Új Ifjúság, 1967 (16. évfolyam, 1-50. szám)
1967-02-28 / 9. szám
g iil ifjúság ível a mezőgazdasági termelésben mindjobban érvényesül az új technológia, egyre jobban felhasználják a mezőgazda- sági gépeket, a dolgozóknak is alkalmazkodniuk kell az új racionalizált munkamenethez, és ez csak akkor lehetséges, ha megfelelő szaktudással rendelkeznek. A kilenc éves iskola elvégzése után a fiatalok vagy a mezőgazdasági iskolát látogatják, vagy mindjárt munkába állnak valamelyik mezőgazdasági üzemben. Szlovákiában az 1966-os évi terv szerint 11985 fiút és lányt kellett toborozni elsősorban az EFSZ-ekbe és az állami gazdaságokba. 1966 szept. 30-ig csak 4807 fiatal lépett be a mezőgazdasági tanoncintézetekbe. A tervet tehát csak 56 százalékra teljesítették, a munkahelyekre 3026 fiatal lépett be, ami az összterv 90 százalékos teljesítését jelenti. Amikor ezeket a számokat magunk elé vetítjük, felvetődik a kérdés, vajon elég fiatal megy-e a mezőgazdaságba és ha igen, milyen szaktudással rendelkeznek. A fiatalok Dél-Szlovákiában jelentkeznek a legnagyobb számban a mezőgazdaságba. A legtöbb közülük nem is fejezi be a 9 éves iskolát és máris munkaviszonyba lép. Vajon miért? A fiataloknak — a szülők kívánságának megfelelően — az iskola befejezése után minél előbb munkába kell menniük? A mezőgazdasági üzemekben nem tesznek különbséget a szakiskolát végzett és teljesen iskolázatlan, kezdő dolgozók munkája között. Az új irányítási elvek értelmében fontos, hogy már a dolgozó felvételénél kiértékeljék, milyen szakképzettséggel rendelkezik, milyen iskolát végzett, hogy milyen szaktanfolyamokat látogatott, mert a mezőgazdasági termelés emelését csakis a szakképzett dolgozók valósíthatják meg. A mezőgazdasági üzemeknek érdekükben áll, hogy a fiatalok állandóan emeljék szakképzettségüket. Az 1959-es évi 1081 számú kormányrendelet értelmében azokat a 17 éven aluli dolgozókat, akik nem rendelkeznek megfelelő szakképzettséggel, legalább 6 hónapos tanfolyamra kell küldeni. A mezőgazdaságban — fiatalok kiképzését illetően — a mezőgazdasági és erdőgazdasági miniszter 1965. aug. 17-i rendeletéhez kell igazodni. Milyen lehetőségek nyílnak a fiatalok számára? A fiataloknak végig kell menni a növénytermelés és állattenyésztés minden szakaszán. A fiatalokat egyénileg vagy csoportokban tanítják be. Télen elméleti oktatásban részesítik őket, ez pedig 140 tanítási órát jelent az üzemi iskola keretén belül. Érsekújváron a mező- gazdasági üzemekben például jól bevált ez a módszer. Az idén 300 fiút és 'lányt akarnak így kiképezni. Az elméleti oktatást általában az illetékes mezőgazdasági tanintézetben, vagy szakiskolákban nyújtják rendszeresen kéthetenként egyszer, esetleg 3 hetes tanfolyamokat rendeznek és a tanfolyam részvevőit internátusokban helyezik el. A tanfolyam elvégzése után a fiúk és a lányok letehetik a minősítési vizsgát és ezután a növénytermelésben a III., az állattenyésztésben pedig a IV. fizetési osztályba kerülhetnek. A fiúkkal és lányokkal szemben másmás követelményeket állítanak fel. Az elméleti oktatás ideje alatt a részvevők lakást és ellátást kapnak (esetleg jutalomban is részesítik őket), fizetik az útiköltséget. A gyakorlat alatt végzett tevékenységért 16 éves korig a munkaidő szerint fizetnek, a 16 éven felülieket pedig az EFSZ-ek és állami gazdaságok normái szerint fizetik. A CSISZ szervezetek ezeket a lehetőségeket teljesen jogosan használhatják ki. A főfeltétel az, hogy a fiatalok munkászerződést kössenek és azzal a munkaadót is kötelezzék, hogy a szerződő fiatalokat kiképzésben részesítse. Helyesen jártak el Losoncon, ahol a CSISZ járási vezetősége ennek a kérdésnek rendkívüli figyelmet szentel tudni kell Elsősorban a CSISZ falusi szervezeteinek tagjait nyerik meg a mezőgazdaságba. A mezőgazdasági termelő szövetkezetek, a szakiskolák vezetősége, valamint a HNB dolgozói és a CSISZ JV útján nyerik meg a fiatalokat, és azok számára, akik szaktudással nem rendelkeznek, tanfolyamokat nyitnak. A CSISZ JV a szakiskolákban, vagy a kiképző tanfolyam keretében a CSISZ tagokból külön csoportokat szervez, ezek a csoportok szervezik majd meg az iskolák kórüli tevékenységet, a sportjátékokat, az ügyességi versenyeket. A CSISZ arról is gondoskodik, hogy beszélgetéseket és előadásokat rendezzenek. A mezőgazdasági üzemek érdeke, hogy a fiatalok jó kiképzésben részesüljenek és megfelelő minősítésük legyen. Természetesen a fiataloknak is meg kell érteniük, milyen fontos a tanfolyamokon való részvétel és azt is tudniuk kell, hegy a CSISZ falusi szervezetei milyen fontos szerepet tölthetnek be a fiatalok életében, mennyire hozzájárulhatnak a fiatalok neveléséhez. Ing. Alojz Buzna Profeszor Bernhard Grzimek Halálos ellenség A mungó és a pápaszemes kígyó élet - halál harca Néhány héttel ezelőtt több napig időztem a Bengáli öböl partján Madraszban. Naphosszat sétálgattam a hatalmas város öreg és ijesztően túlzsúfolt utcáin. Volt időm bőven a körülnézésre s közben rájöttem, hogyan is készül el egy izgalmas képsorozat a mungó és a pápaszemes kígyó harcáról, melyet hónapokkal ezelőtt bemutattak. Ez a kép nagy hatással volt rám. A mungó körülbelül nyest nagyságú, hosszúkás testű indiai macskafajta, melynek rokonai Afrikában, Egyiptom déli részén és Kelet-Afrikában találhatók. A mungó és a mérgeskígyó harcának leírása óta, melyet Kipling, a híres dzsungelkönyvében megörökített, a mungó a kobra legfőbb és halálos ellensége. Azt állítják, hogy a pápaszemes kígyő láttára lázba jön. A méreg nem árt neki, mert a régebbi leírások szerint a mérgezés után bizonyos fajta növényeket fogyaszt, melyek ellenméreggel rendelkeznek. Jamaikában a cukorültetvényeket a múlt század közepén szinte teljesen elpusztították a behozott patkányok. Az évi károkat az akkori pénzben több mint 2 millió márkára becsülték. Először Kubából hozták be bizonyos hangyafajtákat, melyeknek a fiatal patkányokat kellett volna elpusztítaniuk. Majd Dél-Amerikából óriásvarangyokat. A kísérlet nem járt eredménnyel. Az európai rágcsálókat pedig a legyek és az atkák pusztították el. Amikor 1872-ben a fogságban kitenyésztett mungókat áthozták Londonból, azok nem tudtak mit kezdeni a patkányokkal, sőt egyenesen féltek tőlük. Valószínűleg egy cukornád ültetvényes 1873-ban öt hím és négy nőstény mungót hozatott Indiából. Ezeknek az utódai óriási pusztítást vittek véghez a patkányok között. Az ország egyes elpusztított területeit három év múlva újból felszánthatták. Tíz évvel később a sziget kis mungói évente egy millió márka kártól mentették meg a szigetet. Ezzel egyidöben azonban eltűntek a földön költő és a vízi madarak is, épp úgy, mint egy bizonyos kígyófajta és más állatok is, melyek pedig a patkányokat pusztították. A patkányfélék, de különösen a fekete házi patkány a kókuszpálmák tetejére költöztek, ahol viszonylagos biztonságban éltek a mungók előtt. Azóta számtalan hazai állatfajta pusztult ki Jamaikában és sokáig eltart, amíg némikép helyreáll a hazai természet egyensúlya. A mungók jamaikai meghonosítása azonban állandó figyelmeztetés és óvatosságra int hasonló kísérletek bevezetése előtt. Otthon én a mungónak egy afrikai rokonát tenyésztettem. A híres indiai mungó, ámbár hazájában nagyon gyakori, az állatkertekben azonban csak ritkán található. Az Egyesült Államok állatkertjeiben 1966-ban csupán két példány volt belőlük. A mungó afrikai rokonával szerzett tapasztalataim és az indiai jelentések nem győztek meg arról, hogy olyan vadak lennének, hogy széttépnék a mérges kígyókat. Többnyire kis állatokkal és hangyákkal táplálkoznak. P. Deraniyagala cejloni biológus egy alkalommal egy mungót és egy kobrát közös ketrecbe zárt. A mungó testben nem volt vastagabb, mint a kígyó. A hüllő körülbelül egy fél méterre emelkedett fel, tehát duplájára, mint a mungó és vadul lecsapott. A mungó csak negyed óra múlva kísérelte meg elhagyni a kalitkát és egyáltalán nem törődött az ütéssel. De később egy rövid és éles vonítással, felborzolt farokkal a kobrához ugrott. Rövid pillanatokig figyelték egymást. Amint a kígyó a száját a mungó felett kinyitotta, és a fejét ütésre készen kissé hátrahúzta, a mungó ráugrott, majd éles fogaival és mind a négy lábával megragadta a kígyó állkapcsát. Mind a ketten a földre zuhantak. Az állatok 15 percig küzdöttek egymással. Többször egymásnak rontottak. Egy-egy összecsapás mintegy 5 másodpercig tartott, de a mungó mindig elengedte a kígyót, majd utána vizet ivott. Mindig csak a hüllő fejét ragadta meg, főképp az állkapcsát, de sosem a testét. Végre mindketten kimerültek a küzdelemben, s elváltak egymástól. Hosszabb küzdelemben a kígyó biztosan elpusztult volna. A mungó két kis sebet kapott a száján, bizonyára a méregfogaktól származtak. Röviddel a küzdelem után azonban már egészen vidámnak mutatkozott. De a sebeknek később sem voltak káros következményei. A kobrának viszont 14 napra volt szüksége, hogy t összeszedje magát. Az új szakkönyvekben az a szemlélet válik uralkodóvá, hogy a mungók sem tudnak ellentállni a kígyóméregnek, ámbár az ezzel kapcsolatos kísérletek még eddig nem ismertek. £n azonban mégis feltételezem, hogy a kis mungók mégis ellent- állnak a méregnek. Az én sündisznómmal és a keresztes viperámmal is hasonló dolog történt. A mungó alkalomadtán biztosan ragadja meg a mérgeskígyót, de nem létszükségletből. Az élesre beállított kamera most éppen egy ilyen elkeseredett küzdelmet kísért figyelemmel, annak minden sgyes részletét megörökítve. Ezek az állatfelvételek bizonyára nagy becsnek örvendenek majd. Egyébként Madraszban tapasztalhattam, mily módon készül is el egy ilyen képsorozat. Az Indiába utazó az ilyen kígyókkal kapcsolatos emlékekre néhány rupla ellenében köny- nyen szert tehet. A kígyók ugyanis nem a furulya varázslatára engedelmeskednek, hisz tudvalévőén teljesen süketek. A zene csak annyiban előnyös az ilyen esetben, hogy jobban hat a nézőkre. Azoknak a kobráknak, amelyeket ilyen mutatványokra használnak, már nincs méregfoguk. Ezért három hónapos időközben ellenőrzik fogaikat és ha kinőttek, újból kihúzzák azokat. Az állatkertekben azonban nem távolítják el a mérgeskígyók fogait. Tapasztalataim szerint ebből számtalan esetben többféle betegség és gyakran halál származik. Alkalmasint Indiában a mérges kígyók megszelídítése nem nehéz, ezért mindig újabbakkal állnak elő bizonyára durva beavatkozásra sincs szükség. •f* A legtöbb ilyen kobra napközben csukott szájjal íyújtózkodik, ismerősök előtt felemelkedik, de száját általában mindig zárva tartja. A szelídség látszatát keltve így az állatszelídítő gyakran könnyelmű lesz. Rendszerint haláleset a könnyelműség következménye. Németországban az utóbbi időben évente három ilyen haláleset történik. Külön kérésre és természetesen kellő nagyságú borravaló ellenében azonban az indiai kígyóbűvölő mindig megrendezi a mungó és a kobra küzdelmét. A mungó ilyenkor egyszerűen nekirugaszkodik, a kígyó fejéhez kap és megrázza azt. A végén természetesen a kígyó is elkapja a mungót és így az sem menekül. A mungó is védekezik a kígyó ellen és beleharap. Csak egy képsorozatra van szükség azután és a túlbuzgó felnagyíthatja azt. Ilyenkor a férfikéz eltűnik a mungó és a kígyó farkától és az ember magával viheti a megörökített legizgalmasabb jelenetet a mungó és a pápaszemes kígyó harcáról. Néhány évvel ezelőtt időközönkint hasonló képekre akadtam egy képesújságban. Az egyik felvételen a kobra rácsavarodott a mungóra és megfojtotta azt. (balra fent). Először nem fedtem fel a képen a rejtélyt. A mérgeskígyó ugyanis nem fojtja meg a zsákmányát, és az ellenségét. Megmarja áldozatát és megvárja, míg az reszketve elgyengül és összeesik. Kisebb állatoknál az jóval gyorsabban megy mint az embernél, aki egyébként nem tartozik a mérgeskígyó zsákmányai közé. Az áldozatát az óriáskígyó, mint például a piton és a boa megfojtják. Egy alkalommal, egészen véletlenül, a római állatkerti múzeumban akadtam rá egy ilyen képsorozatra. Egy ügyes preparátor — a természettudományokban kevésbé jártas — úgy preparált egy pápaszemes kigyót, hogy az rácsavarodott egy mungóra. Ha az így elkészített állatot kivisszük a szabadba, a fűbe és az alapzatát beszórjuk homokkal, úgy hat, mint egy meglepő és meggyőző fényképdokumentum. Németből fordította: Sárkány I