Új Ifjúság, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1966-01-18 / 3. szám

fiti :í i ííxi^^^Ä /. V'í vv*. ' « •. -- - 3- -'A »* |p * ?4|$»* i x ' v '" . „ ' ■ ■ ŕ «8» ‘ !w;V: .^ÍÍkSt.' :í«wí»ŕí;*íS^w-: Mainz főterén Güténbérg János szobra. Háttérben a dóm tornya látható. Varga Sándor (2. Folytatás) MAGÄNÖSZTÖNDlJAK, DRÁGA KÖNYVEK č^k múltheti beszámolómban említettem már, hogy az NSZK-ban a legma- ^ ** gasabb állami ösztöndíj amit elmé j letileg minden diák kaphat, — 250 márka, Ennek az elosztása hasonló séma szerint tör­ténik mint nálunk. A szülők keresete az irány­adó. Nem lennék azonban objektív, ha nem szólnék a különböző magánösztöndíjakról. E- zek egyik, de nem a legjelentősebb fajtája az egyházi ösztöndíj. A három nagy egyház, katolikus, református és evangélikus, jelentős alapítvánnyal rendelkezik, amelyből a tehet­séges diákokat támogatja. Természetesen a jó előmenetelen kívül megkívánják, hogy az egyházi ösztöndíjat élvező diák híve legyen vallásának, de főleg közvetlen támogatóinak, az egyházi tisztviselőknek. — Itt érdemes megállni egy pillanatra. Találkoztam ugyanis olyan diákokkal , akik az előmenetelük alap­ján magas egyházi ösztöndíjat kaphatnának de .... megmondták kerek-perec, nincs gusz­tusuk templomba járni és olyan dolgokat csi­nálni amelyek nem egyeznek nézeteikkel és életfelfogásukkal. Vannak azonban olyanok is, akik kihasznál­ják a lehetőségeket, megjátszák a nagy hí­vőket, járnak templomba, imádkoznak, állan­dó kapcsolatot tartanak az egyházi elöljá­rókkal, mindezt azért, hogy a viszonylag ma­gas egyházi ösztöndíjat megkapják. Ugyanis a magán és egyházi ösztöndíjak összege négy- és hatszáz márka körül mozog. Ez a két pél­da képezi a két végletet, közöttük van az egy­házi ösztöndíjasok többsége, akik lelkűk mé­lyéből vallásosak. A magánösztöndíjasok többségét azonban nem az egyházi, hanem a különböző, hogy úgy mondjam világi alapítványok által támoga­tott ösztöndíjasok teszik ki. Az alapítványok eredete nagyon sokrétű. Jobbára azonban külön­böző pénzes társaságoktól, magánvállalkozóktól származnak. Ennek az ösztöndíjnak egyedüli kritériuma az előmenetel és a tehetség, a- zonban protekció és összeköttetés nélkül ne­héz hozzájutni. Az sem elhanyagolható körülmény, hogy a magánösztöndíjat élvező diákok támogatóik­tól minden szemeszterben kapnak egy bizo­nyos összegre kiállított könyvvásárlási csek­ket, amelyet minden könyvesboltban bevált­hatnak megfelelő ellenértékű könyvre. Ez na­gyon jelentős segítség, mert az NSZK-ban a könyvek egy diák számára szinte megfizet­R Ó L hetetlenül drágák. Az árak kb. olyan szinten mozognak márkában, mint nálunk koronában Főleg a kötött könyvek ára igen magas. Meg­jelenik ugyan vagy két tucatravaló zsebkönyv­sorozat, amelyekben a krimi regényektől kezdve a mély alapozottsággal megírt tudo­mányos könyvekig minden megjelenik, azok a könyvek is amelyek már előzőleg kötött formában megjelentek és már kellően profi­táltak a kiadónak. Tehát a zsebkönyv formá­ban való újrakiadás a kiadónak nem is cse­kély póthaszonnal jár. A zsebkönyvek pél­dányszáma ugyanis sokkal magasabb mint a kötött könyveké. A diákok kizárólag csak eze­ket vásárolják. Egy kötet ára átlagosan, mert a különböző sorozatoknak nincs egységes á- ruk, hét márka. Több alkalommal meggyőződ­tem róla, hogy a diákszobák könyvespolcait egy-két kivétellel kizárólag csak zsebkönyvek töltik ki. KINOS PRECIZITÁS A német mentalitás egy középeurópai ember számára nagyon furcsa és szokatlan. Egyrészt sokkal ridegebbek, zárkőzottabbak ott az em­berek mint nálunk. Az életfelfogásuk nagyjá­ból a következő: En nem érdeklődöm mások iránt, de irántam se érdeklődjön senki. — Egymáshoz viszont nagyon udvariasak az em­berek. Például, ha az utcán véletlenül valaki a sarkára lép, vagy meglöki az embert, szin­te lelkiismeretfurdalást érez az illető, és mély sajnálkozással kér bocsánatot. Az ember azt gondolná, hogy talán a diákok között e téren sokkal szabadabb, feloldódottabb légkör ural­kodik. Azonban mély csalódással állapítottuk meg, saját tapasztalataink szerint, hogy ez nem így van. Csak abban az esetben tege- ződnek, ha már jó ideja testi-lelki jőbarátok. Még a kollégiumban is, ahol az egyik kollé­gámmal laktunk, magázzák egymást. Pedig itt csak 50 diák lakik, sőt a többségük már néhány éve. Tehát már ismerik egymást. A köszönésen kívül azonban egymással csak a szűk, négy-öttagú baráti társaságok érint­keznek gyakrabban. Itt már tegeződnek. E- gyébként annyira zárkózottak és olyannyira respektálják a másik magánéletét, hogy nagy ritkán történik meg, ha valaki más szobájába bekopogtat valamiért, hívás nélkül. A váratlan látogatóra ilyenkor úgy néznek, hogy le lehet olvasni a felháborodást az arcukról: hogy mersz te engem zavarni. Persze ezt nem mondják ki sotha. — Hiába más ház, más szo­kás. Nagyon szokatlan volt számunkra. Néha szinte kibírhatatlanul egyedül éreztem ott magam. (Folytatjuk)------ITJL Apró hírek ---------a kulisszák möyül Hollywood ismét Európából importált sztárt avatott. Ezút­tal Claudia Cardinále, a nálunk is jól ismert, olasz filmcsil­lag hódította meg Amerikát Lollobrigida és Sophia Loren ti­tán ő a harmadik olasz filmszí­nésznő, aki „befutott" Ameri­kában, sőt a hírek szerint a legnagyobb francia sztárokat is túlszárnyalja. Az elégedettség kölcsönös: C. C. el van ragad­tatva Amerikától és Amerika tóle. Első filmjében Rock Hud­son a partnere, aki tudvalevő en nagyon fukar a bókokat il­letően. Claudia szépségéről és kedvességéről azonban dics­himnuszokat zengett. A felvételek persze nem foly­nak mindig zökkenőmentesen. A forgatókönyv szerint Claudia egy teherautóról egyenesen a mocsárba pottyan. Ennek bi­zony nemcsak a testére ragadt mocskos ruha lett a következ­ménye, hanem alaposan meg is fázott. Hogy kigyógyuljon a náthából, tejet kínáltak neki De az olasz szépség elutasító grimaszt vágott és tej helyett Chiantit kért. Hosszas keresés után Los Angeles másik végé­ben, egy eldugott kis üzletben találtaik rá a kívánt italra. Hogy megszüntette-e a náthát, arról nem érkezett híradás. Cliff hét éves volt, amikor első ízben csúfolták ki bőrszí­ne miatt. Akkor ezt még nem értette meg, bár a mai napig sem felejtette el. Közönséges hétköznap volt. Cliff sétálni indtdt az édes­anyjával, abban az indiai vá­rosban, ahol megszületett és föle ser epedet t. Alig tettek a­zonban néhány lépést az ut­cán, amikor egy csoport in­diai serdülőkorú garázdálkodó gyűrűjébe kerültek. Ökleiket rázták Webb asszony (Cliff va­lódi neve Harry Webb) és kis­dia felé, miközben ilyesféléket kiabáltak: „Fehérek, tűnjetek el! Menjetek haza Indiából!" A Webb család valóban, nem sok­kal e kellemetlen eset után Londonba költözik. 1948 szeptemberében látta meg Cliff először Londont. El­ső élménye azonban szomorú volt. It is kicsúfolták. Az in­diai tűző Nap ugyanis egészen sötétbarnára égette bőrét. A távol Ázsiában egészen más ki­ejtésű angolt is tanult, mint a londoni iskolák diákjai. így Cliff megint csak feltűnt tár­sainak. „Indus, néger!" — ki­áltották nemegyszer utána. Nem csoda hát, hogy sokszor szomorkodott, sőt! — vissza­vágyott Indiába. A tűző Nap­ra, a fák és madarak közé. Gramofonja mellé. Öreg, divat - játmúlt „masina" volt az. Kézi hajtású, széles, harangtölcsé- rű lemezjátszó. Cliff mindössze három éves volt, amikor egy­szer szüleitől ajándékba kap­ta. A gramofon széles tölcsé­re számára egy csodatölcsér volt, melyből szebbnél-szebb hangok szóltak. A Webb család anyagi gon­dokkal küzdött. A családfő, Cliff édesapja csaknem lejárta a lábát, míg egy megfelelő ál­láshoz jutott az angol tévénél. S mivel a háború utáni évek­ben lakáshiány is volt London­ban,az öttagú család bizony egy albérleti szobában volt kénytelen meghúzódni. Csakha­mar azonban már hatan lak­ták ezt a szobát, Clifjnek u- gyanis megszületett a harma­dik húga — Joan. Mivel Webb úr keresete ke­vés volt a család szerény szük­ségleteinek fedezésére édes­anyja is munkába ment. Egy kefegyárban kapott alkalma­zást. Gyakorta volt éjjeli szol­gálata. Ilyenkor már délután ötkor elment hazáiról. Az apa naponta csak estére végzett munkájával. Cliff így gyakran volt a „ház ura". Testvéreire felügyelt, a háztartásban állt helyt. Mindemellett jól is ta­nult. Ha csak tehette, zenét hallgatott. A rádióban mindig a legújabb slágereket figyelte. Eszményképe a memphisi „a- ranyfiú": Elvis volt. Cliffnek műidig könnyen ment az ének­lés, de a hang igazi ragyo­gásának titkait a rádióban les­te el — Elvistől. Első „komoly" énekpróbál­kozásait csak nagyon szűkkö­rű, de annál lelkesebb közön­ség kísérte figyelemmel — a Webb család. Azt, hogy a fiú­ból egyszer profi-énekes lesz, csak Harry édesapja remélte. Megszületett benne a kellő öt­let is. Egy dalt kell Cliffnek lemezre játszania! Ezt aztán ö Egy másik film forgatásánál kellemetlenebb epizód történt. A film a francia-algériai háború idején játszódik le, s az egyik jelenetben Claudiát a- laposan felpofozza partnere, Alain Delon. Az első pofon nem sikerült, a második és harmadik sem. Mark Robson rendező sze­rint nem voltak elég „zamato­sak". Számtalan sikertelen is­métlés után Robson szemlélte­tően mutatta be elképzelését, és sajátmaga is lekent egy ó- riási pofont a már teljesen da­gadt arcú és elkábult színész­nőnek.-O­Claudia Cardinale, aki Brazí­liában is filmezett a követke­zőképpen nyilatkozott a brazű férfiakról: „Elragadóan szem­telenek. Egyikük átugrott a korláton forgatás közben, hoz­zámrohant és megcsókolt. Egy másik meg egy útkeresztező­désnél, ahol le kellett állnom a kocsimmal — felrántotta a ko­csi ajtaját, beugrott hozzám az ülésre és — szintén megcsó­kolt." A szép C. C. úgylátszik nem veszi rossznéven brazil hódolói heves megnyilatkozá­sait, mert a végén így fejezte be szavait: „Nagyon szeretek Brazíliában filmezni..." már eljuttatja az illetékesekhez aTV-ben. A jóakarót, akire az előrelátó apa számított, Para- nornak hívták. A család fel­törte hát a szerencsemalacot és a benne összegyűjtött pén­zen megfizette a hanglemezfel­vételt. Webb úr el is juttatta Paranorhoz. Cliff meg volt győződve, hogy a jóakaró már másnap, de legkésőbb harmad­nap hívni fogja. Az azonban semmi élet jelt sem adott ma­gáról. Harry nem adta fel a küz­delmet. Addigis zenélni akart. Ehhez azonban egy gitárra volt szüksége. Megint előkerült hát a szerencsemalac.... Cliff most már mint gitártulajdonos sa­ját „zenekart" alapított. Pár nap elmúltával tudta csak meg, hogy egy Drifters együttes lé­tezik már, így a Shadows ne­vet adta saját zenekarának... Kicsit megkésve ugyan, de most végre Paranortól is meg­jött a válasz. Hanglemezfelvé­telre hívta őt. A közvélemény elismerésére, a sikerre már nem kellett olyan soká vár­nia. A „Move it" című szám egyhamar világhírű lett. Azóta már négy „arany"- és hét „e- züsthanglemez" tulajdonosa. A Living Doll, a Bachelor Boy, a Lucky Lips stb. teljesítették Cliff Richard egykori álmait. Hogy mikor született a fe­ketehajú, sötétbarna szemű, 180 cm magas Cliff? 1940 október. 14-én, Mezítlábasokért szól a harang ÜJ SZLOVÁK FILM A felszabadulás utáni szlo­vák filmgyártás kezdettől fog­va előszeretettel viszi vászon­ra a Szlovák Nemzeti Felkelés tematikáját. Gondoljunk csak a Szürke galamb (Sivý holub); Fehér sötétség (Biela tma); Farkasverem (Vlčie diery); Gyáva (Zbabelec); Dabacs Ka­pitány (Kapitán Dabač) és más filmekre. így nem véletlen, hogy a szlovák film államo­sításának 20. évfordulója alkal­mából vetített film hú maradt ehhez a tradícióhoz. Az Ivan Bukovčan forgató- könyve alapján készített Me­zítlábasokért szól a harang (Zvony pre bosých) c. film is a Szlovák Nemzeti Felkelés u- tolsó napjaihoz vezeti vissza a nézőt. Egy szétszórt partizánosztag két tagja. Stašek és Andrej, foglyul ejtik Hans Gruber né­met katonát. Hosszú tanakodás után úgy döntenek, hogy nem végzik ki. Közben Hans Gru­ber is megszabadulhatna őr­zőitől, de benne is győz az emberség és kiszabadítja And­rejt és Stašeket a lavina alól. A halált azonban egyikük sem kerüli el. Mikor már azt hiszik, hogy megmenekültek, egy né­met tankista osztag katonái kivégzik mindhármukat. Látszólag az értelmetlen há­ború győzedelmeskedik a ka­tonai fegyelmen túlnövő embe­riesség felett, a film eszmei kicsengése és poetizmusa még­is azt sugallja, hogy az embe­riesség ideálja halhatatlan. A Mezítlábasokért szól a ha­rang rendezőjének (St. Barabás) a személyi élményeken alapuló forgatókönyv iránti nagyfokú intuitással sikerült meggyőző atmoszférát teremteni és eh­hez részben a nemzetközi sze­reposztás (Ribana — Ewa Krzyžewská; Hans Gruber — Axel Dietrich; Stašek — Ivan Rajniak; Andrej — Vlado Mul­ler) is hozzájárult. A kamerát is dicséret ille­ti, különösen az interieur fel­vételekre vonatkozik ez a megállapítás az exterieur fel­vételek ezúttal mintha egy fokkal halványabbra sikerültek volna. Monoszlóy Ilona

Next

/
Oldalképek
Tartalom