Új Ifjúság, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1966-10-18 / 42. szám
mi fii MAS a mai GYEREK ? telnek elég figyelmet. Mindenhez hozzá tudnak szólni, de az iskolai tananyag elsajátítását csak kötelességnek látják. Hamar hiszik arról, amit csak sejtenek, hogy már tudják is. Könnyen mondanak szélsőséges. ítéletet. Hamar rámondják a legkomolyabb dolgokra is, hogy „hülyeség“. Ha sikertelenség éri őket, szégyenük bevallani és cinikus megjegyzésekkel palástolják érzelmeiket. Akadnak önmagukkal meghasoniott. cinikus gyermekek is, de ez nem általános jelenség. Itt mindig a család és a környezet megvizsgálása vezet a baj forrásához, Sz. Gy. A mai kor gyermeke testileg és szellemileg egyaránt fejlettebb, mint az egy-két nemzedékkel ezelőtti gyerekek voltak. Változása egyenes arányban van a technika fejlődésével. A mai gyerek rádiót hallgat, nézi a televíziót, moziba jár, mindezzel bővül érdeklődési köre. Szeretné közelebbről is megismerni, amit hall és amit lát, kérdéseire választ akar kapni. Nem rosszabb, mint a régiek voltak sőt sok tekintetben jobb is: csak más! Minden, esetre nyugtalanabb, mozgékonyabb, mert sokkal több benyomás éri. Miben jobbak? önállóbb és saját véleménye van mindenről. Ennek az az oka hogy ma sokkal több szülő dolgozik, mint régen. A dolgozó édesanvák gyermekeiket már két- három éves korukban kezdik szoktatni, hogy gondoskodjanak magukról. Négy-ötéves korukban már elküldik őket a boltba. Az önállóságot tehát tervszerűen fejlesztik bennük — és mégis néha-néha rosszul esik, hogy munkánkat siker koronázza, mert ráérő időnkben szeretnénk babusgatni őket, s ilyenkor esetleg azt felelik: „Nem vagyok és már olyan pici baba." A bölcsődékben és napköziotthonos óvodákban nevelt gyerekeket is önállóságra és önmagukról való gondoskodásra szoktatják. Bátrabbak; bátorságuk is az önállóság következménye. Minden szülő és felnőtt megbotránkozik. ha egy gyermek a szemébe mondja: „Nincs igazad, tévedsz...“ És valóban, nem mindig a szülőknek vagy a felnőtteknek van igaza, és nein szemtelen az a gyerek aki megmondja, hogy tévednek. Viszont könnyen szemtelenné válik, ha letorkolják, leszidják és azt akarják vele elhitetni, hogy nem állhat ki az igazságért, mert egy felnőttel szemben sohasem lehet igaza. A mai gyermek szemében a bátorság nem harci erény, hanem az őszinte beszéd és az igazságért való kiállás erénye. Ne akarjuk kiölni belőle, mert elferdül a jelleme. Igazságérzetük fejlettebb és nincs bennük vak tekintélytisztelet. Csak akkor állnak ki — esetleg szemtelenül is —, igazuk mellett, ha érzik hogy igazuk van. De honnan tudják, hogy igazuk van? Kicsiny koruk óta figyelik, bírálják egymást, Ezt a bírálatot a felnőttektől tanulják. A szülök, az óvónénik és a tanítók is állandóan hangoztatják véleményüket a gyerekekről, indokolják a dicséretet és a dorgálást. így tanulja meg a gyermek önmaga és mások bírálatát. Bírálja társait és ugyanígy bírálja a felnőtteket is. sőt szüleit is. Szinte mérlegre teszi cselekedeteinket. Ha azt tapasz, talja, hogy következetesek, igazságosak, türelmesek vagyunk egymással és velük is, akkor elismer bennünket tekintélynek. Mintegy példaképének tekint. Tekintélytiszteletük tudatos. Vannak azonban olyan gyerekek is. akik valóban nem ismernek tekintélyt. Az előbbiekből kitűnik, hogy az ilyen gyereket nem elítélni, hanem sajnálni kell; mert nem talált környezetében olyan felnőttet, aki mérlegelése alapján tiszteletreméltó lett volna és — mivel hajlamos az általánosításra — azt a következtetést vonta le magának, hogy a felnőttek nem érdemelnek tiszteletet, mert hazudnak, kétszínúek, türelmetlenek. Szeretnek dolgozni és szívesen segítik gyengébb társaikat is a munkában. Miben rosszabbak ? Ne gondoljuk azért, hogy a techiüka századának gyermekei hiba nélkül valók. Tudásuk és ismereteik felületesek, éppen azért, mert túlságosan sok az ismeret, sok az őket érő benyomás és egyiknek sem szenÄlyan mint egy gyönyörű virágoskert az Ipolysági II Kilencéves Alapiskola, a lévai járás legnépesebb w iskolája. Az épület ugyan elég kicsi és régi, múlt század végi építmény, öreg csont — mint a diákok mondják. A falai majd szétfeszülnek, annyian tanulnak benne. Tizenegy faluból járnak be Ipolyságra tanulni a diákok. Tizenöt tanteremben 32 osztályt kellett szervezni, 839 tanulóval. Ritkaság az ennyire zsúfolt iskola. Van ám úgy, hogy a ping-pong asztalon írják a tanulók a dolgozatot, az is előfordul, hogy a folyosóra szorulnak ki. Szertárak, különféle gyakorló-termek nincsenek. A biológiai és a fizikai kísérletező eszközök ládákban hevernek, csak akkor veszik azokat elő, amikor éppen kell, utána újra csomagolják. Differenciált tanítás folyik az iskolában, de a szemléltető eszközöket alig használják helyszűke miatt. A negyven pedagógus, aki itt tanít, mind középkorú, egy fiatal sincs köztük. Nagyjában ez a helyzet a lévai járás legnagyobb alapiskolájában. Évről évre nagyon is megfelelő helyre kerülnek innen a végzős tanulók. Doktorok és tanárok, mérnökök, technikusok kerültek már ki azok közül, akik itt tanultak. A szlovák nyelv oktatására különös súlyt helyeznek. Nincs akadály az elhelyezkedők előtt, mert jól felkészíti Őket az iskola az életre. Ezt nemcsak abban a tizenkét faluban tudják, ahonnan bejárnak ide a tanulók. Híre kering ennek az egész vidéken. Az iskola jövőjéről faggatom Békési Lászlót', az iskola igazgatóhelyettesét. A jövő a miénk — így is mondhatnám — kezdi. Csak egyetlenegy példából is sokra következtethetünk. Az idei tanév kezdetén a szetei lakósok iskola-köteles gyermekeiket mindenáron az Ipolysági iskolába akarták járatni. Naponta iötiek — mondhatnám könyörögni, hogy csak az ő qyermekiik kerüljön legalább ide Sze. térő!. Az óhajuknak nem tettünk és nem is tehettünk eleget, helyszűke miatt sem. meg Szete messze van, hivatalosan is Ipolyszakállasra kell, hogy járjanak onnan a tanulók. Az ipolyszakállasi alapiskola színvonala különben sem mondható rossznak. A pedagógusok zöme Ipolysági, szoros kapcsolatban élünk velük, ismerjük az ottani iskola helyzetét. Sok tekintetben dicsérni lehet a szakállas! iskolát, és hogy mi okozta a szeteiek között a riadalmat, azt magunk sem tudjuk. Egyszerre csak az egész falu hozzánk akarja járatni gyermekeit iskolába. Mit bizonyít ez a mi jövőnkre nézve? Azt. hogy lényeges a csehszlovákiai magyar iskolák színvonalának állandó emelése és olyan embereket kell nevelni, akik az életben nem roppannak össze. Ez a magyar iskolák jövője, ez biztosítja a további létet. A szeteiek gyermekei természetesen Ipolyszakállason tanulnak. Az ipolyszakállasi iskola is színvonalas, de figyelembe kell venni, hogy a szülők mennyire bírálják a pedagógusokat és ezerszer megtárgyalják családi körben, hogy hová. milyen iskolába írassák gyermekeiket. Egyetlenegy szülő előtt sem közömbös a tantestület ténykedése, az iskola színvonala és téved az a pedagógus, aki azt hiszi, hogy az egész falu szeme vagy a környék figyelme nem függ rajta. Mégsem a pedagógusoktól függ minden. Az otthoni környezet befolyásol minden gyermeket és az a falu is, ahonnan bejár a felsőbb osztályok elvégzésére. Az Ipolysági tantestület éppen ezért' állandó kapcsolatot tart fenn azokkal a tanítókkal, akik a hozzájuk került tanulókat előbb tanították. A vidékről bejárókat, azok helyben tovább figyelik, ellenőrzik, segítik őket és egy szóval sem lehet mondani, hogy lerázták őket a nyakukról. mert most már a felsőbb évfolyamokban nem ők tanítják. Régi barátság fűzi őket egybe. Ugyanolyan viszonyban vannak, mintha odahaza, helyben tanulnának, illetve tanítanák őket a tanítok. Ez az egyik oka az Ipolysági iskola sikereinek. Az egyik tanteremből énekszó hallik, szakképzett zenetanár oktatja zenei ismeretekre a gyermekeket. Az épület előtti kis kertben május van. úgy tarkállanak a virágok. Nyolcadikos és kilencedikes lányok ápolgat- iák a kertet, úgy látszik közülük mindenkinek kedvenc virága is akad ebben a kertben. Igen, mert ő ültette, vagy palántázta. gondozta, mikor szárazság volt. karóhoz kötötte, hogy a szél le ne törje. A nyári viharok nem ártottak a kertnek. Az élet viharai bizonyára nem ártanak majd azokiiak, akik ezt a kertet most ápolják és ebben a múlt század végén épített iskolában tanulnak. Az iskola jövője a színvonaltól függ, a színvonal pedig a lelkiismeretesen nevelő, állandóan önmagát képző tantestülettől. Ragota István Az ipolysági iskolában Ligeti emlék- 'j - .-■* . Nyugdíjra Ítélték az 50 éves áíkelőhajól. Foto: Sugár J. Valamikor régen, miikor először kerültem a bratislavai liget évszázados platánjainak bűvölő árnyékába, a mesemondó fék lombjai úgy beszélgettek fejem felett, mintha személyes ismerőseim lettek volna. Akko- riban a szerelmesek és a természet imádók jártak erre a helyre, zsongó tömeg sétahelye volt a liget. Barátaimmal gyakran elüldögéltünk a csodás illatú rózsákertben, megbámultuk a csinos nőket. Az utóbbi évek során, nagyon kevés ember keresi jel ezt a gyönyörű helyet. Igaz, hogy napjainkban nem is olyan ápoltak a virágos kertek, mint valaha. Nyáron és ősszel azért gyakran elmegyek erre a csendes helyre, mert tudom, hogy nem találkozom senkivel. Eyy nagyváros kellős közepén fék- vő liget a legcsendesebb hely. mintha száz mérföldnyire lenne az ember a várostól. A propellerből kiszállva, balkéz felől mindjárt egy sűrű tombozatú, terebélyes faóriás ötlik az arra sétáló szemébe, melynek tövében kényelmes körpad húzódik. Ez a fa arról nevezetes, hogy korán elhunyt jeles magyar lírikus, Reviczky Gyula, ki tanulókorában a pozsonyi ligetben oly sokat ábrándozott egy kékruhás, szőke leányról, 1880-ban e fa alatt írta „A pozsonyi ligetben" című hangulatos versét. A propeller állomás közelében terül el a liget egyetlen , kávéháza, amelyet a város 1826-ban épített és Patugya bornagykereskedőnek adta ki bérbe. Aucaffé néven volt ismeretes. Ez az épület az idők folyamán megrozzant s a közeljövőben lebontásra kerül. Jobbkéz felöl volt egy nagyvendéglő, melyet Leberfinger kocs- máros bérelt, ez is igen kellemes nyári helység volt, nagy látogatottságnak örvendett, a felszabadulás után lebontották az épületet. A város érdekességei közé tartozik a DEVIN nevet viselő propeller, amelyet pontosan ötvenöt évvel ezelőtt állítottak üzembe. A város saját kezelésében tartotta, majd Hörnesz dr. bratislavai nagyvállalkozó vette bérbe. A felszabadulás titán, újra a város kezelésébe került, majd a Dunagőzhajózü- si n. v. vette át végérvényesen. Most az a hír járja, hogy ezt a kitűnő „mozgó hidat", nyugállományba állítják, és az új motoros hajók fogják lebonyolítani az átkelési szolgálatot. A propeller kivonását a forgalomból, különösen a gyermekko csíkkal közlekedő utasok fogják sajnálni, mert a ki- és beszállás igen kényelmes volt. Hörnesz dr. nevének megemlítésével, visszapillantást teszünk ennek a hírhedt kapitalistának egyik borzalmas ténykedésére. Hörnesznek a városban számos vállalata volt, nevezetes volt a dolgozók ki zsákmányolásáról. 1927-ben gu miárugyárat létesített az akkori Segner utcában. A gyárban mintegy négy métermázsa ben zolgumikeverék volt felhalmozva. A gyárban negyven, 15-25 éves munkásnö dolgozott. 1.80 2.50 korona órabérekért. Megtörtént, amikor nagyon meleg volt, hogy naponta tíz munkásnőt is kivittek a munkateremből, mert a benzolgáz következtében elájultak, s ilyenkor azután Hoffman-cseppeket adtak az ájultaknak. 1929. június 27-én reggel, közvetlen a munkakezdés után, borzalmas robbanás történt a gyárban, a felhalmozott ben- zolgumikeverék felrobbant. A legborzalmasabb kép mindjárt a robbanást követő első pillanatokban volt látható, amikor a munkateremből a légnyomás három munkáslányt a nyitott ajtón keresztül az udvarra vetett, s élő fáklyaként, őrjöngve kiáltoztak segítségért. A gyárban a tűzvédelmi berendezés igen hiányos volt, s eef a gyár tulajdonosa semmibe sem vette, de az Illetékes ellenőrző szervek is csak esetenként annyit tettek, amennyire megbízást kaptak Hörnesztől. A borzalmas robbanás következtében hüzhalált haltak: Vla- hovszky Margit 18 éves, Back- stuber Johanna 16 éves, Tor- nóczy Anna 15 éves, Kovács Anna 25 éves, Geviszler Krisztina 16 éves, Hlabek Ilona 16 éves, Kubányt Júlia 15 éves, Zrínyi Vilma 21 éves. Bielka Karolina 22 éves, Adames Anna 18 éves és Nemecsek Rozália 20 éves. A dolgozó lányok egyharma- da meghalt... A borzalmas robbanás kiszorította belőlük az é- letet, a pusztító lángok letépték róluk a munkaruhát, s emberi meztelenségükben mutatták meg a borzalmas valót. A munka tragikus áldozatait öleiket húszezer dolgozó kísért utolsó útjára, elhelyezték a temető hűs ölében, ahonnét nincs visszatérés. Tizenegy leányt temettek el az akkori meleg nyári napon. Tizenegy fiatal leányt, akik a borzalom napjának reggelén sietve igyekeztek munkahelyükre, hogy a minden- napi kenyerüket megkeressék és többé sohasem tértek haza szüleik, barátaik körébe... Fiatal lányok voltak, előttük az é- let minden reménye, arcukon, szemükben még a bimbózó fiatalság üdesége... és egy perc örökre lehúzta az élet függönyét, s számukra megszűnt a világ létezni. A rendőrségnek tudomására jutott, hogy az áldozatok temetésén az egyik búcsúztató Steiner Gábor kommunista kép* viselő lesz, így nagyobb karhatalommal jelentek meg a temetésen. Steiner elvtárs búcsúztatójában hangoztatta:... a világ ma még úgy van berendezve, hogy a kapitalizmus u- ralkodik, de mi azért küzdünk, hogy a dolgozó emberiséget többé kizsákmányolni ne lehessen. A kegyetlen mammon uralkodik és ez kénysierítette a fiatal lányokat, hogy abba a gyárba menjenek, ahol nem volt ellenőrzés, amely érvényt szerzett volna annak, hogy ember* élettel ne hazardírozzanak. A rendszer itt a bűnös..." Amikor ezekhez a szavakhoz ért Steiner elvtárs, — jellemző az akkori politikai viszonyokra — két detektív megfogta Steiner elv társ karját és egy rendőrségi kocsiba hurcolták. Szörnyű botrány keletkezett, de a rendőrségi karhatalom „rendett te- remtett." Az ártatlanokat lecsukták. De Hörnesz érdekében megindult a nagyarányú védelem s esak hosszú huza-vona után került bíróság elé, ahol enyhe ítéletet mondták ki felette. Wittenberg József
