Új Ifjúság, 1967 (16. évfolyam, 1-50. szám)
1967-04-25 / 17. szám
I — új ifjúság 3 Engedjék meg, hogy a kérdésre kérdéssel feleljek. Kérdésem így hangzik: Vajon Antonín Prchlík valóban százszázalékosan hisz-e az időjárás jelentésekben? Feltételezem, hogy nem. Szegezzük le, hogy egy ország gazdasági fejlődésére különböző tényezők hatnak, nemcsak az a körülmény, hogy az Atlanti-óceán térségében hogyan a- lakulnak a légáramlatok. Egy ország gazdasági fejlődését az ember sorsával is összehasonlíthatjuk — az emberi sors kialakulása is, amint tudjuk, nemcsak az egyén szubjektív elgondolásaitól függ, hanem természetesen a külső, objektív körülményektől is. Hasonlatunkkal csak érzékelni akartuk, mennyire nincs értelme annak, hogy gazdasági jóslatokba bocsátkozzunk. Arra kényszerülnénk, hogy o- lyasvalamit hasonlítsunk össze, ami tulajdonképpen össze sem hasonlítható. Az Egyesült Államok és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság között valóban nehéz lenne párhuzamot vonni. Ha elfogadjuk az elméletet, mely szerint egy ország gazdasági fejlettségét aszerint állapíthatjuk meg, mennyit tesz ki a nemzeti jövedelem egy főre eső része, akkor az egész világot négy csoportra oszthatjuk fel. Az első csoportba tartoznak azok az országok, ahol a nemzeti jövedelem egy főre eső része több, mint 100 dollár, Ide tartoznak az ázsiai országok, és néhány afrikai ország is. A második csoportba tartoznak azok az országok, ahol a nemzeti jövedelem egy főre eső része eléri az 500 dollárt. Ide tartoznak az egykori gyarmati országok. az európai országok közül pedig Spanyolország. A harmadik csoportba tartoznak a- zok az országok, ahol a nemzeti jövedelem egy főre eső része eléri az 1300 dollárt. Ezek az európai országok, Svédország (1300 dollár, Belgium Í000 dollár). A negyedik csoportba tartoznak a- zok az országok, ahol az egy főre jutó jövedelem eléri a 2000 dollárt. Ide tartozik Ausztrália és Oj Zéland (1800 dollár, Kanada 1900 dollár). Hazánkat a harmadik csoportba oszthatnánk be, mert nálunk az egy főre eső nemzeti jövedelem 700 dollárt tesz ki. Az Egyesült Államok, a világ gazdaságilag legfejlettebb országa, a- hol egy főre 2100 dollár jut a nemzeti jövedelemből. Hogy miért az Egyesült Államok a világ gazdaságilag legfejlettebb országa? Elsősorban, mert rendkívül gazdag energetikai forrásokkal, termékeny talajjal és ásványokkal rendelkezik. továbbá azért, mert Amerikában az iparosítás később ment végbe, mint a nyugat-európai államokban, és így már elkerülte az ún. gyermekbetegségeket, amelyeken a fejlődő európai ia szerkesztő válaszoS — Ny. Sz. Hruscsov annak idején beszédeiben ritkán feledkezett meg a szocializmus és a kapitalizmus közötti gazdasági versenyről. Lapjaink szerint a nyugati nagyhatalmakat csak az egy főre eső szén és acéltermelésben értük, illetve hagytuk el. Az életszínvonalunkon azonban mindez ilyen mértékben nem érezhető. Ezért kérdezem, végül is mikor érjük el az Egyesült Államok életszínvonalát? — Ennyit Antonín Prchlik, ostravai olvasó leveléből. Kérdésére a Mladá Fronta közgazdasági rovatának vezetője, Ales Benda mérnök válaszolt. Ügy véljük, ez a válasz számos olvasónknak is feleletül szolgál hasonlójellegű kérdéseik tisztázásánál. par keresztül ment. Ez a fejlődési korszak Amerikában lényegesen lerövidült, hiszen már igénybe vehették az óvilág technikai vívmányait, a nagy felfedezéseket, az óráisi teljesítményű gépeket. Amerika gyors ütemű fellendülését jórészt a szakképzett európai munkásoknak és az európai tőke befektetéseinek köszönheti. Míg az ipari forradalom Európában az országok tagoltsága folytán a vámhatárokba ütközött, ami természetesen erősen hátráltatta a fejlődést, a modern kereskedelem és termelés lehetőségeit, addig Amerikának már kezdettől fogva megvolt a maga önálló piaca, melyet a külvilágtól szigorú vámrendszer határolt el, és így zavartalanul fejlődhetett. Az első világháború lényegesen megszilárdította az Egyesült Államok gazdasági helyzetét, mivel háborús károkat nem szenvedett, sőt ellenkezőleg, a hadiipara fellendült, s az európai fegyverszállítás óriási haszonnal járt. Ha nem is pontosan így, de a második világháborúban is nagyon hasonló volt a helyzet. Tulajdonképpen nincsen olyan tényező, amely egymagában tökéletesen jellemezhetné egy ország életszínvonalát, mert egyik tényező se világít rá azokra a feltételekre és körülményekre, amelyeket az életszínvonal felmérésénél feltétlenül tekintetbe kell venni. Ezért szükséges, hogy az életszínvonal megállapításánál különböző adatokat gyűjtsünk össze, számoljunk a nemzeti jövedelem egy főre eső részével, azzal, hogy mennyit tesz ki az ipari termelés egy főre eső része, milyenek a kiskereskedelmi árak, milyen magas a munkabér, milyen nagy a munkakínálat, a munkanélküliség, milyen a szociális gondoskodás, milyenek a lakások, az üzletek, milyen szolgálatokat nyújtanak a lakosság számára, milyen kulturális berendezések állnak rendelkezésére, milyen az élelmiszer-, a textil- és a cipőszükséglet. Természetesen nem is részletezhetjük. hogy még milyen tényezőkkel kell számolni. Szögezzük le, hogy a lakosság élet- színvonalának emelkedésében növekszik a huzamosabb ideig használható szükségleti cikkek, így az autók, a hűtőszekrények szükséglete, ezzel szemben csökken az élelmiszer és a ruházkodási szükséglet. Mi a helyzet ezen a téren nálunk és az Egyesült Államokban? Nálunk 1963-ban egy család a kiadások 41,7 százalékát élelmiszerre fordította, míg az amerikai család jövedelmének csak 23,2 százalékát fordította a célra. Nálunk: ruházkodásra, cipőre a kiadások 11 százalékát, Amerikában a 9,9 százalékát fordították. A lakbér nálunk a kiadások 1,4 százalékát teszi, míg az amerikai család kiadásainak 27 százalékát. Fűtésre és világításra a csehszlovák család kiadásainak 2,9 százalékát, bútorra a kiadások 6,2 százalékát fordítja. Az amerikai család a háztartásra (beleértve a fűtést-világítást, bútort, a ház karbantartását és más szükségleteket) kiadásainak 13,9 százalékát fordította. A csehszlovák család ugyanezekre a szükségletekre, bútor, fűtés és világítás nélkül, kiadásainak 36,8 százalékát fordította. Az amerikai család pedig a kiadások 39,9 százalékát, de ott olyan kiadásokat is belevettek, amelyek nem függnek össze a háztartással. 1962-ben nálunk a családok 99,9 százalékának volt rádiója, Amerikában ugyanakkor hasonló volt a helyzet. A mi háztartásaink 33 százalékának volt tévé készüléke, míg az amerikai háztartások 90 százaléka rendelkezett tévé készülékkel. Nálunk a családok 17 százalékának van hűtőszekrénye, míg az Egyesült Államokban a családok 98 százalékának. Mosógépe nálunk a családok 58,5 százalékának volt, míg az amerikai családok 95 százalékának. Nálunk a családok 4 százalékának volt autója, az amerikai családok 74 százalékának. A személyes szükségletek, amint látjuk. Amerikában igen magas színvonalon mozognak. Az Egyesült Államok az ún. „kon- zumtársadalomhoz“ tartozik, ahol e- lőnyben részesítik a huzamosabb i- deig használható szükségleti cikkek bevásárlását. A konzumtársadalom második típusához, az ún. „welfare state“, a „jólét-állam“ tartozik, amelyet Svédország és általában az északi államok képviselnek. Ezekben az országokban a szükségleti cikkek beszerzésével emelkedik a szociális gondoskodás is, a nyugdíj, hosszabb a szabadságidő, több szociális szolgáltatást élveznek. Az a véleményem, hogy a jövőben az életszínvonal majd úgy emelkedik, hogy az embereknek több lesz a szabad ideje, javul az egészségügyi gondoskodás, a természetvédelem, és újabb szociális reformokat valósítanak meg. Kiegyenlítődnek a szociális ellentétek, mert ma természetesen az életszínvonal közötti különbség valóban óriási. Csehszlovákia még nem érte el a „konzumtársadalom“ fokát, de a szociális biztosítás és az egészségügy terén határozottan vezet, A fejlődés folyamán valószínűleg a másik európai típusú „konzumtársadalom“ felé haladunk. Hogy mikor érjük el az Egyesült Államok életszínvonalát? Már mondtam, hogy a kérdést nem is tehetjük fel így. Nemcsak mi, hanem Svédország, Németország. Franciaország, de még Anglia se teheti fel ezt a kérdést. Sokkal érdekesebb, és helyénvalóbb lenne, ha ugyanezt a kérdést a belgákkal, hollandokkal, az osztrákokkal, dánokkal kapcsolatban tennénk fel, és összehasonlítanánk a mi életszínvonalunkat az övékkel. De örülök, hogy ezt a kérdést nem tették fel. (ford.: m. m.) a HULIGÁN Zoli félszegen lépi át a küszöböt. aztán néhány lépéssel odébb a folyosón tétovázva megáll Nagv elszántsággal indult el hazulról de most mintha elhagyta volna a bátorsága. Talán a sürgölődés-forgolódás zavaria, ami a faiakon belül hirtelen a szeme elé tárul? Nincs ideje sokáig álmélkod- ni mert a szövetkezet csoportvezetőié a harcsabajszú Pista, bácsi máris mellette terem és rámordul: — Hát te fiam. mit keresel nálunk? A fiú nem tudja mindjárt hogyan kezdje Csak amikor az öreg barátságos arcára esik pillantása, akkor tér vissza az önbizalma. —,Most jöttem haza a technikumból és a félévi szünet a- latt dolgozni, gyakorolni szeretnék. Közben katonás testtartásba helyezkedik. mintha ezzel is kifejezésre akarná juttatni becsületes szándékát. Pista bácsi nagyot néz. Egy ilyen huligán kinézésű?, — Dolgozni? Gyakorolni? — kérdezi és kétkedés csendül ki a hangjából. — Mit tudnál te itt csinálni? — Tessék elhinni, tudok én mindent — erősködik Zoli. — Na jól van, majd szólok az elnöknek. Úgyis kell egy jó szakmunkás, árulja el a titkot Pista bácsi, és máris indul hogy bejelentse a szövetkezeti elnöknek. Zoli is vele tart, és az első helyiségben várakozva hegyezett fülekkel hallgat az elnöki szobába nyíló ajtón. — Gombos elvtárs, egy gyerek akar magával beszélni... I- gen... dolgozni... Jó, majd beküldőm. A szövetkezet elnöke meglepődik. amikor a fiú belép az irodába. Hogyan hozhatott be Pista bácsi egy ilyen huligánt Pista bácsi egy ilyen huligánt? Mit kezdjek vele? Legszívesebben elzavarná, de mégis meggondolja magát. Nem ítélhet meg senkit a külseje alapján. — Szóval te vagy az — méri végig. Zoli pedig ettől a tekintettől szinte szoborrá merevedik. Az a kis szünet ami ezután következik, éppen elég ahhoz, hogy Zoli átgondolja: mi lesz. ha elzavarják innen? Nem nem lehet, neki dolgoznia kell. — Ne tessék elküldeni — szólal meg elcsukló hangon. — Hány éves vagy? — Tizenhét — válaszolja a fiú. — Miért akarsz dolgozni? — Tetszik tudni... jövőre é- rettségizem.... nagyon kellene a pénz... — A szüleid? — vág közbe az elnök. — Édesapám már nem él. özvegy anyám taníttat. Csekély nyugdíjból bizony nem telik bőven mindenre. Egyébként sokat szidnak otthon, nem akarok terhére lenni édesanyámnak... — Mondd fiacskám, miért van rajtad farmer nadrág? — Nincs más. — És a hajad? Miféle divat ez? — Hát... Ilyen van a haveroknak is — simítja kezével az üstökét, ami alól még a füle is alig látszik ki. Érdemes ilyen gyerekkel vesződni? — teszi fel önmagának a kérdést az elnök. — Na majd gondolkozom — fordul ismét a fiúhoz. — Holnap reggel hétkor gyere be. Másnap Zoli idejében megjelenik. Gombos elvtársnak csak most van alkalma, hogy jobban szemügyre vegye. E- gészen jóképű fiúnak látszik, csak a haja csúfítja el. Nincs valami jó húsban, de formás, vállas qyerek. Barna szemében valami különös nyugtalanság vibrál. — Rendben van, dolgozhatsz. Először az állattenyésztésben. De aztán becsüld meg magad — jelentette ki határozottan. Múlnak a napok. Nincs kifogás a fiú munkájára. Jól bánik a villával, gyakorlottan forgatja kezében a vakarót. Ha van akarat az emberben, sokra képes. Egy álló hétig dolgozik és már meg is dicséri az elnök és az állattenyésztési csoportvezető. Csak azt nem érti. miért kerüli őt mindenki. A fiú ezt szóvá is teszi: — Minden jó volna Gombos elvtárs — mondja komoran — csak az a baj, hogy nem szól hozzám senki, senki sem méltat figyelemre. — És tudod-e miért? _ •> — Mert nálunk nem szeretik a huligánokat. Még azokat sem, akik annak néznek, ki, mint te is. — Gondolkoztam már. levágatnám a hajam, de az anyu erre nem ad pénzt Azí hajtogatja: eleget költöttéi az is-» kólában. — Jő, kapsz előlegként 100 koronát, azt csinálsz vele, a- mit akarsz. A fiú szeme felragyog. Még soha ennyi saját pénz nem ke- rült a kezébe. A következő nap szinte be-1 viharzik a szövetkezet kapu- ián és kiáltja: — Jó reggelt, Gombos elv-« társ. A népszerű elnök csodálkozik: hát ez meg ki fia borja ?i De ahogy rámosolyog, megismeri. — No nézd már a Zoli gyereket! mondja csak önmagának. És a fiú még aznap meg* éri, hogy az etetők, fejőnők első ízben, emberhez méltó hango* szólnak hozzá, dicsérik és bíztatják munkájában. Egyelőre csak az nem fér a fejébe: mit is szólnak majd ehhez a félévi szünet után év-» folyamtársai, a haverok! Szombatit Ambrus
