Új Ifjúság, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1968-12-03 / 48. szám

új ifjúság Riport az első házassághir­detésünkről HÁROM HÉTTEL EZELŐTT AZ ÜJ IFJÚSÁGBAN EGY ORVOS HIRDETÉST TETT KÖZZÉ. Mivelhogy lapunkban ez volt az első ismerkedési hirdetés, megegyeztünk a hirdetővel, hogy rendelke­zésünkre bocsátja a jeligé­re beérkezett leveleket, természetesen teljes titok­tartás mellett. A hirdetésre 58 válasz érkezett Harminchétén rö­viden Írták magukról, a töb­biek csak a száraz címre korlátozták az orvos kíván­ságait. A 37 lány közül ket­ten 21 évesek, huszonegyen 18-20 év közöttiek, a töb­biek 18 éven aluliak. Ró­luk, a tizennégy 18 éven a- luli lányról lesz szó ripor­tomban. Az orvos köszöni a hirdetés minden válaszát és ezúton kérjük a levélírókat, ne haragudjanak ránk. Társ­keresésüket tiszteletben tartjuk, megértjük és sok levél esetében valóban saj­náljuk, hogy csak egy or­vos hirdetett lapunkban. Le­veleiket diszkréten kezel­tük és megsemmisítettük. BUMERÁNG Egyetlen pozsonyi válasz volt az 58 között, telefon­számmal, a mellbőség, csí­pőbőség és a többi mére­tekkel együtt. „Ha felhív, azt kérdje, van-e még al­mánk?“ Az orvos felhívta. — Igen, van, mennyit tet­szik, 5 korona kilója — vá­laszolt. Na végre, nem va­gyok bolond, de az öcsém előtt nem beszélhettem, most ment ki a szobából. Na, mire kíváncsi? — Miért akar íérjhez- menni? Még csak 17 éves... — A nénikém azt mond­ja, hogy egy emberpár sze­xuális kapcsolata akkor jó, ha életkoruk összege 42. Ha jól tudom, maga 25 éves... — Attól tartok, túl fia­tal hozzám... — De azért mégis felhí­vott, ugye? Pedig jól jön­nék én még magának öreg korában. Gyógymasszőr le­szek és ha elővenné a reu­ma a vállát vagy lábát, vagy mondjuk más testré­szét... Az utolsó szavakat már nem hallottuk, kirobbant belőle a nevetés és lecsap­ta a kagylót. Hallani lehe­tett, hogy körülötte többen is kacagnak. Valószínűleg a beavatott barátnők léleg­zetvisszafojtva állták körül a telefont. Bumeráng, gondoltam ma­gamban, de a többi 13 lány­nyal már nem próbáltam meg személyesen találkozni. Pedig érdekes lett volna el­beszélgetni azzal a másodi­kos középiskolás lánnyal, a- ki előrelátásával odáig vit­te, hogy az „orvos bácsit“ jövendőbeli férjét! a még ködös főiskolai diploma szegszerzése után egy po­zsonyi állás biztosítására Kötelezte... A válaszok olvasása köz­ben többször az az érzésem támadt, hogy ilyen nincs, ez nem lehet igaz, utóvégre 1968-at írunk. Azt sem tud­tam eldönteni, hogy a 17 éves elárusítőnö leveléből naivitás, rafinéria vagy csu­pán ostobaság sugárzik-e. „Már hetek óta olvasom a házassághirdetéseket, de most válaszolok először. Ka­rácsonyra megtarthatnánk az eljegyzést. Ugyanis férj­hez akarok menni, mielőbb önálló szeretnék lenni, nem akarom évekig hallgatni az anyám „kilencre otthon légy“-jét. Megmondom ő- szintén, más kiutat pilla­natnyilag nem látok, mint a házasságot. A maga eseté­ben meglehet, hogy anyu is engedékenyebb lenne, mert maga biztosan jó parti. Megadom a barátnőm címét s a személyes találkozáso­kon meg tetszik majd látni, hogy rendes, komoly lány vagyok...“ Élelmes kofánál is hozzá­értőbben kínálja portékáját Gabriella, aki — ha igaz, amit levelében ír — egye­nesen főnyeremény a fér­fiak számára. „Átlagon fe­lülien szép vagyok, az ala­kom arányos, a sok spor­tolástól hajlékony és a sze­mem, ha látná!“ TÖKÉLETES ADMINISZ­TRÁCIÓ Egy főiskolát végzett lény nevében, mint egy titkárnő, az édesanyja ír. ö már nem tartozik a tizenévesek ka­tegóriájába és csak azért említem levelét, mert úgy gondolom, jobb lenne, ha i- lyen dolgokban a lányát en­gedné szóhoz. Nagy lány ő már és talán sérti az ön­érzetét, hogy még az élet­társát is édesanyja választ­ja ki, még akkor is, ha „an­nál sokkal komolyabb, hogy elvált férfivel kikezdjen." Egy érettségi előtt álló fi­lozófus kislány célja „el­mélkedő levelezés, esetleg jó barátság kialakulása.“ A kis elmélkedő levele másik felében a házasságról és szerelemről ír „amihez hoz­zájárulnak a biológiai e- gyütthatók és ezek hatása idővel csökken." De ilyet! MIÉRT? Ez a tizennégy csitri dob­ra verte 16, 17, 18 évét. Leveleikből következtetve: az ifjúság valuta, amelyért cserébe egzisztenciát, jómó­dú férjet, állást, önállósá­got lehet vásárolni máról holnapra. A tizennégy levél olvasása közben kellett rá­jönnöm, hogy az érdekhá­zasság fogalma, ha válto­zott is valamit, elavultnak még korántsem tekinthető. Nehéz lenne megmonda- I ni, mi adta • tollat a tizen­négy, még csaknem gyerek kezébe, hiszen 1968-ban a társadalom, ha kényszerít is bizonyos megalkuvásra, i- lyenre nem. Talán a türel­metlenség, előrelátás, vagy az, hogy ami a másiknak már megvan, azért nekem már nem kell megküzde- nem? Nagyobb a valószínű­sége annak, hogy naivitás­ból, butaságból talán maguk sem gondolták végig komo­lyan, milyen fába is vágták a fejszéjüket. AZ ÖTLET A kísérlet azonban mégis rámutatott néhány igazság­ra, többek között a fiatalok társtaianságának problémá­jára. Ez a tény, ha nem is általános, kétségkívül fel­lelhető falun, városban egy­aránt és a levelek azt mu­tatják, hogy az egyedüllét nemcsak az idősebb korosz­tályok problémája, de sok fiatalnak okoz gondot meg­értő társra, barátra találni. Könnyen elképzelhető, hogy alig néhány kilométernyire egymástól, mondjuk a szom­széd faluban él két fiatal, áki egyformán egyedül ér­zi magát, akinek talán azo­nos az érdeklődési köre, a- ki megírhatná, elmondhatná a másiknak gondolatait. Csak nem ismerik egymást. Segíthet ilyen esetben az Oj Ifjúság? Igen. Bemutatja egymásnak a társkeresőket, akik elhatá­rozásukat levélben közöljék a szerkesztőséggel. Jelent­kezzenek a riportban sze­replő és hozzájuk hasonló fiatalok is, persze nem férj- hezmenés, de baráti kapcso­latok megteremtése céljából. Hogy a megismerkedés u- tán majd hogyan alakul sor­suk, az már tőlük függ. A gyakori levélváltás és sze­mélyes ismeretség döntse el, megfelelnek-e egymás el­képzeléseinek. Társkereső szolgálatunk kísérlet, és ezzel a törté­netnek is vége. Az orvos- akciö tanulságaként meg­tettük javaslatunkat. Az orvos már válasz­tott a levélirők közül. Hogy Ismeretségükből házasság lesz-e az a jö­vő titka. A hirdetés be­fejezte küldetését és az orvos 57 nő képzeleté­ben megszűnt létezni. Zácsek Erzsébet Irány az 1970. évi világbajnokság A Magas Tátra idei látogatói nem találják a zúgó fenyvesek alatt azt a meghitt csendet, amelyről ez a vidék határainkon túl is közis­mert. A Magas Tátra az 1970. évi sí-vílágbaj nokságra készül s az építkezés nagyfokú üte me rányomfa bélyegét az egész környezetre. A kirándulók személygépkocsiját, nehéz teher autók, lánctalpas úthengerek közt kanyarogva igyekeznénk céljuk felé. Az új létesítmények egyike lesz az ótátra- füredi Park szálloda. Az impozáns, félköralakú épület bizonyosan sok turistát csábít majd fe­dele alá. A második képen a szálloda két fia­tal építője téglát rak a daru csilléjébe. Árnyas Zoltán Vecseklőröl, Emília Lipová pedig Brnó- ból származik. Beszédjük a cseh és magyar nyelv furcsa keveréke, sőt nem egyszer a ke­züket is igénybe veszik, hogy kifejezzék gon­dolataikat. De megértik egymást, ez a legfon- tosabbl C-trlk felv.) Ezekben a napokban ünnep­li fennállásának 70. évfordu­lóját Dél-Szlovákia egyik leg­nagyobb ipari központja, a ko­máromi hajógyár. A hajók é- pítésével és a különféle hajó­ipari szakemberekkel az utób­bi időben sokat foglalkozott a sajtó. Mi most a szokástól el­térően azokat a szakembereket mutatjuk be. akiknek a mun­káját kevesen ismerik, és akik — ha nem is közvetlenül, de szervesen kapcsolódnak be a mai korszerű termelésbe. Róluk írva ilyen címet is használhat­nánk: Emberek a háttérben. S hogy munkájuk mennyire hasz­nos és nélkülözhetetlen, azt az alábbi riport is bizonyítja.-0­Olyan nagy itt a csend, mint­ha nem Is 150 méterre, hanem kilométerekre lennénk az ü- vegkupolás szerelőcsarnokok­tól. Ragyogó tisztaság, fehér­köpenyes emberek és a szak­avatatlanok számára titokza­tos, furcsa szavakat tartalma­zó címekkel ellátott hallgatag üvegek százai a polcokon. Ogy tűnik mintha nem is hajógyár­ban, hanem az akadémia tudós kutatói között lennénk. Pedig tényleg csak 150 méter ide a szerelőcsarnok, ahol a ma ha­jói készülnek, amelyeknek a gyártása azonban szükségsze­rűvé teszi a kémiai kutató munkát is. A műszaki-fejlesztési osztály kémiai laboratóriumában tizen- ketten dolgoznak. Nem „babra megy itt a játék". Komoly szakértelemre, kitartó munkára van szükség. Weszelovszky Gá­bor, okleveles vegyész a labo­ratórium vezetője elmondotta, hogy igen sokrétű és sokirá­nyú kutatómunkát végeznek itt. íme néhány feladat a sok kö­zül: A vezérigazgatóság meg­bízásából a trösztön belül mű­Mai „alki­misták" ködő vagongyár részére a tar­tályvagonok belső kidolgozásá­nak bonyolult munkáját kell elvégezniük. Ezekben a cisz­terna-szerelvényekben ugyanis a többi között savakat, vegy­szereket szállítanak, amelyek a közönséges acélt megtámadják. Erre a célra eddig nagyobb­részt bemitállai, ólmozással vagy vulkanizálással történő megmunkálást alkalmaztak, a- mely azonban igen sokba kerül és a célnak $em felel meg min­dig. Egy vagonnak a már em­lített módon való preparálása megközelítőleg 180 ezer koro­nába kerül. A gyár vegyészei olyan feladatot kaptak, hogy az eddigi eljárást küszöböljék ki és műanyagok rávitelével tegyék jobbá és olcsóbbá ezt a munkát. — Mi kidolgoztuk a polyeti- lén rávitelének technológiáját — mondotta Weszelovszky Gá­bor — ami 70-80 százalékos ármegtakarítást jelent a cisz­ternavagonok készítésénél. Itt még megjegyzem, hogy hazai anyagok felhasználásával dol­gozunk. — Vagy nézzünk meg egy másik, de immár a hajógyár­tásra vonatkozó feladatot: Sok problémát okoz a hajók ten­gelyvezetékének korrózió és kopás-védelmének biztosítása. Az eddigi — elég költséges — eljárás vulkanizálással történt. A tengelyvezetéket Bianskóból Bratislavába, a Ma­tador üzembe kellett szállíta­ni, onnan vissza Blanskóba és úgy Komáromba. A szálítási költségek egy pár tengelyve­zetéknél 10 ezer koronát tet­tek ki. Ezt a problémát is la­boratóriumunkban kellett meg­oldani. A laboratórium dolgozói fog­lalkoznak még az anyagok fe­lületvédelmével és a műanya­goknak a hajógyártásban való népszerűsítésével. Megemlí­tünk egy érdekes példát: A ha­jócsavarok rozsdától és kopás­tól való védelmét műanyagbe­vonattal védik és olyan festék- keket állítanak elő, amit ha­jóépítőink az úszóművek víz­alatti részeinek kenésére hasz­nálhatnak a vízinövények ká­ros hatása ellen. Laboratóriumi szemlénk so­rán külsőre nézve igen érde­kes, elég nagy és bonyolult gépen akadt meg a szemünk. Oldalán szlovákul magyarul pi­rosbetűs felirat függött, amely tiltotta a gép leállítását. • Miféle szerkezet ez? — Azt hiszem ebben a hidegben szívesebben beszélgetnénk ben­ne, mint módjuk a havas gyár­udvaron — mondotta a labora­tórium vezetője. Ez ugyanis kli- matizációs kamra, amelyben néhány gomb elfordftásával tetszés szerinti időjárást lehet előállítani. Ogy hiszem, most 19-21 fok meleg lenne az ideá­lis. Ez a berendezés lehetővé teszi, hogy a nyári kánikula i- dején kipróbáljunk olyan be­szerelésre kerülő hajóalkat­részt, amelyről tudnunk kell. hogyan viselkedik mondjuk 20 fokos hidegben! Vagy megfor­dítva: tél idején is tudjuk el­lenőrizni az egyes anyagok hő­álló tulajdonságait. Ez a kam­ra két, két és fél hónappal rövidíti le a hosszúlejáratú a- nyagpróbákat. Kár, hogy dol­gozóink nem használják ki job­ban ezt a berendezést! Sokat lehetne írni az itt fo­lyó „alkímiáról“, mert a kémia rendkívül izgalmas terület és sok titkot, lehetőséget rejt ma­gában. Sokan azt mondják a jövő tudománya. Sok igazság van benne. De egy biztos: ma is már nélkülözhetetlen. Amint láttuk, hajót sem lehet gyár­tani nélküle... (k. 1.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom