Új Ifjúság, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1968-04-30 / 18. szám
10 “> /I »f*/ KAJDI JÁNOS A férfi a család feje. Csakhogy az asszony a nyak, amely a fejet forgatja. Három labdarúgó-feleség, három csapatkapitánytté válaszol három kérdésre, há rom tömör, de azért kifejező feleletben. Innen is szippanthatunk egy kis liga-levegőt. JITKA VACENOVSKÄ, DUKLA PRÁGA: 1. Mi volt a Dukla sikereinek titka a múltban? „Azt hiszem, a fegyelem, s a remek közösségi szellem, a csapatban uralkodó barátságos légkör." 2. Férj-ura miképp piheni ki a mérkőzések fáradalmait? „A győztes találkozók u- tán táncolni vagy mulatni jártunk, persze, amíg nem voltak gyerekeink. Most már a megnetofonnal is beéri. Ha vereséget szenvednek, akkor meg úgyis csend van.“ 3. ßs az ön legkedvesebb szórakozása? „A könyvek és a tévé." ZDENKA PLASS0VÄ, PILZEN 1. Bent marad csapatuk a ligában? „Rossz feleség lennék, ha nem hinnék benne. Tavasz- szál sem szabad vereséget szenvednünk otthon, s akkor talán jól sikerül az év." 2. Férje iránt évek őta érdeklődik a Sparta. Nem költözne inkább Prágába? „Sem a férjem, sem én nem vágyunk a főváros u- tán, jól érezzük itt magunkat, itt vannak a szüléink is, akik sokat segítenek kétéves fiunk nevelésében." 3. örül férje válogatottságának? „Régi álma volt ez férjemnek. Boldogok vagyunk, hogy nem vallott szégyent ott sem. Erős akarata van. Két sípcsonttörés után sem adta fel." ELENA JARÄBKAVÄ, TRNAVA: 1. Jár a férjé mérkőzéseire? „Igen, és minden erőmből buzdítom a csapatot." 2. Kritizálja otthon a íél- iesítményét? „Nem kritika az, inkább megjegyzések." 3. Férjhezmenne még egyszer labdarúgóhoz? „Igen, izgalmas az ilyen házasság." A szilveszteri, éjiéikor startolt versenynek köszönhetem, hogy az 1954-es esztendőt remek formában kezdtem. A tavasz első napját is győzelemmel ünnepeltem, első lettem a l’Humanité hagyományos párizsi futóversenyén. Ez alkalommal történt első ízben, hogy az első helyen csehszlovák versenyző kötött ki. Ebből eredően hatalmas tömeg várt a párizsi röptéren. Sok ismerősöm rohamozott meg párizsi élményeim elmondásának kérelmével. Buzgósá- gomban nemcsak a sporttal kapcsolatban szerzett benyomásaimról csevegtem, hanem elsoroltam a Rue Pigalle-n elhelyezett bárok és mulatóhelyek látogatásakor xnegfigyel- teket is. Fogalmam sem volt róla, hogy a hallgatóság körében szorgalmasan jegyez egy újságíró, aki fantáziájával kibővíti mindezt és a nyilvánosság elé hozza. A cikket két hónap múlva olvastam Brüsszelben, ott nyomták a kezembe a belgák, azzal a megjegyzéssel, hogv nem kapok többé vízumot Franciaországba, mert a franciák felháborodtak nyilatkozataim olvasásakor. Brüsz- szelben éppen a párizsi gépre vártam, egy nemzetközi versenyre készültem, s most úgy látszott, hogy akár vissza is mehetek Prágába. Sok keserűséget szerzett ez az esemény. Először is: bántott, hogy magamra haragítottam, akaratlanul is a rokonszenves franciákat. Másodszor: a párizsi versenyre nagyon lelkiismeretesen készültem, ötven kilométert tettem meg naponta a salakon és erdei ösvényeken. Ezenkívül azonnal körémrajzot- tak a szenzációra éhes újságírók. s már pörögtek is a kérdések: — Mit szól a franciák álláspontjához? — Ha nem futhat Párizsban, futhat-e Prágában? A belgák felajánlották, hogy ők maguk is rendeznek egy versenyt, ha már ideutaztam. Csakhogy ezzel kapcsolatban | egy sereg újabb probléma me- I rült föl. Éjjel is csengtek a - telefonok,, mindenfélét kérdeztek, olyat is, amire nem tudtam válaszolni. Sokan megkérdezték, mit tennék, ha mégis kapnék francia vízumot, vajon nem játszanám-e a sértődöttet, mennék- e Párizsba akkor is? Éjfél után megszólalt a telefon, hívtak, hogy azonnal menjek a brüsszeli francia nagykövetségre, mert megkapom a vízumot. Amikor ezt bejelentettem küldöttségünk vezetője, bolondnak nézett. — Éjfélkor a nagykövetségre menni? Tudod mikor vannak ott fogadóórák? A biztonság kedvéért azért ő maga vágott neki az útnak, és félóra elteltével vadonatúj pecséttel az útlevélben tért vissza. Az alvás helyett csomagolás következett, repülőjegy biztosítása a hajnali háromkor Párizsba induló gépre, rohanás. Vasárnap már Párizsban sétálgattam, kimerültén, álmosan, a versenyeket pedig délután rendezték a Colombes-stadionban. Ennyi herce-hurca után csak nagyon jó eredménnyel vághattam ki a rezet, s köszörülhettem ki a csorbát. Ehhez azonban kevés reményem maradt. A sportélet érdekes dolgo- ! kát hoz magával: felkészülsz lelkiismeretesen, alaposan, a bevált recept szerint, s a vári szép eredmény elmarad. Máskor viszont hihetetlen körülmények között születik meg s nagy eredmény. Ez történt velem Párizsban is. A rajttó kezdve fokoztam előnyömet míg végül is lázba jött a közönség. Végül már maguk a: — atléták, más versenyszámol szereplői is körülállták a sa lakot. Rendkívülit éreztem i levegőben, ezért igyekezetemet a maximumig fokoztam Üdvrivalgás közepette futottan be a célba, de az igazi üvöl tés és tapsorkán csak az id< bejelentése után következet! Alaposan megjavítottam az öt ezer méteren immár tizenké esztendeje érvényes, szakálla világcsúcsot. Magam sem hittem. A csúcs amelyre annyira vágytam, a mit annyira kértek tőlem a emberek, s nekem sohasem si került, most itt van a kezem Zátopek: Franciaországi és indiai tapasztalatok indiaiak azt állítják, hogy erre nincs is lehetőség, mert télen olyan a meleg, hogy alig lehet kibírni, ha meg felhőkkel telik meg az ég, annyi eső hull. hogy víz alatt vannak még a fák is. Télen viszont csak versenyek vannak, edzésre nem jut idő. Danának rosszabb volt a helyzete. Amikor elmondta, hogy ötven méter körül veti a gerelyt, az ellenfelek csóválták a fejüket. Végül is kiderült, hogy az indiai rekord tizenhét méter. Danával így senki sem mert versenyezni, e- gyedül dobált, s minden dobása után hozzásereglettek az indiai lányok, hogy csoportfelvételen örökítsék meg a ritka eseményt és hősét. Minél többet dobott, s minél távolabbra szállt a gerely, annál gyakoribbak lettek a fényképezések, mert India ege alatt nem szállt még ilyen messzire a gerely. Bombayban katonákat edzettünk. ök voltak az indái atléták szemefényei. Jó kosztoí kaptak és hozzászoktak a fegyelemhez. És éppen a fegyelmük okozta a legtöbb gondot. Megtudták, hogy tiszt vagyok, s a világért sem jöttek közelebb hozzám az előírásosnál. Innen Madrasba mentünk, mintegy kétmillió lakosú helység ez, a strandja a város közepén van, amiből azt is láthatjuk. hogy a cápák milyen szemtelenek, hogy a város szívéig merészkedtek. Annyi van belőlük, hogy már húsz méterre a parttól hemzsegnek, s az ember egyik lábával mindig a sírban érzi magát. Az édesvizet vízitehenek szállják meg, a vizet így alig élveztük Indiában. Viszont jól szervezett testnevelési-oktatói munkát végeztünk, s remek Karácsonyt töltöttünk az indiai sport professzoraival. Sokat jártunk keresztül-ká- sul Indiában, ottlétünk eseménynek számított. Egyszer a- zért majdnem megjártam, s éppen a maharadzsa előtt! A maharadzsa a születésnapját ünnepelte, és minden vágya atlétikai versenyt látni — mondta. Délelőtt és délután tehát nagyszabású ünnepségeket rendeztek, utána jött az öt kilométeres futóverseny. A maharadzsa palotájának legnagyobb termében gazdagon terített asztalok mellett versengve faltak a vegetáriánusok és a nem-növényevők. Nagy táblák jelezték mindkét élelem helyét az asztalokon. A két tábor versenyt falt, figyelte egymást, s mereven tartotta magát szokásaihoz, csak Dana futkosott egyik asztaltól a másikig, Idába figyelmeztettem, hogy itt esetleg hitetlennek nézhetik. Azzal védekezett, hogy Európában nincsenek ilyen esetek, s elvégre ő mindent e- szik. Viszont miért nem eszem én? — Mert versenyem van délután, mondtam. — öh. hogy fél az olimpiai bajnok, gúnyolt Dana, itt úgy sem ver meg senki, vegyél el legalább egy tejszínes gyümölcsös tálat, azt itt nem eszi senki. Magamhoz vettem a hatalmas tálat, és megettem mindent, ami benne volt. Alig fejeztem be az étkezést, jött a küldönc, hogy induljunk azonnal a stadionba, mert mindjárt kezdődik a verseny. A maharadzsa is indult, versenyt nézni. Keseregtem, e- rősen, dehát mit lehetett tenni, menni kellett. A versenyt érdekes taktikával kezdtem: a rajt után kiugrottam, elhagytam mindenkit, s aztán, beidegzett iramban róttam a köröket. Az utolsó előtti körben nagy hanggal biztatni kezd valakit a közönség. Hátrapillantok, s látom, hogy három indiai van a nyomomban. Teli gyomor ide, vagy oda, finiselnem kell négyszáz méteren keresztül, a maharadzsa szeme láttára mégsem kaphatok ki! Danának ijedten meséltem, hogy majdnem kikaptam a gyümölcsöstál miatt. — Nevetett. Ügy, ahogy csak a feleségek tudnak. Nem vetted észre, hogy az első kör végén leültek a fúbe a többiek, s csak az utolsó körben csatlakoztak hozzád megint? f. b. gy. Még egyszer — és mehetsz a zuhany alá. Foto: St. Tereba ben, s éppen ennyi izgalom u- tán született meg, Párizsban! Dana mondogatta, hogy ha megdöntőm ezt a csúcsot, fényes nappal, a legforgalmasabb utcán földig hajol előttem. A nézők mindegyike kezet szeretett volna velem fogni, míg végül is a rendőrség kelt védelmemre. Mondtam a franciáknak, hogy nem számít, ha annyian kérnek autogramot, osztok én reggelig is, szívesen. — Igazán szívesen? — kérdezték a rendőrök. — Komolyan mondom — válaszoltam. — Akkor írja alá nekünk is a nevét! Tudtam, nagyon jól, hogy most már megint minden rendben van a franciák és Zátopek között. Szép csúcsom nem volt hosz- szú életű, Kuc, Chattaway, Iharos, majd ismét Kuc döntötte meg. Lassan hozzászoktam, hogy én már csak hátulról figyelem, miképp zajlanak a világcsúcs-javító kísérletek. Az év végén Danával együtt — Indiába hívtak. Mindketten fellelkesültünk, Dana tán még jobban, mint én, Sohasem élte meg eddig a Karácsonyt melegben, sohasem járt Európán túl. A Bombay! repülőtéren újságírók és fényképészek fogadtak, de a legvonzóbb az indiai sportolók fogadása volt: rózsalevelekkel hintettek be mindkettőnket, s ez nemcsak szép, hanem illatos esemény is volt. Amellett persze számtalanszor hajoltak földig, ami annyit jelentett, hogy mélységesen tisztelnek. Azután Delhibe repültünk, a- hol még forrób hangulatú volt a megérkezés pillanata. Szinte teljesen betemettek virágokkal, alig tudtunk lélegzetet venni. Delhiben, az indiai atlétákkal együtt, egy szép, korszerű stadionban edzettünk, pokoli hőségben. Itt éltem meg először olyan időjárást, amely hét napon át változatlan volt: rekkenő hőség, az égen egyetlen felhöcskét sem láttunk. Delhiből Ajmerbe utaztunk, négyszáz kilométernyire volt a város, s hogy megismerkedjünk egy kicsit Indiával, vonaton tettük meg az utat. Négyszáz kilométer szenvedésben volt részünk. A kánikulái már nem is mondom, ellenben megemlítem a minden résen beszállongó finom port, amely az emberbe fészkeli magát, a hányingerig izgatja, s olyan érzéseket vált ki, amelyeknek legfőbb tanulsága, hogy a világ legkellemesebb élménye s friss, hideg levegő, amilyet itl még elképzelni sem lehet. Az indiai falucskák házai a- g.vagból épültek, dobozokhoz hasonlítanak, egy lyuk az ajtó rajtuk, és két másik, apróbb lyuk az ablak. Üveg vagy függöny nincs, a szúnyogok csordákban legelésznek a; embereken. A tikkadt, sárgára pörkölt füvön kecskék járkálnak. a fákon keselyűk lesnek az alkalomra. A mezőn i teve lépked, a patak mentén színes rongyokat szárit a nap A nők, a fejükre illesztett kü lönleges edényekben vizet hor danak. Ügy ringatják csípőjű két, mintha táncosnők lenné nek. Ajmer olyannak tűnt, min egy életet, felfrissülést, eny hét adó oázis a sivatag köze pén. Fehér épületek izzottak ; fényben, s a zöldben. Maga fák koronái védték a meleg töl, s a közeli tó félől fris; szellő fujdogált. Az erdőségek koszorúja szél panoráma volt. A helybeli diá kokkal vívtam versenyeket két és öt kilométeren. Nag: előnyei értem mindkétszer célba. Indiában tulajdonképpel senki sem edz komolyan. A:
