Új Ifjúság, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1966-08-16 / 33. szám

Közismert tény, hogy társadalmunk fejlődése folyamán egyre több em­bert vonnak be a közhasznú tevé­kenységek irányításába. A CSISZ szervezet munkájában is találkozunk ezzel a jelenséggel. Ezzel kapcsola­tosan több probléma merül fel. Elsősorban a következő kérdést vetjük fel: vajon a társadalom meg­felelő módon értékeli-e a tisztelet­beli funkcionárius munkáját? — Elő­rebocsátjuk. hogy az „értékelés“ alatt nem az „anyagi juttatásokat“ értjük. Talán egyszerűbb lesz. ha konkrét eseteken világítjuk meg a problémákat. A CSISZ KB politikai iskolájában kurzust rendeztek, amelyen olyan funkcionáriusokat részesítettek ki­képzésben, akik arra hivatottak, hogy a tagok szabad idejét hasznosan és kellemesen szervezzék. A kurzus résztvevői tekintet nélkül arra, hogy mennyit keresnek, egy hónapra 600 Kčs-t, lakást és ellátást kapnak. Mi­lyen álláspontra helyezkedjünk pél­dául a következő esetben? A kurzu­son résztvett egy tiszteletbeli CSISZ funkcionárius is, aki havonta tisztán 1800 Kčs-t keres. A kurzus elvégzé­se bizonyára sokat „megér“ — de anyagilag mégiscsak kárt jelent szá­mára, mert távollétében lényegesen kisebb jövedelemmel kell megeléged­nie. Nézzük csak tovább. A kurzus be­Milyen EMBEREK fejezése után újra elfoglalja régi munkahelyét a helyi funkcionáriusok és maguk a tagok is ezentúl már na­gyobb igényekkel lépnek fel vele szemben. „Erkölcsi kötelességének“ tartják, hogy a kurzus elvégzése után többet végezzen. Többet mint aze­lőtt. A CSISZ privigyei városi vezetője Szlovákiában egyike a legjobbaknak. A CSISZ HV elnöki tisztsége, fizetés nélküli tiszteletbeli funkció. Tekin­tettel arra, hogy a körülmények úgy alakultak, hogy szükség volna egy állandó fizetett szervezeti dolgozó­ra — keresni kezdtek. Rájöttek azon. ban arra, hogy erre a tisztségre nem is olyan egyszerű megfelelő embert találni. Végre egy igen aktív veze­tőségi tag — vállalkozott a feladat­ra. Az illető bányász. Tudta, hogy ha a tisztséget betöltené, legalább 1000 Kcs-el kevesebbet keresne mint eddig. A vélemény az volt, hogy még nőtlen, és a kisebb fizetéssel is jól kijöhet. Ismerjük ezt a határozottan jóindulatú, lelkes fiatalembert és kijelenthetjük, hogy csakis a legne­mesebb szándék vezeti és nem akar karriert elérni. Most már ugye jogos a kérdés: va­jon a társadalom különbséget tesz-e azok között, akik teljesen önzetlenül magukra vállalnak, komoly, felelős­ségteljes társadalmi munkákat, le­mondanak egyéni kedvteléseikről, előnyeikről, míg viszont mások csak­is az egyéni érdekeiket követik és a társadalom érdekében semmilyen ál­dozatra se hajlandóak. A felvetett kérdésekre különböző, képpen reagálnak az emberek. Akad­tak olyanok is, akik csak mosolyog­tak és egy szót se szóltak. Nemrég résztvet'tem a CSISZ el­nökségi gyűlésén. A járás egyik CSISZ alapszervezetéről volt szó a szervezet elnökét is meghívták. El is jött. Az alapszervezet nem tartó, zott a legjobbak közé. Az előttem le­játszódó jelenet határozottan egy bírósági tárgyalásra emlékeztetett. Mintha vádlottat idéztek volna a bí­ró elé, e mellett a „vádlott“ még csak nem is védekezhetett. Amikor például felrótták az elnöknek, hogy egv bizonyos gyűlés nem sikerült úgv ahogy kellett volna, maga a CSISZ JV elnöke, aki pedig annak idején megígérte, hogy arra a gyű­lésre személyesen eljön — és nem ment el — a „vádlott védöbeszédé- he" vágott — még csak alkalmat sem adtak neki arra, hogy a „védel­mét“ előterjessze. Hogyha tárgyilagosan akarták vol­na az esetet megítélni, akkor figye­lembe kellett volna venni, hogy az illető CSISZ elnök nős ember, két gyermek apja és távúton végzi ta­nulmányait. Az elnökség gyűlésére munkaidő alatt jött el — ezáltal mu­lasztott és csak kára volt belőle. Megjegyezzük a tárgyalásra sokkal alaposabban, felelősségének teljes tudatában készült mint maguk a „bírák“. Az említett esetek nemcsak á CSISZ-re jellemzőek.. Hasonló felelőtlenséggel találko­zunk más szervezetekben és intéz­ményekben is. Azt hiszem ezért olyan uehéz meg­felelő embereket találni, a tisztelet­beli funkciók betöltésére, fis ha már sikerült is megfelelő funkcionáriusra találni, nehezen vállalják hosszabb időre a funkciót. Mert valljuk be nem olyan egysze­rű dolog néhány éven keresztül egy tiszteletbeli funkciót betölteni. Hi­szen ha valóban közmegelégedésre akarjuk elvégezni előírt feladatain­kat, akkor gyakran minden szabad időnket fel kell áldozni. A családunk is megsínyli, gyakran pedig ezáltal nem jutunk a tanuláshoz sem. Azok, akik nem vállaltak tisztsé­geket, közben emelhetik minősíté­süket, művelődhetnek és más elő­nyöket élveznek. Kérdjük: a társadalom mit értékel jobban, azt a fiatalt, aki néhány évig, önfel- áldozóan valamilyen funkciót töltött be, vagy azt, aki önző módon csak a maga előnyeit tartotta szem előtt? Edo tvančík BERN professzor feltámadása Vlagyimir Szavcsenko: 1952-ben, amikor a világ a hidegháborúnak, a XX. század é legőrületesebb leleményének betegségében szenvedett, Bem professzor nagy számú hallgatóság előtt idézte a nagy Ein­stein sötét jóslatát: „Ha az emberek a harmadik világhábo­rúban atombombákat alkalmaznak, a negyedikben husángok­kal fognak harcolni,..“. A professzor ajkáról, akit százada legátfogóbb szellemé­nek tartottak, minden szellemes paradoxnál sokkalta komo­lyabb megállapításként hangzott ez. Száz meg száz levél érkezett a professzor címére, de valamennyi megválaszolat­lanul maradt. Bern professzor 1952 őszén, második közép­ázsiai kutatóútja során életét’ vesztette Niemeyer mérnök, aki szintén részt vett a kutatóikon, de sikerült megmenekülnie, az alábbi nyilatkozatot tette: összéseprő szél irányát'. Ugyanaz a sárgás-barna homok csi­korog a talp alat? és a fogak között. S a Nap, mely vakítóan fehér napközben, és bíborvörös az alkony óráiban, szinté merőleges pályát’ ír le. Sehol fegyetlen fa, egyetlen madár, egy felleg az égen, égy kó a homokban. A papírlapot, melyre feljegyezték volt a koordinátákat, a professzor azonnal elégette, mihelyt megtalálták az aknát, melyet legutóbbi kulatóútjuk alkalmával elástak. A kis pontot a végtelen sivatag közepén most csak két ember, a profesz- szor és Niemeyer jelenléte révén lehetett felismerni. Tábori széken üldögéltek sátruk előtt. Nem messze tőlük ezüstö­sen csillogott a helikopter törzsé és a légcsavarok. Olyan voit, mint egy óriás szitakötő, mely egy pillanatra leszállt a sivatag homokjára. A nap vízszintesen lövelite utolsó suga­rait, s a sátor és az emberek árnyéka elnyúlva, furán vetí­Támaszpontunkat helikopteren áthelyeztük a Góbi-sivatag tódött a dimbes-dombos sivatagi homokra. A professzor be- belsejébe Először a professzor emelkedett magasba, a fe- szelni kezdett: déizeter. a földrengéstani kutatásokhoz szükséges műszerek- — A középkorban egy orvos egyszerű módszert fedezett kel és robbanóanyagokkal. Én a többi holmival maradtam. fel az élet korlátlan meghosszabbítására. Az ember megfa- Kevésse! indulás előtt motorhiba lépett fel. A motor eleinte gyászt ja magát s ebben az állapotban kilencven-száz évig kihagyott, majd teljesen leállt. A helikopter, mely még nem fekszik egy pincében. Aztán lassan felmelegítik és feléled. érte el a kellő sebességet, hirtelen függőleges irányban le­zuhant A talajjal való összeütközés pillanatában két egy­mást követő robbanás hallatszott. A helikopter, a professzor és a szállítmány a szó szoros értelmében Ízzé porrá ment a levegőben...“ így nyilatkozott Niemeyer > az öt megrohamozó számtalan laptudósítónak, anélkül, hogy egyetlen alkalommal is egy szót kihagyott vagy hozzátett volna. Az előadott tények min­den kétségei kizártak. A nagy megterheléssel repülő heli­kopter valóban gyorsabban zuhanhatott alá a t’ennsíkszerű sivatag ritkább levegőjében, mint egyébként, s a talajjal való összeütközés csakugyan az elmondott sajnálatos követ­kezményekkel járhatott. A katasztrófa színhelyére kiküldött vizsgáló bizottság igazolta a nyilatkozatban foglaltak való­diságát. Csupán egyetlen ember tudta, hogy egészen másképpen történt a dolog és ez Niemeyer volt. Am még halála órájá­ban is megőrizte Bern professzor titkát.-0­A Gobi-sivatagnak az a pontja, ahol az expedíció megálla­podott, semmiben sem különbözött a többitől. Ugyanazok a hullámos futóhomok-dünék, melyekről leolvashatni az őket Miután egy ideig, mondjuk tíz évig élvezte az éleľet, jobb idők reményében újra megfagyasztja magát. Az illető orvos mindenesetre letett arról, hogy a saját életét egy évezredre meghosszabbítsa; hatvan éves korában természetes halállal húnyt el... — A professzor tréfásan hunyorított, kitakarítot­ta szipkáját és rágyújtott. — Hja, a középkor! A mi fan­tasztikus XX. századunk ma már ott tart, hogy valóra váltja a középkor leghihetetlenebb elgondolásait’. A rádium a böl­csek köve lett, a higany és az ólom arannyá változott. A perpetuum mobilét ugyan nem találtuk fel, ez ellentmond a természeti törvényeknek is, ehelyett felfedeztük az atom­energia önmagukból örökké megújuló forrásait... 1666-ban az emberek Európa-szerte a világvégét várták. Ennek oka a 666-os szám misztikus jelentése és a világvégébe vetett vakhit volt. Manapság sokkal kézzelfoghatóbb alapja van a világvégéről alkotott elképzelésnek: az atom- és hidro­génbombák... Az imént a fagyasztásáról beszéltem... A kö­zépkori orvostudós kezdetleges felfedezésének is megvan már a tudományos alapja. Hiszen ön is ismeri, Niemeyer. az anabiózist. 1701-ben fedezte fe! Leeuwenhoek, s azt je- leti, hogy a hideg, illetőleg a kiszáradás következtében min­den életműködés megszűnik. Mind a hideg, mind a nedves­ség hiánya lényegesen csökkent minden vegyi és biológiai folyamatot. A tudósok régóta alkalmazzák a halaknál és a denevéreknél az anabiózist. A hideg nem öl, hanem köti31 zervál. Természetesen a mérsékelt hideg... Ismerünk egy másik állapotot, a klinikai halált. Az ember vagy az állat nem pusztul el azonnal, mihelyt a szívműködés és a lélegzés megáll. Az utolsó háború tömegével szolgáltatott anyagot az orvostudomány számára a klinikai halál minden formájá­nak tanulmányozására. Ennek során sikerült több súlyos sebesültet újra életre kelteni, miután a szív percekké! az­előtt megszűnt működni, ami annál inkább figyelemreméltó, mivel halálos sebesültekről volt szó. ön fizikus, valószínűleg nem hallott erről... — Dé igen, hallottam róla — felelte Niemeyer és bólintott. — Ugye, a halál szó elveszti egész félelmetességét’, ha előtte áll ez a jelentéktelen szócska: klinikai? Valójában egész sereg átmeneti állapot létezik élet és halál között: alvás, letargia, narkotikus kábulat, anabiózis. A szervezet életműködése ebben az állapotban lecsökken, korlátozódik, lefojtódik. Ezekkel az átmeneti állapotokkal foglalkozom az utóbbi években. Hogy a szervezet életfunkcióit a végletekig le lehessen lassítani, az anabiózist a végső határig, egészen a klinikai halálig kdl vinni. Ezt sikerült is elérnem. Eleinte békák, házinyulak, tengeri malacok életébe került a kísér-* le?. Dé amikor tisztába jöttem a lehűtés törvényeivel és módszerével, Mimi nevű csimpánzom ellen követtem el „gyilkossági kísérletet“. — De hiszen láttam Mimit!’ — kiáltott fe! Niemeyer. — Jókedvűen szökdécsel a szobában, és kockacukrot kusnyerál... — Teljesen igaza van — vágott a szavába Bern. — Nos, Mimi négy hónapig feküdt egy koporsóban, ellenőrző mű-' szerek között! majdnem zéró fokra lehűtve. A. professzor ideges mozdulattal nyűi? újabb cigaretta után, majd folytatta: — Végül nekivágtam a döntő kísérletnek, saját anabiozi­somnak. Talán emlékszik még, a múlt évben sok szó esett súlyos megbetegedésemről. Több volt ez mint betegség: halott voltam. Kerek hat hónapig. Pokolian furcsa érzés ez, Niemeyer, ha mindenfajta érzés hiányát ennek lehet nevez-' ni. Alvás közben az időérzék lefokozódik, de mégsem hal el. Ezúttal azonban másként történt. Előbb enyhe narkózishoz hasonló kábulat-féle, azután sötétség és csend. S utána min­den átmenet nélkül az életre ébredés. A Júlvilágon nem voľ? semmi... t Bern fesztelenül kinyújtotta lábát', s fejét keskeny barnás öklére támasztotta. A szemüveg lencséi mögött tűnődő ki­fejezés látszott tekintetében. — A Nap... fénylő gömb, amely alig világítja még a vég­telen, sötét ür egy parányi zugát. Körülötte más, még ki­sebb és hidegebb gömbök keringenek. Az élet rajtuk egye­dül és kizárólag a Naptól függ. És egyszer csak e gömbök egyikén gondolkozó állatok törzsei jelennek meg, melyeket embereknek neveznek. Mi okból, hogyan jötjek létre, szám­talan monda és feltevés szól erről. Egy kétségtelen: ahhoz, hogy az emberi nem létrejöhes­sen, bolygónkon hatalmas kataklizmára volt szükség, a geo­lógiai és biológiai körülményeknek olyan elemi erejű átala­kulásra. melynek következtében egyszerre megváltoztak a főemlősök, az emberszabású majmok létfeltételei. A vé­lemények megegyeztek abban, hogy ez? a kataklizmát a jég­korszakban kell látnunk. Az északi félgömb gyors lehüiése, a növényi táplálkozás megszűnése arra kényszerítette a fő­emlősöket, hogy követ és husángot veqyenek a kezükbe és így szerezzék meg az önfenntartásukhoz szükséges húsť. testüket hozzászoktatták a munkához, felismerjék a tűz hasznos voltát. — Logikus gondolatsor — helyeselt Niemeyer. — Hogyan következett be a jégkorszak? Mivel magya­rázható, hogy a Gobi, sőt a Szahara valamikor egyáltalán nem volt sivatag, hanem buja növény- és állaívilággal ren­delkezett? Egyetlen elfogadható magyarázat kínálkozik, mely a jégkorszok okát a Föld tengelyének precessziójában látja. Amint minden mértanilag nem egészen szabályos pörgettyű­nél tapasztaljuk, a Főid tengelye is lassú, nagyon lassú kö­röket ír le. Csupán egyetlen körmozgást’ végez huszonhat- ezer év alatt. Nézzen csak ide! — A professzor egy szál gyufával ellipszist, parányi Napol s megdőlt tengelyű göm­böt, egy földgömböt karcolt a homokba. — A föld tengelyé, amint ön is tudja, huszonhárom és fél fokos szöget zár be a nappályával. A Föld tengelye az űrben kúpot ír ié, mély­nek nyílásszöge... Bocsásson meg, hogy ilyen ócska dolgok­kal traktálom, de a kérdés erősen foglalkozhat'. Egyébként kevésbé döntő jelentőségű a nem létező földtengely, min? az, hogy évezredek során eltolódás áll be a Földnek a Nap­hoz viszonyított helyzetében. Ez a lényeges! (Folytatása következik?

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom