Új Ifjúság, 1967 (16. évfolyam, 1-50. szám)
1967-02-21 / 8. szám
6 új ifjúság' Sors. Emberek. Gondolkodom. Keresem az összefüggést e két szó között. Barátság, szerelem, család, gyermek. Ez logikai sorrend, ez életcél Boldogság, fájdalom, trage dia. Micsoda szójáték, micsoda valóság. Van. aki a fájdalmat is boldogan viseli, van, aki a boldogságból is tragédiát csinál. Igen. Minderre azonban csak mi. emberek vagyunk képesek Emberek, akik tudunk szeretni, gyűlölni, küzdeni, tűrni, nevetni és sírni egyaránt. Erkölcs, jog, kötelesség. Pontos definíciók, szigorú paragrafusok. És mindezek mögött ott van az ember. Az ember és a sors. Emberi sors, mely szeszélyesen megcáfol mindent. Emberi sors. melyet mi alakítunk. Sors, mely minket formál és alakít emberré. Barátság, szerelem, család, gyermek. Igen, gyermek. Gyermek, okiból ember lesz. Erkölcs, jog, kötelesség. Jog arra, hogy életet adjunk Kötelesség, hogy az új életből ember legyen. Ezekkel a gondolatokkal léptem át a párkányi Gyermek- otthon küszöbét. A gyerekek még iskolában voltak, így a nevelőkkel és Bitter Károly igazgató bácsival beszélgettünk az intézet növendékeinek múltjáról, jelenéről, jövőjéről és a | mindennapi gondokról. Az inté- ' zet 6 15 éves gyerekeknek hivatott pótolni azt, amit a sors és család nem adott meg nekik. Belátom, nem könnyű feladat egy negyven tagú családban betölteni a szülő szerepét. Sok megértést, szeretetet, odaadást és önfeláldozást követel ez a hivatás. A gyermekek statisztikai adatait rendelkezésemre bocsátották Egyelőre ez volt az egyedüli lehetőség, hogy megismerjem azok múltját, akik felett elhangzott a bírósági ítélet: ,.A Köztársaság nevében ... elrendelem X. Y. kiskorú intézeti nevelését...“ Igen. A társadalom ítélkezett a gyermekek felett, a gyermekek érdekében. Az intézeti nevelés elrendelésének oka: anyja meghalt, apja lakhelye ismeretlen, rokonai nincsenek; szülei meghaltak, nevelő szülei válófélben vannak; apja meghalt, anyja rendezetlenül él... Az okok túlnyomó része szociális, vagy erkölcsi jellegű. Akadnak szülők, akik gyermeküket rendszeresen meglátogatják, de vannak olyanok is, akik gyermekükről teljesen megfeledkeztek. A gyermekek- nek is engedélyezve van, hogy A SZERELEM áldozatai időnként meglátogassák szüleiket. A látogatások, a viszontlátás pillanatai mindig megha- tóak Nem mindennapi találkozások ezek. A kicsorduló köny- nyek nem mindig az öröm könnyei. Az élet napfényes és árnyas oldala itt tökéletesen össze van keverve. Erkölcs, jog, kötelesség. Már nem léteznek pontos definíciók, már nincsenek szigorú paragrafusok. Erkölcsös-e az, hogy együtt éljen két ember csak azért, hogy gyermekük boldog legyen? Boldog lesz e a gyermek, ha a szülők nem válnak el? Tökéletes káosz, tökéletes zűrzavar. Itt nincs múlt, és nincs jövő. De annál iqazabb és fájóbb a jelen Akaratlanul ts azokra a családokra gondolok, ahol nincs és nem is lehet gyermek. Azokra a nőkre, akiktől a természet megvonta a legszebb emberi érzést, hogy valaki édes anyámnak szólítsa. Az ilyen emberek gyakran keresik fel a gyermekotthonokat, hogy így töltsék be életükben azt a hézagot. szakadékot, melyet a gyermekhtány okozott. Vidám gyermekkacagás zavart meg gondolataimban Megjöttek a gyermekek. Piros arcú. mosolygós, életrevaló mind egytől-egyig. Látszatra semmiben sem különböznek a többi gyerektől. Mégis, aki ismeri őket, nagyobb szeretettel, szíve mélyén egy kis fájdalommal nézi önfeledt játékukat. Ahogy elnézem őket, már nem csak az embert látom. Most már tudom, hogy itt közbeszólt a sors. Kezdem érteni, mit jelent a mosolygás tizen- négyéves kislány szemében a könny. Kezdem érteni, miért fogadnak örökbe idegen gyermeket a gyermektelen családok Nem. Nem idegen gyermek az. Nem idegen, nem ismeretlen Életük annyiszor megálmodott boldogsága, életük legszentebb kincse ő. kit évekig kerestek, s most végre megtaláltak. Eddig csak érezték, hogy valami hiányzik az életükből. Most már tudják, hogy mi az valami. A gyermekotthon lakóinak mindene megvan. Anyagi szükségleteik, Igényeik ki vannak elégítve Naponta ötször étkeznek tiszta ruhában járnak, meleg otthonuk biztosítva van. A tanulásban nevelőik segítik, álmuk nyugalma felett szintén ők őrködnek. Egy átlag életszínvonalú család aligha adhat többet gyermekének. A kiadós ebéd után, baráti beszélgetés keretén belül többet tudtam meg a gyerekektől, mint a statisztikai adatokból. Kérdésemre, hogy hiányzik-e valami életükből, igennel válaszoltak. Hogy mi az a vedami, nem tudták pontosan meghatározni. de magyarázat közben eltűnt arcukról a mosoly. A búcsúzás pillanata még mindig elevenen él bennem. Magam előtt látom a mosolygó gyermekarcokat. Meleg érzés fog el, ha arra gondolok, hogy hamarosan újra viszont látjuk egymást. És azóta újra meg újra felteszem magamban a kérdést: miért ily kegyetlen a sors, miért bünteti azokat, akik az élettől sokkal többet érdemelnének? Miért kell, hogy a legszebb emberi érzésnek — a szerelemnek — még ma is legyenek áldozatai? RIGLER JÄNOS — Pista, nem látja, hogy Gita már rosszul van?... Minek Itatja?... Legalább magának lenne esze... Vigye őt ki a levegőre! A részeg leány a férfi vállára dőlt és hagyta magát kivezetni... Ahogy megcsapta a friss levegő, még rosszabbul érezte magát: — Engedjen... Engedj el, Pista... Kutyául érzem magam... Há... hányni fogok...-OHoldvilágos éjszaka volt és Erzsi nem tudott elaludni. Leszállt az ágyról és az ablakhoz lépett... Hol van Gita?... Mit csinál ennyi ideje?... Hiszen nemsokára virrad... Az udvari épületszárny árnyékában egy világttóan fehér, meztelen női testet látott, de milyen furcsa helyzetben?... S mellette valaki mozog — egy férfi — Pista! Már világosodott, amikor bejött a szobába Gita... Amikor látta, hogy társnője ébren van, zokogni kezdett: — Erzsikém .. Már nem vagyok szűz!... Ez volt az én nászéjszakám!... Részegen, mint egy állat adtam magam oda valakinek, akit még nem is ismerek!-OIvott az apám — ivott az anyám... Ivott a nagyapám — ivott a nagyanyám... Ivott minden ősöm! Ittam én is gyermekkorom őta! Olcsó volt a pálinka, mert nem az üzletben vásároltuk... Mert pálinkát lehet csinálni akármiből... Mert könnyebben hozzájuthattunk, mint a jó ivóvízhez. Ha örültünk, ittunk... S ha fájdalmunk volt, akkor is. Ha egészségesek voltunk — ha betegek voltunk... Ha született valaki vagy ha meghalt... Ha megnősült valaki vagy férjhez- ment... így volt ez már szokásban a mi falunkban! S amikor befejeztem az elemi iskolát és fölkerültem a városba, csodálkoztam azon. hogy ott a velem egykorú gyerekek még csak sört sem ihatnak! Teltek-múltak az évek: leérettségiztem és beiratkoztam a főiskolára. A középiskolán nem ihattam, mert nem volt kivel. De behoztam ezt a mulasztást a főiskolán! Mit nézel rám olyan megbotránkozva? —Ne igyál többet, Gita!... Mindjárt rosszul leszel megint .... — Ne félts te engem!... Nekem már úgyis mindegy... Az életemet már elrontottam! — a fiatal tanítónő felállt, tántorogva elment az öreg szekrényig és kivett onnan még egy üveget. A két mustáros poharat félig öntötte a színtelen folyadékkal: — Igyál te is!... Ha rosszul lennék, ott van a vödör... Az intriben egy margarínos dobozba hánytunk... Mari egyszer arccal beleesett és ott helyben el is aludt... Anyaszült meztelenül vittük végig a folyosón, egészen a fürdőszobáig .. Te Erzsi, mondd meg őszintén, volt már neked férfivel dolgod?... De úgysem mondasz igazat... Mindenki hazudik... Mindenki álszent... Nekem kell a férfi... Néha egész éjszaka nem tudok elaludni. csak forgolódok az ágyban.. Kell, kell a férfi... Akkor... Tudod, mikor azt hittem örökre meggy ülői tem a férfiakat, meg Pistát... Ot a legjobban... És mégis, mégis kell... Kell a férfi meg a szesz! Tudom, hogy megvetsz!... Tudom, hogy nem érthetsz meg... De talán atavizmus a mi családunkban az iszákosság... Talán én nem is tehetek róla. De igyál te is! Szevasz... A szerelemre ezidáig nem igen jutott időm. Sok volt a behozni valóm . Éreztem, hogy nagyon kell iparkodnom, ha be akarom hozni az elmaradásomat... Én nem értelmiségi családba születtem bele. Könyvet otthon a biblián és a kalendáriumon kívül nem láttam... Ha az étel Ízlett, csámcso- gással fejeztük ki elismerésünket... Sok mindent az asztal közepére tett közös tálból ettünk... Kést. villát szinte sohasem használtunk... Volt mit behoznom! Tanítónő lettem és beleszerettem egy nős emberbe... Igaz, hogy már egy éve nem élt együtt a feleségével, mégis elítélt ezért az egész falu meg a tantestület is! Hiszen tudod! Nem csináltunk a szerelmünkből titkot! Húsz éves voltam, azt akartam, hogy nagyon szeressen!... Hogy ne csak a lelkem szeresse, hanem a testem is... De ezt egy lány sohasem mondhatja meg egy férfinek. Mit is gondolna róla?... A férfinak kel! kezdeményeznie! S az én nős emberem annyira kímélt, hogy én egyre jobban kiábrándultam belőie... Most már tudom, hogy rendes fiú volt, ő előbb meg akart ismerni... Mindenki azt hitte, hogy viszonyunk van... Ne tagadd, te is azt hitted! Közben csak párszor csökolództunk... Vártam valaki másra, aki nem vár sokáig... Aki egy-kettőre magáévá teszi jogait követelő testemet! Akkor ismertem meg Pistát! Már az első kézszoritásból éreztem, hogy ő nem fog sokáig várak.vtaini... A kerülő úton érkező pletykák is erről regéltek... Azt beszélték, hogy egyszerre három-négy lánynak is N. László Endre TRÁgéDIA? teszi a szépet... Hogy az az új ápolónő is miatta helyeztette át magát... De én magabiztos voltam: engem nem fog otthagyni, engem megszeret és nem is fogja kibírni nélkülem! S tudod, hogy mi történt tegnap? Honnét is tudnád?... De azt már elmondtam, hogy Pista csaknem minden vasárnap eljött hozzánk. Tudott az apám és az anyám nyelvén beszélni: megszerették. Tegnap lett volna az eljegyzésem, reggel találkoztunk Érsekújvárban, hogy megvegyük a gyűrűket... Otthon sütöttek-főztek! Sietnünk kellett, mert... ezt még nem mondtam meg senkinek Pistán kívül... mert már a negyedik hónapban vagyok? Az eljegyzés után két héttel meg akartuk tartani az esküvőt is... És tudod, mi történt?... Gita hangosan sírni kezdett...-O— Tudd meg, hogy az eljegyzésből nem lesz semmi! — Miért?... Mi történt veled, Pista? — Velem? — a férfi gúnyosan felnevetett. — Azt kérdezed, hogy mi történt velem? — Igen, veled!... Hiszen tegnap úgy beszéltük meg, hogy ma vásároljuk meg a gyűrűket?! — Közben megtudtam valamit!... Hogy viszonyod volt azzal a nős tanftóval... Hogy két hónapiq együtt jártatok... Hogy talán még most is együtt jártok... Azért jöttél el olyan későn az iskolából a múlt héten is... — Pista, hogy mondhatsz ilyet?... Te tudod legjobban, hogy tiszta voltam... Igaz, hogy azzal a tanítóval párszor csóko- lództunk, de igazán semmi más nem volt köztünk... Azóta nem is beszélek vele, mióta téged megismertelek... És a múlt pénteken gyűlésünk volt, akármelyik tanító megmondja... Kérdezd meg! — Én nem kérdezek semmit!... Vedd úgy, hogy közöttünk vége mindennek! A gyereket vetesd el vagy csinálj vele, amit akarsz'... Nem akarom, hogy az egész falu röhögjön rajtam! — Pista! — sírt fel a leány. — Már nem lehet elvetetni!... Hiszen már a negyedik hónap végén vagyok!... Ezt nem teheted velem!... Pista... — Pofa be!... Nekem itt az utcán ne csinálj jelenetet!... Ne kapaszkodj belém!... Ne érj hozzám!... Utállak, érted?... Látni sem akarlak többé... Engedj el, mert... — Nem, nem engedlek!... Közönséges strici vagy!... Azt hiszed, ilyen könnyen megszabadulsz tőlem?... Tévedsz!.... Ha a gyereket e! akarod vetetni, akkor fizetsz... A férfi ellökte magától a leányt és kétszer pofonvágta: — Nesze, te kis szajha!.. Azt akarod nekem bemesélni, hogy egy rendes leány csak úgy odaadja magát?... Részegen?... Állva?... Egy udvaron?-OGita az ágyára vetette magát és hangosan zokogott. Erzsi tanácstalanul nézte kolléganőjét. — Mit is mondhatna, mit is tanácsolhatna neki?... Már későn van' Jóvá nem teheti Gita azt, amit vétett önmaga elleni... Vagy talán mégis? — Ne sírj, Gita!... Inkább okoskodjunk ki valamit! — Mit? Olyan vagyok, mint egy őrült... Sem enni, sem aludni nem tudok azóta... Hogyan álljak oda a szüleim elé?... Mit mondjak nekik?... Talán azt, hogy: Ti vagytok a hibásak! .. Ti szoktattatok rá a pálinkára'... Józanon nem adtam volna magam úgy oda Pistának! .. Mit mondjak nekik? Nem hibáztathatom őket, hiszen már felnőtt vagyok! Erzsi öltözködni kezdett. — Mit csinálsz?... Hová mész? — kérdezte Gita. — Elmegyek Pista szüleihez... Beszélek velük, meg Pistával is... Majd meglátjuk... — Köszönöm, hogy ilyen jó vagy hozzám, de hiába mész... Tudom, hogy hiába mész... Pista egy pillanatra sem gondolta komolyan, hogy elvesz feleségül... Csak kihasznált, mint a többieket... Kár elmenned hozzájuk! Amikor Gita felemelte a fejét, látta, hogy Erzsi már elment. Talán nem is hallotta, amit mondott neki! Jó barátnő, pedig sohasem volt hozzá őszinte... Segíteni akar rajta!... De nem segíthet! Pistát gyűlöli, látni sem akarja! A gyerekét sem akarja, azt is gyűlöli: S önmagát gyűlöli legjobban... Mit csináljon?... Talán öngyilkos legyen?,.. Ahhoz nincs elég ereje, elég bátorsága!... Mi lenne, ha elmondana mindent Jóskának?... Az a csendes, tartózkodó férfi mit mondana neki?... Mióta Pistával megismerkedett, alig beszélt vele pár szót... Pedig Jóska kereste az alkalmat! ELVETETI A GYEREKET!!!... JÓSKA NEM TUD MEG SEMMIT!... JÓSKA IS ELVÁLT EMBER LESZ!... Eddig ivott és mindig, mindenkinek igazat mondott! Ezután majd nem iszik és hazudni fog! Először Jóskának... Jóskával új életet kezd... És egy hazugsággal kezdi meg az új életet... Egy becsületeset! De soha többé nem iszik!... Még egy kortyot sem!
