Új Ifjúság, 1965 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1965-07-13 / 28. szám

kunkban egy öregember ül névszerint Blahovics József s hogy összedőlt háza elé,érünk, bizony kicsordul az öreg szemén egy könnycsepp. A ladikos meg két összedőlt házra is figyelmeztet, egyik a jobb oldalon, másik szemben a bal oldalon, egyik az övé, másik a lányáé, mindkettőt ő építette, s most mindkettőben a víz az űr.

— Fogja a ceruzáját és írja keserves évtizedet, felneveltem egy népes családot, aki soha egy nyugalmas pillanatot nem értem meg, aki azért dolgoztam egész életemben, hogy a családomnak, s magamnak is vén- ségemre tegyen végre hol lehajtanom a fejem, most itt állok, egy szál ingben, egy szál nadrágban, ebben, amit rajtam lát, s nem maradt az ötvenhat évemből semmi más, csak a puszta életem. Fogja a ceruzáját és írja: engem most már nem érdekel semmi, én már egy kapavágást nem teszek. Nekem már éppen elegem volt ebből a rongy életből.

Azért idézem mindezt ilyen

Én, Papp István, ötvenhat éves izsai lakos, aki átéltem két világháborút, aki átdolgoztam öt hiába magyarázzuk, s ez természetes. Szerencse viszont, hogy minden faluban akad jónéhány körültekintőbb ember is, mint például itt Izsán a Borsos család, akik képesek túllátni egyéni bajaikon s már azon gondolkoznak.

Ml LESZ, HA ELMÉGY AZ ÁRVÍZ?

Mert lassanként mégiscsak enged a hangulat, s az emberek egyre gyakrabban gondolnak a jövőre, A Vág-töltésen Martostól Komáromig alig lehet autóval közlekedni, úgy megszállták az evakuáltak. Hazulról még tehergépkocsikon vitték el őket. vissza már nem várják a kiszolgálást, gyalog vágtak neki a több mint tizenöt kilométeres útnak, s mennek napsütésben, szélviharban, csakhogy minél előbb viszontlássák elhagyott otthonukat. Keszibe éppen egy ilyen visszatérttel, névszerint Tóth Jutkával megyünk a kétéltűn. Jutka az itteni postán dolgozik s két hete úgy, ahogy volt menekült hivatalából, otthonából, falujából. Most, két hét után, kíváncsian vizsgáljuk mi is, mi történt a postán, a lakásban, a faluban, s bizony mi is együtt örvendünk a leánnyal, hogy semmi komolyabb baj nem történt se itt, se ott. Mert igaz, hogy megromlott-az élesztő és eláztak a helyi népkönyvtár címére szóló könyvek, s igaz, hogy a Jutkáék háza, noha kívülről nem látszik, hogy víz érte volna, belül ugyancsak megrepedezett, de legalább áll, de legalább nem temette maga alá a bútorokat, a ruhaneműt, az ágyneműt, mint ahogy azt ezer és ezer más lakásban tette.

„MI LESZ VELÜNK?“

— Ki fog itt könyvet olvasni ? — vetik oda a HNB dolgozói Jutkának, ahogy át akarja nekik adni a félig elázott könyveket. S ezt olyan hangsúllyal mondják, mintha azt mondanák: Lesz-e még Keszin egyáltalán élet valamikor ? Mert érthetően nagy a pánik s nagy a letargia. Mi lesz velünk? — bizonytalankodnak az emberek, s nem tudják, mitévők legyenek. Menjenek-e, maradjanak-e? Mert mondják, hogy nem érdemes ezen a nyomorult Dunatájon gürcölni, ha minden tíz évben kimos bennünket a víz, .akár az ürgéket, s mégha érdemes volna is, mit fogunk csinálni, miből fogunk élni. Mit mondhatunk nekik? A víz elmegy, a baj elmúlik, de a világ halad tovább a maga útján. Megmarad a Csallóköz, megmarad a Duna mente is, s ugyanolyan szép lesz, ugyanolyan termékeny lesz, mint amilyen eddig volt. Ha lesz, aki ismét felépíti, ha lesz, aki ismét termővé teszi. S hogy még egyszer ne történhessen meg, ami most megtörtént, arról már párt és kormány egyaránt határozott: a Duna menti gátakat meg kell építeni s Dél-Szlovákiából ismét virágzó termőföldet kell varázsolni. Munka hát lesz, csak bírják erővel. Az illetékesek gondoskodnak arról, hogy az otthon nélkül maradt családok minél előbb fedél alá jussanak. Nincs hát ok a pánikra, évezredek bizonyítják, hogy bármilyen megpróbáltatásokkal sújtotta is az embert a természet és a történelem, mindig az ember került ki győztesen a kegyetlen csatából. Nem lehet az másképp ezúttal sem. Lehet a természet ezerszer kegyetlen, lehet a történelem milliószor hazug, aki e tájon született, e tájon kell meghalnia. Akit sorsa arra rendelt, hogy a Duna mellett lássa meg a napvilágot, annak nincs joga arra, hogy megfutamodjék onnan, annak egyetlen lehetősége, hogy megadásra kényszerítse az elemi erőket. Régi törvénye ez a társadalomnak, s e törvényt épp úgy érti a Duna menti paraszt, mint a legműveltebb városi in- tellektuel. A különbség legfeljebb annyi, hogy míg ez utóbbi legfeljebb az eszével érti, amaz a szívével, leikével, ösztöneivel fogja fel és tudatosítja mindezt magában.

CSELÉNYl LÁSZLÓ:

víz, víz, Víz VÍZ

A PUSZTULÁS KÉPEI

Most jövök a immár majd egyhónapi ott-tar- tózkodás után, szememben még az út porával, lábamon a föld sarával, s nem tudok szóhoz jutni. Megállítanak itt is, ott is, érdeklődnek, hogy mi újság, sürgetnek, hogy beszélj, de nem vagyok képes másra, csak legyintek egyet, mást mit is tehetnék. Ott, ahol jártam, a pokol uralkodik.

Csilizradvány, Kolozsnéma, Izsap. Csicsó, Füzes, Kulcsod, Füs, Kiskeszi, Nagykeszi, Őrsújfalu. Aranyos, Megyercs, Gúta, Kolozsmajor, Gyulamajor, Keszegfalu, Izsa, Pat, Dunamocs — földig rombolt falvak, elázott termőföldek, egy szál ruhájukban maradt férfiak, sival- kodó asszonyok, tanácstalan gyermekek, rogyadozó vének — ott. ahol jártam, az ördög uralkodik.

Nehezen nyílik szóra a szám, nehezen ülök le a géphez, hogy megírjam mindazt, amit láttam. Magam is úgy vagyok, mint ama szálfaerős férfiak, akik mindenüket elvesztették, s hiába a szálfaerejük, csak ődönge- nek le-fel az összeomlott házak között, s nem képesek másra, csak letargiára. Pedig azokat magam is biztattam, mondottam nekik, hogy fel a fejjel, hisz soha nem volt még úgy, hogy valahogy ne lett volna, s minden pusztulás után az új élet következik, a munkás hétköznapok, nem szabad hát végleg elcsüggedni.

Ma, 1965. július ötödikén, amikor e sorokat írom, hosszú, majd egyhónapos, emberfeletti küzdelem után végre sikerült elzárni a csicsói gátat. Mindenképpen fordulatot kell hát hozzon ez a nap a Duna menti árvizek krónikájában, hiszen aki csak egy keveset is foglalcsallóközi földeket, hogy az ezen kizúduló víz kergette vi- Duna mellől, lággá otthonaikból a Duna menti családok ezreit, s árasztotta el még az innen jő messze eső Gútát is, a legnagyobb falut.

Pedig hát itt a tettes. Ma, amikor e sorokat írom, még nem tudjuk pontosan számba venni, mi is történt tulajdonképpen. Nem tudjuk még, hogy mikör lesz vége a megpróbáltatásnak, nem tudjuk, jön-e még újabb áradás, áttöri-e még valahol a megveszekedett folyó s az egyre veszedelmesebben lüktető talajvíz a teljesen fellazult, s így csak bizonytalan védelmet nyújtó töltéseket, s nem tudjuk azt sem pontosan, hány család vált a katasztrófa következtében teljesen hajléktalanná, hány hektár föld terméketlenné, s hány milliárd korona úszott el a megáradt Duna hullámain. Egyet azonban bizonyosan tudunk':

ÉLNI KELL

Igen, igen, élni kell. Nyilván ezt gondolja az a sok ezer katona is, aki hetek óta éjt nappá téve dolgozik a gátakon, s ezt gondolja az a sok millió csehszlovák, sőt idegen állampolgár is. aki e napokban tettel és szándékkal ott áll a megpróbált családok mellett. Mert azt megint csak ki tudná hamarjában összeadni, hogy ki mindenki és mi mindennel segített. Ki tudná összeadni, hány millió homokzsák került hirtelen a Duna mellé? Aki nem látta, s nem tudja, hogy például Martoson csak egyetlen buzgár elgyömö- szölésére több mint húszezer homokzsákot használtak fel, annak fogalma sem lehet arról, micsoda mennyiség fogyott itt el homokzsákból, s azt még a szemtanúk sem tudnák megmondani, hogy honnan van egymunkából. Különösen a mentési munkák első szakaszában. Hiszen aludni sem volt idejük a szó szoros értelmében s bizony önfeláldozó munkájukkal alighanem sok családot, sok falut mentettek meg a még további pusztulástól.

részletesen, mert tipikusan fejezi ki ama első napok hangulatát. Mért nyilvánvaló, hogy nincs igaza, hogy nem lehet igaza a Papp Istvánoknak. De azért meg kell őket is értenünk. Mert mi már tudjuk és értjük, hogy bármilyen nagy is

Hát a katonaság ? Egyetlen példát említenék, a ' martosit. Martos nagyon kritikus ponton fekszik, a Zsitva torkolatánál, s alacsony fekvése révén különösen veszélyeztetett helyzetben volt. Olyannyira, hogy ide irányították a védelem egyik legerősebb részlegét. Nos, Martos megmenekült a pusztulástól. A közvélemény s a riporterek figyelme mostanában az el- ousztult faluk felé terelődött, de gondoljuk csak meg, nem az-e a nagyobb hőstett, amit a martosiak (a lakosság és a katonaság) véghezvittek, hogy jóformán egyetlen ház nem került víz alá a faluban. t

IZSÄT VISZONT

elöntötte az árvíz. Ladikozunk végig-hosszig a rommá vált utcákon s belénk fagy a szó a kegyetlen látványtól. Nem ismerünk a falura. Ott, ahol pár nappal ezelőtt még gyerekek játszadoztak, nők, férfiak munkálkodtak, most csak a víz uralkodik. Nincs ennél kegyetlenebb látvány. Szemben a ladia katasztrófa, egy ország állt csatasorba azért, hogy a kárvallottak ne maradjanak egyedül, de nekik ezt pillanatnyilag — parancsol rám az öreg. —

Ezer még ezer ember dolgozott heteken át a csicsói gátszakadásnál, míg végül sikerült

élzárni a víz útját.

Pontonmu a csicsói gatszakadasnal.

kozott mostanában az eseményekkel (s van-e, aki nem foglalkozott velük?) az tudja, hogy a legtöbb rosszat a csicsói gátszakadás okozta. Voltam Csicsőn, láttam a tragikus helyet. így fentről, a helikopterről nem is néz ki valami veszedelmes helynek, az ember szinte el sem hinné, hagy ez a kicsike nyílás öntötte el a

általán ennyi zsák ebben az országban ?

Vagy beszéljünk a sofőrökről? Á sofőrökről tudvalévőén mindenkinek megvan a maga véleménye. A legtöbben úgy tudják, hogy lusta népség, hogy nem képes megfogni a dolog végét, csak a volán mellett ül, stb. Nos, a sofőrök most ugyancsak kivették a részükéi a

Bor híií az ÉunMtSi

A nevem: Gombos Erzsébet, 1944. április 26-án születtem, Tornán. A szepsi 11 éveá iskola elvégzése után a Keletszlovákiai Vasművekben rajzolóként kezdtem s jelenleg ugyanott a konstrukcióban dolgozom.

tem a magyar és világirodaimat, kedvenc íróm: Jókai, Dumas; költőim: Vörösmarty, Petőfi. Szeretem a csehHéTFŐ: Hajnali ötkor csenget az óra. No még öt percig lustálkodom, aztán rohanás! 5.29-kor indul a vonat. Tornán lakom, a munkahelyemig 45 perc a vonatát, aztán 20 perc gyalog. Ez reggeli túrám. 6.45-kop kezdődik a műszak. Jelenleg nagy a zűrzavar, mert a határidő a nyakunkon van, mindenki siet befejezni a munkáját. Ilyenkor nem számít a túlóra sem. Nagyon szeretem a nyarat. Otthon a Tornai-tó hívogatőlag int az átutazóknak is, hát' még a helybélieknek! A forró nyári nap perzsel, égét, de' erre csak este szabad gondolni, a munkaidő után.

KEDD: Üjra hajnali ébresztő. A kollektíva csupa életvidám fiatalból áll, sok á vicc,- a nevetés, de közben komoly munka folyik. A Sók nagy tábla, vonalzó, sablonok társaságában nem is o- lyan egyhangú az élét, ahogy ezt a kívülálló elképzeli. Ma

a 4-kor induló vonattal hazautazom, s irány a tó, a fürdés! Esté rádió, televízió, családi teré-fere.

3.

SZERDA: No, ez már a hét közepe! Ma este moziba lehet menni. Sajnos, Tornán nincs sok lehetőség a szórakozásra. Hetente kétszer mozi, nyáron fürdés — más itt nem létezik. A CSEMA- DOK?! A CSISZ? Mintha mindenki elaludt volna... Mi van az Irodalmi Színpaddal? Egy sikeres „Szerelem, szerelem“ est óta nem hallani semmit róluk! Sok hozzám hasonló fiatal van itt, aki a munkaidő után nem tud mihez kezdeni.

4.

CSÜTÖRTÖK; A munkaidő után, a szokásos szabad délután és este követék'ezik. Az érettségi után esti tagozaton végeztém él a gépészeti és energetikai középfokú Ipariskolát. Június 17- én voltak az utolsó vizsgáim, s most már szakképzett konstruktőr vagyok. Szerészlovákiai magyar irodalmat is. Gál, Ozsvald a kedvenceim, de nagyon szívemhez nőtt Kulcsár Tibor Pogány- imádsága. A zenében az o- pérett műfaja áll hozzám a legközelebb, de a magyar népi zenét még ennél is szívesebbén hallgatom.

PÉNTEK:’ Délután, hazafelé ménét, Valahogyan nagyot nőtt a táskám súlya. Belenézek, hát 5-6 vasgolyó lapul benne. A kollégák viccé sikerült, 2 km-es távon cipeltem a golyókat. No de várjunk csak, holnap majd visszaadom^ kölcsönt! Otthon az éstebéd után levélírás, s utána elutazom Márta nővéremhez, aki Buzitán tanít. Egész este a kis Zsoltival szórakozom. Itt maradok éjszakára is, holnap Buzitárói megyek munkába.

6.

SZOMBAT: Ma 12-ig kell dolgozni, de mivel csak 3- kor indul a vonat, önszorgalomból 2-ig dolgozom. Kihalt a munkahely, egyedül vagyok. Otthon takarítás, főzés vár. Szombat esténként néha bál van a faluban, de ezen a héten még az sincs. Örömmel fekszem le, holnap nem kell az ébresztőre figyelnem.

7.

VASÁRNAP: Gyönyörű szép nap, -igazi nyári forrőság. Lehet fürdeni, napozni, csupán a társaság hiányzik. Van azonban egy igazi jóbarátom: a könyv, ez sohasem hagyja cserben az embert. Ezúttal Erick Knigt „Légy hű önmagadhoz“ című művé kerül a táskámba a hideg ébéd mellé. Rengeteg az idegen a tóparton — a környékről is idejárnak fürödni. Régi iskolatársaim jelennek meg, van már társaság is. Esté a TV nézésével zárul a nap, a hét, s megkezdődik egy újabb, mely ki {udja, mit rejt magában.

Görcsös-Sárközi Csilla