Új Ifjúság, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1968-02-27 / 9. szám

jj ifjúság 7 Februárról és önmagunkról (Folytatás az 1. oldalról) nevezetesen Csehszlovákia és Magyarország között a viszonyok, nem volt békeszerződés, nem volt barátsági szerződés. SZABÓ R.: Felmerült itt a kérdés, hogy mennyire befolyásolta, vagy befolyásolhatja két ország egymáshoz való viszonya, két szom­széd országé a kisebbségnek, a nemzetiségnek a sorsát. Nos, a gyökerek megint messzire nyúlnak vissza. Amikor az Osztrák-Ma­gyar Monarchia felbomlik, akkor Wilson többszöri követelésére az ún. utódállamokkal kötött békeszerződésbe és magának a Népszö­vetségnek az alapokmányába is bekerült a kisebbségek védelméről szóló cikkely. Az összes utódállam vezetői, köztük Csehszlovákia is, tiltakozott ez ellen, mint az állami szuverenitásba való beavatko­zás ellen, de ez mégiscsak feltételévé vált a békeszerződésnek. Nos, Í945-ben az ENSZ nem tette elvé, helyt adva a nemzetközi jog szerinti szuverenitási elméletnek, csupán az emberi jogok című fe­jezetbe foglalja minden ember egyenjogúságát. A 46—47-es kitele­pítések idején nincs olyan nemzetközi szerv, amely ebbe beleszól­hatna, még az érdekelt államnak sincs joga ebbe beleszólni, mert ez a szuverenitás megsértése lenne. Igaz ugyan, hogy ma egyes jogtörténészek úgy állítják be a dolgot, hogy a Népszövetség alap­okmánya köti az ENSZ-et is, de ennek még elfogadott hatékonysá­ga sincs. Nos a két ország egymáshoz való viszonya. A reciprocitás elvét mint ilyet, a marxizmus elveti. De 45—48-ban valami hasonló volt érezhető. Nem általános az sem. Mert míg a csehszlovákiai magyarság sorsalakulásába belejátszott Magyarország hátrányos hely­zete — az egyik győztes ország a másik vesztes ország. De ez sem általánosítható, mert míg Magyarországon, mint vesztes országban a Jugoszláviához való viszony negatívan befolyásolta a magyaror­szági szerbek életét, a győztes országban Jugoszláviában a Magyar- országhoz való rossz viszony a személyi kultusz idejében nem be­folyásolta negatívan a jugoszláviai magyarság helyzetét. Tehát ne­héz erre felállítani egy általánosan elfogadható elvet, csak az embe­riesség elve az, ha figyelmen kívül hagyjuk a Népszövetség alap­okmányát, amely ezt a kérdést meghatározza. A szocialista orszá­gokban pedig nemcsak az emberiesség elve, hanem egyszerűen a a marxizmus-leninizmus nemzetiségi politikájának kell lennie annak, amely meghatározza a magatartást. STRASSER Gy.: A csehszlovákiai magyar kisebbség helyzete az 1945—48-as években nemcsak a két állam közötti viszonytól függ. Sokkal szélesebb nemzetközi összefüggések is közrejátszottak. Benes emlékirataiban már 1941-ben találkozunk a német kérdéssel kap­csolatban a kitelepítés lehetőségével. Nem beszélt itt kifejezetten a magyarokról, de a történészek véleménye szerint Benest foglal­koztatta a magyarok kitelepítésének lehetősége is. Ugyanakkor Sztálin is a kitelepítés híve volt, mint ez ismeretes a Szovjetunión belül is egész népcsoportokat mozgattatott meg. Ez a gyakorlat negatívan befolyásolta a CSKP Moszkvában élő vezetőit is. Dobos elvtárs már említette a februárral kapcsolatos mítoszokat.. Ügy hi­szem az igazság megköveteli azt is, hogy megmondjuk, voltak olyan politikai vezetőink is, akiket egyébként ily mítosz körülvesz. Ezt azzal szeretném alátámasztani, hogy a szlovák nemzeti felkelés ide­jén nemcsak hogy a magyarok sorsára vonatkozólag nem voltak kitelepítési elképzelések, de a felkelés politikai vezetői Is csak a kassai kormányprogram előkészítésére folytatott moszkvai tárgyalá­sokon találkoznak először a kitelepítés gondolatával Úgy gondolom, még egy súlyos körülmény játszott itt közre. A második világháború idején előtérbe került az össz-szláv gondolat. Nem kétséges, hogy ennek voltak objektív Indító okai, hiszen a szlávokat a német ta- sizmus létükben veszélyeztette. Ezért taktikai okokból elfogadható, hogy a második világháborúban mozgósító erőként a szlávok test­vériségének gondolatát kihasználták. A hiba akkor kezdődik, amikoi ezt a gondolatot az internacionalizmus fölé helyezik és ezzel meg­sértik a szocializmus egyik alapvető követelményét, a dolgozók nemzetiségre való tekintet nélküli egységét. Ismét bebizonyosodott ebben az esetben Is az. amire Lukács György nemrég rámutatott, hogy milyen károk származnak abból, ha taktikai lépéseket tudo­mányos tételekkel lepleznek. SZŐKE J.: Igen, Sztálin egyik ilyen megállapítása volt, hogy a hitleri fasizmussal szemben csak a nemzeti államok állottak meg a sarat, minden több nemzetből, illetve nemzetiségek­ből álló országban széthúzás, belső bomlás keletkezett, és így tulajdonképpen ezek az országok képtelenekké váltak az ön­védelemre, az ellenállásra. Ebből a nagyon is támadható meg­állapításból — hiszen a fasiszta Németországot megverő Szovjetunió is több nemzet, nemzetiség népcsoport állama — jutott arra a nézetre, hogy a háború utáni Európában csakis nemzeti államokat kell létrehozni, vagyis az egyes orszá­gokból ki kell telepíteni a kisebbségeket idegen népcsopor­tokat, hogy megnövekedjék ezeknek az államoknak az élet- képessége. SZABŐ R.: Ebből a szempontból szólni kell még a kassal kormányprogramról is. A kassai kormányprogram elmélet­ben lefekteti, majd gyakorlatban megvalósítja az akkori fő­tervet: két nemzet önálló állama kisebbségek nélkül. Tehá> a magyar kisebbségtől meg kel! szabadulni. A módszere is­mert. először a kitelepítés gondolata, amelyet a nemzetköz szervek nem hagytak jóvá, azután jött a nemzetközi szer­vek által jóváhagyott lakosságcsere amely Magyarország ré­szérói önkéntességet, a másik oldalról, Csehszlovákia részé­ről kijelölésen alapuló erőszakot jelentett. Tudjuk, hogy té­vesek a felmérések is, magasabbra becsülték a magyaror­szági szlovákok, alacsonyabbra a csehszlovákiai magyarok számát és mindez ezért sem sikerülhetett. Jöttek a követ­kező megoldások formák, egyrészt a reszlovákizációs törvény másrészt a Csehországba telepítés. Már a kitelepítés ideje a- latt látható volt azonban, hogy az említett telepítés nem jó megoldás. Ezért nem véletlenül a kiválasztás úgy történt, hogy egyrészt a kommunistákat, másrészt az értelmiségieket telepítik először; verd meg a pásztort, szétszéled a nyáj — régi jó elve alapján. Ezek után felmerül a kérdés, mi is hát a kassai kormányprogram? Vajon egy olyan alapprogram-e, amely nagyon hosszú időre, tehát a szocialista forradalom el­érése után is érvényben lévő program-e vagy pedig a kas­sai kormányprogram csak az adott helyzetből, pillanatnyi cé­lok megoldása érdekében, a szocializmus győzelméig, helyes­bítek: a szocialista forradalomig a proletárdiktatúra megte­remtéséig érvényes? Ez a kérdés azonban nem mellékes, meri a kassai kormányprogram értékelése ilyen szempontokból mindmáig nem történt meg. SZŐKE J.: Valóban szükséges ez az értékelés. Itt az mu­tatkozik ésszerűnek hogy a kassai kormányprogramhoz csak­is alkotó módon közeledjünk. Hasznosítani minden ésszerű pontját, elvetni, amit az idő meghaladott. Erre ma, amikor a párt politikája realitásokra, csakis realitásokra akar támasz­kodni, minden valódi feltétel rendelkezésünkre áll. Ez is e- gyike ama kérdéseknek, amelyre időt kell teremtenünk, mert az idő nagyon is sürget, szorít. DOBOS L.: Én azt hiszem, hogy az 1945 óta lejátszódott, ma már történelemnek mondható eseményeket, a társadalmi életünkre gyakorolt hatásukat felül kell vizsgálnunk. Ugyan­is a 45-ben és később, 48-ban lejátszódott változások forra­dalmi lényegüek és jellegűek. Viszont ha feltesszük a kér­dést hogy milyen a csehszlovákiai magyarság részvétele ezek­ben az eseményekben, tehát közvetlen érdekeltsége milyen fokú volt, bizony nagy zavarban vagyok. Sajnos, annak elle­nére, hogy az első köztársaság kommunista és baloldali értel­miségi mozgalmaiban az itt élő magyar kommunisták orosz­lánrészt vállaltak és kaptak is, 45 után és 48-ban a politikai események alakításából teljesen kiszorultak. Sajnos, hogy egy nemzedék, amely forradalmat készített elő és forradalmat vívott, a forradalom győzelmében már nem részesült. A győ­zelem pillanatában egyszerűen az élet perifériájára szorult már. ami szerintem végzetes tévedés, végzetes hiba és a cseh­szlovákiai magyarság életének elmúlt húsz évére súlyosan rányomta bélyegét. Adva volt egy kommunista forradalmi qondolkodású nemzedék. Ennek egv részét elnyelte és fel­morzsolta a háború. A másik részét pedig 45 után vagy nem vették vissza a pártba, hatalomba, vagy áttelepítették Ma­gyarországra. Most tegyük fel a kérdést, hogy hol álltunk volna akkor, vagy hogy állnánk ma, ha 1945-öt követően va­lóban ez az aktív, nagy tapasztalatokkal rendelkező nemze­dék itt marad, részt kér a hatalom gyakorlásából. Persze, nemcsak falusi szinten, de járási, kerületi és központi szin­ten is. Én azt hiszem, hogy a csehszlovákiai magyarság éle­tében történt deformálások és eltorzulások egyik oka, vagy talán legfőbb oka itt keresendő. 1945 és 48 után a forradalmi nemzedék kiszorulásával a magyar tömegek közvetlen érdekeltsége a forradalmi ese­ményekben minimális maradt Érdeke fűződött a társadalmi forma megváltozásához, viszont közvetlenül nem vehetett részt az eseménvek alakításában. A további következmény az, hogy a magyar társadalomnak azon rétegei, amelyek érzéke­nyek a politikai változásra passzívak, avagy teljesen semle­gesek lettek. Ezek után 10-15 éven át egyesek sértettségből adódó passzív tartózkodása, a passzív semlegesség, ha úgy tetszik, a passzív rezisztencia vagy védekezés, a védekező magatartás álláspontjára helyezkedtek. Azt mondtam a kezdet kezdetén, hogy felemás megoldások. Ennek bizony mélyreható történelmi okai vannak. SZABÓ R.: A beszélgetés elején felvetett tétel, hogy tu­dományos életünk és múltunknak a kutatása szinte a null- ponton van, azt hiszem, hogy néhányszor e beszélgetés során bizonyítást nyert. A végkövetkeztetésekben nézetünk azonos de a részletkérdésekben nagyon is eltér. Mit értek ezalatt? Dobos László egyik végkövetkeztetése, szerintem a legdöntőbb következtetése, hogy 1948 februárja, ha úgy éri a magyar­ságot, mint teljes jogú és a hatalmon belüli embercsoportot, akkor máig való kihatásában sokkal pozitívabb lett volna, a- kár a demokratizmust, akár az anyagi alap termelését néz­zük. Ezzel egyetértek én is. Csak ezután a részletkérdésekben eltérők a véleményeink. Én például nem merném így fogal­mazni a dolgot, hogy a csehszlovákiai magyarság passzív re­zisztenciája. Ugyanis 1948-ig abszolúte kirekesztették a hata­lomból, 48 után a hatalom részese lett. Ezután a passzív re­zisztenciának még a nyomai sem fedezhetők fel, sőt a leg­nagyobb fokú aktivitás, a legmesszebbmenő aktivitás jellemzik. Más kérdés, hogy ennek az aktivitásnak meg vannak-e a gya­korlati eredményei. Mindenesetre a szándék, a lehető leg- iobb szándék, a legmesszebmenőkig menő akarat megvan. Én a kérdés gyökerét abban látom; ahogy létezik a kémiában egy ilyen fogalom,, hogy in statu nascendi — vegyülés pilla­natában az egyes elemek egymásra való hatása. Ez a pilla­nat az in statu nascendi pillanata akár 45, akár 48 és az ezt követő, a legerősebb érzelmi pillanatok, a magyarság életén kívül esnek, a magyarság ekkor még nem reagálhat. Viszont ta­núi vagyunk 45-ben, majd 48-ban annak, hogy tömege vetődik fel az új neveknek. Népi káderek, munkás káderek indulnak és őket a gyakorlat, az önképzés, de mindenekelőtt a fele­lősség és a gyakorlat teszi vezető emberekké. DOBOS L.: Én csak azt mondhatom: nem véletlen tény például az, hogy a parasztság, amely a maga nagy földéhsé­gével várta a felszabadulást, nem jutott földhöz. Ez a pa-* rasztság nem részesült a forradalom vívmányaiból. A paraszt-* ságot elsősorban megfélemlítették és ennek tudható be töb» bek között az a tény is, hogy mikor a kollektivizálás kezdő-* dött, a szövetkezetek elsősorban Dél-Szlovákia magyarlakta vidékén alakultak meg. A fülekben volt és az idegekben volt még a félelem a hatalomtól. Hiszen tudjuk, hogy a kollek­tivizálás sem mindig a legtisztább eszközökkel folyt és a már amúgyis megszorított magyar paraszt, „önkéntesen belépett" a szövetkezetbe. Persze nem akarom ezt így és ennyire leegy­szerűsíteni csak azt azt szeretném hangsúlyozni, hogy az érzések akció-reakció láncolata sokáig hat. SZŐKE J.: Folyton törés, szakadás, zavar mutatkozik fejlő­désünkben. Ennek negatív következményeit nem kell felső-» rolnunk. Néhány szót azonban erről sem árt mondani. DOBOS L.: Én azt hiszem, hogy. a nagy sikerek és győzel-» mek mellett, mi nagy veszteséget is szenvedtünk, *- sokkal többre vagyunk képesek, mint amit ezalatt a húsz év alatt bebizonyítottunk. Ez véleményem szerint a csehszlovákiai ma­gyarság politikai és szellemi életének egvik alap-problémája, a folytonosság kérdése. A folytonosság állandóan megszakad. És ez a folytonosság szakadt meg 45 és 48 közötti években is. Ez a politikai folytonosság azóta sem nyert teljes mértékben és teljes értékű korrekciót és korrigálást. SZŐKE J.: Ogy gondolom hogy a pártpolitika legutóbbi vál­tozásai pozitiven segítik elő a beszélgetésünk során felsorolt problémák elmozdítását holtpontjukról. Nem sérelmek hánytorgatásáról van most szó hanem a konzekvenciák levonásáról. És épp most ju­tunk el az én véleményem szerint februárnak egy végtele­nül érdekes újjáéléséhez, a mostani választásokhoz, amikor végső fokon az történik, hogy rájövünk február tanulságára: ha a politikát és a hatalom gyakorlását komolyan gondoljuk, akkor lehetővé kell tennünk, hogy a társadalom minden rété» ge részt kapjon a maga módján a hatalom gyakorlásából. És azt hiszem, hogy 1948 februárjának egyik legnagyobb tanul­sága az, akkor is most is, hogy a szabadságra és a hatalom­ra egy országban joga van minden embernek, nemzetnek és nemzetiségnek egyaránt, nem lehet határt vonni a demokra­tizmus alakulásának, és alakításának, nem lehet nemzeten» ként és nemzetiségenként más tartalma. Nem lehet vonala» kat vonni a demokratizálódás folyamatát illetően nemzetek és nemzetiségek között. Amint ezt tesszük, ismételjük azokat a hibákat, amelyekről most is szóltunk. Választások előtt ál-* lünk és én azt hiszem hogy a választások előkészítésének az eddigi gyakorlata azt bizonyítja és arra enged következtet-* ni, hogy a hatalomban, a szocialista hatalomban az egyének, közösségek, a társadalom különböző rétegei részt kérnek és részt kaphatnak, ami a jelenlegi politikai vezetés józanságá­ra, okosságára és bölcsességére vall. SZŐKE J : Ezzel tulajdonképpen beszélgetésünk végéhez értünk. A választások izgalmas és csöppet sem közömbös té­máját érintette Dobos elvtárs utoljára. Azt hiszem, hasznos lesz, ha ennek szerepével, kihatásával fogunk foglalkozni kö­vetkező beszélgetésünkben. A beszélgetést vezeti»: Szőke Józs# AZ 0J IFJCSAG FŐSZERKESZTŐJE. DOBOS LÄSZLÖ, A TÁTRÁN KÖNYVKIADÓ MAGYAR rlzFMPvrw VEZETŐJE, AZ IRODALMI SZEMLE FŐSZERKESZTŐJE. DR. SZABŐ REZSŐ, A CSEMADOKKB^ FŐTITKÁR A DR STR AS­SER GYÖRGY, LAPUNK HEIAfelTES FŐSZERKESZTŐJE. ' STRAS­DOBOS L.: Én azt hiszem, ha 45 vagy még pontosabban 1948 februárjához térünk vissza, akkor ezek a történelmi ese- \ menyek és az ezeket követő társadalmi utórezgések össze- ‘uggésével feltétlenül foglalkoznunk kell.

Next

/
Oldalképek
Tartalom