Új Ifjúság, 1967 (16. évfolyam, 1-50. szám)

1967-02-28 / 9. szám

\ 4 új ifjúság —m mjazMaammmmmmm A Csonkatoronyban, Nagyszalontán ROMÁNIAI LÁTOGATÁS ARANY 'JÁNOS SZÜLETÉSÉNEK 150. ÉV­FORDULÓJA ELŐTT Ärany János születésének (1817, március 2) másfélszázados évfor­dulója alkalmából a nagy költő em­léke iránti tiszteletünket egy o- lyan Írással — irodalmi riporttal — fejezzük ki, amely Arany szü­lőhelyének: Nagyszalontának múlt­jával és jelenével, valamint az ot­tani Arany-kultusszal ismerteti meg az olvasókat. A cím bizonyára több olvasó sze­mébe ötlik: tudniillik a „Csonka- torony“ Petőfi Sándor és Arany János róla szóló verse nyomán több mint egy évszázada messze föl­dön közismert műemlék. A címet valószínűleg sok hozzáértő a maga módján értelmezi is: Nagyszalonta neve a régész eszébe juttatja, hogy területén az emberi élet első nyo­mai a csiszolt kőkorszakból szár­maznak; a történész emlékezetébe idézi, hogy a település létezését legkorábban XIV. századi források jelzik; az irodalmár tudatában fel­színre hozza, hogy ott született A- rany János, ott érezte jól magát egyedül és feleségéstül Petőfi, ott szövődött a legendás fegyverbarát­ság, amelyet — Az elveszett al­kotmány után — a Toldi sikere a- lapozott meg. A címnek — úgy • „Fülek 1967“: A vers­nek az a dolga, hogy vala­miképpen (zenéjével, mon­danivalójával) hasson' az ol­vasóra. Sajnos az ön két verse (Reggeli ködben. Nyá­ri szerelem) mindentől meg­kíméli olvasóját. Csupán száraz, prózai, ötlettelen­ségről árulkodó sorok. So­kat kellene tanulnia... • „Hülyeházi Mámorossy Tihamér“: Kedves Hülyeházi Mámorossy Tihamér. Jól tet­te, hogy előbb kérdésével fordult hozzánk. Válaszunk: Küldje a csőtésztát!!! Mi azonban még szaftosabban szeretjük. Különben előneve nagyon frappáns, találó. Ügy érezzük; az ön egyéniségé­nek és „gazdag“ lelkivilá­gának a legpontosabb tük­re, jellemzője. Tartsa meg továbbra is. • Sz. P. Léva; Elhisszük, hogy érzékeny, s amikor valakinek ilyen vagy olyan tanácsot adunk, higyje el, nem sértési szándékkal tesz- szük. Figyelmesen elolvas­tuk verseit; sajnos az eről­ködésen, a nyelvi zavaros­ságokon kívül nem igen ta­láltunk bennük mást. Idéz­zünk talán: / Pang az étel a tálban, / A tészta is el­nyúlik a kádban, / de az em­ber nem, ezt nem szabad. / Milyen igaz! Egy másik ver­séből: / Hirtelen kinyújtott karral az oszlopnak dőlök. / Már csaknem ordítok, / mi­kor ismét magamhoz jövök,/ és belátom, hogy én csak egy porszem vagyok, / ...stb. / Mégis felteszem magamnak a kérdést: / — Hát szabad így élni? / A kérdést mi is feltesszük: — Hát szabad így írni? • SVŠ mad. III. b.: Vanda című írása bíztató kezdés után unalmas, „könnyed csevegésbe“ fullad, s az írás itt hitelét veszti. Egy tra­gédiát átélt ember a vele történtekről nem beszélhet ilyen könnyed felszínesség­gel. Hiányzik a belső ábrá­zolás, a mondanivaló és az ember összhangja. Ennek ellenére mégis bíztatjuk. Idővel jelentkezzen újra. • Szeretem a nyíló orgo­nát“: Az író, élményeiből táplálkozik — s az élmé­nyeket az évek hozzák. Ne legyen türelmetlen. A szí­nek és a február 25-re című versei fejlődésre vallanak. Küldjön magáról rövid (pár soros) életrajzot, és egy fényképet, hogy olvasóink­nak bemutathassuk. gondolom, mindenki számára — ez az irodalmi emlékkeltő ereje a legnagyobb: a magyar közvéle­ményben ugyanis elevenebben él a Nagyszalontáról Arany Jánossal kapcsolatban ápolt hagyomány, mint az ásatások vagy a levéltári kutatások által kialakított tudo­mányos kép... Legalábbis ezt tapasztaltam ma­gamnál és másoknál, amikor a Ro­mán Szocialista Köztársaságból, Er­délyből jövet az Alföld peremén útba ejtettük a Váradtól délnyu­gatra fekvő Nagyszalontát. Önkén­telenül a Kerényi Frigyeshez írott Üti levelek egyik színhelyének a meglátására készültünk fel — Pe­tőfi jóvoltából. Akaratlanul is egy időtlenségbe merevült nagyközség virulens illúziója szunnyadt ben­nünk — számos Arany-életrajz és tanulmány hatására. Pedig vissza­fogtuk képzeletünket... Arany János verssora segített leszállni a fellegekböl: „Híre-pora sincsen már az öreg háznak“, ahol 1817. március 2-án világra jött. A „bogárhátú viskó" még a költő életében leégett. Szoktattuk ma­gunkat, hogy sem az iskolából, a- me+yben a „népi sarjadék“ tanult és tanított, sem a községházából, jegyzői hivatalból, amelyben mű­ködött, nem maradt változatlanul semmi. Szembesítettük ismerete­inket a várható valósággal, hogy ne érjen meglepetés bennünket. Mégis ért. Tudniillik Nagyszalon­tát csendesebb, vidékiesebb szín­foltnak gondoltuk a Tisza vidéki síkság szélén. Nagyszalonta pedig takaros városnak bizonyult: ren­dezett, forgalmas utcákkal, a föld­szintes házak közül kiemelkedő emeletes épületekkel, jól felszerelt alsó- és középfokú iskolákkal, fej­lett Üzlethálózattal — 17 ezer ma­gyar és román lakossal... Hát nem véletlen, hogy itt is, ott is szem­lélődésbe merültünk. De azért szívünk a Toldi Miklós térre húzott: türelmetlenül vártuk, hogy a Csonkatorony megnézésé­ben mikor kerülünk sorra. Közben amerre csak megfordultunk, kér­dezősködtünk szüntelenül. így, mi­re célhoz értünk, egyről-másról ki­ki tájékozódott. Én megtudtam, hogy az erdé­lyi fejedelmség korában készült Szalontán egy olyan vár — 1620- 1630 között, — amelyiknek a kö­zepére erős tornyot raktak. A vár­építő munkában Bocskai Istvánnak azok az egykor „megnemesített“ hajdúi vettek részt, akik Kölesér­ben teljesítettek szolgálatot, de a török túlerő elől visszavonulás­ra kényszerültek. \ Sajnos, a szalontai vár sem volt sokáig tartható; az ellenség és az idő vasfoga tönkretette. A torony azonban megmaradt — csonkán. Mi okból kifolyólag? Kideríthetet­len. Lehet, hogy a XVII. század öldöklő harcaiban szenvedett sú­lyos sérülést, viszont az is lehet­séges, hogy az ellenség elől me­nekülő szalontaiak gyújtották fel. A Csonkatorony története kel­lő tápot adott kíváncsiságomnak. Már majdnem a közelében jár­tunk,. amikor újabb értesüléseket szereztem. Kérésemre az egyik figyelmes járókelő elmondta, hogy a török uralmat felvált 5 osztrák elnyo­más idején a Csonkatorony a sza­badság és függetlenség zord fá- roszának tűnt. A feudalizmus és a kapitalizmus kegyetlen korsza­kaiban mutatta, hogy mindig harc volt az igazaknak rendje: hol hon­védő harc, hol osztályharc... Csak a Habsburgok és helyi kiszolgá­lóik, a herceg Eszterházyak nem értették az Izgató szimbolikát, a­melyik már akkor népeink becsü­letes összefogására adott fényje­let. „Áll a torony, mint valami Bá­bel, Rajt az Idő nyomtalanul jár el" — idéztem Arany sorait önfeled­ten. Ez alatt a toronyhoz érkez­tünk... Kattantak a fényképezőgépek: szinte valamennyi látogató meg a- karta örökíteni azt az ódon vará- zsú vár-maradványt, amely 184 7- ben Fetőfit is megihlette: „Vén torony áll a rónaság te­leti... Letűnt századba visz a képze­let." Alig láttam embert, aki ne a- karta volna maradandó élménnyé tenni a Csonka-toronyban, a nagy­szalontai Arany János Mú­zeum otthonában szerzett be­nyomásokat. Ezért valósággal It­tuk a Múzeum Időközben előkerült gondozójának minden szavát. Tőle hallottam, hogy a tornyot Arany László, az újraértékelésre váró költő 1899-ben restauráltatta, és apja emlékének szentelte. Az oszlopos bejárat felé azonban csak 1907-ben került Szeszák Ferenc alkotása, a falba mélyesztett A- rany-szobor. A Múzeum gondozójának társasá­gában, megilletődve léptük át a Csonkatorony bejáratát. A kegye- letes, melengető érzéseket nem za­varta egyikünknél sem az egyszerű, szerény környezet. A képzeletünk kikötött a látnivalóknál... Az emeletekre tagolódó torony­ban berendezett Arany János Mú­zeum anyaga csak elősegítette ezt. Például a XVII. századbeli hajdú ábrázolása a török hódoltság ko­rának egyik legjobb, vegyes nem­zetiségű, bajtársias katona-típusát keltette életre lelki szemeink előtt. A Petőfi rajzolta Csonkatorony nem annyira művészi, mint inkabn eszemei értékével fogta meg a né­zőt. Az 1552-ből származó jegy­zek, mely a Toldi család szalon­tai illetőségét mutatja, sokak gon­dolatvilágában a hitelesség bá'ye- gtt ütötte meg a zseniális Toldi mondái elemeire is. A Wesselényi Fei f ne és Szechy Mária anekt'o- tikus ízű történetéből kerekített Murány ostroma szövege bámu­latba ejtette mindazokat, akik a kéziartok iránt fogékonyak. A kép­zőművészetek kedvelőit Barabás Miklós festménye, Izsó Miklós szobra töltötte el őszinte érdek­lődéssel. A Múzeumban Arany János hasz­nálati tárgyaival ellátott szoba va­lamennyiünk képzeletét kigyújtotta. Benne található az íróasztal, me­lyen remekművei mellett talán Er- csey Juliannának, későbbi felesé­gének is írt verseket, másolt da­lokat a költő. A szobában fellel­hető két fotel, melyben Arany ta­lán irodalmi vagy politikai prob­lémákon töprengett, esetleg sze­retett Juliska leányával vagy La­ci fiával játszott. Ott áll a költő heverője és ágya, melyen a nyugtalan álmok és a hosszú éj­szakák meglátogatták. Ott topped a mosdója, melyben a pedáns A- rany naponta többször tisztálko­dott. Ott évül két kalapja és sap­kája, melyet jártában — kelté­ben viselt. Ott pihen kedves pipa­tóriuma, melynek minden darabja a költő életének érdekes rekvizi- tuma. Ott van a két szekrényke is... Nehéz ezektől a tárgyaktól el­szakadni. De menni kell... A Csonkatoronyban működő Arany János Múzeum kiállítási anyaga — mint vázoltam — magyar szem­pontból csupa becses ereklyét tar­talmaz. Aligha akad ember, aki valaha is érzéketlenült nézte vé­gig. A földszinttől a legfelső e* meletig magyar és román nyelvű, bilingvis felíratok szolgálnak a legfontosabb tudnivalókkal. Nemi­gen fordultak meg ezeken a he­lyeken még olyanok, akik meg­bánták volna a látogatást... A velem lévő látogatók is elé­gedetten hagyták el Nagyszalon­tát: az alapítása óta sok viszon­tagságot megélt Arany János Mú­zeum nincs magára hagyva. A vá­ros és az ország dolgozói törőd­nek vele, különösen mióta 1957- ben a Román Munkáspárt és a Román Népköztársaság hozzájáru­lásával, támogatásával újjászüle­tett. Bizonyos, hogy az Arany János születésének 150. évfordulója alkal­mából rendezett ünnepségekből ki­jut majd Nagyszalontának is. A költő” aki a nép hű fia, az eszmé­nyítő realizmus úttörője, az 1848- 49-es forradalom és szabadságharc lelkesítő dalnoka, a balladák mes­tere volt, megérdemli. Kívánom, hogy az emlékezés ko­szorúi és virágai Arany szülőföld­jén is hirdessék: a román és a magyar nép megbecsüli a közös múltból a szocialista jelenre ma­radt haladó kulturális örökséget. Dobay Béla A harcos asszony Nekünk nem lesz gyere­künk, úgy döntöttünk, mondta kokettálva. Amikor ezt mondta, az asszonyok í- rigykedve nézték karcsú, lá­nyos alakját, NATASA TANSKÁ: MIKRO novellák Nekünk nem lesz gyere­künk, mondta néhány év múlva. Ebbe az atomvüág- ba gyereket szülni felelőt­lenség. Amikor ezt mondta, a férfiak kártyájukból felte­kintettek: hangja átütően, ellenségesen csengett. Valamit tenni kell, hogy ne legyenek az embereknek gyerekeik, amíg háborúk fe­nyegetnek, kiáltotta néhány év múlva. Szövetségeket kell alapítani, meggyőzni a há- zastársakat, mozgalmat in­dítani. Amikor ezt mondta, a tár­saság szétoszlott, mert kí­vülről tudta már. Ennek a bizonyos asszony­nak a férje, szájához emel­te a poharat, és barátjának félhangon mondta: Nyáron a hegyekbe me­gyünk, Az asszonynak pihe­nésre van szüksége. Vinni akartam az unokahúgomat is, de fellázadt ellene a fe­leségem. Nem tudom miért gyűlöli annyira a gyereke­ket. Fiatalkoromban én ma­gam sem akartam gyereket és meggyőztem őt is... De az idegen gyerekeket azért szeretem. Szeretet Sírva panaszkodott. Iszik a férjem. Szeretem öt. Az ital teljesen tönkre­teszi. Nem nézhetem. Az a férfi, akit szeretek, a saját szemem előtt 'pusztul el. Szegény asszony, mondták. Olyan szerencsétlen. Ügy isteníti a férjét. Abbahagyta az ivást. Sírva panaszkodott. A fériem önmagát győzi le. Teljesen Tönkre megy. Szeretem. Nem nézhetem ezt. Az a férfi, akit szere­tek, szemem előtt pusztul el. Szegény asszony, mond­ták. SÁNDOR KÁROLY ford. A „VÁSZNON". (A film esztétikája.) „EMBEREKET TÉPTEK DARA­BOKRA, KÜLÖN VOLT A FEJE, KÜLÖN A LÁBA, KÜLÖN A KEZE." A következő esetet Balázs Bélának — a hí­res magyar filmesztétának — mesélte el egyik moszkvai ismerőse; akihez új háztartási alkal­mazott érkezett, egy szibériai lány, aki soha nem látott még filmet. Moziba küldték, ahol egy népszerű vígjátékot vetítettek éppen. A leány reakciója a látottakra váratlan volt. Sá­padt, komor arccal jött haza a moziból. A kérdésre, hogyan tetszett neki a film — fel­háborodva válaszolt. — Nem értem, hogy engedik meg ilyen bor­zalmak mutogatását Moszkvában? Az updonsült mozilátogató felháborodásának oka a lenti idézetben olvasható. Hasonlóképpen pánik tört ki abban a holly­woodi moziban, amelyben Griffith először mu­tatta be közelképeit; „óriási levágott fej“ mo­solygott a közönségre. Az újdonsült mozilátogató felháborodásának Aki soha nem volt moziban, az nem tud vizu­álisan, képben asszociálni. Nem tudja a jele­netekre, képekre, fejekre, lábakra vágott ké­peket tudatában egységes, történetté össze­rakni. Az emberek mégis néhány esztendő alatt megtanultak képnyelven érteni, képekből következtetni, és ma már a vizuális kultúra magas színvonaláról beszélhetünk. (A mai gyermek hamarább tanul meg filmet nézni — főleg a tv jóvoltából — mint beszélni.) Az eddig leírtakból is világos tehát, hogy a film legfontosabb kifejezőeszköze a kép. Annak ellenére, hogy a filmben szinte minden más művészeti ág is képviselteti magát: az iroda­lom, a képzőművészet, színjátszás, a zene, sót nem kis mértékben az architektúra is. Első­sorban mégis vizuális formanyelvről beszélhe­tünk. A film kvalitásait, esztétikai színvonalát — tartalmi értékei mellett — főleg, képeinek képzőművészeti hatóereje és mindezek egy- másrahatása szabja meg. Vegyünk egy példát... Gondolkodjunk el azon, hányféleképpen lehet megörökíteni — az ilyen végletes eseményt is. — Elképzelhető, hogy az említett jelenet — képi megfogalmazásától függően — sírást, megrendülést, mélyebb gon­dolatokat, nevetést és közönyt is kiválthat. r-vavreczgry--> GalonGeza isti* Emlékezzünk a „SZÁLLNAK A DARVAK“ c. film példánkkal azonos tartalmú jelenetére, amikor a főhős (Alexej Batalov) a mocsárban egy fának dőlve meghal! A rendező (Kalato­zov) és az operatőr (Urusevszkij) nagyszerű képi bravúrokkal egyedülálló hatást értek el. Nem az elsődleges eseményt láttatják a film­vásznon (tehát a hős haldoklását), hanem azokat a képeket, amelyeket pillanatnyilag ő maga lát. A kamera tehát helyzetben „azono­sul" hősünk szemével: Körbeforgó fakoronát látunk (alulnézetből), ebből tudjuk meg, hogy Szergej szédül. Ez a forgó kép egy hasonló ritmusú de egészen más tartalmú — már elő­zőleg látott — forgó képbe mosódik át: Szer­gej csigalépcsőn fut fölfelé szerelméhez Ve­ronikához. Ez már képzet. (Ebből tudjuk, hogy a szédülés forgőképe egy gyönyörű emléket juttatott eszébe.) Ettől búcsúznia kell, mert a szédülés (forgás) olyan gyors és konkrét, hogy újra a fa koronáját látja, majd egy „zu­hanó“ képet. A valóságban a kamera a szó szoros értelmében elvágődott, és mivel tud­juk, hogy a hőst helyettesítette, világos lesz előttünk, hogy a történetben Szergej esett el. Mindez a filmvásznon persze csak, egykét vil­lanásnyi ideig tart, tartalma mégis világos és érthető, érzelmi hatása pedig felejthetetlen. Ezt ilyen gyorsan és ezzel a hatással csak a film tudja kifejezni, bizonyítva a képi kifeje­zés erejét és szépségét. Ezek után nézzük a képi-nyelv legfontosabb eszközeit! Balázs Bé­la szerint ezek aközelkép és a mon­tázs (a francia montage-szerelés szóból ered; a film képsorainak összeállítását, megszerkesz­tését, egymásrahatását jelenti) ........A közeli felvétel a részletek hangsúlyozásának a művé­szete a filmen. A néző figyelmét a fontos, lé­nyeges dolgokra irányítja: nem csak ábrázol, hanem értékel is. Két azonos tartalmú film, azonos totálképekkel és ugyanolyan színészek­kel egészen különböző világnézeteket tükröz­het, hogyha a közelképek különböznek“. (Ba­lázs Béla: „A látható ember“.) Nem kisebb a montázs jelentősége sem. Figyeljük meg, meny­nyire megváltoztatja, ugyanazon képek külön­böző sorrendje az értelmet: nyugodt, mosoly­gós arc, majd felemelt revolver és az újabb kép ugyanazt az arcot mutatja kétségbeeset­ten. Ez a három kép feszült drámai szituációt sejtet. Viszont ha megfordítjuk a képek sor­rendjét, először látjuk a kétségbeesett arcot, majd a revolvert és csak aztán a mosolygós arcot; mindenki előtt világos lesz, hogy itt csak játékról, ugratásról van sző, az eset nem komoly. A közelképen és montázson kívül gyakran használt kifejezőeszközök még a diafragma (a kép fokozatos kisebbedése vagy nagyobbo­dása), közelítés és eltávolodás (transzfokáció), a felvevőgép jobbra, vagy balra történő moz­gatása (panorámázás, vagy forgatása (ld. „Szállnak a darvak“), az áttünés, a hang, a dialógus, a szín és legújabban a térhatás. 1. kérdés: A „Szállnak a darvak“ hősnőjét egy magyar filmben is láttuk (képünk). Mi a film címe és ki volt a művésznő partnere? (5 pont). 2. kérdés: írják meg 3 (nálunk is kapható) filmlap nevét. (5 pont). 3. kérdés: A filmtechnika trükkhatásaival sajátos esztétikát alakított ki hazánk híres cseh rendezője. „Az ördögi találmány“ című filmjével Brüsszelben a világkiállításon arany­érmet nyert. A közeljövőben mutatják be film­színházaink legújabb fantasztikus filmjét a „Két, évi vakáció“-t. Mi a rendező neve? (10 pont). Következik: A nézőtéren (A film közönsége)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom