Új Ifjúság, 1964 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1964-02-11 / 6. szám
v Általános Középiskoláink tankönyvei Kopócs 7f Napirenden a Madách - múzeum EZ IDÉN LESZ 100 EVE, hogy meghalt Madách Imre, Az ember tragédiája című filozofikus drámai költemény halhatatlan szerzője. Az évfordulót világszerte megün- neplik. A Béke-világtanács is nemrégen hozott határo- * zatot, hogy ez idén, kulturális évfordulóként —, a tu- J domány, a művészet és a haladás 13 halhatatlanja kő- t zott — Madách Imre megünneplését is javasolja. . Mint ismeretes, Madách Imre a Losonc melletti Alsó- • sztregován született és itt is van eltemetve. Nekünk j tehát kétszeres kötelességünk, hogy az évfordulóra | méltón emlékezzünk. $ A Madách iránti tiszteletet sokan egy Madách-mű- $ zeum létesítésével szeretnék kifejezni. A terv lassan | egy évtizedes. A megvalósulás érdekében az elmúlt » években azonban alig történt valami. A múzeum gon- J dolatát 1960-ban, a Madách síremlék 'rendbehozásakor, j a losonci irodalmi kör néhány tagja vetette fel újra és Ž tartják azóta is napirenden. : Az irodalmi kör szorgalmazta gondolattal behatóan | foglalkozott a Losonci Járási Nemzeti Bizottság iskola | és kulturális ügyi szakosztálya és úgy döntött, hogy a t sztregovai kastélyban három szobát rendeznek be mú- ♦ zeummá. A megnyitót — a költő halálának 100. évfor- ? dulója alkalmából rendezett ünnepségek jegyében — l május végére tervezik. i S Reméljük semmi akadálya sem lesz annak, hogy tető ; alá hozzák a Madách-múzeumot, amivel régi adóságot * törlesztve igen jó szolgálatot tesznek majd mind a ha- | gyománytisztetetnek és a népeink közötti barátságnak, | mind pedig az éppen most fellendülő turistaforgalom- í nak. í Itt jegyezzük meg, hogy a centennárium alkalmából t műkedvelő színjátszóink is elgondolkozhatnának azon, j vajon nem tudnák-e Az ember tragédiájából bemutat- f ni valamelyik jelenetet... Soha jobb alkalom a sokat • emlegetett igényességnek eleget tenni mint most. S ha | a színjátszó együttesek erre nem képesek, az irodalmi j színpadok mindenképpen próbálkozhatnának... Madách Imre iránti tiszteletüket aligha fejeznék ki mással jobban, mint azzal, hogy a nagy költőt (ha csak egy jelenet erejéig is) megszólaltathassák a színpadon. (b) Egy héttel ezelőtt örömmel állapítottam meg az Új Ifjúság hasábjain, hogy az alapfokú kilencéves iskoláink tankönyvei általában színvonalasak. Most, amikor az általános középiskolák tankönyveivel kapcsolatos problémákat kezdem boncolgatni, sajnos azt kell mondanom, hogy nincsen a diákjaink kezében elegendő könyv, illetve nincsenek olyan tankönyvek, amelyek színvonala megfelelne a modern pedagógiai követelményeknek. Mielőtt e riport megírásához hozzákezdtem volna, negyven 16—17 éves diáknak adtam fel a következő kérdést: Ha én tankönyvszerkesztő lennék, milyen tankönyveket szerkesztenék? Lehetetlen az összes választ közölni, mégis néhányat le- jegyzek. íme a legtaláióbbak: A könyvszerkesztés meglehetősen nehéz, de a diákoknak sokkal nehezebb belőlük a könyvek hibái révén tanulni. Ha én a szerkesztő lennék, nem felejteném ki a korrajzot, mivel ezt minden tanító megköveteli tőlünk, (az irodalmi könyvekre gondolok). Nem írnék a magyar irodalmi tankönyvbe olyan nem jól hangzó kifejezéseket, mint pl. Petőfi Bratislavában az országgyűlési tudósítókat másolta. Stb. Én annyi tankönyvet szerkesztenék, hogy minden diáknak jusson belőle. A fölsorolt véleményeken kívül még számos megjegyzés hangzott el a szlovák könyvekkel, a biológia, a történelem és a fizika könyvekkel kapcsolatban. A vélemények általános végkicsengése: nem vagyunk megelégedve. Ezt vallják a tanítok, a tanulók és vallom én is. DE MIT MONDANAK A TANKÖNYV-SZERKESZTŐK? — Elhisszük, hogy általános az elégedetlenség, mert eddig csak toldoztunk - foldoztunk, vagyis újra kiadtuk a régi, nem megfelelő tankönyveket. A legtöbb könyv sokszorosított alakban jelent meg, ami föl- mérhetetlen kárt okozott. Szükséges a császárvágás! — Meglesz — biztatnak a Pedagógiai Könyvkiadó magyar szerkesztőségében. Már dolgoznak az új tankönyveken és ez év szeptemberében a szép kivitelű matematikai könyv a diákok kezébe kerül. Két-há- röm éven belül az összes, eddig érvényben, illetve használatban lévő tankönyvet kicserélik az általános- középiskoláinkban. Ezidő alatt kb. 40 eredeti tankönyvet kell megírni és 40 összállami tankönyvet adnak ki. Persze, már nem sokszorosított formában, mert ezek a tankönyvek, amelyeket most használnak az iskolában, sem higiéniai, sem esztétikai szempontból nem felelnek meg. (Mellékesen megjegyzem, hogy a főiskolásaink csaknem mind ilyen sokszorosított könyvekből tanulnak. Ezen is lehetne talán segíteni. AMI AZ ŰJ KÖNYVEK KIADÁSÁVAL ÖSSZEFÜGG Most, amikor már nap mint nap kötik a szerződéseket az új tankönyvek szerzőivel, sok szempont tekintetbe vételével válogatják ki az extern munkatársakat. A helyzet u- gyanis az, hogy az összállami tankönyvekkel nincs is olyan probléma, mint azokkal, amelyek eredeti munkák. Ismeretes, hogy az összállami könyveket csak lefordítják magyarra. Az új tankönyvek összeállítása sok sok nehézségbe ütközik, mivel szlovák és cseh vonalon nagyon sok tudományos dolgozó működik a különböző intézetekben, akik szaktanácsokkal látják el a szerkesztőket, de magyar vonalon csak 4 tudományos dolgozó van a Pedagógiai Kísérleti Intézet keretén belül. Kevesen vannak azok, akik a magyar iskolaüggyel tulományos szinten foglalkoznak. Meg kell érteni, hogy az iskolaügyünk részben speciális terület és olyan emberekre van szükség, akik központilag is irányítani tudják. Példákkal is alátámaszthatom azt, hogy mennyi baklövést követtek el iskola- ügyünk terén részben azért, mert illetékes helyeken nem voltak szakembereink. A szlovák nyelvet mindeddig nem úgy vették a magyar iskolákon, mint az idegen nyelvet. Mi lett az eredmény? A magyar diák kitűnően tudta a szlovák irodalom nagyjainak életrajzát, de az élő nyelvet nem ismerte, vagyis hiányos nyelvtudással került ki az életbe és a főiskolára. Az irodalmi neveléssel sem állunk valami rózsásan. Üj koncepció van kifejlődőben, ámenek a lényege az, hogy az irodalom tárgyalásánál a világ- irodalomból kell kiindulni és így eljutni a nemzeti irodalomig. Ha ezt a koncepciót el is fogadják a mi tankönyvszerkesztőink, akkor is nálunk még fölvetődik egy másik komoly probléma. Magam is tapasztaltam főiskolás koromban, hogy az, aki nem érti és nem tudja a magyar nép történetét, nem értheti meg a magyar irodalmat sem. Mivel a történelemkönyvek is összállami könyvek lesznek, a magyar iskolákon tanuló diák vajmi keveset vagy inkább semmit sem tudhat meg a magyar nép történetéből, mivel a szlovák illetve a cseh tankönyvek hiányosan tárgyalják ezt. Pedig hát sok közös vonás van a történelmünkben, ez tagadhatatlan. Itt a helyes megoldás az lenne, ha a nemzeti múltra vonatkozó tantárgyak (irodalom,. történelem) oktatását diferenciálnák, ha a magyar diákoknak magyar irodalmat és történelmet adnának elő, kiemelve a cseh és szlovák vonatkozásokat. A földrajz könyvek is össz- államiak lesznek. Csakhogy itt sem szabad a régi hibába esni. A helység neveket, hegyek, folyók, stb. nevét a magyar helyesírásnak megfelelően, magyarul kell használni. Ennek az érdekében fontos lenne magyar térképeket és glóbuszokat is kiadni. A TERMELÉS ALAPJAI Középiskoláink tantervében egyre nagyobb helyet foglal el a termelés alapjairól szóló ismeretek elsajátítása. A hat tanítási napból egy nap ezzel telik el (sajnos sok esetben valóban csak eltelik). Eddig erre a tantárgyra nem volt magyar tankönyv és a jövőben sem számítanak vele, hogy magyarul tanulhassák a diákok. A Pedagógiai Könyvkiadó azzal próbálta toldozgatnl foldozgatni e fontos tanítási órákat, illetve úgy sietett a diákok segítségére, hogy két terminológiai szótárt adott ki. Persze, ezzel még nem oldotta meg a termelés alapjainak tanítását, mert képzeljék csak el azt a diákot, aki nem beszéli a szlovák nyelvet, mit ad neki a könyv még akkor is, ha esetleg szótár segítségével el tudja olvasni. Ám sajátítsák el a magyar diákok azokat a szak- kifejezéseket, amelyekre szükségük lesz a továbbtanulásuk folyamán, de ne küszködjenek addig idegen nyelven az előírt tananyaggal, amíg nem tudják a nyelvet, mert a tanítás ilyen módszerének felfogása feltétlenül az általános ismeretek elsajátításának rovására megy. Az illetékes szervek a legrövidebb időn belül döntsenek arról, hogy a termelés alapjairól szóló tankönyveket is kiadja a Pedagógiai Könyvkiadó magyar fordításban. Nem kell sokat bizonyítgatnom, hogy az érvényesülés lehetősége nem a nyelv elsajátításától, hanem a szaktudás színvonalától függ. Hiába tudja valaki például az esztergapad részeit szlovákul, ha a dolgok összefüggését nem látja, mert amit a tankönyvből tanult, nem értette meg. Nem beszélve arról, hogy a szakkifejezések az anyanyelv szókincsének szerves része és így a helyes az, ha a gyerek először az anyanyelvén ismeri meg őket. Ha nem így történik, tulajdonképpen az anyanyelvű oktatás elvét csorbítjuk meg. Azt hiszem, nem kell bővebb magyarázatot fűzni. Sorolhatnám még tovább az új tankönyvek összeállításával kapcsolatos problémákat. Megemlíthetném azt is a többek között, hogy az általános középiskoláinkon ugyanúgy nehézséget okoz a kötelező vagy az ajánlott irodalom beszerzése, mint az alapfokú kilencéves iskoláinkon. Szólhatnék a szak- irodalom hiányáról, a természettudományi ismereteket bővítő könyvekről. A természet- tudományi és technikai irányzatú könyveknek szükségességét most fogjuk a legjobban érezni, amikor köztudomású, hogy a nálunk kéthetenként megjelenő Tudomány és Technika című folyóirat január elsejével megszűnt. Csak a legégetőbb problémákat érintettem. Vigyázzunk arra, nehogy három négy év múlva ismét új tankönyveket kelljen kiadnunk. Inkább most végezzük munkánkat nagyobb körültekintéssel. Mind a diákok, mind a tanítók nagyon várják az új tankönyveket. Csikmák Imre KÖVETKEZIK A SZAKISKOLÁINK TANKÖNYVEIRŐL SZŐLŐ RIPORTUNK VIII. folytatás A tanév befejezése után Laci és Neszti Szántóra jártak fürödni. A reggeli autóbusszal elmentek, délután visszautaztak. Szívesen elengedték őket hazulról, hisz nem kettesben jártak csak, hanem akadtak ismerősök, barátok, akikkel együtt elutazhattak. Ők azonban. ha csak tehették- mindig együtt voltak. Egymás mellett úsztak: a . sötétebb bőrű fiú fekete haja csapzottan tapadt kerek koponyájára, meg a pirosra sült szőke lány, fején könnyű kék selyemkendövei. A mindennapos fürdés, ez a tökéletes, csendes gyönyörűség visszaadta nyugtalan koruknak a rn.ár- már elveszített gyermeki békét és derűt. Neszti ráfeküdt a habokra, a levegőbe fújta a vizet. A fejére csavart kendő felfedte két piciny, rózsás fülét, amelyet máskor a haja eltakart, s halántékának fehér tisztásait, melyek csak fürdéskor láttak napvilágot. Rámo- solygott Lacira; a délelőtti napsütésben szemének zöldje kissé megkélfiiW c víz tükröződésétől. Laci hirtelen lebukott, elkapta egyik lábát, és a víz alá húzta. Prüszkölve „fulladoztak", feledve problémáikat: Neszti gyötrelmes kínzó gyermekszerelmét. Laci ifjú fölényét, korai bírnivágyását. — Elég volt! — kiáltotta Laci — Gyerünk a szárazra! Neszti szótlanul követte. Végiglábalták a gyermekmedencét, csapkodták a vizet a han- cúroző gyermekekre. Zuhanyoztak, majd futva szaladtak megszokott pihenőhelyük felé. Szokott helyük a hajóorr formájú szikla tövében szárazon várta őket. A szikla párkánya kinyúlt a levegőbe; úgy érezhették ott magukat, mintha hatalmas vitorlás árnyékában üldögélnének. Laci szorosan a lány mellé ült, s Neszti a vállára hajtotta fejét. Szeme fáradtan lecsukódott. Piros kerek arcán fáradtság látszott, enyhén szeplős, bársonyosan hamvas bőre, üde ajka, mely a sós víztől néhány nap óta megrepedezett kissé, megsápadt. Sóhajtva felpillantott, de nem vette el a fejét. — Nem fárasztalak Laci? A fiú tagadóan intett, s közvetlen közelből csodálta a hosszú szőke pillák között rep- deső szemet, melynek zöldje napról napra kedvesebb szivének. — Ugye, jól mondtam, hogy elég az úszásból?! Elfáradtál, ugye? Neszti lehúnyta pilláit, és olyan hevesen rázta a fejét, mintha ki tudja mit tagadna. — Nem. Nem fáradtam el. — Jó, elhiszem — hagyta rá a fiú —, inkább elhiszem. Mindketten a vízre, a fürdésre, az úszásra gondoltak. Tiszta, rajongó szerelemmel szívükben a játékra gondoltak, mely ma még gyermekeknek álcázza őket; és tagjaikban jóleső fáradtság áradt szét. — „Két hét múlva felvételi vizsga, utána néhány hét még a vakáció — gondolta Laci —, aztán már csak évente néhányszor látom ... Még hosszú a vakáció... de a vége borzasztó lesz... Pedig az enyém ... az enyém...“ Akkor vette észre, hogy Neszti lesiklott a válláról. Laci átlátta a szándékát, hogy fel akar állni. — Ne még! Pihenjünk! Karját a vállára fonta, hogy el ne szakadjon tőle. Ahogy magához ölelte, eleven erővel ragadta meg a valóság: a karcsú, ruganyos termet, ez a tökéletes, viruló leánytest, kész engedelmeskedni neki, hisz nem állt fel. így ábrándozott a birtoklásról. ahogy csak egy félénk fiú álmodozhat, de kemény férfiakarással, szilárdan eltökélte, hogy várni fog és ha az idő, és az emberi törvények megengedik, övé lesz ez a lány, senki másé. önmagában azonban nyugtalan sürgetést, kínlódó türelmetlenséget érzett. Két karjával erősen átfogta a kecses leanytestet, mely egyszerre furcsán elnehezült, és ahogy felállni próbált, felhúzta maga mellé. — Úszunk egyet!... Gyere! Neszti felnézett a fölébe hajló fiúra, határozott, sürgető tekintetéből kiolvasta, hogy miért türelmetlen. Méltatlankodó elragadtatással látta viszont Laci szemét, benne a napnak, az elfojtott vágynak a sugarát; zilált haját, száját és azt a szárnyformájú árnyékot, mely férfias pelyhet varázsolt ajka köré. — Nem tudsz várni.. . Látom ... Nem is szeretsz eléggé! Laci szólni akart, de nem tudott mit mondani. Elpirult és bűntudatosan lecsüggesztet- te fejét. Elpirult, hisz mióta Neszti kimondta a szót: várni kell, azóta csak magának követelte a szerelem szégyenét, testet-lelket sanyargató kínját. Kutató pillantást vetett a lányra. — Nem bánom! Gyere, úsz- szunk! — Vigyázz. Neszti, leesik a vállpántod! Várj csak! Laci fürgén megfogta a két fehér gyapjúszalagot, és felcsúsztatta a karcsú, remegő, barna vállon. A könnyű csontokon alig volt hús, éppen csak annyi izom, amennyi a formát megadja. — Várj, ha mondom! Hogy csúsztassam fel. ha mozogsz? — Nem! Eressz! A váll kisiklott keze közül, mintha repülne, s máris három lépésre volt tőle a lány. Neszti messziről nézett rá; szeme, amelynek zöldje most nem utánozta a víz változó árnyalatait, elborúlt, zavart pillantást vetett. — Mi van veled ? Miféle szeszély ez már megint? Talán csak megigazíthatom a vállpántodat? Igazán, Neszti, kibírhatatlan kezdesz lenni! Laci lépett egyet feléje. — Mi bajod ? »Megbántottalak ? Haragszol! Neszti nemet intett. Meglepettnek látszott. Tudta, hogy iménti cselekedetében; amikor a segítő kezet elutasította, nem a szemérem vezette, hanem valami hirtelen gyanakvás. — Gyere hát! Ússzunk! Neszti vidáman csapkodta karral-lábbal a vizet; Laci fogát összeszorítva, sápadtan úszott mellette. Amikor Neszti két csupasz lába rákulcsolódott az övére, hirtelen abbahagyta az úszást, alámerült, majd felbukkant. de nem torolta meg a tréfát. Neszti mellé úszott és értő pillantást vetett a fiúra, mint akit egy nagy szerelem számvetése egyszeriben felnőtté érlelt. Hangosan a fülébe kiáltott. — Nem baj, ha bosszantasz is... én tudom. hogy... és ez nekem elég . . Érted ? És kacagva úszott tova. (Folytatjuk) T
