Új Ifjúság, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1968-09-17 / 36. szám

3 új ifjúság

(VADNYUGATI TÖRTÉNET) BRODERICK GRAND:

A KÉT HÜ BARÄT HALALA

A Presley-házaspár „hatemeletes” esküvői tortája

aki „arahykanAllal!

A SZÁJÁBAN"szoletettí

ELVIS PRESLEY, A VILÁGHÍRŰ ÉNEKES KIST ANYA MÁR SZÜLETÉSE ELŐTT VAGYONBA KERÜLT Habár Elvis Presieyt Európában egy kissé elfelejtették, Amerikában még mindig sztárnak számít, és mint ilyen, a „nagymenők“-höz tartozik. Vagyona több millió dollárra tehető, életmódja hercegekével vetekedik, ígjr az áprilisban született „trónörökös“ ha trónt nem is, de felejthetően óriási vagyont örököl majd. És ha Amerikában a jómódú szülők gyermekeire azt mondják „ezüstkanállal a szájában született „trónörökös” ha trónt nem is, de feltehetően aranykanálra változtatható. Az újdonsült apa ki is jelentette: „Azt akarom, hogy az én lányom más krülmények között nőjjön fel, mint én“ — se jelszót alaposan eltúlozva, valóságos kultuszt üz a kis Lisa-Marie-val..-01967 tavaszán Elvis Presley, a 33 éves rock’n roll-sztár, magánrepülőgépén Kaliforniából Nevadába repült, hogy egy luxushotel szalonjában feleségül vegye Priscilla Beaulieu-t, a 21 éves feketehajú szépséget.-OPriscllla jóformán semmit sem hozott házasságba Az amerikai repülőtiszt gyönyörű szép lánya, apja katonai állomáshelyén, a nyugatnémetországi Wiesbadenben ismerkedett meg Elvis-szel, ahol az énekes katonai szolgálatát teljesítette. És az akkor 14 éves kislánynak sikerült az, amire a Presley-rajongók hosszú évekig hiába áhítoztak: magára vonta az akkor egyenruhát viselő énekes-sztár figyelmét. Az idillbe azonban Beaulieu papa is beleavatkozott és kiadta a jelszót: sétálni szabad, de csókolózni nem!

1960-ban Preéley visszatért Amerikába Barátai azt hitték, csakhamar elfelejti a feketehajú kislányt. De tévedtek. Kitartott mellette és hét év múlva feleségül vette.

— A hét év alatt egy nap nem múlt el anélkül, hogy ne emlegette volna Priscillát — meséli Presley menedzsere Tom Parker. — A házasságuk után pedig a szeméből leste minden kívánságát.

„Cilla-Baby” — ahogy Elvis becézi feleségét — hamar' megszokta a luxust és jólétet. A kispolgári körülmények között felnőtt fiatalasszony számára egyszeriben magától értetődővé váltak férje fényűzően berendezett villái. Amikor azután kisbabát várt, kimondottan szeszélyes lett. Bizony, Elvisnek nem volt könnyű dolga vele Heteken keresztül rettegéseivel gyötörte. Egyszer a gyermekrablóktól félt, máskor a szüléstől. Kijelentette, hogy semmi esetre sem akarja gyermekét „közönséges kórházban” világra hozni. És miután a gyermektablások száma Hollywoodban valóban félelmetes méreteket öltött, Elvis mem” phisi luxusvillájába költözött. Ekkor Priscilla új kívánsággal lépett elő: otthon akar szülni.

Férje menedzsere és egyben jóbarátja, Tom Parker tehát új feladatot kapott: gondoskodnia kellett a szülés zökkenőmentes lefolyásáról. — Szőkeségünk lesz egy szü- lőszobára — mondta izgatottan az apajelölt — és a biztonság kedvéért egy operációs teremre is, továbbá egy szülésznőre, néhány ápolónőre és természetesen egy orvosra. Legjobb lenne egy ismert sebész. A pénz nem játszik szerepet...

Nem, a pénz nem játszott szerepet, s az agyonhajszolt Tom Parker mindent elintézett, amit kívántak tőle: a ház egyik szobáját szülőszobának, a másikat műtőnek, a harmadikat gyerekszobának rendezte be és a negyediket az ápolónők hálószobájára alakíttatta át. Beszerezte a szükséges bútordarabokat és a különböző sebészeti műszereket. Azután bebiztosította a szülészeti személyzetet, amely- tó nek minden egyes tagja Priscilla terhességének utolsó á hetei alatt állandó készenlétben állott.

— A gyerek egy kis vagyonba kerüli,- mielőtt megszületett — jelentette ki Parker.

(Folytatás a 11. oldalon)

A

Priscilla Beaulieu és Elvis Presley az esküvői abéd közben f

Vasárnap esté vacsora után Mrs. Cowers Mc Conléyt kérette magához a szobába.

— Talán valami kifogása van asszonyom a kiszolgálással vagy éppenséggel az étellel kapcsolatban. Csak tessék, e- gész nyugodtan közölje vélem, ha tudunk segíteni a bajon, azt azonnal megtesszük, mért ugvebár nálunk oly kevés hölgvvendég száll meg.

— ö, nem. Egészen másról van szó. uram. Bunnyről!

— Talán csak nem csinált már megint valami baklövést? Tessék csak, mondja el nyíltan, biztosítom, hogy példásan meg fogom büntetni.

— Dehogy, dehogy. Bunny nagyszerű fiú, épp ez az, hogy nagyszerű embernek tartjuk. I- qaz, hogy még elég fiatal, de úgy látom, megélne a jég hátán is.

— ö igen. Különben nekem is nagyon a szívemhez nőtt, s ha jól viseli magát, hát az örökösömmé teszem. Sokat beszéltünk erről... Ez nem kis dolog ám a mai időben, Mrs. Cowers.

— Kedves Mc’Conlev kiköltözünk a Barry—féle farmra.

— Óh. tehát az öreg Bili mégiscsak... szóval a Barrv féle farm... Nagyon szép kis fészek volt az valamikor. De most valószínűleg elhanyagolt, mert hát Bili csak nem viselheti gondját minden épületnek, ami a legelőkkel, a földekkel jár neki.

— Holnap kikölt.zünk oda, Linda meg én, és úgy határoztunk, hogv Bunnyt is magunkkal visszük, szükség lesz ott egv férfikézre. Azt szeretném önnel megbeszélni, hogv ma estétől kezdve, ha lehetséges, engedje át nekünk a gyereket, különben sem fűlik neki a foga ehhez a szakmához.-r Ma estétől, ugyebár? Hát hogv mondjam... Nagyon nehéz szívvel teszem, mert Bunny egy talpraesett qyerek, Bunny egy jópofa.... És . már két éve dolgozik nálam. Hogy mondjak én le róla?...

— Ha valóban szereti a gyereket, akkor úgy tesz, aho- qyan ő kívánja. Fölhívjuk és megkérdezzük... Döntsön ő.

— Nem, azt semmi áron. Az aljasság lenne vele szemben... Nem tehetjük prpbára, inkább elengedem, minthogy szenvedjen. Csupán egy feltételem van: ma vasárnap van, asszonyom, rengeteg a vendég, hagyja még ma dolgozni, nekem nagy szükségem van rá, úgy se bírom ki talpon, este tíznél tovább.

— Hát ebbe nagyon szívesen beleegyezünk... Ez igazán nem sok. És még valamit. Mi tudjuk, hogy Bunny távozásával ön anyagilag is megkárosul. Legalábbis, amíg valakit talál a fiú helyére, ki tudja, eltelhet egy-két hónap is. Ezért kérem, mondja meg, mekkora kártérítésre tart igényt.

Mc’Conley mintha egy pici könnycseppet dörzsölt volna ki szeméből és dacosan hátravetette fejét:

— Asszonyom, Bunnyt semmi pénzzel nem lehet megfizetni. Kérem, kímélje érzelmeimet... — ezzel sietve eltávozott.

Amikor leérkezett a kocsmába, Bunny a poharakat töröl- getté és Laryval beszélgetett nagy komolyan.

— Halló, Lary, no mi újság Bracketville-ben?

— ö, Mr. Mc’Conley, azt bizony én is szeretném tudni. Itt úgy látszik, mindenki többet tud, mint éppen én, a törvény embere.

Mc’Conlev már nem is figyelt rá, hisz a kérdést inkább szokásból tette fel, nem pedig azért, mert valóban érdekelte volna Lary válasza.

— Te el nem mozdulsz Bra- cketville-ből. Buns Mount-ra majd én kapaszkodók fel az éljél...

— De Mr. Lary, engem ígéret köt és ezt igazán nem tagadó- hatom meg az illetőtől.

— Miféle ígéretről, beszélsz?,

LESZÁMOLÁS

— Mr. Lary, kérem ne kérdezősködjön tovább, hisz úgysem árulhatom el a dolgot — dadogta Bunny.

A seriffhelyettes még álldogált egy darabig, aztán oda- szőlt Bunnvhoz:

— Amit nekem elmondtál, az égvilágon tovább ne újságold, mert az életeibe kerülhet, érted?

— Jess, Mr. Lary.

Kilenc óra valamivel elmúlt. Lary végigsétált Bracketville- en és a templom melletti parókia ablakán bekopogott. Lee tiszteletes már hálósapkában, szemüveggel az orrán, papucsban csoszogott elő.

•—'Nos, mi járatban, kedves Black úr? Minek köszönhetem a látogatását?

A hetven körül járó pap nehézkésen döcögött végig a hosszú folyosón, és egyre csóválta a fejét. Lary Black csak fél órányi időt töltött az ódon városszéli épületben, aztán sietett vissza az irodába, hogy magához vegye kedvenc fegyverét. az alig egyéves Winchestert. Drága puska volt ez, de most, hogy a seriff eltűnt, valahogy benne hitt a legjobban.

— Indulás! — adta ki a parancsot önmagának Lary. Még egyszer ellenőrizte colijait, meg a töltényövet, akkor magéhoz vett még négv doboz töltényt a puskához.

— Lary! — szólalt meg Mrs. Tucker az ajtóból. — Bocsánatot szeretnék kérni az estéli eszmecsere miatt. Vegye figyelembe, hogy a férjem eltűnése után idegeim felmondták a szolgálatot. Most már tudom, értem, hogy segíteni akar, ezért kérem, ismételje meg a kérdéseket, hátha tudok valami hasznos választ adni rájuk.

Lary egy pillanatig meghök- kenve állt az ajtóban:

Mrs. Tucker hamarosan visz- szatérek és akkor elbeszélgetünk mindenről. Most mennem kell...

— Itt az ideje! — kapaszkodott fel Lary a Dogan-féle raktárra, mely a Fool Saloonnal szemben állt és kissé megbontotta az utca sorát. Háromnégy yarddal hátrább húzódott meg, mint a többi épület.

Lary annak ellenére, hogy hidegvéréről volt ismeretes, most kivételesen felette izgult.

Tíz óra elmúlt. Egyre azon törte a fejét, mit jelent az a jel: irány délkelet. Körülnézett. Mi is van innen délkeletre? A kovácsműhely, mögötte néhánv elhagyott viskó, odébb egy régen leégett ház. valami Pacard nevű kereskedőé volt... És azon túl? Semmi. A préri és a holdvilág. Semmi más.

ßs most, lenn az utcán valaki ismerős léptekkel sétált előtte. Az árnyék O’Bríx háza felé indult, mely innen körülbelül száz yardnyira emelkedett baloldalt.

Az árnyék ott lenn, valahogy ismerősnek tűnt. Sarkantyúi mint két üstökös csillogtak az augusztusi holdfényben.

Lassan sétálva haladt a tornác felé. Már csak cár lépésre volt tőle, amikor az egyik sötét ablakból valóságos sortúz fogadta. Mire Larv fölocsúdott, az utca üres volt. Megint csend lett, csak itt-ott nyílt ki egy- egy ablak, és kukucskált ki néhány föllármázott polgár.

Larv akkor délkeletről hatalmas porfelhőt fedezett fel.

Legalább tizenöt vágtató lovas! — állapította meg a seriffhelyettes ott fönn a tetőn.

Nem tudta, mitévő legyen. E- gyelőre mégis úgy határozott, hogy veszteg marad.. Ki kell várni, amíg beérkeznek a városba.

De egyetlen lovas se jött be. Szétoszlott az egész egész csapat és a város környéki házak árnyékában tűnt el... Larvnak ez nem tetszett. Honnan .lőttek ezek és mit keresnek itt?

Alig^ telt el néhány perc. két lovast látott kiosonni a városból a házak mögött. Az egyik mintha nő lett volna. Larv dühös volt önmagára, de nem tudta, hogy miért. Akkor, úgy fél tizenegy körül, de lehet, hogy több is volt már, a város északi feléről megjlent egy lovascsoport. Valahogy különösen ülték meg ezek a lovat, túl mereven tartották derekukat. Amikor a bank elé értek, a csoportból egy ismerős, átható hang szólalt meg, nem is szólt, hanem bömbölt:

— Halló, Mr. O’Brix! 0‘Brix gyere elő, nézd meg ezeket a iómadarakat.

Erre egymás után gyúltak. fel a lámpák, az emberek figyelték az eseményeket. És ekkor megjelent a bankos két testőr kíséretében.

— Hallod-e O’Brix, mennyit fizetsz, ha átadom neked a bankrablókat és az elrabolt pénzt mind egy darabig?

Az emberek már az utcán is gyülekeztek, ez a mély és erélyes hang mindenkit fölébresztett álmából. Már vagy százan álltak a különös csoport körül.

— Beszélj, O’Brix.

— Ezer dollárt adok. ha valóban ők azok — nyögte ki remegő hangon a bankos.

— Gyere ide és nézd meg őket.

— Nem az arcuk érdekei, hanem a pénz. amit elraboltak...

Ekkor a szoros lovascsoportból O’Brix lábai elé zuhant' néhány bőrzacskó, az ismert három kezdőbetűvel.

A bankos lehajolt, kibontotta az egyiket.

— De hisz ebben homok van, meg kavicsoki — kiáltott fel a bankos.

— Igen, homok és kavics!

— szólt vissza a hang.

— Ez qyalázatos becsapás!

— hördült fel a bankos.

— Igen. ez az utóbbi tíz év legnagyobb, csalása és gaztette.

Lary most a kovácsműhely padlásnvílásán egv különös ár- nvékot pillantott meg, aztán hosszú, előrenyúló csövet vett észre. A seriffhelyettes nem tétovázott egy pillanatig sem, hanem eqvmás után négyszer lőtt a Winchesterből, éis onnan a szomszédos épület sötét homlokzatáról egy test zuhant az utcára.

— Thank you, Lary, — kiáltott fel hozzá a mély hang. — Nos; Mister O’Brix, mi legyen ezekkel a iómadarakkal?

— Emberek, ez... ez csalás!

— süvöltötte a bankos magánkívül. Az összegyűlt polgárokat valahogy nem tudta megindítani ez a keserqés.

Lary most két árnyat látott kilopózni a bankos házának hátsó kijáratán. Célzott, és lőtt. A másodikra rá kellett duplázni, mert nem talált.

— Csak így tovább, Lary! — kiáltott fel hozzá a hang a csoportból. Még mindig ott állt körben, összekötözve. hogy moccanni sem tudtak, és az i- degen középen.

Akkor lassan visszafordultak és a seriff irodája felé ügettek óvatosan.

Larv mosolygott magában.

— Azt hiszem, most már vége a iátéknak. — Épp hátranézett, hogy valahol megtámassza a lábát, amikor egy osonó alakot vett észre a tetőn. Feléje közeledett. Kés csillant meg akezében. Lary ügy tett. mintha nem vette volna észre. A támadó már ott volt a lábánál, hirtelen elgáncsolta. A támadó lezuhant a mélybe. Larv várt még néhány percet, aztán onnan fentrőí, mint egy macska, leugrott a mozdulatlan test mellé. A szíve megállt egy pillanatra, a- mikor meglátta a támadó holtfehér arcát. Dan Bradley volt, az 6 derék Bradley barátja. Belezuhant saját késébe.

A kovácsműhely előtt nem kisebb meglepetés várta: Hu- ges.

— Te jó isten, ezek engem délután tőrbe akartak csalni, és hogv nem sikerült, azt az idegennek köszönhetem... De most már végső ideje, hogy megismerkedjünk.

Larv életében először volt nagyon bánatos és leírhatatla- nul rosszkedvű. Eqvszerre nagyon fáradtnak érezte magát. De hátra volt még a nehéz éjszaka, ott voltak a börtönben a rablók, ott volt még Mrs. Tucker vallomása,

— Ki kell bírnod, Lary. még ezt az egy napot.

Következik: A vihar

Gyurák Éva rajza