Új Ifjúság, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1968-06-11 / 24. szám
10 úi ifjúság Az egyik jobbszélső, a másik kapus. Az egyik FAZEKAS, a másik FATÉR. Mindkét poszton jó játékosokra, vérbeli labdarúgókra lenne szüksége a magyar válogatottnak. Ők végre beváljták a hozzájuk fűzött reményeket? 1998 tavaszi divatja: Szapuljuk Albertat! Változik a divat. Ma a beat-ze- ne, a miniszoknya és a farmer- nadrág a divat. És még egy: Albertet szidni. Aki nem találta fel a spanyolviaszt, az föltétlenül megtalálta a magyar labdarúgás romlásának fő okát. Ez az emberbőrbe búit középcsatár magával rántotta a lejtőn az egész magyar labdarúgást. Ő a főbünös, a bűnbak, a Rossz Szellem. így a sportközvélemény, amelyet külön böszitenek az apró kis megjegyzések, célzások és egyéb szellemi mélyütések. Valamirevaló sportember szinte kötelességének érzi, hogy üssön Alberten, s „kicsi a rakás!“ jelszóval rátaposson. Ez az az Albert, akinek nemrégiben még akkora udvara volt, hogy a Buckingham palotában is megnyalták volna a tíz ujjúkat ilyen tiszteletadásra. Ő volt az első számú labdarúgó, akinek minden szava kinyilatkoztatás volt. Képes hetilapjaink, ha meg akarták találni az utat az olvasó és vásárló közönséghez, Albert fényképét tették az első oldalukra. Most céltábla lett belőle. Pofozógép. Miért? Kétségtelenül rossz hónapjai voltak. Megesik az ilyesmi. Kellemetlen sérülése (amelyet minden ésszerű meggondolás ellenére gyanúsnak bélyegeznek) visszavetette őt formájában. Ő maga sem hibátlan. Általában ki hibátlan? Szidalmazol? Bírálói? Ki az, aki tökéletesnek mondhatja magát? Talán egy huszonhétéves világhírű labdarúgótól várjuk el, hogy tökéletesen viselkedjen minden helyzetben? Kik várnak el tőle szerénységet? Akik körülrajongták, körültömjénezték, s rózsákat hintettek a lába elé? Azok most belerúgnak? Kétségtelen, hogy fejébe szállt a siker. Megesett az nemcsak ifjú csatárokkal... A siker ritkán szül szerénységet. Inkább a kijózanító balsiker. De vajon ezért csak Albert a hibás? Azok nem, akik mindent megengedtek neki? Nem tette helyesen Albert, hogy elment Mexikóba nem teljesen e- gészségesen. De elvitték. Nem volt helyes vállalnia a játékot Moszkvában. De beválogatták. — Jót a- kart. Az is, aki beválogatta. Nem volt helyes. De a nyaktiló sem. A szidalmazás sem. Ne feledkezzünk meg arról, hogy Albert a világ egyik legjobb játékosa. Sok örömöt szerzett már a magyar sportbarátoknak, s bizonyos, hogy még sokat szerez. Nem letaposni kell, hanem segíteni. Hozzásegíteni ahhoz, hogy visszanyerje egészségét, önbizalmát, formáját. És nem szabad öt megfosztani az építő bírálattól akkor sem, ha újra dicsősége tetőfokán áll. Akkor majd bizonyára ö maga is kellőképpen értékelni tudja, mi a különbség az elvtelen hízelgés és a baráti figyelmeztetés között. A tanulságok levonása a főfeladat egész labdarúgásunkban. De az egyes játékosok esetében is. Kívánjuk Albertnek, hogy a tanulságok helyes levonásával találja meg újra önmagát, de ne találja meg régi álbarátait. KUTAS ISTVÁN A Képes Sportban megjelent í- rás mondanivalójával teljes mértékben egyetértünk mi is. itt u- gyanis nem csupán egy játékos további sorsáról van szó, hanem arról a nagyon csúnya, de egyre gyakoribbá váló jelenségről — s ez a csehszlovákiai sportéletre is érvényes, — hogy azok, akik agyba- főbe dicsérik a szövetségi kapitányt vagy másokat — a következő pillanatban agyba-főbe verik, mert képtelenek elismerni hibáikat. Albert kiváló játékos, egész biztosan kiharcolja magának egy har-^ cosabb, keményebb, kUzdöképesebtí magyar válogatottban is a helyét, hiszen tudása, tehetsége van. A küzdőszellem és az erkölcsi-akarati tulajdonságok pedig megszerezhetek, s akkor nem ismétlődik métf a luzsnyiki Waterloo. b. gy. Hogyan lehet rehabilitálni a sportolókat akik fölött eljárt az idő, akiket idő előtt kényszerítettek visszavonulásra, s akik ma már nem versenyképesek? Nézzük csak a Bosáková esetét! Bemutatjuk: Kanyarodjunk vissza egy kicsit a múltba. Cáslavská elődje Bosáková volt. Ki fedezte fel Cáslavskát? Bosáková. Gondolt-e már arra valamikor. milyen alapvető különbségek vannak Ön és Cáslavská között? Mint versenyzők milyen különbségeket fedeztek fel egyéniségükben? BOSÄKOVÄ: Vera kiskorától kezdve komolyan vette a dolgokat. Még jóformán azt sem tudta, milyen tornaszer a ló, s már hibátlanul ugrott. Előszeretettel gyakorolt a felemás korláton is. holott az ember többet van a levegőben, mint a szeren. A gyorsaság és a villámgyors mozdulatok éltették. Én mindig a lágy, lassúbb mozdulatokban éltem ki magam. Nem nagyon kedveltem az ugrásokat, különösképpen a hátraszaltót a talajon. Mintha a sötétségbe hulltam volna. Vera nagy előnye abban rejlett, hogy nagyon korán kezdte. Én tizenkilenc éves voltam, és ez már késő. Én tudtam a gerendán összpontosítani, Vera nem nagyon, de olyan kitartó és< céltudatos volt, hogy megtanulta. Az Ön legnagyobb érdeme, hogy felfedezte Cáslavskát. Mit adott át neki tapasztalataiból? BOSÄKOVÄ: Vera például szívesen végzett nagyon nehéz gyakorlatokat is, még bemelegítés előtt, pusztán á mozgás öröméből eredően. De elhitte idővel, mennyire fontos, hogy a test fel legyen készítve az egyes szerekre. Vágytam egy utód után, éveken át kerestem a fiatal lányok között, de magam sem hittem, hogy ilyen nagy tehetségre bukkantam. Közös edzéseink kellemesek voltak, kedvesek. Ez a felfrissülés éppen jókor jött, mert én kezdtem elfásulni, nem nagyon bíztam magamban s akkor Verát látva új erőre kaptam, megfiatalodtam, s egymást kiegészítve versenyeztünk. És mit érzett akkor, amikor megértette, tudatosította, hogy Vera jobb tornásznő, mint ön? BOSÄKOVÄ: Hát bizony keserves érzés volt, de el kellett ismernem, s higgye el, végül ö- römöt szerzett az is, hogy így történt. Persze a prágai világbajnokságon és utána nagyszerű formában voltam még, akartam versenyezni. küzdeni, de hidegre tettek, és ez borzasztóan fájt. Éis Vera? BOSÄKOVÄ: Tudom, hogy védett, őt is elkeserítette a Szövetség döntése, de hiába ment könyörögni, nem adták meg magukat a fejesek. Nem mondaná el néhány mondatban az esetet? BOSÄKOVÄ: A helsinki-i VIT-re küldtek ki és a L’Humanité párizsi bemutatójára, visz- szatértem után egyik beszélgetés a másikat követte, átvettem a beteg Matlochová helyett a válogatott keret edzéseinek vezetését, s a tokiói olimpiai játékokon járt az eszem, de egyszercsak felkeresett a tornateremben a Szövetség egyik referense, hogy a titkár hivat. Felkértek, hogy írjam alá azt a nyomtatványt, amelyben kijelentem, hogy önszántamból visszavonulok az aktív versenyzéstől. Elképedtem. Miért?. Azért, mondták, mert nem viselkedtél megfelelően Franciaországban, s ennélfogva nem utazhatsz külföldre. Ha nem írod alá — fenyegettek — botrányt csapunk és elvesszük érmeidet. Nem tudom, talán a film is közrejátszott. Akkor filmszerződési ajánlattal jártak nálam, s mindenki azt mondogatta a szövetségben, micsoda remek dolog lenne egy filmmel befejezni a pályafutást. Mindent elkövettem a szövetség kényszerű döntése ellen, de senki sem állt mellém. A Belügyminisztériumban pedig nyíltan megmondták, hogy további külföldi útjaimnak nincsen semmi akadálya, sőt, a japán út is el van intézve. Dehát nem segített rajtam az égvilágon senki. Elkezdtem hát a film felvételeit forgatni, de képzelheti, milyen felemás érzések közepette! Mindig reménykedtem valami véletlenben, vagv csodában. Amikor 1963- ban befejeződött a film forgatása, edzeni kezdtem, egyedül. Edzőnőm nem vállalt, s csak esténként, későn, amikor kiürült a tornaterem, juthattam szóhoz én. Kérdő tekintetek faggattak: mit akarsz itt még? Senki sem figyelmeztetett, hogy a kötelezőkben két hibám van, mégis, két gyakorlat után a harmadik helyen álltam az országos bajnokságon. Aztán sebtiben összeült egy bizottság és én a tizedik lettem. Éreztem magamban az erőt, a versenyzési kedvet, és nem versenyezhettem, pedig nekem is részem volt abban, hogy a csapat tizenöt év alatt ütőképes együttessé kovácsolódott. Dehát nem állt mellém senki. A bűnöm? Szerettem a szertornát, mint az életemet, és amikor elvették tőlem, mintha levegő nélkül maradtam volna. Bosákovának most is remeg a hangja, amikor feleleveníti azokat a hónapokat. Egy cikket mutat, ami annakidején nem jelenhetett meg a lapokban. BOSÄKOVÄ: Elmentem a Szövetségbe, de ott a titkár kijelentette, hogy aki filmszerepet vállal, az megszegi az amatőr szabályokat, ennélfogva nincs mit keresnie az amatőrök között. Miért tesznek közzé a sajtóban olyan híreket, amelyek valótlanok? Én nem vonultam vissza! De kérdéseimre nem felelt senki. Igazságtalanságok és rágalmak kereszttüzében éreztem magam. Amikor külföldi edzői ajánlatokat kaptam, a Szövetség azonnal lefújta terveimet. Azok az emberek talán elástak volna élve is. És nem mondhattam meg a nyilvánosság előtt az igazat!? Bíztam benne, hogy valamiben kedvez még a szerencse nekem is. elvállaltam a Jégrevű edzői tisztét. Valamikor szívesen korcsolyáztam, így hát most megpróbáltam ismét. Várakozáson felül sikerültek terveim, nemcsak edző, hanem szereplő is lettem, bejártam a fél világot egy amerikai revüvel, s a munka, a- melyben örömöm leltem, ismét egészséges, é- letvidám, kiegyensúlyozott embert csinált belőlem. A professzionalizmusba való áttérés? Teljesen normális dolog. Ha meg kell élnem valamiből, akkor miért nem abból, amit tudok és szeretek csinálni? Mindennapos dolog ez a teniszezőknél, jégkorongozóknál, labdarúgóknál. Miért ne lehetne a tornásznöknél is? Boros Sándort M agas labda száll az a- lapvonalról a tizenegyes tájékára; a fejelni i- gvekvők közül is kimagaslik egy fej. s a szőke koponyáról jól irányzott fejes száll a kapu felé. Ilyen és ehhez hasonló jeleneteknek gyakran lehetünk szemtanúi, ha a kassai Loko- motíva ifjúsági ligában játszó csapata támad. A szőke koponya tulajdonosa Boros Sándor, a csapat balösszekötője. Rendkívül ruganyos játékos és fejesei nem egyszer állítják megoldhatatlan feladat elé az ellenfél kapusát. Ősszel lesz három éve. hogy magára öltötte a tizes számú mezt, és azóta — hacsak sérülés nem akadályozta — mindig ő viselte. Boros Sándor egyébként a kassai magyar ipariskola utolsóéves tanulója, s mire ezek a sorok napvilágot látnak, már csaknem kész technikus. Hogyan sikerült bekerülnie az ifjúsági-ligás együttesbe? Pályafutása eléggé szokványos, az ipariskola válogatott csapata edzőmérkőzést játszott a Lokomotívával, s a 3:2-es vereség ellenére is — Sanyi jól játszott — így hát meghívták a Lokomotíva edzéseire. Boldogan beszél az eltelt három esztendőről, hiszen mint diáknak alkalma nyílott megismerni jőpár európai országot. Az idén például Svájcban jártak, ahol egy Húsvéti Tornán vettek részt. A döntőben csak az AC Torino fektette őket kétvállra. Nem sok idejük maradt pihenni, mert itthon indult a liga, de öt pont előny- nvel zárták az idényt, így lettek bajnokok. A Slovan ifjúsági csapatával szemben azonban alulmaradtak, nem ők lettek a szlovákiai bajnokok. — Szerintem megérdemelten jutott tovább a Slovan — vélekedik Sanyi — jól játszottak, mi meg fáradtak voltunk, előtte kimerítő nemzetközi mérkőzéseink voltak. Már az ifjúsági ligában is túl kemény a játék, amit a gólerős csatár lába is bizonyít. A legszomo- rúbb dolog az, hogy a bírók nagyon ritkán büntetik meg a kíméletlenül játszókat, s így gyakran eldurvul a mérkőzés. Boros Sándor elbúcsúzott a Lokomotíva ifjúsági csapatától, a napokban írt alá egy öt év-* re szóló szerződést a felnőtt", elsőligás csapathoz. Nem lesz könnvü dolga, mert a felnőtt ligában még keményebb a já-< ték, még többet kell produ-» kálnia ahhoz, hogy állandó tagjává válhasson csapatának. Reméljük, ezentúl is látjuk maid a pályán, és tapsolhatunk fejeseinek, és egyúttal azt is kívánjuk Sanyinak, hogy siker-* rel álljon helyt az érettségi vizsgákon, s folytatásként a gépészmérnöki főiskolán! (battji gábor)
