Új Ifjúság, 1965 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1965-03-09 / 10. szám

Hajmássy Imre zongoraművészt Ä napokban hosszabb szü­net után újból hangversenyt adott a Szlovák Filharmónia koncerttermében a Szlovák Kamarazenekar. Az est mű­sorának keretén belül Bach világhírű D-moll zongora­hangversenyét játszotta a kamarazenekar kíséretében az NSZK-beli vendég: Haj- mássy Imre zongoraművész. Játékát a könnyedség, az igényes mű előadására való gondos felkészülés jellemez­te. így természetesen a min­den művész számára oly jó­leső elismerés, a vastaps sem maradhatott el. A kon­cert befejeztével hosszú percekig ünnepelte a közön­ség a szólistát és a kamara- zenekart. Az ünneplés csak akkor szakadt félbe, amikor a vendég elégedett, hálás mosollyal visszaült a zongo­rához, hogy ráadást játsz- szom Annak ellenére, hogy Haj- mássy Imrét már az első koncertje óta az NSZK fiá­nak tekintik, a világban, ta­lán egy kissé mi is büszkék lehetünk rá, hiszen a dél­szlovákiai Uszoron született. Gyerekkorát Somorján töl­tötte, majd a nagyszombati gimnázium diákja lett In­nen Pozsonyba a kereske­delmi akadémiára került. Tanulmányait azonban nem fejezte be. A matematika és a kereskedelem helyett egyre jobban vonzotta őt a kották birodalma. Bár sokan túl merésznek tekintették azt az elhatározását, hogy húszévesen kezdjen hozzá komolyan a zenetanuláshoz, ő mégis inkább Suchoň ta­nár tanácsa felé hajlott... — Ma már örülök, hogy akkor hallgattam Suchoň biztatására — mondja be­szélgetésünk folyamán Haj- mássy művész —, bár hogy őszinte legyek, én is tartot­tam akkor egy kissé a ku­darctól. A somorjai orgoni­sta játékának csodálásán, gyenge zongorajátékomon és a gimnáziumi énekkar veze­tésén kívül ugyanis vajmi keveset foglalkoztam eddig a zenével. Ha tehettem, in­kább csak hallgattam... Suchoň tanár azonban nemcsak bíztatást adott a fiatal Hajmássynak, hanem komolyan foglalkozott is ve­le. ő volt az, aki előkészítet­te a zeneakadémiai felvéte­lire. A fiatal zenerajongó szor­galma meghozta az ered­ményt, a felvételi sikeres volt. Az akadémián Kafen- dáné tanárnő irányítása alá került, aki már művészi fej­lődésének alapjait teremtette meg benne. 1940-ben a pes­ti Zeneakadémiára került Pesti tartózkodása valóságos ugródeszka számára a sike­rek felé. Innen Salzburgba került, majd 1945-ben Wies- badenbe jutott, ahol a világ­hírű Gieseking mester tanít­ványa lett. — Első koncertemre 1946- ban, ez akkor még össze­bombázott Münchenben ke­rült sor — emlékszik vissza, majd így folytatja: — Jártam azóta Francia- országban, Belgiumban, Hol­landiában. 1951-ben egy dél­amerikai körút során ját­szottam Brazíliában, Uru- guajban, Chilében, Argentí­nában. Ezt a körütat azóta háromszor megismételtem, jövőre készülök a negyedik­re... „Itthon" tizenhét év után, 1957-ben járt először, majd 1961 nyarán járt újfent ná­lunk. Hazánk fürdőhelyeire hívták meg akkor egy hang- versenykörútra. Ez alkalom­mal csak Bratislavába láto­gatott, és természetesen szülővidékére is, amit — ha csak teheti —, egyetlen itt­honi látogatásakor sem fe­lejt ki programjából. — Műsoromban nagyon gyakran szerepelnek Liszt, Kodály, Bartók művel. Ennek az a magyarázata, hogy ze­nei felfogásomon, stíluso­mon sokat formált a magyar zene sajátos ritmusa, tem­peramentuma. Ez valószínű­leg az egykori „benső for­rás“ eredménye — teszi hoz­zá enyhe mosollyal a mű­vész. Beszélgetésünknek csön­getés vet véget. Kafendáné tanárnő érkezik, egykori diákját meglátogatni, vl- szintlátni. A most már nagy művész és egykori tanárnő­je, tán épp a bratislavai ze­neakadémián tett első, kez­dő lépésekre emlékszik majd vissza.­Mindezekután remélem, nem haragszanak majd ránk az NSZK-ban, ha nem csak ők, hanem minden szerény­telenség nélkül mi is — le­galább egy kissé — magun­kénak tartjuk Hajmássy Imrét! P. M. A Rokokó Bratislavában várja a Marx emlékkönyvtár körüli viták ereményét.-O­Napjaink emberére jellemző a rohamos fejlődésből és üte­mes munkából származó fá- I radtság, ingerültség s ezért ösztönösen vonzódik a köny- nyebb fajsúlyú, felszabadító művészi alkotások felé. Talán ebben találnánk a legkielégí- tőbb magyarázatot az utóbbi években sorozatosan alakuló kisszínpadok népszerűségére. A prágai Szemafor, a Rokoko, a Paravan és a többi kisszínpad nagyszámú közönséget vonza­nak és jelentős szerepet tölte­nek be a főváros kulturális életében. E társulatok bratis­lavai látogatása mindig jelen­tős eseménynek számít. A na­pokban ismét a szlovák fő­városba látogatott a Rokoko Színház művészgárdája. Fel­használjuk ezt az alkalmat ar­ra, hogy bemutassuk olva­sóinknak a főváros színházi é- leiének egyik jellegzetes szín­foltját. Nem tesz talán felesleges néhány szót szólni a Rokoko név eredetéről. Jómagam an­nak idején a régi időből ránk maradt ízlés, gondolkodás­mód kifigurázásának jelké­pét éreztem benne. A he­lyes magyarázat azonban egészen más. A szín­ház ugyanis a Vencel-téren a Lucerna épületnek egyik ter­mében talált otthont. Ez a ro­kokó stílusú terem a felszaba­dulás után jellegzetes prágai borozó volt, jóllehet az első köztársaság idejéből gazdag színházi múlttal rendelkezett. Vidám kisszínház működött itt, amelynek gárdájában több hí­res cseh színész, köztük Eduárd Bassz, Humberto cirkusz neves szerzője is ezen a színpadon aratta sikereit. Amikor Vaskö­véé + Werich „Felszabadult színházát“ a belügyminiszter becsukatta, a művészpár egy évre a Rokokóban talált me­nedéket, s ebből a „Megkötö­zött színházból“ (Spoutané di­vadlo) támadta a beneši de­mokráciái. Az elmondottakból kitűnik, hogy a Rokokó Színház meg­alapítói hét évvel ezelőtt ér­tékes hagyományok ápolására és továbbfejlesztésére vállal­koztak. A kezdeményezők: Dark Vostŕel, Hrí SaSek, Marie Presslovä, Vlastimil Bedrna és Václav Hybš, addig „A győztes szárnyak" katonaegyüttes tag­jai, még most is a színház művészi élcsapatába tartoznak. Dark Vostŕel, a Rokokó igaz­gatója egyben kiváló konfe- ransziéja így emlékezik vissza a kezdeti időkre. — Fiatalok voltunk — nem mintha most nem lennénk a- z ok — tele alkotó kedvvel. Nevetni és nevettetni akartunk, s így egyben igazat mondani a ma emberéről, a ma embe­rének. Nagyon komolyan vet­tük a klasszikus színjátszás hagyományaiból választott jel­igénket: Ridendo dicere verum, azaz nevetve mondani igazat. Első bemutatónk előkészíté­sében jóképp a lengyel kisszin- alkalmi szerepléssel magyaráz- házak tapasztalatait használ- ható, a Rokokó látogatottsága tűk jel. A hazai hagyományok Prágában is átlagosan 95 szá- ugyanis (E. F. Burian, V+W) zalékos. Ez az adat a színház inkább a kabaré és a revűszá- népszerűségére vall, és a nép- mokban szolgáltattak példát, szerűség a színház munkájának Műsorunk címe Jnnen-onnan“ legérzékenyebb fokmérője. volt, s valóban összelopkod- PETRIK JÓZSEF tűk az énekszámokat, jelene­teket a külföldi színházak sike­res műsoraiból. Az első siker megsokszorozta az ifjú szí­nész gárda lelkesedését, de a felelősségüket is... Amint szaporodtak a bemutatók, úgy alakult ki a szín­ház sajátos arculata. Mű­sorában helyet< kapott a mo­dern dzsessz zene, a szellemes paródia, társadalmi életünk fo­gyatékosságainak karikatúrája, bohózatok, monológok, s mind­ez úgy ragadta megért a néző­ket, hogy csak később döbben­tek rá: nevetésükkel komoly kérdésekről mondottak ítéletet. 1960-ban a Rokokót berlini vendégszereplésre hívták meg. Cseh nyelvű műsorral léptek a közönség elé, s bár jó vissz­hangja volt szereplésüknek, maguk a művészek úgy látták, a taps inkább vendéglátói fi­gyelmességből fakadt. Négy év múlva már németnyelvű mű­sorral mentek ugyancsak Ber­linbe, s ennek a turnénak a nagyszerű művészi sikere jog­gal tölti el őket büszkeséggel. Hamarosan ausztriai, nyugat­berlini és NSZK-beli szereplés­re kaptak ajánlatot. A nyugat­német televízió három kisfá­mét szeretne forgatni a Roko­kóval. A Rokokó Színház művészi gárdája sokoldalú egyéniségek­kel rendelkezik. Vostrel és Sa­Sek, a két televízióból is ismert kiváló konferanszién egyaránt jó előadó és színész, de jól énekelnek is. A népszerű Ku- bíštooá Marta, Karel Štedrý és Waldemar Ma- tuška, akik el­sősorban mint táncdal-éneke­sek tettek szert népszerűségre, a színpadi jele­netekben is egyenrangú művészi telje­sítményt nyúj­tanak. A szak­sajtó általában magasra érté­keli a Rokokó zenekarát, és nem is csoda, hiszen e zene­karban az euró­pai hírű kar­mester, Karel Krautgärtner együttesének művészei szere. pelnek. A Rokokó bratislavai fel­lépésére műiden Dark Vostŕel és Jiŕi šašek (balra) konferál. jegy elkelt. Ez Roller felvétele nem csupán az hpóni ka A Correio da Manha nevű brazil irodalmi ankét kér­désére, hogy melyik könyvet vinné magával, ha Noé bár­kájára kellene beszállnia — a legtöbben Franz Kafka mű­velt tartották a legérdeme­sebbnek arra, hogy a jövő számára fennmaradjon.-0­Az Európa Könyvkiadó Bu­dapesten Modern Szlovák Líra Kincsesháza címen an­tológiát ad ki.-0­A magyar kormány Ame­rikából haza akarja hozatni Bartók Béla, a nagy magyar zeneszerző hamvait. 1940- ben hagyta el Magyarorszá­got és öt év múlva New Yorkban halt meg.-O­Lebontás veszélye fenye­geti a londoni Marx emlék- könyvtárat. A lebontás híre nagy visszhangot váltott ki a haladó angol körökben. Neves irodalomtörténészek, könyvtártudományi szakér­tők tiltakoznak a világhírű könyvtár lebontásának ter­ve ellen, mivel véleményük szerint az épületet könnyen helyre lehetne állítani úgy hogy visszanyerje XVIII. századbeli eredeti alakját. A haladó világ kíváncsian ________________________ Budapesten november 19— 20-án tartják meg a fordí­tók konferenciáját, amelyen Bulgária, Jugoszlávia, az NDR, Lengyelország, a Szov­jetunió és hazánk legneve­sebb fordítói találkoznak.-O­Félre a filmfeliratokkal. A filmet mindenkinek meg kell érteni, jelentették ki a fiatal francia filmrendezők és An- goraj címen jelenleg eszpe­rantó nyelven forgatnak fil­met.-O­Latin-Amerikiban a leg­nagyobb könyvsikert Mario Vergas Luis, egy 26 éves pe­rui író Város és kutyák cí­mű könyve érte el, amely­ben könyörtelenül bírálja az ottani nevelési rendszert. A regényt eddig már 12 nyelv­re fordították le.-O­A szovjet irodalom legfi­gyelemreméltóbb könyvúj­donságai 1964-ben: S. Zali- gin: Irtás felett, és Szimo­nov: Senki sem születik ka­tonának című könyve.-O­A Nobel-dáj várományosai H. Böll, Uwe Johnson. P. Weise, F. Dürenmatt és az afrikai írók közül Senkhor, a szenegáli köztársaság el­nöke.-O­A Kabuki, az évszázados japán színház első ízben lá­togat el Európába, Párizsban és Lisszabonban tart elő­adásokat.-O­Budapesten nagy sikerrel mutatták be Milan Kundiera fiatal csehszlovák író Zárt ajtók mögött című darabját-O­Ä költészet napját Ma­gyarországon április 11-éti, József Attila születésének 60. évfordulóján tartják meg.-O­Franciaországban a legna­gyobb könyvsikert Karolina Glynn 15 éves angol leány érte el Félre az iskolával cí­mű könyvével.-O­Gina Lollobrigida, az is­mert olasz filmcsillag iro­dalmi tevékenységet fejt ki. Jelenleg szövegkönyvet ír az életrajzi filmjéhez.-0­A szovjet filmmütérmek- ben az idén Majakovszkij, Gorkij és Sosztakovics éle­téről forgatnak filmet.-0­Anna Seghers, az ismert kelet-németországi írónő Nvuqat-Berlínben írói estet tartott.-O­Az elmúlt években ha- hazánkban Edgar Allan Poé elbeszélései 204 ezer pél­dányban jelentek meg. Az idén valószínűleg Feucht- wanger A zsidónő című könyve éri el a legnagyobb példányszámot, 270 ezer példányban adják ki. Két hónapja már új tájakon, más lakásban élek, de dúlt, zavart álmaimban még mindig visszatér a költözködés. A ma­gánéletnek rémületes csatája ez, harc a holmikkal, bútorok­kal, szögekkel, kisbaltával, a- mély hová lett? Továbbá vil­lanykörtékkel — ezek kicsa- varhatatlanűl bele rozsdásod­tak a foglalatukba, — dobo­zokkal s mütyrökkel — lo­mokkal, amelyek eddig fontos szerepet töltöttek be, de most kiderült róluk: nincs helyük az új háztartás színpadán, kegye­letből nem adhatunk nekik ke­gyelmet. Itt van például ez az idő, — molyette kávédaráló. Forgatója rokkant, szerkezete metyereg, sikoltozik darálás közben, néha fölhördül, fogai pedig vének, nem akarják i- dőnként megrágni a kávésze­meket — vigyük el mégis, hi­szen fél életen át szolgált hű­séggel s zacc nélkül. Költözködéskor úgy éreztem: fellázadok a régi lakásom el­len. Tört küincs, csöpögő csap stb. — máskor jobbágyi hű­séggel rohantam, hogy sietve rendbehozzak mindent, ö, e fa­lak! Kedvem lett volna az u- tolsó napokban absztrakt áb­rákat rajzolni rájuk, sőt, má­zolni ezekre a falakra, lehető- lég piros tintával, de aztán eszembe jutott, nem tudok ab­sztraktul, piros tintát pedig nem érdemes már venni erre a néhány napra. Hm De csodálkozásomra fellá­zadt az egész berendezés is. Ogy érezték: míg ott laktam, falhoz állították őket, most ne hagyjam ott őket, vigyem magammal, szinte tolonganak körülöttem. Szinte — így szá­moltam be? Valójában, hiszen a néhány nap alatt, míg te­herautóra szálltam velük, el - ■ mozdult mind a helyéről, a székek a fotelek ölében csü­csülnek, a virágállványok a szekrények tetején, a csillár az asztalon, a rádió elbújt az Író­asztal alá, a konyhasámli a legféltettebb kisbútoromon vetteti magát hanyatt, négy kopott lábát felém nyújtja, úgy könyörög. Hol van a...? Sehol nincs semmi, minden burokban, do­bozokban és ládákban; szeren­csémre senki nem kérdezi meg, mikor volt az utrechti béke; mert fejből nem tudom, a Vi­lágtörténeti Lexikonom, vala­melyik könyvcsomagban van, de melyikben? Eltettük a...? Mindent eltet­tünk, hiszen kis feleségem éj­jel-nappal csomagol, csak az a kérdés, a sok ládában, cso­magban, burkolatban, a nagy földindulásban megtalálunk-e valamit. Ha a rend a lelke min­dennek, akkor ezek a halmok, torlaszok, az összevissza moz­dult bútorok maga a lelketlen- ség. A lakás labirintussá válto­zott. Ariadne fonala pedig kilóg valamelyik túltelt bőröndből s a lábam körül tekerödzik, a- helyett, hogy vezetne. Rám dől egy öngyilkos váza, majd ösz- szetörök az ijedtségtől, ked­venc váza. Összecsavart, hur­kává kötözött szőnyegek kí­gyóznak felém, ahogy lépege­tek, nem a szőnyegkígyók szi­szegnek, hanem én, mert eset­lek a holmik közt s botiok, hol egy szék, ahol kipihenhetem bu­kásomat... Ja, elvisszük azt a kis plüss Brumit, amelyet első mackókönyvem megjelenésekor kaptam? — Elvisszük, hogyne... — És nem fog összenyo­módni?... Persze ilyen zűrben, zavar­ban az ember butaságokat is többet kérdez, mint máskor, de kérdezni sokkal könnyebb, mint a csomagolásnál segíteni. Nagy izgalommal, mint aki éjszakai pályaudvaron lesi a sürgős, várt vonatot, nézem, hogyan ürülnek ki a fiókok, néptele- nedik el a szekrények belse­je, vajon hány tál törik majd össze, hány porcelán, mi lesz a sorsuk régen gyűjtött üveg- kelyheimnek, a festett serle­geknek?... — Valahogy úgy kellene elpakolni a borotvaké­szüléket: holnap rátaláljak az új lakásban, nem elég, hogy költözködöm, még szakállas is legyek ? így éltem két napig, én, vert had, ruhák, törülközők, kony­haruhák, huzatok, ládákba ván­dorlása idején, emelés, cipelés, hajlongás, tologatás, kötözés, spárgázás napjaiban, elvigyük- e, ne vigyük-e páros társas­játék verejtékeztető izgalmá- ban.Most derült ki, mi min­dent őriz egy lakás féltitokban, tárgyak éltek velünk, amelyek most limlomnak degradálód­tak. Pórul járt sok között pél­dául egy fiatalkori müvem, sole száz teleírt papír, hátha job­bat írok. Nehéz, nyomasztó napok vol­tak. Aztán egy reggel jött hat góliát s percek alatt végeztek bútorokkal, ládákkal, csórna- gokkál. Az új lakásban kala­páccsal felfegyverkezve, a friss falra én próbáltam meg az el­ső képet feltenni. Nagyot ü- töttem — másodszorra a szög bement, A kép nem esik le. A körmöm igen. Badö Béla

Next

/
Oldalképek
Tartalom