Új Ifjúság, 1967 (16. évfolyam, 1-50. szám)
1967-01-10 / 2. szám
Hágók láncolatán túl, 3000 méter magasságban kezdődik a Pamir. Élettelen, hideg, sötét pusztaság ez a táj. Nincs itt egyetlen fa, fűszál sem. Az összetapadt homok sima, kerek halmokat alkot. Mintha a Holdon járnánk. Csak a száraz, rövid terzlenszárak mutatják az élet nyomait. Ez a növény valahol középúton van a fű és a bokor között. A sarkvidék zord klímája fogad bennünket. Nyáron a 30 fokos déli hőségben megrepedeznek a kövek, éjjel meg mínusz 5 fokra is lehűlnek. Víz meg csak este folyik a napközben megolvadt glecs- cserek alól. Lábunk alatt mérhetetlen kincsek hevernek: hegyi kristályok, vasércdarabkák, s van itt arany, aszbeszt, sőt még platina is. Nehéz hozzájuk férni a kőrengetegen át. Az utakon a gépkocsik zihálnak a ritka levegőben. Az embernek meg, amíg hozzá nem szokik, szédül a feje és szaporán ver a szíve. A viz itt jóval 100 fok alatt forr, s a hús és a kása sokáig fő és rosszul fő meg. Még a teafőzés is sokáig tart. Azt hinnők, hogy csak havasi párducok, jakok és vadju- hok élhetnek itt. Pedig a Pamírban mindenfelé találunk zöld foltokat. A szántóföld darabkák olykor e- gészen a gleccserekig, 5000 m magasságig is felkapaszkodnak. Harc folyik itt a zord természet ellen, minden csepp vízért, minden darabka földért. Szinte függőleges hegyoldalakon kell felkapaszkodni a megművelt földekhez. S a földművesnek még árkokat is kell ásnia a hegyoldalban, hogy föl- decskéjére eljusson a víz. U- gyanakkor állandóan ügyelnie kell. hogy a víz a talajjal e- gyütt ne mossa el az élet drága hajtásait. Nemhogy a' traktor, de még az eke sem használható itt, a fellegek között. Az ekevas nyomban kicsorbul a sekély talaj alatt megbúvó á világ teleién L ________________________J Nem a Holdon, hanem a Pamíron van ez a táj. A különös teraszokat a melegvíz-források vize hozta létre. A pamíri népünnepélyek szereplői a sirinkorok (műkedvelő énekesek). A képen Navruso Kurboonejszejenov, a Xadzsik Köztársaság népművésze. Pamíri kecskeviadal. Néhány tucat lovas csoportokra oszlik s mindegyik igyekszik elfogni a kecskét. sziklákon. így hát a Pamírban még faekékkel szántanak. Másként nem lehet. És mégis egy hektárról 40 mázsa búzát és 600 mázsa burgonyát takarítanak be. HÁROMEZER MÉTER MAGASAN Kelet-Pamír közepén, 3000 méter magasságban, a világ legnagyobb gleccserétől, a 77 kilométer hosszú és öt kilométer széles Fedcsenko glecs- csertől nem messze hömpölyög a Murgab folyó. Medrébe 1911- ben beleomlott egy egész hegy, s a kétmilliárd 200 millió köbméternyi sziklatömeg letörölte a föld színéről Úszói falut. A víz 14 év alatt 60 kilométerre nyúlt el, elárasztott még egy falut, s mélysége már elérte a fél kilométert. Ekkor áttört a 700 méter magas om- ladék alján, de az újonnan képződött tó vízszintje változatlan maradt. A folyó mégis olyan vad lett, hogy tojáshéjként dobálja az óriási köveket, s még a hegylakók se nagyon mernek átkelni rajta. A Murgab folyó mellett van Murgab város. Itt már második éve működik az Ak-Szu vízierőmű, az ország legmagasabban elterülő erőműve. A Pamírban 48 kolhoz és egy jaktenyésztő szovhoz működik. A szovhoz 4000 méter magasan van a Bulunkul tó partján, amelyben csak úgy nyüzsögnek a pisztrángok. A gazdaságban 3500 juhot, és 8500 jakot tartanak. A jaknak tehénteje. antilopszarva, lófarka és lósórénye, s hosszú teveszőre van. A jakpásztorok nyáron a legelőket járják, télen meg. mint mindenki a Pamírban. behúzódnak agyagkunyhójukba. A pamíri házak két részből állnak. Az előszobában le kell vetni a lábbelit, s innen nyílik a lakószoba. Hagyományos a hegyilakók vendégszeretete. A vendégnek az utolsó darab kenyerüket is odaadják. Az újszülöttnek a falu minden lakosa ajándékot visz. A fiatal házasoknak ingyen építenek új házat. Volt a pamíriaknak ..élő istenük“ is. Aga-han imám, a Brit birodalom hercege, aki Bombayban élt. Hosszú ideig adót fizettek neki. Amikor a Pamír szovjet lett, „istenüknek.“ aki Párizsban élte világát, végkielégítésként küldtek egy ezüst kanalat, egy pár cipőt, egy teáskannát, egy köves gyűrűt és 14 méter kartonszövetet. Hát ezzel bizony nem sokra ment. A pamíriak élete pedig egyre javult. Már nemcsak pillangósokat vetettek, s nem ettek folyvást borsólevest aludt tejjel. Minden faluban iskola é- pül. Igaz, olyan kis falvakban, amilyen a tíz házból álló Ali- csur, a Murgab mentén, mindössze egy tanító van, aki egyben az iskola igazgatója is. S az iskolában csak egy tanterem van. Jól megfér ott külön csoportokban mind a négy osztály, nem zavarják egymást. Az ötödosztályosok már a városba piennek tanulni. Bentlakásos iskolákban kapnak helyet. S ma már csaknem mindegyik pamíri gyerek továbbtanul a városban. Horog például a főiskolai képzettségű lakosok arányszámát tekintve az első helyet foglalja el az ország városai között. A házakba bevezették a villanyt, s a piai és a teáskanna mellett megjelentek a rádió- készülékek. Hangszerek minden otthonban vannak. A dolgos pamíriak életvidám emberek. A szovjethatalom éveiben meghatszorozódott az öntözött és a szárazművelésű földek területe. s az ő számuk is megháromszorozódott. úgyhogy már eléri az 50 000-et. Szovjet-Pa- mírba beköltözött a pezsgő é- letkedv. Az alezredes Még nem ért véget a háború, de Kelet-Szlovákia metropolisa már felszabadult. Az alezredes teljes díszben sétált a városban, s mivel már jártak az első villamosok, az egyikre felült. Hadd lássuk, hogy ízlik a kocsikázás a sok éve nem látott hazában... Alezredesünk elégedett volt. Mellét sor kitüntetés díszítette, a legmagasabb ktüntetésre pedig nemrég terjesztették fel a duklai harcokban tanúsított hősiességéért... A kocsikázás a villamoson a- zonban meglepő fordulatot vett. Ügy látszik, már akkor is yoltak huligánok, mert egy suhanc megpöccintette az alezredes kitüntetéseit, és nyegle módon így szólt: — Ezeket ágyban szerezted tán, hogy annyi van belőlük? A suhanc kapott erre egy o- Iyan gondolkodás nélküli ökölcsapást a képébe, hogy kiesett a villamosból, s összevissza zúzta magát, vérbeborult arccal vitték el az úttestről... Hiába helyeselték az emberek a gyorskezü alezredes tettét, a hadbíróság számára a fegyelem volt a fontos. Megfosztották rangjától, kitüntetéseitől, a felterjesztett javaslatot visszavonták, a közkatonává vedlett alezredest pedig a frontra küldték. Az ostravai frontszakaszon harcoló hadtestünk közkatonája azonban képtelen volt új é- letet kezdeni. Ott folytatta, a- hol abbahagyta: haláltmegvető bátorsággal küzdött tovább. A frontot egy helyen nem lehetett áttörni, a német tüzérség sakkban tartotta a terepet. Az alezredes — immár közlegény — rádióadót kért és kapott. Ezzel átkúszott a frontvonalon és a német ütegek közvetlen közelében ásta be magát, innen irányította halálos biztonsággal tüzérségünket. Helyét nem változtathatta, annyira közel volt a célpontokhoz, így hát a tüzérséget gyakran saját maga irányába kellett vezényelnie. A német ütegek megsemmisítése után a frontot áttörték Az előrenyomuló katonák egy gránáttölcsérben megtalálták a saját tüzérsége fűzét magára irányító katona véres, szilánkoktól összeszabdalt testét. Mellette az összetört adóállomást. Csodával határos módon a hős katonát sikerült megmenteni. Arcából, testéből húsdarabok hiányoztak, senki sem ismert már rá, de úgy-a- hogy életben tartották. Rangját, kitüntetéseit visszakapta. Alezredesünk ma nyugdíjas. Arcát egy bratislavai plasztikai sebészorvosnö, húsz évvel a háború után végre olyanná varázsolta, hogy szinte fiatal embernek látszik. A nyugdíjas alezredesnek új arca van. Csak a szeme... Abban gyakran mámorosán pislákol az alkohol mesterséges tüze. Csak testének sebeit sikerült begyógyítani. Félelem ___________________________i — Féltél már? — kérdem katonatiszt barátomat. — Kétszer — vászolja ő. — Egyszer rettegtem, másodszor borzasztóan megriadtam, — Meséld el, hogy volt... — A repülőalakulat el nem használt lőszerét bizonyos idő múlva meg kell semmisíteni. Valahogy lemaradtunk ebben a munkában, úgyhogy egyszerre három tehergépkocsira valót kellett robbantani. A harcko- csizók gyakorlóterén készültünk erre. Vagy hét méter mély tankakadályt építettek itt, ezt töltöttük meg a lövedékekkel. A töltényhalmaz legaljára kerültek a robbanó töltetek. Én gyújtottam meg a zsinórt. Amikor azonban fel a- kartam mászni a tankakadály meredek oldalán, a laza, homokos talaj leszakadt. Hogy visz- szacsúsztam, az nem lett volna akkora baj, de a homok teteje betemette a gyújtózsinóri is. Az, persze, a homok alatt égett tovább. Keresgélni, kitép ni már nem lehetett. Szabadulni akartam innen, minden á- ron. Ez a „minden áron“, kap- kodóvá tette mozdulataimat Minél jobban kapaszkodtam annál inkább omladozott a homokos fal. Borzalmas percek voltak... Végre nyugalmat erőszakoltam magamra, és kiká- szolódtam a gödörből. Még ötven métert sem rohantam, a- mikor a légnyomás a földre vetett. Körülöttem csapódtak be a repesz- és kődarabok. Egy sem talált el. Feltápászkodtam és elfogott a rémület. — A második eset kézigránát-gyakorlat közben történt. Az egyik granát nem robbant fel, mert egy ágas-bogas kis növényre esett, s az ágán fennakadt, mintegy tizenöt centire a föld felett. Hozzányúlni nem lehetett, tehát töltetet tettem alája, és úgy robbantottam fel. Barátomat, úgylátszik mulattatta, hogyan bajlódom a veszélyes gránáttal, s gondolta, meg tréfál. Annak a katonának, aki utoljára dobta a gránátot, egy töltet nélküli, de az élestől külsőleg semmiben sem különböző gránátot nyomott a kezébe. A katona eldobta, de a gránát persze nem robbant fel. Újra nekiláttam hát a robbantás előkészületeihez. Amikor már meggyújtottam a zsinórt, odajött mellém a barátom, hirtelen lehajolt és felkapta a gránátot. Meghűlt bennem a vér. Azt hittem, megőrült. Ezt ő még azzal is erősítette, hogy jókorát, rúgott a gránátba, a- mely — csendesen odébbgurult.... Rettenetes volt az a rémület, amely elfogott, amikor azt hittem, hogy mindkettőnk vesztét okozza őrületével. Csak azután, mikor „kiélvezte“ rémületemet, árulta el a „tréfát.“ Osztálytársak Az iskolában két paddal mögöttem ült Vencel, balra tőlem a másik padsorban Béla. Vencel kulákgyerek volt, nagy darab, erős legény, de igen csendes fiú. Béla szilaj fickó volt,, mindig fegyverekkel játszott, ez volt a vesszőparipája. É- rettségi után Vencel külföldre szökött — egy-két évvel a februári események után történt ez még. Béla katonaiskolába ielentkezett, amit természetesnek is tartottunk. Vencel leveleket írt az osztálytársaknak, melyekből kitűnt, hogy Kanadában főiskolás lett, valami magánalapítvány ösztöndíját élvezi. Béla közben a kémei- hárítókhoz került. Már közeledett a tízéves é- rettségi találkozó, amikor Bélával szinte egymásnak futottunk az utcán. Szó szót követett, amikor egyszerre csak Béla kezefején, a csuklója táján, csúnya sebhelyet fedeztem fel. — Hát ez mi? — kérdeztem. — Semmi, egy futár jól célzott... — Katonai titok ide, katonai titok oda, ezt nekem elmeséled! Egyébként, mi az a futár? — A futár? Az olyan kém, akit ide-oda küldözgetnek a határon, ez tartja a kapcsolatot, meg ilyesmit... De ez érdekes fickó volt. Amikor szorult helyzetbe hoztuk, lőtt... Kutya jól célzott... — Elfogtad? — Amikor már kilőtte a kezemből a pisztolyt?! Dehogy fogtam el. A többiek kapták le. Az érdekes azonban más volt rajta. Tudod ki volt? — Fogalmam sincs. Nem szoktam kémekkel bratyizni... — Kapaszkodj meg, öregem. Vencel volt! Áthelyezés A hivatásos katonák életének megkeserítője a gyakori áthelyezés. Nem lenne ez olyan borzasztó, ha nem fűszerezné a katonai bürokrácia, amely, valljuk be, még nem halt ki. Szinte „szabály", hogy amint a katona lakást kap munkahelyén, rövidesen számíthat rá, hogy áthelyezik. S mire új állomáshelyén elintéződik a hosz- szadalmas lakásügy, kezdheti elölről... Így járt Antal százados is. Pedig csupa jó hírt hoztak neki... Először is jelentést kapott, hogy végre kiutalták a lakást Pardubicén, jelenlegi munkahelyén. Nagy volt az öröm. A- zonnal költözködött, feleségét is elhozatta Besztercebányáról. A másik hír is örvendetes volt: végre elintézték kérvényét, hogy helyezzék szülővárosába alakulatához. Ez történetesen Besztercebánya volt. De itt már nem volt lakásuk. Az asszony szüleihez költözött, nem maradt egyedül Pardubicén. A férj minden hónapban egyszer elutazott Pardu- bicére, hogy — kiszellőztesse a lakást. Egy ilyen „szellőztető út“ alkalmával ott bóbiskolt Antal százados a vonatban, amikor egy őrnagy telepedett melléje. Bemutatkoztak, beszédbe elegyedtek. Hová, hová? — kérdi az őrnagy. — Ugyan, — válaszolja a százados, — megyek lakást szellőztetni Pardubicére... Lehetetlen! Én ott szolgálok és nincs lakásom. Épp most voltam Besztercén — szellőztetni az ottani lakásunkat. A két tiszt határtalan örömében csaknem egymás nyakába borult. A legközelebbi állomáson kiszálltak a vonatból, és az első személlyel visz- szatértek Besztercére. Azonnal az őrnagy lakására mentek. — Hogy tetszik? Megfelel nektek?! — Nagyszerű!? Azután közösen látogatást tettek Pardubicén, ott viszont az őrnagy volt elégedett An- talék lakásával. Hazafelé Antal már bútorszállító kocsin tette meg az utat. Ugyanez a kocsi visszafelé az őrnagyék lakberendezését vitte Pardubicére. — Ezredes elvtárs! — szólította meg másnap felettesét Antal százados. — Visszavonom a lakáskérvényemet! — Csak nem? A Mikulás talán lakást hozott neked? — Nem a Mikulás,' ezredes elvtárs. Csak a véletlen kifogott a bürokrácián. Vilcsek Géza KATONAZENE Katona törté> netek
