Új Ifjúság, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1968-04-23 / 17. szám

1

fO új ifjúság

Szűcs Lajos

Ferencváros

Született: 1943 dec. tizedikén, Apatinban 178 cm magas, 75 kg súlyú.

1957-ben kezdte a labdarúgást, az NB I-ben 1963 június 9-én mutatkozott be a Dorog színeiben a Vasas ellen.

1967 ápr. 23-án a Népstadionban Jugoszlávia ellen szerepelt először a nagyválogatottban. Utána egy mérkőzésről sem hiányzott. Hatszoros válogatott. Nőtlen.

Akárcsak Páncsics, Szűcs is az 1967-es esztendő nagy felfedezettje A bemutatkozó edzőmérkőzésen. melyen a válogatottban tavaly szerepelt először, a kispa- don ülő Mészöly Kálmán lelkesen mondogatta: — Nagyszerű futballista ez a Lajos. Nagy nyeresége lesz a válogatottnak.

A neves középhátvéd szavai beigazolódtak, sorrendben Jugoszlávia, Hollandia, Dánia, Ausztria és kétszer az NDK ellen.

— Apatint leszámítva tőzsgyökeres újpesti vagyok — kezdte pályafutásának történetét. Természetesen az újpestiek híres csapatában akartam én is játszani. Be is kerültem a kölyökcsapatba, Kozák Pál edző keze alá. Eleinte a jobbszélen szerepeltem, s ahogy múlt az idő. úgy vittek egyre hátrább. Az ifiben jobbhátvéd voltam, az ifiválogatottban balhátvédet játszattak velem. A Dorogban jobbhátvédként kezdtem, de aztán az ötös és hatos mez lett az enyém. Most már végleg hatos vagyok, ez az igazi helyem.

El kellett jönnöm Újpestről — hangoztatja még manapság is hevesen. Már ifjúsági válogatott volt, de a tartalék csapatban mindössze kétszer kapott helyet, akkor, amikor nem volt más választás. Amikor kiöregedett az ifiből, szóba sem került a tizennyolcas keretnél. Játszani akart.

Buzánszky Jenő, a legendás hírű jobbhátvéd vitte Dorogra, jobbhátvédnek. Kitörő örömmel ment. Egyenesbe azonban nem egykönnyen került. Két jó játék után súlyos bokasérülést szenvedett, hét öltéssel varrták össze a lábát. Amikor Pálmai megsérült, jobbfedezetben próbálták ki, ott is helytállt, de újra pihenőre kényszerült.

Valaki a fülébe tette a bogarat: azért sérül meg olyan gyakran mert fél az ösz- szecsapásoktól. Örök bátorságot fogadott, s azóta saját szavai szerint: nincs mese... Nem fél senkitől, legfeljebb attól a szomszédos országba tartozó partjelzőtől, aki tavaly a zászló rúdjával akkorát vágott a hátára, hogy napokon át kellett kezelésre járnia. (A Pozsony—Budapest mérkőzésen történt, a partjelző Galba volt. A szerk.

megj.).

Szűccsel kapcsolatban sokszor elhang- ziki honnan az a szuper-erő?.

— Nagyon szeretek játszani, ebben nem lehet bele-fáradní. Nem faragtak puha fából, a született adottság is döntő tényező, de ennél még döntőbb, hogy miként készül a játékos a mérkőzésekre. Nem kímélem magam a mérkőzéseken, ezt sokan látják, de azt már kevesebben, hogy az edzéseken nem vagyok tartózkodó. Egy kiadós edzésen három és fél kilót is leadok, a nyári hőségben egy mérkőzés négy kiló elvesztésébe kerül. Súlyomat évek óta mégis tartom, mert az edzésem és az étkezésem rendszeres. A jó, korszerű étkezés az egyik alap. Közismerten nagyétkű vagyok. Reggelim 3 lágy tojás, 15 deka felvágott, fél liter kakaó. Az ebéd, a vacsora a reggelinél arányosan több. A főzelék és a gyümölcs nagyon a kedvemre való. A kiadós edzések után tiz tizenkét szendvics elfogyasztása igazán nem okoz gondot..

Szűcs jellemzője az örök jó kedély is.

Minden tréfában benne van, ha felszabadul a mérkőzés izgalma alól, nyomban a mókázás kerül az előtérbe. Különben a labdarúgáson kívül akad néhány szenvedélye. Iskolás korában közel négy évig kézilabdázóit, ma is szívesen nézi ezt a mozgalmas játékot. Nagy barátja a jégkorongnak is, az ökölvívásért viszont nem nagyon rajong. Különösen akkor nem, ha a zöld gyepen a labdarúgók próbálják.

Mpg most is restelli, hogy a tavalyi magyar—holland csetepatéban ő is odasózott valahová, aztán elfutott. Bántja, hogy ütött, de még jobban az, hogy elfutott. Azóta, ha forró a hangulat, elvonul semleges tájakra (Lásd Ferencváros—Zaragoza). Gyűjti az erőt. hogy akkor legyen erős, amikor újból a játék következik. Kedvence a magyar nóta, rajong a kalandos tárgyú filmekért, a Mexikóban látott bikaviadalok viszont megviselték, — s táncol is, ha erre nagyritkán alkalma adódik.

Gépipari technikumba jár, komolyan veszi az életet. Elvégzése távoli cél. Ügy véli még éveken át focizik, nyolc évet szeretne játszani az élvonalban.

— Szeretném, ha személyemhez, aki sorrendben az ötszáz huszonnegyedik magyar válogatott vagyok — a labdarúgás rajongóinak kellemes emlékei fűződnének. Szürkén, de megbízhatóan szeretném a jövőben is ellátni feladatkörömet.

B. J.

(Folytatás a múlt számból)

H

elsinki előtt egyik legkomolyabb problémánk a házmesterünk volt. Nem edzhettem otthon, nem ugrálhattam, nem futhattam helyben, mert a vénember azonnal felrohant és kioktatott, hogy a lakás az nem stadion.

Finnországban már elkapott a honvágy, és senki sem hinné. de már vágytunk ebbe a rigolyás öregúrral megáldott blokkházba is. Amikor az utcánkba értünk, otthon, Prágában, meghökkentünk. A házunk előtt embertömeg zsivajgott, s többen türelmetlenül kérdezték: Hol voltunk ennyi ideig?

A ház kidíszítve, kipántlikázva. csupa virág és transzparens rajta. Hát ez mi? — érdeklődtünk. Ez mind a Záto- pek-házaspár tiszteletére történt, magyarázta egy lakótárs. Kezdett gyanússá válni az ügy. És a házmester engedélyt a- dott rá? A házmester? Hiszen ő díszítette a legjobban! Teljesen megváltozott, vallása lett az atlétika.

A házmester a folyosón várt, és ettől a pillanattól kezdve igazi barátokká váltunk. Minden külföldi utam előtt jött elbúcsúzni. szerencsés repülést és sok sikert kívánt. Jelszava az volt, mint Helsinki után mindig: Hazahozni minden a- ranyat, legyőzni mindenkit, akkor rendben lesznek a dolgok. Magyarázgattam neki, hogy ez nem olyan egyszerű, mint gondolná. mert egyre jobban kell küzdeni a helyezésekért is, és én már öregszem, ami annyit jelent, hogy jönnek a tehetséges fiatalok, s egy szép napon ők utaznak majd haza az aranyakkal és őket várja feldíszített házzal a házmesterük.

A Bukaresti Világifjúsági Találkozón megéreztem mondataim súlyát, tartalmát. Kuccal és a magyar Kováccsal öldöklő küzdelmet vívtam, az utolsó métereken előztem meg az akkor feltűnő szovjet futót, de a bronzérmes kis Kovács is jobb időt ért el, mint az én, Helsinkiben felállított olimpiai csúcsom.

Kuc furcsa stílusban futott, sprinttel kezdte, már a rajtnál hetven méteres előnyt szerzett, alig bírtam három kilométer megtétele után befogni, de ő akkor megint kivágott, mint a nyíl, megint szerzett vagy harminc méter előnyt. Később így nyert Melbourneben.

Nemcsak Kuc tűnt fel Bukarestben, megjelent Gordon Pirié, ott a helyszínen megjavította hat mérföldön elért világcsúcsomat, s közel járt a tízezer méteres csúcs megdöntéséhez is.

Éppen ideje volt, hogy hosz- szabb külföldi útra menjek, kikapcsolódni, és végre egy kicsit világot látni. Meghívtak a hagyományos, Sao-Paulo-i szilveszteri futóversenyre. Nagyon örültem a meghívásnak, s roppant izgalmasnak találtam a prágai karácsonyfák, a hókristályok közül a forró, tropikus Brazíliába ugrani. Persze, akkor még fogalmam sem volt arról, hogy mire képes a trópusi napfény. Először a tengerpartra repültünk, érdekesek voltak a repülőből az apró, hihetetlen alakú szigetek és szigetecskék. s maga Rio de Janeiro is. Első pillantásra fel lehetett mérni, hogy nem véletlenül telepedtek a föld e gyönyörű tájára az emberek, a- mikor lakhely után kutattak. A repülőből kilépve majdnem a földre estem. Az ötvenfokos hőség — minden túlzás nélkül — szinte leteríti az embert. Mintha szaunában lettem volna!

A sportembernek nemcsak a versenyeken kell izzadnia, mert külföldön köré gyűlnek az újságírók és fényképészek, — nyilatkozni kell.

Hogy érzi magát, kérdezték

Zátopek

Egy házmester színváltásai Brazil szilveszter

a riporterek, az ötvenfokos pokol kapujában.

— Remekül — igyekeztem mosolyt is csatolni a mondathoz, de remélem szilveszter éjjelén azért enyhébb lesz a levegő.

— Bajosan, magyarázták a brazilok, mert éjfélkor is sugárzik még a hőség a házakból, viszont Sao Paulo ideális éghajlatú, nem kell hősisakot

tumos nemzet alkonyatkor kezdte meg a szilveszteri ünneplést. Amikor a rajthoz álltunk. dörgött a puskák és pisztolyok serege. Nekem még e- szembe jutott egy jugoszláv, tavaly favoritként érkező futó esete, akit a rajtnál nadrágon ragadtak, s mire magához tért felháborodásából és meglepetéséből. messze volt az éíboly. És mi lesz, ha valaki elsüti a pisztolyt az éjszakában és megindulnak a futók?

— Akkor csak vesd magad utánuk, mert ezeket már az isten sem hívja vissza.

A rajtnál nagy volt a tumultus, ötvenöt rádió, három televíziós állomás közvetítette az eseményt, s körülbelül nyolc- százezer ember szegélyezte az utcákat.

— Mondjon valamit a Pana- mericana Rádiónak — dugta valaki a mikrofont az orrom alá.

— Je mi z toho horko — mondom csehül, s erre ő már magyarázta is: Kedves hallgatóim, Csehszlovákia nagy hőse, a grandio campiocissimo re- kordissimo Emil Zátopek el van szánva egy új rekord elérésére! Remekül érzi magát Sao Pauloban, és üdvözli a Pana- mericana Rádió minden hallgatóját!

Alig fejeztem be egymondatos nyilatkozatomat, jöttek az újabb és újabb mikrofonok, meg se nyikkantam többet, de ők percekig beszéltek a hallgatóknak rólam, terveimről, emfelvennie.

— Újabb repülőút során megismerkedtem a dzsungelekkel, kísérőm elmondta, hogy ott egy hetet sem bírnék ki, mert a zöld pokol jaguárjai, oroszlánjai és tigrisei azonnal elpusztítanának. de ha ők nem, akkor jönnek a szúnyogok, a kolera és egyéb buján terjedő bajok, amik ellen az ember szinte tehetetlen.

Sao Paulót rokonszenves városnak találtam, annak ellenére, hogy lépten-nyomon öles plakátokra bukkantam, amelyeken a nevem állt. Vigyáznom kellett, nehogy rosszul sikerüljön a verseny, de edzeni nem nagyon volt hol, szerencsére egv bécsi ismerősöm, aki nagy kávéházat vezetett most itt, végigkocogott velem este az egész távon. Sajnos nem tudtam titokban tartani tervemet, megtudták a rendezők, s már este tízkor ott hemzsegtek a rajtnál, jelezve, hogy nem szabad egyedül nekivágnunk ismét a távnak, mert ha elüt valami, vége holnap a versenynek.

A rendőrök három vadul szirénázó motorost szereztek, az ő vezérletük alatt ismerkedtem egyre jobban a brazil várossal.

A célban újságírók vártak.

mely életem legnagyobb viadalának számít majd“.

A versenytársak közben egyre gyűltek, kezdett gyanús lenni a dolog. Több nyilatkozat nincs, mondtam a riportereknek, mert akkor baj lesz a kréta körül. Megindultam e- lőbbre, ők utánam.

A rajtnál — nem is nyolcszáz, hanem mint később kiderült — kétezerötszáz futó szorongott. Fel sem hangzott a himnusz, amikor piros rakéta szállt végig az égen, és vagy tíz futó nekivágott. Én utánuk. Mégsem szép ez, se himnusz, sem beszédek, és mi már futunk. Talán vissza lehet fordítani még őket, reménykedtem. de amint hátratekintettem, elvetettem ezt a gondolatot. A többiek színes go- molyban futottak utánunk, nem lett volna hatalom egész Brazíliában talán, amely visszaparancsolta volna még egyszer a starthoz őket.

Nyakamba szedtem a lábam, s körülbelül ötszáz méter megtétele után az élre kerültem.

Nem vette át senki többet a vezetést, csak a zajongó brazil szurkolókat érzékeltem az utcaszegélyeken, a lámpákat és jelzéseket figyeltem a pályán, míg végül is kikötöttem a célban.

— Meg tudná mondani, mennyi idő alatt futotta le a távot?

— Nem. sajnos nem, mert nem vittem magammal stoppert.

— Mi mértük — így az újságírók. Huszonnégy perc volt.

— Lehetséges ez?

— Hogyne, feleltem ironikusan.

A rádióhallgatók húsz másodpercen belül megtudták, hogy Zátopek remek formában van, már az edzésen pályacsúcsot javított, holnap éjjel e- gészen fantasztikus eredmény szemtanúi lehetünk.

Ezzel tökéletesen bereklámoztak a közönségnek. Most már igazán csekély feladat várt: igazolni a túlzott bizalmat. Szerencsémre a rendezők barátaimnak minősültek. Elmondták. hogy győzelmem nagy szolgálatokat tenne az atlétikának Brazíliában.

Felvilágosítottak, miképp történik a rajt. Semmilyen ve- zényszók, csak váratlanul egy pisztolylövés, és máris nekivághatok a brazil éjszakának. A sportújság szerkesztőségében még a himnuszt is lejátszották. megismerkedtem a daliamával, nehogy elhibázzam a rajtot.

A pályacsúcsot kerek két perccel szárnyaltam túl, s tudomásom szerint a mai napig sincs ez az eredmény megdöntve. Amikor a második jugoszláv, s a harmadik helyezett brazil futó célba ért, én már a győzelmi emelvényen álltam. A braziloknak nagyon tetszett győzelmem, ünnepeltek. Innen is onnan is a nevemet hallottam. Zátopek, Zátopek hangzott a brazilok szájából, egészen addig, amig egy találékony szurkoló át nem keresztelt Zsaktopekre. Csodák csodája, rögtön utána kiáltozták a többiek is. ezt a változatot, s így szólítanak talán a mai napig is.

Később tudtam meg, hogy miért volt olyan sikere a Zsak- topek névnek. A brazilok anyanyelvén, a portugálon ugyanis lökhajtásost jelent a „zsakto“ szó, s a találékony brazilok némi hasonlatosságot véltek fel-» fedezni iramom, s az eget szántó masina száguldása között.

Azóta többször jártam már Brazíliában, s nem is hívtak másképpen, csak így.

f.- b. gy.

A legjobb tanácsot osztrák szállodatulajdonos barátom adta. Ne várd ki a himnuszt, de még a pisztolylövést sem, hanem indulj neki, mert itt nem tartanak be semmiféle előírást, és ha elnyel a háromszázas tömeg, be sem érsz a célba, mert összetaposnak, A temperámén-