Új Ifjúság, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1968-03-19 / 12. szám

5 oi tfiusag

Elmondja: Fazekai Imre

Szlovákia legészakibb magyar falujából, Lé- Öecről, a történelmi gimesi vár tövéből indultam el abba a nagy ismeretlenbe, amit így hívnak: Élet. A Nyitra vidéki kis magyar sziget gyermeke természetesen magyar színész, a magvar nyelv ápolója kívánt lenni. Hűségemet fajtámhoz, anyanyelvemhez mindenkor meg akartam őrizni, s ezért lettem színész.

Ott áltam én is a MATESZ bölcsőjénél 1952- ben, azon a forró júliusi estén, mikor az alapítók felvételiztek. Akkor engem is felvettek, de sajnos, munkaadóm nem tette lehetővé, hogy „alapító tag“ lehessek. Mint az Állami Biztosító tisztviselője, akkor olyan munkakört töltöttem be, hogy csak egy évre rá, 1953-ban jöhettem a MATESZ-hoz és kezdhettem meg azt az élethivatást, melyet mindig szerettem: a szinészmunkát.

Érdekes, a Magyar Területi Színház színpadán eltöltött tizenöt esztendő alatt inkább a kis epizódszerepek azok, melyeket nagy szeretettel formáltam meg és melyekre szívesen emlékezem. Ilyen az „öregúr“ Capek: Anya c. darabjában például. (Nagyon szeretnék olyan kedves öregúr lenni az életben is, mint abban a szerepben) Aztán ott a prímás a Tanítónőben. Három mondat az egész, mégis az egész élet van benne, és jól esett: minden előadáson taps kísért ki a színpadról. Vagy az „ásító“ szolga a Szevillai borbélyban. Kis szerepek, nagy emlékek, kedves figurák...

Persze, a nagy szerepek is jöttek, hisz alkatom (nem tagadom, a színháznál „Dagi“ a becenevem, mely kifejezi kilóimat) alkalmassá tett több falstalfi súlyú figura megformálására. Ilyenek voltak Az aranyember Brazovics Athanásza, az Ármány és szerelem kegyetlen kancellárja, a Liliomfi kocsmárosa, az Őri muri Csörgheö Csulija. Különös szeretettel emlékezem vissza a Furfangos diák című vígjáték esett hentesére. Sonka Rudira. Ennek a figurának megformálásában — úgy érzem — sikerült azt hoznom, amit a szerző elképzelt, amit a közönség magáénak érez. És a színész minden munkájának hitelét ez a két tényező fémjelzi. Azután nagyon kedves szerepem volt az Egy szerelem története c. szovjet darab melegszívű munkása, Szergyuk brigádvezető. De sorolhatnám tovább a sok szép feladatot. És azt kellene mondanom: mindet nagyon szerettem. Volt egy emlékezetes „beugrásom“ a Szevillai borbélyban, ahol az ásító szolgából egy nap (a ma már Kassán nyugdíjban élő Husvár Ferenc kollégám betegsége miatt) a ház urává, Bartoló doktorrá a- vanzsáltam. Sikerült beugrás volt, melyet fűszerezett egy vidám, humoros eset is. A második felvonás végén, amint a szerelmeseket üldözöm botommal, a szőnyegben megbotolva, teljes hosszában a legpuhább felemre estem, hasmánt, a botom messzire repült, az eredmény: óriási taps. Mit folytassam: annyira jól sikerült a véletlen kellemetlenség, hogy benne maradt továbbra is a darabban, ezentúl mindig egy nagy eséssel végződött a második felvonás. (Csak azt az ijedt arcot nem tudtam többé produkálni talán, mint az „eredeti“ hasraeséskor).

Az én szerepvágyaimat erősen befolyásolja mázsás mivoltom. Nem minden „ül“ nekem. Hogy talán mégis említsek egyet: Shakespeare Windsori víg nők-jében boldogan eljátszanám a kövér lovagot, Falstaffot. Vagy a Vízkeresztben Tóbiás urat. Mért színész számára Shakes- pearét játszani, az álmok álma.

Három fiam van, „uralkodói“ nevekkel (egy cár, egy császár és egy király) Péter, Vilmos és Istvánka. A színpadon kívüli vágyam, hogy őket felnevelhessem, boldognak láthassam. E- gyéb hobbym: játszani, játszani éjjel-nappal, ha kell, mindig játszani. Csak a színpadon érzem, hogy érdemes lélegzeni. Akkor vagyok boldog. No meg talán akkor, amikor jól szerepel csapatom, a Vasas. Mert ha pocakom miatt focizni nem is, de drukkolni én is tudok.

Az Oj Ifjúság minden kedves olvasójának szeretettel kívánok jó egészséget, sok sikert a napi munkában — az iskolapadban, a gyárban, egyéb munkahelyeken — és kérem őket, jöjjenek el néha az én munkahelyemre, a színházba is.

Ml LESZ VELETEK

csehszlovákiai magyar főiskolások?

Milyenek azok, akik jogot tartanak viták eldöntésére, milyenek azok. akik tréfásan szólva a boros pincékben döntik el társadalmunk politikáját. Milyenek ök, akik Prágában az utcára vonultak, úgy adták tudtára mindenkinek, milyen körülmények között élnek, tanulnak: milyenek azok, akik a Varsói Egyetem dékánjánál tiltakor- tak két társuk k {tiltása ellen, csak azért, mert azok nem tetszésüket nyilvánították ki az ..Elődök“ c. darab játszásának beszüntetése ellen. Milyenek > mi egyetemistáink. milyenek a csehszlovákiai magyar egyetemisták?

Heten ültük körűi az Üj Ifjúság szerkesztőségi asztalát:

MIKUL A ANDREA az Építészeti Fakultás volt hallgatója:

TO ÉH LÁSZLÓ, a Közgazdasági Főiskola elsőéves hallgatója;

WIEDERMANN JANCSI, az Építészeti Fakultás negyedéves hallgatója;

TÓTH ISTVÁN, aZ Elektrotechnikai Fakultás másodéves hallgatója;

SZAMÁR MIHÁLY, a Természettudományi Fakultás elsőéves hallgatója:

NAGY LÁSZLÓ a Bölcsészkar nevelés lélektan-bölcsészet tanszékének másodéves hallgatója;

Valamim ZÁCS EK ERZSFlBET. az Új Ifjúság szerkesztője.

Mindnyájan magyar középiskolákban érettségiztek. Losoncon, Komáromban. Ögyallán, Somorján, Galántán stb. — Ha Fortuna asz- szony is majd igyekszik kedvetekben járni, pár év múlva diplomával a kezetekben hozzájárultok, vagy nem járultok hozzá a magatok kévésévé! egy éhes ország kielégítéséhez. Jövendőbeli foglalkozástok volt az egykori álmotok?

Andrea: Nekem sajnos nem sikerült az elgondolásom: Most. hogy már beletörődtem elhatározásomba, és két szemeszter után otthagytam az egyetemet, újra a tanulásra gondolok. Nyelveket szeretnék tanulni.

Mihály: Én kémia-biológiai szakon vagyok és ami mélyebben is érdekel ezekből a tantárgyakból — mondjuk az örökléstan — csak a 3. évfolyamban fogjuk majd tanulni.

T. László: Mindig újságíró szerettem volna lenni...

István: Azt tanulom, amit szerettem volna.

Jancsi, N. László: Ogyszintén.

Ha akartok segíteni a magyar középiskolák ezévi érettségizőinek eloszöris tájékoztassátok őket: Hogyan jutottatok a főiskolára? Véleményetek szerint fontosabb-e a protekció, — szerencse, szimpátia, bácsika — a felvételiken a tudásnál? Milyen volt a te felvételid?

Andrea: Tény, hogy tudni kel! a felvételiken. Ahogy megszólaltam és a tanárok látták, hogy szlovák nyelvű tudásommal nem nagyon ámítom e! őket, csak a képleteket kérték tőlem, de azt valóban „szórni" kellett.

Jancsi: Szóbeli felvételin magyarul feleltem.

Mihály: Nagyszerű szlovák nyelvi alappal jöttem a palánta! AKI- ből, ahol Hajdusek János tanár elvtárs tanított bennünket és így csak a szlovák szakkifejezések o- koztak nehézséget a felvételin.

N. László: Én már teszt alapján felvételiztem és az a véleményem, hogy az anonimitás bizonyos mértékben kizárja a korrupciót a felvételikről. A tesztektől nem kell félni:, olyan kérdéseket tartalmaznak, amelyek a verbális tudás a- lapját képezik.

T. László: Szintén voltak nyelvi nehézségeim a felvételin. Például kérdezték tőlem az „objem kocky“- t. Tudtam a képletet, csak nyelvi szempontból nem értettem a kérdést. Amikor látták küszködésem. megengedték, hogy magyarul tegyem le a szóbeli felvételit. Tör_ ténelemből többek között azt a kérdést kaptam, hogy nem lenne-e sok szempontból előnyösebb azt a részt, ahol magyar nemzetiségű lakosság lakik, Magyarországhoz csatolni. Ez volt életem legfogasabb kérdése és azt hiszem, nagyon sok múlott a feleleten. Bárcsak akkor tudtam volna úgy szlovákul, mint most ..

Elönyösebb-e az anonimitás, illetve a teszteken alapuló felvételi? Ugyanis amint mondtátok. a szóbeli felvételiknél sok esetben figyelembe vették nyelvi nehézségeiteket, viszont egy gép minek az alapján dedukálja. hogy ma- qyar vagy?

Jancsi: A műszaki fakultásokon a kérdések kimondottan a logikán alapszanak és szemléltető jellegűek. Éppen azért azt hiszem, a formán nem sok múlik.

Mihály: A pszichoteszt kérdéseire egy logikusan gondolkodó ember könnyen válaszol; tény azonban, hogy minden fakultáson nem lehet aktuális a bevezetése. Például az épitészetin, vagy a nyelveknél. ahol valóban magasabb kó_ vetelményeket támasztanak a kon- verzáció iránt.

N. László: Én azt hiszem, éppen ez nem zárja ki teljes mértékben a korrupciót.

Mihály: Mégiscsak jelent bizonyos progresszivitást a főiskolások tanulmányi rendszerében és a felvételizőknek különösképpen nem kell félniök tőle.

T. László: Szerintem nem minden szempontból objektív és ha a magyar diákok szempontjából nézzük. akiknek segített a személyi kontaktus a felvételiző bizottság tagjaival, akkor én inkább maradnék régimódi...

N. László: Nemcsak ez a hátránya van. Mint ismeretes, a pszichoteszt kérdéseire megadott időben kell válaszolni. Most mi a helyzete egy magyar nyelvű diáknak?, Amíg megérti a kérdést, bizonyos idő eltelik, arról már nem is beszélve, mennyi időt nyernek szlovák társaink azzal, hogy nekik a feleletek stilizálásánál nincsenek nehézségeik. Mit tegyen például szegény diák, ha az istennek se jut eszébe egy szakkife- íezés szlovákul? Ezzei az egész felelet elveszti értékét.

Mihály: Néhány középiskolán

szlovákul Is tanítják a szakkifejezéseket.

Jancsi: Ez csak term-szetes, hi- s:en nincsenek magyar szakköny- vpink. Azok a diákok, akik egyetemle készülnek, ezt tartsák szem előtt. Nagyon jól jön ez majd a fö-skolán.

Itt újabb vita keletkezett és nem jutottunk megegyezésre abban, mi lenne jobb: magyar középiskolák magyaír tankönyvekkel, bizonyos távlattal a főiskolai érvényesülésre, vagy inkább magyar középiskolák szlovák tankönyvekkel és kínlódással az egyetemen?

Melyik volt a legnehezebb szemeszter és miért? Segitettek-e tanáraitok, társaitok, vagy éppen ellenkezőleg? Voltak-e nézeteltéréseitek nemzetiségetek miatt a vizsgákon. internátusskban és tanáraitokkal szemben?

Jancsi: Számomra legnehezebb volt az első és második szemeszter. Itt alakult ki az a bizonyos alap, amikor végre szlovákul kezdtem gondolkozni. Addig a vizsgákon sokszor megtörtént, hogy tudtam is felelni a kérdésre, de nem fejeztem ki magam pontosan, a „bizonytalan“ benyomásét keltettem, és ha a kisujjamból szórtam is a tudományt, akkor sem kaptam o- lyan osztályzatot, mint az. aki két óra hosszat mellébeszélt, de állandóan beszélt. Ebből a szempontból hátrányban vannak a humánus fakultások hallgatói, akiknél sokszor az absztrakt fejtegetésen alapszik az egész vizsga.

Hogy volt-e kisebbségi érzésem? Mi vagyunk az a nemzedék, amely ezt a legnagyobb mértékben érzi. Volt egy barátom, aki hónapokig nem mert megszólítani egy lányt, csak azért, mert félt, hogy rossz szlovákságával mindent elront, fokán már középiskolás korukban tulajdonosai ezeknek a komplexumoknak és éppen ezért nem is jelentkeznek főiskolára.

N. László: Visszatérve: magyaroknak az 1„ 2. szemeszter a legnehezebb.

Andrea: Igen, így van. Engem például nagyon elkeserített az, hogy a szlovák lányok két nap a- latt megtanulták a vizsgaanyagot én sokszor két hétig is rágódtam rajta. És kitűnő tudással a legjobb esetben is csak kettest kaptam. Miért? Határozatlanság? Ki tudja.

István: A határozottság valóban nagyon fontos. Saját bőrömön tapasztaltam.

Andrea: Ha valamire panaszkodtam és osztálytársaim segítségét kértem, azt felelték, ha magyar vagyok miért nem megyek Pestre tanulni?

Mihály: Várhatunk-e más álláspontot az olyan szlovák fiataloktól, akiket középiskolai történelemtanáraik az ötvenes évek történelemkönyveiből, és sokszor szubjektív benyomásaik alapján nevelnek? Brigádon voltam és egy liptói fiú olyan véleménnyel volt a magyarokról, hogy az aligha bírná el a nyomdafestéket; persze nem tudta, hogy magyar vagyok. Amikor vitatkozni kezdtünk, kitűnt, hogy még életében nem találkozott csehszlovákiai magyarokkal. Megmondtam neki, én is az vagyok. Ez olyan hatással volt rá, mint amikor az ember sündisznót fog.

István: Egyszer valamit nem tudtam megmondani szlovákul a vizsgán. Félórai kínlódás után a tanár magyarul bíztatott: Tessék csak magyarul. Az is arany, ami nem fénylik...

Kiküszöbölhetőnek tartjátok a magyar diákok kisebbségi érzését abban az esetten, ha szlovák iskolában érettségiznek?

T. László: Én úgymond a „múlt felrúgásának", tartom, ha magyar szülő szlovák iskolába adja gyerekét:

Jancsi: Meglehet, ez a tett más elveken alapszik, számítóbb és éppen a már említett komplexumok kialakulásának mond állj-t!.

N. László: Hát az nem tartozik az elvek közé, hogy magyar létére szlovák iskolába adja gye- rekétli Sáviatokban gondolkozz! Ez

csakis asszimilációhoz vezethet. Azt hiszem, éppen ezek a szülök azok, akiket követeléseinknél „példaképül“ állítanak elénk.

Mihály: Itt van a liptói tanár példája. Egy 10-15 éves magyar gyerekfejbe szlovák iskolákon benevelik ezeket az „elveket“. Lehet-e ez mindegy egy magyar szülőnek? Ennél rosszabb már csak az „átfratkozás“ lehet. (Szlovák iskolába magyarból.)

Andrea: Nálunk sokszor panaszkodtak szlovák tanítók arra, hogy a magyar gyerekek visszatartják az egész szlovák osztály fejlődését. Viszont akkor nem értem, miért a rendszeres toborzás a szlovák iskolákba? A beiratkozás idején házról-házra járnak a szlovák tanítók...

Térjünk vissza talán a főiskolákhoz. Mit szóltok a jelenlegi vizsgarendszerhez? (Csaknem fél év áll a diák rendelkezésére mind a nyári, mind a téli szemeszter vizsgáinak letételére.))

Jancsi: Nem ösztönöz állandó, szisztematikus tanulásra. Addig nem megyek vizsgára, amíg nem érzem, hogy tökéletesen tudom, így rendszerint mind az öt vizsga megmarad az utolsó 2 hétre.

Andrea: Elkényezteti a diákot.

Nevelnek-e igazi szakembereket a csehszlovákiai főiskolák?

N. László: Főiskoláink szisztémáját globálisan kellene modernizálni. A mi laboratóriumi és kísérleti felszerelésünk nem bírja el az ösz- szehasonlítást a fejlett államokkal.

Mihály: A Természettudományi Fakultásnak például csak egy saját épülete van. a többit bérlik szerte a város minden pontján. A diákok, ha részt akarnak venni az előadásokon, mindennap versenylovat ebédelnek.

Jancsi: Az Ifjú Gárda internátus csaknem minden szobájában egy potya-lakos alszik a padlón. Lehet itt szó szakember-nevelésről?

Mihály: Sok országban az egyetem fogalmat jelent, úgymond autonómiája van.

Kit értetek kommunista szakember alatt?

N. László: Végre a politikát minden tudományból ki kellene zárni.

Mihály: Műveltségem független attól, van-e párttagsági könyvecském, vagy nincs.

István: A műveltséggel szemben másodlagos kérdésnek tartom a világnézetet.

Jancsi: Én azt hiszem, hogy a tudás és az öntudatossáp teszik az igazi szakembert.

Szerintetek milyen irányba kellene, hogy terelődjön a csehszlovákiai magyar diákok politikai aktivizálódása?

N. László: Legyen az aktivizálódás minden téren.

T. László: Nem szabad elfogadnunk jelenlegi helyzetünket. így. a szlovákok között is kell. hogy műveljük kultúránkat: ne olvadjunk bele abba a folyamatba, a- melyben kultúránk elveszíti minden értékét.

Mihály: Meg kell értenünk, hogy számunkra nem minden olyan magától értetődő, mint a szlovákok számára.

Jancsi: Azt hiszem, a CSKP KB januári .ülése óta országunkban konszolidálódott mind a szocialista demokrácia, mind sok más kérdés. Meglehet a nemzetiségek kérdésének megoldására is sor kerül. Eddig csak passzívak, semlegesek voltunk.

N. László: Az ú. n. Gandhi-féle passzív ellenállást fejtettük ki. Elsősorban tudatosítani kell helyzetünket, lelkesedni valamiért...

Andrea: ...és fontos, hogy tudjunk egymásról. Az a néhány pozsonyi magyar diák és a többiek is. Sokan nem is tudnak a pozsonyi József Attila Klubról sem... Miért?

N. László, Mihály, a JAK vezetőségi tagjai: Nagyobb propagá- ció kellene, viszont több lelkesedést várunk a fiataloktól is.

A JAK csakis kulturális jellegű. vagy foglalkozik politikával is?

N. László: Nem kérem, politikával nem foglalkozunk.

Nem hiányolják ezt a diákok?

Mihály: Minden szervezettség nélkül beszélgetünk egymásközt mindenféléről.

Mit gondoltok, van jövője a csehszlovákiai magyar értelmiségnek a jelenlegi körülmények között?

—za—

.. Szepsi: ,

TÜZES, SZIKRAS FESZTIVÁL

A pénteki és szombati selejtezőkön még simán zajlott minden: a Szepsiben megrendezett járási táncdalfesztiválon, ahol a kassai járás énekeseinek é» zenekarainak népes mezőnye vonult fel, kialakult a vasárnapi döntő résztvevőinek névsora.

A döntő napja izgalmasan kezdődött: befutott a kassai vonat, és a Szepsi-1 állomásról transzparensekkel, trombitákkal felszerelt iparisták vonultak végig az egyébként ünnepi hangulatban lévő városkán. A transzparensek azt adták hírül, hogy a kassai diákok nagyon bíznak Árvay Jánosban és a Sonny Boys együttesben. A döntö délután háromkor kezdődött volna, de tizenöt perces késés következett, nem is a lelkes rendezők hibájából (a- kiknek most utólag is köszönettel és elismeréssel tartozunk), hanem azért, mert az érdeklődők át a- karták alakítani a fizika törvényeit, és egy ötszáz embert befogadó helyiségbe ezren szerettek volna beqvóm0s7Ölődni.

Tizenkilenc énekes mutatkozott be, és öt zenekar. Szitás Bertalan, kilencedikes diák nagyszerűen mozgott, a hangja viszont nem engedelmeskedett úgy, mint a lábai, ami nem csoda, hiszen Berti mandulagyulladás után volt, fájó torokkal, rekedten lépett fel.

Sztropkó Nelli, aki éppen olyan mini-ruhában volt,- mint Sandie íhow (a hangszínük között volt egyelőre némi különbség), az első szám előadása után Gigliola Cinquetti híres dalát, a Piros rózsát kezdte vokál-kísérettel énekelni, de néhány szó után arcához kapott és kiszaladt. Amikor a riporter faggatni kezdte a színfalak mögött, csak sírni tudott, de azért annyit elmondott, hogy nem bírta az idegfeszültséget és izgalmában elfelejtette a szöveget, Később azonban — ezúttal kíséret nélkül — visszatért a színpadra, és nagy tapsot kapott.

Amikor egy-egy szám után az újságírónak ideje volt elgondolkodni, jóleső érzéssel vette tudomásul, hogy a lapunk által kezdeményezett táncdalfesztivál milyen jó ötlet, szerencsés lépés volt. Ezt ott, Szepsiben éreztem igazán. Tömegmegmozdulás, falvak és városok ügye lett a seregszemle, beszélnek, vitáznak róla, egyszóval: benne van a köztudatban. De ami a legfontosabb: színvonala is van. Szepsiben legalább nyolc jó énekest láttam, s ezek közül is öten már egészen szigorú bírálatot is elbírnának.

Nagyon tetszett a szepsiek kedvence, Zabö György. Kellemes hangja van, otthonosan mozog a mikrofon előtt. Sőt: még szöveget is ír!

Szykora Ilona, vérbeli tehetség. Nemcsak a hangja és az előadásmódja jó, de veleszületett érzéke van mindenhez, ami a zenével kapcsolatos. Köváry Ilona és Vajda Valéria bármikor megélhetne abból, hogy énekel. Kultúrált hangjuk van, jó a fellépésük. Árvay János, akit bemutattunk már olvasóinknak, nagyszerű hang-orgánummal rendelkezik. Bemutatott számai a lehető legigényesebbek voltak, (pl. Gyémánt és hamu)

És most következzen a cím magyarázata: miért volt tüzes és szikrás ez a fesztivál? Azért, mert miután a zsűri közzétette Vajda Valéria gömörhor- kai óvónő pontszámát, fütty, trombitálás, kereplés, ordítás következett, több percen keresztül. A zsűri tagjai végül is elvonultak tanácskozni, de a lárma nem csillapodott. Meg kell jegyeznem, hogy e- gyébként is erős szurkolás folyt itt, mint a fut- ball-meccseken, Szepsi kontra Kassa alapon, még a játékvezetői sip sem hiányzott. Az olvasó, bizonyára kíváncsi: kinek volt igaza? A közönségnek vagy a szakbírálóknak? Fogas kérdés, s ha megnyugtatóan szeretnék felelni, azt kellene mondanom, hogy én legszívesebben mind az öt énekest elvinném Fülekre, éspedig azért, mert valamennyien egyéniségek, más-más stílusban énekeinek, és föltétien megállnák a helyüket ott is. Amikor én szedelődzköd- tem, a fütty még tartott, a közönség háborgott, hullámzott, mint angol kupameccseken a lelátó.

Füleken végül is Szykora Ilonát, Árvay Jánost és Zabó Györgyöt látjuk majd. Aki esetleg emlékezetében tartja e három nevet, és résztvevője lesz a füleki döntőnek, vagy a rádió közvetítésével sikerül meghallgatnia őket, talán igazat ad gondolatban e sorok írójának: szinte érett, kiforrott művészettel találkoznak majd, egyéniségekkel, akik kellemes perceket szereznek majd a közönségnek.

Lezajlott tehát a kassai járás fesztiválja is. Ismétlem: köszönet Szombathy, Osztrp és más, nem kevésbé lelkes rendezőknek, a Csemadoknak, a szepsi diákoknak és a közönségnek is, amely végül is remek talajt biztosított érdeklődésével éi temperamentumával. Batta György

Akikkel majd Füleken találkozunk: Szykora Ilona, Árv«W János és Zabó György