Új Ifjúság, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1968-10-08 / 40. szám
«V. 12 új ifjúság Képünkön két nagyon szép együttest mutatunk be az őszi napokra. Az első átmeneti kabát, ugyanabból az anyagból készült szoknyával, a másik egy mellényes nadrágkosztüm. A kabátot divatos pelerin díszíti, erre gombolódik a bubigallér. A nadrágkosztüm kabátja hosszú, csípőn alul ér, kétsorosán gombolódik. Mindkét modell anyaga szürke tweed. Az első manöken fehér pulóvert, barettsapkát, táskát és kesztyűt és piros cipőt visel, a másik manöken pulóvere, sapkája, táskája és kesztyűje piros, csizmája sötétkék. (Külföldi modellek) ^^fkötötí modellek Csavartmintás pulóver „MIRE ELJÖN A TÉL*: A szürke fonalhoz ezt a szép csavartmlntés sportpulóvert küldjük. Reméljük. még lesz ideje elkészíteni. A minta nagyon szépet mutat majd a szürke fonálból. A pulóvert 4-es és 5-ös kötőtűkkel kötjük. RIZSKÖTÉS: 1. sor: 1 sima (hátulról a szembe öltve). X fordított, végig a soron. 2. sor: a simára sima, a fordítottra fordított kerül. 3. sor: a simára fordítottat, a fordítottra simát kötünk. 4. sor: azonos a 2. sorral. Ez a négy sor adja a mintát. CSAVART MINTA: 6 szemen halad keresztül. Az 1-5. sorig a színén simán, a visszáján fordítottan kötjük. Á mintát a munka színén kezdjük. 6. sor: 3 szemet póttúre veszünk, a leemelt szemek e- lótt a következő 3 szemet simán lekötjük, majd a póttüre vett szemeket is simán kötve rizsmintával dolgozunk tovább. 7.-8. sor: a színén sima, a visz- száján fordított. Ez a 8 sor adja a csavart mintát. Előre elkészített szabásminta szerint dolgozunk. HÁTA: 70 szemre kezdjük és a 4-es tűvel 5 cm- t bordásán kötünk. Ügyeljünk, hogy a háta és eleje közepére csavart minta kerüljön. 41 cm kötésmagasságnál kialakítjuk a raglánvonalat: mindkét oldalon 2 szemet fogyasztunk, majd a munka színén. a sor elején a következőképpen fogyasztunk: 1 szélszem, 1 sima, 1 szemet leemelünk, 1 sima, a leemelt szemet a simán átemeljük, A sor végén így kötünk: 2 szemet simán összekötünk, 1 sima, 1 szélszem. Ezt a fogyasztást minden színén kötött sorban megismételjük. A 15. fogyasztással egyidejűleg a középső 10 szemet Ipőttüre vesszük és a további 2 sorban még 3-3 szemet veszünk a póttüre. ELEJE: A hátához hasonlóan készül, csak a nyakkivágás mélyebb. Itt 57 cm kötésmagasságnál vész- szűk póttüre a középső 6 szemet, ezután pedig 1X2, 3X1 szemet fogyasztunk, valamint a fogyasztás utolsó sorában az utolsó 3-3 szemet is. UJJA: 36 szemre kezdjük a 4-es tűvel és 5 cm- i bordáskötéssel készítünk, majd a mintával haladunk tovább. Ezután mindkét oldalon, minden 8. sorban 1 szemet szaporítunk. A raglánvonalat 40 cm-nél alakítjuk ki. A megmaradt 4 szemet pót- tűre vesszük. Az egyik raglánvonalnál nyitott, üsz- szeállltott pulóver póttüre vett szemeit felvesz- szük a 4-es tflrp és megkötjük a gallért: bordáskötéssel. 1 sima, 1 fordított váltakozásával 14 cm- t kötünk. Utána a nyitott raglánnal együtt összevarrjuk a gallér két végét Is. MÁR ÉVFK ÖTA MINDEN DIVAT BESZÁMOLÓ EZ ZEI KEZDŐDIK ÉS VÉGZŐDIK: NŐIES LESZ A DÍVÁI. Ez idén Is minden erre mutat: győzedelmeskedik a nőies vonal! Végre ismét. ,,igazi" nőknek nézünk majd ki, fodros ruhákat, széles övékét, test bez simuló mellényeket viselünk. És. hogy tévedés ne essék, ez . nem egy 1934-ből származó divattudósitás. Nem, ez az 1968-as ősz divaija Eltűntek e huszas évek fiús frizurái, charleston szoknyái s helyüket a harmincas évek divatja váltotta fel. (Erre mér az augusztusban közölt llbereci dlvattudósltásunkban Is rámutattunk.) És amint akkoriban azt hangoztatták: „A charleston^ ány meghalt, éljen a nőies asszony", ma ez a jelszó: „Nem követjük többé Twlggyt, bebizonyítjuk, h ogy Évától származunk." AMINL ARRrtL MAR TÖBBSZÖR BESZÁMOLTUNK. A MELLÉNY MÉG MINDIG „TARTJA" MAGÁT, jóformán minden változata divatos. Újdonságként most csípő hosszúságban, széles övvel, a ruhán viselik, és nem szoknyához. Kockás ruhához egyszínű— esetleg kötött mellény a „favorit", egyszínű ruhához pedig kockásat, sőt tarkamintásat (pl. kasmérból) Is terveztek. A kivágás spicces, vagy magasan a nyakhoz simul, s kihajtódik rá a ruha gallérja. (Következő számunkban közlünk ruhához alkalmas kötött mellényeket). Mellényes hatást keltenek azok a ruhák Is, amelyeknek spicces kivágásába fehér, bubigalléros, nyakkendős. betétrészt Illesztettek. Ezekben az esetekben a mandzsetta Is fehér: Itt jegyezzük meg. hogy a ruhát díszítő fehér garnitúra még mindig nagyon divatos. Az ősz nagy divatja még a béleletlen (azaz nem meleg béléses) bőrcsizma. Nemcsak kosztümhöz, átmeneti kabáthoz, hBnem ruhához is viselik. A SZÍNKOMBINÁCIÓKBAN IS VÁLTOZÁS VÁRHAT Ó. Az utóbbi években alkalmazott két egymástól merőben elütő szín (zöld-kék. Illa-piros) kombinációi helyett most egy szín alig különböző árnyalatai dominálnak. De a harmincas évek ízlése nemcsak a ruhák és frizurák terén kerül előtérbe, ugyanez vonatkozik a make-up-ra (kikészítésre) is. A sápadt szájruzsok helyét a hosszú ideig száműzött sötét színek foglalják el. a „Cleopatra* stílusú szemfestést pe dig a hosszú, szinte függönyszerüen sűrű szem- pillák kihangsúlyozása váltja fel. ENNYI DIÓHÉJBAN A VÁLTOZÁS. Hogy a nők milyen gyorsan és milyen mértékben szánják rá magukat a követésére — egyelőre nem tudjuk. Talán ez a „régi divat* túl újszerűnek hat majd. Eleinte talán húzódozunk mamáink és nagymamáink fény képalbumábő! Ismert, annyiszor kinevetett ruháinak koplrozásától. de végül is rájövünk: mindig az a szép. ami divatos. És különben is, régi szabály. hogy a nők mindig „behódolnak“ a divatnak. Egyesek előbb, mások később. Meglátjuk, mennyi Időt vesz igénybe a divat mostani változásénak el fogadása. Kérdezz - felelek Kérdezz - felelek „ORCHIDEA": Az állandó éhségérzetet pa jzsmirigytűltengés okozhatja. Miután nem Irt további lüneteket, leveléből nem lehet megállapítani. valóban erről van-e szó. Mindenesetre, utaltassa be magát a körzeti orvossal kivizsgálásra a járási Endokrinológiai Intézetbe. Amennyiben szükségesnek tartják, előírják a további kezelést. Ha azonban ott egészségesnek találják, kérjük. írja meg szerkesztőségünknek részletesen a panaszait, s akkor majd azok alapján keressük a hibát. A rövid leírás szerinl azonban úgy gondoljuk, hogy a pajzsmirigye nincs rendben. Ne ijedjen meg. egy gyógyítható, de föltétlenül szakorvosi kezelésre van szükség. „REMÉNY*: Nemcsak az a baj. amit fő hibaként jelöl meg. hanem túlságosan sovány. Jó lenne, ha megvizsgáltatná magát orvossal. Amennyiben e- gészséges, úgy írja meg nekünk és akkor közlünk egy hlzökúra-módszert. ami reméljük. eredményes lesz. De ismételjük, ennek csak akkor van értelme, ha az orvos egészségesnek találja, különben a betegség gátolhatja a hízást. Ne hanyagolja el a dolgot, a betegségből Is ki lehet gyógyulni, csak kezelni kell — és meghízni is lehet, csak tudni keli a módját. Ml segítségére leszünk ebben. Kérjük, hogy ha a hízókéra receptet kéri, levelében ismét a mostani Jeligét tűntesse fel. „ZSŐ": Mogyorószinü anyagjához divatos, öves ruhát terveztünk. Érdekes a felsőrész szabása és kétsoros gombolása. Az állógallér lapos masniban végződik. A kabát Is öves. a rátűzött pántokat fémkarikák fogják össze. „FODRÁSZNÖ": A fekete alkalmi ruha övvel és lefelé keske- nyedő, fekete szegélyű fehér mo- nofilfodrokkal készüljön. „VALÉRIA“: Menyasszonyi ruha csakis az első esküvőre való. Bármennyire is fiatal, nem öltözhet még egyszer fehérbe és fátyolba. Egy szép kompiét — ruhát és bosszú kabátot terveztünk a részére, nagyon szép és elegáns lesz benne. Készülhet nehéz selyemből vagy vékony szövetből, vajsárga, ■züstszürke. halványlila vagy más uasztellszinben. A ruha derékrésze ferdén szabott, a felsőrészt 4s a mandzsettákat gyöngyözés iisziti. Az ujjak anyag átlátszó, lehet csipke is, de föltétlenül e- jyezzen a ruha színével. A kabát szabása kissé testhezálló, a ka- ap is gyöngyözött. — Pelerint 'sinálfathat. de az nem helyettesíti a téli kabátot. VERONIKA VÁLASZOL „ANNAMAR1A“: (18 éves) / Leveledet kérésedre nem közöljük. Valóban komoly probléma előtt állsz. Egy fiú, a- kit ennyi csapás ért és nincs senkije, nagyon érzékeny, és bizony félő, hogy ha újabb csalódás éri. meggondolatlanul valami Jóvátehetetlent követ el. de ha nem is, az esemény föltétlenül kihat az e- gés2 életére. Azt tanácsolom, hogy elsősorban is önbizalmat kell bele ..önteni“., ismételten rá kell mutatni arra. hogy az egyetemre nem azért vették fel, mert sajnálják, hanem mert tehetséges (és valószínűleg így is van). Buzdítani kell őt a munkájában és arra hatni, hogy örüljön a sikereinek Egyelőre ne mondd meg neki hogy a barátját szereted. de ne adj neki sem pozitív választ, mondtí azt. hogy igazi barátodnak tekinted. Később talár ö maga is rájön mi a helyzet és félreáll. Mindenesetre nagyon tapintatosnak kell lenn! vele szemben és abban az értelemben kell vele beszélni, hogy azért, mert nálad nem volt sikere, megtetszhetni még más lánynak és boldog lehet vele. Tudom, hogy amit leírtam, igen nehéz megva lóslrani, annál Is inkább, mert nagyon fiatal vagy Mindemellett remélem, hogy a jóérzésed és ne mes gondolkodásod pótolja a tapasztalatot, ami 1- lyen kényes Ügyek intézésében annyira fontos. „S7FRET1.EK ÉN, JÖJJ VISSZA HOZZÁM" (19 é- ves) Levelát kérésére nem közöljük, Azt hiszem, jó lesz szembenézni a tényekkel. Eleinte, amikor a fiú (a saját szavai szerint) any- nyira magába volt „esve“, nem vette komolyan, talán csak a hiúságának tetszett. Azonban amikor észrevette, hogy más lány iránt érdeklődik, egyszeriben értékesebb lett, s rájött, hogy szereti. A fiú azonban már nem a régi, s ha nem is választott véglegesen, az bizonyos, hogy már lelohadt a szerelme. Ráadásul meg hitegeti is magát, nem ő- szinte — talán így akarja magának visszafizetni, hogy annak idején fölényeskedett vele — de az is lehet, hogy ilyen a természete. Bármint is van, ilyen komor gondolatokkal ne foglalkozzék. „SZÜLŐI SZERETETRE VÁGYOM" (17 éves) Levelét kérésére nem közöljük. Kedves kislány, a jeligéje ellenkezik a levele larlalmával. Ez nem lenne baj, hiszen bármilyen jeligét választhat, de úgy gondolom, hogy ebben az esetben, inkább a jeligéhez tartsa magát, mint a leveléhez. Nem tanácsolom, hogy szülei beleegyezése nélkül férjhez menjen — 18 éves koráig nem is mehet. A másik ok. tű) fiatal a házassághoz. de maga jó megoldásnak találja a szülői háztól való menekülésre. Vigyázzon, mert megjárhatja. a házasság felelősséggel és gonddal jár. TzonklvUl, azt ugyan megírta, hogy azt a férfit nem szereti, akihez a szülei akarják adni, de egy szóval sem említi, hogy annyira szereti az udvarlóját, hogy nem tudna élni nélküle. Miért akar tehát férjhez menni? Higgye el, egy olyan kétes boldogságért, amilyet ez a házasság ígér. nem érdemes még jobban magára haragítani a szüleit, az meg éppen nem flzetődik ki, bogy dacoskodjon. És még valami: 17 éves létére ne ténferegjen munka nélkül, tanuljon valamilyen szakmát, vagy vállaljon valami munkát, KERQNIKÄ Körforgás a divatban