Új Ifjúság, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1966-01-11 / 2. szám
«GONDOLATOK AZ IFJÚSÁGI SZÖVETSÉGRŐL Á CSISZ Központi Bizottsága kifejtette, hogy az ifjúsági szervezet aktivitását úgy érvényesíti, hogy célkitűzéseit és programmját azonosítja a politikai párt irányelveivel. A CSISZ egyidejileg kihangsúlyozza, hogy az ifjúsági szervezet fokozottabb mértékben valóban az ifjúság szervezete legyen, és ne legyen csak egy olyan szervezet, amelyet a fiatalok számára alapítottak. Az ifjúsági jellegnek teljes mértékben érvényesülni kell a szervezet tevékenységének tartalmában és külső megnyilvánulásában is, feltétlenül tekintettel kell lennie a fiatalok szociális rétegezéseire és korosztályaira.-OSzigorúan vessük bírálat alá munkánkat. Ne elégedjünk meg az adott helyzettel, alkotó módon érvényesítsük mindazt az újat, amely az ifjúsági szervezet keretén belül keletkezik, bíráljuk el Helyesen azokat Sz eredményeket, amelyeket a CSISZ a múltban elért és azt a munkát amelyet máma kifejt. A kritika jogát mindig úgy gyakoroljuk, hogy ne csak puszta szavakkal éljünk, hanem a szavakat tettek kövessék.-oA CSISZ küldetése, amely a párbeszédek folyamán is kifejezésre jutott az, hogy a különböző szociális rétegeknél és korosztályoknál, is konkrétabban felismerje az ifjúság érdekeit és szükségleteit. A CSISZ az eddiginél fokozottabb mértékben vegye igénybe jogait és a központi bizottságoktól kezdve egészen az alapszervezetekig érvényesítse az ifjúság érdekeit. A párt és a fiatalok között folytatott beszélgetések folyamán világosan láthattuk, hogy az ifjúság nevelésénél milyen befolyást gyakorolnak az idősebb emberek, azok, akik a fiatal nemzedék utódait nevelik. M. Za vadil a CSISZ KB elnökének nyilatkozatából. ALKOHOL — 3. oldal Winnetou-láz — hozzászólás 7. oldal IDEGES ÖN IS — 8. oldal ...régen a gyerekek igyekeztek mindenben szüleiket utánozni, ma gyakran ennek fordítottja az igaz... Á CSISZ SZLOVÁKIAI KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Tényleg, miért káromkodunk? Egy filozófus a káromkodást az indulatok rövidzárlatának mondta. Hirtelen összeér, egymásbaér a pozitív meg a negatív és... kisülés következik. Rövidzárlat. Érdekes, hogy az indulati rövidzárlat nyomán mérgében senki sem hadar el egy tudományos tételt, nem emlegeti az Eiffel tornyot, még csak annyit sem mond (ropogtatva a szavakat) hogy: bútorrrgyároros! Ehelyett az emberi születés körüli titkok, az ég lakóinak emlegetése, az ősök gyalázása, ezek az indulati kisülés tárgyai. Miért? Nem tudni. Volt egy nagybátyám — Amerikából tért vissza, szóval vissza- vándorló — az kizárólag angolul káromkodott. (Mert akár hiszitek, akár nem, az angolok, amerikaiak is elég folyékonyan tudnak káromkodni.) Amikor a rokonok megkérdezték: miért úgy szitkozódik, így válaszolt: a gyerekek miatt. Hogy ne értsék! A gyerekek erre megtanultak tőle folyékonyan, angolul káromkodni. Valami összefüggés van a nyelv és a káromkodás között, de hogy mi, azt nem tudom. És itt jön a mondanivalóm lényege: ha az ember csak olyan ropogós vagy rejtélyes szavakat mondana — tohuvabohu — értelem nélkül, az nem lenne elég? Ha ehelyett is semlegesebbet mondana, csak annyit, hogy balkarr-felkarr... ez ugyanolyan célravezető lenne, mint megszokott, csúnya káromkodás! sablonjaink. S most belekeverem az eszperantót. Mi lenne ha minannyian eszperantó szóval világítanánk indulataink útját? Ez olyan vegyileg kiművelt, tiszta nyelv, hogy nem is lehet talán káromkodni rajta. Kérdés ugye, hogy Zamenhof doktor rezervált-e megfelelő szavakat az indulati kitörésekre, pláne a rövidzárlatokra! Meg fogom kérdezni eszperantista barátaimat: lehet-e káromkodni eszperantóul? Ki a jeges vízre! A. Vrhel felvétele Állnak a kocsik — az autók — hosszú sorban behavazva az utcákon; áthaladtál már nagyvárosok melléksikátorain? Láthattad őket a vaksötét éjszakában, ahogy (mint megmerevedett komondorok) őriznek egy ablakot valahol... illetve az ablak őrzi inkább őket, mert nem egy nagy épületben botorkál oda a kocsi gazdája az éjszakai órákban és vet egy pillantást a mélységbe: ott van-e még, nem történt-e baja? Igen, ők túlgyorsan születtek, a városok nem készültek fel kellőszámú istállóra, akolra, garázsra vagy mire, hogy éjszakára ezek befogadják az autókat. A városok ott cammognak húszéves vagy ötvenéves elmaradottságukban, ötvenéves építészeti elgondolásaikkal. Amikor csak a „bolond“ földbirtokosnak, egy-egy megszédült mechnikusnak vagy dúsjövedelmű bankigazgatónak jutott kocsi. Aki előbb kiüzent aaszínpadok nyelvén: Jean, a kocsi álljon elő! Mire Jean még csípett egyet a szobalányon és dicsért egyet a gazdáján (elég csúnya dicséret volt) és előhozta, vagy a sofőrrel előhozatta a fűtött garage-ból (akkor még így írták) e- lőhozatta a Bugatti kocsit... Mindezekhez a dolgokhoz a kis Fiatnak ott a nyílt utcasarkon kevés köze van. Őt a gazdája úgy ku- porgatta a világra, hogy hosszú évek múlva is nyögi ezt;... hogyan telne hát neki garázsra? A kocsi még meglett, de karám vagy istálló nem jutott neki. Fiat voluntas tua — legyen meg az akaratod, legyen Fiat-od mondta a sors, de vissza is szívta mindjárt az ajándék tökéletességét. Hát ezért silbakolnak fázva a kiskocsik az éjszakában — ha éppen nem tudtad volna eddig. Majtényi Mihály
