Új Ifjúság, 1965 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1965-05-11 / 19. szám

A bratlslavai főiskolások április 29-én tavaszi diákkar­nevált rendeztek, amelyen az összes főiskola diáksága részt vett. tarka, ötletes Jelmezek-ben vonultak végig a városon és a mulatság keretében megválasztották a „Miss Académia 1965“-öt Is. A bllszke elmet Šaša Krížiková, a filozófiai fakultás má­sodéves hallgatója nyerte el, aki jutalomképpen Algériába megy és részt vesz a Világifjúsági Találkozón. RÖVIDEN KÜIPOLUIKÁBÓL Az elmúlt hét eseménye! Sgyré Inkább bizonyítják, hogy Johnson politikája nem azonos Kennedy politikájával. Kennedy szembe, mert nézni azzal a ténnyel hogy a dolgok nem egészen úgy alakulnak, ahogy Washingtonban szeretnék. Meg­értette azt Is. hogy az erővi­szonyok változása nem holmi „kommunista felforgatás“, ha­nem objektív társadalmi törvé­nyek gyakorlati eredménye. A jelenlegi amerikai politika ez­zel szemben visszatérést jelent egy korábbi szemlélethez, amely minden kellemetlenség végső okát, a kommunisták összeesküvésében vélte felfe­dezni. Az amerikaiak ágyúnaszád- politikája. amelynek Vietnam után most Dominika lett az újabb áldozata, óriási felhábo­rodást kelt az egész világon. A hírhedt amerikai tengerész­gyalogságnak eddig Jelentős szerepe volt a kőreai egresz- szlóban, a libanoni partraszál­lásnál, az indonéziai, majd a Kuba körüli összpontosításnál, most Vietnam után Dominiká­ban szállt partra. A fejlemé­nyek arra mutatnak, hogy Washington mindig jogot for­mál magának fegyveres beavat­kozásra, amikor a legcseké­lyebb lehetőség is fennforog a kommunista hatalom átvétel­re. Az újabb amerikai beavat­kozást még Washington legkö­zelebbi szövetségesei is veszé­lyesnek és meggondolatlannak tartják. Johnson ezért küldte külön megbízottját Harrimant nagyobb külföldi útra, hogy különböző országokban magya­rázza meg Washington állás­pontját. Nőttön nő az aggoda­lom, hogy Johnson vadnyugati külpolitikája megmérgezi a kelet-nyugati kapcsolatokat Is és a hidegháború új korszakát nyitja meg. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa megkezdte a Szovjetunió pana­szának vitáját az Egyesült Ál­lamok dominikai agressziójá­ról. Fedorenko, a szovjet kül­döttség vezetője kifejtette, hogy a Biztonsági Tanácsnak követelnie kell, hogy az Egye­sült Államok haladéktalanul vonja ki erőit a Dominikai Köz­társaság területéről. Ha az Egyesült Államok belátná, hogy a kommunizmusról alkotott el­gondolása a képzelet szülemé­nye. ha felismerné a való té­nyeket. akkor ez az igazság rábírhatná jelenlegi nem rea­lisztikus politikájának „gyöt- relmes felülvizsgálására“. Érdekes, hogy a nyugatné­met sajtó őrömmel fogadja az amerikai agressziót. „Aki még kételkedik az amerikai elnök céltudatos fellépésében, az re- vidiálhatja a véleményét, — Írja a Frankfurter Zeitung. Mi azonban más véleményen va­gyunk. „A bátor dominikai la­kosságot csodáljuk meg“ — mint ahogy azt Fidel Castro május elsején kijelentette, majd így folytatta: „nem tud­juk, hány kommunista él a Do­minikai Köztársaságban. Lehet, hogy kevés, de ha csak tíz volna, akkor is a nép oldalán állna“. Dominikai Köztársaság A Dominikai Köztársaságban lejátszódó harci eseményekről még nem nyerhettünk világos áttekintést. Míg a reakcioná. rius magasrangú tisztek már többször világgá kürtölték győ­zelmüket, a felkelők San Do- mingóban eredményesen visz- szaverték őket. Szinte áttekint­hetetlen a „kompromisszumos javaslatok“ tömkelegé, melyek, kel a hírszolgálat irodáit el­árasztják. Világosan csak azt láthatjuk, hogy Washington a Dominikai Köztársaságban is­mét megsértette azt az elvet, hogy az országok belügyeibe beleszólni tilos A felkelést fiatal hazafias tisztek indították el, akik újból helyre akarták állítani az al­kotmányban lefektetett demok­ratikus jogokat. Az 1963-ban erőszakosan eltávolított elnö­köt, Juan Boscht akarták újból az elnöki székbe ültetni. Bosch csak egy fél évig töltötte be ezt a tisztséget, de ez idő alatt az országot a polgári demok­rácia felé irányította, a haladó szervezetek szabadon fejthet­ték ki tevékenységüket. A köz­társaságban határozottan emel. kedett az életszínvonal. Trujilló 30 évig tartó véres diktatúrája után az ország végre lélegzet­hez jutott. Washingtonban persze bizal­matlanul figyelték a dominikai fejleményeket. A felkelést min­denáron már csirájában el kell nyomni — így hangzott az Egyesült Államok Biztonsági Tanácsának titkos határozata. Washington szándéka persze nem maradhatott sokáig titok­ban. A tisztek puccsából való­ságos népfelkelés keletkezett. Johnson kijelentette, hogy csakis az „amerikai polgárok" életének megmentése érdeké­ben folyamodott az „interven­Johnson „Békepipája" dóhoz“. Hogy ez a kifogás mennyire átlátszó az nem szo­rul további magyarázatra. Ami. kor az amerikaiak 1916-ban először szállták meg a Domini­kai Köztársaságot és 1924-ig megszállva tartották, akkor még nem éltek kifogásokkal. Ma azt hiszik, hogy ha valahol csak falra festik a „kommunis. ta veszedelmet“, akkor máris szentesítve van minden eszköz. Hasonlóképpen fogtak hozzá az intervencióhoz Vietnamban és Kongóban is. A következő napokban az amerikai kormány nyilatkozni kíván a német kérdésben. Jelek szerint a főhangsúlyt az „ön­rendelkezési jogra“ helyezik. A védtelen kis Dominikai Köztár­saság esete is bizonyítja, hogy mit értenek az „önrendelkezési jog“ alatt. INNüN-CNNAN • Az 1964. évi Nemzet­közi Lenin Béke-díjakat a népek közötti béke mege­rősítéséért a következő közéleti személyeknek ítél­te oda: Ali Aranu Aszaf asszony indiai politikusnak, Rafael Alberti spanyol köl­tőnek, Kaoru Óta japán szakszervezeti vezetőnek és Gordon Shaffer angol publi­cistának. ©Minneapolis amerikai szövetségi államban a bű­nöző fiatalokat már hosz- szabb idő óta nem küldik javítóintézetekbe, hanem egy tutajt bocsátanak ren­delkezésükre és huszas cso­portokban a Mississippi fo­lyón útnak engedik őket. Élelmiszert és hálózsákot kapnak. Az eddigi tapaszta­latok azt mutatják, hogy a viszontagságos út végén a fiatalok annyira megko­molyodnak, annyire megér­lelődnek, hogy nyugodtan szabadlábra bocsáthatják őket, a törvényekkel mSr nem kerülnek összeütkö­ző sbd. Újból mosolyog Jacqueline Kennedy — vagyis Jackie —, ahogy egész Amerika nevezi a meggyilkolt amerikai elnök feleségét, nem menekül­het a nyilvánosság elöl. Amikor Jackie Kennedy, a meggyilkolt amerikai elnök özvegye most húsvétkor gyermekeivel együtt az amerikai Stratton- hegységbe síelni ment, amikor a múlt héten sógora, Radzlwill herceg villájában részt vett egy házimulatságon — egész Ame­rika tudta. Tudták, hogy Jackie reggel 5-ig táncolt. Senki se hiszi azonban, hogy Jackie nem gyászolja férjét. Megértik, szükségét érzi annak, hogy emberek közé menjen. Főleg a kislánya, Caroline ked­véért igyekszik eltüntetni a gyász külső jeleit. A hétéves Caroline, apja halála után bús- komor lett, olyan fájdalmasan érintette, hogy „daddy" örökre elment. Az élénk, vadóc kislány szófián, magába zárkózott lett, nem akart enni, játszani, sem­minek se örült, állandóan bete­geskedett. Jackie a kislánya kedvéért igyekezett újból mosolyogni, örülni a kisfia csacsogásának, örülni a hógolyózásnak. A gye­rekek kedvéért kezdett síelni. Férje halála után 14 hónap telt el, amikor először mosolygott. A ragyogó téli napsütésben tért vissza az életkedve. Caroline is kikerült a búsko­mor hangulatból és érdeklődést mutatott már a játékai, a póni- lova iránt. Az amerikaiak a szép „első lady"-jüket újból mosolyogni szeretnék látni. Ezt akkor tu­datosítjuk a legjobban, amikor megfigyeljük, hogy Washing­tonban a múzeumban állandóan mennyi nézője akad Jackie viaszfigurájának és halljuk, amint mondogatják: a valóság, ban sokkal csinosabb, túl fiatal, hogy már visszavonuljon a vi­lágtól. Jackiet már itt-ott látni. Részt vett a N ehr u-emlékünne­pélyen, nyilvánosan megköszön, te az adományokat a Kennedy könyvtár megnyitásánál és je­len volt, amikor Maria Callas, a botrányairól híres nagy éne­kesnő újból fellépett a Metro­politan operában. A kis John-John — ahogyan mindenki hívja, most négy éves. Csak az anyja szólítja Johnny - nak. imádja a tengert, Jackie ezért vett ki egy villát Floridá­ban, hogy a gyerekek a hűvös időszakban is élvezhessék a fürdést. Az amerikai közvéleményt természetesen erősen foglal­koztatja a kérdés, hogy kihez mehetne férjhez Jackie. Most júniusban lesz 36 éves. De ed­dig még nem találtak megfele­lő partnert számára. Eddig még mindig csak családtagok kísé­retében látták. Többnyire Ró­bert Kennedy a kísérője, a só­gora, aki annyira hasonlít a meggyilkolt elnökhöz. Bobbyt látták a Jackie oldalán Colora- doban, ahol a téli hónapokat töltötte, Lake Piacidban, ahol sí-tanfolyamon vett részt. Bob­by különben nős és 9 gyermeke van. John-John és Caroline is imádják nagybácsijukat. 'A közvélemény azzal is fog­lalkozik, hogy jó volna, ha Jackie állásba menne. Mielőtt férjhez ment, mint újságírónö szép sikereket ért el. Több díjat is elnyert. Az emberek azt sze­retnék, ha a közéletben tevé­kenykedne és az amerikai ifjú. säg kérdéseivel foglalkozna. Hiszen, amikor rr\ég a Fehér Házban lakott, igen hatékony akciókat indított a fiatalok kö. rében. A művészeteket kedvelő Jackie sokkal nagyobb megér­tésre talált a fiatalok körében, mint bárki más. • KÉSZÜLÜNK A VIT-RE • • KÉSZÜLÜNK A VIT-RE • • KÉSZÜLÜNK A VIT-RE • • KÉSZÜLÜNK A VIT-RE • ♦ KÉSZÜLÜNK A VIT-RE • • KÉSZÜLÜNK A VIT-RE O Algéria napjainkban A Világifjúsági Találkozót az idén Algírban rendezik meg. A fiatalok érdeklődése most Algéria felé fordul. Milyen is itt a hétköznap? Roppant érdekes ország. Mondhatjuk, az el­lentétek országa. Ezt már az első pillantásra látjuk. A fővárosban külön érdekesség végig­nézni a falragaszokat. A kínai miniszterelnö­köt és a szovjet űrhajósokat üdvözlik. Nem­rég jártak itt. Egy másik falragasz francia sanzonénekesnö fellépését hirdeti. „Aki nem fizeti pontosan a házbért - megkárosítja az államot!“ - olvassuk másutt. A falragasz egy férfit ábrázol, aki éppen fizeti a házbért. 90 dinárra kiállított utalványt tart a kezében — s mi pénzünkön ez körülbelül 500 korona. Az algériai munkás bérének tizedrészét egyenesen levonják házbérre. Sok az olyan lakó. akinek nincsen keresete. Ezeknél miből vonjanak le? És ezek is laknak valahol, benn ülnek a lakásokban, amelyeket a franciák hagytak el. Nézegettük a falragaszokat és máris találkoztunk az algériaiak problémájá­val. A felszabadító hadsereg tagjai, a kon­centrációs táborok egykori lakói végre már lakásokhoz akarnak jutni. A francia lakáso­kat az állam kezeli és igényt tart nemcsak a lakbér, hanem a gáz és a villanyszámla pontos fizetésére Is. A francia uralom alatt kevesen fizettek házbért, ezt is harci esz­köznek használták fel. A franciák eltűntek a láthatárról. Az Algériai Népköztársaság lé­pett az örökébe. Mit örökölt? A munkanél­küliséget. És vajon teljesen függetlenek let­tek-e? Gazdasági szempontból Algéria to­vábbra is függő helyzetben maradt. Nézzük csak például a borkereskedelmet. A mohamedán Algéria a világ legnagyobb bortermelője. Jó években az Azned Chelif völgyben. Mascare és Constantine vidékén több mint 7 millió hektoliter bort termelnek. A termelést tökéletesen gépesítették, cisz­ternákon keresztül vezetik a bort a szőlőkből a völgybe. Az egykori francia nagybirtokon szövetkezeteket alapítottak, a bort pedig Franciaországba szállítják. Amikor Dél-Franciaországon keresztülutaz­tunk, feltűnt, hogy a falragaszokon tiltakoz­nak az alglr bor behozatala ellen. Egy de- gouilista miniszter a parlamentben megma­gyarázta: Ne kövessük el ugyanazt a hibát, mint az amerikaiak Kubában. de gátoljuk meg, hogy Algéria teljesen a kommunista blokkhoz csatlakozzon“. A francia neokolonializmus új terveket hoz felszínre. Az alglr burzsoázia azon rétegeit igyekszik támogatni, amelyekről feltételezi, hogy hátráltatni tudná a forradalom előre­nyomulását. A kereskedők és a kisvállalko­zók személyében ez a mozgalom valóban szö­vetségesekre talált. Az „események idején“, — ahogy az eviani szerződés után a franciák pánikszerű kivonulását itt általában nevezik, jól megszedték magukat. Hiszen a menekülő franciák elkótyavetélték Ingatlanaikat és az ingóságokat is. Az algériaiak csak kimentek a repülőterekre és félig Ingyen összevásárol­tak mindent. Ezek az újdonsült kereskedők és vállalko­zók a jövőben is azok akarnak maradni és ezért az „autogestion" — a szocialista ön- kormänyzat-ellen harcolnak. A helyzet valóban érdekes, az emberek már nem járnak rongyos ruhákban, a gyermekek feltűnően ápoltak, jól tápláltak. A falvak és a városok is sokkal tisztábbak, mint azelőtt. Igaz, még megmaradtak a szegénynegyedek és továbbra is kiépül az elegáns villanegyed. Az új Algír 8 szocializmus útjára tért, csak hát az út még nagyon göröngyös. Kísérőink, bennszülött földművesek — való­ban igen öntudatosak és józanok. Minden szavukat mérlegelik. Tisztában vannak azzal, hogy milyen lehetőségek állnak rendelkezé­sükre. Tagjai az „autogestion" bizottságnak. Míg egy hatalmas narancsligetben sajá'tke- zűleg narancsot szedünk - az orrunk előtt elrobog az Algier-Constantine gyorsvonat. Engem főleg az érdekel, hogy miképpen ér­vényesül az „autogestion“ — az önkormányzat. Vajon nem akarták-e felosztani a nagybirto­kokat? A kisparasztok nem akartak-e föld­höz jutni? — Mit jelent az, hogy felosztani? — hang­zik az ellenkérdés. Magyarázom. Az orosz forradalom másképp zajlott le. A parasztok felosztották a földet... — Hogyan oszthattuk fel az uradalmakat? Kis földekre? És a traktorokat, a mezőgaz­dasági gépeket, hogyan oszthattuk volna fel? De másféle emberekkel is beszélgettünk erről a témáról. Beszéltünk kisparasztokkal, olyanokkal, akik nem tudnak elszakadni a földecskéjüktől — Az uradalomtól földet kapni? — kér­dezték meglepődve. Hogyan? Hiszen az ura­dalmakban mi ültünk az önkormányzati bi­zottságban. Ezeket a bizottságokat mi magunk választottuk azokból a földművesekből, akik legalább hat hónapig dolgoztak már az ura­dalomban. A mezőgazdaságban - a szocialista szek­torban 70.000 „állandó" földmunkás dolgozik és valószínűleg kétszer annyi idénymunkás. A talaj 39 százalékát művelik meg. A szo­cialista szektort főleg a nagybirtokokból épí­tették ki. Ezenkívül még manapság is léte­zik magánszektor. Ide tartoznak a szegény­parasztok - azok, akik a francia uralom alatt is megművelhették földjeiket. Ezek ma is sok problémával küzdenek. Az állam erősen támogatja őket, vetőmagot, és gépeket is kapnak. Természetesen a szocialista szektor sokkal erősebb. Az iparban az 1964-es év statisztikái sze­rint a helyzet más. összesen 460 üzem tar­tozik a szocialista szektorhoz. Ezekben az üzemekben 10.000 munkás dolgozik. Az or­szágban azonban több mint 170.Ö00 ipari mun­kás él. Két üzemet kerestünk fel. Egy mező- gazdasági gépüzemet és egy textilüzemet. A francia tulajdonosuk meglógott. Az üzemet tovább kellett vezetni. A munkások vették át a vezetést. Az oráni üveggyárban is ez volt a helyzet, Csehszlovákiától is kaptak szakmunkásokat. Az „önkormányzati“ üzeme­ket egy választott bizottság és egy kineve­zett igazgató vezeti. — Gyakran merülnek fel ellentétek a bizottságok és az igazgató között? — Nem, dehogy. Csak a protekció- rendszer ellen kell küzdenünk. — Az ország 10 millió lakosa közül fél millió még mindig külföldön kénytelen keresni a kenyerét. — Nagyon sok az utcai árus. Sok a franciaor­szági áru. A könyvkereskedésekben kaphatók Marx, Engels. Lenin, Thorez, Lumumba írásai. Algír politikailag már haladó ország, de gazdaságilag még sokat kell fejlődnie. « KÉSZÜLÜNK A VIT-RE • • KÉSZÜLÜNK A VIT-RE • • KÉSZÜLÜNK A VIT-RE • S. L. 9 KÉSZÜLÜNK A VIT-RE 9 *"KÉSZÜLÜNK A VIT-RE « • KÉSZÜLÜNK A VIT-RE"TT

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom