Új Ifjúság, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1966-08-09 / 32. szám
DUL Az új ötéves tervben 7 millió mérnök. technikus, agronómus, orvos, pedagógus, építész, stb. szerez diplomát a Szovjetunió egyetemein és szakközépiskoláiban. Sajnos, nincs hely rá. hogy minden hivatást felsoroljunk. A statisztikai adatok szerint jelenleg legalább 1200 önálló tudományág létezik. Aligha találnák olyan tudományos vagy műszaki ágazatot', amely számára ne képeznének utánpótlást a Szovjetunióban. Az utóbbi években 150 új szakma oktatását vezették be a felsőfokú tanintézményekben. Az említett tények kommentár nélkül is meggyőzőek, de hogy teljes egészében értékelhessük őket, jegyezzük meg: a Szovjetunióban az t új ötéves terv idején több mint mint másfélszeresére nő a szakemberek száma. Magától értetődik e tény óriási jelentősége, hiszen minél több jól képzett szakember dolgozik az iparban, a mezőgazdaságban, a tudomány, az egészségügy, a kultúra területén, annál gyorsabb ütemben halad célja felé a társadalom. Talán még soha nem vetődött fel olyan sok megoldásra váró probléma az oktatásban, mint éppen most. A tekintélyes szakemberek gyakran utalnak arra, hogy az ismeretek széleskörű, rohamos fejlődése lehetetlenné teszi egy ember számára, hogy átfoghassa az egész ismeretanyagot. Elkerülhetetlen tehát a szükkörű szakosodás. Ez a kérdés többé-kevésbé a legtöbb ország szakembereit foglalkoztatja, s a válaszok rendkívül eltérőek. A Szovjetunióban jóformán általános az a nézet, hogy a főiskolákon nemcsak szakmai, elméleti és gyakorlati vonatkozásban kell felkéA Ívövi műegyetemen végzett Pavél Marjev, a diák-tervezőiroda főmérnöké is, aki most a hallgatókkal az egyetemi városrész terv-vázlatait vitatja meg. szlteni a jövő szakemberéit, hanem önálló gondolkodásra is kell nevelni őket, hogy ne csupán a termelésben, a tudományban vegyék észre a fejlődés legfontosabb tendenciáit, hanem a társadalmi életben is. Egyszóval. ha el is fogadjuk a szűk szakosítás jelszavát, olyanokra van szükségünk, akik mesterei szükebb értelemben vett szakmájuknak, de egyben széles látókörűek is. Az itt látható fényképek a Ívovi műegyetemen készültek. 26 000 hallgató tanul az egyetem 21 fakultásán. 2178 mérnök végzett tavaly 45 szakon. Mielőtt diplomájukat megkapták volna, valamennyien részt vettek különböző gyakorlati feladatok megoldásában: egyesek közvetlenül a gyárakban és az építkezéseken, mások a tanműhelyekben, tanlaboratóriumokban és diáktervezőirodákban. Egyébként a „tanműhely“ elnevezés elég helytelen, hiszen az egyetem 1976-ban 2 millió rubel értékű vállalati rendelést elégített ki: több mint 200, az egyetemmel együttműködő vállalat számára dolgoztak ezek a műhelyek. Véletlenül ismerkedtem meg az egyetemmel. Amikor elsétáltunk az épület előtt, kiséröm megjegyezte, hogy diákok tervezték és építették. Elég ritka jelenség ez. A száz egyetemi tanszék közül ezért leginkább az építészmérnöki kar tervező-építész tanszéke ragadta meg érdeklődésemet. Az építészet az emberi tevékenység rendkívül ellentmondásos területe. A képzelőerőt szigorú számítások ellenőrzik, a harmóniát az algebra törvényei irányítják. Szigorú műszaki tárgyakat oktatnak: új építőipari gépekkel, építőanyagokkal, új konstrukciókkal foglalkoznak, és mindez egy- szercsak szárnyakat ad a képzeletnek. Az építészképzés tehát szigorú műszaki jellege ellenére is magán viseli a humán oktatás vonásait. És ami szintén nem lebecsülendő: az építész munkájáról milliók mondanak szigorú bírálatot, vagyis mindazok, akik újonnan épült házakban, városokban élnek és dolgoznak. Különösen élesen vetődik fel tehát a kérdés társadalmi vonatkozása is: milyen legyen az építész? Ezen az építőmüvészi karon 445 hallgató tanul, tik is a mérnöki ABC- veí kezdik tanulmányaikat. Matematikát, fizikát, szilárdságtant stb. táa nulnak, és emellett építőművészet! szaktárgyakkal foglalkoznak. A harmadéves hallgatók már bé“ járnak a tervezőirodába, amelyről a tanszéken elmondták: gyakorlati tervezést folytat. A feladatokat tér-- mészetesen a tananyag szabja meg. De a tanulás eredménye anyagi ér“ tékké válik: a terveket építkezése“ ken kivitelezik. Lvovban több épület készült a diák-tervezőirodák tervrajzai alapján. A Ivovi egyetemisták tervei iránt más városok is érdeklődnek. Ezért természetesen nagy felelősséggel nyúlnak a hallgatók ezekhez a feladatokhoz, igen szigorúan felmérik saját tudásukat és képességeiket. Már említettem, hogy a diákok maguk építették egyetemük épületét. Ez is komoly erőpróba volt. A város tervezőirodái persze örömmel fogadták a kezdeményezést, hiszen jócskán van enélkül is munkájuk. A diákoknak még többet jelentett, különösen az építész és építőművész hallgatóknak adott sokat: ők voltak az építésvezetők. A gyakorlatban ismerkedtek meg az építőipar gazdasági vonatkozásaival, módjuk volt összehasonlítani a különböző építőanyagok, gépek erényeit, hiányosságait. Üjabb terveikhez már úgy kezdhettek hozzá. hogy tapasztalatból ismerték a feladatokat, lehetőségeket és követelményeket. Az egyetemi tanulmányok ilyen megszervezése sok hallgatóban ébreszt kedvet ahhoz, hogy még alaposabban mélyüljön el az építészefí problémákban az építészet jövőjére vonatkozó kérdésekben. Megismerkedtem a jövő városépítészeinek terveivel. Nemcsak különálló épületeket terveznek, hanem egész épületcsoportokat, városokat is. Valószínű, hogy nem minden tökéletes ezekben a tervekben, sok megoldás vitatható, de a tervek kétségtelenül érdekesek, és nem arra készültek, hogy az egyetemi szekrényekben porosodjanak. A diákok derülátók és optimizmusukat nemcsak ifjúságuk magyarázza. A Szovjetunióban hatalmas méretű építkezés folyik és az érdekes elképzeléseket hozó, jól felkészült fiatal mérnökök joggal számíthatnak arra, hogy tehetségüket a legnagyobb méríékbén gyümölcsöz-- teťhétik. A fiatalok mezőgazdaságba toborzása körül elég sok a nehézség. Még bonyolultabb a válasz arra a kérdésre: hogyan tartsuk meg a mezőgazdaságban dolgozó fiatalokat. Nálunk a Béla pod Pradédem-i szövetkezetben is hasonló gondokkal küszködtünk. Mi 1511 hektáron gazdálkodunk. Azt mondtam, küszködünk. És most? Előzetesen egy kis áttekintést a szövetkezetről. 198 állandó dolgozónk van. Közülük 74 fiatal. Szakképzettségük is számottevő. Harmincegy fiatalnak van hajtási engedélye: van gépjavító, kőműves, tetőfedő, szíjgyártó. Mesterségüket a szövetkezet költségén tanulták ki. Jelenleg a középiskolában és a mezőgazdasági főiskolán hét fiatal tanul, ugyanennyien járnak a tanonciskolába. Hét évvel ezelőtt azt mondtuk, a legrövidebb időn belül talpraállítjuk a gazdaságot. Elhatároztuk, javítunk a szervezésen, a minden évben legalább öt fiatalt szerzünk körünkbe. Eddig tervünket jól teljesítjük. S miért? P. Danis, a szövetkezet elnöke évenként legalább négyszer időt szakít magának, s elmegy az iskolába. Parobek elvtárs, kilencéves iskolánk igazgatója a polgári nevelési órák anyagába a mezőgazdasági problémákat is belefoglalja, s tanítás keretében a felsőbb osztályokkal eljár a szövetkezet egyes munkahelyeire. E bevált gyakorlatot kiegészíti a toborzó bizottság, amely egyidejűleg javasolja, melyik tanulót hová, melyik fő-, közép, vagy szakiskolába küldjék. A szövetkezet szakképzettségük növelésére nem sajnálja a pénzt, mivel nem vész kárba. De ne gondolják, hogy a fiatalokkal nincs gondunk. Könnyebb a fiatalokat a mezőgazdaságba megnyerni, mint aztán a falun megtartani. Ilyen jellegű tapasztalatunk is van. A szövetkezet vezetősége és a CSISZ szervezet nem hagyják magukra a fiatalokat. A kilencéves iskolával kiépített kapcsolatot nem bontják meg a fiatalok további művelődése során sem a munkaviszony alatti időben, s akkor sem, amikor bevonulnak katonának. A CSISZ és a pártszervezet a szövetkezet vezetőségével a fiatalokat beszélgetésre hívja meg. Eljönnek körükbe a HNB, a sportszervezet tagjai,- s természetesen az iskola igazgatója sem hiányzik. Miről beszélgetnek ilyenkor? A fiatalok problémáiról. Aztán termelési feladatok kerülnek szóba, a fiatalság élete, szórakozása. A megbeszélt intézkedés kötelezi a szövetkezet vezetőségét, hogy adott szavukat teljesítsék. Ilymódon kölcsönös bizalom alakul ki köztük. mar nem A szövetkezet a fiatalokat felelősségteljes munkával bízza meg: a fiatalok köréből van gépesítő, zootechnikus-helyettes, tagjai a szövetkezet vezetőségének, az ellenőrző bizottságának, stb. Ilymódon a fiatalok nemcsak ne. velődnek, de felelősséget is éreznek a gazdálkodásért. A helybeli vendéglátó üzemben történt „pihengetés" után nem egy fiatalnál amolyan kisebb fáradtság jelei mutatkoztak; csökkent a munkakedv, s így a kereset is. S az illető nem is tudta, miért. Ezért közös erővel felépítettük az ifjúsági klubot, berendeztük azt; televíziót, rádiót, magnetofont vettünk, berendeztük a könyvtárat, vettünk sakkot, biliárdot. A felszerelést ruhatár és zuhany-fürdő egészíti ki. A szövetkezet e berendezésért 65 000 koronát fizetett. A testnevelési egylet egyesült „Družstevník“ testnevelési egylettel, s a vezetőségben ott vannak a szövetkezet képviselői is, élükön az elnökkel, ők azon igyekeznek, hogy a fiatal szövetkezetesek is résztvegyenek a testnevelésben. A kulturális alapból évente 15 000 koronát adunk a sportolóknak. A színházba húsz jegyet fizetünk elő, jórészt a fiatalok számára. A fiatalok lakásproblémáival is foglalkozunk. A régi lakásokat korszerűsítjük, s négylakásos házakat építünk. A fiatal szövetkezeteseknek már előre kijelöltük a lakásokat. A CSISZ-tagok közösen egy fürdő-helyet építenek. A szövetkezet építőcsoportja segít nekik, akárcsak a tornaterem rendbehozásánál. A szövetkezetesek téli foglalkoztatását is megoldjuk. Ha a fiatalok azt látják, hogy a szövetkezet törődik velük, ők is jobb kedvvel dolgoznak. Ha a szövetkezet érdekéről van szó, az ünnepet sem nézik. A szövetkezetnek a fiatalságról való gondoskodását főleg abban látjuk, hogy milyen módon tartsuk meg őket falun. Egyes helyeken a könnyebb utat választják, egyszerű kézlegyintéssel intézik el őket. Aztán levelet írnak a járási szervekhez, s brigádosokat kérnek. Néhol még jobb lehetőségek vannak, mint nálunk, de azt hiszik, hogy a fiatalokra fordított beruházás nem eléggé kifizetődő. Nekünk más a nézetünk. A fiatalságra fordított befektetés s a róluk való gondoskodás a legelőnyösebb betét. Szilárd meggyőződésünk, hogy szövetkezetünk a fiatalok segítségével a jól menő szövetkezetek soraiba küzdi fel magát. t\) Most, amikor újból Csallóköz falvait járom, akaratom ellenére is feltűnik e- lőttem a múlt évi katasztrófa egy-egy mozzanata, megrázó pillanata. Hány és hány ember mutatta meg e nehéz napokban igazi énjét, meghazudtolva a róla eddig feltételezett minden elképzelést. Szinte magam előtt látom sokszor a vég- kimerültségtől agyongyötört férfiarcokat, melyeken csupán a reménykedő szempár jelezte, hogy emberek. Jól emlékszem még a Kürtön tartózkodó hat tagot számláló férfiak csoportjára. A gólyáspusztai állami gazdaság dolgozói voltak. Lovaikkal és többi felszerelésükkel együtt a helybeli EFSZ egyik épületében leltek ideiglenes otthonra. Ök voltak az utolsók, akik eljöttek Golyósról. Utánuk semmi más, csupán a víz és a falak között úszkáló halporontyok maradtak. ...És amikor megtörtént a számotGóiyási jegyzetek tevés az utolsó megmentett szerszámról is, megnyugodva és szinte egyszerre nyúltak ceruza és papír u- tán. Az egyik Szencre, a másik Galántára vagy éppen máshová címezte a levelet — hogy mint vagytok... legyetek csak nyugodtak... mi jól vagyunk... mindent megmentettünk, csak,,., és itt szinte egyszerre megállt mind a hat kéz — de hiszen, és erről mit írunk, hangzott el némán a kérdés. Igen, némán, mert csupán az álmatlanságtól gyulladásos szemek beszéltek. — Emberek, á bútoraink', az apró jó“ szág, az élelem és a többi! Mit tegyünk? S a kora reggeli órákban megkezdett levélírás abbamarad. A címzetthez sosem jutott el. A rideg valóság még egy utolsó nekirugaszkodásra késztette az embereket. A számottevésbe hiba csúszott, még akkor is, hogy ha az utolsó bókról gyeplőről sem feledkeztek meg. Igen, a közös megmentése sikerült, csupán annak gyümölcse, a hosszú évek fáradságos munkájával szerzett bútor, meg a többi... Mert ott kint, a puszta kellős közepén a góiyási részlegen igazán nagy ára van a pénznek. És a 111-es Tatra kocsik újból íeldübörögtek. Tengelyig érő áradatban, lépés- röl-lépésre haladtak a már sok helyen álamosott keskeny betonszalagon. Abban az időben azonban amikor az uzsonnához szokott leülni a fáradt arató, az u- tolsó bútordarab is felkerült a teherautóra. Utána végképp elnéptelenedett és üres maradt Gólyáspuszta. De a reggel abbahagyott le. vélírásnak mégis lett folytatása. A kürti EFSZ vezetőinek jóvoltából személyesen adták a hírt Szencen, Galántán és másutt: mindent megmentettünk. A fáradságtól eltorzult arcokon megjelent a mosoly. A kemény férfimunkához szokott ember számára ta. Ián nincs nagyobb büntetés, mint a tétlenség. Másnap már a kora reggeli ó- rákban a kürti szövetkezet földjein beszélgettem velük. Munkába álltak. Akaratlanul is ez a kis epizód jutott eszembe a minap Gólyáspusztán. A hosszantartó esős időszak itt Is, mint mindenütt országszerte szinte megbénította az embereket. Tennivaló ugyan akad mindig, különösen ilyen helyen, ám a megdőlt, imitt-amott a már vízbenálló gabona a pusztai ember számára a legborzasztóbb látványt. Napokig a felhős eget nézni, és várni, míg előbújik a nap! — gyenge vigasztalás. Elnézem a szikár férfiarcokat, néha-néha szót is váltok velük, de a beszélgetés mindig ugyanazzal végződik: mi lesz a gabonával? Amikor újból megjelenik a részleg fiatal intézője, a gazdaság udvarán, néma fejbiceentéssel fogadják mindannyian. Ö sem tesz másként. — Akkor rövid megbeszélést tartanánk emberek, itt a nagy helyiségben. De siessenek, hogy minél előbb végezhessünk. A helyiség csakhamar megtelik. Senki sem beszél, de mintha éreznék, hogy miről van szó. Nagyon rövid a megbeszélés: — Tudják emberek, hogy milyen helyzetben vagyunk milyen lesz a járandóság és nem mindegy számunkra, hogy mennyi lesz a járandóság. Máskor sem beszélek sokat, de most még rövidebb leszek. Kaszák kellenek ide. Tehát minden tizennyolc éven felüli férfi, aki... A közeli búzatáblán dübörgő kombájn vezetője csakhamar abbahagyta a reménytelen próbálkozást. Hiába, így több a kár, mint a haszon, de várni sem lehet tovább. És amikor a sáros dűlőútról rátér a kemény betonúira, az u- tolsó ember is elhagyja a tanácstermet. Döntöttek a gabona sorsáról, a néhéz munka után kijáró részesedésről, mely talán a legtöbbet jelenti az itteni embev számára.. —ny. —d.
