Új Ifjúság, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1966-02-01 / 5. szám

m A salzburgi érseki zenekar másodkarmesterének család­jában a hét gyermek közül utolsónak jött a világra - két­száztíz évvel ezelőtt - minden idők egyik legnagyobb zene­költője Wolfgang Amadeus Mo­zart. A városka sajátos zenei hangulata s a családi kör zené­vel átitatott atmoszférája szin­te predestinálja. hogy a kis Wolfgang már zsenge gyer­mekkorában a zene felé orien­tálódjon. A gyermek zenei ka- rierje és csodálatos fejlődése szinte egyedülálló Hiteles ada­tok tanúsítják az alig három­éves fiúcska első vonzódását a zongorához és azt a tényt, hogy egy évre rá már tisztán, eleven ritmussal zongorázott, ötéves korában szörnyen ösz- szekent ákom-hákomokkal vet papírra egy játszhatatlan, de zeneileg korrekt zongoraver­senyt, és számtalan tanújelét adja tökéletes zenei hallásá­nak. Az apa — Leopold — aki maga is korának elismert ze­nésze, sajátkezűleg irányítja fiának zenei nevelését, s mi­kor látja az abszolút tehetség megnyilatkozását elhatározza, hogy a kis Wolfgang adottsá­gait felhasználja labilis anyagi helyzetének megszilárdítására. Először Bécsben az udvarnál mutatja be a csodagyermeket, majd pedig egy csaknem öt­évig tartó művészi körútra in­dul. Ennek a körútnak szá­munkra az az érdekessége, MOZART 1758.1.27-1791. XIL 5. hogy első állomása Pozsony, ahol a mai Jirásek utcában levő ódon kis palotában — amint azt az emléktábla tanú­sítja — adta első hangverse­nyét a hatéves kis Amadeus. A csodagyermek „turnéja“ valóságos diadalút. Innen ha­zatérve azonban a szigorú apa és nevelő látja, hogy a gyer­meknek még további szellemi fejlődésre van szüksége, s így mintegy hároméves tanulmá­nyi idő következik. Ez az az idő, mikor a virtuóz csoda­gyermek a zeneszerzés felé kezd orientálódni s így a kö­vetkező olaszországi kőrútján már főleg kompozícióival és memóriájával „bolondítja ma­gába az olaszokat". Rómában játszódik le az a híres epizód, hogy miután a sixtusi kápol­nában meghallgatott egy MPise- rerét, emlékezetből kottapapír­ra vetette. Xizenhatéves korától négy­évet a salzburgi hercegségek szolgálatában tölt. Az érsek azonban meglehetősen zsarnok hajlamú mecénás. Ez az oka aztán annak, hogy a szűk salzburgi környezetből kitörni vágyó zsenit elbocsátja szol­gálataiból. A fiatalember reményteljes bizalommal és 21 évének min­den idealizmusával vág neki a nagyvilágnak. Sajnos azonban, sikertelenségeit látva — mivel sehol sem jut jövedelmet biz­tosító álláshoz — csalódottan visszatér szülővárosába, ahol apja megszerzi számára a meg­ürült orgonista állást. Látszó­lag nyugodt, alkotásokban gaz­dag két év következik, mely azonban — mind az érsekkel mindpedig apjával való végle­ges szakításhoz vezet. Ezentúl egyedül halad útján, mely mint lángelmét a művészet te­tőpontjára emeli, de mint em­bert az elhagyatottság és nyo­morúság felé vezeti. A császárvárosban első évei sikeresnek mondhatók. Hang­versenyeken szerepel, tanítvá­nyainak köre szépen kibővül és megköti boldognak induló há­zasságát Weber Konstancával. Ez a házasság azonban, mely­ben Mozart élete utolsó évti­zedét töltötte, nem hozta meg a hozzá fűzött reményeket. Konstanca felületes, könnyel­mű, igen kevéssé művelt nő volt, s nem tudott méltó élet­párja lenni a zseninek. Érdekes, hogy Mozart éppen súlyos anyagi gondokkal ter­hes kilencéves házassága ide­jén írja az operaszínpad leg­ragyogóbb gyöngyszemeit, me­lyet a jegyessége alatt írt élet­vidám „Szöktetés a szerályból“ nvit meg. Sajnos azonban min­den bemutató sikere csak ti­szavirág életű minden egyér­telmű anyagi siker nélkül. Ki­vételt csupán a mai Prágai Xyll színházban bemutatott „Don Juan" jelent. Az a tény, hogy a bécsiek Ízlésének inkább a könnyebb olasz zene felelt meg a mo­zarti alkotások mély eszmei tartalmával szemben, lett az okozója a végtelen nyomornak, melyben a lángész oly tragi­kusan rövid alkotói pályafutá­sát befejezte. Súlyos betegség által elemésztett porhüvelye jeltelen tömegsírban lett el- hantolva. de géniusza tündö­köl és örök fénnvel árasztja be a művészet egét. Varga József Elindul egy ember. Indulását többen vagy kevesebben segítik. Az útkeresés nehéz ide­jében társadalmunk egész sor intézménye áll mellette. Az eredmény — ha akarat és tudás­szomj van az emberben — szakmatanulás. Majd élete első harmada felé (az emberi át­lagkort 60 év körül számítva) szakmával bí­ró „kész“ emberré válva igyekszik az irányá­ban megnyilvánult segítséget viszonozni, a jö­vő generációjának az útját egyengetve társa-1 dalműnk hasznos tagjává válni. Ez a kényszerítő erő hozta létre — többek között — a népművészetet is. Kamarás Imre, született, tanult, számtan­fizika tanár lett, megnősült. Azok közé a fia­talok közé tartozik, akik a harmincnak még jóval alatta vannak. És azok közé az aktív al­kotó népművészek (néptánc-koreográfusok) közé, akikből a csehszlovákiai magyar népi- táncművészebnek csak igen kevés jutott. Gazdag a népművészetünk, gazdag a hagyo­mánykincsünk, de igen szegény a színvonalas feldolgozásával foglalkozók névsora. Ezek kö­zé a kevesek közé tartozik Kamarás Imre, a feledi magyar iskola szaktanára is. Tevékeny­ségét a Csemadok rimaszombati helyi szervé- zete népi együttesének a tánccsoportja élén fejti ki. Érdekes igénypárosítása ez az életnek. Szakmája: matematika-fizika tanár, kedvtelé­se, alkotási vágya, lelki életének gazdag alko­tási megnyilvánulása: népitáncalkotás, népi- tánctanítás, népitánc gyűjtése. Hogyan alakult ki benne ez a kettősség?. Haladjunk sorjában. Szereti a szakmáját és alkotóművész. Az é- lét és az iskola alakította ki ezt a kettős i- gényességet nála. Rimatamásfalvai születésű. Gyermekkorát abban a városban, illetve annak a városnak a közelében (Rimaszombat és Tamásfalva jelen­leg már teljesen összeépült) élte le, ahol Pásztor Mariska és a hozzá hasonlók oltották a gyermeki lelkekbe a művészet szeretetét. Később, főiskolás korában az Ifjú Szívek (je­lenleg Magyar Dal- és Táncegyüttes) tagja volt. A művészet szeretetét vitte magával Po­zsonyba — ahol a főiskolát végezte — és on­nan a népitáncalkotás technikai tudásának az elsajátításával gazdagodva tért haza. Mindjárt az első nagyobb lélegzetű alkotá­sát „Zsérei mulatság" átütő erejű siker ko­ronázta. A sikert több tényező előzte meg: a) fegyelmet és igényességet kívánt a tán­cosoktól; b) bevezette a táncosok rendszeres tánc- technikai képzését (a tánctechnikai gyakor­latot a vidéki műkedvelő táncegyüttes színvo­nalához mérten állította össze); c) megkövetelte az együttesnél a rendszeres és folyamatos munkát;' d) nagyon jó közösségi szellemet alakított ki az együttesnél; e) megosztotta a csoportban végzendő mun­kát. Igaz, az első alkotása még „tanulóévei“ fel­ismerhető nyomait viselte magán, de már é- rezhető volt az alkotó egyéniség/ kialakulása is. Részeiben — epizódjaiban — elképzelésé­ben még utánérzést keltett, de egészében egy alkotói szakaszt elindító mű volt. Önkeresés és erőpróba. Szaktanfolyamokon előadásokat hallgatott és tartott. Tapasztalt és elismert koreográfusok sikert aratott műveit tanította be (Pásztortánc, Elvesztettem zsebkendőmet), tanulmányozva annak felépítését, szerkezetét. Készült, és e készülése nem volt eredményte­len. Az eddigi alkotói munkásságának a leg­szebbjét hozta létre 1964 tavaszán. „1848-as huszárverbung". A nemzeti múltunk dicső ko­rába nyúlt vissza témáért, hogy a mához szól­va tolmácsolhassa azt Nem egy lezárt életműről akartunk írni, el­lenkezőleg. Egy néptánckoreográfus indulását, első sikereit üdvözöljük. A munka, amely mö­götte áll, bizalommal tölt el bennünket. Re­ményeink nagyok — az eddig végzett munká­ja alapján képződtek. Szeretnénk a jövőben munkája eredményével (vele személyesen) fesztiváljainkon, bemutaóinkon ünnepségein­ken — a mindennapi életben gyakran talál­kozni, és tapsolni neki. Takács András Iskolánk életéből A falu forgalmasabb részén egy nyúlánktomyú templom ágaskodik a magasba. Mellette áll az Iskola. Vakolattól megkopasztott falai sokat tudnának mesélni a régi, le­tűnt időkről, hiszen már két év­századon át hallgatják engedelme­sen falai a tanítót, vagy a gyer­mekek csevegését. Míg a külseje a borongás és a lemondás hangulatát idézi tel a látogatóban, az iskola belső élete mindent kárpótol. Nem célom, hogy mindenemü tevékenységről mércét alkossak, most a sok közül csak egyre té­rek ki részletesen: a kiállításra, amelyet helyszűke miatt az isko­la a helyi tűzoltó-szervezet szű­kös klubhelyiségében mutatott be a falu közönségének. Sajnos az említett nehézségek miatt több érdekkör munkája ma­radt ki a tárlatból, mint például az igen jól inüködó technikai köré. Ezzel szemben helyet kapott a képző művészeti kör és a gyűjtők klubja. Együttérzés (kerámiai plakett) Diákok (gipsz) Míg a kicsinyeknél a dolgok ösz- tönszerü megalkotása dominál, a nagyobbaknál helyet kap a tarta­lom és a formai kifejezés egya­ránt. Csak néhányat említek. Ba- bicz Margit Tavasz ébredése című linómetszete; Killinger Erika Áb­ránd című domborművé, a képző- művészeti kör Együttérzés című munkája a serdülök éleiének tar­talmát és érzésvilágát fejezik ki­A kiállítást több mint ötszázan tekintették meg, fiatalok és idő­sek egyaránt. Véleményen, hogy sok fiatalnak növelte látókörét s ha nem Is minden látogató, de bizonyára nagy része ha majd felnő, egy- egy művészi alkotáson nem azt fogja keresni, hogy „Évának van-e szeme vagy nincs“ és egy-egy modern alkotáson nem a gúnyos, megvető mosoly fogja csiklandozni szája szegletét. Bizonyára az idősebb generáció látogatói is magukkal vittek lega­lább egy csöppnyi szépet és an­nál több meggyőződést arról, hogy a mai fiatalok képesek szépet és hasznosat is alkotni. Fekete Zoltán — Naszvad „Mert szentem!“ EGY JÁTÉK SIKERE AVAGY ŐSZINTE SZAVAK EGY BEMUTATÓRÓL Nem tartozunk a formabontó színház előkelősködö ra­jongói közé, sem azokhoz akik titokzatos párhuzamot keresnek a divatos és a modem, az experiment és az abszurd formai és képi kifejezésében. Szerencsére PAVEL KOHOUT mondanivalója és tu­datos formabontása semmiesetre sem ellentmondásos és főleg nem „experimentatív", s így nem fogható fel egyszerűen „csak ügy“ divatosnak, esetleg abszurdnak vagy ha tetszik anti-színháznak. Mondhatná most valaki, hogy nincs igazunk, mivel Pa­vel Kohout ILYEN NAGY SZERELEM című kétrészes játékát nem a komáromi színpadon láttuk. Hát aztán! Ott sincsen több fény a színpadon, mivel a fényszó­rók ott is ugyanúgy vannak elhelyezve a színpadon, mint bármelyik vidéki előadáson. Es ez rendjén is van. A színpad egy előadás szerves része s ez az örök igaz­ság méginkább igaz, amikor az „obligó" komáromi be­mutató előtt mondjuk Bcrzétén, Királyhelmecen, Nagy- sallón vagy Pozsonyeperjesen tekintettük meg az elő­adást. A fényforrások száma tehát mindenütt egyfor­ma, mivel a rendező ezeket a reflektorokat funkciósán határozta meg a színpadon. Csak kár, hogy technikailag nem tudta megoldani: nincs „ellenfénye" ami plaszti­kussá tenné a szereplőt S így ez lenne az a károsan kellemetlen negatívum, amit az ILYEN NAGY SZERELEM RŐL el kellett mondani. No és még egy valamit. Az egy­szerűnek tűnő díszlet (Platzner Tibor) a maga nemé ben mégis fölöslegesen komplikált és aránytalanul ko­mor. A halál nem mindig szomorú. A technikai személy­zet viszont nagyobb figyelmet és fegyelmet tanúsíthat­na a díszletfalak és a színpadi berendezés kezelésénél! (Az utóbbi időben ezt a hanyagságot más bemutatóról is feljegyezhetnénk!) Hát valóban rossz körülmények között láttuk a Ma­gyar Területi Színház bemutatóját? Nem hisszük De most nem is az a lényeges, hogy hol néztük meg az előadást, de igenis fontos, hogy hol nézték meg azok a nézők, ' akik évente egy esetleg kél előadást kapnak a MATESZTÓL, akiknél mély és hosszantartó benyomást hagy az, amit lát. És ha (bármilyen vonatkozásban is) „gyengébb“ előadást kapnak, akkor a következő előa­dást is bizonytalanul fogadhatják, sőt fennállhat az a veszély is, hogy elmaradnak az előadásokról. Ne akar­juk hát mindenáron kiábrándítani közönségünket egy- egy műszakilag vagy olykor művészileg is félresikerül! produkciókkal. A színház számunkra közügy és népmű­velés. S ezt mindenkinek tudnia kell! AZ ILYEN NAGY SZERELEM 1957-ben került a Cseh­szlovákiai modern drámairodalom élére és szerte a világon színházi siker lett. Ez az előadás itt is sikerült, Sőt, va­lódi színházi atmoszférát áraszt a színpadról, nyilván azért, mert olyan színészek játszók a főszerepeket, a kik a Színművészeti Főiskola elvégzése után kerültek a komáromi színházhoz, illetve olyan tapasztalatokkal rendelkező ismert színészünk kapott illusztrikus szere­pet, mint Tumer Zsigmond, Lengyel Ilona vagy Udvar- dy Anna. Thirring Viola pályája eddig legszebb alakítását nyújt, ja LIDA szerepében — elhisszük tragédiáját, vele élünk Vavreczky Géza sikeresen küzdött meg PÉTER, talán kissé nem egészen testére szabott alakjának a megfor­málásával. ábrázolásával. Dráfi Mátyás képességei legjavával, hangban, megje­lenésben egyaránt, illúziókeltően formálta meg MILAN-t Boráros Imre ötletesen jellemezte Vencel Kráľ ka­rakterszerepét. mint ahogyan Boidoghy Kati (Majka) is kellemesen mutatkozott be első szerepében. Az előadás erősségei között említhetjük Tumer Zsig- mond-ot, akinek játéka egyszerű s jelenléte sokaimon dó a TALÁROS 0Ŕ szerepében, valamint Lengyel lloná-t, aki sok őszinte érzéssel, feltétlen tehetséggel formálta meg az orvos-feleség szerepét, és Udvardy Anná-t, aki AZ ANYÁ-t játszó lelkiismeretesen, helyénvaló iróniával Dicsérhető Gyurkovics Mihály (Főpincér) és Fazekas Imre (Tošek) színésztetjesítménye annál is inkább mert a Magyar Területi Színház ezen produkciójával ismét bebizonyította, hogy egy-egy színészi alakítás csak ak­kor válhatik valóban egyénivé, rangossá és művészileg értékelhetővé, ha a szereplők egymásközti viszonya, s a köztük felvülanó konfliktusok kicsúcsosodása szerve­sen olvad bele a cselekménybe. Egyébként ezt az előa­dást a rendező (Viktor Lakáé) munkájának inkább elő­nyére, mint hátrányára írhatjuk. A komáromi előadás-ól le kell szögeznünk, hogy Igen­is, ott is jelen voltunk, s a véleményünk nem változott a „hivatalos" bemutató után sem. Sőt, megerősítette azt a nézetünket hogy a MATESZ az ország valamennyi színpadán is otthonra lelhet, ha jó előadást produkál, még akkor is ha Komáromban „idegen“ színpadot kell kibérelnie. Ideje lenne hát a Színház épület-kérdését is, minél előbb és végre valahára elintézni! Bürkösi Miklós

Next

/
Oldalképek
Tartalom