Új Ifjúság, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1968-01-09 / 2. szám
8 úl ifjúság BEN BFr.LA 1965 MÄJUS ELSEJÉN AZ ÄLLA MOSlTÄS JELENTŐSEGÉN MÉLTATJA AZ EGYIK NÉPGYÜLÉSEN Bözsike feketében, diszkrét fekete-fehér csíkos gallérra) és kézelővel tökéletesen kicsinizve ült a fogadóban. Bözsike megkövült arccal és tágranyitott szemmel nézte. — Na mi az titkárnők gyöngye, nem is üdvözli boldogtalan főnökét? — Jó... reggelt... — dadogta Bözsike és kedvesen felállt. — Parancsol egy kávét? — Nem parancsolok, hanem könyörgök, tudja drága, hogy egész éjjel a maga kávéjával álmodtam? — hazudta folyékonyan Péter, mivel az éjszaka be sem húnyta a szemét. — Azonnal hozom — kész- ségeskedett Bözsike. — De valami jófajta harap- nivalót is, mert éhes vagyok mint a farkas — kérte Péter, A szoba, ahová belépett, nagyon elegáns volt, fekete bútoraival, püspöklila és szürke hatalmas foteljaival, szürke falaival és szőnyegével. Habos fehér függönyeivel nem is hasonlított volna hivatali szobára, ha a hatalmas íróasztal mögött lévő vitrinben nem lettek volna gépalkatrész modellek. Péter megnyugodva konstatálta, hogy minden elő van készítve; cigaretták, frissítők, fehér blokkok, ceruzák. Diszkréten nyílt az ajtó és megjelent Bözsike csábmosolyá- val és egy tálcával, melyen sonka, "aj, tojás, kenyér, víz, idegcsillapító és persze az illatos kávé volt. — Bözsike maga egy fajn csaj — mondta Péter, és Bözsike nem bírta tovább, majdnem , sírva kérdezte: — Az Istenért főnök úr, hol tetszett lenni az éjszaka? — Tetszeni nem tetszett, mert az ember nem szívesen lábatlankodik egy házban, ahol sétáló halottak tartanak szeánszot. de mit lehet tenni? Hol a tárgyalás anyaga, még át a- Jtarom nézni, mielőtt belekezd denénk! Mivel nem kapott feleletet, felnézett Bözslkére, aki rémült, tágranyílt szemekkel bámulta. — Na mi az hölgyem, mitől rémüldözik? — Milyen halottakról tetszett beszélni? — Tetszeni nem tetszett, mert nem is láttam, — Péter állandóan ezzel a tetszlk- kel szekírozta Bözsikét, hogy végülis leszoktassa, de a kísérlet hiábavalónak bizonyult. — De kérem ezeket a furcsa kifejezéseket... — Ezeket nem a halottól, hanem egy zilált nőszemélytöl tanultam az éjszaka folyamán. Bözsike elhúzta a száját, és sértődötten kivonult. A tárgyalás várakozáson felül kitünően haladt előre, a tárgyaló felek közös megegyezéssel tizenegykor abbahagyták a vitatkozást és Bözsike lépett a színtérre szendvicseivel és illatos kávéjával. Péter még a délelőtt folyamán egy óvatlan pillanatban megkérte Bözsikét informálódjon merre van az Exnár utca, mert nem hagyta nyugton a lány rémült szeme, golyton birizgálta a lelkiismeretét, hogy hajnali hatkor faképnél hagyta, egy szobában, amelyikben látszólag nagyon félt. Csak volt annyi esze és elment valamelyik barátnőjéhez aludni — nyugtatgatta magát. A kávéjával együtt Bözsike egy blokk- papírt is nyomott a kezébe, a- melyen ez állt: „A telefonközpont információs szolgálata semmiféle Exnár utcáról nem tud.“ — A telefonközpont hibbant — állapította meg nyugtalanul Péter és ő ment a telefonhoz. — Kérem hol vannak a városban garzonházak, penzió félék nőtlen emberek részére, kérdezte udvariasan. — Az olajfinomító munkás- otthona, Az építészeti vállalat munkásszállója, a kertészutcai garzonház... számlálta udvariasan a hang. — Várjon kérem — szakította félbe Péter — egészen a külvárosban, egy épülőféle negyedben, azt hiszem Exnár utcának hívják, vagy valahogy hasonlóan... — Türelem — intette a központ udvarias hangja — azon* Az elnök utolsó éjszakája Vannak uralkodók, akiknél rejtély, hogyan tartják magukat uralmon. Vannak viszont o- lyanok is, akik rejtélyes módon vesztették el hatalmukat. Közéjük tartozik Ben Bella is. Az idő, amely bukása óta eltelt, napfényre hozta azokat az eseményeket, amelyek Ben Bella számára végzetesek voltak, azon a sorsdöntő algériai éjszakán. • BESZÉLGETÉS A JOLY V1LLÄBAN Kairóban megkezdődött az arab kormányfők értekezlete, amelyen Algériát Huari Bumedien honvédelmi miniszter képviselte. Ez 1965 május 26-án történt. Egy vagy két nappal később Ahmed Ben Bella köztársasági elnök maga e- lé rendelte a Jolv villába Abd el-Aziz Butefli- ka külügvminisztert, hogy közölje vele, felmenti funkciója alól. mert aktívabb külpolitikát szándékszik folytatni. Buteflika gondolkodási időt kőét és Ben Bella beleegyezett. Buteflika távozása után azonnal felhívta telefonon Kairóban Bumedien ezredest, riadóztatta a főhadiszállás tisztjeit és figyelmeztette barátait. F.gy nappal a kairói tanácskozás befejezése előtt Bumedien visszatért Algériába. Ben Bella a repülőtéren fogadta. Autóba ültek, útközben néhány udvarias szót váltottak, aztán megállották a .loly villa előtt. Az itt lezajlott beszélgetéstől kezdve az ezredest mindenütt nyomon követte egy fekete Pegueot négy testőrével. Őrséget állított a honvédelmi minisztérium elé is. Buteflika viszont minden éjszakát máshol töltött. • BEN BELLA ÉS BUMEDIEN Buteflika ügye azonban csak meggyorsította az események folyását. Fontosabb, s talán sorsdöntő volt a határ kérdése. Ben Bella megvádolta a hadsereo'-f. hogy 6 az oka a rossz viszonynak Marok!., al, a hadsereget nem ellenőrizheti. nem folytathat olyan politikát, a- milyet szeretne. Bumedien ezredes, Buteflika, Belkas és Medegltri viszont azon a nézeten voltak, hoov a háborús incidensért Ben Bella a felelős, mert ő indítványozta a jól felfegyverzett Marokkó ellen a katonai támadást Ezenkívül megvádolták, hogy mint köztársasági elnök demagóg és önhatalmú módszereket használ. A kocka el volt vetve. Ezután azonban paradox helyzet állott elő,f mert Bumedien a tántoríthatatlan harcos, a tettek embere, nem volt a puccs híve, hanem nyílt harcot akart. Meg kellett gvözni. A főhadiszállás tisztjének érveire engedett az ezredes is, és az élükre állt. A hadseregben elrendelték a készültséget. Tahar Zbiri, a vezérkar parancsnoka utasítást kapott a köztársasági elnök letartóztatására. Habár az ügybe nem sok embert avattak. mégsem voltak biztosak a győzelemben. Vereség esetére Bufarikban, a katona! repülőtéren készületbe helyeztek egy repülőgépet a puccsisták számára. • KIMENŐN A KÖZTÄRSASÄGI ELNÖK Június 18-án kellemes este volt. Ben Bella a négyszobás villájában tartózkodott. Régi barátja Ali Mahrasov után este tízkor meglátó* gáttá Hadzs Benall a nemzetgyűlés elnöke is, majd tizenegy órakor Ali Mendzserli. Mivel Mendzserli kapcsolatban állt a hadsereggel, sejtette, hogy valami készül Ben Bella ellen, de nem hitte, hogy az egész még ezen az éj* szakán elkezdődik. Beszélgetésük hát a más* napra tervezett Politikai Bizottsági ülés körül forgott. Amikor Ben Bella elbúcsúzott utolsó ven* dégétől, kocsiba szállt, hogy kiszellőztesse fe* jét az esti városban. Nézte a várost, szívta az éjszaka friss levegőjét és gondolkodott. A készülő puccsról semmit sem tudott. Azt hit* te, hogy politikája megteremtette az egyen* súlyt, és ez lehetőséget nyújt a forradalmi egység feltámadására, a hadsereg szerepének csökkentésére. Nem gondolta, hogy veszély fenyegeti. Hiszen maga is beleegyezett, hogy Buteflika lemondását elhalasszák. Bumedien* nel való ellentétét viszont pártfórum előtt, békésen akarta megoldani. Remélte, hogy a közelgő afro-ázsiai országok konferenciája csökkenti a belső politikai ellentéteket. Azok* nak, akik figyelmeztetni próbálták egy eset* leges pucpsra, nem hitt. • KOPOGNAK AZ AJTÖN Autója áthaladt a Facultes alagúton, majd fokozott sebességgel az V. Mohamed bulváron és lefékezett a Joly villa előtt. Ben Bella elhaladt a tisztelgő őrök mellett és. ismét otthon volt a villájában. Éjjel egykor — már június 19. volt — tért nyugovóra. Fél kettőkor kopogtattak az ajtaján. Energikus, de nem ingerült volt a kopogtatás. Ben Bella felkelt és könnyed léptekkel az ajtó felé indult. *- Ki az? — kérdezte arabul. — Zbiri — hangzott a vezérkar parancsnokának hangja. Kinyitotta az ajtót. Zbiri ezredes négy vezérkari tiszt és a rendőrség főnökének kíséretében lépett a szobába. Ben Bella rögtön megértette, hogy komoly dolog történhetett. Csodálkozásra azonban nem maradt ideje. Zbiri ezredes remegő hangon szólalt meg: — Ahmed, a Forradalmi Tanács megfosztott hivatalodtól. Adunk néhány percet, hogy felöltözz, aztán velünk jössz... Minden ellenkezés reménytelen. Ben Bella nem válaszolt. Öltözött. Még nem készült el, amikor az egyik tiszt elsütötte a fegyverét. Ez volt egyetlen jele az idegességnek, feszültségnek. Ben Bella távozott, kocsiba ült a hat tiszt kíséretében. Fél háromkor bevezették Bumedien üres dolgozószobájába. Nem sokáig váratták. Autó érkezett és ismeretlen helyre, az egyes számú katonai körzet területére szállították. így végződött Ben Bellának, mint köztársasági elnöknek aí utolsó éjszakája. Nem állítják bíróság elé, csak nem engedik szabadon. Elfeledtem sorsárahagyottan maradt ismét magára. Mint egykor. Csak időről időre engedik meg az őrök. hogy fogadja családjának életben maradt tagjait öreg édesanyját és bátyját Mohamedet. Eltűnt, mint a vízbe dobott kő. (szj) nal — aztán kijelentette — A központnak nincs tudomása semmiféle garzonházről épülő negyedekben, sem pedig semmiféle Exnár utcát nem Ismer... — Halk kattanás, a túloldalon befejezték az információt. Péter elgondolkozva tette le a hallgatót. — Szóval se utca, se ház. — X végén kitűnik, hogy se halott, se nő — dühösen és nyugtalanul tért vissza a szobájába. IV. fejezet Péter délután kettő felé már alig látott. Még Bözsike csodálatos bájitala sem tudta lábon tartani. A konferencia végeztével indult is már haza, de nagyon nyugtalanította a lány. Érezte, hogy nevetségesen viselkedett. Mert kérem, vagy ült ott halott, vagy nem. Ha nem ült, akkor erélyesen kérdőre kellett volna vonni azt a kelekótya nőszemélyt, hogy miért molesztálja őt ilyen marhaságokkal. Ha ellenben az a halott mégis ott ült, akkor itt valami bűntény árnya lebeg, nem is beszélve arról, hogy időközben a pasast elsikkasztották. Valami nagy baj lehetett itt, hogy ez a határozottan csinos, de roppant hisztérikus hölgy eny- nylre oda volt. — Legalább a névjegyemet hagytam volna nála — gondolta Péter — hogy telefonálni tudna. Hátha a félelemtől kitörte a nyavalya, ámbár nem nagyon ártana őnagyságának, talán lecsendesedne tőle — fűzte tovább gondolatait. Péter precíz volt és szerette a tisztességes elintézést, utálta a félmunkát. Utána kell nézni a boldogtalan, nak — határozta el, mert tudta, hogy talán állva Is elaludna. mint a fáradt konfllsló, de azért mikor a lakásba ért, csak letette a táskáját és szomorú pillantást vetve gaucsara, újra távozott. nagyon udvariasan, mikor látta Péter tanácstalanságát. — Magdát keresem, az új- ságírónőt — hebegte Péter. — Másik neve nincs? — Kérem én éjj... illetőleg tegnap ott felejtettem a sálamat, azért jöttem — hazudta Péter egészen megzavarodva. — Hm .. . szóval a sálját... éjjel ... valami Magdánál — nézegette a kezében tartott lapot — hát ilyen itt nem lakik. — De kérem, én ott jártam nála. — Ki tudja hol mászkált maga . . . — Kérem én felmegyek és megtalálom az ajtót. — Csak lődörögjön kedvére — biztatta kárörvendve a monstrum, és Péter nem tudta elképzelni, minek örül annyira, de rögtön rájött, mert alig tette a lábát a második emeletre, rádördült valaki mint az égzengés: — Mit keres itt? Páter először nem is látta a robusztus hang tulajdonosát, csak aztán vette észre, hogy egy törékeny kis alak mossa a folyosó kövezetét. — Kérem én itt voltam ... tegnap . . . Magdánál az ÚjságEgyenesen a taxisokhoz ment a harmadik utcába, mert eszébe jutott, hogy az éjjel is minden hosszabb vita nélkül, azonnal odataláltak, talán ezek tudnak valamit. — Exnár utca? — nem is hallottam — mondta az első, akit megkérdezett. — De kérem az létezik — erősítgette Péter — egy ismerősömnél voltam ott. — Ha ott volt, miért nem megy újra oda? — Éjjel volt és nem emlékszem pontosan. — Micsoda az ismerőse? — kérdezte egy másik, csak úgy félszájra a cigaretta mellől. — Újságíró, — Ja,. .. na várjon ... Te Lojzi — ordította hátra a harmadik Volgának. — Na — kecmergett elő Lojzi. — Hogy hívják azt a garzonházat, ahová az újságírók járnak? — Az utcát nem tudom, de a 42-es végállomásán van — mondta Lojzi. — Na győjjön! — és rákapcsolt ... Péter már valahogy nem Is érezte az álmosságot, csak mintha valami abroncs szorítaná a fejét. Azt hitte, nyomban szétpattan. Majd csak ad őnagysága egy port — nyugtatta magát. — és ha nem, az sem baj, utóvégre csak megkérdezi, hogy van, minden eshetőségre ott hagyja a névjegyét és alászolgája — a dolog el van intézve — mehet nyugodt lelkiismerettel durmolni. Mikor, a boldog alvás gondolatára éppen készült kéjesen ki* nyújtózni az ülésen, megérkez* tek, és ki kellett lépnie a csontig ható hidegbe. A hallban volt valami portás- pult-szerü, posta-rekeszekkel és egy dijbirkózó alakkal az asztal mögött, — Mit akar — kérdezte nem írónőnél. — Itt nem volt, mert itt semmiféle Magda nem lakik, pláne újságírónő — dörögte a takarítónő. De Péter nem hagyta magát, mert emlékezett, hogy a lány mindjárt a csapóajtó mellett lakott. Ezért kettőt lépett nagy óvatosan, mert félt a házsártos takarítónőktől, meg utálta is az ordítozást, amit ezek vele csaptak. Halász Ernő — állt az ajtón. Hát ez nem az, állapította meg szomorúan, talán eggyel odébb; nézi a következő ajtót, de az is férfinév. Akkor valószínűleg egy etnelettfel feljebb, állapítja meg bánatosan... (Fulyiatjuk)
