Új Ifjúság, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1968-01-16 / 3. szám

\ '♦ A GÖRÖG URALKODÓK CSAK AD­DIG KIRÄLYKODHATNAK, AMlG MÁ­SOK ENGEDIK Görögországban nem szokatlan, ha • király egyszerűen összecsomagol és '«lutazik az országból. Gyakran küld­ték az athéni koronás főket egy kis kényszerkirándulásra, II, György, a jelenlegi király nagybátyja például háromszor — 1917-ben, 1923-ban és 1941-ben búcsúzott el a tróntól, és háromszor foglalta el újra. A komoly királynak — ahogyan a sohasem mo­solygó II. Györgyöt nevezték — tu­lajdonítják azt a mondást, hogy Gö­rögországban a király csak addig u- ralkodhat, amíg mások engedik. A görög királyok gyakori szám­űzetésének egyik oka, hogy idege­nek. 1832-ben a görög nemzetgyűlés kénytelen volt elfogadni a törökö­ket kiűző államok által kinevezett királyjelöltet. Ottó bajor herceget. A görög történelem úgynevezett ba­jor korszaka három évtizedig tartott. Tiszti puccs vetett véget I. Ottó u- ralmának. Ezután Anglia új uralkodó­jelöltet protezsált: Krisztián dán her­ceget, a Schleswig Holstein-Sonden-1 burg-Glücksburg ház leszármazottját. Krisztiánt 1862-ben koronázták gö­rög királlyá I. György néven. 4 A MAJOMKEDVELÖ SÁNDOR A király 1913-ban Szalonikiben me­rénylet áldozata lett. Konstantin kö­vette trónon, akinek felesége, Zsó­fia. II. Vilmos német császár test­vére volt. II. Vilmos nem szerette testvérét, sem annak királyi férjét. Konstantin az első világháború alatt igyekezett semleges politikát folytat­ni. Ezért az antant és az országbe­li ellenségeinek nyomására 1917-ben kénytelen volt a trónörökössel, Györggyel — a későbbi komoly ki­rállyal — együtt külföldre távozni. Másik fia. Sándor köve.tte a trónon. A politikával nem sokat törődött. Vesztét a kedvenc majma okozta. Megharapta királyi gazdáját, és Sán­dor a harapásba belehalt. Ezután újra I. Konstantin ült a királyi székbe, de csak két évre: a görög hadsereg súlyos vereséget szenvedett a törököktől Kisázsiában és az uralkodónak mennie kellett. Utána II. Györgyöt koronázták király­ivá. A görög népnek elege volt már a dinasztiából. Az országban erősödtek a demokratikus mozgalmak, s a köz- társaságpárt végül is 1923-ban távo­zásra kénvszerítette Györgyöt. Az angol udvar nyújtott neki menedé- kst 4 A RESTAURÁCIÓ Azonban a köztársaság sem hozta 8 fii ifjúság-----­liven a király sorsa... A második világháború idején az országba betörtek az olaszok, majd a német csapatok. A király fivéré­vel, Pállal együtt 1941-ben elhagyta Görögországot. Györgyöt felesége nem ajándékozta meg gyermekkel, így Pál lett a trónörökös, aki 1938-ban a Braunschweig Lüneberg házból szár­mazó, erélyes Frederika hercegnőt vette el. Az új királynő sok fejfá­jást okozott a görög politikusoknak. A háború után kérdéses volt, meg- marad-e Görögország monarchiának, vagy sem. A megszállás alatt a gö­rög hazafiak. Markosz, legendás hí­rű kommunista tábornok vezetésé­vel, ellenállást fejtettek ki, s 1945 után csak a nagyhatalmak cselszö­vései hiúsították meg a demokrati­kus, haladó erők uralomra jutását, és London — Sztálinnál összejátszva — 1946-ban ismét trónra helyeztette II. Györgyöt'. Csak egy évig uralko­dott. 1947-ben, 57 éves korában meg­halt. Fivére, Pál követte a trónon. A dán uralkodói házból való gö- rök királyok közül Pál volt a leg- taipraesettebb. ■ Nagy műveltségű, széles látókörű, egészséges észjárá­sú ember volt, amit fiáról — aki 1964-ben bekövetkezett halála után lépett trónra — már nemigen lehet elmondani. II. Konstantin sok baklö­vést követett el, sajnos ennek nem­csak ő látja következményeit. 4 A DIKTÁTOROK VIDÉKI TURNÉ­JA Az • újabbkori görög királyok tör­ténetét röviden áttekintettük. Most nézzük meg, milyen a helyzet jelen­leg az országban. A párizsi Le Mon- de-bari találunk egy tárgyilagos han­gú cikket. Arakova városka a Par- nasszosz hegység lábánál, a nagy múltú Delfi közelében fekszik. Ün­nepre készül a város, Tarka sző­nyegek, zászlók lógnak az ablakok­ból. A transzparensek a királyt, Gö­rögországot és a hadsereget éltetik. A magas rangú személyiségek pon­tosan a bejelentett időben érkez­nek meg. A város elöljárói, az ifjú­sági szervezetek képviselői, egy lel­készcsoport és népviseletbe öltözött lányok fogadják őket. A küldöttséget Makarezosz, az athéni kormány 2. számú embere vezeti — jól sza­bott polgári ruhában van, — mellet­te Patakosz lépked, szintén civilben, de így sem tagadhatja el merev ka­tona mivoltát. A községháza erkélyéről Makare­zosz bejelenti: — Arakovában fény­űző szállót építenek és korszerű út­tal kötik össze a várost Levádiával. Beszéde után taps csattan fel. A görög junta vezetői gyakran lá­togatnak el vidékre, hogy — saját szavaik szerint — „megismerjék és megoldják a problémákat.“ • NEM TAPSOLNI VESZÉLYES Arakovába is ezért jöttek. No még azért, hogy könnyelmű ígéretekkel népszerűségre tegyenek szert. Pata­kosz nem állhatja meg, hogy oda né szóljon a jelenlevő francia újságíró­nak: — Látja, uram, milyen lelkesen ünnepelnek bennünket? Hát lehei ezeket a polgárokat minden jogtól megfosztott raboknak nevezni? — mondja, és az ünneplőbe öltözőt! emberekkel elárasztott, zászlódíszben pompázó térre mutat. A küldöttség többi tagja is az újságíró mellé se­regük, körülveszik, és szemére yetik, hogy a nyugati sajtóban nem szűnik meg a rágalomhadjárat ellenük. — Minden újságíró hazudik — jelenti ki végül is bölcsen Ladasz «ezredes, a belügyek érőskezű intézője. Azonban egészen más benyomáso­kat szerez az ember, ha elvegyül a tömegben, mint amikor lentről, az erkélyről nézelődik. Rájön, hogy szó sem lehet lelkesedésről, az emberek egyszerűen eljöttek megnézni az or­szág új urait. Egy fiatalember miu­tán megtudta, hogy külföldi újság­író vagyok, ezt mondta: — A taps nem jelent semmit. Min­denki tapsol, hogy ne tűnjön fel. Mert veszélyes dolog a rendszer el­lenségének hírébe kerülni. Igaz, vá­rosunkban csak egy embert tartóz­tattak le, egy kommunistát, de bárki közülünk erre a sorsra juthat, ha a besúgók befeketítik. Mindenkit fi­gyelnek. A fiatalember elárulta, hogy — mint barátai is — meggvöződéses hívé Andreasz Papandreunak, a Centrum Unió vezetőjének, akit áprilisban le­tartóztattak, s azóta börtönben van, ítélet nélkül. • • CSAK A BŰNBÁNÓKAT ENGEDIK SZABADON A diktátorok befagyasztották a po­litikai életet, betiltottak több mini háromszáz szervezetet. A döntés joga még az új közlekedési szabályok be­vezetésének kérdésében is — kizáró­lag őket illeti meg. A diktatúra első áldozatait már áprilisban letartóztatták (hivatalos adatok szerint 6700 embert), és Le­rósz. Járosz meg Folégandrosz szige­tére toloncolták őket. Az ellenzék szerint azonban a bebörtönzöttek száma jóval nagyobb. Kiszabadulá­sukra kevés a remény, mert nem akarnak lemondani a politikai tevé­kenységről, haladó, kommunista meg­győződésükről, s a puccsisták csak gf bűnbánókat engedik szabadon. De már dördül ismét a hang: — Össze-vissza mászkálja a frissen felmosott folyosómat, a fene a bokáját a ronda alak­jának, azt hiszi lopom az erő­met? — és a partvisra tekert vizes rongy akkorát csattant Péter mögött, mint egy kisebb­fajta ágyú, ő pedig észnélkül menekült egy emelettel feljebb. Talán ott lesz a. keresett lakás . . . Nemessy Lili — olvasta és rögtön becsöngetett, itt bizto­san fognak valamit tudni Mag­dáról — reménykedett Péter. Egy kombinés idősebb hölgy nyitott ajtót, félig törülközővel volt körülcsavarva, ami alól csepegett a víz. — Na végre — nyögte bol­dogan — már türelmetlenül várlak, itt ülök a vizes hajam­mal, te meg mászkálsz. — Péter határtalanul meglepődött, hogy várják és pont ez a ledér öltözékü idősebb hölgy, el is somforuált volna, de az előszo­bában látszott a rikító piros fogas, rágta a kíváncsiság, ezért megszólalt: — Kérem itt la­kik. .. nem jutott tovább, mert a hölgy akkorát visított, hogy beleremegtek az ablakok, és becsapta az ajtót. A portásfülkéből kiszólt gú­nyosan a kolosszus: — Viszont­látásra uram ... — Lásd vi­szont a vakapád — mormogta Péter és elkeseredve látta, hogy az autóbusz is elindult a vég­állomásról. A legközelebbi húsz perc múlva indul, számította ki kétségbeesetten a menetrend­ről. Dühében -leült a padra, ami valószínűleg a nyári idényre volt odakészítve és még egy­szer visszanézett a házra. Ott olyasmit látott, amitől kiverte a verejték. Egy harmadik eme­leti balkon ajtajához tapadva ott állt az a bizonyos Magda nevű újságírónő. Pár percig még állt mozdulatlanul, aztán rendkívül formás lábait átvetve a karfán, három emelet magas­ságban átmászott két balkonon és bement egy ajtón. — Na, meg vagy, te bestia — ugrott fel Péter s mint a szélvész rohant vissza. V. FEJEZET Amikor a' lány egyedül ma­radt, kétségbeesve nézte a két sárfoltot a szőnyegen. Pedáns volt, hát rongyot, kefét kerített és takarítani kezdett. — Ez a kényelmes disznó is az órát nézte folyton, odavolt, hogy nem alhatja ki magát a drága. Jancsinak se kellett vol­na itt cigarettáznia — szagolt bele mérgesen a levegőbe és sarkig tárta a balkonajtöt. Vé­gignézett a szobán, s miután mindent rendben levőnek talált, kiment a lakásból és a folyosón két ajtóval tovább bekopogott. — Jó reggelt te hétalvó — köszönt egy sötét sarok felé. — Ehmm — hangzott egy artikulátlan valami a sarok felől. — Te itt hízod magad pókra, míg én lefutom a lábam. — Nem mondtam, hogy túl­órázz — nyújtogatta az ég felé mindkét karját egy csinos fiatal barna fiú. — Hát mikor vessem ki a pasasokra a hálómat — tiltako­zott a lány — ha nem éjnek idején, nappal nagyon valószi- nűtlenül hangzik az egész his­tória. — Aha. — Idáig egy tökkelütött ala­kot szédítettem, akit a „Részeg Pontyban" szedtem lel — Na éSj hogy reagált£ — Nem hitté az egész mesét. — Hogy-hogy? — Azt magyaráztam annak a pocakos hülyének, hogy egy halott pasas van a szobámban és félek hazamenni. — No és? — És be kell vallani Jancsi­kám, hogy a dolog nem úgy sült el, ahogy eleinte képzeltük, mert te azt rhondtad, hogy egy átlagember életében ez valami megrázó dolog, de csődött mon­dott az egész elgondolás, mert ez az alak nem úgy viselkedett, mint akit valami nagyon meg­rázott volna, nagyon is élénken és józanul tett fel különböző kérdéseket. — Például? — Például olyanokat kérde. zett, miért vagyok az utcán, miért nem sikoltoztam, miért nem értesítettem a rendőrséget és még valami kellemetlent mondott. — No? — Csökönyösen azt firtatta, hogyan nézett ki az á pasas, aki a széken ült. — És ez baj? — Bajnak éppen nem baj, de elfelejtettük megbeszélni. — Mit? — A halott külsejét. — És aztán mit csináltál? — Gondolkoztam és jobb hí­ján leírtam egyszerűen Laczkó bácsi külsejét, — Milyen Laczkó bácsiét? — Ugyan kérlek, hát azét a bolondos öreg latintanárét, aki itt köztünk lakik, aki örökké abban a szürke ruhában jár, azzal a lehetetlen cvikkerrel. — Ahá, már tudom, no és nem lehet belőle baj? — Affenét, hiszen be sem mutatkoztam neki. — Miért, mit mondtál neki?, — Azt, hogy Magdának hív­nak. — Miért éppen Magdának? — Bűnbánó Magdolnának. — Mi? — Nahát, hogy szánom-bánom összes bűnömet, hogy öhülye- ségét becsaptam. A fiú elisme­rően nevetett. — Te Jancsi! Az a pasas folyton a szobájába csalogatott. — No? — Jancsikám, te nem is vagy féltékeny? A nyújtózkodó fiú nyelvén ott lebegett az „ah csudákat", de meggondolta magát, és jól is tette, mert felhangzott a vészes kiáltás: — Jancsi, te már nem sze­retsz! Ezt a nyilvánvaló tényt per­sze még a vak is látta, csak a hazudozós hölgy nem: talán valahol a lelke mélyén érezte, de szüksége volt az ámítgatás- ra, ami nyomban meg is érke­zett. — Kérlek, hogy mondhatsz ilyet? — sóhajtotta keservesen Jancsi. Meri mit is mondhatott volna a nyomorult, ennek az izgatot­tan figyelő bűnbánó Magdolná­nak? Megmondhatta volna a puszta valóságot? Válaszolhatta volna azt az egyszerű szót, hogy nem? Nem tehette, mert biztos volt benne, hogy üvöltés lesz a vége, pedig ki szereti a bőgó nőt, vagy pláne a ve­szekedő nőt, aki fél órán ke­resztül őrületesen pergő nyelv­vel elszámlálja mi mindent ál­dozott fel az éppen Itt kényel­mesen nyújtózkodó önző disznó kedvéért, miközben a szipogás mint kísérőzene szerepel. Ebben a formában még a nők sem bírják egymást, a férfiak pedig utáljak az effajta jeleneteket és ezért inkább lelkűkben le­mondóan legyintenek egyet, és ámításhoz folyamodnak, ilyene­ket kérdezve: Hogy mondhatsz ilyet? — vagy játszva a sér­tődöttet kényelmesen a másik oldalukra fordulva esetleg azt mondogatják: Na. de kérlek! Ettől a nők megpuhulnak, és elvesztve józan eszüket, bizo­nyítgatni kezdik senkitől sem vitatott igazukat. Ebben az esetben ez emí- gyen hangzott: — Igen, igen, Jancsiké már nem szereti a Lilikét (Liliké a hazudozós hölgy neve.) — Kérlek, hagyd abba! — Nem hagyom — és folytat­ta — Jancsika lusta disznó. Jancsika nem ír riportot, ha­nem alszik, mig Liliké laposra futja a lábát, ezt a csinos haxniját. — Ezt sirámozva a lusta disznónak .nevezett egyén orra alá tolta a rendkívül csi­nos lábat. — De kérlek, ne gyerekes- kedj — tolta el Jancsi a lábat, amit még nem is két hónapja megbabonázva csókolt haris- nyástól, harisnya nélkül, ahogy odanyújtották, na de kérem, kit érdekel egy láb hathónapos viharos szerelem után. A lány könnyel telt szem­mel bámulta az eltolt lábat. És Jancsi már szinte a bőre alatt érezte a vihar előszelét, s hogy. ezt elkerülje, inkább gyáván megfutamodott úgy, hogy magához rántotta a lányt: — Ugyan kis csacsikám — és sóhajtva elkezdte csókolni a lányt, mire a hetyke Liliké hüp- pögve hozzábújt, csöpögve a boldogságtól. Hát igen, a képmutatás árán volt egy kis nyugalom, amiért a férfinép mindenre hajlandó, Liliké egészen kelekótyán ér­kezett vissza a szobájába s már rég elfelejtette miért is ment tulajdonképpen Jancsikához. Mert a szóbanforgő hölgy ere­detileg azért ment Jancsihoz, hogy megkérdezze, honnan van a szelence és honnan a sáros lábnyom. Ez csak akkor jutott az eszébe, amikor délután fel­ébredt. Nyomban rohant volna Jancsihoz, de látta, hogy a nagyszájú, ámbár rendkívül kistermetű takarítónő éppen a folyosón tartózkodik. — Inkább megyek a balko­non keresztül — határozta el — ne lássa ez a falu szája, hogy a Jancsihoz mászok — és Liliké a szoba másik oldala felé vette útját. Az egész ház déli részén, az összes szoba hosszában loggia f.utott, erre nyíltak a szobaajtók, és min­denki része csak egy keskeny üvegfallal volt elválasztva. Kis­sé karcsú ügyes ember ré­szére nem jelentett nagy dol­got az Ilyen mászás, egysze­rűen csak átlépett egyik rész­ről a másikra. Ezt tette Liliké is, miután már az említett, rendkívül csi­nos haxnit emelgetve átlépett először Laci bácsi, majd Jan­csi balkonjára. Már éppen nyit­ni akarta Jancsi ajtaját, ami­kor látta, hogy a fiúnak ven­dége van. Ezért szorosan a fal­hoz simult és benézett. Majd hanyatt esett a meglepetéstől. Jancsi azzal a csúf pattanásos fiúval ült egy asztalnál, aki a folyosó végén lakott. Valami­ben gyönyörködtek, ami nem volt látható a balkon felől: — Nagyszerű — örvendezett Jancsi. — Felismerhetetlen — re­csegte a fiú —, de hová rejt­jük? — A leány szobájába, mint rendesen. — Nem veszi észre? — Sem nem lát, sem nem hal! a szerelemtől — mondta Jan­csi fölényesen, arcán egy o- lyan undok sokatmondó mo­sollyal, amit a lány még so­hasem látott. És Liliké az aj­tó mögött úgy érezte, hogy leszakad a balkon, esetleg ösz- szedűl a ház, de a jövendőbeli autösztráda, amelyik egyelőre sárosán, lucskosan ott húzó­dott a ház előtt, az emberek épp úgy bugdácsoltak, mint az­előtt, a februári nap sütött, azzal áltatva a jó népet, hogy nemsokára itt lesz a tavasz, szóval az élet folyt tovább és a balkon-leszakadás egyelőre váratott magára. még a várt fellendülést. 1935-ben Kondilisz tábornok elérkezettnek lát­ta az időt a királyság visszaállításá­ra. A népszavazáson a görögök 75 százaléka II. György visszahívása mellett foglalt állási. Az uralkodó elégedetten tért vissza Londonból. Hogy bebizonyítsa, ő is halad a kor­ral. elmaradhatatlan monokliját szemüvegre cserélte fel.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom