Új Ifjúság, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1966-04-26 / 17. szám
ms ÜJL — Eljössz? — kérdezte jószívűen Elisabet* bátyja. — Nem — felelte Julio, és gondolatban ezt kérdezte magától: mit is keresnék ott? Minek menjek Elisabet, temei tésére? Nem voltunk házasok, Istennek hála, nem lettünk azok. Végeredményben mégcsak jegyesek sem voltunk. Mit keresnék hát a temetésen? Csak fölöslegesen felizgatnám magamat. Természetesen mindezt nem mondta hangosan. Mind a két férfi hallgatott, mindketten Elisabetre gondoltak, de mind a ketten másképp. Hiszen Elisabet már halott. — Várni fogunk mindannyian! — súgta a bátyja. — Sok fontos teendőm gyűlt össze, igazán nincs időm! — mondta hangosan Julio és azt gondolta: — Hiszen végeredményben nem én öltem meg. A lány bátyja szinte suttogó hangon kérlelte: ' — Kérlek Julio. Hiszen tudod, hogy mennyire szeretett. Bizonyára úgy kívánná, hogy ott légy a temetésén. Mindezt Julio nem szívesen hallgatta. Hogyan, hát még a halála után is zaklatni fogja őt Elisabet? Folyton untatta apró szolgálataival, szerelmével, és most a bátyja sem hagy neki békét... — Sajnos nem mehetek — mondta Julio és megnyugvással könyvelte el, hogy hangja reszket a meghatottságtól. Nagyon- nagyon megnyugtató volt, hogy Elisabet meghalt! Csak már eltemették volna, és neki nyugtot hagynának az egész üggyel. Elisabet ugyanis öngyilkos lett. Késsel ölte meg magát. Ostoba liba. Saját magát kergette halálba, mert az olyan férfiak mint Julio nem tűrik, hogy a szerelem rabságba hajtsák. Julio szabad akart maradni más asszonyok számára is! Észrevétlenül mosolygott. Arra gondolt, hogy legalább egy tucat lánnyal szakított már és egy se lett közülük öngyilkos. Csak Elisabet. Olyan gyönyörű lány, mint amilyen ő volt, kést ragad és megöli magát... — Olyan gyönyörű lány, mint amilyen ő volt, kést ragad és megöli magát... — mondta hangosan a bátyja is. ! Julio udvariasan meggörnyedt, úgy nézett az izmos fér- ! fira. — Olyan jó volt, hiszen tudod te is Julio! — folytatta a bátyja. — Igen. — És gyönyörű is! — Igen, nagyon gyönyörű — felelte Julio. — El kell jönnöd a temetésére! — ragadta meg Julio karját. — Ott kell lenned! — Julio elhúzódott tőle. — Elég legyen! Jól van, veled megyek! Elisabet bátyja alig észrevehetően elmosolyodott: Rendes ember vagy Julio. Én tudtam, hogy mégiscsak becsületes ember vagy: Együtt mentek egészen a házig, amelyben Elisabet élt. Julio jól ismerte ezt a kissé hosszúkás épületet, amely nagyon hasonlított a kaszárnyákra, mint ahogy minden ház hasonlít rájuk a túlnépesedett negyedekben. Az utca tele volt fekete autóval és a ház előtt tolongtak az emberek. Julio és vezetője a lépcsőkre lépett: — Gyönyörű temetést akarunk, sok autóval és rengeteg virággal. De majd meglátod Elisabet ravatalát! Elisabet bátyja el akarta űzni Juiio nyomott hangulatát. Valóban — a ravatal gyönyörű volt. A tölgyfából készült hatalmas alkotás ott állott talapzatán I a szoba közepén, és elborította a délutáni fény. Minden elő volt készítve az utolsó búcsűvételre. összegyűlt a család, és a szoba teli volt virággal. Jullo Elisabet bátyja mellett foglalt helyet a széken. Megnyugvással nézte, hogy a koporsót már lezárták. Nem akarta többé Elisabetet látni. A szobában tökéletes volt a csend. Julio óvatosan körülnézett. Látta, hogy Elisabet anyjának arca most sokkal öregebb, mint máskor. Most ő is őt nézte, valamilyen furcsa, szánakozó tekintettel. Elisabet atyja szintén rajta nyugtatta a tekintetét. A nagynéni valósággal bámulta. És a nagybácsi! Mindannyian. Julió hátán végigfutott a hideg. Mindenki őt nézte! Titokban már átkozta magát, hogy idejött. Elisabeth bátyja, aki mellette ült, odasúgta: — Jullo — mindannyian annyira szerettük őt! Legszívesebben magam feküdnék holtan a helyén! Egy pillanatra elhallgatott, aztán Juliora nézett: — Avagy te Julio! Hiszen neked senkid sincs, hozzátartozók nélkül élsz, utánad senki se sírna! Miféle esztelenség ez az egész? Juiio önkénytelenül felállott. — Megyek! — mondta. — Bocsáss meg Juiio, nem úgy gondoltam. Maradj továbbra is. Nemsokára még egyszer felnyitják a koporsót. Csak a legközelebbi hozzátartozók vannak jelen. Érted. A legszűkebb körben veszünk búcsút tőle. Senki idegen nem lesz jelen. — Nem akarom többé látni! Juiio alig hallhatóan lehelte ezt a néhány szót, mégis azt hitte, hogy kiabál. Elisabet bátyja hozzáhajolt és ugyanolyan hangon súgta: — Nem fogod látni, ö már nincs itt! Juiio nem értette, hogy mit mondott. Hogy-hogy, itt mindenki megörült? Mi van akkor a koporsóban? — Tegnap éjjel kivettük a koporsóból és minden tiszteletet megadva elvittük. Senki se látott bennünket. Hát nem érted Juiio? Csak nem gondoltad, hogy a temetőbe temessük idegen emberek közé? A nagyapánk földjébe temettük, abba a gyönyörű ligetbe, ahol gyermekkorában szokott játszadozni. A koporsó ragyogott a délutáni fényben. Juiio felállott. Most már döntött. Ezek az emberek itt mind őrültek. — Ne menj Juiio! — mondta Elisabet bátyja. — Mit keresnék itt? És tulajdonképpen mire lesz az üres koporsó? Erős kezek ragadták meg. Más kezek kendővel kötötték be a száját. És megint mások hátra szorították a fejét. — Még mindig nem találod ki Juiio? — hallotta Elisabet bátyjának csendes kérdését. És látta, amint ez a látszólag ártatlan ember hozzá közeledik, miközben a többiek mind utat nyitnak neki. Júliót erővel tartották, úgy szorították, hogy meg sem moccanhatott. Elisabet bátyja kést húzott elő. A kés hosszú volt és éles. Oly közel tartotta hozzá, hogy Juiio rémülten felsikoltott. A kendő azonban elfogta sikolyát. Mindenki halálos csöndben állott. Csak Elisabet bátyja beszélt: — Hát te, Juiio, valóban nem tudod, hogy kié lesz Itt ez a koporsó? Juiio még látta, amint megvillant a kés acélpengéje... (szj) 4. „A katonai helyzet megbeszélése után megtárgyaltuk a holnapi nap lefolyását... Még az éjjel beszéltem Bethlennel, aki a várban tartózkodott, majd rejtjeleztem és a hajnali órákban lefeküdtem.“ Október 15-e azzal kezdődött, hogy Otto Skorzeny emberei reggel 8 óra 30 perckor az amerikai gengsztereket megszégyenítő ügyességgel elrabolták az Eskü téren a kormányzó fiát, ifjú Horthy Miklóst. Az úgynevezett Maust (e- gér) akció befejezéseképpen a Gestapo a Nemzeti Szabadkikötő RT Eskü téri irodájába csalta a kormányzó fiát. Bornemisza Félix, a szabadkikötő vezérigazgatója jóhiszeműen közvetített., abban a hitben, hogy jugoszláv partizán küldöttség kíván kapcsolatot felvenni ifjú Horthy Miklóssal. A küldöttek Gestapo-emberek voltak, akik leütötték ifjú Horthy Miklóst, zsákot húztak a fejére és teherautón repülőgéphez vitték, majd Becsbe, később pedig Mauthausen- be. a koncentrációs táborba szállították. A kíséretében lévő két testőr közül az egyik sebesülten visszajutott a várba, és az események lepergése után egy órával Horthy értesült a németek új gaztettéről. Háromnegyedórás késéssel. 10 óra 45 perckor összeült a Koronatanács. Erre Lakatos miniszterelnök így emlékezett vissza: „A Koronatanács megkezdése előtt Ambrőzy kabinetirodai főnök az elnöklő kormányzó asztalára kitett ívre hívta fel figyelmemet. Azon volt feljegyezve a kormányzó számára az egész tanácskozás előzetesen megbeszélt programja és sorrendje, nehogy az elnöklő kormányzó szerepéből kiessen." „Délelőtt háromnegyed 11 órakor, a Koronatanács ülése megkezdődött és programszerűen folyt le. A kormányzó bevezető szavai és kinyilvánított elhatározása után azonban — főleg a két németbarát miniszterre való tekintettel, akik az előző napi minisztertanácsból kizárattak — kértem, hogy a vezérkar főnöke előadhassa a katonai helyzetet, amely „eltam, hogy mini katona a kormányzó kívánsága előtt meghajolok és vállalom, de kérem, hogy a kormány többi tagja együtt és külön-külön kérdez- tessenek meg, hogy tárcájuk vezetését a fegyverszünet jegyében vállalják-e vagy sem.“ „A kérdést’ a kormányzó feltette, valamennyien néma fej- bólintással, igenlő értelemben válaszoltak. Közben 12 óra lett és jelentették, hogy Veesen- mayer német követ kormányzói kihallgatásra megérkezett. Nem akarták váratni, és ezért a Koronatanács véget ért azzal, hogy új eskütétel céljából mindenki maradjon együtt." A kormányzó menye hallgatózik Veesenmayer kihallgatásáról Vattay a következőket írja feljegyzéseiben: „Jelen vannak Lakatos, Am- brózy, a kormányzói kabinetiroda főnöke és én. A kormányzó nagy izgalom közepette kö- vetelte a fiát, és odadobta az asztalra a helyszínen talált német lőszert. Veesenmayer vállalta ifjú Horthy elhurcolását, mert nézete szerint erre szükség volt, hiszen ellenséggel tárgyalt. A kormányzó erre megmondta, hogy fegyverszünetet köt. Veesenmayer nincs meglepve, öngyilkosság ez, mondja, és ennek a lépésnek következményeit viselni kell. Felállt, kijelentette, hogy befejezte küldetését, csak azt kéri, hogy Horthy fogadná még a most repülőgépen, Hitler külön megbízatásával, Budapestre érkezett Rahn nagykövetet. A kormányzó azt felelte: „Fogadom, de ez már nem fog elhatározásomon változtatni.“ Meghajlás, s a követ eltávozik." „Mialatt ez Horthy dolgozó- szobájában lejátszódott, a szomszéd szoba ajtajánál cipő nélkül — nehogy léptei elárulják, — Horthy Istvánná állt. Amikor a fegyverszüneti kérdést a kormányzó elmondta Veesenmayernek, Horthy Istvánná intett Ambrózynak, aki telefonon utasította Hlatkyt, a rádió kormánybiztosát, a proklamáció felolvasására.“ Az óra mutatója 12 óra 35 percet jelzett, amikor Hlatky elhagyta a várat, zsebében a határozásunkhoz“ objektív a- lapot fog képezni. Ennek megtörténte után hozzájárulást kértem az országgyűlés összehívásához, mert én annak idején személyesen elköteleztem magam ilyen eshetőségre a törvényhozással szemben. Kérésemet az államfő megtagadta. Ezután következett programszerűen lemondásom, amelyet a kormányzó elfogadott, és nyomban, a helyszínen való újbóli kinevezésünk." „Itt már kissé óvatosabbnak kellett lennem, azt válaszolHorthy Miklósné „Magyarország Nagyasszonya“ is lelkesen buzdította a magyar a nyákat, hogy küldjék fiaikat a frontra. kiáltvány szövegét tartalmazó pecsétes borítékkal. A kiáltvány A budapesti rádió 13 óra 10 perckor megszakította műsorát: Halló, halló, figyelem! Rendkívüli közlemény következik. Felolvassuk Horthy kormányzó proklamációját!“ Egymásután kétszer olvasta fel a szpíker a kormányzó kiáltványét, amelyben egyebek között ez állt: „Magyarország a szövetséges áliamok elleni háborúba geográfiai helyzetünk következtében, s a reánk nehezedő német nyomás folytán sodródott bele, de nem voltak hatalmi céljaink, és senkitől sem akartunk elvenni egy négyzetméternyi területet sem.“ „Ma már minden józanul gondolkodó előtt kétségtelen, hogy a Német Birodalom ezt a háborút elvesztette. A hazájuk sorsáért .felelős kormányzatok le kell hogy vonják enftek következményeit’, mert amint ezt a nagy államférfi Bismarck mondotta: egy nép sem áldozhatja fel magát a szövetséghűség oltárán. Történelmi felelősségem tudatában meg kell, hogy tegyek minden lépést abban az irányban, hogy a további felesleges vérontást elkerüljük. Olyan nép, amely egy már elvesztett háborúban szolgalelküséggel, i- degen érdekek védelmében u- tóvédharcok színterévé engedné tenni apáitól örökölt földjét, elvesztené a világ közvéleménye előtt megbecsülését..." „Elhatároztam, hogy a magyar nemzet becsületét megőrzőm a volt szövetséggel szemben is, amidőn az, a kilátásba helyezett megfelelő katonai segítség helyett a magyar nemzetet a legnagyobb kincsétől, szabadságától, függetlenségétől akarja végleg megfosztani. Ezért közlöm a Német Birodalom itteni képviselőjével, hogy ellenfeleinkkel előzetes fegyverszünetet kötünk és velük szemben minden ellenségeskedést beszüntetünk... A kiáltvány harmadszori felolvasását légiriadó szakította félbe. Az emberek mégis az utcára tódultak boldogan, hogy vége a háborúnak, vége a szenvedésnek, béke lesz. (folytatjuk), TALLÓZÁS # Hathetes viszontagságos út után egy csontig sóvá- nyodott, féllábú utas lépett partra csónakjából az Azo- ri-szigeteken: K. Sjörtrand svéd állampolgár. — Hajótörött? — faggatták a szenzációéhes újságírók. — Dehogy — legyintett fáradtan a torzonborz csontváz. — Hát?... — Csak hazafelé igyekszem...’ — Haza?... Honnan?, — New Yorkból! — És miért ezen a lélek- vesztőn? — Mert se hajóra, se repülőre nem volt pénzem. A csónakot is úgy loptam. • Egy sussexi szállótulajdonos különös múmiát talált házának pincéjében. Fölül nő, alul hal. — Szirén! — rohant lelkendezve barátaihoz, hogy elújságolja a szenzációt. Ezek összenéztek, de mielőtt felhívták volna az elmegyógyintézetet, elhatározták, hogy személyesen ellenőrzik „meghibbant“ barátjuk állítását. A szállótulajdonos csakugyan igazat mondott, a pincében valóban egy hal- farokban végződő hetven cm magas, zöldes színű pikkelyes női testet találtak. A furcsa lelet titkát végül a zoológusok fejtették meg. A „szirént“ hindu halászok fabrikálták száz-kétszáz evvel ezelőtt, majom és hal csontvázából. # Petro Samara, egy dúsgazdag 68 éves görög polgár elhatározta, hogy véget vet sivár özvegyi életének; újból megnősül. Gyermekei megpróbálták lebeszélni szándékáról, de az öreg hajthatatlan maradt. és a minap oltár elé vezette választottját. A boldogító „igen“ kimondására mégsem került sor, mert a vagyont féltó gyerekek berontottak a templomba és egyszerűen elrabolták apjukat arája mellől. A házasságról is sikerült lebeszélniük. # A minap egy feldúlt ember trappolt be a lyoni rendőrkapitányságra, és izgalomtól remegő hangon megkérte az ügyeletes tisztet, hogy adjon ki körözvényt’ felesége felkutatására. — Mikor tűnt 'el? — érdeklődött az ügyeletes rendőr. — Még él sem hagyta a házat — hangzott a meglepő válasz, — de ahogy ismerem, biztosan el fog u- tazni valahová, mert az e- lőbb csúnyán összevesztünk. ♦ Danny Kaye amerikai filmszínészt leállítja egy barátja az utcán: — Mondanék valamit, de Ígérd meg, hogy nem sértődsz meg. — Csak mondjad. De nem volna jobb, ha már előre bocsánatot kérnél? — felelte az ismert komikus. O Mi okozza a legtöbb zavart a közlekedésben?/ Az, állapítja meg a Constanze, Nyugat-Európa legolvasottabb női lapja, hogy az autóvezetők fele tűlme- részen hajt, hogy imponáljon a barátnőjének, a másik fele pedig túl lassan, hogy ne idegeskedjen a — felesége. TALLÓZÁS
