt szüksége hosszas fejtörésre. Megértette, hogy balszerencséje, temérdek baja mind erre a szomorú üzletre utalja. Nyomában felfogta a koporsó-üzlet roppant előnyét is: erre az árura mindig lesznek vevői. „Nos, morfondírozott, közvetlen közelről láttam a halált, miért ne foglalkoznék hát koporsókkal?“ Vásárolt egy tétel mindenfajta koporsót, s megfelelő hely után nézett, ahol megtelepedjék. Egyik, barátja azt mondta, hogy DoLní Opatrovicében nem árulnak Ilyesmit, sem nagyban, sem kicsiben, s ráadásul a vidék éghallata is szigorú. Engedélyért folyamodott tehát, és három hét múlva Dőlni Opatovice egyik házának homlokzatára a következő cégtáblát akasztották ki: FRANTISEK LINDIGER NAGYKERESKEDŐ férfi, női és gyermekkoporsók nagy választékban. Szakszerű kiszolgálás Lindiger készlete több mint háromszáz koporsóból állt, s 6 mosolyogva járkált közöttük a raktárban. Szívét öröm töltötte el. Végre olyan áru, amelyet senki sem nélkülözhet! E gy este a vendéglőben megismerkedett az egyik helybeli no- tabilitással, s kissé megcsappant a jókedve. Az akkoriban dúló influenzára terelődött a szó, és ő panaszkodott, hogy nehezen lélegzik. „Hamarosan helyrejön, szólt a vasúti ellenőr, nagyon egészséges éghajlatú vidék ez.“ „Fene egye meg, ennek nem örülök!“ — sóhajtott fel Lindiger úr, és elkomorult. Két héttel később lógó orral járt. Sehol egy vevő. „Megveszekedett idealista vagyok, morfondírozott, de talán megkönyörül rajtam az Isten, és végre meghal valaki.“ Egy hónappal utóbb már csak önmaga árnyéka volt, mert hiába írta ki ajtaja fölé, a vevők becsalogatása végett: Részletre árusítok. Makkegészségnek, sziklakeménynek látta a járókelőket. Órák hosszat sóhajtozott boltjában: „Uram Jézus, milyen egészséges éghajlatú vidék ez!“ ßjszaka csak járványokról, koleráról, tífuszról álmodott, zokogó özvegyek és örökösök tolongtak boltja bejáratánál... Negyven, ötven koporsót adott el naponta, egész családok kihaltak. Táviratozott egy szállítónak; „Küldjön 1200 koporsót, szükség esetén expressz.“ De amikor felébredt szép álmából, egyedül volt koporsói között, nem volt egy lélek sem, senki sem nyitott ajtót, hogy sírva kérje: menjen el mértéket venni. M ás úton-módon próbálkozott. Egy este, miközben sör mellett fecsegtek, elmesélte, hogy Kínában semmire sem fordítanak annyi gondot, mint az ember végső szükségleteire. Ott mindenki igyekszik még életében beszerezni egy jó koporsót. A flérj koporsót ajándékoz feleségének, a gyerekek koporsót adnak szüleiknek. Ogy beszélt, mint egy angyal. Dicsérte ezt a szokást, és azzal végezte, hogy így kellene tenni nálunk is, s ő személy szerint jó példával jár elől: egy szép tölgyfakoporsót adományoz a tombola céljaira, melyet jövő héten rendeznek a szegények javára. Ha jó eredménnyel jár a dolog, mindenkinek, aki három koporsót vásárol tőle, egy kis gyermekkoporsót ad jutalomképp en, teljesen ingyen. Zavart ábrázattal néztek össze, aztán a poháraljakon állapodtak meg a tekintetek, végül az ünnepély rendezője közölte, hogy csak olyan nyereménytárgyakat fogadhatnak el, amelyek nem nyomnak többet egy kilónál. Mélységesen elszomorodva tért haza, s éjjel megszövegezett egy hirdetményt, amelyet kitett kirakatába: Aki koporsót vesz, szép lenvászon szemfedőt kap ingyen. Aki gyermekkoporsót vesz, a koporsóra tehető szép képsorozatot kap ráadásul. Tömeges rendelések után minden tíz darab után egy-egy ingyenes koporsóra jogosítanak. Minden hibás koporsót visszacserélek. „Ha ez sem vezet eredményre, végképpen nem értem az egészet!“ — mondta magában, nagy reménységgel eltelve. De ez sem vezetett eredményhez. Hallucinációi voltak, a lélekharang kongását vélte hallani... Kirohant, hogy megkérdezze, .ki halt meg, és letörve tért vissza. Odáig fajultak a dolgok, hogy már fünek-fának mesélte: írt a fivérének, aki hajóorvos és jelenleg az Indiákon tartózkodik, ahol pestis dühöng; azt írta neki, haladéktalanul jöjjön. A kávéházban azt hangoztatta: a szülők jól tennék, ha a gyermekeiket, egészségük érdekében, kiküldenék mezítláb a hóba, hogy edződjenek. E gy szép napon sugárzó arccal látták. A kisváros egyik lakosa szerencsétlen véletlen folytán hasba lőtte magát egy vadászaton, és azt beszélték, hogy nem marad életben. Lindiger úr a kezét dörzsölgette, és elmondta, hogy olyan koporsóval szalgál, amilyet még nem látott Dőlni Opatrovice. Ebben a reményében is csalódott. A sebesültet egy prágai kórházba szállították. Lindiger sokáig futott a kocsi után, miközben így kiabált: „Ne vigyék Prágába, ötven százalékos árengedményt adok“. Amitől tartott, bekövetkezett. Reményét Prágában temették el. Azután az iskolásgyerekek oltásával megbízott orvost késő éjszaka fejbevágták sétabottal. Híre ment, hogy a merényletet nem más követte el, mint Lindiger úr. Ugyanakkor a prefektúrára névtelen levél érkezett, azzal a kéréssel, hogy az orvosoknak tiltsák meg a betegek ellátását. Ez kedden történt. Szerdán a csendőr, aki kiszállt, hogy az orvos ellen elkövetett támadás ügyében nyomozzon, Lindiger urat az ajtajába vert kampóra felakasztva találta. Arckifejezése rendkívül boldog volt, amire a holttest lábánál talált írás adott magyarázatot: „Mégiscsak túladtam egy koporsón“. íróasztalán befejezetlen levelet fedeztek föl, amelyben húsz tubus tífuszbacillust rendelt egy bécsi baktériolőgiai intézettől. Ilyen az a kereskedő. aki nem sajnál semmi fáradságot... A komáromi Magyar Területi Színház új bemutatóra készül március 28- án. Háy Gyula történelmi drámáját mutatja be „Isten, császár, paraszt“ címen Beke Sándor rendezésében. A dráma nagy sikerrel járta be Európát, hazánkban a MATESZ-ben kerül* először színpadra. (Képünk a darab olvasópróbáján készült). KULCSÁR TIBOR Dj VERSEI: Anyák Lépésük napról napra nehezebb Hol vannak ó hol vannak ma már az egykori fürgeléptü lányok Megtörtek aprók és oly csendesek Nekik oly rövidek az éjszakák fáradt szemükre nem ül az ólom riasztja őket minden rezzenés valaki kinyitotta a kiskaput végre talán a fiúk érkezett meg pedig csak a csikorgó kósza szél gitározik fagyos ujjaival a léckerítés rozzant húrjain Naphosszanta várják türelmesen hogy délfelé megérkezik a póstás és ekkor ajkuk szinte öntudatlan elrebegi az egyhangúvá vált ismert mondatot hát nem jött levél nem jött ma sem jött tőle semmi sem Féltve őrzött fiókok mélyiből előveszik a régi fényképeket és így várnak mindig remélve és türelmesen megkeresve a magyarázatot nincs ideje nagyon elfoglalt szegény fiú oly sok a dolga és mi ha évente egyszer karácsonykor megfáradt és magányos életükbe néhány percre meleget és fényt lopnak a gyertyák csodálkozva kérdezzük miért van az hogy aggódó tekintetük egyre féltöbb riadtabb homlokukon mélyebbek a ráncok holló-hajukra halkan hull a hó és a mosolyuk egyre szomorúbb * * Régmúlt szerelmek balladája A szem a száj már elmosódott csak az a haj a barna copfok arra emlékszem már csak vissza fiatal volt még gimnazista emlékszem jó volt vele akkor ott ültünk ketten künn a parton két ágba font dús barna copfja hogy hullt a vállára omolva míg simogattam míg öleltem játszottam vele önfeledten s hogy kibontottam a haját is hogy hullt alá a derekáig olyan volt mint hús barna sátor oly boldog volt vidám és bátor ott ültünk kinn a parton ketten úgy emlékszem nagyon szerettem s emlékszem még arra a bálra szalagot kötött a hajába s a maslis copfok úszva lengve röpültek szálltak a terembe akárcsak a szélben a zászlók kúsztak utána ahogy táncolt míg forgott velem körbe körbe enyém akart lenni örökre . mily régen is volt ez a nemrég nincs belőle más csak az emlék váltakra hullt dús barna copfok most is szemem előtt lobogtok' emlékszem akkor voltam boldog
