Új Ifjúság, 1967 (16. évfolyam, 1-50. szám)
1967-04-11 / 15. szám
Ai örök félték Mindjárt az első napok igazolták, hogy az Egyesült Gumigyár vezetése erős kezekbe került. t Dehát erre számítani lehetett. Piskóta Szilárd személyében erélyes, bő gyakorlati tapasztalatokkal rendelkező ember került az élre, aki mint az Állami Kátrányfedéllemez-gyár volt, a Fővárosi Bőr- feldolgozó Üzem és még jónéhány intézmény régvolt igazgatója kemény- markú szervezőnek bizonyult. Mindenekelőtt az ülésrend átszervezésére került sor. A tervező osztály lehurcolkodott a második emeletre, helyébe a negyedikre pedig felvonult a könyvelés és a külkereskedelmi osztály. Az igazgatói iroda eddigi bejáratát befalazták, s most csak a személyzeti osztály három, és a titkárság két irodahelyiségén keresztül lehetett az igazgató színe elé járulni. Megerősítvén így a vezetés tekintélyét kialakultak a kellő feltételek a székfoglaló megtartásához, mely alkalommal Piskóta tudomására hozta a kedves kartársaknak, miszerint nem tűri, hogy a jelenlétében dohányozzanak vagy sonkás zsemlyét majszoljanak. Rougefort, kvargli, hering, lótej és kaviár használata tízórai céljából az üzem területén szigorúan tilos, mégpedig az előzőek átható bűzük, az utóbbi kispolgári volta miatt. Dörgedelmes szózat hangzott el a munkaerkölcsről, a huligánizmusról és szigorú szankciók életbeléptetéséről amennyiben lazaságok fordulnának elő. „A gumiipar — úgymond — nem tűri a lazaságot!“ Szóba került a társadalom szemétdombja, ahová majd azok kerülnek, akik nem hajlandók magukat alávetni a fegyelemnek. A külpolitikai helyzet beható 'elemzése után a hazai gumiipar feladatairól a társadalom további építésében, és az új módszerek bevezetéséről esett szó. Hátra volt még néhány jeles történet, melyekből kiviláglott, hogy Piskóta Szilárd vezetői bölcsességére támaszkodva micsoda nehéz helyzeteket sikerült már a múltban is megoldani. Mindezt tea-est követte. A következő két hónap az új irányelvek érvényesítésének az időszaka volt, melyek a minőség fokozottabb ellenőrzésére hívták fel a figyelmet. Tizenhét bizottság alakult, amelyek feladatul kapták az üzem egyes termékeinek minőségi ellenőrzését. így például külön-külön szakcsoport vizsgálta a gumiabroncs, gumiarábikum, gumibugyi, gumicsizma, gumicsónak, gumiharisnya, gumikesztyű, gumilabda, gumipárna, gumitalp, valamint az autógumi, rágógumi, csúzligumi és a kutyagumi minőségét. Ezek tevékenységét további három csoport ellenőrizte, amelyet végül a Fő Minőségi Ellenőrző és Szakbizottság ellenőrzött. Közben leváltották a személyzeti osztály főnökét, aki állítólag hanyagul végezte a rábízott feladatokat, és az igazgató sógornője amügyse tudott elhelyezkedni. Ugyanakkor a boltokban nem lehetett gumi hózentrágert kapni, de a vásárlóközönséget megnyugtatták, mondván, hogy hasonló céloknak kitűnően megfelel a nadrágszíj is. Akinek nagy a pocakja tartson fogyókúrát, társadalmunknak úgysincs szüksége elhízott, pókhasú mamlaszokra, akiknek csak az e- vésen jár az eszük. Közben Piskótát az egyik beosztottja, pardon, kedves kartársa, meglepte két vadonatúj külföldi hózentrágerrel. A következő esztendőben felszámolták az Egyesült Gumigyárat, s helyébe vezetéstudományi intézetet létesítettek. Piskóta kijelentette, hogy „társadalmunknak nincsen szüksége gumira, mi csak szilárd alapokra építhetünk.“ Piskóta Szilárd, néhány heti megérdemelt pihenés után átvette a Szikvíz Ellátó és Feldolgozó Üzem vezetését. Hamarosan kiderült, hogy dolgozóink asztalára egészségügyi szempontból kifogásolható szikvizek kerülnek, s nem egy esetben légszomjjal járó súlyos hasmenés okozói. A megoldás pedig nagyon egyszerűnek bizonyult. Négymilliós költségvetéssel sikerült egy olyan szűrő- és desztilláló állomást felépíteni, amely mindennemű ťiszGÄL SÁNDOR: Leült egy utcasarkon MIKOLA ANIKÖ: új ifjúság 5 Az örök főnök tátalanságtól megóvta a dolgozók egészségét. Később a felsőbb szervek úgy döntöttek, hogy bezárják az üzemet. A minőségi ellenőrzés megejtése után kitűnt, hogy szikvizeink minden tekintetben elérték a normál kútviz színvonalát. Piskóta Szilárdot felsőbb elismerésben részesítették, és kinevezték az Országos Mosó- és Vegytisztító Vállalat vezérigazgatójának. Mint az várható volt, itt sem ment minden símán. A vállalat ugyanis az egész ország szennyesét mosta, kivétel nélkül, nem véve figyelembe az e- gyes társadalmi rétegek között mind a mai napig fennálló antagoniszti- kus ellentéteket. Piskóta kidolgozta a vállalat új „mosási rendjét“, mely szerint az egyes üzemegységek vezetőinek ügyelnie kell, vajon ki szeny- nyesét mossák az állam drága pénzén. Ezek után országos mozgalom indult „öntudatos polgár maga mos“ jelszó alatt. Fél esztendő elteltével be lehetett csukni a mosodákat, s ezáltal a mezőgazdaság sok értékes munkaerőhöz jutott. Piskótát érdemei elismerése mellett nyugdíjba helyezték, és kinevezték egy aggokháza igazgatójának. Három év múlva bezártak minden hasonló intézetet, az új felvételi szabály értelmében ugyanis senkit sem lehetett aggokházában elhelyezni. Ékkor Piskóta Szilárd gondolt egyet és jobblétre szenderült. A meny- nyei portán annak rendje és módja szerint általeresztették. Három fényéve nyi megérdemelt pihenés után kinevezték a Purgatórium igazgatójának. Rögvest munkához látott. A vezeklő és tisztulni vágyó lelkek között megszervezte a szocialista munkaversenyt, s röpke öt fényév alatt pompás sikereket ért el. A tisztulási folyamat lerövidült, csökkenteni lehetett a férőhelyeket. Az így megtakarított anyagi eszközök tekintélyes részét a Purgatórium tatarozására, és új technológiai eljárások bevezetésére lehetett fordítani. Az arkangyalok 100 788 932 627-ik tanácsülésén Piskóta Szilárd büszkén jelenthette, hogy a Purgatórium végleg kiürült, s mint ilyenre nincs tovább szükség. A tanács hittudományi szakértői ugyancsak ráncolták a homlokukat és kifejtették az Ürnak azon véleményüket, hogy a mennyei rend örökkévalósága alapjaiban rendült meg. A Földön ugyanis lényegesen megváltozott a helyzet, vagy nagyon jó, vagy nagyon rossz emberek születnek manapság, nincs kilátás arra, hogy a Purgatóriumot’ megfelelő mennyiségű lélekkel lássák el, s ezáltal további üzemeltetése nem lenne rentábilis. Ugyanakkor a földi szakértők körében nyilvánvalóan világnézeti zavart kelt majd a tisztítótűz megszüntetése. Piskóta azt indítványozta, hogy alakuljon öttagú bizottság, amely a felmerült ideológiai problémák megoldását javasolná. Ebben megállapodtak. Felvetődtek viszont bizonyos kérdések Piskóta személye, jobban mondva további beosztása körül. Gábriel arkangyal úgy vélte, hogy Piskótát küldjék a pokolba, Lucifer már úgyis régen érett a leváltásra. Az Úr villámló tekintettel mérte végig Gábor arkangyalt, s meggyanúsította, hogy nyilván több nektárt ivott a kelleténél, azért mond ilyen hülyeségeket. Már csak az hiányzana, hogy Piskóta vezetése alatt megszűnjön a pokol is, mi a csudával lehetne féken tartani akkor az emberiséget, hisz így is fittyet hány az egésznek. Nem maradt más hátra, a tanácskozást el kellett napolni. Piskótát jól végzett munkájáért jutalomból három fényévnyi üdülésre küldték a Tej- útra. A következő ülés még viharosabb körülmények között zajlott le. Senkinek sem volt pontos elképzelése vajon mi legyen Piskótával. Végül az Úr végtelen bölcsessége folytán oldódott meg a helyzet. Idegkimerültségre és hajlott korára hivatkozva lemondott tisztségéről, s javasolta, hogy helyette Piskóta Szilárd legyen az Atyaúristen. És így is lön....! Elrohant, mert üres zsebbel nem ülhetett fényes asztalokhoz. Nekiment kőnek, vaspalánknak,' s ütötte az ég is kemény jégesővel. Szétrepedezett halántékát szerette volna vasabroncsokkal körülzárni, de a kovácsok is elkergették. Aztán leült egy utcasarkon hogy a járókelők lássák hogyan hal meg az ember. De beesteledett. Szavak szélben nyíló kővirágok vér pirosítja a szirmukat Szavak kígyók sziszegek bölcsek meghitt ösvényekre is rátalálnak Szavak hollószárny-síinti koporsók úsznak napjaim áradatával és nincs erőm már nincs erőm kitérni előlük POLÄK IMRE: GYURCSÖ ISTVÄN: Hullámok hátán Hullámok emelnek: buktatnak mélybe, pokoli sötétre, vakító fényre! Kit nem buktat, s újból megemel a hatalom; a tenger, a hullám: a tegnap és a ma; e taposómalom? Partra dob a víz, lehetsz bár a tenger aranyhala. Tátogsz a porban, sülsz a napon s nyársra senki nem szúr; kopoltyúd ízetlen falat — Sem a magasság, sem a mélység nem a világod: a cápa az úr! Védd magad. Tanulj meg úszni szemben az árral: fakóra váltsad pikkelyed, aranyad! Tanulj meg élni, védd magad. ...Hullámok emelnek és hullsz a mélybe: Cápák, és társaid között van a világod, nem élhetsz a partra vetődve. KMECZKÖ MIHÁLY: Csalódás őseim bűne lila fekély a számban Nyelvem gyökerét kételyrovarok rágják Szavaim lombját ropogóssá perzselte a tehetetlenség Mégis intelmeid salakhegyei torlaszolják el ereim CSONTOS VILMOS: Valaki a földet megcsókolta Valaki a földet megcsókolta: És zöldülni kezdett. Valaki a fákat megölelte: S nyomban kirügyeztek. Valaki fényt szitált a felhőre: S szivárvány született. Valaki a folyóra mosolygott: S az vtssza nevetett. Valaki Okkor mellettem megállt: És megszépült minden. Tavasz lett — és virágokat hintett Szivemre az Isten. 1935 Már esztendők óta özvegyi sorsban és egyedül élt az öreg Nagy Mihály. Úgy is teltek a napjai, örök egyformaságban, akár a megapadt folyócska ahogy íolydogál. Végre azonban mégis történt valami. Pedig az a nap is, amelyen megtörtént a nagy esemény, egészen úgy indult. mint a többi. Vagyis hajnalban a kakasok, versengve és nagy buzgalommal, szólani kezdtek; s majd Imitt-amott vaktában ugatni kezdett egy-egy kutya is. A kakasokat és a kutyákat egyaránt hallotta Mihály bácsi; sót azt is megtudta volna mondani, csupán a hang után, hogy melyik milyen, s hol van otthon. Dehát ez nem is csoda, mert amióta özvegyen és egyedül élt az öreg, azóta az első kakasszóra mindig felébredt. S ettől az időtől kezdve aztán, akár egy öreg óra, nagy egyformasággal úgy ketyegte tovább ébren a perceket. Hát a kakasok szóltak; s itt-ott vakkantott egy-egy kutya. Aztán derengeni kezdett. S a derengés csendjében a Mihály bácsi két Iába is elindult az ágyból, s követte őmaga is a lábát. Vagyis fölkelt, hogy a házban és a gazdaságban elvégezze mindazt, amit így hajnalban máskor is végezni szokott. Amikor minden szükséges dolgot megtett, egy kövér cigarettát csavart magának s arra rágyújtott. Aztán o- daállott az ablak elé, hogy kinézzen a világba. Eregette lassan a füstöt, s úgy szemlélte, a füstön keresztül, hogy mily csend van mindenütt. S hogy nem történik semmi. Csak a keleti égen erősödött egyre jobban a fény, s csak a pirosba hajló falevelek villadoztak, mint a madarak tükrei. Mert bizony, már ősz volt. így nézte Mihály bácsi, hogy vajon mit lehet látni; s miközben nem látott úgyszólva semmit, lassacskán valami enyhe és derűs nyugtalanság kezdet rezegni benne, mint ahogy a lég is megúnja néha, hogy ne legyen semmi szél. Hát igen, legalább egy kis fuvalom- ra vágyott az öreg. Kiment tehát az útra, s ott mesélni kezdett hátha lesz valami. Ment az öreg. egyre tovább a falu között, az országúton. Dehát nem jött senki, s nem történt semmi, oly korán volt még az idő. Végre azonban mégis feltűnt egy teherautó, amint nagyhatal- masan törtetni látszott szembe vele. Haragos ember lehetett, aki vezette, mert senkit és semmit nem tekintett, hanem csak robogtatta a kocsit, ami ládákkal és hordókkal volt telerakva. Több időt gondolván az ö- reg. mint amennyit a robogó alkotmány hagyott neki, csak az utolsó pillantásban tudott az út szélire ugrani; s bizony onnét az útszélről is szinte a hid alá fújta a kocsi szele, mert a dolog éppen egy híd mellett történt. — Nohát — puffant meg az öreg — ez a teherautó mondhatni keresztülment rajtam! A nagy porfelhőben utána nézett a kocsinak, majd megindult ismét és szép csendesen mendegélni kezdett visszafelé. S amint így mendegélt, hát egyszer egy ember tűnik elő, aki friss mozgással éppen feléje tart az úton. Nézte, de az első pillantásokkal nem ismerte meg. Ahogy azonban közelített az ifjú ember, egyre bizonyosabb lett, hogy János, aki jön. Vagyis ama rokon, akire nézett az örökség. Tamási Áron Öreg pillangó Jó reggelt, Mihály bátyám! — köszönt is János, elég kedvesen. — Jó reggelt, egy-öcsém? — fogadta az öreg. — Hát hogymint van? — Biza rosszúl! — felelte Mihály, bácsi. Erre jobban odanézett a rokon, hátha igaz lenne csakugyan, amit monda az öreg. S mért van maga rosszul? — kérdezte. — Én azért, kedves öcsém, mert egy teherautó keresztülment rajtam! János jobban az öregre kapta a szemét, s hát csakugyan, az öreg i- gen lehuppanva és gyámoltalanul álldogál. Enyje, tűnődött magában János, tréfa lenne a szó, vagy a valóságot takarja mégis?! Tréfa nem lehet, mert csakugyan igen roncsaiban áll az öreg; de a valóhoz mérten igen épségben mégis! Mit szóljon hát, ez most a kérdés. Mert ha megesve sajnálkozik, esetleg nevetség tárgya lesz majd; ha pedig pogányul veszi a dolgot, az örökséget veszítheti el. — Más ember ágyba dől ilyenkor — mondta hát János. — Engemet is igen húz — felelte Mihály bácsi. Aztán elváltak. A szél is meglibbent, s meg az ö- regben is a kedv, hogy hát mégis történik valami. S mosolyogva hazament. De egy óra sem telt belé, már nagy búsulásban egy vénasszony érkezett, hogy vajon még életben van-e az ö- reg Mihály, mert éppen most hallotta azt az elborzasztó nagy szerencsétlenséget. — Ki mondta? — János beszéli — felelte a vénasszony. Hát ha így van, gondolta magában az öreg, akkor csakugyan folytatni kell. amit unalomból és tréfából elkezdett. Folytatnia kell, mert különben János marad a győztes. — Bizony csak pislákolok — nyöszörgő« az öreg. — Hát akkor mért nem fekszik le? — Nem tudok levetkőzni! Ha nem tudott, hát az öreg asszony megkönyörült rajta, s gyöngéd kezekkel levetkőztette. Aztán szépen ágyba is fektette, de Imádkozni már nem tudott érte, mert új látogatók jöttek, akik mind törötten ülték körül az ágyat. Majd a sor végén János is megérkezett, hogy a halált nehogy lekésse. Idejében is jött, úgy találta, mert a helyzet nemcsak egészen siralmas volt, hanem maga Mihály bácsi is a végső szóhoz folyamodott. — Hagyakozni akarok! — mondta nehezen. S mindjárt ki is nyilvánította, hogy a jelenlévő tanúk előtt s lelkiismeretes szokás szerint minden vagyonát Jánosra hagyja, aki viszont, ennek ellenében, két dolgot megtenni tartozik. Nevezetesen tartozik azzal, hogy illendő temetésről gondoskodjék; másodszor pedig, tartozik azzal, hogy húsz pengőforintot rögtön lefizessen. Ennyit és nagynehezen elmondván az öreg, végső megerőltetéssel félig felült az ágyban és János felé fordult. — így jó lesz-e? — kérdezte. A megtörtszívűek mind Jánosra néztek, a szerencsés rokonra, s a hála kibuggyanását megilletődve várták. S amit vártak, abban nem is csalódtak, mert János fájdalmas szavakkal jelentette ki, hogy illendő temetésről gondoskodni fog; majd a szavak után sújtottan felállt és a húsz pengőforintot átnyújtotta a Mihály bácsinak. Az öreg megnézte a pénzt, majd a markába szoritotta, mintha a fájdalom görcsében tette volna. Aztán vissza ereszkedett lassan a párnára és úgy nézte fektéből a gerendát, mintha ott a tetőn egy nyílást keresett volna, amelyen a lelke elszánhasson az egekbe. Egy öreg asszony sírni kezdett. De akkor hirtelen, mintha valami csoda történt volna, az öreg könnyűszerrel felült az ágyban, és biztós mozdulattal lelépett a földre. S elkezdett öltözködni. Olyan erőben és egészségben mozgott, hogy egy darabig szólani sem tudott senki. De aztán János felugrott a helyéről, s nagy szemrehányással szólott az öregre mondván:' Mért hazudta, hogy egy teherautó keresztülment magán?! — De bizony, keresztülment! — mondta az öreg. — Magán?! — Rajtam! — Hát nincs magának semmi ba.ia! iicTcicu az S nevettek mások is, az egész gyü- lekezet. Mihály bácsi pedig bort vett riő, hogy a húsz forint háta mögül az ő illedelmes vendégeit megkínál-
