Új Ifjúság, 1964 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1964-02-25 / 8. szám

Vita a pionírok neveléséről Nevelőink többsége ismeri Makarenko munkásságát, tud­ja, hogy nevelési rendszerének alapja a gyermekközösség, amelyben mindenekfölött a közösség elvének kell érvé­nyesülnie. Sajnos azonban ezt az elvet, nem minden esetben tudjuk helyesen alkalmazni a gyakor­latban. Némelyek Makarenko rendkívüli pedagógiai tevé­kenységében látják sikerét. Makarenko csak egy volt, mondják és befejezettnek tartják a dolgot egyes neve­lőink. Mások pedig pedagógiai munkájának csak néhány ele­mét, pl. a gyermekromantikát kívánják megvalósítani. Nem látják a lényeget, hogy Maka­renko pedagógiai tanításai, módszerei egy speciális gyer­mekközösségben forrtak ki, azoknak a lényege a közös nevelés, a szocialista pedagó­giánk alapelve és fő eszköze a nevelésnek. Ilyen gyermekközösségeket kell kialakítanunk, erre kell fordítanunk a figyelmet. Az iskolák és az ifjúsági szerve­zetek életét egybe kell kap­csolni és igazi baráti viszonyt kialakítani a közösségi életen belül. Egyszóval az iskoláink­ban fel kell építeni egy úgy­nevezett kisebb szocialista társadalmat, helyesen meg kell szervezni a gyermekkö­zösséget. Ezt nagyon szépen meg lehet valósítani a pionír­szervezeten belül. Természe­tesen ehhez olyan vezetőkre van szükség, akik szívvel- lélekkel dolgoznak az ifjúság­ért, s ezért elsőrangú feladat a pionírvezetök megválasztása. A pionírszervezetben a mun­kát olyanformán kell meg­szervezni, hogy a közös céllal végzett közös, hasznos, érté­kes munka átfogja a gyerme­kek életét, a nap minden sza­kában. úgy az iskolában mint az iskolán kívül. A gyerme­keknek a pionírszervezetben töltött idő jelentsen szórako­zást, örömet. A szervezetnek az iskolával legyen összehan­golt célja. Ez a cél nemcsak až ifjúság oktatása, hanem nevelést is Nem szabad meg­engedni, hogy a fősúlyt túlsá­gosan az oktató munkára he­lyezzük, és aránytalanul hát­térbe szorítsuk a nevelömun- kát. A gyermekre nemcsak az iskola van hatással. Figyelem­be kell venni azt, hogy a csa­ládokban különbözők a neve­lési módszerek és világnézeti felfogást illetően is különféle a nevelés Kár lenne magunkat olyan illúziókba ringatni, hogy mi már tökéletesen összehan­goltuk a családi és az iskolai nevelés alapvető elveit. Ettől még kicsit távol vagyunk. Ezen feladat megoldásáért főleg a pionírszervezetek tehetnek a legtöbbet iskoláinkon. A kö­zelmúltban sok helyes kezde­ményezés történt és sok he­lyen jól értelmezik a pionír­szervezetek feladatát és cél­ját. Egyesek ugyan tévesen értelmezték a pionírszervezet munkáját. Ügy gondolták, hogy ez a mozgalom az isko­lai munka folytatása és kiegé­szítője. Pedig ez nem egé­szen így van. A pionírszerve­zetnek olyan valamit is kell nyújtania, amit az iskola eset­leg nem adhat meg. A sok helyes kezdeménye­zésből, szeretnék egypárra rá­mutatni. hogy pionírszervfeze- teink igazi közösségek legye­nek. A pionírszervezet nem az osztályokra épül, a szervezés­nél figyelembe vesszük a gyer­mekek azonos érdeklődési kö­rét, baráti kapcsolatait. A vezetésben a CSISZ-szer- vezet legagilisabb tagjainak kell résztvenniök, valamint a legjobb nevelői tapasztalatok­kal rendelkező fiataljainkat vonjuk be a munkába és a ve­zetésre alkalmas felsőbb osz­tály tanulóit is bízzuk meg mint őrsvezetőket. A pionír- szervezet keretén belül a gyer­meknevelésnek közelebb kell kerülnie a társadalomhoz. így a gyermekközösség belekap­csolódik szocialista társadal­munk életébe és nem lesz el­szigetelt gyermekcsoport. Kezdjük a legkisebbeknél, az első fokozatnál. Ahol a ve­zetők szívvel-lélekkel dolgoz­nak, ott valósággal átalakítják a kis első és másodosztályos szikrákat úgy, hogy szinte el­tölti őket a vágyakozás a pio­nírszervezetbe való belépés után. Szinte érzik ezek a kis emberpalánták, hogy ők most egy olyan közösségbe lépnek, amelyben már magasabb er­kölcsi tulajdonságokra van szükség és csak ezeknek a tulajdonában lehet oda bejut­ni. Kialakul bennük a fogalom a becsületről, (a. pionír min­dig igazat mond), közösségről részt vesznek a közös munká­ban pl. vasgyűjtés, papírgyűj­tés, kötelességtudat a szülei­vel szemben, (képessége sze­rint segít szüleinek). Tehát elértük, hogy a kis ember családon belüli maga­tartása nem magánügy, hiszen a pionírélet követelményei közüggyé avatták.. A második fokozatnál már a követelmények nagyobbak, tágul az érzelmi síkba hozott fogalmak köre. Már nemcsak saját csapatáról, családjáról, hanem hazáról, népek barát­ságáról, hősökről, munkáról és a munka megbecsüléséről is hall. Ezzel kezdetét veszi a szellemi és fizikai munka eredményeinek az emberi al­kotásnak igazi megbecsülése. A felsőbb fokozatokban sem lesz a helyzet bonyolult, ha a pionírszervezet és az otthon erkölcsi politikai eszményei azonosak, a kettő együtt tud csak szilárd alapot nyújtani ahhoz, hogy a serdült gyer­mekek mihamarább önmaguk­ra találjanak, és megtalálják helyüket a mi rohamléptekben fejlődő szocialista társadal­munkban. Nagy hatással vannak pio­nírjainkra a különböző verse­nyek és akciók. Ilyen volt a „Vörös zászió nyomában“ ak­ció. Ennek keretében megis­merkedtek pionírjaink pártunk régi harcosainak életével, né­pünk küzdelmeivel, felkutatták a nagy idők névtelen hőseit. ad szél süvít, jobban pi­rosítja az arcot, mint a festék. A hidegtől könnyező emberek lassan gyülekeznek a nagyabonyi EFSZ kultúrhe- lyiségében. Jókora ez a terem, majdnem háromszor akkora, mint a falubeli kultúrház, de kelt is, mert a szövetkezet kulturális élete nagyrészt eb­ben zajlik le. Most az évzáró gyűlésre készülnek, ezért jöt­tek itt össze az emberek. A kezdetig van még szabad idő, nyugodtan beszélgetnek a napi dolgokról az asszonyok való­színűleg egy kis tere-ferébe merültek. Gondtalanul, fe- szétyteleniil jönnek egyre jön­nek, kucsmás idősebb bácsik, bundakabátos fejönök, s né­hány lány divatosan, csinosan öltözve. Lassan a vezetőség is elfoglalja helyét, fönt a szín­padon, mert nagy színrelépés lesz itt máma a tagság előtt, az évzáró gyűlésen. Amikor elérkezett a gyűlés kezdetének perce, megtelt a hatalmas terem. Host már túl­súlyban a fiatalok, lányok az első padsorokban, vagy széke­ken az asztalok mellett, a fiúk hátrább, cigarettafüsttől kö­dösítve. Szóvá teszem Gáspár Imrének az agronómusnak, hogy egy évvel ezelőtt arról panaszkodott kevés a fiatal a szövetkezetben. Ha húsz-har­minc éven aluli dolgozna a sző vet kezet ben rendbejönnénk, nem lenne probléma, megol­dódnának a gazdasági bajok. Bizony jobban magukra talál­hatnának a fiatalok. Elhihet­nék, hogy idehaza is kenyeret tudnának enni, jól öltözködni, ha dolgoznának az EFSZ-ben. De így nehéz, sóhajtozott ak­kor. Most pedig fiatalok van­nak mindenütt. A panasz és a sóhaj egy év előtt történt. Ma mosolyogni lehet az akkori állapotokon. Itt a fiatalok elfoglalták he­lyüket a munka minden szaka­szán. Érdemes nekik, mert egy munkaegységre 13 koronát fi­zetett előlegként az EFSZ és napi két munkaegységnél ke­vesebbet alig dolgozott valaki. Most pedig még tíz koronát fizettek ki az évvégi zárszá­madáskor munkaegységenként. A fiataloknak mennyire ked­veznek abl/úl is kitűnik, hogy aki több mint 300 munkaegy­séget dolgozott le egy évben, az 2.30 koronát kap még pré- m i um kén l munkaegységenként. Az elnök pedig a tagság leg­nagyobb örömére kijelentette és egyhangúan elfogadták, hogy a fiatalok házasságkötés alkalmából ezer korona aján­dékot kapnak a szövetkezettől, úgy támogassák indulásukat az éleibe. Ha nem is olya ■ sok ez az összeg, de mégis jól esik a fiatal párnak ez a kedves szeretetteljes figyelem. így szép ez. Helyesen járnak el a nagyabonyi EFSZ-ben. Mi az előnye a sok fiatal szövetkezeti tagnak? Tavaly a rendkívüli helyzet azt hozta, hogy majdnem a kétszeresére kellett emelni a kukorica vetésterületét. Amerre csak nézett az ember a határban, sárguló őszi kuko­ricatenger volt, gondot adva Megismerték a környék neve­zetes helyeit, ahol a munkás- osztály harcának egy-egy drá­mai jelenete játszódott le a múltban. A pionírszervezetben senkit nem szabad magára hagyni. A nagyobbak vállaljanak fele­lősséget a kisebbekért. A ve­zetők pedig mindenkinek a pajtásai legyenek. Ebben ter­mészetesen segíti őket tekin­télyük forrása: a jó szervező- munka és gazdag élettapasz­talatuk. Ha a gyermek idejét helye­sen lekötjük a pionírszerve­zetben nem gondolnak a csa­vargásra és minden pionír fe­lelős a csapat előtt, az őrs felelős a csapat minden tagjá­ért. A lelkiismeretes nevelőmun­ka, a gyermekközösség helyes megszervezése segíti az iskola a pionírszervezet és a család egységének kialakítását a kö­zös nevelési elvek érvényre- jutását. Kovács János, tanító Pat a vezetőségnek, vajon ki szedi le a termést és mi történik a jól megérett kukoricaszárral. Kombájnok kúsztak az ökör- nyálas kukoricaültetvényeken, silózógépek tépték a szárat, traktorok zúgtak, hordták a csörgös sárgára ért termést, de kevés volt a gép, hosszúra nyúlt volna a betakarítás idő­szaka, elhúzódott volna miatta az őszi vetés. Ezért ki hogyan tudott kézzel-lábbal nekiru­gaszkodva szedték, gyűjtötték a termést, óriási erőfeszítés árán, időben betakarítottak mindent. Pontosan megkezd­hették a vetést, ha kézzel is kellett szedni a kukorica egy részét, azért nem történt hiba. Az EFSZ-nek egyik legna­gyobb hasznot hozó üzemága a kertészet. Cifra Tibor talán a dunaszerdahelyi járás leg­fiatalabb kertésze. Hektáron­ként 55 ezer korona bevétellel zárta az esztendőt. Értek el ennél már jobb eredményeket is, de a körülményekhez ké­pest országos viszonylatban is az elsők közé sorolja Cifra Tibor és a zöldségtermesztő csoport sikere a nagyabonyi EFSZ kertészetét. A kertészet­ben dolgozó lányok most kul­túrműsorral köszöntötték és szórakoztatták a szövetkezet tagságát az évzáró gyűlés al­kalmából. A tagság átlagos életkora kielégítő, jóval az 50 éven alul van. A fiatalokat már nem is annyira az évzáró gyűlés ér­dekelte, mint az utána jövő mulatság, mert valóban ezzel tesznek pontot a gazdasági év végére és kezdik el az újat, a még sikeresebbet. A poharakban aranyszínű bor gyöngyözik, a zenekar a csárdáskirálynő ismert dalait játsza. Keringő hullámzik át a termen, majd néhány perc múlva twisztelnek még az idő­sek is a maguk módja szerint. Egy sereg gyermek, akik az ajtóknál leselkednek ragyogó szemmel kísérik a táncot, gon­dolják majd ők is így járják valamikor néhány év múlva. B. I. . Dunaszerdahelyi levél A dunaszerdahelyi álta­lános műveltséget nyújtó alapfokú iskola CSISZ-szer- vezete a tanulmányi előme­netel javítása érdekében versenyt indított. Ennek kiértékelése kéthetenként történik. A félévi bizonyít­ványban már láthatók vol­tak az eredmények. Az is­kola legjobb tanulói: Hulkó Gábor, Pirovics Katalin, Szabados Anna, Antal Olga és Kiss Ferenc. Az eddigi kiértékelések alapján a második C osztály vezet, utána pedig az első C osztály következik. Képessy Klára, Dunaszerdahely Még egyszer öröm a télből. Csúszik a szánkó, ha olvad is a hó Aiinäenki táncolt A Klement Gottwald épí­tészeti iparis­kola mellett működő szü­lők és iskolabarátok köré­ben januárban megszervez­ték a népi akadémiát. Az idei programba nyolc szak­előadást iktattak be, eze­ket szakemberek tartják, főleg a fiatalság nevelésé­vel kapcsolatos problémák­ról. Az előadásokat minden alkalommal vita követte. Az első előadást dr. Merka András az ifjúság testi és lelki fejlődéséről, a máso­dikat Szolár István, a pe­dagógiai iskola tanára tar­totta az ifjúság tudomá­nyos és politikai nevelésé­ről címen. Azután kulturá­lis műsor következett. Az előadásokra belépődíj nincs, a szülőkön kívül mindig örömmel látnak vendégül idegeneket is. Sólyom Mária, Losonc Katalin tűntek ki. Az első és a második osztályból pedig Lackó Anna és Olasz József. Veres Magdolna, Szepsi ÜJ KULTÜRCSOPORT ALAKULT A komáromi • mezőgazdasá­gi műszaki kö- ' zépiskola CSISZ-szerve- zete az iskola­év elején kultúrcsoportot és zenekart alakított. A kultúrcsoport munkája kez­detben nehezen indult. Ve­zetője Horváth elvtárs ne­velő. és Szalay László, a CSISZ-szervezet kultúrfele- lőse, akik mindent elkövet­nek, hogy jó eredményeket érjenek el. Amióta az isko­la új hangszereket vásárolt, azóta a fiúk rendszeresen gyakorolnak. Sok sikert kívánunk to­vábbi tevékenységűkhez. Dékány József, Komárom A KÉK KÖNYVET — PIROS VÁLTOTTA FEL Néhány éve már, hogy a CSISZ igazolványt meg­kaptam, a pionírkendőt a szekrényem ajtajára belül­ről felakasztottam, hogy ahányszor a szekrénybe nyúlok, eszembe jussanak a gondtalan gyermekéveim és a pionírszervezetben töltött idő. Múltak az évek és a kis kék könyvemben egyre kevesebb lett a bé­lyegeknek való hely: behív­tak katonának. Beragasz­tottuk az utolsó bélyeget is. Most megkaptuk a vörös könyvecskét, büszke va­gyok rá, hogy továbbra is a CSíSZ tagja lehetek és a kék könyv helyett a pirosat őrzöm. Olsóczky András, katona TÖBB SEGÍTSÉGET ÉRDEMELNÉNEK o : vSs Ez év január­jában leégett a vágai kul­túrotthon és ezzel együtt elégett min­den, ami a fiatalokat ösz- szetartotta. A CSISZ-szervezet veze­tősége azt javasolja, hogy a község tulajdonában van egy régi épület, amelynek jelenleg semmi hasznát sem veszik, ott lehetne kultúrotthont berendezni. A HNB meg is ígérte, hogy eleget tesz a fiatalok ké­résének és az épületet kul­túrotthon céljából rendel­kezésükre bocsátja. Sajnos, azonban eddig még csak az ígéretnél tartanak. Az évzáró taggyűlést a nehézségek ellenére is megtartották. A fiatalok azt hitték, hogy majd ezen a gyűlésen oldják meg ezt a kérdést, de legnagyobb csalódásukra a HNB és a pártszervezet nem képvi­seltette magát. A vezetőség élére Forró Giziké került. Műsoros es­téket, teadélutánokat ren­deznek. Kisebb összejöve­teleken az illemszabályok­kal ismerkednek meg. Egy- egy nevezetes író könyvé­vel foglalkoznak, gyakran közösen mennek színházba. Tanulmányi kirándulást is szerveznek. Remélik az il­letékesek betartják ígére­tüket. Zsebik Sarolta, Vága SZEPSIBÖL JELENTIK A tizenkétéves iskola ma­gyar tagozata nemrégen irodalmi délutánt rende­zett. Ady életéről hallot­tunk igen érdekes előadást és a felső osztályosok sza­valtak. Különösen Moh- nyánszky Miklós és Zsoliek SZERKESZTŐI ÜZENETEK: Stúdió: A zsolnai főisko­lán vasúti szakembereket, mérnököket képeznek ki. Közöljük a következő szak­iskolák címét: SPŠ stroj­nícka Bratislava, Fajnorovo nábr., Trnava, Komenského 38. SPŠ spojovej techniky, Banská Bystrica. Aggódó leány: Forduljon a következő címre: Ürad dôchodkového zabezpeče­nia, Bratislava, ul. 29. au­gusta. Tanulni vágyó: Ne riad­jon vissza a nyelvi nehéz­ségektől és ne gondolja, hogy az elektrotechnika könnyebb. Ettől eltekintve forduljon közvetlenül az elektrotechnikai főiskolá­hoz: Dekanát elektrotech­nickej fakulty, Bratislava Vazovová ul. 1/d. Kiváncsi diáklány: Zdra­votnícka škola, Bratislava Nedbalová 4. írja meg, hogy milyen tanítási nyelvű is­kolába szeretne járni. ZS. M.: Stredná škola umeleckého priemyslu, Bratislava, Palisády 57. (szlovák); Učňovské stre­disko, dielňa pri Zákazko­vých Závodoch VKUS, Bra­tislava. Zámocká ulica 78. Marika: Forduljon a Ma­gyar Könyvesbolthoz, Bra­tislava Michalská ulica. Rendelje meg utánvéttel a | könyvet. Rügyek: A csillaghullás 1 című versét nem közölhet- h jük. De jó volna, ha már ott Íj lennék: Zdravotnícka škola fi Bratislava, Nedbalová 4. I (oddelenie zvláštne formy | štúdia). SZÍVESEN LEVELEZNÉNK: Kiss Márta, Székesfehér­vár, Széchényi utca 13. sz. j Közgazdasági technikum; ( Markgraf Erzsébet, Buda­pest IX. kér. Tompa u. 16. sz; Végh Lajos, Kecskemét, Körösi hegy 81 sz; Ternesi Katalin, Szeged, Tündér u. 11/a, 18 éves; Vaťga Kata- ,, lin, Kazincbarcika, Kazai u. \ 24 sz., 14 éves; Bendli Má- | ria, Gyál, Dózsa György u. I 37 sz., 17 éves; Györffy | Katalin, Pápa, Bacsó Béla I u. 23/a, 17 éves; Domonkos I Jolán, Kazincbarcika, Há- mán Kató u. 5 sz., 16 éves; Bécsi Erzsébet, i)jka, IV. Veszprém-megye, 18 éves; Süvegh Erzsébet, Szombat­hely Alkotmány lu. 1 sz., i 17 éves; Vorszegi Erzsébet] Lepsény, Közgazdasági Technikum, Lovács Klára, Budapest, V. kér. Váci utca 47 sz. (magyar, német vagy orosz nyelven); Kiss Ist­vánná, Budapest V. kér. Váci utca 47; Csibor Imre (18 éves) Csibor Jolán (20 éves) Budapest, XIV. kér. Thököly u. 31 sz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom