Új Ifjúság, 1965 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1965-08-10 / 32. szám

Jakoby Gyula festőművész utolsó hét évi munkáiból rendezett kiállítást a Keletszlovákiai Galéria a bra- tislaoai Városi Képtárban. Néhány szót magáról a művészről: Jakoby Gyula 1903 -ben született Kassán. Iskoláit szülővárosában végezte, sőt a rajzzal és festészettel is itt ismerkedik meg KRÖN Jenő esti magániskolájában. Csak később 1926-28-ig tanul Budapesten a Képzőművészeti Akadémián s utána visszatér Kassára. Azóta itt él és alkot. Hatvanadik születésnapján „Kiváló munkáért“ érdemrenddel tüntették ki.

Jakoby mester kiállítását szemlélve az ember szinte beleszédül a színek kavargásába. Minden egyes vászna hatalmas színgazdagságról tanúskodik.

Képei nagy adag optimizmusról árulkodnak. Azt sejtetik, hogy alkotójuk vidám ember. Szereti az életet, az embereket, az emberek apró-cseprő bajait. Témáit a közvetlen környezetből választja: városi kisember, a város pereme — ahol maga is él sétáló, bámészkodó, szerelmes, vagy éppen falatozó ember. Gyakran önmagát festi különböző cselekményekben, pl. sült kacsa evés közben. De mindig az ember. Ez érdekli elsősorban, bár kissé a komikum felé hajló deformálás- sal rögzíti figuráit, szabadon, őszintén. Néha vázlat- szerűen, lazán. Ezért tűnnek képei sokszor pontatlanoknak, elnagyoltaknak. Érzésem szerint a művészt gyakran annyira megragadja egy motívum, epizód, vagy cselekmény, hogy számára csakis a színekben való átélés, a spontán rögzítés a fontos. A ,kidolgozás“ már nem érdekli. Robbanékony temperamentuma nem enge- di meg a formánál való hosszas időzést. Neki azonnal kell rögzítenie a pillanat hangulatát, s e hangulat színeit. Képei ezért mindig frissek, vibrálnak rajtuk az átélés hangulatának finom rezdülései. Ilyen képek: Festő az állvány előtt (1961), Az utcán (1962), Cukrászdában (1962) stb. Színei ellentétesek, de mindig érzékenyek akár dekoratív, vagy expresszív vonatkozásban kutatjuk. Legjobban szereti a vörösek, sárgák és a zöldek összjd- tékát. Sajátos poetikus hangulatú képe — Az öreg halász és a tenger (1963).

Jakoby mester kiállítását szemlélve az ember lelke megtelik vidám élet-optimizmussal.

Kopócs Tibor

Szárnybontogatás

Az egyre szaporodó műkedvelő, népművészeti, színjátszó és egyéb együttesek, irodalmi színpadok és énekkarok, a szinte már hagyományossá vált seregszemlék és összejövetelek, hazai magyar kulturális életünk fejlődésének legmegbízhatóbb fokmérői. Hirtelenében nehéz lenne dönteni, mit is értékeljünk többre; a számbeli, vagy a minőségi fejlődést-e. Valaki ezt, valaki azt tartja bíztatónak.

A minap résztvettem egyik induló, vajúdó, többé-kevésbé még ismeretlen együttesünk, a pozsonypüspöki Kis-Duna E- gyüttes próbáján. A pozsonypüspökiek is mint általában az induló együttesek, nehézségekkel küzdenek. Ezt látva feltettem magamban a kérdést: mi tartja össze ezeket a fiatalokat?

A kérdésre próbálíam választ keresni. Hetente kétszer próbálnak a művelődési otthonban. Fellépés előtt gyakrabban is. A színhely nem a legrosszabb, de nem is a legjobb. Néha túl sok a hivatlan néző, rendzavaró. Az együttesnek huszonöt tagja van. Teljes számban azonban vajmi kevésszer gyűlnek össze.

— Lehetetlen — tárja szét a karját beszélgetés közben az együttes vezetője, a mokány CZINGEL László. Később több ízben hallottam, hogy nélküle, már régen szétesett volna az együttes.

— Laci, úgy hiszem, jobb lenne elhalasztani a szombati fellépést — lép hozzánk egy lány, utólagos bemutatkozás szerint. POSZTOS Melinda, az együttes szólótáracosnője.

— Jobb is lenne — bólint rá Czingel László — legalább nem kell kicserélnem a műszakot.

— Látja, ez az együttes átka — fordul hozzám. — Egytől- egyig más helyen dolgozunk. Egyszer egyik nem ér rá, másszor a másik.

Tarka, változatos az együttes összetétele. Túlnyomó részük rövidebb hosszabb ideig az Ifjú Szívekben táncolt. A többi között Czingel László is, aki a Slovnaftban villanyszerelő. A szólótáncosnő, Posztos Melinda is a Slovnaftban dolgozik. Az együttes szakmai vezetője, koreográfusa és „anyagbeszerzője, QUITNER János, a Dunaszerdahelyi Járási Művelődési Otthon alkalmazottja. Egyébként Vereknyéről való, az együttes több tagjával együtt. Néhány fiú a távoli Somorjáról jár próbákra, de vannak köztük pozsonyi szlovák lányok is. Nehéz egy ilyen különféle elfoglaltságú gárdával célt érni. És mégis ...

Egy éve egyesültek a vereknyei népművészeti együttessel, azzal a szándékkal, hogy valamelyest emeljék a színvonalat. Ami a színvonalat, illeti, a próbálkozás sikerrel járt, az együttes helyzetén azonban ez mitsem változtatott.

Az együttes eddigi útja. Tavaly jártak Kolozsmémán, az idén Nagyabonyban a Bihari ünnepségeken, a közelmúltban Nagyszarván. Ez utóbbi fellépésüket már a szakértők és újságok is kedvezően bírálták. Kár, hogy az anyagiak miatt nem jelenhettek meg Gombaszögön.

Legközelebbi terveik, céljaik?

— Duna-menti és egyéb magyar népi táncokat, szokásokat, hagyományokat szeretnénk feldolgozni, felújítani, ápolni és megtartani az utókor számára — mondja az együttes elhatározásairól Quitner János.

Kezdeményezésük másik indítóokát pedig úgy határozták meg, fel akarják rázni a község alvó kulturális életét. Mert az utóbbi években már egy színdarabot vagy esztrádműsort sem voltak képesek összetákolni. A nehézségek leküzdését abban látják, hogy a kilencéves iskola tanulóinak bevonásával egy, alapjában véve állandó gárdát hozhatnának létre. Egyelőre azonban nem sok hajlamot látnak az elgondolás i- ránt az iskola tanítói kara részéről. Legégetőbb problémájuk mindmáig az, hogy nincs állandó zenekaruk. Pedig egy ekkora 7000 lelket számláló községben — a lakosság némi megértésével — bizonyára ezt a problémát is megoldhatnák.

Hogy mégis mi tartja össze e kis csoportot? Minden bizonnyal a lelkesedés és a hallatlan akaraterő. Bár több lenne belőlük, akkor még nagyobb valószínűséggel várhatnánk, kis együtteseink műsorprogramjának, azok előadásmódjának színvonalbeli emelkedését. Palágyi Lajos

Hosszú az az út, amely az első próbálkozástól a kiállítás- teremig vezet. Ennek az útnak a hosszúságát nem méterekkel és idővel mérjük, hanem az akarás és a kitartás hosszával. Néha-néha egy-egy véletlen fordulat avagy szerencse is hatással van egy fiatalember művészi életének kimenetelére. Sok mindent végig kell csinálni, amíg valaki ismertté Hl- elismertté válik. Persze az akarat és a kitartás minden művésznél a legfontosabb. A véletlenek játéka csak meggyorsítja avagy lassítja a célba- érést. Célbaérés? Ilyesmi nincs is az ember életében, főleg a művészember életében. Amikor megvalósítja egyik vagy

|V.V.V.W.V.,V.V.V«V.V.V.V.V.V.V.V«V.V.V.V.V.V.V.V.*.V.V.V.V.V.*.*AVJ".-.*.»

Marcello Mastroianni

öt évvel ezelőtti beszélgetéstöredék egyik kolléganőmmel ;

— ... ki szerinted a fér- fiideál ?

— Hát... Gerard Philipe az Isten volt, viszont férfiasán bájos csak Mastroianni tud lenni...

* * *

Mastroianni ekkor már befutott színész. Eljátszotta vagy tíz film főszerepét. Különösképpen egyelőre csak a nőknek tetszik. A kritikusok szerint amolyan „jó színész". Egyébként semmi különös.

* * *

1964-ben és 65-ben már ilyesmiket írnak a kritikusok: „Mastroianni jelenleg tálén a legkiválóbb színész, aki a kamerák előtt áll. Mastroianni stílust teremtett. Irónikus, leheletfinom és e- legáns minden megmozdulása. Mastroianni a modern színájtszás megtestesítője. A legnagyobbak fölé emelkedett. Mastroianni arca az élő filozófia...“

* * *

A „jó színészt“ három — ma már szinte klasszikusnak számító film és három különös alakítás dobta föl a csúcsra-: Az „Édes é- let“ újságírója, a „8 és V2" rendezője, (mindkét filmet Fellini rendezte), és a „Válás olasz módra" hamisítatlan Cefalu bárója, Pietro Germl rendezésében.

• * *

Közben a női hódolók száma is erősen meggyarapodott. Marcello Mastroianni lett a férfiideál. Kedves,

nyugodt, gyengéd

.......molto

simpatico“! E jelzővel ruházzák fel leggyakrabban kedvelői. Mindez két s?em- oontból érdekes: Igazán ritka eset, hogy valaki negyven éves kora ellenére, illetőleg negyven éves korában legyen a nők bálványa. (M. M. 1925-ben született.) Azonkívül Mastroianni magánélete homlokegyenest ellenkezik nemcsak filmjeinek hőseitől, hanem a sztárokétól is. (Legújabban a „Casanova 70“ című filmben az újkori Casanovát

í

játssza, egy NATO tisztet, akire minden tagállam fővárosában szerető vár). Nos, Mastroianni minden szenzációk nélkül, szolid családi életet él — 14 éves lánya van. Hiába kerüli a- zonban a sztárokra jellemző feltűnést, népszerűsége mégis óriási lett. Nagyon szerény, és magáról úgy beszél, mint jelentéktelen kisemberről. Természetesen nem hiányzik nála az őszinteség, a szívélyesség, a humor.

Én és a modern Casanova? Nőcsábász? Neharagudjanak kérem, nekem mindez nevetséges. Mit látnak rajtam a nők? A valóságban nem vagyok sem energikus, sem szép és nagyon sok a hibám... Gregory Peck, Marion Brande, de főleg Clark Gable — az egészen más! Ök igen! Vonzó, magabiztos és hódító férfiak... Ha nekem kell a modern férfiideált megtestesítenem, akkor nagyon szánalmas korban élünk...“

Mastroianni nagyon nehéz úton jutott el a reflektorok fényéig. Már gyermekkorában családfenntartó. Különböző foglalkozásokat űzött. Munka után tanult és a tanulás mellett a színház is érdekelte. Eleinte műkedve- lősködött majd az állandó egyetemi színtársulat tagja lett. Később tekintélyesebb színházakban is fellépett. Jelentős alakításaira Williams „Vágy villamosában" és Miler: ,,Az ügynök halála“ című művében figyeltek fel. 22 éves volt mikor először filmezett. Kisebb szerepeket, naiv és ügyefogyott fiatalembereket alakított.

„Pontosabban: szimpatikus idiótokat játszottam e- leinte... és, hogy miért azt nemrégiben értettem meg, amikor megnéztem egyik régebbi filmemet. Alacsony homlok, tétova ábrázat, egyszóval semmi intelligens vonás... Nevetséges. Egyáltalán, ki találta ki ezt az a- môrôzô mesét? Blöff az e- gész! Tudják ki tetszik a nőknek? íme a sorrend: a napbarnított fogorvos, a gitáros, a tolvaj, a fodrász (de nem a mester csak az inas)és legfőképpen a fényképész. Ojój! Annak aztán van kurzusa!

Mastroianni a Cefalu bá-.

* í

rőáért Oscar dijat kapott. ,» Hollywood is felfigyelt rá. »J ő mégis olasz filmekben ki- J« ván továbbra is szerepelni. «j Minden alakítása esemény •! a filmvilágban. Az „Elvtár- I* sak“ban eljátszott esetlen % tanítójáról tanulmányokat ’• írtak. Az idei moszkvai fesz- tiválon — az egyébként ■■ megbukott Sica filmben — «J újra nagyszerű alakítása % volt. Ilyeneket írt a sajtó: J* Sophia Loren és Marcello "J Mastroianni megmutatták, J» hogy gyengébb rendezésben is lehet nagyot alakítani. f „Semmit sem tudok, min- .* dent a rendező csinál... 65 *1

éves koromig szeretnék fii- !> mezni. 1-2 filmet évente. Többet nem, mert az nagyon fárasztó és kimerítő lenne. ■“ Meg aztán szeretnék már időt szakítani a családom- «• nak is és magamnak is." V * * * I*

A közelmúltban megemli- I* tettem kolléganőmnek újra *1 Mastroiannit: [■

— Jaj, igazi nagy művész. »J Amellett jóképű, végtelenül szimpatikus és elegáns. En- «■ ni való! — mondta. *.

Vavreczky Géza %

.V.V.'.V.V.V.V.V.V.V.V.V.V.V.V.V.V.'.VM«^.V.V.,.V.V.-r.V.-.V.V.*.V.V.V,V.V.V.V.V.*.V.V.,.V.V.V.V.%V.V.V.,.V.V.V.V.%V.V

másik elképzelését, már akkor benne érlelődik a harmadik a tizedik... Ez az alkotnivágyás megmásíthatatlan törvénye. Ha egyszer valóid a porondra lép: igaz csak csendesen és kicsit bátortalanul, akkor már nincs megállás a művészi pályán. A közönség a legszigorúbb kritikus, amely vagy elfogad valakit vagy elvet.

Ezek a gondolatok foglalkoztattak a minap, amikor hat fiatal képzőművész kiállítását néztem meg Bratislavában. Kőből, fából, agyagból és ércből formálták meg ezek a fiatalok mindazt, amivel a porondra léptek. Ezek között a fiatalok között van Marth György is.

Komáromból indult útnak a most 26 éves fiatalember. 1954- töl a bratislavai iparművészeti középiskola hallgatója. Az iskolát 1958-ban jó eredménnyel fejezi be. Prágába megy, hogy az ottani iparművészeti főiskolán Eckert tanár irányítása mellett kerámiát tanuljon. Mint főiskolás több illusztrációt küld a Hét és a Kis Építő című folyóiratoknak, valamint az Oj Ifjúságnak. Első próbálkozásai voltak ezek. Negyedéves a főiskolán, amikor elismerő oklevelet kap a háborúellenes grafikai ciklusáért.

1965-ben egész sor külföldi kiállításon vesz részt. A főiskola elvégzése után mint restaurátor dolgozik Bratislavában. A munka után pedig otthon formálja az agyagot, hogy keze nyomán nőjenek és művészi alakot öltsenek a figurák. A napokban ismét ösztöndíjat kapott, hogy készülhessen a szlovák iparművészeti kiállításra, amelyet ez év októberében nyitnak meg.

Ma'th György kezdő művész és természetesen kezdeti nehézségekkel is küszködik. A művész munkája műterem nélkül szinte elképzelhetetlen. Nála van egy másik probléma is, hogy a már kész kerámiai tárgyakat ki kell égetnie. Az u- tóbbi probléma már részben megoldódott, mivel ■ Piacsek Antal, szenei fazekasmester készségesen sietett a fiatal művész segítségére. Jelenleg nála dolgozik.

Elnéztem őket, ahogy vitatkoztak az agyag összetételéről. Egyiknél az iskola, másiknál az évtizedek gyakorlata van meg. Milyen jó az, ha a kettő találkozhat. Itt is bebizonyosodott, hogy a gyakorlat teszi a mestert mesterré. Marth György tudja, hogy nem szégyen az i- dósebbektől tanulni.

Amikor Bratislavából Szene felé viszi a vonat, mosolyogva mondja: „Csinálunk valamit a Tóni bácsival“.

És csinálnak, mindig csinálnak, mert a művészember életében nincs célbaérés. -esi-