Új Ifjúság, 1967 (16. évfolyam, 1-50. szám)

1967-05-23 / 21. szám

8 új ifjúság---------­K it tennék a magyar labdarúgó-váloga­tottba? Feltétlenül mindig a legjobb for­mában lévő játékost állítanám be. A szövetségi kapitányokat, Barótit és lllovszkyt is, mindig az a gondolat foglalkoztatta, hogy a magyar válogatott legdicsőségesebb korsza­ka — a négyéves veretlenségi sorozat — ösz- szefüggésben állt azzal, hogy megvolt a csa­pat gerince, és lényegében a Honvédre és az MTK-ra épült az együttes, dk is arra gon­doltak, hogy egy ilyen egységes, összeszokott csapatot alakítanak ki. Igen ám, csakhogy a magyar válogatott mostani játékosai jobbára az Újpestből, a Ferencvárosból, a Vasasból ke­rülnek ki. és szóbakerült egy-két más klub­beli játékos is, és az Albert meg a Farkas soha nem lesz annyira összeszokott (még ha jóbarátok is) mint a Puskás és a Kocsis a- kik hétről-hétre együtt edzettek minden nap, nem beszélve a Bozsikról és a Puskásról, mert hiszen Bozsiknak elég volt annyit hallani a Puskástól, hogy „Cucu" és anélkül, hogy föl­nézett volna, pontosan tudta, hová kell ívelnie a labdát. Vagy a Kocsis úgy perdítette a lab­dát Budai elé, hogyha Budait álmából föléb­resztették. akkor is tudta, pontosan, hová kell visszajátszania, annyira ismerték egymás já­tékát. Ezért lenne nálunk jobb a legjobb for­ma elvét bevezetni. A mai csapatban feltétle­nül helyet adnék Dunainak, kitenném a Rá­kosit, kitenném a Fistert, köztudomású, hogy a Rákosinak derékbántalmai vannak, nehezen játszik, nincs értelme kísérletezni vele, u- gyanúgy a Fisterrel sem, sőt még az Ihásszal se nagyon, igaz. hogy nagyon kemény játé­kos. de úgy érzem, a keménységet túlzásba viszi. Tehát sokféle variáció elképzelhető, de semmiképpen sem játszatnám Vargával a Bo- zsik-szerepkört. Ha a Vargát játszatom, ak­kor csak elöl. és azt az utasítást adnám ne­ki, hogy ne merjen hátrajönni a félvonalon túlra. Áz ő feladata az ellenfél térfelének kö­zepén van, és az ellenfél kapuja előtt har- monikázzon. rúgjon kapura és adjon remek labdákat, nem pedig hátrajönni a mi térfelünk­re, mert ott úgysem találkozik sem az ellen­féllel, sem a labdával. Ha pedig ezzel nem ért egyet, akkor a Vargát nem játszatom. Tehát ilyen gondok vannak, persze hozzá kell ten­HOGYAN ÁLLÍTANÁM ÖSSZE A MAGYAR VÁLOGATOTTAT? • A SPORTDIPLOMÁCIÁRÓL • MELYIK CSAPATNAK SZURKOLOK? Beszél Szepesi György nem, Baróti is kitúnő szakember, és pusztán azon múlott az igazán jó szereplés, hogy so­hasem volt önbizalma. Nem hitt. Belülről ta­lán igen, de ezt nem tudta átvinni a játékosok­ra. Az Illovszky temperamentumosabb, de pon­tosan azt az utat járja, mint az elődje, tehát nincs elég önbizalma. Kitűnő szakember! Szi­vet tud adni a fiúknak, mint ahogy ő is szív­játékos volt annakidején. Hát kérem... Gallo- vich. Bukovi vagy Sebes nem minden évben születnek. A szovjet Szabó magyar-e? Hót azt hiszem, azt Önök is tudják, magyar, ungvári fiú, ott laknak a szülei, a bátyja ott játszik az ungvári csapatban, amikor a világbajnokság előtt beszéltem vele, a magyar-szovjet meccs előtt azt kérdeztem tőle: Na, nyerünk? így válaszolt: Hát így, vagy úgy, de nyerünk! A csehszlovák labdarúgásról csak a legjob­bakat mondhatom. Nem udvariasságból, ugyan­ezt elmondanám Kolozsvárott, vagy a bécsi tévében is. Ellenünk mindig nagyon lelkesen és jól játszanak. Nem tudom, ez mindig így van-e? Csak azt tudom kívánni, hogy sűrűb­ben találkozzunk, legyen évről-évre magyar­csehszlovák mérkőzés. Hogy ez miért nincs így? Én azt hiszem, mindkét oldalt hibáztat­ni kell. A mi hibánk, hogy a sportdiplomáciát összetévesztjük a fejbólintó jánoskodással. Tudniillik követelni is lehet. Követelni lehet­ne, hogy a legutolsó prágai mérkőzést a sport­vezetés adja vissza! És ha a prágai sportveze­tés azt mondja, nem adjuk vissza, akkor azt lehetne felelni, abban az esetben mi nem küld­jük el öttusázóinkat, vagy vízilabdázóinkat. Ez kérem nem politikai kérdés ebből nem sza­bad politikai kérdést csinálni! Sajnos nem tudjuk csehszlovák részről elérni, hogy jég­korongedzőt küldjenek. Itt volt a Beszterce­bánya, lemondta, itt volt a Losonc, lemond­ta. A magyar jégkorong-válogatott két olyan lemondással találkozott, ami érthetetlen, és ha segítenének, mi szívesen küldenénk ki öt­tusázóinkat. Nem tudunk kapni egy jó jégko­rongedzőt. A Kominek volt nálunk, valami e- redményt elért, dehát ő sem tartozott az él- gamitúrához. Én megértem, hogy Bubnik el­megy Finnországba, mert ott sokkal maga­sabb gázsit kaphat, nodehát mégis az a hely­zet, hogy kellene a sportdiplomáciának érvé­nyesülni! Ezeket az ellentéteket én elmondom másutt is. hiszen vannak, és közös érdek, hogy kiküszöböljük őket. Hogy a Dunaiék oroszok-e? Igaz, hogy Dujmovnak hívják őket, bajaiak, tehát sokkal inkább szerb származásúak le­hetnének, de ezt nem lehet vitatni, mert tu­domásom szerint már a nagyapjuk nagyapja is magyar volt. Itt van a nagy kérdés, a legizgalmasabb a- mit mindenütt feltesznek, és bár tartottam már vagy háromezer előadást, soha nem vála­szoltam rá. Szóval, melyik csapatnak szurko­lok. Ha őszintén a szívemre teszem a kezem, ha a legőszintébben szeretnék válaszolni rá, akkor sem felelnék kielégítően. Ez a foglal­kozással jár, és annyira átalakult az ember, a hivatástudat, a labdarúgás szeretete annyi­ra áthatja, hogy teljesen mindegy, ez vagy az a csapat nyeri a bajnokságot, ha az a csapat jó! Egy példa. Bukovi Mártonról köztudomású, hogy a Ferencváros játékosa volt, s nem vi­tás, hogy szívvel-lélekkel fradista, és ugyanaz a Bukovi naggyá tette az MTK-t, olyan nagy- gyá, amilyen még soha nem volt. Másik pél­da: Sebes Gusztáv, évekig a Hungáriában, a mai MTK-ban játszott. Szinte kék-fehér vér folyt az ereiben. Ugyanez a Sebes minden körülmé­nyek között támogatta a Honvédőt. Egy csa­patnak drukkolok — nyugodt lelkiismerettel mondhatom — s az a magyar labdarúgóválo­gatott: Na most: nagyon sokmindenféle befo­lyásolja az embert. Szívesen veszem például, ha a magyar jégkorong és vízilabda bajnok­ságot a Ferencváros nyeri, azt is megmondom miért. Ennek a csapatnak van a leghatalma­sabb szurkolótábora, és a magyar jégkorong és vízilabdasport szoros összefüggésben áll az­zal, mennyire látogatják a mérkőzéseket. A labdarúgásban más a helyzet. Ott volt idő, a- mikor megesküdtem rá, hogy a Vasas az el­múlt két esztendő legjobbja, mert úgy érez­tem, hogy egyedül a Vasas győzheti le az In- tert, és bejuthat a BEK döntőjébe is. Most ebben az évben esküszöm az Újpestre, és kér­dés, hogy úgy járok-e vele, mint a Vasassal. (Következik: KI A FELESÉGEM? HO­GYAN FOGYNAK A BRAZIL LABDARÚ­GÓK?) Ha én lennék a szövetségi kapitány EZÚTTAL NAGY ARANKA, A RIMASZOMBATI KÖZ- GAZDASÁGI KÖZÉPISKOLA DIÁKJA, ÁLLÍTJA ÖSSZE A MAGYAR LABDARÚGÖ- VÁLOGATOTTAT. TAMÁS: Jelenleg a legjobb formában lévő kapusunk, feltétlenül a válogatott­ban van a helye. Biztos a kapu előterében, a ki­futásain kell még valamit csiszolni. KÁPOSZTA: Jól szerel, és qvakran fut fel. MÉSZÖLY: Korlátlan úr a kapu körzetében és jól szerel. SZŰCS: Sallangmentesen játszik, s az utóbbi idő­ben nagyon jó formában van. MÁTRAI: Csupasziv játékos, még mindig jól jönnek becsúszó szerelései is. SIPOS: Nagy munkabírású, rutinos játékos. A véde­lem és a csatársor támo­gatásában tevékenyen résztvesz. MATHESZ: Lövőkészsége és hosszú, pontos átadásai miatt került a csapatba, a korszerű futballhoz elengedhetetlenül szük­séges az ilyesmi. MOLNÁR: Magyarország je­lenlegi legjobb szélsője. ALBERT: Jól irányít, cselez, és egymaga eldöntheti a meccsot. BENE: Távolról, is jól lő! TAKÁCS: Nagyszerű lövő, és felismeri a kapu előtti helyzeteket. CSAPATOM: TAMÁS — KÁPOSZTA, SZŰCS, MÉ­SZÖLY, MÁTRAI — SIPOS, MATHESZ — MOLNÁR, ALBERT, BENE, TAKÁCS. Megjegyzésünk: Jócskán jöttek a hozzászólások, igyekszünk mindenkinek he­lyet adni, mert a sokféle elképzelésből, sokféle szín­ből alakul ki végül a vég­képlet. Aki csak a befutott, és leközölt összeállításokat bírálja, és nem írja meg önálló véleményét, az sem­mit sem használ az ügynek. Aki közlésre kerül javasla­tával. nem azt érdemelte ki ezzel, hogy tökéletesen fe­jén találta a szöget (ezt még Illovszky meg Marko sem mondhatja el magáról), hanem alkalmat kapott, hogy a végeredményhez ő is hozzájáruljon ötleteivel, va­riációival. A „SZIKORA - ÁGYRÓL44 Ez az esztendő komoly erőpróbája lesz Markó szövet­ségi kapitánynak. Jegyzetfüzetébe többször került be­jegyzés Szikora Györgyről is, de ezúttal nem egyértel­műen jót, hanem itt-ott vészesebb híreket is jelentet­tek a válogatott csatár formájáról, sőt, a Svájc utáni barátságos mérkőzés után csaknem valamennyi lapunk érdeklődésének középpontjába az Inter csatára került: rossz úton halad a fiú, kifelé áll a rudja már a váloga­tottból, gondot okoz szüleinek is, stb., stb. A viták elcsitultak, Szikora rövid időn belül bizonyí­tott. Brünnek a két gólján kívül furfangosságával is megkeserítette az életét. Érdemes lenne talán a mi véleményünket is elmondani a „Szikora-ügyről“, annál is inkább, mert nézetünk eltér a többi lapban olvasott felfogástól. Véleményünk szerint elhamarkodott volt megkongatni a vészharangokat, eltemetni a csehszlovák pályák üstö­kösét. akit Rio de Janeiróban csehszlovák Pelének ne­veztek annak idején. Ahhoz, hogy Szikora húszadik születésnapján hány féldecit iszik meg, egyedül neki van köze. Nem profi, szerződése legfeljebb olyan pon­tokat tartalmaz, amelyek ilyen esetben (vagy a taka­rodó elhúzásának esetében) pénzbüntetéssel sújtják. Ha az újságírók kritizálják, akkor magukat bírálják, mert ők írták róla tizennyolcesztendös korában, hogy vérbeli tehetség, hogy labdazsonglőr, hogy a bratislavai Albert. Törvényszerű, hogy elkápráztatja a fény, a ra­gyogás, az ital és a mulatozások. Az egyedüli döntő: szereti-e igazán a focit, vagy nem. Ha szereti? Semmi baj! Rádöbben, hogy a szesz, a cigaretta, a rendszer­telen életmód rontják teljesítményét. Ha meg csak kötelességből unottan megy ki a pályára, mert ő tehet­ség, és neki most már felelősséget kell éreznie a cseh­szlovák labdarúgás jövőjéért, akkor olyan lesz majd a játéka is: kötelességtudó, színtelen, fakó, és akkor még az Inter csapatában sem felel majd meg. Ahhoz, hogy valaki jól játsszon, szenvedélyesség is szükséges. A játék szenvedélye a játék szeretetéből ered. Szikora szenvedélyes játékos, szeret focizni, bár sokszor talán unja a rabszolga-módjára való edzést, de később arra is rádöbben majd. hogy anélkül sem lehet létezni. Olyan típusú játékos ő, aki lát, gondolkodik, alkot a pályán. Ez a fajta világszerte hiánycikk. Szimpatikus fiúnak ismerjük, szeretnénk, ha szüleinek is örömöt szerezne. Tudjuk, hogy imádja a focit. Vagy talán tevédünk? Ha igen, akkor minden jótulajdonsága, valamennyi rokon­szenves vonása ellenére nem kár érte, ha valóban idő előtt ég el, ha valóban üstökös, s nem állócsillag. Kevés ember engedheti meg magának, hogy szeretett kedvtelését űzze. Ö e kevesek egyike. Hisszük, hogy a vészharang korai volt. Reméljük, végétért a törvény- szerű átmeneti megingás. Amikor lapjainkban már leírták Szikora Györgyöt, mi nem izgultunk. Ismerjük, bízunk benne. Nem szeret­nénk megállapításainkban csalódni. És ha mégis? Ismé­teljük: ez csak akkor lehetséges, ha nem szeretné a focit, akkor még nem is kár. A norvégekkel lejátszott elő­készületi mérkőzés után Skó­ciába és Dániába utaztunk, bi­zonyos balsejtelemmel, de 1:0- ra megvertük otthonukban a skótokat, és ez mindenképpen hízelgő eredmény, hiszen elő­zőleg az angolok csak l:l-et játszottak velük. Következett Skandinávia, s ott Dánia. Isme­retes, hogy a kis ország lab­darúgói nem valami techniká­sak, de az 'erőnlétük és küzde- ni-tudásuk mintaszerű. • Ke­ménységért sem mennek a szomszédba! Győztünk, három- égyre. Kettőt Torres, egyet én lőttem a három gólból. Por­tyánk így több mint kiválóan sikerült. Hátra volt még az angolok és az uruguayi csapat elleni mérkőzésünk. A hajdani világ­bajnok uruguayi csapatot tisz­teltük. a románoktól is féltünk egy kicsit. De ment minden, mint a karikacsapás: Torres három góljával vertük el az u- ruguayi csapatot, s bár én ezúttal nem voltam eredmé­nyes, ez nem szomorított el, hiszen csapatunk jó formáról tett tanúbizonyságot. Hátra voltak a románok. Magabizto­san léptünk pályára, s rögtön az első percben dugót lőtt Tor­res. Ezután a román kapu bom­bázása következett. A szeren­cse nem állt mellettünk, bár tizenkét szögletünkre a romá­nok csak eggyel válaszoltak, s keménységüket végülis sérü­lés nélkül úsztuk meg. Maradt az 1:0. Ezután jött az összpon­tosítás Vale do Lobosban, majd az utazás az angliai világbaj­nokságra. Londonba nem men­tünk sok reménnyel, de az u- tóbbi eredmények azért mégis azt bizonyították, hogy becsü­letesen helyt kellene állnunk. A lisszaboni búcsúzás könnyes volt, a Londonig terjedő út nyugodt, zökkenőmentes. Az átlépésekről esett néhány szó. Az újságírók telekürtölték a világot kacsákkal: állítólag Festa, Graca és Jaime átlép más országok egyesületébe. Fölösleges szőcséplések voltak ezek. Én tűkön ültem, mint ál­talában repülés előtt. Még jó, hogy a légiút nem tartott so­káig. Párizsban, első állomá­sunkon, a délelőtt folyamán voltunk. Azután jött a man­chesteri irány. Megérkezésünk­kor a repülő személyzete fel­kért, engedjük át a kiszállás jogát előbb az utasoknak, a civileknek. Nemsokára kiderült, miért. Alig léptünk ki, meg­hökkentett a hivatalos fogadás. Nemcsak a rendezőbizottság tagjai, hanem egy sereg szur­koló, »újságíró, fényképész fo­gadott. A fényképészek egy tu­cat képet készítettek rólam is, majd kezembe »nyomtak egy gépet, mintha én is fényképez­nék, és úgy kattintgattak. A XVII. fgiébio dl Silvt Férralra szokásos formalitások után el­menekültünk a tömeg elől, s a Wilmslow szállóban teleped­tünk .le. Éppenhogy leraktuk a bőröndöket, s újból utazásra készen álltunk. Irány egy fut- ballpálya, következett az első edzés. Az erőnléti edzés sze­rencsére csak egy. óráig tar­tott. Velünk edzett Mendes is, aki ugyan nem volt a válo­gatott keretének tagja, de a Csehszlovákia elleni mérkőzés súlyos sérülése után így ked­veskedett neki a szövetség. A következő napon, rögtön a reggeli után, kis sétára men­tünk. Ebéd előtt sajtóértekez­let volt, A külföldi újságírók elképedtek, miután megtudták, három kapitányt is választot­tunk. A magyarázat könnyű volt. Ha Germáno játszik, ő a kapitány is. Ellenkező esetben Coluna helyettesíti, s ha ő sem játszhat, akkor Augusto lesz az újabb főnök. Aztán jött az e- béd, délután edzés és a vacso­ra. A lapok közzétették a prá­gai Československý Sport ál­tal rendezett ankét végeredmé­nyét, amelynek alapján a hu­szadik század legjobb labda­rúgóiból összeállított csapat a következő játékosokat tartal­mazta: Plánička — D. Santos, Popluhár, N. Santos — Bozsik, Masopust — Matthews, Eusébio, di Stefáno, Pelé, Gento. A vasárnap változást hozott napi programunkba. De csak az ebéd főzésében! Képzeljék el, hogy a hideg Angliában i- gazi portugál ételt kapnak. Jó­sé Augusto volt a szakács, és nagyon kitett magáért. Jókedv­re derültünk, megjelentek az örökösen lesben álló riporte­rek, s lefényképezték hősi sza­kácsunkat, sőt, még engem is. amint kuktáskodom. így teltek Angliában nap­jaink. Minél jobban közeledett azonban július tizenegyedike. annál inkább nőtt a szurkolók és a játékosok ingerültsége. Végül elkövetkezett a várva várt nap. A Wembley stadion díszbe öltözött, és következett az Anglia — Uruguay találko­zó. Az angol közönség, amely ízetlen, só és bors nélküli ta­lálkozót látott, s végül gólnél­küli döntetlent, elkeseredetten távozott. Tizenkettedikén ed­zettünk utoljára a magyarok elleni találkozó előtt. Hideg volt, tizenkét fokot jelzett a hőmérő. Esőt vártak. Többet ebédeltünk, mint egyébként, a a vacsora gyérebb volt, mert már hatkor Liverpoolba men­tünk, ahol a brazil-bolgár meccset játszották. Mindnyá­junknak alkalma nyílt jöven­dőbeli ellenfeleinket alaposan megfigyelni. A legserényebben persze az edző figyelt. A ma­gyarok elleni mérkőzés órái az idegesség elektromos szikrái­val voltak töltve. Ismertük u- gyan magunkat, de nem becsül­tük le a rendkívül jó magyar labdarúgást sem. Bár tudtuk, a magyar csapat még soha nem győzte le Portugáliát, de as ördög sohasem alszik... Felvirradt a Nagy Nap. július tizenhárom. A zöld gyepen el­helyezkedett csapatok feszül­ten várták a sípszót. Mi. Car­valho, Morais. Baptista. Vicen­te, Hilário, Graca. Coluna Jó­sé Augusto. én, Torres. Simoes felállításban vettük fel a küz­delmet A szerencse már a kez­désnél mellénk szegődött. Jó­sé Augusto már a második percben gólt lőtt. Nekem is jó napom volt. Mezemen a tizen- hármas szám ékeskedett, — az én kabalaszámom — s min­den úgy történt, ahogy megál­modtam — a gólokon kívül. A harminchetedik percben a kapura törtem, néhánv csel u- tán összeütköztem a kapussal. Ö a labda után ugrott, s a kö­nyökével szemenvágott. Ápol­tak. majd pólyáit fejjel jöt­tem vissza a pályára. A má­sodik félidőben kiegyenlített a magyar csapat, sőt. majdnem belőtte a vezető gólt is. Ké­sőbb azonban Augusto újabb gólt lőtt. A magyar csapat mintha megzavarodott volna, de aztán újabb rohamokra in­dult. Az utolsó pillanatig nyílt volt a küzdelem, nagyszerű csata folyt a pályán. Az utolsó pillanatban dőlt el. végérvénye­sen a fontos mérkőzés sorsa. Sikerült egy jobboldali táma­dást vezetnem, néhánv csel u- tán élesen lőttem a kapu elé a labdát. Eredetileg kapura szántam, de a bombaerős lö­vés a kapu előterébe vágódott, ahol a hosszú Torres cirkált, kidugta fejét a résen, s a láb— dát a hálóba csavarta. f. b. gy. (Folytatjuk}

Next

/
Oldalképek
Tartalom