Új Ifjúság, 1967 (16. évfolyam, 1-50. szám)

1967-10-17 / 42. szám

TÖTH ELEMÉR: D A L r SLAWOMlR MROŽEK: // TELI KESERŰSÉGEK Szűz lányok a folyóparton kiteregetik a vásznat Ragyognak a sulykolt kelmék fehér szemfedös a zöld gyep Susorog a víz dorombol Tűzzel ver a lányok szeme Nyílnának a piros rózsák fehér szemfedös a zöld gyep Fehér lepedők közt állunk gólya köröz a magasban. A Amikor ránktörtek azok a kemény fagyok, mint rendesen, a kocsmában találkoztunk — egyszercsak azt mond.ia a raktáros: — Az utóbbi időben valahogy nem vagyok rendben. A megszokott fehér egérkék helyett, mostanában fehér medvéket látok. Azt hiszem ez ettől a kutya hidegtől van. Tanácsoltuk neki, hogy csak grogot igyon. Ha kitart a grog mellett, a fehér medvék bi­zonyosan eltűnnek. Minden a grog hőfokától függ. Megfogadta tanácsunkat. Másnap amikor ta­lálkoztunk mindjárt kérdeztük is, hogy visz- szatértek-e már az egérkéi. — Egy fenét! — mondta — eltűntek ugyan a medvék, de helyettük most papagájokat láj tok, tisztára olyanokat, mint Afrikában. Va­lahogy nem vagyok rendben. Arra a megállapításra jutottunk, hogy a grog bizonyára túl forró volt. A medvéktől u- gyan megszabadította, de egy másik végletbe sodorta, egészen a forró égövi papagájokhoz. Segítségre volt szüksége. Annál is inkább, mert a hideg csak nem akart alább hagyni és fennállt az a veszély, hogy újra visszatérnek a medvéi. — És mi lenne, ha magadon hagynád a té- likabátodat? — tanácsoltuk neki. — Elálldo-’ gálsz a pultnál kabátban, sálban, kalapban és csak közönséges vodkát iszol. Próbáld meg. Hátha segíteni fog. Hallgatott ránk. Másnap megkérdeztük az e- redmény felől. — Még rosszabb — mondta — a fehér egér- kéimnek se hírük, se hamvuk, ugyanakkor a papagájok már a fehér medvéken ülnek. A pa­pagájok biztosan a télikabáttól vannak, mert rettenetesen melegem volt benne a pultnál. A medvék meg biztosan attól jöttek vissza, hogy amikor kimentem a kocsmából, rettene­tesen átfagytam. Vigasztaltuk, Oda se neki. Még rosszabb is lehetne, Mondjuk ha a medvék ülnének a pa­pagájokon. Igaz, az az érzésem, hogy nincs egészen rendben vele a dolog, de mit lehet tenni. Nem marad más hátra, minthogy türelmesen kivár-> ja amíg ez a kemény hideg elvonul. — tó — fordítása D ublin komor utcáin cson­tig ható, dermesztő észa­kt szél fütyült. Végigsü- vített a nagy üzletek elegáns során, a jómódú embe­rek pompás házai között, ahol csinos kis elökertek várják a nyarat, hogy gazdáik szabad levegőn iszogathassák teájukat, ha ismét kisüt a nap. Végig­süvített a hosszú, poros, szo­morú utcákon, melyeket csak ritkán tölt meg élettel a sötét, túlzsúfolt házakból kiözönlö gyerekek vidám zsivaja, és me­lyekben csak a legerősebbek érik meg azt a kort, amikor az ember őszülni kezd, szemének színe megfakul és romlik a lá­tása. Szomorúak voltak ezek az utcák — a gazdagok is, a sze­gények is. Szűnni nem akaró hévvel dúlt a világháború, az éhség napról napra erősebben marcangolta egész Írországot, különösen Dublint. A világ munkásainak egyik fele azért verekedett, hogy a német csá­szár sassal cifrázott sisakfa uralkodjék egész Európán, a másik fele — az angol munkás az Ypernnél, a francia Verdun- nál — azért pusztult, hogy Európa a háború füzében for­mátlan fémtömeggé roncsolód- jék. Sok ír esett el Franciaország­ban és sok ír került a tenger fenekére. Honfitársaik nem gyötrődtek túlságosan miattuk, kivéve a szeretteiket gyászoló családokat. Írország maga is harcban, s újabb harcok előtt állt: harcra készült az angol uralom ellen, és valamennyi írnek — akár híve, akár ellen­sége volt Angliának — meg kellett küzdenie az éhséggel és a háború okozta bajokkal. Ezek a bajok kellemetlenségeket okoztak a gazdagoknak és elvi­selhetetlenné tették a munká­sok életét, és míg valahol messze dörögtek az ágyúk, Dublin utcái egyre komorab- bakká váltak. A nyugtalan, ag­gódó emberek hallgatva vándo­roltak üzletről üzletre, hogy legalább annyit beszerezzenek, amivel kihúzzák a boldog na­pig, amikor így üdvözölhetik szomszédjukat: „Béke veled, testvérem“ és amikor a fiatal szerelmesek végre találnak egy szerény, rejtett zúgot, ahol za­vartalanul csókolózhatnak és ábrándozhatnak közös életük­ről, saját otthonukról. S ean állandóan a komor utcákat rótta. Egyedül, leány nélkül. Melyik lány is menne olyan fiúval sétálni, akinek lyukas a cipője és testét csuparongy ruha védi az átható széltől? Becsavarog­ta a legnépesebb negyedeket, abban a reményben, hogy alkal­mi munkát talál. Valahol, vala­kinek, aki nem tud arról, hogy számtalan sztrájkban vett részt, amikor lim Larkin harc­ba vitte az ír munkásokat, és dallal köszöntötték, társaikat, hangos tütakozással rémítették a gazdagokat. Valakinél, aki nem hallotta különböző szószé- kekröl elhangzott beszédeit és nem olvasta a munkások heti­lapjában megjelent cikkeit. Időről időre talált alkalmi munkát. Az így keresett pénz öreg édesanyja heti tíz shilling nyugdíjával együtt biztosította életük fenntartását. Hősiesen , elviselték a nélkülözést és nem adták meg magukat a nehéz körülményeknek. Az utolsó da­rab kenyerüktől is megfosztott munkások, ha életben akartak maradni, nem tehettek ekkori­ban egyebet — szembeszálltak éhínséggel és a hideggel. lim Connolit az angol katonai hatóságok hazaánúással vádol­ták és kivégezték, lim Larkin az Egyesült Államokban volt. Gyakran beszélt a munkások­nak, nyíltan megmondotta azt, amit a világ minden munkása a szíve mélyén biztosan tudott hosszú évek óta, de hiányos műveltsége miatt nem volt képes tudatosan kifejezni. És most lim Larkin beszélt he­lyette. Formába öntötte a mun­kások tütakozását. Hangjához sok munkás hangjának kórusa csatlakozott. Ám Larkinnak az amerikai börtönökben lemor­zsolt sok évébe kerültek ezek a beszédek és a tiltakozás. rátus gallérokat és nyakkendő­ket viseltek estélyi ruhában fogadásokra jártak, golfozták és lóversenyeken baráti kap­csolatokat kötöttek a gazda­gokkal. Nem egyszer Mfordult, hogy egy-egy gyártulajdonos csupa szívélyességből kifizette új munkás-barátja helyett a tétet. A nemzeti felszabadító moz­galom titokban továbbra is fej­lődött. Annyira megerősödött, hogy a papság nem tudott gá­tat vetni elébe — de ezek az emberek ugrásra készen várták a maguk idejét, azt a pillana­tot, amikor a mozgalom meg­gyengül, vagy kivívja Írország függetlenségét. Ugrásra készen várták ezt a percet, hogy az alkalmas pillanatban magukhoz ragadhassák a munkásmozga­lom és a nemzeti felszabadító mozgalom ellenőrzését. • SEAN O'CASEY: YS A szakszervezeti vezérek a munkásmozgalmat a konfor­mizmus sima és kényelmes út­jára terelték. A „régi gárda" — amint magukat nevezték — aktív harcosai hallgatásra kény­szerültek. Ezek az emberek éppen olyan csöndesek és ko­morak lettek, mint az utcák, amelyeken barangoltak. A szo­cialista agitáció megszűnt. A munkáspárti labourista veze­tőknek csak arra volt gondjuk, hogy a tagsági dijakból össze­gyűlt pénz széles áradatban hömpölyögjön az ír Bank pin­céjébe, és életük végéig jól fizetett, jövedelmező állást biz­tosítson nekik. Ezenkívül, kissé megrészegedtek és kezdték kö­vetni a burzsoázia példáját: kifogástalan öltönyóktt, akku­K étségkívül pozitív jelen­ség, hogy volt nemzeti felszabadító mozgalom. De túlságosan szűk körre korlátozódott és már elfelej­tette az 1916-os hősi felkelés később kivégzett köztársasági vezetőinek dicső, demokratikus elveit. így Sean és elvtársai, a mun­kásosztály ügyének aktív har­cosai, komoran és hallgatagon rótták Dublin utcáit. Hozzájuk is eljutott a hír, hogy az orosz katonák elhagyták a lövészár­kot, hogy Kerenszkij kormánya jutott uralomra. Erről, bár tar­tózkodóan. az újságok is hirt adtak. A jólértesültek azt állí­tották, hogy a győzelem után nem lesz nehéz a Kerenszkij- kormányt tisztességre tanítani. Nem volna rossz Oroszország egy részét elfoglalni garancia­képpen, hogy nem ad példát Európának és nem halad ön­álló, független úton. Egyetlen írországi újság sem fogadta el akkoriban Sean cik­keit, még leveleket sem lehe­tett kinyomtatni az ö aláírá­sával. A szerkesztőségek ajtaja szorosan bezárult előtte. Értel­metlen lett volna ezért a szer­kesztőségeket hibáztatni. Hi­szen nehéz elképzelni, hogy bármely burzsoá újságnak nagy örömet okoztak volna azok a dalok és pamflettek, amelyeket Sean ebben az időben írt. Ö azonban tovább írta a cikkeket a nemzeti klubok kéziratos fo­lyóirataiba és tovább írta Ang­liát gúnyoló szatirikus balladáit meg szerelmes dalait. Egy nyomdász-barátja titokban le­vonatokat készített e dalokról és szétküldte egyik-másik dub­lini klubnak, szakszervezetnek. Nem volt éppen reménykeltő, amit Sean maga körül látott és hallott. De arra mindig van remény, hogy a Kor majd meg­hozza a változást — és ö tu­dott várni. Jóllehet — hitte — Írországban a sötétség uralko­dik, valahol a világ más sarkán fel kell ragyognia a fénynek. És így, mint sok más elvtárs, nyomorogva és fütyörészve rótta Dublin komor utcáit. V égül egy, a többihez haj szálnyira hasonló, szürk és fárasztó napon vörö 'ángnyelvként lobbant fe a hir, hogy Petrográdon é Moszkvában a munkások ma piákhoz ragadták a hatalmai Kerenszkij elfutott s vei együtt tűnt el egész kormányt Sean, miközben izgatott bará tóival beszélgetett Dublin ko mór utcáin, megértette, hog a Kor nagyszerű és hős férfid segítségével hatalmas fordula tot hozott a világ életébe. Bevették a Téli Palotát - írják az újságok. Miféle palot lehet ez? Nem tudom, sohaser, hallottam róla. Mindegy is, e valami épület és az a fontol hogy benne munkások vannak a tetején pedig vörös zászl leng. ■_ Vörös zászló! Milyen gyakra, énekelt Sean a vörös zászlóró. És most e zászló alatt harcc a Vörös Gárda. Egész szívévé érezte, hogy ez a zászló soh többé nem hanyatlik porba. — Valami Lenin nevű embe vezeti a munkásokat. — Lenin? Ki az? Nem hal lottam ezt a nevet. Ez talá nem is orosz név, mit gondol Mindig azt hittem, hogy a oroszok nevében feltétleni benne kell lenni a „vics“-nel mint ahogy „0" vagy „Mac van az ír nevekben. Lenin, kopott sapkával a fe­jén! Ismét a munkássapka! Sean tudomása szerint először akkor vonult be ez a sapka a történelembe, amikor az első labourista képviselő, Keir Hardy, nem vette le a sapkáját, ügy foglalta el helyét a parla­mentben. Sapka az arisztokra­ták és burzsoák magas, csillogó cüinderei között! És most: sapka a Téli Palotában, az orosz nemesség fényűző ter­meiben, sapka a Kremlben! és a nagy Lenin, akit Sean sohasem látott és sohasem hal­lott, most társa lett és kéz a kézben rótta vele együtt Dublin komor utcáit. új ifjúság' 5 VÄRNAI ZSENI: Látomás Mintha egy szélvész szertefújta volna Szemem elöl az idők fátyolét... Látom a véres háborúk tüzéből kiemelkedni, mint egy látomást az új fényt, mely akkor volt fölkelőben, látom a Kor sugárzó gyermekét, amint kinőve népe mély öléből átlépi földünk minden tengerét. És lett belőle népek óriása, csodálatos, mily sok, sok éve már, hogy győzött... s ma már az egek útját járja, az egykori legázolt proletár. Szívemben újra lángragyúl az ének, mikor a múltra visszagondolok... de hol vannak az egykori legények?! S hol vannak már a hősi asszonyok! És látom őket most az őszi szélben, mikor a zászlók erdeje suhog... s hallom őket az ifjak énekében, ha zengenek hatalmas kórusok. S látom őket a húnyó nap tüzében, mikor vöröslő fényben fölragyog, s szívük dobban a milliók szivében, így élnek ők, a régi harcosok. S ha csillagokat tűz a nép az égre, S ha új csodákat szülnek a napok... Ti benne éltek egykori legények... s benne ragyogtok hősi asszonyok! ★ ★ ★ DÉRY TIBOR: Mama - Oroszország Oroszországban süt a nap ölében tartja gyermekeit, táncolnak és meghal­nak a föld alatt sem hűlnek ki. vörösen izzanak este a harangokról csillagok himbálnak és hullatják magvaikat a könnyekbe a folyókba a lepkék is földből vannak a lassú szél alatt az állatok sírnak mint a csengetyúk és itt minden homlok vérzik oly erősen és édesen, mint a szülő Mária a gyilkosok megcsókolják a földet és éjszaka tiszta fenyők alatt imádkoznak: te kedves anya te, hosszúszárú virágok nőnek szájadból számtalan csecseden galambok ülnek tedd szívemre kezecskédet, meghalok fölötted süt a nap (1928) Mikor I Dublinbaá ért ahír...

Next

/
Oldalképek
Tartalom