Új Ifjúság, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1966-07-26 / 30. szám

4 Klein, az uttrechti Európa- bajnokság egyik esélyese Elő torpedók Legjobb úszóink az utt- rechti Európa-bajnokságra készülnek. Az erőviszonyok lemérésére kitűnő alkalom volt az országos bajnokság. Podolín, az ország legkor­szerűbb medencéjében va­lamennyi versenyszámra csúcsnevezéssel álltak rajt­hoz a versenyzők és már magában ez a tény is iga­zolja, hogy úszósportunk határozottam fejlődik, csak még nem találtuk meg a felzárkózás módját az élvo­nalhoz. Már pedig Uttrecht- ben erős mezőny áll rajthoz valamennyi versenyszámban, hiszen csak a napokban két világcsúcs és Európa-csúcs született a moszkvai nem­zetközi úszóversenyen, ami jelzi, hogy az Európa-baj­nokságra igen jól készül­tek fel a szovjet élő tör­pédéit, de a többiek, így a hollandok, franciák, néme­tek. angolok eredményei is mutatják, hogy nehéz lesz felkerülni a győzelmi emel­vényre, sőt még a döntőbe való kerülés is igen jó tel­jesítményt igényel. A szakértők nagy ver­senyt várnák a 100 méteres gyorson. Moszkvába ezen a távon rajthoz■ állt az olim­piai bajnok amerikai Sehol - lander és 53,2 mp-es kitű­nő idővel győzött. Schollan- der nem indul az Európa- bajnokságon, a moszkvai ta­lálkozó meglepetése a szov­jet lljicsev eredménye, ő ugyanis csupán két tized másodperccel maradt el Schollander mögött, tehát Uttrechtben lljicsev alapo­san megszoríthatja Európa legnagyobb úszóit, közöttük az NSZK-beli Kleint és az NDK kitűnőségeit is. A 400 méteres távon remek győ­zelmet aratott az Európa- csúcsot úszó Belie Gejman. Gejman 4:14.1 perces ide­je jó ajánlólevél az utt­rechti EB-re. A szovjet úszó gárda legna­gyobb „adui" a női mell­úszók. A 200 méteres mell­úszásban rajthoz állt egy 13 esztendős kislány: Irina Pozdnyakova. Az ellenfelek között volt a világcsúcstar­tó Prozumenscsikova. Nagy meglepetésre a 13 éves kis­lány győzött, mégpedig 2:43 p-es világcsúccsal. Pedig Prozumenscsikova is nagy­szerű formában van, hiszen a 100 méteres mellúszásban új világcsúccsal vágott visz- sza. Prozumenscsikova vi­lágcsúcsa 1:15.7. Szédületes idő, a volt világcsúcsot az ugyancsak szovjet Babanyi- na tartotta 1:16.5-tel. A moszkvai nemzetközi verseny eredményei alapján jogos a szovjet úszók biza­kodása, nyugodtan várhat­ják az augusztusi Európa- bajnokságot. Az úszók me­dencéjében még mindig az amerikaiak jelentik az első számú úszó-nagyhatalmat, a szovjet élő torpédók azon­ban már jelentősen felzár­kóztak melléjük. Az utt­rechti Európa-bajnokságon ők játsszák a prímet, sőt a szakértők véleménye sze­rint közel van az az idő, amikor az úszósportban is feltörnek az élre. Amerika, Ausztrália, Japán nagy hár­masa kiegészül az európai trónkövetelőkkel, Örvende­tesen csökken az öreg kon­tinens hátránya, a mi úszó­inknak arra kell töreked- j niök. hogy lépést tudjanak ft tartani a fejlődéssel. ILI ___— _______ Világbajnoki tragédiák iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiHiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiim A világ szeme Anglián, a tomboló futballcsaták drámai alakulásán. A 16-os döntő csa­patai közül az „állvamaradot- tak“ már az utolsó felvonásra készülődnek, szombaton fel­gördül a függöny a nagy dön­tő, a döntők döntőiére. A nagy szin.iáték pergő jeleneteiben már eddig is több dráma bon­takozott ki. Mint valami shakespearei tragédián, úgy fokozódott a drámaiság a „C“ csoport küz­delmeiben. Mind a négy csapat szempontjából. A világbajnok brazilok küzdelme jelentette a dráma kicsúcsosodását. A tra­gédia három felvonásos volt. Az első még jól Indult Peléék számára, Garrincha és Pelé szabadrúgásából megszülettek a brazil gólok és tomboló nép­ünnepélyt rendeztek a kávé hMÉiában. A második felvo­násban már kezdett kialakulni a nagy tragédia. A magyar vá­logatott káprázatos játékával szemben nem volt ellenfele a világbajnokoknak és a tenge­ren túli örömteljes tűzijátékot a komor bizonytalanság váltot­ta fel. Következett a harmadik fel­vonás, a portugálok elleni sors­döntő mérkőzés. A brazil szur­kolók egyszerűen nem akarták elhinni, hogy csapatuk a mér­kőzés befejezése után már csomagolhat, a világbajnokság véget ér részükre. Ügy enged­ték útjára a csapatot, hogy „ugorjatok át a ködös Albion- ba, szerezzétek meg harmad­szorra is a Rímet Kupát és győztesen térjetek haza, oda­haza ismét virágesővel és dia­dalkapuval fogadunk bennete­ket.“ A diadalkaput nem építik meg a kávé hazájában. A nagy tragédia harmadik felvonásá­ban egy másik tragédia is ki­bontakozott. Harcba szállt a nagy Pelé, a labdarúgás koro­názatlan királya is. A brazi­lok szíve nagyot dobbant, ami­kor a rádió bejelentette a fel­állítást. — Pelé, a nagy Pelé majd megmutatja, miképpen kell futballozni!.. S a nagy Pelé a felelősség teljés súlyával a vállán min­dent megtett, amit csak tehe­tett. Äm egy fecske még az angliai világbajnokságon sem csinálhat nyarat az őszutójá­Pelé, a trónfosztott futball-, király hoz érkezett brazil labdarúgás­ban. A magyar csapatban akadt egy méltó versenytársa, Albert Flórián, akinek a játékát csak a lelátóról figyelhette a fut- ballkirály, sőt Bene Feri és Farkas Jancsi játékából is megérthette a nagy játékos, hogy akadnak már trónfosztói; a portugál csapatban a pályán szemtől szemben állt vele a nagy trónkövetelő, a portugál fekete gyémánt: Eusebio. A világbajnok brazilok még fel sem ocsúdtak meglepetésükből, kétszer is zörgött kapujukban a háló. A portugál Vicente szinte testőrként őrizte a nagy Pelét, nem ment le nyakáról, és a 30. percben végképp meg­pecsételődött a brazilok sorsa. Vicente túlságosan keményen szerelte a futballkirályt. Pelé megsérült. öt perces ápolás után visszatért a pályára, de már nem volt teljesértékű har­cos. A brazilok 3:l-es veresé­get szenvedtek, és ez a vere­ség a további küzdelmekből va­ló kiesést jelentette nekik. A brazil tragédia végén lehullott a függöny. A fájó vereséget sportszerű­en fogadták a brazil játékosok. A magyar válogatott elleni ku­darcuk után is sportszerűen viselkedtek, de akkor még élt bennük a remény szikrája, hogy a portugálok elleni mér­kőzésén sikerül megfordíta- niok a kockát. Nem sikerült, vereségük teljes lett, mégis volt annyi lelkierejük, hogy felálljanak a győztesekkel szemben és gratuláljanak ne­kik. Bizony, tanulhattak tűlük az angolok, akik az uruguai vá­logatott elleni döntetlenjük után sportszerűtlenül levonul­tak az öltözőbe. Peléék meg­mutatták a fair play-re mindig büszke angoloknak, hogy vesz­teni is tudnak. Szépen veszte­ni nehezebb, mint szépen győz­ni. Bulgária labdarúgói is sport­szerűen viselték el vereségü­ket, nekik is volt szikrányi re­ményük az utolsó mérkőzésen. Balszerencsés küzdelemben szenvedtek vereséget a brazi­loktól, potyagólokkal kaptak ki a portugáloktól. Harmadik mérkőzésükön a magyarok el­len is melléjük szegődött a balszerencse, Vucov öngóljával egyenlítettek a magyarok. A magyar válogatott számára is könnyen végzetessé lehetett volna a csoportküzdelem. A portugálok ellen remek játékot nyújtott a magyar tizenegy — mégis vereséget szenvedett. A vereség nem tragédia még ak­kor sem. ha jobb csapat kap ki a gyengébbtől. Tragédiává csak akkor alakult volna a nagy színjáték, ha a brazilok ellen is olyan balszerencsével küzd a magyar együttes, mint a por­tugálok ellen. Barótl Lajos csapata a csoportmérkőzések során a legszebb, leglendülete­sebb támadójátékkal lepte meg a világot, a sors különös tré­fája lett volna, ha a VB leg­szebben játszó csapata nem jut el a legjobb nyolc közé! Mire ezek a sorok napvilágot lát­nak, olvasóink már ismerik a szovjet — magyar találkozó eredményét. Bármiképpen is alakul ez a mérkőzés, azt már nem lehet elvitatni a magyar csapattól, hogy az angliai vi­lágbajnokságon ez az együttes hozott valami újat, valami szé­pet: a lendületes támadójáté­kot. Kengyelfutók A távfűtők az atlétika rab­szolgái. Fáradhatatlanul róják a kilométereket, gépiesen eme­lik lábukat, zakatol a szívük, szinte már csak az akarat vi­szi őket előre. Edzés és ver­seny közben egyaránt. Csakis fáradságos munka biztosítja a sikert, egyre jobbak az idők, a legendás Zátopek világcsú­csai ma már a múlté, s a fej­lődés még mindig nem ért el a határidőpontig, sőt inkább sűrűsödnek a fantasztikus idők, remek világcsúcsok. Ron Clar­ke, Kipcsoge Keino, Jazy, Tul- loh, Ryun. Halberg, Siegfried Hermann és a nagyszerű gár­dában egy szerény, csendes magyar versenyző: Mecser La­jos. A salgótarjáni „kengyel- futó“. — Mennyit edz naponta? — kérdeztük tőle Prágában. — Naponta legalább 25 ki­lométert. Salgótarjánban nem volt el­lenfele. Egyedül edzett. Saj­nálkozva kérdezték tőle: — Minek gyötrőd magad, La­jos, kár ennyit futkároznod! Mecser Lajos csak mosoly­gott. — Szeretem a futást, örö­met szerez. Amikor aztán az eredmények mutatkoztak, a bányászváro­siak is büszkék lettek rá. A kengyelfutó világhírű lett, meghívásokat kapott a nagy nemzetközi versenyekre is. Londonba, Párizsba. Bécsbe. Bécsben Ron Clarke volt az ellenfele. A világ legjobb táv­futója, néhány jelentős táv vi­lágcsúcstartója. Az egész me­zőnyből csgk Mecser Lajos tu­dott vele lépést tartani, de aztán tőle is elhúzott a gyorslábú ausztrál. Világklasz- szis. Az a futó, akiről a nagy Mecser Lajos, a salgótarjáni „kengyelfutó“ Emil Zátopek is úgy nyilatko­zott, hogy a világ legnagyobb futótehetsége. — Könnyedén éri 51 világ­csúcsait, szinte játékosan fut­ja a legjobb időket. Ez a nagy előnye. Nekem irgalmatlanul nagy erőkifejtést jelentett minden győzelem, meg kellett szenvednem a világcsúcsokért. Clarke? Elindul, olajozottan fut, és könnyedén nyeri a ver­senyeit... Emil Zátöpék és Ron Clarke között mély barátság szövő­dött. A nagy Emilt még ma is századunk legnagyobb futójá­nak tartják, hiszen fénykorá­ban nem talált legyőzőre. Nur­mi, a csodálatos finn verseny­ző, órával a kezében, mint va­lami jől olajozott gép, egyen­letes teljesítménnyel érte el sikereit. Zátopek forradalmasí­tott, robbanásszerűen gyorsít­va őrölte fel ellenfeleit. A szovjet Kuc és Bolotnyikov kö­vetkezett a sorrendben, utá­nuk aztán szinte gombamődra bukkantak elő a távfutás kivá­lóságai. A nagyok versenye mindig valami drámait jelent, még az olyan nagy klasszis, mint Ron Clarke sem tarthat­ja előre lefutottnak a verse­nyekét. Pedig kétség kívül ő legjobb. Sokan teszik fel a kérdést, minek köszönheti győzelmeit, világcsúcsait? Mecser Lajos a londoni nagy versenyen Bruce Tullohhal 'együtt Európa-osűcstartó lett. A győztes Ron Clarke mögött szinte egyszerre értek célba. Tőle kérdeztük meg, miben látja Clarke titkát. A salgótar­jáni versenyző ekképpen nyi­latkozott világhírű ellenfeléről: — Clarke Ausztráliában a tengerparton edz. A homokban nehezebb futni, mint a salakon, tehát a versenypályán még könnyedébb a futása. Clarké felüdül a salakon, könnyed a lépte, nem szenved a kilomé­tereken, nem mutatkozik nála válságos időszak. Abban is újított, hogy verseny előtt nin­csen szüksége bemelegítésre, néhány percet fut s máris rajthoz áll. Sajnos, nem tudom példáját követni, én már meg­szoktam a hosszabb bemelegí­tést, pedig tudom, hogy jelen­tős energiaveszteséggel jár. Roií Clarké külön klasszis. — Most már tudod a járást, jöhetnél gyakrabban is. Csak fényképészeknek

Next

/
Oldalképek
Tartalom