Új Ifjúság, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1968-05-14 / 20. szám
9 új ifjúság Elmondja: Siposs Ernő Már gimnazista koromban kacérkodtam a színjátszással. A dunaszerdahelyi gimnázium színjátszó körében én voltam a Tragédia félelmetes Luciferé és sok más szerep megfor- málója. Aztán jött a vérzivatar, a háború, front, súlyos sebesülés után a hazatérés fel-1 szabadult -szülőföldünkre, ahol kezdeti csaló-' dások és a bennünket ért mellőzés után 1949- ben, mint a somorjai Csemadok helyi csoport tagja újra megkezdhettem — mint műkedvelő — Thália szolgálatát. Sose felejtem el (és nagyon büszke vagyok rá), hogy 1945 után a somorjai helyi csoport színjátszói között elsőként szólaltam meg újra magyarul a szín-» ipádon. 1958-ig a somorjai Csemadok műkedvelőiéként, mint Thália „amatőr-papja“ sok érdekes és szép főszerepet játszottam él (a Földindulás“, „Nászutazás“, „Gül baba" cím-' szerepe és a többi kedves szerep) melyekre' ma is szívesen gondolok vissza. A Csemadok tízéves jubileuma alkalmából aranyéremmel [jutalmaztak és innen is, onnan is, bíztattak! „Jelentkezz a MATESZ-be, kövesd bátyádat, a hivatásos színészi pályán, hisz oda való vagy te is" és hasonló hangok eredményeképpen végül is „profi-pap“ lettem az 1958/59-es év-* adtól a komáromi színházban. Első szerepemet a „Boldogultak báljá“-ban játszottam el, mint Géza lovag, talpig vasban, aztán jött kedves kis epizódszerepem a „Ványa bácsi“-ban '(Tyeljegin), melynek kedvéért gitározni is megtanultam. Az első évad volt az inasidóm, azután megnőtt irányomban a bizalom és az „Éjféli mise“, a „Topaze“ és a „Nem olyan világot élünk“ szerepeim után sok szép és érdekes feladatot kaptam a színháztól. Ebből az időszakból szívesen emlékszem vissza a „Kéz kezet mos“ ügyvédjére, a „Tékozló szerelem" Golőssi könyvelőjére, a „Holnap folytatjuk“ i- gazgatójára. Színészi szerepkörömet erősen meghatározza „teltkarcsú“ alakom. Így kaptam hálás és igen szép alakítási lehetőséget a „Kismadáréban, mint nagygazda, melyben Fe- renczi Annival volt nagy sikerünk. Ezután is akadt „kövér“ szerep jócskán számomra (a „Liliom“-ban és a „Rozsdatemető“- ben az ügyvéd) egyébként eddigi MATESZ- pályafutásom alatt nyolcszor játszottam ügyvédet. Aztán jöttek a kövér pap-szerepek — „Különös házasság“, „Haramiák“, „Néma levente“, „Szent Péter esernyője“. Nem panaszkodom, sok és szép, hálás szerepet kaptam a tíz év alatt, amióta a MATESZ-nál vagyok. Egyik legszebb szerepem a „Világ négy sarka“ Yori- ka festője volt. Ebben megboldogult édesapám kedves alakjáról, humanizmusából merítettem ihletet és úgy érzem, hogy sikerült a békeszerető — a háborút és erőszakot megvető festőművészt színpadra állítanom. Egyébként komédiát, tragédiát, mindent egyforma szeretettel játszom el; színészi készségemet a színház fel is használja. Különös vágyaim nincsenek, ha a szerep jó, mindegy hogy kicsi vagy nagy. Csak az a fontos, érezzem a kapcsolatot a közönséggel. Érezzem, hogy amit a színpadon csinálok, az jó, akár nevettet, akár könnvet fakaszt: tetszik a közönségnek. Sok humoros és tragikomikus dolog esett meg velem is a színpadon, melyek közül e- gyet-kettőt felemlítenék. „Emlékezetes“ marad számomra az Aranykenyér című mesejáték, melyben száz kilómmal tizenkilenc éves legénykét játszottam és mikor a rendezőnél ez ellen tiltakoztam, ezt a választ kaptam: „Ez a darab sokszor fog mennii. a végén maga egész slank fiúcska lesz." Az „Éjféli mise“ második felvonásában történt estéröl-es- tére, hogy partneremtől egy nagy pofont kapok. A szenei előadáson kissé nagyra sikerült a pofon és a szemüvegem nagy ívben lerepült, ekkor a nagy csendben egy kendős néni felkiált, hogy: „Nnne!“ (Most maradj komoly, színész!) Magánélet? Ilyen nincs. Magánvágy? Két lányom boldogsága, jövője. Hobbym? Régi- séggyüjtés. Szeretnék még sokáig játszani, szolgálni a magyar szót és a színpadot — és sok kellemes estét szerezni kedves közönségünknek. Szorongó érzéssel léptem át a brattslavai Doprastav híd — és útépítő vállalat trnávkat ipart szaktanintézetének küszöbét. Arra gondoltam, hogy közel tizenöt évvel ezelőtt magam ts hasonló intézmény lakója voltam, azzal a különbséggel, hogy én a hajóépítés csínját-bínját tanultam, ennek az internátus- nak a diákjai viszont... — Tanoncaink, mintegy négyszáz fiatal — mondta PAVOL fVRlK mérnök, a szaktanintézet gyakorlati-oktatási igazgató helyettese ácsnak, lakatosnak, kőművesnek, villanyszerelőnek és útburkolónak tanulnak. A szakmát három év alatt sajátítják el... — JÓ eredménnyel? — Ntncs ok a panaszra. Végzős növendékeinkkel vállalatunk építkezésein elégedettek, értik tehát a munkát, amit az is bizonyít, hogy intézetünk alig győz eleget tenni a munkahelyek szakember-utánpótlás igényének... — és elméleti téren, különös tekintettel az itt tnaskodó magyar nemzetiségű fiatalokra, milyenek az iskola eredményei? — Itt bizony — vette át a szót STEFAN BACHÁR, az elméleti oktatás igazgató-helyettese —, szorít a csizma, és nemcsak a magyar fiúknál szorít. A tanév első felében tanulóink mtntegy tizenkét százaléka bukott meg. — Es a kitüntetettek? Köztük ts vannak magyarok? — Vannak, hogyne volnának! A számuk több is lehetne, ha jobban bírnák a szlovák nyelvet, az összeredmények azonban így is jelentősek, htsz huszonnyolc kitüntetett tanulónk van... Egy alacsony, erősen őszülő, ötven év körüli férfi, KAROL STRIC, a munkán- és tskolán- kívüll nevelés vezetője állt meg mellettünk. Miután bemutatkoztunk egymásnak és kérésemre végig vezetett az Internátuson, bemutatva mindazt a kényelmet, amelyben a tanoncok részesülnek, azzal az újabb kéréssel fordultam hozzá, hogy elbe- szélpethetnék-e a tanoncok közül néhány kitüntetett fiúval. — Kérem, azonnal Itt lesznek! Pár perc múlva három rokon szenves — az elsőéves BA7.SÖ PÁL vasbetonozó, a másodéves KAROL SlSULÁK villanyszerelő és a harmadéves RUDOLF KÜTIK ács — tanonccal kerülők össze. A beszélgetés, melyet az Internátusi CSISZ-szer- vezet klubhelyiségében folytatEsti ismerkedés fiatalokkal Mi a leghőbb vágyad? KARCSI: — Továbbtanulás ipariban... PALI: — Szeretnék továbbra is jól tanulni. RUDI: — Nagy-nagy méhes tulajdonosa lenni. tam, nehezen indult meg, de később annál őszintébben folytatódott. Örülsz e annak, hogy kitüntetett tanuló vagy? RUDI: — Örülök! KARCSI: — Még ennek sem!? Akkor hát minek? PALI: — őszintén örülök neki! . Hogyan éltek az internátusbán? Mi a jó és mi nem tetszik, min kellene javítani? KARCSI: — Kitűnő az elszállásolás, de jobb lehetne a koszt. Es a CSISZ érdekkörei ts jobban működhetnének. PALI: — Elégedett vagyok, bár inkább tanulnák anyanyelvemen. RUDI: — Több szabad időnk lehetne. Máskülönben nincs kifogásolni valóm. Mi a véleményed a CSISZ- ről? Mit kellene tennie, hogy lekösse a fiatalok érdeklődését? RUDI: — Nincs róla véleményem, mert nem vagyok a tagja. KARCSI: — Agyonszervezett intézmény! Szerintem nem azt nyújtja a fiataloknak, amit kellene, amit elvárnak tőle. A mozgalomban most folyó törekvésekkel egyetértek. PALI: — Osztom Karcsi véleményét és azzal ts egyetértek, hogy meg kell alakítani az önálló magyar ifjúsági szervezetet... Mit tisztelsz tanáraidban, mestereidben és nevelőidben? PALI: — Nyíltságukat! RUDI: — Segíteni akarásukat! KARCSI: — Sok mindent, de főleg azt, hogy barátok. Mit értesz a barátság szó alatt? KARCSI: — Társat — jóban- rosszban egyaránt. PALI: — őszinteséget, nyíltságot ... RUDI: — Nem hiszem, hogy van Igaz barátság! Helyesled-e az Alwegot? Hozzájárulsz-e a megvalósításához s ha igen, hogyan? PALI: — Helyeslem! Pénzzel meg munkával... KARCSI: — Építsük fel mielőbb! RUDI: — Végre okos dolog a CSISZ részéről. Szívesen állok építőt közé! Mit olvasol szívesen? Említs meg néhány csehszlovákiai magyar írót. KARCSI: — Sokat olvasok, főleg szépirodalmat. Magyar írók? Tudom, hogy vannak, de nevükre, bár édesanyám után félig magyar vagyok, nem emlékszem. PALI: — Útleírásokat és szép- irodalmat. A második kérdésre, noha magyar vagyok, nem tudok válaszolni. RUDI: — Ritkán olvasok s ha mégis könyvet veszek a kezembe, akkor előnyben részesítem a detektív- és kalandregényeket. A második kérdés meglép, mert most hallottam először, hogy magyar írók is élnek nálunk ... Büszke vagy-e hazádra, Cseh- .szlovákiára? És miért? RUDI: — Büszke vagyok! Talán azért, mert Itt születtem. KARCSI: — Én is büszke vagyok rá! Főleg azért, mert szép ez az ország és nagy dolgokra I napjaink eseményeire gondolok I képesek a népei. PALI: — Én is büszke vagyok rá! De még büszkébb volnék, ha igazságos megoldást nyerne hazámban a nemzetiségi kérdés. Ml a véleményed J. Sefnáról? PALI: — Ha igaz az, amit az újságok írnak, akkor Sejna egy nagy disznó. RUDI: — Gazember. Akasztójára való! KARCSI: — Csak az szökik, akinek nem tiszta a lelkitsme- rete. Mitől félsz a leglobban? PALI: — A háborútól! KARCSI: — Én is a háborútól! RUDI: — Ezen még nem gondolkoztam. Mi a véleményed a vietnami háborúról? RUDI: — Csúnya egy dolog! KARCSI: — Elítélem és csodálom Vietnam népét. ’ PALI: — Mivel - a . háborútól félek, szeretném, ha vége lenne. Kicsoda Mengele dr.? de Gaulle és M. Glezosz? KARCSI: — Mengele dr.? Nem tudom. De Gaulle — francia elnök. M. Glezosz? Nem tudom. PALI: _ De Gaulle francia elnök ... RUDI: — Csak de Gaulle-t tudom kicsoda. Magamra maradva a klubhelyiségben önkéntelenül arra gondoltam, hogy jó‘ anyagból van ez a tizenhat év körüli korosztály. Bár naiv, de van célja, tudja, mit akar és tud különbséget tenni —, ha itt-ott ösztönszerüen is — a jó és a rossz között. Ezért, meg nyíltságáért, amit a környezetétől, ill. a nevelő-kollektívától is elvár, elismerést és segítséget érdemel. •Ezt meg is kapja! Emellett szól, hogy nem sokkal azután, hogy véget ért a fiúkkal való beszélgetésem, rámnyitotta az ajtót Karol Strtc és azt mondta: — Ha érdekli, meghívom egy beszélgetésre, melyet két-három havonként iskolánk vezetősége az őszinteség és nyíltság alapján a tanoncok képviselőivel folytat . . . Harmincöt-negyven nyílt tekintetű. szóra éhes siheder ült velünk szemben az olvasóteremben. Rudi, Karcsi meg Pali sem hiányzott. Eljöttek, mert ezen a fórumon, beszélhetnek, sőt beszélniük kell. Mindarról, amit nem tartanak jónak második otthonukban, mindarról, ami nyomja szívüket, amiről úgy gondolják, hogy jó volna, ha megvalósulna, mert vidámabb lenne az életük. — Én nagyon hálás volnék — szólt elsőnek az eszmecseréhez FrantiSek Zvarík másodéves lakatos —, ha nevelőink szigorúbban lépnének fel a rendbontókkal szemben ... — Három hónap múlva, én, mint harmadéves kikerülök valamelyik építkezésre. Ezzel kapcsolatban szeretném tudni — tette fel a kérdést FrantiSek Hanousek villanyszerelő —, hogy dolgozhatok-e vállalatunk, otthonomhoz közel eső építkezésén? BA7.SÖ PALINAK ts volt egy szívügykérdése: — Mtért csak a harmadik és nem mindjárt az első évfolyamban tanuljuk a műszaki rajzolvasást, amikor már az első évfolyamban is előfordul, hogy rajz után kell dolgoznunk? Majdnem két órán át ment ez így. Valahogy az volt az érzésem, hogy nem elveszett ifjúság ez. KEZES JÓZSEF KARCOLAT ------Ballépés jobbra Csillagos, hideg volt az éjszaka. A szinte nyárias március. után, napok óta ismét hideghullám uralta az időjárást. Pedig közeledett már a húsvét... Az állomás kihalt peronján a villanyórán éppen hajnalt negyed ötre ugrott a mutató. A jobb külső vágányon álló fapados személyvonat felé mindössze két férfi tartott. A szerelvény utosó kocsijához érve, egy ptlanatra elnyelte őket a vonatból kitóduló pára. — Előbbre megyünk? — Persze. A mozdonynál mindig melegebbek a kéglik. Látszik komám, nemigen döcögsz errefelé. — Hát igen... — Na, ide! Csak a postakocsi van már előttünk. Éleset csattan mögöttük az ajtó. — A rosseb egye meg!... Pocsék hideg van itt isi — Fázol, öregem? — Ki se gombolom a kabátom és megpróbálok szundítani. Kevésbé érzem majd a kutya hideget... Áprilisban...! Csikorogva döccen a szerelvény. — Megyünk! — Végre. — Most talán jobban fűt majd a gépmester. — Kötve hiszem. Ócskavas már ez az összes kégli. Ilyen mocsok zötyögésben még szundítani is alig lehet.. — Pedig jól esne... — Hány éves vagy most? — Huszonkilenc. — Rágyújtasz? — Kösz! Nem füstölöm a tüdőmet. — Amióta otthagytad a csapatot, nem láttuk egymást. Klári jniatt...! Téged választott, pedig mind majd megvadultunk érte. Minden lépésnél csak úgy hullámzott a csípője... Az... — Beszélhetnénk másról ts! — Ezt hogy értsem? — Ahogy mondom: másról! öt éve mondott áldást fölöttünk a pap és másfél éve élünk külön. — Külön? — Úgy. — Oj nő? — Az... Huszonhárom éves. Szépmellű, hollófekete... — Bolond vagy te, fiam. Igaz, sose voltál lángész... Ha arra gondolok, hogy esténként Kiárt... — Ne erőltesd a fantáziád! A legjobb családban is előfordul... —... egy-egy ballépés — jobbra? Az igaz. De Klári? Ha odaállt a pálya szélére, a fél csapat táltosszárnyakat kapott. Nem éltetek jól? — Ahogy mások. Épp csak az ágya volt hidegebb. Tudod, hogy van az ilyesmi. Gyerek sincs... — Akartál? — Kettőt. Az egyik Zoltán a másik 'Vall lett volna. — Orvosnál voltatok? — Voltunk. — És? — Azt mondta, legyünk türelmesek. Hát a mai napig is csak azok lehetnénk. Akkor találkoztam Icával a Virágban. Ott ültem egy sör mellett. Hirtelen leül velem szemben és utánozhatatlan mozdulattal rágyújt. Elbeszélgettünk. — Hetente két- háromszor járok ide munka után — mondta. — Mikor jön megint? Talán holnap. — így, négy körül? — Ha igen, akkor így... És másnap is ellőtt. Ittunk néhány konyakot és összetegeződtunk. Hazamenet, ahogy fölsegítettem a kabátját egy pillanatra átöleltem. Elkísértem. Üt- közben kiderült, hogy albérletben lakik és néhány napra elutazott a háziasszonya. Kávét főzött, bort nyitott és hosszan elbeszélgettünk. Ö- szinte voltam hozzá: elmondtam Klárit és a bánatomat. Ö is mesélt... Évekig járt egy fiúval, aztán mégsem házasodtak össze... Nagyon jólesett beszélgetnem vele...! Azt mondta boldoggá tesz... — Nála laksz most? — Nála. A tulajdonos egy további százas fejében szótlanul beleegyezett. Csinos kis szoba. — Sosem zavarta öt, hogy nős vagy? — Mindeddig nem. De most teherbe esett! Apa leszek és boldog! A gyereknek természetesen törvényes apa kell. Beadtam hát a válókeresetei. Ma hétre idézett az ügyvéd. Azért rázatom most magam ebben a jégszekrényben. — Kiárt beleegyezett? — Szótlanul. Amikor Icához költöztem, eleinte sokat sírt, de túltette magát az e- seten. Aztán valahol összejött egy szakállas festővel, annak lett a modellje. Villája, pénze, kocsija van. — Révbe jutott... — Tudom mire célozgatsz. Fölösleges, Mindenkinek joga van magánéletre. Vagy nem? — De! — Hát akkor?! Én sem kérdeztem tőle... jól járt vele a pasas, az szent. Ha lett volna gyerekünk, én se estem volna Icába. — Pajtikám, ne érzelegj. Nem szeretem... — Időben mondtam: kerüljük ezt a témát! — Fázol még? — Kicsit. Egészen belemelegedtem a beszédbe. — Képzeld el ezt az utat naponta...\ — Nem irigyellek... Csikorognak már a fékek! ' — Hallom. Végre helyben vagyunk. — Szedelözködjünk! Majd fölmelpgszünk az utcán, menet közben...MIKLÓSI PÉTER
