Új Ifjúság, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1968-01-02 / 1. szám

Az Uj Ifjúságnak nyilatkozik Miroslav Zavadil elvtárs, a CSISZ KB elnöke Mg! szokás, hogy »* új év IclszSbén leértékeljük •i elmúlt esíten'döt. Miképpen értékel! ön a Csehsz.o- vák Ifjúság! SzSvetf'ég rriült évi munkáját" — Az elmúlt év nagyon igényes munkát követelt meg ifjú­sági szervezetünktől. Az V. kongresszus előtti időszakban arra törekedtünk, hogy szövetségünk megtalálja helyét szo­cialista társadalmunkban. E cél elérésénél mindenekelőtt a CSKP KB múlt évi februári plénumának határozataiból indul­tunk ki. Ugyanis ezen a plénumon a CSKP kimerítően foglal­kozott az ifjú nemzedék nevelésének problémáival. Nézetem szerint a CSISZ V. kongresszusa — mint szerve­zetünk legfelsőbb fóruma — ezt a feladatát teljesítette. Itt akarom azt megjegyezni, hogy éppen az V. kongresszus volt az, amely leszögezte, hogy a CSISZ a fiatalok egységes poli­tikai tömegszervezete, amely figyelembe veszi fiatalságunk szociális és korbeli összetételét, fiataljaink mai életét, for­máját és munka módszereit. Egyszóval arról van szó, hogy a CSISZ keretén belül meg­teremtsük az előfeltételeit annak, hogy minden egyes fiatal máját és munkamódszereit. ~ Az úJ esztendő nagyié.ertöségfl évfordulók és politikai események éve lesz. Miképpen veszi majd ki részét ezekből az évfordulókból és eseményekből a CSISZ? — Szeretném megjegyezni, hogy a CSISZ számol azzal, hogy a legmesszehbmenoen részt vesz majd ezekben az esemé­nyekben és ünnepélyeken. Megemlítenék néhány múlt évi példát: arról, hogy miképpen vette ki részét a CSISZ a Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom 30. évfordulójának az ünnepségeiből. Itt elsősorban azok­ra a beszélgetésekre gondolok, melyek az „Október és az Ifjúság“ elnevezést kapták. Több ezer Ilyen beszélgetést tar­tottunk, amelyen a CSKP tagjai, funkcionáriusai találkoztak fiataljainkkal. A fiataloknak alkalmuk volt elmondani közvet­lenül az illetékeseknek észrevételeiket, mert hiszen az EFSZ elnököktől kezdve egészen a miniszterekig — mindenki kép­viselve volt ezeken a találkozásokon. Tovább nagyjelentőségű esemény volt a Ivóvl szovjet-csehszlovák fiatalok első baráti találkozása — a leningrádl Komszomol és a CSISZ között — amelyet ebben az évben is megrendezünk majd. A választá­sok előtti időszalfban sor kerül a „Nemzeti Bizottságok be­szélgetnek az ifjúsággal" akció megrendezésére. A Nemzeti Bizottságok funkcionáriusai az akció keretén belül majd be­számolnak fiataljainknak arról, hogy milyen tevékenységet fejtettek ki a választások ideje alatt. Arra törekszünk, hogy fiatal választóink megismerkedjenek a Nemzeti Bizottságok­kal és a felsőbb képviselő szervekkel. A CSISZ kiveszi majd részét a Februári Győzelem megünnepléséből is. Arra törek­szünk, bogy az ifjúság ne csak szemlélője legyen az esemé­nyeknek, hanem megismerkedjék a történelmi valósággal is. Az 15)68-as évben valószínűleg Szlovákiában rendezzük majd meg a szovjet-csehszlovák fiatalok második baráti találkozó­ját. Mindemellett azonban arra is törekszünk, hogy a CSISZ eleget tegyen internacionalista küldetésének is. Szófiába, a IN. Világifjúsági Találkozóra elküldtük képviselőinket. Elvár­juk tőlük, hogy méltóan képviseljék hazánkat és ifjúságun­kat. — Az utóbbi időben sok 'szó esik az ifjúság szociális, korheli Összetételéről és differenciált irányításáról. M1" ben rejlik ez? Van-e a CSISZ-n*K kelló ereje, hogy ezt — Valóban, a múltban gyakran vitattuk ezt a kérdést kü­lönböző gyűléseken és összejöveteleken. Az V. kongresszus határozatába is foglalta ezt a kérdést. Szerintem ez a CSISZ küldetése. Szövetségünknek meg kell találnia az utat Ifjúsá­gunk minden rétegéhez. Ki kell elégítenünk a fiatalok igé­nyeit és érdekeit, figyelembe kell vennünk ezeket, természe­tesen a CSISZ keretén belül és szocialista társadalmunk igé­nyeinek megfelelően. Bő tere akad itt a munkának, mindazok számára, akik ebhen segíteni akarnak. Éppen ezért kéréssel fordulok a tanítókhoz, nevelőkhöz, oktatókhoz, Iskolákhoz éa a többi intézményhez — akiknek küldetése és érdeke az ifjú­ság nevelése, — hogy legyenek segítségére a CSISZ szerve­zeteknek e célok elérése érdekeben.- Említette az Ifjúság egyes rétegelt, ezek dlfíeren- t nevelését és irányítását. Vonatkozik ez a nemze­— Azok a kérdések, amelyek egybehangolják Ifjúsági Szö­vetségünk politikai és szervezeti egységét, nemcsak fiatal­jaink korbPli és szociális összetételében, de nemzetiségi össze­tételében is megmutatkoznak. A cseh és szlovák fiatalokon kívül a CSISZ tagjai közé sorolhatjuk hazánk magyar, lengyel, ukrán nyelvű fiataljait is. Az ifjú nemzedék nem ismeri a nemzetiségi előítéleteket. Fiataljainknál mély internacionalista érzék mutatkozik — ami nagyrészt a CSISZ érdeme. A CSISZ keretén belül a szocialista hazafiság és proletár nemzetközi­ség szellemében minden fiatal megtalálhatja saját érdekének kielégítését. — Mit Üzen ár Oj Ifjúság olvasóinak? — Szeretnék köszönetét mondani mindazoknak, akik az elmúlt évben a CSISZ keretén belül ifjúságunk érdekeit kép­viselték, azoknak, akik foglalkoztak velük és nevelésükkel. Az olvasótábornak és az egész fiatalságnak friss erőt kívánok és sok sikert a közös céi érdekében végzett munkában. Beszélgetett; Magyarics Vince fiiUtyihogy ti haragosok - Meyh Az uralkodó szenvedély ki-. Tv ‘:% -.oltja lelkűnkből a többieket, - mint ahogy a nap, sugarainak! i' ’ >• ragyogásában, eltünteti á T csillagokat................. 'íyi? ; aiAIEAlBtíLANDi Megjelenik minden kedden • Kiadja a Smraa a CSISZ Központi Bizottságának kiadóvállalat» • Szerkesztőség és adminisztráeiö: Bratislava Prazski 9, Tel.: 485-41-45, Postafiók 30. • Fő­szerkesztő: SZŐKE JÓZSEF, fö- szerkesztőhelyettes: STRASSER GYÖRGY, kultúra: TÓTH ELEMÉR, kiil- és belpolitika: SÁRKÁNY ÁR­PÁD. riporterek: M1CHAL MÁRTA, ZÁCSEK ERZSÉBET, BAGOTA IST­VÁN. kelet szlovákiai szerkesztő: BATTA GYÖRGY, műszaki szer­kesztő: KOPÓCS TIBOR. Nyomta: Západoslovenské tlaciarne 01 • Előfizetési díj egész évre 52.— Kés, fél évre 26.— Kés. negyed évre 13.— Kcs • Terjeszti a Posta Hlrlapszolgiiata. előfizetni minden postán lehet # Kéziratokat nem orzilnk meg és nem adunk visz- sza • A lapot külföld számára a PNS Üstredná expediciá, Bratis­lava, Gottwaldovo námestle c. 48 — útján lehet megrendelni. ' “ ‘■\,TäS7< - 4 -t -v yfi \ Wtífí [#01 : 'CT' sa í 'S*.-,. • r 1 • : ­p«iiRW58Sfé SBT.H-»isié SSá*! ' tHWTJSZBn.l • -Jft,kT$M E heti számunkban: XVII. évf. 1968, I. 2. Ara 1 Kés • A „NYlTRAj NÉGYES“ — Fiatalok a bíróság előtt • JUBILÁL ÉRSEKÚJVÁR • BEMUTATUNK NÉGY FIATAL ÉNEKEST • MONOSZLÖY DEZSŐ: HALLUCINÄCIÖ — elbeszélés • JÁVOR PÁL életregényé­nek folytatása • A nyári olimpiász országa: MEXIKÓ • EGY HÉT A SÍRBAN... Bünügy csodálatos kimenetellel ® A REPÜLŐ CSÉSZEALJAK REJTÉLYE • KÉT GARASÉRT EGY EGÉSZ JÁTÉKBOLT (A férfiak Szerelmi élete) • SZ1KORA GYÖRGY: Az idény-nyitásra rendben leszek • T1CHY LAJOS KÖZELRŐL • Üj képregényünk: A MINOTAURUSZ PUSZTULÁSA • KERESZTREJTVÉNY • TV MŰSOR • AMI A LÁNYOKAT, ASSZONYOKAT ÉRDEKLI • 0JWjJkX/vwrv 'Ufi Mj ev rrjincw.fl ojvasBnk^akcat hozza '’.mit Icq- fevutyuiJtyeLDeAflL GE- **-' jotbűfi $2erettá 1 ' - '■ ' " ' oünK tiszta $2tvt>0[ orj elfaioy ~ hoqu qt;ar utánpótlását-,kii/anunI ^^vui-bart, házét, békéset Mjncf&n tar$tahiWQk társát, minden 'Qiywk Uycnut, szazat zs<&- jMÓntsL aatföí&tí Z&fo­"í °44 eUtoafaiion mirida-nüvé ahová var'ak - ^ ú) y'őnüle 1,*/^ \, iőrdfZ' faJ­ti ohakiótÓ'fvykbZf öröfiiot, Nagyjeieníűségú év küszöbén á

Next

/
Oldalképek
Tartalom