Új Ifjúság, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1966-09-13 / 37. szám
4 Budapest után Athén következik Ewa Klobukowska A lengyel villámlány A budapesti Európa-bajnok- ságon nem Irena, hanem Ewa került lel a győzelmi emelvény legmagasabb fokára. Pedig Irena volt a tulajdonképpeni favorit. Róla tavasszal már úgy beszéltek, mint a világ leggyorsabb futójáról. Mellesleg Európa legjobb női távugrójá- nak is ő bizonyult. Irena Kir- szenstein, a lengyel atlétika büszkesége. Gyorsasága rendkívüli. Az igazi villámlány mégis Ewa Klobukowska. A 100 méteres döntőben szédületesen jött el a rajttábláról és végig vezetve győzött. Még Kirszen- stein is a vert mezőnyben volt. Pedig az EB előtt kikapott Éva Lehockától. Nem vette tragikusan a vereségét. Betegsége utáni első versenye volt. — Majd Budapesten már jobban megy... Jóslása teljesedett. Napról napra fokozta sebességét és a budapesti Európa-bajnokság már csúcsformában találta. Győzelme után boldogan mosolygott. A sajtóközpontban türelmesen válaszolgatott a kérdésekre. Pedig ugyancsak feladták a leckét. Megkérdezték, mikor megy férjhez. — Ráérek, addig még sok szép győzelmet szeretnék ünnepelni. Elsősorban a mexikói o- limpiai játékokon. Nem lesz könnyű... Azt is megkérdezték tőle, szereti-e a gyerekeket. — Nagyon szeretem — hangzott a válasz — de erről még nem gondolkodtam. Olimpiai arannyal szeretnék büszkélkedni. már pedig az anyaság és a versenyzés nem hozható egy nevezőre. Felhoztuk Anka Chmelková példáját. Ö ugyanis mint kismama sokkal jobb eredményeket ér el. Budapesten aranyérmet szerzett a 400 méteres futásban. — Kivételes eset — jelentette ki Klobukowska. — Bámulom érte Chmelkovát. A 100 méteren aratott diadal után további kemény edzés következett. A lengyel villámlány a 4X100 méteres váltóra készült. Amikor megérkezett a Népstadion melletti edzőpályára. csak egy pillanatra heveit a fűbe. aztán lekerült róla a melegítő. Erős tempóban edzett, útközben többször is próbálták őt megállítani. Autogramkérők. Futás közben intett nemet, megállás nélkül rohant tovább. Csak egyszer állt meg. Egy négyéves kisfiú kért tőle aláírást. Neki nem tudta megtagadni a kérést. Mire aláírta nevét, tömegesen vették körül.. Kibontakozott a gyűrűből és futott tovább. Érdekes, senki sem próbálta követni. Talán látták őt a 100-as döntőben. Nagyszerűen vágtázott az a- ranyéremért, de még ragyogóbban futott a 4X100 méteres váltóban. A lengyelek előző három versenyzője rosszul váltott, Klobukowska jelentős hátránnyal vette át a váltóbotot. Olyan hátránnyal, hogy szinte kilátástalannak látszott a verseny a lengyelek szempontjából. Bezzeg Klobukowska nem fontolgatta az esélyeket! Mintha ágyúból lőtték volna ki, úgy eredt a többiek nyomába. A célig nemcsak behozta hátrányát, hanem még, előnyt is szerzett. ’gazi villámlánynak bizonyult. Az atléták legközelebbi Eu- rópa-bajnokságát 1969-ben rendezik, mégpedig Athénben, Görögország fővárosában. Azon a földön, amely a klasszikus művészet hazája volt. Építészetben szobrászatban, irodalomban és sportban egyaránt. My- rón remek alkotása, a diskobo- los — a diszkoszvető, szemléltetően tanúsítja, hogy a hellének földjén nagy becsben tartották a testnevelést. Hallgassuk meg. miként daloltak az ó-görögök: Első kincs, mit az ember esd: egészség második meg a szép és büszke termet. Az athéniak abban bizakodnak, hogy éppen olyan nagyvonalúan tudják megrendezni az atléták nagy seregszemléjét, mint ahogyan a magyar fővárosban sikerült. Nehéz dolguk lesz, mert a budapesti EB pompásan pergő műsora remek versenyeket bonyolitott le. Budapest valóban az atléták városa volt, felejthetetlen szép emlékekkel. — Életem egyik legszebb napja volt a győzelmem napja — jelentette ki Hanka Chmelková, a 400 méteres női síkfutás aranyérmese. Elhisszük neki. Váratlan diadal, csúcseredmény, a győzelmi emelvény legmagasabb foka. — Soha ennyi autogramot nem kértek még tőlem — mosolygott az aranyérmes kismama, s közben szorgalmasan Írogatta alá nevét. Pedig amikor a győzelem utáni napon megérkezett a Népstadion mögötti edzőpályára, mások álltak az érdeklődés középpontjában, Lynn Davies, a férfi távolugrás Európa-bajnoka. Romuald Klim, a kalapácshajítás győztese, a lengyel Villámlányok, a váratlanul előretört NDK versenyzők, az olasz Ottos, a gátfutás Európa-bajnoka és még sokan mások. Anka Chmelkovát nem ismerték meg, hiányzott a jellegzetes „varkocsa“. Aztán amikor a vállára omló hajú asszonykában felismerték az a- ranyérmes versenyzőt, megkezdődött ellene is a roham. Autogramkérők, fényképészek. Mert hát a sikerért fizetni is kell. A magyar atléták közül neki sikerült egyedül az aranyérem megszerzése. A nagy esélyes Zsivótzky Gyula a kalapácsvetésben egy lépcsőfokkal lemaradt. — Sajnos, nem sikerült. Pedig nagyon akartam — mente- getődzött a szőke óriás. Szépen csillog az ezüstérem is. Zsivótzky Gyula azonban az aranyról álmodott. Éppen úgy, mint Danék is. Neki még vigaszdíj sem jutott, a diszkoszvetés világcsúcstartója nem jutott fel a győzelmi emelvény egyik fokára sem. — Majd legközelebb — vigasztalták a morva óriást. Mert bizony ezek a nagydarab emberek is vigasztalásra szorultak. Talán még jobban, mint a kisebbek. És hogy tudnak izgulni! Mint a ketrecbe zárt o- roszlánok járnak fel-alá a verseny előtt és közben. Olyan zsákhordó válluk van, mint At- lasnak, hátuk szinte tűzfalra emlékeztet, karjukon kígyósze- rűen vonaglanak az izmok, mellkasuk kohászati fújtató, kezük szorításától törik a patkóvas, s lám, mégis úgy izgulnak, mint kisdiák a feleltetés előtt. Pedig jól készültek fel a nagy vizsgára, a versenyláz mégis elkapta őket. Mert hát ilyen az Európa-bajnokság légköre. A budapesti nagy vizsga mögöttük van. Következik majd az athéni. Illetve egy esztendővel előbb még egy nagy verseny vár rájuk. Az olimpiai játékok. Mexikóban, Ezért az élvonalbeliek nem azzal búcsúztak egymástól, hogy viszontlátásra Athénban, hanem azzal, hogy viszontlátásra Mexikóban. Chmelková autogramot ad a Népstadionban Akadozik a rezgőcsárdás A rotterdami üresjárat Hollandia a tulipánok és a szélmalmok országa. A két érdekességen kívül még az ejda- mi sajtot tartják nyilván. A labdarúgást már kevésbé. A holland futball nem sok sikerrel dicsekedhetik. A labdarúgó vliágbajnokság selejtezőjében Svájc ellen Bernben 2:1 arányban kikapott a holland válogatott és nem jutott el Angliába. így aztán a rotterdami holland-magyar mérkőzésen általában a magyar csapat sétagaíoppját várták. Annál is inkább, mert hiszen a Nemzetek Kupájában igazolhatja a magyar válogatott, hogy a brazilok elleni VB mérkőzés nem volt kivételes véletlen és továbbra is pattogó ritmusban járják a rezgőcsárdást Alber- ték. Nos, a rezgöcsárdás elmaradt. Ültünk a televízió képernyője előtt és néztük a rotterdami mérkőzést. Forgott uIllovsyky Rudolf vezérletével is akadozik a magyar válogatott gépezete gyan a szélmalom, de meglehetősen üresjárattal. Csak o- lyankor volt élénkebb az Iram, amikor a holland legénység indult rohamra. Nem voit nehéz dolga, mert a magyar védelem annyira lyukas volt, mint az ementáli sajt. Csöppet sem csodálkoztunk azon, hogy felbomlóban volt a papírforma, a hollandok megszerezték a vezetést, sőt a második félidő elején már két gólos volt az előnyük. — Csavarjuk le a televíziót, ezen a játékon nincs mit nézni — mondta egyik ismerősöm. Rosszul játszott a magyar gárda? Akárki állít mást, rosszul bizony! A hollandok ízelítőt nyújtottak a korszerű, gyors labdarúgásból. Két-három húzás után máris gólveszélyes helyzet alakult ki Szentmihályi kapuja előtt. A magyar válogatott körülményesen szőtte támadásait. Pedig az angliai világbajnokságon bebizonyosodott,, hogy csak a gyors játék lehet sikeres. Albert Flórit már sokszor megdicsértük, Rotterdamban azonban nem találtunk dicsérni valót a játékában. A többi csatár sem jeleskedett különösebben. Az már szinťe általános jelenség, hogy legalább nyolc gólhelyzetet hagynak ki Benéék, mire egyszer betalálnak a kapuba. Márpedig a ma! labdarúgásban nem lehet bűn- telenül elpuskázni a legbiztosabb gólhelyzeteket. Amíg Baróti Lajos volt a magyar válogatott szövetségi kapitánya, többnyire őt hibáztatták a sikertelenségért. Rotterdamban már nem Baróti Lajos ült a kispadon. Helyette Illov- szkv Rudolf figyelte szorongó szívvel a csapat játékát. Még mielőtt elindultak Rotterdamba. a szövetségi edző — ez ugyanis Illovszkv Rudolf hiva* talos megbízása — bizakodással nyilatkozott: — Bízom a csapatban, remélem. hogy idegen környezetben is sikerül megszerezni a győzelmet — jelentette ki. A győzelem elmaradt. Mészöly és Molnár jóvoltából e- gyenlített ugyan Illovszky csa-- pata, a 2:2 arányú döntetlen azonban aligha kerül fel a magyar válogatott dicsőség listájára. Az NK, illetve most már EB nyitánya nem sikerült a legjobban. Miben látjuk mi a gyenge játék' ókát? Illovszky Rudolf a szövetségi edző szere.pében nem akar. vagy talán nem is mer változtatni a Baróti-féle játékmód- szeren. Molnár beállításával még nincs megoldva a szélsőprobléma. Külön-külön jó játékos Farkas, Ben'e, Albert, Rákosi, de még három dudás sem fér meg egy csárdában, nem hogy négy. Nincsen egyetlen robusztus, a kapura tanksze- rűen törő csatár. Olyan játékos, aki nem körömpasszokkal kísérletezik, finom testcselekkel, szemre tetszetős megoldásokkal, hanem egyszerűen elsöpri útjából a védelmi gátat. A- ki az ellenfél kapuja előtt teljes erőbedobással küzd, felmegy a beívelt labdákra, közelharcba bocsájtkozik, és nem kényeskedik, mint a csillagkeresztes dámák. A mai korszerű labdarúgás legfőbb alapkövetelménye a keménység, gyorsaság, a tértölelő passzok. A jelenlegi magyar válogatott a pálya közepén szépen játszhat és helyenként szépen is játszik, de eredményesen csak i- gen ritkán. A brazilok elleni világbajnoki mérkőzésen káprázatatóan játszott a magyar tizenegy. Rotterdamban viszont inkább a szovjet válogatott elleni mérkőzésre emlékeztetett Alberték játéka. De csak emlékeztetett, mert a mérkőzés egy-egy szakában még rosszabb, még vér- telenebb volt a rezgő csárdás. Reméljük, a legközelebbi mérkőzésen már pattogóbb lesz az üteme. Mosolyog Szentmihályi a kapuban, Rotterdamban végül is sikerült az egyenlítés Hűhó — Pedig mondtam neki, hogy ne játsszunk világűrutast. hahota — Én v,agyok az új postás. Az elődömre ráesett égy sürgöny. — Csak elektronikus számológéppel tudom összeadni őket!
