Új Ifjúság, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1966-09-13 / 37. szám

4 Budapest után Athén következik Ewa Klobukowska A lengyel villámlány A budapesti Európa-bajnok- ságon nem Irena, hanem Ewa került lel a győzelmi emelvény legmagasabb fokára. Pedig Ire­na volt a tulajdonképpeni fa­vorit. Róla tavasszal már úgy beszéltek, mint a világ leg­gyorsabb futójáról. Mellesleg Európa legjobb női távugrójá- nak is ő bizonyult. Irena Kir- szenstein, a lengyel atlétika büszkesége. Gyorsasága rend­kívüli. Az igazi villámlány még­is Ewa Klobukowska. A 100 mé­teres döntőben szédületesen jött el a rajttábláról és végig vezetve győzött. Még Kirszen- stein is a vert mezőnyben volt. Pedig az EB előtt kikapott Éva Lehockától. Nem vette tragikusan a ve­reségét. Betegsége utáni első versenye volt. — Majd Budapesten már job­ban megy... Jóslása teljesedett. Napról napra fokozta sebességét és a budapesti Európa-bajnokság már csúcsformában találta. Győzelme után boldogan mo­solygott. A sajtóközpontban tü­relmesen válaszolgatott a kér­désekre. Pedig ugyancsak fel­adták a leckét. Megkérdezték, mikor megy férjhez. — Ráérek, addig még sok szép győzelmet szeretnék ünne­pelni. Elsősorban a mexikói o- limpiai játékokon. Nem lesz könnyű... Azt is megkérdezték tőle, szereti-e a gyerekeket. — Nagyon szeretem — hang­zott a válasz — de erről még nem gondolkodtam. Olimpiai arannyal szeretnék büszkélked­ni. már pedig az anyaság és a versenyzés nem hozható egy nevezőre. Felhoztuk Anka Chmelková példáját. Ö ugyanis mint kis­mama sokkal jobb eredménye­ket ér el. Budapesten aranyér­met szerzett a 400 méteres fu­tásban. — Kivételes eset — jelentet­te ki Klobukowska. — Bámu­lom érte Chmelkovát. A 100 méteren aratott diadal után további kemény edzés kö­vetkezett. A lengyel villámlány a 4X100 méteres váltóra ké­szült. Amikor megérkezett a Népstadion melletti edzőpályá­ra. csak egy pillanatra heveit a fűbe. aztán lekerült róla a melegítő. Erős tempóban edzett, útközben többször is próbálták őt megállítani. Autogramkérők. Futás közben intett nemet, megállás nélkül rohant tovább. Csak egyszer állt meg. Egy négyéves kisfiú kért tőle alá­írást. Neki nem tudta megta­gadni a kérést. Mire aláírta ne­vét, tömegesen vették körül.. Kibontakozott a gyűrűből és fu­tott tovább. Érdekes, senki sem próbálta követni. Talán látták őt a 100-as döntőben. Nagyszerűen vágtázott az a- ranyéremért, de még ragyo­góbban futott a 4X100 méte­res váltóban. A lengyelek előző három versenyzője rosszul vál­tott, Klobukowska jelentős hát­ránnyal vette át a váltóbotot. Olyan hátránnyal, hogy szinte kilátástalannak látszott a ver­seny a lengyelek szempontjá­ból. Bezzeg Klobukowska nem fontolgatta az esélyeket! Mint­ha ágyúból lőtték volna ki, úgy eredt a többiek nyomába. A célig nemcsak behozta hátrá­nyát, hanem még, előnyt is szerzett. ’gazi villámlánynak bizonyult. Az atléták legközelebbi Eu- rópa-bajnokságát 1969-ben ren­dezik, mégpedig Athénben, Gö­rögország fővárosában. Azon a földön, amely a klasszikus mű­vészet hazája volt. Építészet­ben szobrászatban, irodalom­ban és sportban egyaránt. My- rón remek alkotása, a diskobo- los — a diszkoszvető, szem­léltetően tanúsítja, hogy a hel­lének földjén nagy becsben tartották a testnevelést. Hall­gassuk meg. miként daloltak az ó-görögök: Első kincs, mit az ember esd: egészség második meg a szép és büsz­ke termet. Az athéniak abban bizakod­nak, hogy éppen olyan nagy­vonalúan tudják megrendezni az atléták nagy seregszemléjét, mint ahogyan a magyar fővá­rosban sikerült. Nehéz dolguk lesz, mert a budapesti EB pom­pásan pergő műsora remek versenyeket bonyolitott le. Bu­dapest valóban az atléták vá­rosa volt, felejthetetlen szép emlékekkel. — Életem egyik legszebb napja volt a győzelmem napja — jelentette ki Hanka Chmel­ková, a 400 méteres női sík­futás aranyérmese. Elhisszük neki. Váratlan diadal, csúcse­redmény, a győzelmi emelvény legmagasabb foka. — Soha ennyi autogramot nem kértek még tőlem — mo­solygott az aranyérmes kisma­ma, s közben szorgalmasan Íro­gatta alá nevét. Pedig amikor a győzelem utáni napon meg­érkezett a Népstadion mögöt­ti edzőpályára, mások álltak az érdeklődés középpontjában, Lynn Davies, a férfi távolugrás Európa-bajnoka. Romuald Klim, a kalapácshajítás győztese, a lengyel Villámlányok, a várat­lanul előretört NDK verseny­zők, az olasz Ottos, a gátfu­tás Európa-bajnoka és még so­kan mások. Anka Chmelkovát nem ismerték meg, hiányzott a jellegzetes „varkocsa“. Aztán amikor a vállára omló hajú asszonykában felismerték az a- ranyérmes versenyzőt, megkez­dődött ellene is a roham. Auto­gramkérők, fényképészek. Mert hát a sikerért fizetni is kell. A magyar atléták közül ne­ki sikerült egyedül az aranyé­rem megszerzése. A nagy esé­lyes Zsivótzky Gyula a kala­pácsvetésben egy lépcsőfokkal lemaradt. — Sajnos, nem sikerült. Pe­dig nagyon akartam — mente- getődzött a szőke óriás. Szépen csillog az ezüstérem is. Zsivótzky Gyula azonban az aranyról álmodott. Éppen úgy, mint Danék is. Neki még vi­gaszdíj sem jutott, a diszkosz­vetés világcsúcstartója nem ju­tott fel a győzelmi emelvény egyik fokára sem. — Majd legközelebb — vi­gasztalták a morva óriást. Mert bizony ezek a nagydarab emberek is vigasztalásra szo­rultak. Talán még jobban, mint a kisebbek. És hogy tudnak iz­gulni! Mint a ketrecbe zárt o- roszlánok járnak fel-alá a ver­seny előtt és közben. Olyan zsákhordó válluk van, mint At- lasnak, hátuk szinte tűzfalra emlékeztet, karjukon kígyósze- rűen vonaglanak az izmok, mellkasuk kohászati fújtató, kezük szorításától törik a pat­kóvas, s lám, mégis úgy izgul­nak, mint kisdiák a feleltetés előtt. Pedig jól készültek fel a nagy vizsgára, a versenyláz mégis elkapta őket. Mert hát ilyen az Európa-bajnokság lég­köre. A budapesti nagy vizsga mö­göttük van. Következik majd az athéni. Illetve egy esztendő­vel előbb még egy nagy ver­seny vár rájuk. Az olimpiai já­tékok. Mexikóban, Ezért az él­vonalbeliek nem azzal búcsúz­tak egymástól, hogy viszontlá­tásra Athénban, hanem azzal, hogy viszontlátásra Mexikóban. Chmelková autogramot ad a Népstadionban Akadozik a rezgőcsárdás A rotterdami üresjárat Hollandia a tulipánok és a szélmalmok országa. A két ér­dekességen kívül még az ejda- mi sajtot tartják nyilván. A labdarúgást már kevésbé. A holland futball nem sok siker­rel dicsekedhetik. A labdarú­gó vliágbajnokság selejtezőjé­ben Svájc ellen Bernben 2:1 arányban kikapott a holland válogatott és nem jutott el Angliába. így aztán a rotter­dami holland-magyar mérkő­zésen általában a magyar csa­pat sétagaíoppját várták. Annál is inkább, mert hiszen a Nem­zetek Kupájában igazolhatja a magyar válogatott, hogy a bra­zilok elleni VB mérkőzés nem volt kivételes véletlen és to­vábbra is pattogó ritmusban járják a rezgőcsárdást Alber- ték. Nos, a rezgöcsárdás elma­radt. Ültünk a televízió kép­ernyője előtt és néztük a rot­terdami mérkőzést. Forgott u­Illovsyky Rudolf vezérletével is akadozik a magyar válogatott gépezete gyan a szélmalom, de megle­hetősen üresjárattal. Csak o- lyankor volt élénkebb az Iram, amikor a holland legénység in­dult rohamra. Nem voit nehéz dolga, mert a magyar védelem annyira lyukas volt, mint az ementáli sajt. Csöppet sem csodálkoztunk azon, hogy fel­bomlóban volt a papírforma, a hollandok megszerezték a vezetést, sőt a második fél­idő elején már két gólos volt az előnyük. — Csavarjuk le a televíziót, ezen a játékon nincs mit néz­ni — mondta egyik ismerősöm. Rosszul játszott a magyar gárda? Akárki állít mást, rosszul bi­zony! A hollandok ízelítőt nyúj­tottak a korszerű, gyors lab­darúgásból. Két-három húzás után máris gólveszélyes hely­zet alakult ki Szentmihályi ka­puja előtt. A magyar váloga­tott körülményesen szőtte tá­madásait. Pedig az angliai vi­lágbajnokságon bebizonyoso­dott,, hogy csak a gyors játék lehet sikeres. Albert Flórit már sokszor megdicsértük, Rotterdamban azonban nem találtunk dicsér­ni valót a játékában. A többi csatár sem jeleskedett külö­nösebben. Az már szinťe álta­lános jelenség, hogy legalább nyolc gólhelyzetet hagynak ki Benéék, mire egyszer betalál­nak a kapuba. Márpedig a ma! labdarúgásban nem lehet bűn- telenül elpuskázni a legbizto­sabb gólhelyzeteket. Amíg Baróti Lajos volt a ma­gyar válogatott szövetségi ka­pitánya, többnyire őt hibáztat­ták a sikertelenségért. Rotter­damban már nem Baróti Lajos ült a kispadon. Helyette Illov- szkv Rudolf figyelte szorongó szívvel a csapat játékát. Még mielőtt elindultak Rotterdam­ba. a szövetségi edző — ez ugyanis Illovszkv Rudolf hiva* talos megbízása — bizakodás­sal nyilatkozott: — Bízom a csapatban, re­mélem. hogy idegen környezet­ben is sikerül megszerezni a győzelmet — jelentette ki. A győzelem elmaradt. Mé­szöly és Molnár jóvoltából e- gyenlített ugyan Illovszky csa-- pata, a 2:2 arányú döntetlen azonban aligha kerül fel a ma­gyar válogatott dicsőség lis­tájára. Az NK, illetve most már EB nyitánya nem sikerült a legjobban. Miben látjuk mi a gyenge játék' ókát? Illovszky Rudolf a szövetsé­gi edző szere.pében nem akar. vagy talán nem is mer változ­tatni a Baróti-féle játékmód- szeren. Molnár beállításával még nincs megoldva a szélső­probléma. Külön-külön jó játé­kos Farkas, Ben'e, Albert, Rá­kosi, de még három dudás sem fér meg egy csárdában, nem hogy négy. Nincsen egyetlen robusztus, a kapura tanksze- rűen törő csatár. Olyan játékos, aki nem körömpasszokkal kí­sérletezik, finom testcselekkel, szemre tetszetős megoldások­kal, hanem egyszerűen elsöp­ri útjából a védelmi gátat. A- ki az ellenfél kapuja előtt tel­jes erőbedobással küzd, fel­megy a beívelt labdákra, kö­zelharcba bocsájtkozik, és nem kényeskedik, mint a csillagke­resztes dámák. A mai korszerű labdarúgás legfőbb alapköve­telménye a keménység, gyor­saság, a tértölelő passzok. A jelenlegi magyar válogatott a pálya közepén szépen játszhat és helyenként szépen is ját­szik, de eredményesen csak i- gen ritkán. A brazilok elleni világbajno­ki mérkőzésen káprázatatóan játszott a magyar tizenegy. Rotterdamban viszont inkább a szovjet válogatott elleni mér­kőzésre emlékeztetett Alberték játéka. De csak emlékeztetett, mert a mérkőzés egy-egy sza­kában még rosszabb, még vér- telenebb volt a rezgő csárdás. Reméljük, a legközelebbi mér­kőzésen már pattogóbb lesz az üteme. Mosolyog Szentmihályi a ka­puban, Rotterdamban végül is sikerült az egyenlítés Hűhó — Pedig mondtam neki, hogy ne játsszunk világűrutast. hahota — Én v,agyok az új postás. Az elődömre ráesett égy sürgöny. — Csak elektronikus számológéppel tudom összeadni őket!

Next

/
Oldalképek
Tartalom