Új Ifjúság, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1968-09-17 / 36. szám

6 új ifjúság PATIKA lános találkozik Pistával, amint az a patikából ión ki. — Mi az, Pista, beteg vagy? — Nem. — Akkor mit keresel a patikában? — Es ha a temető kapu­jában találkoztunk volna, akkor csodálkoznál azon is, hogy még élek? VIZSGA Tanító kérdezi a diákot: — Hogy hívták azt a fran cta császárt, akt az egyik szigeten megszületett, és a másikon meghalt? A diák hallgat. A tanító segít: — Napó­leoni A tanuló megfordul és a helyére indul, de a tanító rászól: — Hová indulsz, hiszen még nem jeleztem be a fe- leltetéstl — Azt hittem, hogy mást hívott ki — mondta a meg­lepett diák. A FŐNŐKRE HAGYNÁM ElárusítÓnOket vizsgáztat nak. — Mit tenne, ha az egyik vásárló hOlgy rosszul lenne? — Kigombolnám a hölgy blúzát, és a többit a főnők­re bíznám. NYUGTALAN — Hová sietsz annyira, János? — Rohanok az orvoshoz. Nem tetszik a feleségem... — Vártál, megyek veled, nekem sem tetszik az e­nyém! KÉPTÁRBAN — Melyik kép volt magá­ra a legnagyobb hatással? — Az, amelyik a fejemre esett. Szemléltető eszközök ÖZVEGYEK Két özvegy beszélget a villamoson, amint a temető­ből hazafelé tartanak: — Szegfűi ültettem a fér­te. jem síriára. Nagyon szeret­— En szilvafát ültettem a feléhez, mert legjobban a szilvapálinkát szerette. TEREFERE — Hallottam, hogy férjhez mentél. — Igen. — Komolyan? ELNEVEZÉS — Tudod, hogyan hívják azt az embert, akt hisz az Antigest hatásában? — Apukának. AZOK AZ ASSZONYOK! Iván panaszkodik a nagy­bátyjának: — Az én feleségem reggel is, délben is, este Is pénzt kér tőlem. — Borzasztó. Es mit kezd ennyi pénzzel? — Nem tudom, mert nem adok neki. A BÖK Páciens a pszichiátrián az úI ápolóhoz: Magát sokkal jobban sze­retjük, mint az elődjét. — Ennek nagyon örülök, de mtért? — Egyszerű, úgy érezzük, mintha közülünk való lenne. MEGOLDÁS — Üzemünkben hónapok óta csökken a termelés — állapítja meg az igazgató az értekezleten. — Mit ja­vasolnak, hogy ezt mega­kadályozhassam? — Ne készítsünk kimuta­tásokat a termelés csökke­néséről. jő ÜZLET Szabó találkozik egy rég nem látott barátjával. — Szervusz, mivel foglal­kozol mostanában? — Légypapírt árulok. — Megbolondultál? Légy­papírt — télen? —Csakis. Ilyenkor nincs konkurrencia. TÖTH ELEMÉR Ahol elfogynak az érvek, előkerülnek a dorongok.-0­Hallottam, amikor egy ló­ra azt mondták: Nagyon in­telligens.-0­X-nek minden a kisujjá­ban volt — ezért nem ta­láltak a fejében semmit...'-0­Előbb-utóbb mindannyian belátjuk, hogy a tankok a békés termelőmunka nélkü­lözhetetlen kellékei.-0­Z nagy író — két méter és nyolc centi...-0­Töröm a fejemet, hogy manapság a cél szentesíti-e az eszközt, vagy az eszköz a célt...-0­Ahol sok a katona és ke­vés a civil, nem igen lehet civilizációról beszélni.-0­Van, akinek a zsebe üres, van, akinek a feje...-0­Eqv kövér ökör mondta: A népért kész vagyok a ha­lálra!-0­A sötétség ellen nemcsak lámpagyújtással kell véde­kezni... Szakállszáritó VÁLASZ A tizenhat éves lullska mesélt az édesanytának: — Képzeld mama. egy fér­fi megszólított az utcán és azt mondta: — Kisbaba, kap száz fo­rintot, ha kedves lesz hoz­zám. — Szent Isten! Es te mit csináltál? — Ügy tettem, mintha nem hallottam volna... — Nagyon helyes' édes kis lányom. — ...és megkérdeztem, hogy mennyit mondott? — Tanító néni. Pisti egv megszálló, elfoglal ta a helyemet VENDÉGLŐBEN Kovács dühösen rászól a vendéglőben a pincérre: — Nézze csak, kérem, mi­lyen Kicsi ez az adag. — Majd meglátja, uram — vigasztalja a pincér — mi­lyen sokáig fog rágódni raj­ta. ALBÉRLET A jogász albérleti szobát néz. Egy szép, 17-18 éves lány vezeti be, majd megje­lenik a mama ts. Megalkusznak, és a mama így szól: — Csak egy kikötésem van, nőszemély nem látogat­hatja. — Miért? — Mert itt van a lányom. BŰVÉSZ Egy bűvész produkálja magát a közönség előtt. — íme — szól egy fiatal­emberhez, — a mellényzse bében lévő kését egy mozdu­lattal aranyórává változta­tom, a második mozdulatom­ra azonban ismét késsé lesz. — Nagyszerű — kiált fel a fiatalember —, de van egy ajánlatom.: száz forintot kap tőlem, ha meghagyja arany­órának. SZABAD ÉS LEGÁLIS KEDVESEIM A* nem esek TI figyelem’ Mint aat mindnyájan tudjuk «jj*- kár az atdbbi hetekben a helyzet kez­dett tarthatatlan lenni, ezfikebb ha­zánkban nemdebár? Felütötték esá- nye fejüket ai ellen forradalmárok e revizionisták ás as lntellektuelek. Forszé a Homo-servis seen lett hűtlen eredeti küldetésébe«. (Ham« •» am­ber, nervt» a» te vitáé átalakítás, re­parálás, kifordítás, tankolás, stb., er­go: Embereket A te leírttá ás keparálá Vállalat.) A beled ellenségeken ma­gunk la segítettünk, ágy, hagy egy­szerűen átaiakltettnk éket. Megkértük e karéti csapatéiért, kegy szerezzenek ■ekünk ad egy; 1 entellektüellt, ad ketté: I revisionist ét. ad bérem: I efleaíorred« tatárt. Si­kerét tlsaepi kér teát át tá érni átala­kítás után as eredmény ábráinkon erodálható; t. ss. ábrát eatsIektüellMI e fűk tokája (népiesen: majom) Rájöttünk hogy a fejlődés tűr vénye visszafelé Is érvényes! Ha as ember a (éré) le tu­dott jüant, miért nem mehetne eáe risen Is? Etdnye: e fákról nem le­het könyveket kiadni. írni, atb.„ plat/ e napi testmozgás lehttétáge St (tá­mlákkal emelkedett. I. es. ábra: revizionistából könyv. A revizionistát elevenen megaydrtuk, bó rét lehúztuk, megszárltottuk. »sápén feknetéltUk ás be lóle fűztük: A BÉ­KEHARC LEGSZEBB EPIZÓDJAI e könyv mintapéldányát. Előnye: A té­ma kézzelfogható. 5. ss. ábra: elleni orradatmárből érék lett. (náplesen: ....) Ez elment vadász­ol. ss meglőtte, ez haza vitte ez meg­sütötte ás ez az lcike-picike mind megette éa as eredmény néhány órán belül meg lett. Előnye: A téma nem fogható kézzel! ■ Kedvenc vicceim VAGY ÜGY! — Apu, mutasd már meg nekem, hogy néz ki egv berúgott bácsi? — Nézd csak kisfiam ott az asztalnál ül két bácsi, ha valaki azokat négynek látja, az be van rúgva. — De apu. ott csak egy bácsi ül. ÜZLETBEN — Kérek egv orgonaszínű pulóvert. — Melyiket kérem? — Azt ott lent. — De hiszen az fehér. — No és. maga még nem látott fehér orgonát? KÓRHÁZBAN — Magával mi történt? —Leestem a szilvafáról. — És magával? — Én vadászaton voltam és bekiáltottam egv bar­langba. hogv brumm, brumm, mire kijött egy medve és én lelőttem, me- gvek tovább, megint Iátok eqv barlangot, bekiáltok ide is. hogy brumm, brumm. — No és, azt is lelőtte? — Nem, mert a nemzet­közi gyors jött ki. PISTIKE MEGMAGYA­RÁZZA — Pistike, mondd milyen kémiai vegyszer a CaCaO? —Kakaó.-0­— Pistike, miből áll a szén? — Sűrített sötétségből. Beküldte: Kobolka Lász­ló, Érsekújvár, T. Van- sovej 24.

Next

/
Oldalképek
Tartalom