Új Ifjúság, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1968-07-16 / 29. szám
új ifjúság 3 ....teljes igazságot a múltról..." A dunaszerdahelyi járásban 1968 június 19-ig hatvanhárom tanító adta be rehabilitációs kérvényét a JNB iskolaügyi osztályára. Kmet! Michal inspektor így csoportosította a kérvényeket: Azok, akik ellen a múltban vétettek a munkaviszony megszakításáról szóló törvény 1. 19. §-a értelmében. Ez a káderek célszerű áthelyezéséről szól. öt megyeri és tizennégy dunaszerdahelyi tanító kéri rehabilitációját ezen paragrafus értelmében. 2. a 20. §, amely bizalomvesztés ürügye alatt engedélyezte az illetékes szervek közbelépését. Ennek az értelmében nyolc megyeri, két somorjai kéri ügye felülvizsgálását. 3. Huszonkettő azok száma, akik minden „papír“ nélkül, tehát kézenfekvő bizonyítékok nélkül kérik rehabilitációjukat. 4. Négy tanító a más járásokban elszenvedett sérelmeire kér orvoslást. 5. Más kategóriába tartozók száma (például káderpolitika) öt. L apozgatom a kérvényeket tartalmazó vaskos köteget. olvasom a neveket, adatokat: Imrich Iván, Karosa, Horváth" Karolina, Megyer, Medzihradsky Ibolya, Somórja... Csaknem mindnyájan morális és a- nyagi elégtételt kérnek. Adataik meglepően pontosak, nevekkel, számokkal alátámasztva, tanúkra hivatkoznak a kérvényeikben. Tavasszal, riportom születésének kezdetén, nem tudtam szóra bírni ezeket az embereket. Csak égy kikötéssel sikerült megvalósítani szándékomat: ha nevük olvasóink előtt ismeretlen marad. Ezután jött' a rehabilitációs törvény. Az embereknek megeredt a nyelvük, kinyílt a szemük. Júniusban már minden kikötés nélkül, nyíltan beszéltek sérelmeikről. Akaratlanul is Dubéek elvtárs szavai jutottak eszembe. amelyeket a szakszervezetek országos tanácskozásán mondott: „Azzal akarunk bizalmat nyerni, hogy politikánk értelmes, meggondolt lesz, kezeskedve a demokráciáért mindazok számára, akik szocialista úton akarnak járni, valóban a nép életérdekeit akarják véghezvinni. Ez viszont telies igazságot igényel a múltról de a jelenről is.“ Országos akció a „tisztavíz öntés a pohárba“. Sokan, társadalmi életünk nagy, de kis funkcionáriusai sem ejtették ki, még azt a legszükségesebb pardont sem. A dunaszerdahelyi járás rehabilitációra váró tanítói népes tömegéből két esetet választottam ki. Nem a legkirívóbbakat és nem is tipikusakat. A cél, amelyet riportommal szeretnék elérni, megköveteli ezt. Provokációnak szánom ezeket a sorokat és remélem, megzördül a haraszt, ha a szél megfúija. D ichter Ibolya 1959-ben még nem volt I % Medzihradskyné. Akkor már hatodik éve tanított a dunaszerdahelyi ti- zenegyéves iskolán, szlovákot és oroszt. Az iskolaév végén ajánlott levélben jött az elbo- csáitó okirat: „Na základe návrhu kádrového pracovnika, podl'a §...“ — Pontosan emlékszem a dekrét minden szavára. Többek között így indokolták elbocsátásomat: 1. Hivatalnoki családból származom, 2. Erősen vallásos vagyok, 3. Nem jól viszonyulok a szocialista társadalomhoz. 4. Ideológiailag nem vagyok kellőképpen fejlett. 5. Nem veszek részt az iskolán kívüli munkában. 6. Nincs meg a kellő iskolai végzettségem. Nem tudom, mennyi részem van a származásomban, de vallásos igazán nem vagyok. Házasságot sem kötöttem templomban. A többi ponthoz csak ennyit szeretnék hozzáfűzni: résztvettem a Barátság Vasútvonalának (Trat druzby) építésénél, ideológiai fejlettségem „bizonyítja" az is, hogy főiskolai tanulmányaim folyamán a politikai tantárgyakból e- gyes és kettes vizsgaeredménnyel végeztem. Tevékenykedtem éppen eleget az iskolán kívül is. Előadásokat tartottam, résztvettem a nép- számlálásban. háziállatok összeírásában, orosz nyelvkurzust vezettem. Mindezt annak ellenére, hogy azok, akik tévúton végezték a főiskolát, az ilyen jellegű munka alól fel voltak mentve. Az utolsó ponthoz csak annyit, hogy humoros ízű találkozások Is lejátszódtak, o- lvan formában, hogv diákjaim, akiknek osztályfőnökük voltam és akiket érettségihez vezettem, két hónap múlva, mint tanítók állásba léptek. Nekik meg volt a kellő végzettségük. Különben, amikor kézhez kaptam a dekré- tet, 1959-ben, a Pedagógiai Főiskola IV. évfolyamát végeztem.“ Medzihradskyné nem is tudta befejezni főiskolai tanulmányait, mivel aztán már nem tanított. Hiába fordult fűhöz-fához, két évig állás nélkül volt. Végül is a Turistánál hiva- talnokoskodott. de itt sem maradt sokáig. Somoméra ment dolgozni, a Vodohospodárska správá-hoz. Itt jött rá a dolog nyitjára. Olyan kádervéleménv alapján, mint amilyet a JNB iskolaügyi osztályától kapott, egyszerűen lehetetlen volt. hogy megmaradjon abban a pozícióban. ahová őt ideiglenesen felvették. Megfellebbezte kádervéleményét, vállalata pártvonalon letárgyalta az ügyet és hittek neki. Állandósították őt és máig is ott dolgozik. E- légtételt azonban nem kapott és a bürokrata jellé'gú kádervéleménv pecsétjét az évek sem mosták le. 1968 májusában kérvényezte ká- dervéleménve revideálását és megsemmisítését. — 1961-bén — már itt dolgoztam Somor- ián, — találkoztam Varga Lajos iskolaigazgatóval. volt felettesemmel, aki hívott vissza az iskolába. Meglepődtem, mert ugye ki ismeri lobban az embereket, mint közvetlen felettese? Akkor jöttem rá. hogy az igazi bűnösnek még rajta is hatalma volt. Varga Lajos inspektor Medzihradsky Ibolyáról: Kitűnő pedagógus volt. ßn voltam az utolsó, aki értesültem tanítóim visszahívásáról. Igv volt ez az 6 esetében is. Bármennyire is szükségünk volt rá, semmit' sem tehettem a felsőbb szervek rendelete ellen. J akös élvtárs, a CSKP KB májusi plénumán aktualizálta a kádervélemé- nvek kérdését. Azt' mondhatjuk, hogv_ a kádervélemények rajzolták meg az emberek politikai profilját. De mondhatjuk azf is. hogv sokszor Ítéletként is szerepeltek, mint ember ember által való szubjektív elítélése. mint Kain jele, amit már nem lehetett sem lemosni, sem eltakarni, sem megvásárolni. Felesleges talán arról beszélni, hogyan lettek a kádervéleményekből „seprűk“, csörgős láncok és preventív ijesztők (no megáll i. majd a kádervéleményedbe ezt beírjuk!)' Mindamellett ez a „mi“ sokszor bizony inkább csak császári plurális majestaticus volt. Azok számára, akik káderozva voltak, tabu volt a betekintés a „valaki“ által megrajzolt jellemükbe. Arról már nem is beszélve, hogy tilos volt bármilyen kommentárt fűzni az ilyen szentíráshoz. „Itt az ideje, hogy a múltban diszkredi- tált káderpolitika is emberi formát öltsön magára. Bármely akciónál figyelmen kívül kell hagyni a múltban megállapított osztálypollti- kai vizsgálatok eredményét" — mondta Jakes elvtárs. Kérdés, hoqy csakis az osztály politikai té- nvező-e a hordozója a múlt évek elferdített kádervéleményeinek? Más eredetűek is már megtették a magukét. Mivel azonban máig is léteznek, nincs kizárva, hogy kisebb-nagyobb szolgálatot tesznek még ma is néhány jól helyezkedő funkcionáriusnak. Feltételezem, hogv értelmes ember nem veszi figyelembe e- zekeí a „véleményeket“, de ki áll jót azért, hogv az említett anti-humanista dokumentumok csakis intelligens vezetők kezébe kerülnek?! Az embereknek vissza kell adni magabiztonságukat és bizalmukat oly módon, hogy megítélésüknél mindig és mindenhol csakis a tehetség. műveltség, jellem és hazafiasság lesz a döntő és nem az, hogy például a nagyapának húsz hektár földje volt. r* I ^9 alambos László 1955-től a somorjai tizenegyéves iskola tanára volt. 1961 szeptember 4-én kapta meg azt a bizonyos okiratot, amely a tanítók „helyesebb gazdasági csoportosítására“ hivatkozva megfosztotta őt állásától. Fellebbezését Dunaszer- dahelven nem fogadták el és annak ellenére, hogy a paragrafus az elbocsájtás után is o-, íven jellegű munkabeosztás biztosítására kötelezte a JNB iskolaügyi osztályát, mint amilyenben Galambos addig dolgozott, semmilyen munkalehetőséget nem kínáltak fel neki. „Egyetlen indok nélkül kaptam meg az okiratot. érthetetlen volt számomra az egész eset. annál is inkább, mert minden szabad időmet az iskolának szenteltem. Fellebbezésemre Kulcsár elvtárs, akihez az iskolaügyi osztályról küldtek, csodálkozott' az eseten és megígérte, mielőbb állást szerez számomra. Szerzett is. Valamilyen csehországi lengyárban. Talán ezt is elfogadtam volna, de a munkaügyi osztályon még erről az állásról sem tudtak. Az esetem elkerült Ferenczei elvtárshoz is. aki aztán elérte, hogy újra visszavettek eredeti állásomba. Ez volt számomra a legnagyobb elégtétel.“ Galambos most harmincöt éves, a somorjai AKI-ban tanít". Amikor azt kérdeztem tőle, mégis, mire gondol, mi lehetett az oka, hogy ennvi viszontagságon kellett keresztül mennie, amtg úgv-ahogy lemosta magáról a megszégyenítő dekrét bélyegét.!» „Talán az, hogy az apám kólák volt. Viszont halála után (1950) a falunkban. Bácsién, a mi családunk alapította meg a szövetkezetei. — Kinek az aláírása szerepelt" a dekréten amit 1961 szeptember 4-én kézhez kapott? — Csömör tanfelügyelő elvtársé. D ünaszerdahelyen megkérdeztem Csömör éJvtársat, aki ma is a tanfelügyelői állást tölti be, mit tud az esetről. — Nem emlékszem Galambos esetére. — A Szabó-gyerekek esetére talán tetszik emlékezni? •— Igen, tessék, itt a határozat. 1959 szeptember 25-i dátummal az áll az i- ratban. hogv Szabó Zoltán és György érettségi előtt állő dióspatonyi diákok csakis a káderanyag tisztázása után mehetnek érettségizni. Milyen baj lehetett tizennyolc éves fiatalok káderanyaga körül? Csömör elvtárs: — A szüleik kádervélemé- nye körül volt baj. A dióspatonyi MNV azt a jelentést küldte le, hogy a gyerekek szülei kizsákmányolók, az édesanya rosszul viszonyul a népi demokráciához... Nézem az iratot és az aláírásokat. Többek között Varga Lajos, az iskola akkori igazgatójának aláírását is ott látom. Elmondta, hogy értesült az esetről és hogy a két gyereken kívül még Kopitz Júliát sem engedték akkor érettségihez a rendes terminusban. Azt már más forrásból tudtam meg, hogy a két gyerek édesanyja csak könnyei és még ki tudja, minek az árán tudta kikönyörögni fiai számára az őszi érettségi terminust. Habár a határozatot Csömör elvtárs is aláírta, ő mosta kezeit, és Kulcsárhoz, a CSKP JB ideológiai osztályának vezetőjéhez küldte a síró asz- szonvkát. Csömör elvtárs: Mi megkaptuk a tanács határozatát, és kötelesek voltunk teljesíteni azt, mint felettesünk parancsát. A tanács azt hiszem az egyes helyi nemzeti bizottságoktól kapott információk alapján határozott. Ha jól emlékszem, Dióspatonyban 1959-ben Hodossy volt a HNB elnöke. Ennyit Csömör elvtárs, aki tudatában van annak, hogy az ő neve több ilyen szég.yentel- ies okiraton szerepel; nyíltan kimondta, nem érzi magát bűnösnek. Felettesei parancsát tel- iesitette. Varga elvtárs, mint iskolaigazgató, tehetett valamit diákjai, tanítói érdekében? — Nem. Sokszor én voltam az utolsó at tudomást szereztem a dolgokról. r P1* óvszerré mindenki feledékeny, — La nóm akarom a szenilis szót használni, — nem emlékszik sem nevekre, de még arra sem, pár évvel ezelőtt mit hagyott iővá aláírásával. Sokan élősködnek ma ezen a kvázi tudatlanságon. Olyanok is, akik nagyon is jól ismerik a dolgok hátterét, de kényelmesebb számúkra, ha a teljes igazság nem kerül felszínre, ha a tények elferdítve, vagy ha csak a féligazságok és hazugságok kerülnek nagyító alá. Például lehetséges-e, hogy hirtelen lába keljen sok okmánynak, i- ratnak, ami talán éppen az igazságot bizonyítaná. Mert Dünaszerdahelyen éz így van. Michal Kme’t elvtárs csak a vállát vonogat- ta... Meg vagyok győződve arról, hogy azt a bizonyos tanácsot, amelyről Csömör elvtárs beszélt. emberek alkotják, akiknek nevük van, és akik ma is esetleg a tanácsban ülnek. Nincs bennük annyi jellem, hogy legalább egy pardont mondtak volna a nyilvánosság előtt, és igazolták volna magukat elkövetett ballépéseik miatt. Kérdés azonban, hogy ezekért a — bocsánat a kifejezésért — disznóságokért, elégséges-e egy pardon, mint tapasz a morális és anyagi károkra. Egyetértek azokkal a nvugtalankodókkal, akik éppen „lent“ féltik a demokráciát. Egyes járásokban ugyanis ismét olyanok angazsálják magukat, akik any- nvi bizalmat sem keltenek, mint amennyi a kísuijunk körme alá befér. Mi lett például annak a követelménynek a sorsa, amely kérte, vizsgálják ki és számoljanak be Kulcsár elvtárs, az ideológiai osztály vezetőjének múlt évekbeli „tevékenységéről“? A követelmény a CSKP JB pártalapszervezete ülésén hangzott el. Ha volt annyi erőnk, hogy kicseréltük a kocsifogatot, mielőbb tisztáznunk kell a kocsisok sorsát is, akik etették, és hajtották ezt a fogatot. Még akkor is, ha hirtelen nem emlékszünk égy névre sem. Minden kompromisszum nélkül, igazságosan kell megítélni felelősségüket és hibáik méretét és olyan pozíciókat adni nekik, ahová jellembeli tulajdonságaikkal, politikai, műveltségükkel és szakképzettségükkel tartoznak. Riportomban néhány nevet is említettem- Senkit sem akartam botrányba keverni és nem is kívántam senkit sem értékelni. Meglehet, részük van a múlt hibáiban, ez azonban nem lehet az egyedüli tény, amely szerint értékelhetnénk múltbeli tevékenységüket. Vannak, akik Kulcsár elvtársban látják az említett deformációk eszmei szerzőjét. Vele sajnos nem volt alkalmam beszélni, mivel jelenleg Pozsonyban a vaskutacskai kórházban kezelik. Ha kigyógyul, bizonyára neki is lesz mondanivalója a témához. Szívesen adunk neki lehetőséget az Üi Ifjúság hasábjain. Még nem tudom, elértem-e riportommal azt, amit szerettem volna. Kapjanak nyilvános e- légtételt azok az emberek, — akiket a nyilvánosság előtt jogtalanul megvádoltunk, de ne legyünk humánusak azokkal szemben, akik pár évvel ezelőtt antihumanisták voltak. Szeretném még egyszer idézni Dubcek elvtárs szavait: „Csak ha ismerjük a valóságot, a jót és a rosszat is, csak akkor érhetünk el orvoslást és menthetjük meg azt, ami még menthető.“ Még akkor is, ha verejték és könny ennek az ára. Zácsek Erzsébet
