Új Ifjúság, 1965 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1965-11-16 / 46. szám

Milen uiaii

1948. után saját anyanyelvű Iskolákat kaptak a szlovákiai magyarok, lengyelek és ukránok. A nagy szükséglet, mely képesített számvevőket, tervezőket, pénzügyi szakembereket, gyorsírókat követelet, a gazdasági iskolák hálózatának kibővítéséhez vezetett.

A szakiskolákat olyan területen helyezték el, ahol azokra a legnagyobb szükség volt, Így Rimaszombatban először szociális középiskolát, azután pedagógiai iskolát, majd ezek megszüntetése után gazdasági, azaz közgazdasági iskolát létesítettek.

A magyar párhuzamos osztályokkal bíró gazdasági iskola Rimaszombatban való elhelyezése helyesnek bizonyult, mert a szülők és tanulók körében igen nagy az érdeklődés. A meglevő osztályokba minden jelentkezőt nem is lehet felvenni. A magyar osztályokból kiszoruló diákok száma évről- évre emelkedik.

A rimaszombati gazdasági iskolát a magyar szülők és iskolabarátok szövetségének kérésére szervezték meg, amely már korábban megkezdte működését a nyolcéves iskola mellett. A szülők küldöttsége Karkusz Jánosné, Matyinké Lászlóné, és Valló Károly vezetésével személyesen tárgyalt a felsőbb szervekkel az iskola megnyitása érdekében. Az igazgatói teendők elvégzésével Csontos Árpádot, az akkori nyolcéves Iskola igazgatóját bízták meg. Az igazgató a gazdasági iskola első két osztályát átmenetileg a nyolcéves iskola épületében helyezte el. Később Hrnčiar Michal lett az iskola igazgatója.

Az új igazgató tárgyalásokba kezdett a HNB és JNB iskolaügyi osztályával, hogy a

gazdasági iskola saját épületben nyerjen elhelyezést. Nem sokkal ezután hét helyiséget kaptak, ám ez kevés volt, további tantermeket kellett szerezni. 1957-től 1960-ig a volt pedagógiai iskolában folyt a tanítás, s végre elmondhatták, hogy külön épületük van.

Azonban ez a megoldás is csak ideiglenes lehetett, az iskola igazgatója kérelemmel fordult az illetékes szervekhez, engedélyezzék a „Z“ akció keretében az új iskola felépítését. A kiadások csökkentése érdekében — a tanulókkal és tanítókkal egy sorban az iskolabarátok szövetségének tagjai és a HNB alkalmazottai önként és ingyenesen dolgoztak az építkezésnél. A helybeli konzervgyár jelentős összeget ajánlott fel az iskolaépitési alap bővítésére.

Hrnčiar igazgató halála után a munka Dr. Licskó Lóránt vezetése alatt folytatódott. így került tető alá a közgazdasági középiskola mai szép épülete.

Az iskolai élet kiegészítő része a diákotthon nevelő munkája. A diákotthonnak 25 szobája van, 124 tanuló számára. Az internátus lehetővé teszi a keletszlovákiai kerületben lakó magyar tanulók elszállásolását is. Az otthonban lakók szülei elégedettek gyermekeik elhelyezésével és az internátus munkájával.

Tíz éve műit, hogy az iskolát megalapították, s az eltelt évek során a tanítói kar és az ifjúsági szövetség arra törekedett, hogy teljesítse a- zokat a feladatokat, amelyeket pártunk és kormányunk — főként a szakoktatás terén — kitűzött. 1960-tól kibővítették a tanítást a szervezési és számítási gépekkel folyó gyakorlattal. A mechanizációt kiterAz iskola új épülete

jesztették a gazdasági számtan, könyvvitel, statisztika és ügyviteli technika területére is. 1962-ben, amikor megnövekedett a tantermek száma, lehetővé vált egy közgazdasági szaktanterem, egy nyelvi tanterem és két gépíróterem berendezése.

A 3. és 4. évfolyam tanulói a helybeli hivatalokban és vállalatoknál irodai gyakorlaton vesznek részt.

Az iskolából kikerült tanulók képességeiről az üzemekkel fenntartott kapcsolat útján értesül a tantestület. A legtöbb esetben dicsérő választ kapnak a tanítványok, s ez az iskola tanítóinak lelkiismeretes munkáját bizonyítja.

Az iskola életében fontos szerepet tölt be a testnevelés. Annak ellenére, hogy még nincs korszerű tornatermük, a tanulók — Udvardy Kálmán tornatanár vezetésével — szép eredményeket értek el. Részt vettek a járási és kerületi Spar- takiádon és a szlovák testnevelési ünnepségeken, valamint az idei országos Spartakiádon is.

örvendetes, hogy virágzó kulturális tevékenység is folyik az iskolában. Elég, ha a diákok énekkarát és tánccsoportját említjük meg, melyek

számos nyilvános rendezvényen sikeresen szerepeltek. A „Fáklya“ irodalmi színpad tagjai között is több kereskedelmi iskolást találunk; az együttesnek fennállása óta ez az iskola adta a legjobb utánpótlást.

Az iskola ösztöndíjasainak nagy száma azt bizonyítja, hogy 10 évvel ezelőtt az iskola megnyitása elsősorban az alacsonyabb keresettel rendelkező családok gyermekeinek tette lehetővé a továbbtanulást. A társadalmunk fejlődése érdekében végzett termelőmunka további ösztöndíjak kifizetésének forrásává válik.

A jubileum ünnepi hangulata elmúlt, az iskola tanítói és növendékei átlépték az új, munkás-évtized küszöbét. A fejlődés arra figyelmeztet, hogy a jövőben, — lehetőleg már az 1966—67-es tanévben — újabb osztályok megnyitásáról kell gondoskodni. Az erre való előkészületeket minél előbb elkeli kezdeni! Az iskola igazgatója és tanárai ezt már jő ideje tudják és vallják. Az illetékes szerveken a sor, hogy a kérdést napirendre tűzzék. Csak így lesz lehetséges, hogy a minden irányból megnyilvánuló igényeket kielégítsék.

Veres János

A csinos, szőke Galina Polsz- kicseva nemrégen végezte el a Filmművészeti Főiskolát, ahol Szergej Geraszimov tanítványa volt. A szovjet — sőt külföldi — közönség azonban már néhány éve ismeri a fiatal művésznőt.

Hogyan fedezték fel? Nyugodtan mondhatjuk, hogy szerencséje volt. Még mint főiskolai hallgatót kiválasztották a „Harapós Dingó“ című film főszerepére. A lelkiismeretére hallgató, romlatlan lány romantikus alakját mintha Galinára szabták volna. Sikere volt.

A másik sikert — Aljona költői, nőies alakítását a „Sétálók Moszkvában“ című filmben — már mindenki természetesnek találta. .Ezután a

Aj arcok a szovjet filmekben

izakemberek megállapították és i közönség is úgy gondolta, íogy Galinának csakis a lírai szerepek illenek.

Ezt a nézetet azonban hama- osan megcáfolta Grigorij Csuh- •aj Cannes-ban bemutatott .Volt egyszer egy öregember“ 'ilmjében alakított szerepével. Salja harcol a boldogságáért, ä férfiért, aki mást szeret. Eb- sen a filmben egészen más óljaiéról ismerjük meg Galinát. Dlyan művészt ismerünk meg benne, aki érti, hogyan kell szó nélkül kifejezni a film hősének gondolatait, legmélyebb érzelemvilágát. Galja szerepében teljes érvényre jut Galina tömör kifejezőképessége, kimondott filmszínésznői tehetsége.

Szerepeire „becsületesen“ készül. Amint megkapja a forgatókönyvet, legszívesebben a szabadba menekül és mindenkitől zavartalanul elgondolkozik jövendő alakításán. Gondolatban már részleteket dolgoz ki, s bele is éli magát a filmbeli eseményekbe.

Szovjet filmkörökben még sokat várnak a fiatal művésznőtől.-OEpizódszerepre nehéz jó színészt találni, s különösen nehéz a helyzet, ha fontos epizódszerepről van szó. Nagy, befutott színészt megnyerni egynéhány jelenet eljátszására? Majdnem lehetetlen. De Grigorij Csuhrajnak sikerült. Ludmila Makszakova elvállalta a „Volt egyszer egy öregember“ egyik kis, de igen fontos epizódszerepét.

Nyina, az öreg Guszakov lánya, visszatér az északi bányásztelepülésre. Nem volt szerencséje az életben. Beleszeretett egy nős férfibe, elhagyta miatta férjét és gyermekét és most csalódottan hazatér. Nyina csupán néhány pillanatra jelenik meg a filmvásznon. És mégis megállapíthatjuk, hogy milyen bonyolult, megha- sonlott lelket visz életre.

A rövid epizód teljes képet ad egy emberi sorsról, egy érdekes jellemről. És ezt a fiatal Ludmila Makszakova - akinek ez az első filmszerepe - tökéletesen testesíti meg.

Ludmila a moszkvai Nagy Színház híres operaénekesnőjének, Mária Makszakovának a lánya. Nagyon szereti a zenét, elvégezte a moszkvai konzervatórium cselló-szakát. Ezután jött csak rá, hogy mennyire vonzza őt a színésznői hivatás. Jelentkezett a Scsukin színiiskolába, s miután kitűnő eredménnyel elvégezte, a Vahtangov Színház tagja lett. Első szerepe Mása a cigánylány volt, Tolsztoj „Élő halottijában. Ludmila fellépett a társulat olaszországi vendégszereplésén, valamint Görögországban, ahol Adelmát játszotta a „Turandot hercegnőiben. Jelenleg Lady Anna szerepét tanulja Shakespeare „III. Richárdjá“-ban és már készül Lollia alakítására Leonyid Szorin „Római komédiái jában.

— Elsősorban színésznőnek érzem magam, a színpad az „elemem“. Szeretem látni, hogyan reagál játékomra a közönség s ez a filmnél hiányzik. Hogy mégis elvállaltam Nyina szerepét, ezt azzal magyarázhatom, hogy közel áll hozzám, mondhatom szívügyemmé vált.

Ezt alakításával be is bizonyította. S éppen ezért reméljük, hogy hamarosan ismét felajánlanak hasonló s talán még jelentősebb fifmszerepet a szimpatikus és tehetséges színésznőnek.-ONemrégen mutatták be a szovjet hatalom megalakulásáról szóló „Vihar Ázsia felett“ című üzbég filmet. A nagyszabású filmben Dzsamal, az üzbég forradalmár szerepében először aratott sikert egy fiatal színész, Ruszlan Ahmatov. Ez ugyan már a harmadik filmszerepe, de — amint említettük — az első sikere.

— Éppen azért örültem Dzsamal megformálásának, mert tudtam, hogy nem lesz könnyű a dolgom. Éreztem a felelősséget, amit vállaltam és ez szinte fűtött belülről. Sokáig tanulmányoztam a szerepet, a forgatások alatt inkább Dzsamal életét éltem, mint a sajátomat. Kamii Jarmatov, a rendező, sokat kívánt s én minden erőmből igyekeztem eleget tenni utasításainak és követelményeinek.

Valóban, a rendező úgy akarta elkészíteni a filmet, ahogy

ő elképzelte. Nem tűrt modernizálást, korhű képét akart adni az akkori időkről és emberekről. Megkövetelte, hogy Ahmatov viselje a kényelmetlen kaftánt s nehéz, kamásnis régimódi cipőt húzzon, s mi több, kényszerítette, hogy a nemzeti jellegnek megfelelő módon, nem éppen a legszebb látványt nyújtva, ülje meg a lovat. Ez annál szembetűnőbb, mert tudvalevő, hogy Ahmatov olyan kitűnő lovas, hogy gyakran vesz részt a Szovjetunió lóversenyein.

De a fiatal színész belátta, hogy a rendezőnek igaza van, s szívesen engedelmeskedett neki. Elismerte, hogy ő még tapasztalatlan — most végezte a Filmművészeti Főiskolát — vezetésre, útmutatásra van szüksége. így tudta csak elérni azt, hogy — bár maga is üzbég, de Moszkvában nevelkedett — őszinte elmélyüléssel élje bele magát az akkori idők- légkörébe s szerepének jellegzetességébe.

— A színész állandóan tanul s én szeretek tanulni. Kívánságom, hogy még nagyon-na- gyon sok tanulásra legyen alkalmam. Szeretném beváltani a hozzám fűzött reményeket és meghálálni a belém vetett bizalmat.

A fokai napok tU-ti.

Az irodalmi színpadok járásonként és országos viszonylatban is különböző fejlettségi fokon állnak. Ahány Irodalmi Színpad, annyi módszer és annyi szempont, s ezért munkájuk is leginkább csak ösztönös útkeresés vagy olyan próbálkozás, amelynek a tartalmi-formai lényege előadásonként változik.

Hogyha tisztázni akarjuk az Irodalmi Színpad műsor- gondjainak és általában inszcenációinak körülményeit, s ha meg akarjuk találni a ránk vonatkozó kiinduló pontot, akkor a forgatókönyvek alapjául szolgáló irodai - mi munkäk felhasználásának módját kell megvizsgálnunk elsősorban. Ugyanakkor a formai megnyilvánulásokról sem szabad megfeledkeznünk. Meg kell tehát néznünk mi tulajdonképpen a sajátos művészi hanghordozás forrása és mit is jelent számunkra egy-egy műsor az irodalmi színpadon. Ugyanis a legfőbb ideje, hogy ületékesek is hozzászóljanak az itt felmerült problémákhoz és velük egyetemben találjuk meg azt a mércét, amely alapul szolgálhat majd valamennyiünk munkájá- ban.

Számos oka van, hogy vitánk során szó essék a költészet funkcionalitásáról s ilyen értelemben az irodalmi színpad feladatköréről, küldetéséről. Az sem véletlen, hogy éppen az Oj Ifjúság hasábjain szándékszunk vitatkozni a költészet újszerűségéről a pódiumművészet műsorgondjairól, az ifjúsági irodalmi körök és az iskolai irodalmi színpadaik rendeltetéséről.

— Itt egy nagyonis sajátos arculatú színpadról van szó, amelynek gazdag vizualitása, rugalmas dramaturgiája, a jólértelmezett experiment álás lehetősége s állandó ellenérzése is biztosítva lehet.

•••

Az irodalmi színpad az irodalom fóruma — pódium, amely megjelenít, nyilvánosságra hoz, publikál. Műsorát nem csak az irodalomnak és a művészetnek szánja, hanem, és elsősorban a társadalomhoz intézi és éppen ezért megnyilatkozása egyértelmű kell legyen. A lényeg megragadására irányuló szándékát az előadóművészét egységében látja, amit a képzőművészet (főleg a grafika és a kis plasztika) és a zene, de más színpadi jelenségek folyamatos kölcsönhatása is megerősít. Az irodalmi színpad műsora tehát emberformáäô erején túl az_ erkölcsi magatartás forrását is jelenti, s ábrázolásának határait maga jelöli ki.

Az irodalmi színpad az Irodalom avatott helye, amelynek keretén belül egy művészi kollektíva műsorát. Egy olyan szavaló gárda vagy előadóközösség, amely a színpadi beszéd segítségével pódiumra Malmos irodalmi textust, időszerű szöveget elevenít fel, emberiesít. S hogy elkerüljük a szubjektív nézeteket, okvetlen szükséges az egyeztetés és minél gyakoribb tapasztalatcsere.

A műsorok tartalmi-formai kérdéseinek megvitatása és az alkotások (a műsor, a rendezés, a színpadi kép, a zene és a hangeffektusok, a fényhatások és nem utolsó sorban a versmondó, az előadóművész és a képzőművész) elmélyített elvi szempontok alapján történő kritikai értelmezése járulhat esek érdemlegesen hozzá, hogy elősegítse a minél gyorsabb és eredményesebb kibontakozást. Sokféle objektív tenyézőn múlik, hogy melyik irodalmi színpad bírja ezt a „szakosított“ fellendülést és munkafolyamatot, művészeti törekvést, amelyet (t megszilárdulás és a továbbfejlődés érdekében folytatni kényszerül. Mert azoknál, akik már ,/neg szilárdultak" kétszeresen merül fel ezek után a továbblépés égető problémája az anyag, idő, tér, mozgás, ok, lényeg egységének műfaji csoportosítása, sajátos szakterületekre való beosztása. Itt azután már a műsor képnyelvének elemzése sem maradhat el, hiszen annak jelképes, sőt metaforikus hatása sem lehet közömbös a versmondó, a rendező és a néző számára. Ezért sem lehet számunkra közömbös, hogy az irodalmi színpad műsora hogyan átokul mégirtkább, amikor tudjuk, hogy műsorunknak hatni kell az irodalomra, hatnia kell a társadalomra és ennek az együttes hatásnak külön-kiüön is ki kell su- gároznia az alkotókra és így a nézőre is.

Az irodalmi színpad rendezője, de ma már a próza- é$ versmondója is — ha irodalmat mond, minden esetben életet is ért azalatt, mert e két fogalom csak együtt ítélhető meg, mivel az író esztétikai értéke is szétvá- laszthatatlan gondolatainak társadalmi súlyától, az erkölcsi mérce szociológiai jelentőségétől. S ezért úgy véljük, hogy az irodalmi színpad sorsa nagyobb figyelmet érdemel, s ez egyben indokolja a behatóbb elemzést, az óvást s az olykor talán keménynek tetsző bírálatot is.

Fontosnak tartjuk tehát a Jókai napokra való felkészülésünk időszakában, hogy a felvetett kérdésekről beszélgessünk, vitatkozzunk. Rá kell mutatnunk a tartalom és a forma egymásrautaltságának lényegére, a műsorszerkesztési elvek és módszerek formanyelvére, az Motó — tehát az író, a termelő — tehát az előadó és a fogyasztó — tehát a közönség egymásrautaltságának fontos szerepére. Mert erről van szó. Oj kérdések egész sorával találjuk szemben magunkat. Irodalmi, rendezői, szavaiéi, képzőművészeti, zenei és más technikai kérdésekkel kerülünk szembe, amelyekre a válasz nem lehet közömbös. A kritikus és az esztéta, a tanár és a közéleti ember véleményére van szükség, hogy irányító szerveink tiszta képet kapjanak. Mert nem mindegy hogyan mérlegelünk.

A versmondó-művészet az elmúlt évek folyamán ismét divatos és önálló műfajjá erősödött, és a huszas évék hagyományaiból merítve igyekszik újból felfedezni a már akkor kivívott „újdonságokat", meríteni az előadóművészét múltjából és így bizonyos „tradíciót" teremtem. Az irodalmi színpad tehát nem egy új színpadfajta, amit ma talált ki valaki, s ezért újítóként keljen öt körül - csodálnunk, függetlenül attól, hogy a versek, irodalommal való foglalkozás már magában is dicséretes cselekedet. Mindegyik szavaló tevékeny fogyasztója a művészetnek. az irodalomnak. Ha mást nem, de igyekszik megérteni a verset, tájékozódni próbál a prózai szövegben, anyanyelvének ügyét szolgálja, új költőket, írókat ismer meg... függetlenül attól, hogyan artikulál, tudja-e, hogy a rag-rím mikor uralkodott verseinkben, hogy hogyan viszonyul a ballada a szimbolista költészethez. Persze az irodalomszínpadi szavatoktól mindezt már megköveteljük. A pódiumra lépő versmondó már árnyaltabb érzésű, jobban rezonáló, mélyebben átélő szavaló — olyan visszavetítö olvasó, aki már meg tudja érteni a költőt. Befogadja és tovább adja, tehát megérteni is képes. Mindenképpen szélesebb közönség-érdeklődést jelent, ha egy-egy költői anyag színszerű formában jelenik meg a színpadon. i

A lényeg tehát a mérték, a mérce, amit meg kell tudnunk határozni! SZUCHY M. EMIL