Új Ifjúság, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1968-12-10 / 49. szám
10 új ifiúsán------RÖNTGEN - FELVÉTELEK A kaktusz-olimpia csehszlovák és magyar bajnokairól Balczó Andrással azon a fogadáson találkoztam, amelyet a budapesti polgármester rendezett a Városház-utcában az olimpikonok részére. Jól szemügyre vettem a világnak ezt az annyira egyedülálló sportolóját, akiről számos külföldi lapban is szuperlatívuszokban írnak már évek óta, akit a férfisportolók királyának tartanak, s aki a csaknem legnehezebb sportágban, az öttusában vívott ki magának olyan rangot, amilyenre alig van példa a sportág történelmében. Balczó az olimpikonok egyenruhájában, szürke nadrágban, kék zakóban, fehér ingben és piros-kék csíkos nyakkendőben társalog. Haja hagyományosan rövidre nyírott, alakja tökéletesnek tűnik. Mennyit izgultunk a rádió és tévékészülék mellett, s lám, mégis elúszott az egyéni arany. Én egy összetört kudarcába csaknem belepusztuló sportolót vártam, s ki fogad? Egy mosolygós, csupa- bölcsesség, csupa-derű ember. Nem fáj az aranyérem elvesztése? BALCZÓ r ANDRAS — Miért fájna? Az öttusa bonyolult sportág. A verseny eldőlhet már akkor is, ha az ember elrontja az egyik számot. Én úgy álltam rajthoz, hogy tudtam: el is veszthetem a versenyt, s ebben tökéletesen megnyugodtam, nem éreztem csalódást, mert mindent megtettem a győzelemért, és hogy mégsem sikerült? Megtörténik az is. Mindig azt hittem, hogy a már-már aszkétaszerű életmód, a rengeteg edzés, az önmegtartóztatás azért elviselhető, mert a győzelem olyan fönséges érzés, amely mindent megér. Te pedig nem érzel csalódást. Akkor miért csinálod tulajdonképpen? — Kétféle munka van. Az egyik, ahogy a közmondás tartja, nemesít, a másik nem. El tudom képzelni, ha például ku- bikolnom kellene, kín lenne minden napom, mert azt a munkát nem szívesen csinálnám. Az öttusa-edzéseket azonban igen, és a sportnak köszönhetem, hogy egy csomó olyarf jellemvonást és tulajdonságot fejlesztettem ki magamban, a- melyre szükségem lesz az életben. Az akaraterőt például? — Azt is, és még sok minden mást. Te tulajdonképpen saját magad szabod meg, mit csinálsz annak érdekében, hogy fokozd teljesítményedet. Többet nemigen edzhetsz már, a napnank csak huszonnégy órája van. Hol vannak hát a tartalékok? — Az életmódban például. Az étkezésben is. Ha jellemeznéd az öttusa öt számát, milyen nehézségi fokot, milyen sorrendet állapítanál meg közöttük? — Olyat, amilyen az eredeti sorrend. A legjobban a lovaglást szeretem, mert az a legP0P1UHÄR VILLON HAZÁJÁBA távozott. rövidesen bizonyára megérkeznek az első hírek, kommentárok franciaországi szerepléséről. Valószínű, hogy ott is egyenletes, megbízható teljesítménvt nyújt majd, megállja helyét a francia profik között is. Érdekes, hogy minden idők legnagyobb szlovák labdarúgójáról aránylag keveset írtak lapjaink, sosem ünnepelték úgy, mint mondjuk Pluskalt vagy Maso- pustot. A tudásukat, a tehetségüket nehéz lenne összevetni, de az biztos, hogy Popluhár a világ legkiválóbb középhátvédei közé sorolható még ma is. Hrivnák várakozáson felül pótolta eddig, de egy-két mérkőzés után még nem jósolgathatunk, meglátjuk, mit hoznak az évek. Popluhár a csendes, nyugodt emberek sorába tartozott, a pályán nem gesztikulált, csak egészen ritkán vesztette el idegeit, s szinte sohasem vétett szándékos durvaságot. Stílusára azt mondhatjuk, hogy „letisztult“, „sallangmentes“, nem ci- comázta túl átadásait, szereléseit, előrevágott labdái a legrövidebb úton szálltak játékostársaihoz, s csak nagyon ritkán az ellenfélhez. Érdekes, hogy bár ez a kiváló labdarúgó selypítve beszélt, senki sem mosolygott rajta, mert többnyire kerek-perec megmondta bárkinek az igazságot. Fiatalabb társai szerették, sőt, tisztelettel beszéltek róla, ami nagy szó manapság. Amit a csehszlovákiai magyarok külön értékelhettek benne: nem volt elfogult egyetlen nemzet képviselőjével szemben sem. Pedig a Slovanban, a legpatinásabb szlovák ligaegyüttesben szerepelt! A szurkolók könnyen felejtenek, főleg akkor, ha öreg játékosról van szó. Érdekes megfigyelni a nézőtéren: hétről- hétre kevesebb szó esik az egykori középhátvédről, egyesek helyesnek találják, hogy már nincs a Slovanban, mert előbb- utóbb úgyis pótolni kellett volna. Popluhár nem volt sztár-típus. Emlékszem, egy élménybeszámolón milyen szerényen, szinte pirulva beszélt, s előzőleg felhajtott egy kis bort, hogy mersze legyen. A szőrszálhasogatók most azt mondhatnák: nem Popluhár érdeme, hogy 1- lyen volt, mert ő nem is tudott volna, — alkatánál fogva, — más lenni. Lehet, hogy így van. De mit sem változtat a tényeken; az ilyen típusú sportoló mindig rokonszenvesebb, mint ellentipusai. szórakoztatóbb. Változatos a pálya, nincs egyhangúság. A vívás is érdekes, mert másmás ellenféllel kerül össze az emb'er, ez sem egyhangú, mert mindenkinek más a stílusa. A pistolylövés határkő-féle; ezt is szívesen csinálom. Az úszás nehéz dolog, de a legnehezebb a futás, pedig mindenki ezt tartja a legköny- nyebbnek. A futás egyébként remek sportág, ennek van a legjobb hatása a szervezetre, ez a legősibb sportág, ha valaki meg akarja tartani frissességét, erejét, egészségét — fusson. Mire jut idód az öttusán kívül? — A tanulásra. Elvégeztem a Testnevelési Főiskola vívó-szakát. A szórakozások közül: szeretek elolvasni egy-egy jó könyvet, s szívesebben járok moziba, mint színházba. A színházba ugyanis ki kell öltözni, míg egy moziba akár farmer- nadrágban is beülhet az ember. Lám, mennyire más minden ember és minden bajnok! Bal- czóból az öttusa egy kiegyensúlyozott, az életet már-már a kínai agg költők bölcsességével szemlélő embert faragott, akit nem tör le egy biztosnak látszott egyéni olimpiai bajnokság elvesztése, pedig — tisztelet és becsület Fermnek — megérdemelte volna. Balczó nem tört meg, nem tört le, nem roppant össze, hanem valószínűleg újabb tanulságokat von le az esetből, őt kielégíti az is, ha napjait örömmel tölti meg a sport; a bajnokság is szép dolog, de nem minden. Búcsúzóul mégis visszatértem a Ferm-kérdésre, s a világ legjobb öttusázója azt mondta: — Nagyon szeretem a Rejtőkönyveket. Az egyikben olvastam valahol, hogy „elvesztése könnyűségekbe ütközött.“ így vagyok én is az olimpiai arannyal, az egyénivel: „elvesztése könnyűségekbe ütközött.“ BATTA György Következik: Varga János Az Oj Ifjúság ezévi 37. számának sportoldalán cikket közöltünk Abosi Istvántól, a kassai magyar tannyelvű gépészeti és e- lektrotechnikai ipariskola egykori testnevelő tanárától. Az írás befejező sorai — azok a részek, amelyek a közelmúlt sportéletéről számoltak be az „ipariban“ így zárultak: „Az utóbbi időben sajnos keveset hallat magáról a magyar ipari.“ VISSZHANG örömmel közölhetjük, hogy a megjelent cikknek máris érezhető a hatása. A késő ősszel megrendezett Bukovszky-emlékverse- nyen, ahol az atléta-reménységek álltak rajthoz, jó eredményt értek el az ipa- risák: a fiatalabb korosztály csoportjában negyvenkilenc pontos összteljesítménnyel győztek, maguk mögé utasítva a kassai járás valamennyi középiskoláját. Továbbá: ismét megrendezték a hagyományos formájában a Sport-napot. Ez amolyan válogató-jellegű 1 verseny volt a Bukovszky-emlékver- seny előtt. A Bukovszky- emlékversenyen sikerrel szerepelt iparisták nevei: Horváth Béla, Palkó Mihály, Derján János, Marcell Tibor, Homolya Dénes, Later- nik Zoltán, Bognár György, valamint a 4X100-as váltóban Sipos és Gál. A sikerben része van néhány tanár elvtársnak is. (b) Az iparislák atlétacsapata. A lapín csapat szereplése volt az olimpiai labdarú- gó-torna egyik nagy meglepetése. Az 1964-ben Tokióban még gyerekcipőben táró tapán futball hatalmas előrelépést tett négy év alatt. Az utolsó csoportmérkőzésen olyan biztonsággal győzték le a francia csapatot — a- mely előzőleg a nagy esélyest, a mexikóiakat verte 4:1- re, — hogy egyszeriben az érem sem látszott oly távolinak. Minden tapán játékosnak nagyszerű volt a technikai képzettsége, a csa- patrészek összfátéka kitűnő volt, a támadósor közepén pedig klasszis játékos állt Kamamoto személyében, aki egymaga el tudta dönteni egy-egy mérkőzés sorsát. Talán csak a magyarok ellen nem ment neki jól a játék, bár gólhelyzete a mérkőzés első perceiben ekkor is volt, nagy igyekezetében azonban elhibázta. A továbbiakban aztán Táncsics Miklós annyira szorosan őrizte — néhány méterrel mögöttük pedig Dunai Lajos biztosított, — Áogy ez alkalommal társai .nem tudták támadásba dakmi, a japán támadó rend pedig a váratlan magyar húzásra teljesen fölborult, s a mérkőzés végéig mcfr nem tudtak olyan helyzetet teremteni, a- mellyel megnehezítették volna a magyar csapat győzelmét. Az érdeklődés ennek ellenére Kamamoto felé irányult, akit a torna végén Szűcs Lajossal egyetemhen, méltán emlegettek a csaknem háromszázas mezőny legjobb játékosának. Kamamotó, az osakat fanmar Diesel csapatának játékosa, a mexikói olimpia után számos profiajánlatot kapott U uruguayiról, az NSZK-bÓl, de Mexikóból Is. A szokatlanul magas termetű japán labdarúgó mozgása Deákra vagy Mtkére emlékeztetett a legjobban, gyors, minden ízével gólra tör, félelmetes erővel, már harminc méterföl is kapura lő* — Minek tulajdonítja, hogy ilyen jól szerepelt az olimpián — kérdeztük a nagyon szimpatikus, megnyerő külsefű, szolgálatkész játékostól. —■ Nincs ennek semmi különösebb t.ift'a — mondotta. Az egyetlen kitűnő' japán csatárt Kamatának • hívják — Tapasztalat kérdése az e- gész. A hazai bajnokságban ennek megszerzésére ugyan nem volt lehetőség, de az olimpia előtti években gyakran jártunk Európában és Dél-Aflierikában, Itt szereztük meg a szükséges rutint, én magam pedig a tavasz folyamán három hőnapig az FC Saarbrücken csapatában is játszottam, sikerült sok európai labdarúgófortélyt elsajátítanom. Főként a tempóérzékem javult jelentősen. Kilenc é- ves korom óta futballozom, s az eltelt 15 év alatt ragadt rám az, amit most jól tudtam kamatoztatni az o- limpiai mérkőzéseken. — Aláír egy projiszerző- dést? r ....számos ajánlatot kaptam, ezeknek még az átgondolására sem volt időm. Még sokat kell gondolkodnom, hogy végleg döntsék. A beszélgetésbe ennél a résznél bekapcsolódott Oka- no Sumtcslro, a japán csapat vezetője is: — Nagy veszteség lenne számunkra, ha Kamamotó elhagyna bennünket, hiszen jelen pillanatban ő nálunk az egyetlen, Igazán klasszis játékos. Ha több Kamamo- tőnk lenne, talán rövidesen betörhetnénk a nemzetközi élmezőnybe. Az olimpiai bronzéremmel teljesen elégedettek vagyunk, a jelenlegi együttes ennél nagyobb eredményt nem képes elérni. Az egészen fiatat nemzedék ennél jóval többet f- gér. Fiataljaink — megfelelő táplálkozással egyre erősebbek, magasabbak lesznek, közülük kerülnek ki talán az új Kamamotók, s akkor nemzetközi sikereink Is nagyobbak és gyakoribbak lesznek. — Mit tervez az oltmpta után, tértünk vissza Ismét Kamamotóhoz. — Nagyon szép tervem van, Osakában hamarosan meglesz az esküvőm. Lehetséges, hogy a fiatal- asszony dönti majd el további sportkarrierjét, hogy japánban marad-e gólkirálynak, vagy pedig külföldre szerződik hivatásos futballistának? — Hát az bizony meglehet. fejezte be az interjút elpirulva, szemlesütve a janin ..csodacsatár“. HOFFEP IŐZSEF 1. Beamon, Egyesült Államok. Egyetlen igrással csaknem kilenc méterre szökken. Ez a felvétel már sporttörténelem, ritka dokumentum.
