Új Ifjúság, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1966-12-06 / 49. szám
házat.“ „Vendén jön, vendég megy. sosincs szabad hely." „Átkozott a ház, amelyben nem fogadnak vendéget.“ örmém közmondások ezek ősiek, min' a Szevan-tó. Sok örmény pa rasztcsaládban ma sem lakják a legjobb bútorokkal berende zett vendégszobát. Örményföldön is kenyérre! helyesebben sós vagy édes lepénnyel fogadják a vendégei Az ős) szokás szerint férfiak és fiúgyerekek nem léphetnek be a konyhába, ahol a lepényt vagy a lapos, sótlan kenyerei sütik. Ez utóbbit nem szabad késsel szelni, csak törik, nehogy ínséget hozzon a házra Örményországban az öregek még ma is a kenyérre tesznek fogadalmat, ha megcsküsznek valamire. Nem szégyennek mi nősül a kenyérre lépni, vagy a földön hagyni a morzsát. Az üzbég falvakban is arra tanítják a gyermekeket már kiskoruktól, hogy minden falai kenyeret fel kell emelni a földről. Az üzbég házakban díszhelyen tartják a kenyeret. A lepény szétosztásának joga a legöregebb embert illeti. Az emberek nehéz munkával jutnak a kenyérhez, ezért ismerik annak értékét. De a jövevénytől semmit sem sajnálnak. Nemcsak egyes személyek, de egész népek versengenek, melyik a vendégszeretőbb. A tad- zsikok alighanem igényt tarthatnának az első díjra. A pa- miri falvakban a hegyilakók különleges vendégházat építenek. Itt gyűlnek egybe, különösen hideg estéken, a férfiak, itt beszélgetnek, énekeseiket, mesemondóikat hallgatják, és várják a vendéget, az utast, a- kinek majd a legszebb csészéből kínálják a zöld teát. A vendégszeretet törvénye mindenütt szent, Moldvától e- gészen a Behring-szorosig. És amikor az ember rénszarvasvagy kutyafogaton száguld a csukotkal tundrán, tudja, hogy nemsokára barátságos tűzhely fogadja. Belép a házba, megmelegszik, a hazaiak szótlanul kínálják. Senki sem kérdi, honnan jött, hová tart. Senki sem ejt egy szót mindaddig, amíg a vendég jól nem lakott, s nem kezdi elsőnek a társalgást. Fokozatosan, lassan indul a beszélgetés. A vendég iránti tisztelet erősebb a kíváncsiságnál... A Svét v obrazech, amely tudvalevő, hogy évek óta igen jelentős mértékben támogatja a foto művészet fej- jódését. ebben az évben is több tematikus kiállítást rendezett. Az egyik a legsikerültebb leányportrékndk volt szentelve. Nálunk ugyanis nem sok fényképész specializálja magát arra, hogy kizárólag egy témakörből választaná felvételi tárgyát. A kiállításra az adott esetben első sorban is amatőr-fényképészek küldték be munkáikat. A legsikerültebbeket Tarasz Kuszcsinszkij 33 éves építészmérnök küldte be és az ö munkáiból választottuk ki az oldalunkon látható képeket is. A szerző eddig néhány kisebb kiállításon vett részt és munkája közül szerényebb mértékben közöltek egynéhányat fényképészeti szaklapjaink. Kuszcsinszkij képei megragadnak egyszerűségükkel, természetességükkel. Nem igyekszik a külsőségek túlzott hangsúlyozásával képeit vonzóbbá tenni. S éppen talán ebben az ellentmondásban található maga a szépség. A képekben nincs semmi játszás, nincs fölösleges mosolygás. A helyzetet a szerző nem állítja be, hanem igyekszik az ember lelkilletét visszaadni, akár örömről, akár szomorúságról vagy bosszúságról van szó. Erre egyébként olvasóink is rájönnek, ha kicsit figyelmesebben nézegetik a képen látható lányok arckifejezését. I "® gy népet sem i j lehet megérteni I nemzeti jelle- 1 , géből fakadó A szokásainak, er- nőiesének, évszázados hagyományainak ismerete nélkül. Ezzel a mondattal kezdi cikkét a Szovjetunió című lap és az alábbiakban most, amikor a Barátság Hónapja befejezéséhez érkezünk, mi is kis ízelítőt adunk a Szov- jetnunió népeinek szokásairól. Az orosz falvakban kenyérrel és sóval köszöntik a vendéget. Miért éppen kenyérrel? Azért, mert az orosz földművelő munkájának ez a legfőbb terméke. A szőlőtermő Grúziában új borral teli kürtöt nyújtanak át a vendégnek. Tuvá- ban ürühússal fogadják, annak is legízletesebb falataival: szeggyel, bordával, lapockával. A vendéget mindenekelőtt jól kell laktatni, s „kenyér nélkül sovány az élet, só nélkül savanyú“ — így tartja az ősi o- rosz szólás. A mély orosz meghajlás mindig a legnagyobbfokú tiszteletet fejezte ki. A régi időkben mély meghajlással és a „ke- nyér-só“ szavakkal mondtak köszönetét a délelőtti jó munkáért. Mint kedves szívélyesség maradt fenn ez a szokás, vendégszerető szertartásként. Minden nép becsületbeli kötelességének tartja a kellő vendégszeretetet és hozzáad a nemes szokáshoz valami egyénit. Az örmény falvakban például asztalt terítenek és éjjeli szállást készítenek az utazónak. s a vendéglátásban a szomszéd is segédkezik, hiszen a „te vendéged az én vendégem is.“ A vendég ékesíti a Ň V) 3 * N m CO u CJ H M-Ĺ u u © o. >. c © — o> o ti * eo -w ÍJ * 5 ai 3d •3 N rs cn C .c N 'U'. < V
